Új Szó, 1956. október (9. évfolyam, 274-304.szám)
1956-10-30 / 303. szám, kedd
Világ proletárjai, egyesüljetek1 SZIOVÄK1A KOMMUNISTA PÁRT JÄNÄK NAPILAPJA 1956. október 30. kedd 30 fillér IX. évfolyam, 303. szám, A szocializmus ellenséges nem érnek célt Az egész világ közvéleményéhez haso. ióan e napokban köztársaságunkban is minden ember nagy figyelemmel és érdeklődéssel kíséri azokat az eseményeket, amelyek Magyarországon folynak, abban az országban, amely nemcsak azért áll közel hozzánk, mivel szomszédunk, hanem azért is, mert népe a mi népünkhöz hasonlóan elhatározta a szocialista társadalom felépítését. A Magyar Népköztársaság most komoly időket él át, amelyek próbatételt jelentenek népi demokratikus rendszere számára, próbára teszik a nép és munkásosztályának erejét, ellenállását és szilárdságát az alattomos ellenséggel szemben és az ellenség hosszú idő óta készített tervei ellen. Meg kell állapítanunk, hogy Magyarországon a népgazdaság irányításában és más fontos kérdések megoldásában egész sor komoly hibát követtek el és ennek következtében gazdasági nehézségek is mutatkoztak, amelyek súlyosan nehezedtek a polgárok mindennapi életére. De mi több — a vezetőségben sem volt meg az egység, ami a hibák kiküszöbölésére irányuló álláspontot illeti. Csehszlovákia dolgozói látják, hogy pártunk és kormányunk céltudatosan, rendszeresen valósítja meg a szocialista építés programját és egyidejűleg mozgósít minden eröt a fogyatékosságok kiküszöbölésére. Népünk fokozatosan kézzel foghatóan győződik meg igyekezete eredményeiről. Ezért csak nehezen tud elképzelni olyan állapotot, melyben a politika terén éles kilengések, sokszor ellentétes irányú változások történnek. így volt ez nem egy esetben Magyarorszá4 gon és ezek a kilengések és ellentétek szükségszerűen nem javuláshoz, hanem a helyzet rosszabbodásához vezettek. Ilyen körülmények között az emberek bizonyos csoportja a megoldások útját a nagyon kétséges és csuszamlós tüntetésekben látta. De éppen ez volt az, amire a földalatti ellenforradalom várt, melyet már hosszabb idő óta szerveztek és támogattak Nyugatról. íme, milyen aljasan élt vissza az ellenforradalom a várt alkalommal! Azok, akik ,,csupán tüntetni" mentek, nemsokára rájöttek, hogy alattomosan csatlakoztak hozzájuk és hamarosan kezükbe ragadták az irányítást a népi kormány alapjainak legádázabb ellenségei, hogy ez a banda a párt és a nép állama ellen emelt fegyvert. De a magyar dolgozóknak az a nagy többsége, mely az qIső pillanatokban nem tudott tájékozódni és megkülönböztetni a2 ellenséget, már megtalálta a helyes utat és szembeszállt az ellenforradalommal, mert tudatára ébredt annak, hogy mindent mérlegre tett, hogy a népforradalom eredményei, az urak és kizsákmányolók nélküli élet távlatai forognak veszélyben. Annak ellenére, hogy Budapesten fokozatosan elhallgatnak a kártevő bandák utolsó lövései is, a magyar népnek súlyos adót kell fizetnie az ellenséggel szemben lankadt éberségéért. Az emberáldozatokról és a népgazdaságban esett károkról szóló hírek még nincsenek kezünkben, de már ma tudjuk, hogy az ellenforradalmi bandák garázdálkodását a békés polgárok, köztük nők és gyermekek százai és ezrei fizettek meg életükkel A puccsisták élére sok helyen a Horthy-rendszer fasiszta elemei álltak, akik természetes szövetségeseiknek tekintették a bűnös gonosztevőket, s megnyitották előttük a börtönök kapuit. És mi egyebet lehet várni az ilyen csőcseléktől, mint rablást, fosztogatást és bestiális gyilkolást, amikor az autóhoz kötött ember vontatása a legszadistább módszereik egyike. . Mindez azt bizonyítja, hogy az ellenforradalmi alvilág jól felkészült gonosz akciójára. A londoni „Daily Telegraph" október. 