Új Szó, 1956. december (9. évfolyam, 335-363.szám)

1956-12-19 / 353. szám, szerda

i Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának ülésén elhangzott felszólalások A burzsoá ideológia maradványai ellen Pavel Dávid elvtárs felszólalása Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 1956. december 12-i és 13-i ülésén, amely megtárgyalta Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának decemberi Üléséből a szlovákiai pártmunkára háruló feladatokat, 29 elvtárs szólalt fel a vitában. Az elvtársak egyetértettek a jelenlegi nemzetközi helyzet értékelésével és a pártmunkára vonatkozó következtetésekkel úgy, ahogyan ezeket a CSKP KB elfogadta. A vita megmutatta a párt szilárd elhatározását, hogy biztosítani akarja Szlovákiában a mezőgazdaság szakaszán a második ötéves terv fokozott feladatainak teljesítését. Azok a komoly események, amelyeknek Magyarországon, Egyiptomban és Lengyelországban tanúi voltunk, valamint a Jugoszláviával való viszony rendezésének egyes körülményei arra kényszerítenek bennünket, hogy józanul elemezzük a nemzetközi és belpolitikai helyzetet és hogy a nemzetközi proletariátus kellő tapasztalatait marxista-leninista módon alkalmazzuk szocialista építésünk gyakorlatában. A magyarországi események igazolták a forradalomról és a proletárdiktatúráról szóló fő tanúiságok egyikét, hogy a kapitalizmus sohasem adja fel önként pozícióit és akkor sem mond le a kapitalista rendszer felújításának reményéről, amikor a politikai és gazdasági hatalom a munkásosztály kezében van. Ebben a hitében nemcsak a külföld'' reakció, hanem a tényleges előnyök egész sora támogatja, amint ezt a marxistaleninista tanokból ismerjük. Ojból meggyőződtünk arról, hogy a magyarországi belső reakció ezeket az előnyöket maximális mértékben ki tudta használni saját érdekében és sikerült a magyar nép jelentós részét magával rántania. Ilyen körülmények között nyitva állt a külföldi ellenforradalmi elemek és a nép ellenségeinek egész falkája, a gyilkosok, erőszakoskodók előtt az ajtó, akik az ellenforradalmi összeesküvésben vezető szerepet játszottak. A népi demokratikus országokban a szocialista építés nagy sikerei mind a szocialista ipar, mind a szocialista mezőgazdaság szakaszán a minimumra csökkentik a kapitalizmus maradványainak gazdasági támaszát. Népünk előtt egyre világosabb és szembeutlőbb a szocialista gazdaság fölénye a kapitalista társadalom gazdas-'ge felett.' Ezért fokozódik a nyugati imperialisták elkeseredett dühe a szocialista tábor országai ellen és ha már nem sikerül nekik az a törekvésük, hogy gazdaságilag ártsanak a szocialista építésnek, ha kémeiket és ügynökeiket maga a nép teszi ártalmatlanná, törekvésüket a szocialista tábor egységének megbontására, a dolgozó néo egységének szétverésére, bizonvtalanság, bizalmatlanság széthintésére és ellentétek szitására összpontosítják. Az atom- és hidrogénbombákkal való nyílt fenyegetéstől egészen a nemzeti kommunizmus jelszaváig az eszközök és módszerek széles skáláját használják fel a béketábor országaiban a nép becsapására és megfélemlítésére. A szocializmus ellenséqei is tanulmányozzák a marxizmust, természetesen csak azért, hogy felhasználhassák a munkásosztály elleni harcban. Jól tudják, hogy a régi burzsoá nevelésnek, a maqSntulajdon lélektanának, a régi hagyományoknak és szokásoknak és a régi burzsoá-ideológiának maradványai még a burzsoázia bukása után is sokáig megmaradnak az emberek tudatában. Mindannyian tudjuk mindennapos tapasztalatainkból, hogy ezek a maradványok előfordulnak nálunk is és hogy sokáig eltart, míg ezt a gondolkodásmódot teljesen kiirtjuk és hogy ennek legyőzése kitartó, türelmes ideológiai és nevelőmunkát követel meg. Nem titok, hegy népünk, de főleg ifjabb nemzedékünk nevelésében nagy károkat okozott a fasizmus, hogy a burzsoá-nacional izmus, a sovinizmus és rasszizmus különféle kinövései még mindig táptalait találnak és hogy a régi burzsoá-nevelés maradványaival együtt nagy akadályt jelentenek a szocialista