Új Szó, 1956. október (9. évfolyam, 274-304.szám)
1956-10-01 / 274. szám, hétfő
A szuezi kérdés békés megoldásáért London. (ČTK) — Számos angol újság emel szót a szuezi kérdésnek tárgyalások útján való megoldásáért. A Spectator című konzervatív hetilap írja, hogy az Egyiptommal szembeni fenyegetések és nyomás politikája „veszedelmesen meggyengítették Anglia diplomáciai helyzetét". „Ha a diplomáciát ennek eredményei szerint ítéljük meg — hangsúlyozta a lap —, világos, hogy el kell ítélni a Közép-/ Keleten folytatott angol politikát. A lap a továbbiakban felhívja az angol kormányt, „hogy változtassa meg politikáját, mely kétségtelenül sikertelen". Egy másik befolyásos hetilap, az Economist is bírálja a nyugati hatalmak módszereit és többek között megemlíti az úgynevezett „ötös-bizottság" látogatását Kairóban. A lap megjegyzi, hogy „a tárgyalások követelményét ma az összes felek, mind az ázsiaiak, mind az európaiak és amerikaiak hangsúlyozzák, és azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy elkerülhetetlen a szuezi kérdésnek tárgyalások útján való megoldása. A New Statesman and Nation című labourpárti hetilap élesen elítéli a nyugati hatalmak elhatározását, mely szerint a Biztonsági Tanácsban az úgynevezett Dulles-terv elfogadását sürgessék. A lap azt írja, hogy „csupán a tényleges helyzet semmibevételével lehet védelmezni a Biztonsági Tanácsban azt a tervet, mely tagadja Eqyiptom legfontosabb követelményét", és ezzel csupán a tárgyalásokat igyekeznek megakadályozni. A lap továbbá kijelenti, hogy a munkáspártiaknak nem szabad megengedniük az események ilyen fejlődését. „Angliának nem szabad •eröszakot alkalmaznia és nem engedheti meg katonai akciók megkezdését, csupán az ENSZ chartájával egyetértésben." Egyetlen helyes út — a lap nézete szerint — „a Szuezi-csatorna államosítása tényének teljes elismerése alapján eljárni". A Tribúna címú hetilap elítéli egyes nyugati politikusok Egyiptommal szembeni támadó kijelentéseit és ezt írja: „Az ENSZ-hez intézett kérelem valóban tárgyalás és megoldás elérésére irányuló kísérlet? Vagy pedig Anglia és Franciaország kormányai ezt csupán formaságnak tartják? Ügy látszik, hogy éppen ez a helyzet. Ez esetben a szuezi válság nem kerül megoldásra ..." Az Ar-Raid című lap ismertette Chalila Gallalnák. Líbia miniszterelnökének válaszát Líbiának a szuezi kérdéssel kapcsolatos álláspontjára. A Szuezi-csatornát használó országok képviseleti szervének megalakítására irányuló egyiptomi javaslat kérdésére Gallal azt válaszolta, hogy a javaslat ragyogó bizonyítékát szolgálja Egyiptom jóakaratának a kérdés megoldásánál, mely biztosítaná Egyiptom függetlenségét és a szabad hajózást ezen az életfontosságú csatornán. „A Szuezi-csatorna Használóinak Szövetsége" megalakításának tervét, melyet a nyugati nagyhatalmak terjesztettek elő, nem tartja elég világosnak, annál kevésbé, miután maguk a résztvevők között nézeteltérések merültek fel. Gallal azon reményének adott kifejezést, hogy a Biztonsági Tanács az ENSZ chartája alapján fog eljárni a kérdés békés eszközökkel való megoldása érdekében. Gallal a további kérdésekre adott válaszában hangsúlyozta, hogy Líbia ki akarja használni jogait és nem engedi meg, hogy területét és a területén levő katonai támaszpontokat valamely arab állam elleni támadásra használják fel. D. T. Sepilov fogja képviselni a szovjet kormányt a Biztonsági Tanácsban a szuezi kérdés megoldásánál