Új Szó, 1956. október (9. évfolyam, 274-304.szám)

1956-10-25 / 298. szám, csütörtök

A Szovjetunió Németország békés és demokratikus nemzeti egyesítésének következetes híve volt és i Wlli A Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság jegyzékváltása Németország újraegyesítéséről Moszkva, (IASZSZ) — Amint már jelentették, W. Haas, a Német Szövetsé­gi Köztársaság szovjetunióbeli nagykövete ez év október 7-én A. A Gro­mikonak, a Szovjetunió külügyminisztere első helyettesének jegyzéket és memorandumot adott át, amelyben kitejti az NSZK kormányának nézetét Németország újraegyesítésének kérdésében (a jegyzék szövegét 1956. októ­ber 9-én tették közzé). A Német Szövetségi Köztársaság memoranduma Az NSZK kormánya — mondja a memorandun* — a Szovjetunió kor­mányának ki akarja fejteni nézetét az­zal kapcsolatban, hogyan lehet a leg­jobban és leggyorsabban megoldani a német nemzet újraegyesítésének kér­dését úgy, hogy megfeleljen mind a közvetlenül érdekelt feleknek, mind pedig a többi nemzeteknek. Az NSZK kormányának néze:e sze­rint a szovjet kormány megváltoztatta a német kérdésben 1952—1953-ban elfoglalt álláspontját és most a német problémát nem tartja halaszthatatlan feladatnak. A memorandum továbbá azt állítja, hogy a szovjet kormány Németországban elmélyíti a szakadást azzal az állításával, hogy két német állam áll fenn. A nyugatnémet kormány memoran­duma megállapítja, hogy a háborús akciók befejezése után a négy nagy­hatalom kötelezettséget vállalt arra, hogy Németországot egyetlen egész­ként őrzi meg és később gyakran újból megerősítette e jogi kötelezett­ségét, valamint a Németország egy­ségének felújításáért viselt erkölcsi felelősségét. Az NSZK kormánya előtt ismeretes, — mondja továbbá a memorandum — hogy a szovjet kormány a Német­ország egyesítése kérdésében elfoglalt jelenlegi nézetét főleg azzal indokolja, hogy a Német Szövetségi Köztársaság elhatározta saját fegyveres erőinek megteremtését és csatlakozását az Északatlanti Szövetség és a Nyugat­európai Unió védelmi rendszeréhez. Az NSZK kormánya azt állítja, hogy e politika szovjet értékelése helytelen előfeltételekből indul ki s emellett az Egyesült Nemzetek Szervezete alap­okmányának 51. cikkelyére hivatkozik, amely valamennyi államnak jogot ad az egyéni és kollektív önvédelemre. Az NSZK kormánya kijelenti, hogy érdeke a leszerelés kérdésében való általános megegyezés, ezzel egyidejű­leg azonban memorandumában azt ál­lítja, hogy a leszerelés kérdésének Né­metország újraegyesítésével való egy­bekapcsolása elkerülhetetlen és az ál­talános leszerelés csupán akkor érhető el, ha meglesznek a politikai előfel­tételei. Az NSZK kormánya mindig hangsúlyozta, hogy teljes mértékben lehetségesnek tartja a leszerelés kér­désének az újraegyesítés kérdésével egyidejű megoldását. , Amint az NSZK kormánya állítja, in­" dokolatlanok azok a szovjet részről hangoztatott aggodalmak, amelyek a Német Szövetségi Köztársaságnak az Északatlanti Szövetségben és a Nyu­gateurőpai Unióban való tagságából erednek, mert az Északatlanti Szövet­ség és a Nyugateurópai Unió is olyan csoportosulások, amelyek az NSZK kormányának nézete szerint egyéni és kollektív önvédelmet szolgálnak. Az NSZK kormányának nézete szerint nincs ok annak feltételezésére sem. hogy a nyugati nagyhatalmak Német­ország egyesítése esetén az ország betagolását követelik majd az Észak­atlanti Szövetségbe és a Nyugateurópai Onióba. Az NSZK kormánya — mondja a memorandum — az európai biztonsági rendszer