25-én így írt: „Az a tény, hogy a fegyveres csoportok ellenállása ugyanabban az időben több helyen kezdődött, azt a benyomást kelti, hogy a mozgalom meg vólt szervezve." Az a lárma, mely a magyarországi ellenforradalmi puccs első pillanata óta jellemzi Nyugaton Dulles úrékat, és szócsöveiket — a reakciós sajtót és rádiót —, valamint a szocializmus táborához tartozó országokból külföldre menekült emigráns söpredéket, (köztük a reakciós magyar politikust, a nagy agrár „zöld internacionálé" élenjáró képviselőjét, Nagy Ferencet), megmutatja, honnan fúj a szél és hol kell keresni a magyarországi terrorista akciók szervezőit és uszítőit. A magyarországi ellenforradalmi népellenes lázadás nem támadt önmagától, hanem hosszú ideig készítették elő felforgató tevékenységükkel a nyugati imperialista hatalmak, amelyeknek célja, hogy a népi demokratikus államokban .felújítsák a kapitalista rendszert. így például az Egyesült Államok a világ közvéleménye előtt sem titkolja, hogy évente költségvetéséből százmillió dollárt fordít a szocializmus táborához tartozó országokban felforgató tevékenység támogatására. A szocializmus ellenségeinek ezek az akciói, amelyek az Egyesült Nemzetek alapokmányának elveivel ellentétben a más államok belügyeibe való legdurvább beavatkozást jelentik, a mi országunk ellen is irányulnak. Éppen az elmúlt napokban közölte Belügyminisztériumunk a nyugati, elsősorban amerikai kém és áruló csoportok leleplezését, amelyeket 'Nyugat-Németországban dollárért képeztek ki. És ugyanilyen pénzen és hasonló személyek segítségével robbantották ki a magyarországi vérontást is. Nem véletlen, hogy az Északatlanti Tömb európai hadseregének főparancsnoka, Gruenlher tábornok szombaton Párizsban éppen az ún. amerikai „keresztesharcosok" képviselőinek számolt be a magyarországi eseményekről, akik a Szabad Európa jobbkezei és a szocializmus táborához tartozó országokba az uszító röpiratok küldését s más felforgató akciókat szerveznek. Gruenther tábornok elmondotta az amerikai „kereszteseknek" — amint a Reuter hírügynökség közli —, hogy „munkájuk rendkívüli hozzájárulást jelent Nyugat részére a hidegháborúban". Ez a dicséret kétségkívül elismerése a magyarországi ellenforradalmi puccsban való részvételnek is. De mit érnek a dollárok, mit érnek a felbérelt zsoldosok és ügynökök abban a pillanatban, amikor szembeszáll velük a nép ereje és akarata. A magyar községek és üzemek sorában a munkások, akik fegyverrel a kezükben szálltak szembe az ellenforradalmi bandákkal, dicső fejezetet írtak országuk forradalmi harcainak történelmébe. Világos, hogy a magyar dolgozók nagy többségének nincs és nem is lehet közük a rabló és gyilkoló banditákhoz és ellenforradalmi céljaikhoz, hogy szilárdan el (Folytatás a 2. oldalon) A CSKP Központi Bizottságának lefele a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségéhez Drága Elvtársak! Egész pártunk és a csehszlovák nép a legnagyobb részvéttel és nyugtalansággal követi az országukban lejátszódó eseményeket, fájdalmas megindultsággál fogadtuk a budapesti vérontásról és az ottani harcok áldiizdtairól szóló híreket. Mindez mélyen érinti népünket, amely a Magyar Népköztársaságban testvéri, baráti országot lát, melyet a szocializmus és béke közös eszméi l'üznek hozzánk. Az elmúlt nehéz napok után a tűz beszüntetéséről szóló hírek, a Magyar Népköztársaság kormányának és a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének október 28-i nyilatkozata azzal a reménnyel töltenek e! bennünket, hogy teljesen véget vetnek a vérontásnak és végérvényesen visszaverik a népi demokratikus rendszer ellen indított támadást, s hogy a Magyar Dolgozók Pártja vezetésével a munkásosztály és az egész nép megkezdi az elmúlt napok sebeinek behegesztését, és országábah a békés szocialista építés sikeres fejlesztésének útjára tér, Kifejezésre juttatjuk támogatásunkat a népgazdaság fejlesztésére, a nép életszínvonala emelésére, valamint a szocialista demokrácia megszilárdítására és elmélyítésére irányuló törekvésükben. Meg vagyunk győződve arról, hogy