társadalom építésének útján. Közben a reakció ravaszul hirdeti és hangsúlyozza a burzsoá-demokrácia szabadság hamis jelszavait, felvázolja a népi kapitalizmus vízióját, amelyben állítólag végül mindenki jólétben fog élni. És amikor nem ér célt ezekkel a jelszavakkal, a nemzeti kommunizmusról szóló jelszavakat kürtölte világgá, amely megegyezik az előzővel, a reakció elgondolása szerint a kapitalista pozíciók megerősítését jelenti. Tudjuk, hogy dolgozó népünk nem megy lépre, nem dől be ezeknek az úgynevezett megváltóknak. hiszen már nem egyszer bebizonyította magas politikai fejlettségét és a szocialista rendszer iránti odaadását, amint ezt a legutóbbi események is igazolták. De helytelen és káros volna, ha lebecsülnőik a reakció hatását, melyet az emberekre gyakorol, ha tekintetbe vesszük a maradiság még meglevő maradványait gondolkodásukban. E kérdésekről azért is kell beszélni, mivel a magyarországi és lengyelországi eseményeket gondosan előkészítették. mivel ehhez nagymértékben hozzájárult a megtévesztett vagy ellenséges értelmiség, a különféle kulturális és közéleti intézmények egy része is, amelyeknek tagjait reakciós célokra használtak fel és bomlasztó tevékenységük csak azért ölthetett oly nagy méreteket, mivel nem harcoltak ellene. De nemcsak azért. Saját sorainkat is meg kell néznünk és összegeznünk kell belpolitikai életünk eseményeit hogy idejében kiküszöbölhessük az ellenséges elemek káros befolyását és népünket a megbízható lenini úton vezethessük. A mi viszonyainkat természetesen nem hasonlíthatjuk össze a magyarországi' és lengyelországi viszonyokkal. Gazdaságilag, kulturális téren és politikailag fejlett állam vagyunk, amit elismernek a nyugati kapitalisták, ellenségeink is. De nálunk is voltak olyan hangok, amelyeket a legjobb akarat mellett sem tekinthetjük őszintéknek, a párt és a nép szempontjából hasznosaiknak, olyanoknak, amelyek orvoslással akarnak hozzájárulni törekvésünk kincsestárához. Emlékezzünk csak vissza, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa után, amely magasra emelte a marxi-lenini elveket és következtetéseivel világos irányelveket adott a munkásmozgalomnak, mennyire igyekeztek nálunk is egyeseik kiforgatni ezeket a világos következtetéseket és úgy magyarázni őket, hogy a reakció malmára hajtsák a vizet. Dávid elvtárs a továbbiakban azokkal a helytelen nézeteikkel foglalkozott, amelyek a XX. kongresszus és a' országos pártkonferenciia után ütötték fel fejüket. Pártunk Központi Bizottságának intézkedései teljesen helyesek voltak, a széleskörű párton belüli vitát a helyes irányba terelték. Értelmiségünk túlnyomo többsége helyesen fogta fel ^zeket az intézkedéseket és teljes mértékben egyetértett velük. De ennek ellenére akadtak egyesek, akik a szabad vita korlátozását, a régi módszerekhez való visszatérést, a bírálat lehetetlenné tételét, sőt a szabad alkotómunka korlátozását látták bennük. Ezzel kapcsolatban Dávid elvtárs rámutatott a Kultúrny Zivot'ban és a Slovenské Pohl'adyban közölt egyes konkrét cikkekre. Komolyan kell elgondolkozni a Kultúrny Život 32. számában „Értelmiségünk problémáiról és feladatairól" címen közölt cikk felett. Nem tudom, kivel polemizál a oikk írója, mert hiszen népi demokratikus rendszerünkben az értelmiség nagy feladatai világosak és senkinek eszébe sem jut lekicsinyelni küldetését a szocialista építésben és a szocialista társadalom építésében. Pártunk és kormányunk óriási összegeket fordít az új szocialista értelmiség nevelésére és nem csekély igyekezetet szentel a régi értelmiség megnyerésére — amennyiben nem volt áruló. Minden polgárunknak a legmagasabb műveltséget igyekszünk nyújtani, hozzáférhetővé tesszük számára a tudomány, művészet és kultúra minden gazdagságát. Hogyan lehet itt beszélni az értelmiség feladatának félremagyarázásáról vagy lebecsüléséről? Érthető, hoay társadalmunk csak olyan értelmiséget támogat, amely kapcsolatban van a dolgozó' néppel, segíti feladatainak teljesítésében, tanácsokikai látja el