Moszkva, (ČTK) — Szeptember 30-án a moszkvai lapok jelentették, hogy a szovjet korjnány D. T. Sepilovot, a Szovjetunió külügyminiszterét jelölte ki képviselőjének az ENSZ Biztonsági Tanácsába a szuezi kérdésről folytatott tárgyalásokra. D. T. Sepilov a legközelebbi napokban New-Yorkba utazik. Japán kereskedelmi körök az embargo megszüntetéséért a Kínával való kereskedelemben London. (ČTK) — Tiltman, a Manchester Guardian című lap tokiói tudósítója jelentette, hogy japán ipari körökben mindjobban növekszik a Kínai Népköztársasággal való kereskedelem korlátozása tilalmanak amerikai politikájával való elégedetlenség. A tudósító hangsúlyozza a japán kereskedelmi körök azon törekvését, hogy kiterjesszék a kapcsolatokat y Kínai Népköztársasággal és azt írja, hogy 1956 első hat hónapjában a Japán és a Kínai Népköztársaság közötti kereskedelem a múlt év ugyanezen Időszakához viszonyítva 65 százalékkal emelkedett. A japán politikai és kereskedelmi körök, mint Tiltman írja, érthetően látják azt a tényt, hogy sok európai ország az amerikai tilalom ellenére gépeket és más berendezéseket szállít Kínának, olyan felszereléseket, amelyek az úgynevezett „tiltott áruk" jegyzékén szerepelnek. E körökben állandóan nő azon meggyőződés, hogy meg kell szüntetni az embargót, mely megkárosítja a japán érdekeket. A tudósító befejezésül felemlíti, hogy a japán kereskedelmi körök igen elégedetlenek azzal, hogy „ha Japán továbbra is passzívan várakozni fog az embargó beszüntetésére, úgy elveszíti a neki fontos kínai piacot". A gazdasági együttműködés fejlődése Kelet- és Nyugat-Európa országai között Genf. (ČTK) — Az ENSZ gazdasági bizottságának európai titkársága ismertetőt adott ki, melyben elemzik a Kelet- és Nyugat-Európa országai közötti gazdasági együttműködés távlatait. Az ismertető adatai szerint 1955-ben Kelet-Európa országainak (a Szovjetuniót is beleértve) kivitele Nyugat-Európába az 1954. évvel öszszehasonlítva 30 százalékkal, míg Nyugat-Európából a behozatal ugyanezen idő alatt csupán 12 százalékkal emelkedett. Az ENSZ gazdasági bizottságának Európára vonatkozó jelentésében hangsúlyozza, hogy a kelet- és nyugat-európai országok között kötött gazdasági szerződések többsége a kölcsönös árucsere további fejlődését feltételezi 1956-ban is. 1956 első 4—5 hónapja alatt a Kelet-Európa körzeteiből a nyugateurópai országokba való kivitel az 1955. év ugyanezen időszakával összehasonlítva 17 százalékkal, míg Nyugat-Európából a behozatal 14 százalékkal emelkedett. Tíz NAPOS jugoszláviai látogatás után szeptember 28-án elutazott Belgrádból a Norvég Munkáspárt küldöttsége Haakon Liem főtitkár vezetésével. A küldöttség jugoszláviai tartózkodása folyamán megbeszéléseket folytatott a Jugoszláv Dolgozók Szocialista Szövetségének képviselőjével. (ČTK) A KOREAI SAJTÖIRODA jelenti, hogy a koreai demarkációs vonalon szeptember 20-án az egyik amerikai fél kötelékébe tartozó rendőr lelőtte a koreai-kínai fél közbiztonsági szervezetének egyik tagját. A nyomozás folyamán a tettes a fegyverszüneti ellenőrző bizottság szerveinek bevallotta, hogy előre tervezett akcióról voit szó. (ČTK) ALEXANDROV „VÖRÖS ZÄSZLO" Ének- és Táncegyüttese szeptember 27-én tartotta első előadását Belgrádban. A nagysikerű előadáson 10 000 néző vett részt. (ČTK) A SZOVJETUNIÓ kulturálisügyi minisztériumának külügyi osztálya bejelentette, hogy a moszkvai Nagy Színház művészeinek első csoportja szeptember 