a legutóbbi események még jobban megerősítették a nepi demokratikus hatalmat, a dolgozó nép szent hatalmát és hogy elmegy a kedvük a különféle reakciós elemeknek, amelyek a beállótt helyzetet a régi kapitalista uralom felújítására irányuló kísérletekre akarják felhasználni. A magyarországi eseményeket a világreakció a béke, a demokrácia és a szocializmus erőinek gyengítésére szeretné felhasználni. Nem kételkedünk abban, hogy a magyar nép a szocializmus országainak dolgozóival együtt, az egész világ dolgozóinak támogatásával visszaveri ezeket a kísérleteket. Minden ellenst% ellenére fejleszteni és erősíteni fogjuk a szocialista világrendszer országaival való egységet és testvéri együttműködést, amely a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusán kihangsúlyozott lenini alapelveken alapul. Kérjük Önöket, hogy ezt a levelünket forró elvtársi üdvözleteinkkel együtt tolmácsolják a magyar munkásosztály pártja minden egyes tagjának és az egész dolgozó népnek. Drága Elvtársak! A béke és szocializmus közös célja köt össze bennürtket. Ütunkat a marxizmus-leninizmus nagyszerű tanítása világítja meg. A proletár nemzetköziség forró érzéseitől áthatva a Magyar Dolgozók Pártjának azt kívánjuk, hogy sikerrel vezesse a magyar népet a jólét, az ország felvirágoztatása és a szocializmus győzelme felé. CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA fi Csehszlovák Köztársaság kormányának levele [öztársaság kormányához A Csehszlovák Köztársaság kormánya nyugtalanságtól áthatva a szomszédos baráti és szövetséges Magyarországon bekövetkezett komoly vérontások miatt őszintén üdvözli azt a nagy igyekezetet, melyet a magyar kormány az országban a vérontás beszüntetésére és a béke megteremtésére tesz, azt az igyekezetet, amely kifejezi az egész magyar nép legalapvetőbb érdekeit. A csehszlovák kormány kifejezi azt a szilárd meggyőződését, hogy azok a csoportok is, amelyek eddig még harcolnak, a magyar kormány felhívása alapján leteszik a fegyvert, hogy ezzel megszűnjék a drága emberéletek és azon anyagi értékek céltalan pusztítása, amelyek a magyar nép áldozatos munkájának gyümölcsei. A Csehszlovák Köztársaság kormánya egyszersmind szilárdan meg van győződve arról, hogy a magyar munkásosztály, a földművesek és az értelmiség — a Hazafias Népfrontban tömörülő egész magyar nép megvédi a népi demokratikus hatalom érdekeit ellenségeivel szemben és következetesen fog haladni a szocialista fejlődés útján. A Csehszlovák Köztársaság kormánya arról is meg van győződve, hogy a magyar nép a mi népünkhtl? hasonlóan, kész továbbra is a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Köztársaság, a szocializmust építő országok közötti szilárd, és őszinte baráti kapcsolatok útján haladni. A kölcsönös együttműködés és segítés szellemében, amely a múltban oly gyümölcsözően fejlődött nemzeteink között, a Csehszlovák Köztársaság kormánya kész segítséget nyújtani a magyar népnek a károk gyors helyrehozására és az ország további gazdasági fejlődése feladatainak biztosítására. A Csehszlovák Köztársaság kormánya szilárd bizalmának ad kifejezést, hogy a magyar kormány a népre és a szocialista demokratizmus erejére támaszkodva, sikerrel biztosítja a kitűzött nagy feladatok teljesítését, az ország teljes mértékű nemzeti és állami fejlesztésének feladatát, Magyarország gazdasági és kulturális építésének feladatát és ezen építés alapcéljának teljesítését — a lakosság életszínvonalának emelését. Nem kétséges, hogy a békés építőmunka a szocialista rendszer hatalmas erejével együtt a boldog jövő távlatát tárja a magyar nép elé. A CSEHSZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA SZILÁRD BASTYA Pl DEMOKRATIKUS RENDSZERÜNK I Új szövetkezetek a kassai kerületben A gálszécsi kis- és középparasztok már régóta készülnek az egységes földművesszövetkezet megalakítására. Szombaton este gyűlést tartottak, amelyen