Új Szó, 1956. október (9. évfolyam, 274-304.szám)

1956-10-14 / 287. szám, vasárnap

•f-ölszálll a köd szlovákiai magyar irodalom is- i Sztrájk című kis történet: Steiner bá- * mét új névvel gazdagodott: ; esi némi haszonért eladja a család ked- * Nagy Irén lépett Fölszállt a köd c. j vencét, a Riskát, másik tehenet vesz f elbeszéléskötetével a közönség elé. j helyette, a gyerekek azonban nem isz- Jí Kétségtelen, hogy ez a tény már ön* : szák a Virág tehén tejét, Steiner bá- 2 magában véve is nyereséget jelent: az ! csinak végül is vissza kell váltania aW új szlovákiai magyar irodalom mind- Riskát. Sztrájk ez, a szó legszorosabb * máia meglehetősen szegény a széppróza terén, novelláskiAettel meg éppen alig dicsekedhetik. Ez a szegénység nem véletlen: az elbeszélés az epika egyik legnehezebb, s az egyik legtöbb művészi hozzáértést igénylő műfaja. Művészi igényesség szempontjából nehezebb műfaj még a regénynél is. A regény bő meseanyaga, kényelmesebb kibontakozási lehetőségei, epizódjaival is hatni tudó bonyodalma, sokféle szereplői számtalan módot nyújtanak az írói tehetség érvényesítésére, — az elbeszélés azonban egymenetú, szűkebb síkokon mozog, cselekményének helye, ideje, szereplői sokkal megkötöttebbek, mint a regényéi, s az íróknak mindezt a megkötöttséget tehetséggel és művészi hozzáértéssel kell pótolni. P

;agy Irén tehát nagy feladatra vállalkozott, mikor ezzel a látszólag igénytelen műfajjal lépett a közönség elé, annál is inkább, mert vajúdó új világunk naptára 1956-ot mutht, és itt most nemcsak a z elbeszélésről, hanem a szlovákiai magyar elbeszélésről van szó, mellesleg tehát arról is, létezik-e par excellence, ónálló szlovákiai magyar elbeszélés. Nagy Irén könyve válasz lehetne a makacsul újra meg újra felvetöflő kérdésre: vajúdó új világunk 1956-ot mutat: új epika kerekedett az új héroszok köré, — kollektív héroszok kollektív epikája. Ennek az epikának az Ismerd meg tenmagad! tétele egyaránt érvényes az épülő új világ minden építő országában, s ebből a tételből, mely egyúttal keret is, kilépni nem lehet. A kereten belül azonban változik éghajlat, táj, ember: ha elvi kérdések nem is változnak, változnak a sokszor nagyon mélyreható részletkérdések. így látja Nagy Irén, akinek elbeszélései felváltva játszódnak le budapesti bérházak nyomasztó emlékű légvédelmi pincéiben és a honvágytól opálos Moldvaparton, vagy a Dráva mellékéhez térnek vissza a gyermekkor élményeiherr lemes" hangon nótázni, és hogy a „beNÉPHADSEREGÜNK A BÉKE ŐRE 2 £ katonák kezében hogy aztán Csallóközön verjenek tanyát a jelenben. z elbeszélések összekötő kapcsa a tétel kerete, a hagyományos nyelvkultúra és az elemzés nélküli, a megmásíthatatlan valóságból fakadó és táplálkozo magyarság-tudat. Ez a magyarság-tudat nem kérkedő és nem hangos, mint ahogyan Nagy Irén más vonatkozásban sem ismeri a túlzásokat — magyarnak lenni természetes és őszinte állapot —, és pontosan ez az, amit írás és szó erejével éppen a szlovákiai magyar irodaloinbnn kell feltétlenül tudatosítanunk. Az elbeszélések legjellegzetesebb vonása: a kollektív író iránykeresése. Az író eltűnik a dolgok mögött, akár a krónikás: látszólag nincsenek művészi céljai, meztelen valóságokról ir, meztelen