és képességeit, ismereteit a szocialista társadalom szolgálatába állítja. Soha senkinek nem jutott eszébe nálunk, hogy lebecsülje az irodalom, képzőművészet, kulturális intézmények és egyáltalán a kulturális dolgozók feladatát. Igaz, hogy ellene vagyunk és ellene leszünk a jövőben is az olyan művészetnek, amely ellenkezik népünk egészséges érzéseive!" és szellemével, sérti ízlését, elvonja az élő problémáktól és figyelmét idegen, burzsoá példák felé irányítja. Az a véleményünk, hogy csak az a művészet, amely népünk hősi jelenéből és történelméből merít, serkentheti új küzdelmekre népünket. Nem akarunk és nem is fogunk senkinek recepteket adni alkotó tevékenységéhez. De feltételezzük, hogy az, akit nem tud lelkesíteni a jelen dicső korszaka, a drámai küzdelmek és győzelmek nagy száma, amelyek hőse dolgozó népünk, az keveset tud mondani nekünk. Nagyra becsüljük és becsülni fogjuk a jövőben is szocialista értelmiségünket, melynek feladatai egyre nagyobbak lesznek. Nem mi fogjuk felosztani forradalmi, haladó és kevésbé haladó értelmiségre — ahogyan ezt a Kultúrny Život cikkének szerzője teszi; ezt a minősítést az értelmiség maga szerzi meg alkotásaival, tevékenységével, az új társadalom építéséhez való hozzájárulásával. Dávid elvtárs a marx-lenini elmélet fejlesztésének kérdésével kapcsolatban kijelentette, hogy minden párttagnak joga van, sőt kötelessége, hogy minden kételkedésnek és megjegyzésnek kifejezést adjon Mindenkinek joga van javaslatot tenni a pártnak az elmélet és gyakorlat kérdéseinek megoldására és így hozzájárulni a marxi-lenini ideológia fejlesztéséhez. Értelmiségünknek jelentősen hozzá kell járulnia tudományunk, technikánk, nemzeti kultúránk, valamint a marxista teória fejlesztéséhez. De nem lehet fejleszteni a marxista teóriát és közben tagadni a párt, annak központi szervei vezető szerepét és föléjük emelkedni. A továbbiakban Dávid elvtárs felsorolt néhány cikket és költeményt a Mladá Tvorbából, valamint a szerzők helytelen állásfoglalásának néhány példáját. Davifl elvtárs felszólalása befejező részében kijelentette: Ügy vélem, hogy jogunk és kötelességünk megkövetelni íróinktól, hogy a népet szolgálják, hogy segítsenek építeni a szocialista társadalmat és velünk együtt harcoljanak azok ellen a tünetek ellen, amelyek rossz fényt vetnek értelmiségünkre. A becsületes, a népnek és szocializmusnak odaadó tudományos és művészi dolgozók, a nagy értékek alkotói, akiket pártunk és népünk rendkívül nagyra becsül, teljes támogatásra találnak nálunk. De azokra, akik akár művészi munkával is próbálkoznának idegen ideológiákat terjeszteni körünkben és megkísérelnék megbontani népünk egységét, teljes mértékben érvényes a gottwaldi jelszó: „A köztársaságot nem engedjük szétverni!" Hiszen Magyarországon sem kezdtek mindjárt lövöldözni, ott is a nyugati reakció által szervezett különféle akciók előzték meg az ellenforradalmat. Hisszük, hogy a szocialista értelmiség segítségünkre lesz a kulturális és ideológiai fronton mutatkozó minden nehézség legyőzésében és kultúránkat teljesen társadalmunk építésének szolgálatába állítja. Utunk helyességéről Hojč elvtárs felszólalása Szeretnék néhány megjegyzést tenni annak a beszámolónak margójára — mondotta Hojč elvtárs —, melyet Bacílek elvtárs, ismertetett, mégpedig a Jugoszláviára vonatkozó részéhez. Ezt a néhány megjegyzést azért szeretném hozzáfűzni, hogy' lássák, mennyire helyes a CSKP KB elemzése és állásfoglalása Tito elvtárs beszédével kapcsolatban. Ez idén Jugoszláviában jártam és Macedónia kivételével végigjártam az összes szövetséges köztársaságokat, beleszámítva a Vojvodinát is, ahol mintegy 70 000 szlovák él. Ami a hazánkbeli embert Jugoszláviába való érkezésekor nagyon meglepi, az a város és falu közötti óriási különbség. A városok ki vannak építve, élénk élet uralkodik bennük, az emberek jól öltözöttek. A falvak, főleg Szerbia, Montenegro és Hercegovina falvai ellenkező képet mutatnak. Hojč elvtárs elemezte Jugoszlávia egyes gazdasági problémáit, majd