megteremtése mellett foglalt állást, azon rendszer mellett, amely az összes részvevőknek ama ünnepélyes nyilatkozatán alapulna; hogy kölcsönös kapcsolataikban a vitás politikai kér­dések megoldására nem alkalmaznak erőszakot. Ebben a biztonsági rend­szerben valamennyi tagállamnak köte­leznie kellene magát arra, hogy az agresszort nem részesíti semmilyen támogatásban. Az NSZK kormánya ki­jelenti, hogy nem utasítja el más meg­felelő javaslatok megtárgyalását sem, amelyek a biztonsági rendszer elemei­re vonatkoznak. Azt a nézetet vallja továbbá, hogy az európai biztonsági szerződés részvevőinek kötelezettséget kell vállalniok arra, hogy egymásnak segítséget nyújtanak abban az esetben,' ha a NATO valamelyik európai tagálla­ma támadást intéz a NATO nem tag­• állama ellen, és viszont. Az európai biztonság kérdésében tett szovjet javaslat és a nyugati nagyhatalmak javaslata közötti alap­vető különbséget az NSZK kormánya abban látja, hogy a Szovjetunió szá­mít a két német államnak a szerződé­sek e rendszerében való részvételére. Az NSZK kormánya azt állítja, hogy ez a gondolat ellentétben áll a négy nagyhatalom kormányfőinek 1955. jú­lius 23-1 irányelveivel, amelyek meg­állapították Németország újraegyesí­tése kérdésének és az európai bizton­ság problémájának szoros összefüggé­sét. Az NSZK kormánya szükségesnek tartja a két kérdés megoldásának olyan módon való egybekapcsolását, hogy az európai biztonsági rendszernek mindjárt kezdettől fogva csak egy né­met állam — az egyesült Németország — váljék részévé. A szovjet kormány 1917 novembe­rében kiadott nagy békedekrétuma óta mindig a nemzetek önrendelkezési jo­gát védelmezte — mondja továbbá a memorandum. Ez az elv, amelyet az NSZK kormánya is a nemzetek békés egymás mellett élése alapjának tart, és amely kifejezésre jutott az Egye­sült Nemzetek Szervezetének alapok­mányában, az Atlanti alapokmányban és számos más elvi fontosságú doku­mentumban is. Az NSZK kormánya az össznémet választásók mellett foglal állást, egyúttal azonban elutasítja a két német állam közeledésére és együtt­működésére tett javaslatot. E téren a memorandum a legkülönböző Kb durva támadásokat tartalmazza a Né­met Demokratikus Köztársaság ellen. A memorandum a végén hangsúlyoz­za, hogy az NSZK kormánya öröm­mel fogadná .a Szovjetunió kormá­nyának válaszát a fent említett kér­désekre és hasznosnak tartaná, ha megkezdenék a véleménycserét, ami elősegítené a négy nagyhatalam kö­zötti megegyezés elérését az úára­egvesítés kérdésében. A S/ovjetuni'ó válaszjegyzéke D. r. Sepilov, a Szovjetunió külügyminisztere október 22-én North urat, a Német Szövetségi Köztársaság szovjetunióbeli és a következő jegyzéket adta át neki: fogadta H. ügyvivőjét „A szovjet kormány áttanulmá­nyozta a Német Szövetségi Köztár­saság kormányának jegyzékét és me­morandumot, amelyet ez év szeptem­ber 7-én vett kézhez. E dokumentumok tartalmából ki­tűnik, hogy az NSZK kormánya szükségesnek tartotta a Szovjetunió kormányát tájékoztatni Németország nemzeti egysége felújítása kérdésé­ben alkotott nézetéről, valamint az európai biztonság biztosításával kap­csolatos véleményről. A szovjet kor­mány mindkét fél javára már nem egyszer véleménycserét folytatott e problémáról a Német Demokrati­kus Köztársaság kormányával. Az NSZK kormányának jegyzékére és memorandumára adott válaszában szintén hajlandó kifejteni nézetét azokról a kérdésekről, amelyek a szövetségi köztársaság kormányát érdeklik. 