egyszerűséggel. Mondanivalója mögött adatok és jegyzetek rejlenek, melyeket fegyelmezetten elevenít meg az író emlékező és emlékeztető belső feszültsége. Elemzésekbe alig bocsátkozik: történeteket mesél el az alkotás nagy mámora nélkül, pusztán az elmesélés és a tanulság gyönyöréért. Fiatal író nyelvét építi először: ez elengedhetetlen feltétele az elmesélés, az elmondani — tudás művészetének. Nagy Irén gondosan szem előtt tartja ezt a követelményt, s ennek köszönheti, hogy elbeszéléseinek jobb részleteiben megközelíti Mikszáth iskoláját, — elsősorban ezért érdemel komoly bírálatot. A kritika azonban nemcsak bírálatból, pozitív és negatív előjelű bírálatból áll: a kritika nem utolsó sorban élménytisztázás, melynek során a kritikus mint olvasó tisztázza élményeit az olvasott művel kapcsolatban. A mágnes vasat vonz: az író élménye a kritikus-olvasó mágnese. A kritikus olvasó ezért nem igényel különösebben kihangsúlyozott tanulságokat, hiszen mindaz a sokeredőjú és mégis egyirányú hatóerő, amely az embert (írót és olvasót egyaránt) szocialistává teszi, magában az élményanyagban gyökerezik, s a túlzott kihangsúlyozottság gyakran a tanulság rovására megy: a kevés sokszor több, mint a sok. Ez Nagy Irén egyik kifogásolható gyengéje: fiatal írók gyakran éreznek zavaró kétséget, vajon az olvasó megérži-e azt, amit ki szeretnének fejezni. Az elbeszélésnek a közvetlen szó varázsával kell hatnia, — Mikszáth örökké aranyos humora, örökké meleg dobogású szíve erre a legtökéletesebb minta, és Nagy Irén Mikszáth írói vonalán halad — de az elbeszélésnek az élő szóval szemben van egy nagy hátránya is: az, hogy az író utólag már nem magyarázhat: az egyszer leírt szó összehasonlíthatatlanul maradandóbban hangzott el, mint az élő beszéd. Ebből a szempontból a kötet legsikerültebb novellái közé tartozik a értelmében az: kollektív összetartás,* makacs akarat-érvényesítés, megmoso- * lyogtató gyermekkori élmények bur- H kában ugyan, de ez a burok mégis jö- * vendő, kemény kollektív ígéretek mag- jjf vát rejti magában. * 1\| agy Irén mindennapi dolgok és n* mindennapi érzések megfigyelője. Must című elbeszélésének Horváth Gáspárja az istálló rejtekéből figyeli a r» falu népét: Tömörkény híres Rágyúj- Jj tásának tempós kocsmárosára emlé- * keztető alak domborodik ki az írónő * megfigyelése nyomán, s szinte hihetet- JS len, hogy ugyanez az igénytelenségig 2 szerény írónő hogyan talál el aztán a * nemmindennapi érzések festésénél a JJ valósággal lélegzetvisszafojtó impresz- * szionizmusig. A zsugori című elbeszé- * lésének befejző soraiban. ^ Dolgok és érzések megfigyelője, kézmozdulatok és biccentések pompás fel- J ismerője. Nagy Irén — nem ért, ^ még nem ért a jellem és beszéd kap- * csolatának szemléltetéséhez, az embe- * ri jellem szavakba foglalt megnyilvá- A nulásaihoz. Sefcsik János közrendőr * ezért nem tudja, hogy a Sefcsik Já- * nos közrendőrök nem szokták „Milyen * csinos" szavakkal szemrevételezni az * általuk szemrevételezett fiatal nőket, J de nem is szokták őket „szórakozottan * követni", sőt, ilyen keresetlen logiká- j* jú következtetéseket sem szoktak JJ megszövegezni: „A közelben senki, te-* hát csakis tőlem fél." Nem, Sefcsik * János közrendőr az adott