29-én Angliába utazott. A többi művészek vasárnap és hétfőn keltek útra. (ČTK) A SZOVJET BÉKEBIZOTTSÄG, a Szovjet írók Szövetsége és a Szovjetunió Kulturális Minisztériuma szeptember 27-én a Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában ünnepi estet rendezett Bemard Shaw születésének 1ŰŰ. évfordulója alkalmából. (ČTK) A LÚČNICA együttes, amely jelenleg az NDK-ban vendégszerepel, szeptember 27-én nagysikerű előadást tartott Osatz városában. Az előadás 1500 nézője lelkes tapssal jutalmazta a csehszlovák együttes játékát. (ČTK) VISSZATÉRT Bécsbe Kari Waldbrunner mérnök, osztrák közlekedési és energetikaifgyi miniszter, aki a szovjet kormány meghívására kéthetes látogatáson a Szovjetunióban tartózkodott. Waldbrunner mérnök Bécsbe való megérkezése után kijelentette, hogy a Szovjetunióban tett útján a leghatalmasabb benyomást a szovjet energetika gigantikus építkezései tették rá. (ČTK) CLEMENT DAVIES, az Angol Liberális Párt 72 éves vezére szeptember 29-én bejelentette, hogy lemond funkciójáról. A párt új vezérének megválasztására október 23-án kerül sor. (London, ČTK.) Nagy iritannia újabb atombo r.ba kísérlete London (TASZSZ) — A délkeletausztráliai Maralinga sivatagon újabb brit kísérleti atomrobbantást hajtottak végre. Ez az első kísérlet azon próbarobbantások sorozatából, amelyeket Nagy-Britannia a legközelebbi időben szándékozik végrehajtani. SZEPTEMBER 30-ÄN Angliában megszüntetik a kenyérárak állami szubvencióját. Ennek következtében a kenyér árának 17—350/ 0-os emelését várják. (London, ČTK.) Az Indonéz Köztársaság elnöke elutazott a Szovjetunióból Dr. Szukarno, az Indonéz Köztársaság elnöke kíséretével szeptember 29-én a Kínai Népköztársaságba utaztában Irkutszkba érkezett. Az elnököt Irkutszkba A. F. Gorkin, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának titkára, M. I. Ka- zakov tábornok, B. M. Volkov, a Szovjetunió külügyminisztériuma délkeletázsiai szakosztályának vezetője és B. G. Lopatyenko, a Szovjetunió külügyminisztériumának protokollfőnökhelyettese kísérték. Irkutszkban N. Sz. Patrov, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke, Sz. N. Setyinyin, a körzeti végrehajtó bizottság elnöke, B. N. Kobelev, a Szovjetunió Kommunista Pártja körzeti bizottságának titkára, D. Sarab, a Mongol Népköztársaság Nagy Népgyűlésének titkára, M. Dugerszuren, a Mongol Népköztársaság külügyminiszterhelyettese és G. Manzsur, a Mongol Népköztársaság külügyminisztériumának protokollfőnöke üdvözölték a vendégeket a Mongol Népköztársaságba való érkezésük alkalmából. Dr. Szukarno beszédében többek között ezt mondta: „Ha hazatérek Indonéziába, több ezer kilométer fog elvá-: lasztani bennünket. Higgyék el azonban, hogy örökre szívünkbe zártuk önöket. Drága barátaink, még egyszer hálás köszönet mindenért!" Rövid pihenő után Szukarno elnök Ulan Bar torba utazott. Szukarno indonéz elnök Ulan Bátorból Pekingbe repült Ulan Bátor, (ČTK). — Mint az Üj Sajtóiroda jelenti, Szukarno, Indonéz elnök a Mongol Népköztársaságban való tartózkodása után szeptember 30-án reggel kíséretével együtt Ulan Bátorból Pekingbe utazott. A Mongol lapok Szukarno elnök és a Mongol Népköztársaság képviselői közötti tárgyalások befejezése után szeptember 30-án közös indonéziaimongol nyilatkozatot tettek közzé. A nyilatkozatban hangsúlyozzák, hogy Szukarno indonéz elnök látogatás.! hozzájárult a két ország közötti baráti kapcsolatok