1 Az NSZK kormánya memoran­• • dumában minden eszközzel ál­cázni igyekszik azt a tényt, hogy a párizsi egyezmények megkötése és Nyugat-Németország belépése az Északatlanti Tömbbe és a Nyugat­európai Unióba súlyos csapást mért Németország nemzeti egységének fel­újítására. Az NSZK kormánya, amint jegy­zékéből és memorandumából kitűnik, úgy véli, hogy Németország újraegye­sítéséért minden felelősséget a négy nagyhatalom — a Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia és Franciaor­szág — visel, amelyek a második vi­lágháború alatt a hitlerellenes koalí­ció élén állottak.^ Milyen reális ér­telme lehet azonban ma a kérdés ilyen megfogalmazásának, ha tekin­tetbe vesszük, hogy a négy. nagyhata­lomnak Németország mint egységes, békeszerető és demokratikus állam fejlesztéséről nagyjelentőségű egyez­ményeit megsértették a háború utáni években az USA, Nagy-Britannia és Franciaország kormányainak egyol­dalú akciói, amelyek következtében Németország kettészaka . Ezek az akciók, mint ismeretes, külön állam megalakulásához vezettek Nyugat­Németországban és ízeket az akció­kat betetőzte a remilitarizált Nyugat­Németország betagolása a nyugati nagyhatalmak azon katonai tömbjé­be, amely a Szovjetunió és más bé­kés államok ellen irányul. A Szovjet­unió kormánya annak idején felhívta a figyelmet arra, hogy a párizsi egyez­mények megkötése ellenkezik Német­ország békés és demokratikus állama való egyesítése érdekével. Az NSZK kormánya csatlakozott a párizsi egyez­ményekhez, megkezdte az ország úirafeffegyverzését és ígv a német nép nemzeti érdekeit feláldozta az Északatlanti Tömb katonai terveinek. A szövetségi kormány megkísérli az­zal az állítással mentegetni politikáját, hogy Nyurrat-Németország felfeqyver­zése és NATO-beli tagsága állítólag az „egyéni és kollektív önvédelmet" szol­gálja. A Szovietunió minditj azt a nézetet vallotta, hogy a fennálló német álla­moknak éppúgy, mint az egységes Né­metországnak a nemzeti újraegyesítés kérdésének merjo'dása után saiát fegy­vere'; erőkkel kell rendelkezniök, ame­lyek ro'nden szuverén állam tagadha­tatlan önvédelmi iogának menva'ósítá­sához szükségesek. A Német Demok­ratikus Köztársaság nemzeti hadsere­get épít. E hadsereg létszáma azonban az NDK kormányának határozata alap­ján 90 000 főre van korlátozva és az NDK kormánya lemondott a hadkötele­zettség bevezetéséről. Az NDK fegy­veres erőinek alacsony létszáma, ala­kulatai létesítésének módja és az NDK kormányának az a készsége, hogy megegyezést kössön az NDK és az NSZK fegyveres erői maximális lét­számának meghatározásáról, nem hagy kétséget afelől, hogy az NDK nemzeti hadserege védelmi célokra épül. Ez nem mondható el a most alakí­tott nyugatnémet Bundeswehrről. Ismeretes, hogy az NSZK hadserege kezdettől fogva a nyugati nagyhatal­maknak a Szovjetunió és a vele baráti viszonyban levő békés államok ellen irányuló zárt katonai tömbje fegyve­res erőinek részeként épült. Az NSZK felfegyverzésének jellege, üteme és terjedelme most azon tömb követelmé­nyei szerint igazodik, amelynek szol­gálatába Nyugat-Németország katonai­gazdasági potenciáját és emberi for­rásait állították. A szovjet jegyzék ezután a nyugat­német hadsereg felfegyverzéséről be­szél és megcáfolja a nyugati ellenőrzés hatékonyságát, majd így folytatja: A szovjet kormány úgy véli, hogy a Szovjetunió és az NSZK között Nyu­gat-Németország felfegyverzése kér­désében nincs helye semmilyen tisz­tázatlan kérdésnek. A múlt világhábo­rúban, amelyet a hitleri Németország robbantott ki, a Szovjetunió a táma­dás visszaverése