körülmények J között az olvasó élménye alapján, vér- A mérséklete és fejbősége szerint így J horkanna fel: De szemrevaló nősze- A mély! (kisebb városkában talán „a lel-* kem" is lehetne, esetleg „jókiállású" * és „kedvemrevaló" jelzőkkel párosítva), A aztán jó koppanós léptekkel a nyomá- * ba eredne, és csak ezek után hördülne J fel a fejéhez kapva: A mindenségit,* de hisz' ez előlem fut! * Nagy Irén íqy azt sem tudja még, JJ hogy a Bagi Marik sem szoktak „kel- * Katonáink a gyakorlatozások szüneteiban és a pihenés idején szívesen veszik kezükbe a pártsajtót. Érdekli okét népgazdaságunk fejlődése, kíváncsiak az ország sorsára és a külpolitikai eseményekre. Többek között Kovács András a szerkesztőségünknek küldött levelében azt írja, hogy előfizetője és levelezője akar lenni napilapunknak. Örömmel fogadjuk az ilyen elhatározást. (Foto: Podbranný) Katonabányászok űj szo 1956. október 14. lépjek-e a szövetkezetbe, vagy ne lép- * jek be" mottó.iú izgatott paraszti világ- * ban túlságosan zökkenésmentes, túlsá- * gosan tisztán perdülő Balázs Imre szö- * vetkezeti elnök nyelvi kifejezésmódja * is, mikor a beteg gyermeke számára * kocsi után száguldozó, kétségbeesett J Loksay Jánost ilyen szavakkal utasítja * a traktoroshoz: „A munkaideje már* letelt, de ha egy gyerek életéről van ^ szó, nem gondolkozik sokat..." * Az elbeszélés, amint már bevezetés- Jj ben szó esett róla, egyvonalú és egy- ^ cselekményű. Nem túri a sorozatos * mellékeseményeket, epizódokat. Ezért * kevésbé sikerült a kis kötet Zivatar JJ című elbeszélése: keretes meséhez* mérten túlzsúfolt, ezért papírízűen hat JJ megoldása is: indulatok ilyen viharzá- * sát takarékossági versenyre való kihí- * vással elintézni — olcsó befejezés. Túl- JJ halmozott az Éjjeli váltás című írás * bonyodalma is: bizonyára túl közeli le- « hetett az élmény — az írónő kizök- * kent elbeszélési hangjának fegyelme- * zett modorából, s a kép zavaros lett. * Amilyen mérsékletes Nagy Irén stí- J lusa, olyan mérsékletes, fegyelmezett * a nyelve is, ha elmondásról, elmesé- * lésről van sző. Ha párbeszédeiben, JJ egyenes beszédeiben találunk is bi- * zonytalanságot, tapogatózást, annál Jj magabiztosabb, annál művészibb nyel- * vi kifejezőerőt árulnak el leírásai és» reflexiói. Jj 11/ ritikus olvasónak rossz szokása, ^ llv hogy minden új író minden * mondata mögött meglátja-megkeresi a £ mintát. Minden kezdő író valahonnan ^ indul, és ha meg tud maradni az is- * kola-követés határain belül — márpe- * dig Nagy Irén szt meg tudja tenni —, * akkor Mikszáth, Tömörkény. Krúdv is- » kóláján túl meg tudja teremteni tulaj- * don művészi stílusát. Különösen akkor, * ha ezt a stílust az átélések oly őrkö- * dően és olyan emlékeztetően fútik, J mint az Emberek a pincében sorozat * hatáskeltési szándék nélküli és éppen ezért döbbenetesen revelláló sorai. Kár, hoav a könyvkiadó, amely egyébként dicséretesen ízléses külsőben, jó papíron, szép nyomásban jelentette 5 meg Nagy Irén első kötetét, bizonyára * papírtákarékoskodási okokból nem * hangsúlyozta ki nyomdatechnikai téren JJ jobban, hogy az Emberek a pincében * című írás nem önálló elbeszélés, ha- * nem egy több darabból álló (és záró- J jelben megjegyezve: a kötet