megszilárdításához. Peking, (ČTK) — Az Oj Kína sajtóiroda jelentése szerint Szukarno indonéz elnök szeptember 30-án délután a Kínai Népköztársaság menhívására hivatalos látogatásra érkezett Pekingbe. A repülőtéren Mao Cs-tung, a Kínai Népköztársaság elnöke, Csu Te, á Kínai Népköztársaság alelnöke, Liu Sao-csi, az összkínai Nemzetgvülés állandó bizottságának elnöke, Csou En-laj, az államtanács elnöke, a Kínai Népköztársaság többi vezető tényezői és a diplomáciai testület tagjai üdvözölték a vendéget. Tito elnök krimi látogatása Moszkva, (ČTK) — Joszip BrozTito, a Jugoszláv Népköztársaság elnöke, A. Rankovics, a Jugoszláv Népköztársaság Szövetségi Végrehajtó Bizottságának alelnöke. D. Pucar, Bosznia és Hercegovina Népköztársaság népparlamentjének elnöke és V. Micsunovics, a Jugoszláv Népköztársaság szovjetunióbeli nagykövete, akik krími üdüi-isre érkeztek, megtekintették a szevasztopoü tengeröbölt. A jugoszláv vendégeket N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, A. I. Kiricsenko, Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára és az SZKP KB elnökségének tagja, L. I. Brezsnyev, az SZKP KB titkára és más hivatalos személyek kísérték. V. A. Kaszatonov tengernagy, a Fekete-tengeri flotta parancsnoka meghívta a jugoszláv vendégeket az „Admirál Nachimov" cirkálóra. A cirkáló fedélzetén elvonult a díszörség és eljátszották a Jugoszláv NépközMao Ce-tung fogadta a belga parlamenti küldöttséget Peking, (ČTK) — Az Üj Kína sajtóiroda jelentette, hogy szeptember 29én Mao Ce-tung, a Kínai Népköztársaság elnöke fogadta a belga parlamenti küldöttséget Camill Huysmans vezetésével. A küldöttség fogadásánál jelen voltak a kínai politikai élet vezető tényezői. A Szovjetunió további 200 ezer tonna búzát szállít Egyiptomnak Kairó, (ČTK,) — A TASZSZ jelentése szerint szeptember 29-én Kairóban szerződést írtak alá Egyiptom és a Szovjetunió között, mely szerint a Szovjetunió 200 ezer tonna búzát szállít Egyiptomnak. Az egyiptomi lapok ezzel összefüggésben azt írják, hogy a már azelőtt vásárolt búzával együtt Egyiptom öszszesen 400 ezer tonna búzát kaip a Szovjetuniótól. A búzáért a Szovjetunió egyiptomi árut vásárol. A JUGOSZLÁV IRÖK meghívására a szovjet írók küldöttsége Jugoszláviába utazott. (Belgrád, ČTK.) társaság és a Szovjetunió államhimnuszait. Az árbocra felvonták a Jugoszláv Népköztársaság elnökének zászlaját. A vendégek megismerkedtek a hajó személyzetével és megtekintették a műszaki berendezést. V. A. Kaszatonov tengernagy, a fekete-tengeri flotta parancsnoka ezután ünnepi estet rendezett Tito elnök és N. Sz. Hruscsov, az SZKP KB első titkára tiszteletére. N. Sz. Hruscsov és Joszip Broz-Tito elbeszélgettek a tengerészekkel és velük együtt lefényképeztették ipiagukat. A hajóról való távozás alkalmából 21 ágyúlövést adtak le. Olaszország Kommunista Pártjának küldöttsége meglátogatja Jugoszláviát Belgrád, (ČTK.) — A Tanjug jugoszláv sajtóügynökség jelentése szerint október 6-án Olaszország Kommunista Pártjának kilenc tagú küldöttsége ellátogat Jugoszüáviába. Tíznapos jugoszláviai tartózkodásuk során Luigi Longnak, Olaszország Kommunista Pártja főtitkárhelyettesének vezetésével tárgyalni fognak a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának vezető tényezőivel és megtekintenek egyes jugoszláv városokat. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága tagadta Norvégia Kommunista Pártjának küldöttségét Moszkva, (ČTK) — Szeptember 29-én az SZKP Központi Bizottságának épületében beszélgetés folyt Norvégia Kommunista Pártjának küldöttségével, mely Kínából Moszkván át utazik hazájába. A beszélgetésen részt vett M. A. Szuszlov elvtárs, az SZKP KB titkára, P. N. Poszpelov elvtárs, az SZKP KB titkára, Emil Lo-Vlein elvtárs, Norvégia Kommunista Pártjának elnöke és Norvégia Kommunista Pártja küldöttségének többi tagjai. A két testvérpárt képviselői közti beszélgetés a kölcsönös megértés baráti légkörében folyt le. A tokiói kabinet döntött Hatojama moszkvai útjáról Moszkva, (ČTK). — Macumoto japán teljhatalmú megbízott közölte az újságírókkal, hogy Tokióból érkező utasítások szerint a japán kormány szombaton reggel jóváhagyta Hatojama miniszterelnök moszkvai útjának időpontját, és azt október 6-ában állapította meg, Mindamellett a japán kormány a végső határidőről csupán a jövő héten fog dönteni. Macumoto maga azonban úgy véli, hogy Hatojama csak október 11-én érkezik Moszkvába. Hatojamával együtt utazik felesége és Kono miniszter, Kono Iskov szovjet miniszterrel együtt május 14-én aláírta a halászatra és a tengeri mentőszolgálatra vonatkozó szovjet—japán egyezményt, mely akkor lép érvénybe, amikor a két ország között felújítják a diplomáciai kapcsolatokat, vagy pedig, ha aláírják a békeszerződést. Trieszt Szabad Terület Kommunista Pártját átszervezik Olaszország Kommunista Pártjának önálló szövetségévé Róma, (ČTK). — Trieszt Kommunista Pártja Központi Bizottságának olenáris ülésén megtárgyalták a párt átszervezésének és Olaszország Kommunista Pártja önálló szövetségévé változtatásának kérdését. A plenáris ülés után nyilatkozatot tettek közzé, mely szerint hónapon belül összeül a Központi Bizottság, hogy összefoglalja ezen átszervezés előkészületeinek eredményeit. Az ázsiai és afrikai országok egyetértenek a Szovjetunió álláspontjával New-York, (ČTK). — Mint már jelentettük, az atomenergia felhasználásával kapcsolatos nemzetközi ügynökség alapszabályáról folytatott konferenciát általános vitával folytatták. A vitában felszólalt dr. Bhabha indiai küldött, aki kijelentette, hogy az ügynökségnek meg kell gyorsítania az emberiség jólétét szolgáló új energiaforrás kihasználását. E feladat teljesítésénél az ügynökségnek biztosítania kell, hogy az általa nyújtott segítséget ne használják fel katonai célokra. Achmad, Pakisztán küldöttje kijelentette, hogy az az ellenőrzési rendsawr, melyet az USA tárnokit, nemcsak az államok függetlenségének megsértését jelenti, de „fékezi kezdeményezésüket és akadállyá válik az atomenergia fejlesztésében ezekben az államokban." Az ázsiai és afrikai országok ezen álláspontját Argentína képviselője is támogatta, aki kijelentette, hogy az ellenőrzésnek „olyannak kell lennie, hogy ne kerüljön sor az ügynökség tagállamai nemzeti függetlenségébe való beavatkozásra." Azon államok küldötteinek beszédéből, akik számolnak az ügynökség segítségével, nyilvánvalóan kitűnik, — írja a TASZSZ —, hogy ezek az államok ugyanban néz/tet /illanak, 4mmt a szovjet küldöttség, vagyis, hogy az atomenergia kihasználására alakult nemzetközi ügynökség sikeres tevékenységét nem a szigorú ellenőrzési rendszer, hanem a résztvevő államok közötti bizalom kialakulása fogja biztosítani. Ceylon, India és Pakisztán képviselői ismételten felszólaltak annak érdekében, hogy más államokat is és mindenekelőtt a Kínai Népköztársaságot vegyék fel az ügynökségbe. OJ SZO 1956. októbri- JL