folyamán sok millió embert vesztett. A szovjet falvak és városok tízezrei váltak romhalmazzá. Az ország óriási anyagi károkat szen­vedett. Mindezt nem lehet elfelejteni. Ezért éppen a Szovjetunió volt az, amely ellenezte és továbbra is ellenzi a militarizmus felújítását Nyugat-Né­metországban, történjék az bármily formában. Nyugat-Németország újrafelfegyver­zésének politikájával nem lehet nem összhangba hozni az NSZK kormányá­nak azon legutóbbi intézkedéseit, ame­lyeket ama erők ellen alkalmazott, amelyek ellenzik Nyugat-Németország jelenlegi fejlődésének irányát. Az NSZK kormánya ugyanakkor nem ret­ten vissza a nyugatnémet lakosság alapvető demokratikus joginak és szabadságjogainak megsértéséről sem, amelyeket a német népnek a potsdami egyezmény biztosított. A Szovjetunió, Németország békés és demokratikus állammá való nemzeti egyesítésének következetes híve volt és marad. A Szovjetunió kormánya e cél elérésének lehetőségeit mérlegel­ve, nem hagyhatja figyelmen kívül azt a helyzetet, mely most Németország­ban tényleg kialakult, ahol most né­hány év óta két önálló állam létezik, amelyek különféle utakon fejlődnek és emellett mindegyikben sajátos és kü­lönböző társadalmi rendszer alakult ki. Azok a tervek, amelyeknek lényege az, hogy a Német Demokratikus Köztár­saságra idegen rendszert kényszerítse­nek, természetesen utópisztikusak. Az NDK kormánya gyakran kijelentette, hogy Németországot nem lehet a Né­met Demokratikus Köztársaság érde­keinek rovására egyesíteni, annak az országnak kárára, amely a szocializmus építésének útjára lépett. Teljesen vi­lágos, hogy ilyen feltételek között Németország újraegyesítésének egye­dül reális módja csupán az, hogy a két állam kölcsönösen megegyezzék egymással. Mint ismeretes, a Német Demokrati­kus Köztársaság tett már ilyen ja­vaslatokat, mint pl. azt a javaslatot, hogy Németország mindkét része uta­sítsa el az általános hadkötelezettség bevezetését, továbbá javaslatot a két német állam fegyveres erői létszámá­nak korlátozására és az atomfegyverek Németország területén való elhelyezé­sének betiltására. A helyzet magában Németországban alapjaiban megváltozott. Ezért a Né­metország egyesítésének össznémet választások útján való megvalósításáról szóló beszédek minden reális alapot nélkülöznek. E választások előfeltéte­lei ma nincsenek meg Németország­ban. Németország újraegyesítésének kérdése ma elsősorban az NSZK kor­mánya jelenlegi politikai irányvona­lának megváltoztatásában rejlik, mert ez a politika Nyugat-Németországot egy új háború és a reakció tűzfész­kévé változtatja Európában. Németor­szág újraegyesítésének kérdése továb­bá a két német állam közötti közele­dés, az NDK és az NSZK közötti meg­egyezés kérdése. Ma, amikor a legkülönbözőbb or­szágok közötti együttműködés és tár­gyalás módszerét általánosan elisme­rik, annál kevésbé minősíthető normá­lisnak az az állapot, amikor a nemzet egy részét képviselő állam kitér azzal az állammal való együttműködés és tárgyalások elől, amely a nemzet má­sik részét képviseli. Ezzel kapcsolat­ban látni kell, hogy az NSZK kormá­nyának jelenlegi politikája, az a poli­tika, amely elutasítja az NDK-hoz való közeledést és a vele való együttműkö­dést, ellenkezik a német nép hazafias hagyományaival, hazájának egyesíté­sére irányuló őszinte törekvéseivel. 