legjobb* írásai közé tartozó) sorozat bevezető JJ része. Ez a kis nyomdatechnikai hiány, A amely egy tiszta oldalon szereplő ön- * álló cím: Emberek a pincében — fel- * tüntetésével kiküszöbölhető lett volna, * zavaróan hat az olvasóra. * Iménytisztázást tartottunk Nagy J Irén első novellás kötetével * kapcsolatban: a kritikus-olvasó lete- * szi a könyvet és összefoglalás helyett Jj ajánlást ír: autori salutem! — üdvöz- * let a szerzőnek és a könyvnek, — a * szlovákiai magyar epika, nem: a ma- * gyar epika határozottan gazdagodott. * Rácz Olivér* Az ostravai Csehszlovák Hadsereg Bányában Ulbrich Milán szakaszvezető és Tamási István közkatona a legjobb kettős. Augusztusi tervüket 163 százalékra teljesítették. Bányászcsoportjuk, melyben dolgoznak, második ötéves tervünk kezdetén alakult. Tagjai még nem rendelkeztek gyakorlattal, a januári tervet mégis lOS^-ra teljesítették. Később versenyben álltak a többi csoportokkal. A bányásznapon teljesítették vállalásukat, 500 tonna szenet fejtettek ki terven felül. A néphadsereg napjára 1000 tonna szén terven felíili kitermelését vállalták. A katonabányászoknak megtetszett a bányászmunka. Egységünkből 28 elvtárs marad a leszerelés után ezen a munkahelyen. Köztük vannak a fenti képen látható elvtársak is: Ulbrich Milán és Tamási István. > A bányászcsoport tagjai jó keresethez jutnak. Richter közkatona például egy hónapi munkájáért 6800.— koronát kapott. Pedig nemcsak bányászmunkát végzett, hanem katonai kiképzésen is részt vett. Kovács László hadnagy (Foto: Tyrychter) Tizennyolc új traktoros Egységünknél a traktoros tanfolyamnak 18 hallgatója volt. Nemček tiszt, az iskolázás vezetője nagyon jó! végezte munkáját. Sokat foglalkozott a gyengébbekkel, különösen Šobola és Babic közkatonákkal. A tanulásban lemaradókat a példás tanulók: Čech szakaszvezető, Miko és Richlovský tizedesek segítették. A tanfolyam résztvevői er>"től-egyig felkészültek arra, hogy leszerelésük után segítik a mezőgazdasági termelés fellendítését. Pongrácz Gábor, közkatona Bodružal felett, ahonnan Medvedziet látni 1040. év egy őszi éjjelén a Roztoky feletti dombokon az erdőben Peter Roškanín, egy fiatal ukrán tört előre. Faluja a magyarok által elfoglalt Kárpátalján, Ukrajna és a Szovjetunió határán feküdt. Roškanín útjának célja világos volt, oda igyekezett, ahova Havelka, az ublai öreg kommunista küldte, a Szovjetunióba. Peter Roškanin reggel öt órakor reszkető kezekkel érintette meg a határkövet, amely a Szovjetunió földjét jelentette. Anyja kétségbeesetten zokogott, mert a fasiszták azt kürtölték világgá, hogy Peter Roškanínl lelőtték, amikor megkísérelte a határ átlépését. A Zyndranowa feletti magaslatokon éjjel-nappal esik az eső, mintha kannából öntenék. Az utak járhatatlanok. Peter Roškanín hadnagy, az aknavető száiad parancsnokának helyettese vezetése alatt levő aknavetők nem veszítik el harci kedvüket. Marusié közlegény aknákkal telt ládát visz a hátán. Fáradtan, átázva megy a ragadós sárban, a lovakat nézi, amelyek erőtlenül poroszkálnak a sárban és ezt mondja magában: — No nézzük csak, a ló már nem bír járni, azonban az ember töretlenül halad előre. Tudja miért. Es a mieink mentek. Azért, mert a zynodranowai lövészárkokból távcsövön