összehasonlítva a mi sokkal magasabb életszínvonalunkat a Jugoszláviában levő életszínvonallal, a falvak kollektivizálásában elért sokkal nagyobb sikereinket az ottani eredményekkel, megjegyezte, hogy Tito elvtárs póla: beszédében felkínálja nekünk a szocia.izmushoz vozető jugoszláv utat, holott hazánk a szocializmus építésének minden szakaszán összehasonlíthatatlanul előbbre van, mint Jugoszlávia. S pártunk mégsem kényszeríti egy országra sem rá hazánk szocializmushoz vezető útját és szerényen hozzáteszi, hogy a szocializmust még nem építettük fel. A magyar kommunisták megkezdték történelmük új, ragyogó oldalának írását Štefan Major elvtárs felszólalásából Major elvtárs a magyarországi eseményekkel foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy ha ezek az események tanulságot jelentenek a nemzetközi proletariátus számára, annál inkább tanulhatunk belőlük mi, Magyarország közvetlen szomszédja. „Ha valamikor azt mondtuk, hogy Madrid mellett Prágáért harcolnak, úgy vélem, hogy ipa teljes felelősséggel kijelenthetjük, hogy Budapesten a nemzetközi reakció kilőtte minden puskaporát, melyet esetleg Prágában vagy más városainkban akart felhasználni, ha népünk egysége nem lett volna szilárd, ha pártunk nem lett volna egységes, marxista-lenini párt és ha a múltban megengedtük volna azt, amit sajnos a Magyar Dolgozók Pártjának vezetősége megengedett. Vagyis azt, hogy a párt fő irányvonalát nem annak Központi Bizottsága szabta meg, hanem különféle intellektuális körök, ami nem vezethetett másra, mint anarchiára, burzsoá-liberalizmusra és végül arra, hogy a pozíciókat átadták az osztályellenségnek." A szónok hangsúlyozta, hogy a magyarországi pártvezetőség nem volt képes a Szovjetunió Kommunista pártja XX. kongresszusának tanulságait a magyarországi viszonyokra alkalmazni. „A Magyar Dolgozók Pártja számára végzetes volt, hogy a pírt szétverése olyan helyzetben következett be, amikor a reakció nem pihent, sőt nagyon is szorgalmasan készülődött. Tudjuk, hogy a magyar reakció nem ártatlan bárányka, sem pedig tapasztalatlan újonc. Terrort volt kitől tanulnia, a tapasztalatokat 1919-ben a gyakorlatból szerezte. Az erre vonatkozó anyagból — mondotta — kitűnik, hogy Magyarországon kb. száz illegális szervezet működött; ezek igen jó kapcsolatot tartottak fenn a külföldiekkel, amelyeknek egyetlen célja volt: a burzsoá rendszer visszaállítása." „Voltak olyan nézetek is, hogy az a helyzet, amely a békés diáktüntetés után bekövetkezett, spontán megnyilvánulás volt. De ezt egyetlen józan. gondolkodású ember sem tudja elhinni. A fegyverek, teherautók, lőszer, a főposta megszállása, a mészárlások — ez nem volt csoda, hanem a szervezettség jele. A főhadiszállás a Corvin-moziban volt, azon a helyen, amely a régi katonai térképeken is úgy van feltüntetve, mint Budapest legfontosabb stratégiai pontja, ami szintén nem véletlen. A Nyugatról érkező repülőgépek, Eszterházy győri programja, a Nyugatról érkezett horthysta szakértők és csendőrök nagy tömege végeredményben szintén nem spontán akció. Mindez azt bizonyítja, hogy nem spontán megnyilvánulásról, hanem szándékosságról volt szó. Nem forradalomról, hanem előre elkészített puccsról, ellenforradalomról volt szó, amely kihasználta a helyzetet és demokratikus jelszavak segítségével célzatosan forrongásba hozta a tömegeket. Olyan állapotba, amikor a legbékésebb emberek is meqszűntek józanul mérlegelni. Aztán szétosztották a fegyvereket a felelőtlen elemeknek, diákoknak, gyermekeknek, kirobbantották a kommunisták és békés emberek véres gyilkolását, hogy át vih ássák a kormányt a fasiszta burzsoáziának." A szánok hangsúlyozta, hogy népi demokratikus országban a fogyatékosságokat a népi demokrácia maximális megerősítésével lehet kiiküszöbölni és nem azzal, hogy az utcákon lövöldöznek. „A pártvezetés hibáit csak a párt maximális egységével, párt vitá val, helyes demokratikus vitával lehet kiküszöbölni, aminek két oldala van: a felszólalás szabadsága, de aztán alá kell