2 Az NSZK kormányának jegy­• zékét gyűlölet, sőt ellenséges szellem hatja át a Német Demokrati­kus Köztársasággal szemben. Az NSZK kormánya előtt természetesen isme­retes, hogy a Szovjetuniót és a Német Demokratikus Köztársaságot szilárd barátság fűzi egybe. Ezért az a sok támadás, amelyeket az NDK ellen az NSZK kormánya memorandumában in­téz és amelyeket nem lehet másnak, mint rágalomnak minősíteni, a legeny­hébben szólva nem helyénvaló és csu­pán meggátolja azon kérdések megtár­gyalását, amelyeket az NSZK kormánya megvilágítani óhajt. Az NSZK kormánya jegyzékében legszívesebben azt bizonyítaná, hogy a Német Demokratikus Köztársaság egyáltalán nem létezik. A szovjet kor­mány nem tartja lehetségesnek, hogy ezzel az abszurd nézetről vitázzon. Szükségesnek tartja azonban hang­súlyozni, hogy az NSZK kormányá­nak irreális állásfoglalása az NDK­val szemben a gyakorlatban érvény­teleníti saját javaslatait, amelyeket Németország újraegyesítésére tett. Nem venni figyelembe azt a tényt, hogy két német állam áll fenn, azt jelenti, hogy nem látják vagy nem akarják látni Németország újraegye­sítése problémájának lényegét. Nem kell kételkednünk abban, hogy az NSZK kormányának jelenlegi állásfoglalása az NDK-val szemben nem állja ki az idő próbáját és maga az élet kényszeríti azokat, akik fele­lősek a szövetségi köztársaság poli­tikájáért, hogy lemondjanak ellensé­ges magatartásukról az NDK-val szemben és az ország egységének felújítása érdekében józanabb állás­pontot keressenek a német nép ezen országos feladatának megoldására. Az a kísérlet, hogy figyelmen kívül hagyják az NDK fennállását, azt je­lentheti, hogy azoknak a köröknek, amelyek ezt az álláspontot maguké­nak vallják, egyáltalán nem érdekük Németország egyesítése, vagy pedig ezt az egyesítést erőszak útján, vagy­is agresszióval akarják megvalósítani, aminek veszélyes következményei az európai békére és magára a német népre teljesen nyilvánvalóak. ^ Az NSZK-kormányának azon ' megjegyzésével kapcsolatban, hogy a német népnél is tiszteletben kell tartani a nemzetek önrendelke­zési jogát, a szovjet kormány szük­ségesnek tartja az NSZK kormányát figyelmeztetni arra, hogy ezzel az elvvel összeegyeztethetetlen az az ál­lítás, amely szerint Németország új­raegyesítéséért a négy nagyhatalom­nak — a Szovjetuniónak, az USA-nak, Nagy-Britanniának és Franciaország­nak — nem pedig elsősorban maguk­nak a németeknek kell a felelősséget viselniök. A német nemzet önrendel­kezési elvével aligha lehet összeegyez­tetni azt, hogy Nyugat-Németország részt vesz a párizsi egyezményekben, amelyek lényegesen korlátozzák ön­állóságát bel- és külpolitikájának alapvető kérdéseiben, valamint Né­metország újraegyesítésének kérdé­sében is. Ha következetesek akarunk lenni és meg akarjuk védeni a német nemzet önrendelkezési jogát, akkor ezzel egyidejűleg nem ellenezhetjük a külföldi csapatok kivonását Német­ország területéről, amint azt az NSZK kormánya teszi. íO Az NSZK kormányának iegvzé­^ • ke és memoranduma nem tartalmaz semmilyen konstruktív ja­vaslatot, amely Németország egyesíté­sének kérdésében és az európai biz­tonság biztosításának terén tekintet­be venné Európa jelenlegi helyzetét. Ezek a dokumentumok lényegében megismétlik a nyugati nagyhatalmak eddigi javaslatait, melyek megegye­zési alapul már alkalmatlanoknak bi­zonyultak és semmi közük sincs Né­metország békés és demokratikus ál­lammá való egyesítése megoldásához, sem pedig az igazi európai biztonság megteremtéséhez. Az NSZK kormánya memorandu­mában kijelenti, hogy támogatja az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésére tett javaslatokat, egyúttal azonban e rendszer megte­remtését függővé teszi Németország