át már láthatták a határköveket. „Nem tesz semmit, csak még lövöldözzenek egy kicsit — mondotta az ellenséges aknák és gránátok tüzében Stolár tizedes aknavetővel a hátán —, hiszen rövidesen felállítjuk aknavetőinket, még pedig honi földön." Október 6-án ismét esett. Roškanín aknavetői fiatal erdőn haladnak keresztül, a láb csúszik a sárban, a víz a fákról a katonák nyakába csurog. Peter diákkorában, a háború előtt szívesen járt túrákra. Volt a Duklánál is és most mintha ez a hegy nagyon ismerős volna. — Nézzétek csak fiúk, a mi határköveink! Hír jön a bakáktól, amely így szól: „Kedves aknavető bajtársak, már kétszáz métert tettetek meg hazai földön". Peter megérintette a csehszlovák földön lévő határkövet, amelyhez a szovjet testvérek oldalán Buzuloktól kemény harcokban törte át magát. Es most ime, itt van ez a szerencsétlen Bodružál, egy kicsiny kis falu pravoszláv fatemplommal, elrejtve a dombok között. Bodružal felelt, amerre Polanából vezet az út és ahonnan Medvedziet látni, a század tüzet kapott. Roškanín aknavetői közül heten elestek. tizennégyen megsebesültek. A német akna földhöz vágta Roškanín hadnagyot is. A szilánkok halált szórtak szerteszét. Bevágtak Peter kezébe és lábába. Balkeze leszakítva az út porában feküdt, melyet vére pirosra festett. A földön feküdtek iratai is. A szanitéc szavai voltak az utolsók, amelyet hallott, mielőtt önkívületi állapotba esett: „No ennek már vége." 1956. év utolsó szeptemberi vasárnavja. A Duklai- szorosban a csehszlovák határon a Szlovák Nemzeti Felkelés alakulatának katonái haladnak. Mai kirándulásukon Košina főhadnagy és Váleček hadnagy vezeti őket. A nap A NÉPHADSEREG NAPJÁN IE Tüzériskolánkban a csehszlovák hadsereg napján ünnepélyes volt a hangulat. Szombaton és vasárnap sportdélutánt rendeztünk. Futballcsapatunk 5:1 arányban győzte le községünk válogatottját. Futóink is szép eredményeket értek el. Blažek közkatona nedves pályán 11,7 mp alatt futotta a 100 métert. Vasárnap, a város főterén díszszemle volt. Ez alkalomból parancsnokunk átadta a „Példás katona" jelvényeket. Sok tiszt a „Haza védelméért" és a „Hazánknak tett szolgálatért" kitüntatést vette át. Gottlieber Ferenc., őrvezető * * * Mi is megünnepeltük a csehszlovák néphadsereg napjátf A hideq idő ellenére az ünnepségen szép számban jelentek meg katonáink, üzemeink dolgozói. egvséqes földmúvesszövetkezetünk taqiai, iskoláink tanulói és egy néqv.taqú küldöttséq Magyarországról. Az ünneplő közönség a Sztálin térről városunk temetőjébe ment, ahol leleplezték az 1919-ben elesett Köte László 19 éves vöröskatona márvány síremlékét. Hasonló síremlék 1939 előtt is állt ezen a helyen. A Horthy-rendszer alatt azonban Éva László akkori polgármester és az itteni tisztikar javaslatára ledöntötték a síremléket és helyébe más került. Az idei hadseregnapra a járási pártbizottság tavaslatára a HNB ismét eredeti formájában állította fel a síremléket. Réthy István, forrón tiiz, mintha semmit sem tudna a duklai őszi esős napok történetéről. A fiúk parancsnokaikról beszélnek, akik a hadtestben harcoltak. Vasovöák közlegény megemlíti, hogy Rusňák elvtárs mint hadnagy harcolt a Duklán. Košina főhadnagy Paluékáról, Cérnákról, Kačurról, Drzíkröl, Majerskyröl