magunkat vetni a határozatnak és minden erőnkből harcolni kell életbeléptetéséért. És úgy vélem, hogy éppen az ebben a tényben mutatkozó tisztánlátás hiánya vezetett a magyarországi pártvezetőségben ellentétekre." Major elvtárs a továbbiakban azzal a kérdéssel foglalkozott,. hogy a magyarországi eseményeket nemzeti felkelésnek lehet-e tekinteni, amire a reakció törekszik. „Eltekintve attól — mondotta —, hogy matematikailag könnyen be lehet bizonyítani, hogy a lakosságnak nagyon kis százaléka harcolt és nem az egész nemzet, mérlegelni kell, hogy elsősorban a nemzetet kell-e látnunk vagy az osztályt. A felkelésben minden osztály és réteg megtévesztett tagja részt vett. De később, amikor az ellenforradalom egyre nyíltabbá vált, sokan leszakadtak és csupán a kiküldött ügynökök, a börtönökből kiszabadított gonosztevők és ^.csőcselék maradt meg. Ezek valóban tudatosan harcoltak, volt is miért. De ezeket magyar nemzetnek tekinteni egyetlen kommunista sem teheti, aki becsüli és szereti a magyar népet. Hazánk népe szereti a magyar dolgozó népet, mely velünk szemben sohasem érvényesített és nem is fogyja érvényesíteni a revizionista . veteléseket. És éppen azért, mert becsüljük a magyar népet, nem ébredhetnek bennünk kétségek, hogy a magyar nép mint egész nem zdarná a szocializmust. A szónok hangsúlyozta, hogy a magyar népben sok a haladó erő, mint más nemzetekben is. De segíteni kejl neki. Türelmeseknek kell lennünk iránta s nem szabad nekünk is abba a hibába esnünk, hogy a mostani magyarországi helyzetet nacionalista szempontból értékeljük. A magyarországi helyzet ma annak ellenére, hogy még mindig nagy a feszültség, már sokkal jobb, mint nemrégen, örvendetes tény, hogy szervezkedik a párt. Láttuk ezt Budapesten. Pécsett és Kecskeméten. Nem százezres tömeg, hanem száztagú kommunista csoportok, igazi kommunisták, akik lelkesedéssel fognak munkához, szerveződnek, aktivizálják soraikat és nemcsak az alapvető kérdések megoldását követelik, hanem fegyvereket is kérnek, hogy eredményesen harcolhassanak az osztályellenség ellen. Kádár, Marosán elvtársat és a magyar munkásosztály más vezetőit nem üres jelszavak fogadják, hanem az elvtársak becsületes arca, akik a párttagságtól nem várnak párnás széket. Magyarországon még súlyos a helyzet, de nem ez a döntő. Nekünk, marxistáknak, arra kell figyelnünk, ami születőben van. És ma Magyarországon a pártfunkcionárius új típusa születik, a kommunizmus ügyének szerény, áldozatkész, lelkes harcosa. Bízzunk ezekben az új, most születő erőkben. A magyar kommunisták megkezdték történelmük új. ragyogó oldalának írását. A művészek és a nép szilérd szövetségéért Miloš Krno elvtárs felszólalásából Kmo eivtárs a mi osztaiyharcunk formáival foglalkozott felszólalásában. Rámutatott arra, hogy a magyarországi tragikus eseményekkel kapcsolatban meggyőződhettünk népünk sziklaszilárd egységéről amely megalkuvást nem ismerően állt a párt s annak Központi Bizottsága mögött. De ez nem jelenti azt, hogy nincsenek ellenségeink. Hazánkban — mondotta — még netn értünk el a szocializmusba való átmenet tetőfokát, és ezért fejlődésünk nem mehet végbe éles osztályharc •"élkül. A kizsákmányoló .osztályok maradványai és az ideológiai szempontból ingadozó elemek itt-ott akadályt igyekeznek gördíteni népünk útjába a szocializmus építésében. Felszólalása további részében a művész-értelmiséggel foglalkozott és megállapította, hogy a szlovák írók egészséges magva, amelyeknek művészi „énje" kapcsolatot tart a néppel, pártunk bölcs poíitikája mellett áll. Pozitívan értékelte azt a tényt, hogy íróink közül sokan helyesen reagáltak sajtónk hasábjain a magyarországi eseményekre. Egyben rámutatott egyes írók helytelen nézeteire a SZKP XX. kongresszusa utáni időszakban, akik igényt tartanak a nemzet lelkiismerete büszke címre és közben olyan elképze- . lésekben élnek, hogy művészi i:gyéniséaüknek és óhajaiknak mindent (Folytatás a 6. oldalon) 0 J S z 1956. december 19. Hor át h Gézán é, Kassa. (Levelezőnktől

J