egyesítése kérdésének előzetes meg­oldásától. A szovjet kormány meg van győződve arról, hogy az NSZK azon készségének hiánya, hogy már most intézkedéseket tegyen az euró­pai biztonság megszilárdítására, óriási károkat okoz Németország egyesíté­se érdekeinek. A szovjet jegyzék azután rámutat arra, hogy az ismeretes remilitarizált övezet létesítésének terve Németor­szágot a NATO-ba juttatta, majd le­lepiezi a bonni kormányt, hogyan har­colt a fegyveres erők általános csök­kentése ellen. Az NSZK kormánya memorandu­mában újból megismétli azt az állí­tást, hogy a leszerelést csupán Né­metország újraegyesítésével egyide­jűleg lehet megoldani. Teljesen vi­lágos azonban, hogy azok a kísérle­tek, amelyekkel ezt a két amúgyis bonyolult kérdést mesterségesen egy­be akarják kapcsolni, újabb nehézsé­geket szülnek és fékezik az egyik vagy a másik kérdés megoldását. Ez az eljárás csupán arról tanúskodhat, hogy e két kérdés megoldását zsák­utcába akarják vinni. 5 Az NSZK kormánya kijelenti, • kész kötelezettséget vállalni arra, hogy nem alkalmaz erőszakot azokkal az európai államokkal szem­ben, amelyek nem tagjai az Észak­atlanti Tömbnek és a Nyugateurópai Uniónak. Ezzel kapcsolatban a szovjet kormány köszönettel venné az NSZK kormányának magyarázatát árra vo­natkozólag, hogy ez a kijelentés azt jelenti-e, hogy az NSZK kormánya kész megfelelő egyezményeket kötni e kérdésben az érdekelt országokkal. 6 Az NSZK kormányának jegyzé­• kéből és memorandumából kitűnik, hogy a Szovjetunió és az NSZK között komoly ellentétek álla­nak fenn számos megoldatlan kérdés­ben. A két kormány e kérdésekkel kapcsolatos álláspontjának közelebb hozása érdekében — ami kétségtele­nül javára válna mindkét ország né­peinek, — természetesen szükséges mindkét fél akarata, a kölcsönös megértés elérésére irányuló türelmes törekvés, valamint az NSZK és a Szovjetunió kapcsolatainak általános megjavulása. Sajnos azonban a Szovjetunió és az NSZK közötti kapcsolatokat mind­eddig nem minősíthetjük kielégítők­nek. Ismeretes, hogy a szövetségi köztársaság kormányának felelős kép­viselői nyilvános beszédeikben is gyakran jnyekeztek kétséqbevonni még a két ország kapcsolatai norma­lizálásának tényét is és azt állítot­ták, hogy a jelenlegi feltételek között a normalizálás lehetetlen. A kérdés­nek, ilyen megfogalmazása arról ta­núskodik, hogy. az NSZK kormánya nem törekszik a két államot érdeklő nyílt kérdések megoldására a kölcsö­nös megértés alapján, hanem teljesen világos, hogy szembehelyezkedik az­zal az egyezménnyel, amelyet kor­mányaink moszkvai tárgyalásaik fo­lyamán 1955-ben kötöttek. Hasznos volna továbbá intézkedése­ket tenni a két ország kapcsolatainak minden oldalú fejlesztésére a kultúra, tudomány és technika terén. E kap­csolatok fejlődése annál is szüksége­sebb, mert a Szovjetunió és Nyugat­Németország közötti kapcsolatokban sokéves szünet volt és így a Szövet­ségi Köztársaság és a Szovjetunió életmódjának és kulturális sikereinek kölcsönös megismerése elősegítené a két ország népeinek fokozott kölcsö­nös megértését. A fent felsoroltakkal kapcsolatban a szovjet kormány kívánatosnak tart­ja a további véleménycserét az NSZK és a Szovjetunió kormányai között a két ország kapcsolatainak kérdései­ről. A szovjet kormány emellett to­vábbra is azt a nézetet vallja, hogy a Szovjetunió és az NSZK kapcsola­tainak fejlesztése hozzájárul Német­ország nemzeti egysége megújítása problémájának megoldásához is. Moszkva, 1956. október 22.

Next

/
Oldalképek
Tartalom