a magyarországi eseményekről beszéltek. De arról is tárgyaltak, mit tegyenek ők, hogy bebizonyítsák népi demokratikus hazánk iránti hűségüket. Határoztak, s megalakították az egységes földmüvesszövetkezetet, amely kezdetben 155 hektárnyi szántóterületen fog gazdálkodni. A legutóbbi jelentés szerint megalakult a szövetkezet Muráňská Hutában is (rőcei járás). A Gálszécs melletti Kochanovce tanyán 16 földműves 94 hektár földdel szintén szövetkezetet alakított. IJj útra léptek A szövetkezeti gondolat' megállíthatatlanul, egyre nagyobb teret hódít a földművesek között. A Pozbai gazdák is éveken keresztül fontolgatták, mitévők legyenek. A környék szövetkezetéinek jó példája azonban döntő hatással volt rájuk. A múlt napokban végre döntöttek. Meggyőződtek róla, hogy jő a szövetkezeti gazdálkodás. A falu kommunistáinak vezetésével Belépnek a pártba A Bilina melletti hostomicei téglagyárban Štefan Bari és Františka Kulhanková -elvtársak kérték, hogy most, amikor dolgozóink a magyarországi eseményekkel kapcsolatban újból kifejezésre juttatják törhetetlen bizalmukat a kommunista párt iránt, vegyék fel őket tagjelölteknek. Távirat... ... kötelezettségvállalásunkat, mely szerint egy hónap alatt ezer folyóméter folyosót kellene áttörnünk, 1020 folyóméter áttörésére egészítjük ki. Túlszárnyaljuk az USA eddigi gyorsfejtő rekordját. Ezzel válaszolunk a magyarországi eseményekre. A pfibrami nemzeti vállalat jáchymovi bányája Nagy Októberi Szocialista Forradalom munkaszakaszának gyorsfejtői „Az építésben szerzett érdemeikért" kitüntetés birtokosai. gyűlésre jöttek össze. Ezen a gyűlésen elhatározták, hogy nem várnak tovább. Szövetkezetet alakítanak. Huszonnégy földműves szakított a régi gazdálkodási formával. Üj útra léptek. Arra az útra, melyet pártunk muta'.t a földművesekinek. Eddig a szövetkezet több mint 100 hektár földet mond magáénak. Sz. P. Kunčicei acélmunkások: becsülettel teljesítjük feladatainkat A Ku/icicei Klement Gottwald Üj Kohó szakszervezeti dolgozóinak vasárnapi üsszüzemi értekezlete bebizonyította a dolgozók hűségét és odaadását a munkásosztály kormánya iránt. „A magyarországi ellenséges elemekről szóló hírek nem váltanak ki nálunk zavart" — mondotta a szakszervezeti dolgozók értekezletén Vladimír Štaía. „Ellenkezőleg, meggyőztek bennünket arról, hogy minden erőnket köztársaságunk építésére és megszilárdítására fordítsuk. Egységesen állunk a párt és kormány mellett a.?zal az ígérettel, hogy becsülettel teljesítjük feladatainkat." A kunčicei acélmunkások határozott szavukat tettékkel támasztják alá. Az idén már háromszor emelt tervet 101,7 százalékra teljesítik. A múlt héthez viszonyítva ez csaknem egynegyed résszel több termelést jelent. A dolgozók határozott szava és tette A ŽILINAI Slovena. nemzeti vállalat dolgozói, határozottan elítélik az imperialista uszítók próbálkozásait, s még szilárdabban tömörülnek a párt és kormány köré. „A nyugati imperialisták és ügynökeik mesterkedései ellenére még nagyobb igyekezetet fejtün ki — írják határozatukban, — hogy célunka í minél hamarább, elérjük Ezért vállaljuk, hogy a termelés tervét annak nyers terjedelŕnében és az egyes feladatok tervét december 19-ig teljesítsük." A MAGYARORSZÁGI eseményekre döntő választ adtak a vítkovicei Klement Gottwald Vasművek régi acélüzemének kohászai. Megígérték, hogy az októberi" tervet 600 tonna acél termelésével teljesítik túl. „Soha a múltban nem termeltünk annyi acélt, mint most, mondotta Jaroslav Harenčík olvasztár, munkaérdemrendes. Kohászaink megadják köztársaságunknak azt, amit a párt és kormány követel tőlünk." A JÁN ŠVERMA Bányában nagy kampányt indítottak a példás műszakokért. Néhány részlegen már teljesítették az októberi tervet és a hónap végéig további 5 ezer tonna szenet fejtenek. A Šverma Üzem dolgozói szilárdan bíznak abban, hogy a harcoló magyar munkásosztály megvédi kivívott győzelmét.