és a többiekről beszél. A határsorompótól vezető úton, ahol tizenkét évvel ezelőtt Roškanín hadnagy aknavetői tüzet nyitottak, katonák menetélnek a hősök temetője felé. Most megállnak a sírok egyikénél. itt nyugszik a Szovjetunióban alakult első csehszlovák hadtest tizenegy katonája. Olvassuk a neveket: Štefan Lakomý, közlegény, Jura Klevec, közlegény és a kilencedik Peter Roškanín hadnagy. * * H A nap szépen tűz le Bodružal kis községre, azonban még ma is világítja a község háborús sebeit: a megcsonkított fákat, amelyek belsejében a gránátszilánkok keményen állnak ellen a favágók fűrészeinek, a falu terén vájott hatalmas gödröket, a kis templom elferdített keresztjét. Igen, itt van a pravoszláv fatemplom, amelyet 1692ben építettek és amelynek padjaiban néhány száz éves imádságos könyveket őriznek. — Azt mondja, hogy Peter Roškanín? Hogy az a falunk fölött történt, ahol Pal'anából vezet az út és ahonnan Medvedziet látni? Akkor ennek a Cseresnyés hqtárban kellett történnie. És Peter Hrinko, a helyi pártszervezet elnöke a gözfürész feletti domb vörös és sárga fényben úszó fái között elte« rülö mezőre mutat. „Valahol ott kel•>. lett történnie" — mondják. Letekintünk arról a dombról, ahol a templom áll, az újonnan meszelt házacskákra. Cseréptetőt csak néhány épületen látni. Peter Hrinko beszél. Beszámol a gózfűrészről, ahol azelőtt havonta háromszáz köbméter fát vágtak, most pedig ezerkétszáz a munkában levő köbméterek száma, úgyhogy a fűrész sokkalta több embernek ad kenyeret, mint annakelötte. Szó kerül az új útról, amelyet a bodružali brigádosok építettek, az autóbuszról, amely a százötven lakosú Bodružalt összeköti a világgal, amíg azelőtt az embereknek gyalog kellett járniok Svidníkre, vagy Bardejovra. Rátér a villanyáramra, amelynek bevezetését a faluban a jövő évre tervezték. Beszél' a pártoktatás évéről, majd• arról, hogy a községből hányan találtak jó kereseti lehetőséget Ostravában és más helyeken. Beszámol arról hogy a helyi pártszervezet kommunistái az embereket tájékoztatták a szövetkezeti gazdálkodásról s arról, hogy Bodružalban is — habár dombok övezik és nincs sík területen fekvő mezője — meg lehet kísérlem a közös állattenyésztési termelést. i — Nagyon jól tudom, hogy éltünk a kapitalizmus alatt. Otthon nem volt egy darab kenyér sem. Emlékszem arra, hogyan sírt éjjel az anyám, mi lesz velünk gyermekekkel. — így mondta ezt nekem Peter Roškanín őrnagy elvtárs a katonai kórházban, ahol ma mint a kórház főnökének politikai helyettese működik. Kétszer siratta meg anyja mint halottat, sírkövet is kapott Duklán, de még mindig él; a rešovai lengyel orvosok és a szovjet orvosok a Kaukázusban visszaadták életét. Az 1939. évi Hadikereszt, a Katonai Érdemekért, Ján Žižka Érdemrend, a Bátorságért kitüntetésekhez elnyerte még a Prága felszabadításáért és a Németország feletti győzelemért érdemrendeket. Ha Roškanín nevét már síremlékre vésték, sokáig fog élni. Élni és harcolni, mert búcsúzáskor ezt mondotta nekem: „Semmi sem hull az ölünkbe, minden igaz ügyért küzdenünk kell, — azután még hozzáfűzte —, együtt ontottuk vérünket a szovjet emberekkel, nincs a világon olyan hatalom, amely minket megállítson további útunkon." Karel kroupa, tiszt