Új Szó, 1956. október (9. évfolyam, 274-304.szám)

1956-10-02 / 275. szám, kedd

kivonták a dolgozók ellenőrzése alól. Megmutatkozott, hogy az emberről való szocialista gondoskodást nem lehet csupán hivatalnoki apparátussal — akár a legjobb szakképzettségű apparátussal sem — biztosítani, ha ennek fejlesztésében nem vesznek tevékenyen részt a dolgozók széles tömeged. Ezért már a II. általános szakszervezeti kongresszus követelte, hogy a Szovjetunió példája nyomán a nemzetbiztosítást hazánkban fektessük demokratikus alapokra és hogy ehhez az elvhez modósuljon szervezete is. A párt és a kormány 1951 végén kiadott határozatával a betegbiztosító-, vezetését a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomra, mint " !<«zók legnagyobb tömegszervezetére bízta. A betegSjiztc ; . .-ehajtását áthelyezték az üzemekbe és a szakszéf-Keztíí .szí vetségekre. Azza sy a dolgozók saját kezükbe vették a betegbiztosítás irányítás;, és maguk döntenek benne, a nemzetbiztosításban érvénye'ul a Hynagyobbfokú demokratizmus. A szakszervezet szélet jogkört ipott a dolgozó emberről és annak családjáról -való gondoskodás e fontos szakaszán. Ezzel egyidejűleg a szakszervezet fek

1 ősséget vett át, hogy a nemzetbiztositás teljesíteni fogja hivatási, mind a dolgozókhoz való kapcsolatában, mind pedig a termeléshez való viszonyában. A tevékeny szakszervezeti munkára n.<>gnyerté az új szakszervezeti funkcionáriusok tízezreit, a"ki!: részt vesznek az egészségügy és munkabiztosításról való gondoskodás megjavításában. Ezzel egyidejűleg a járadékbizt< sítás irányítására megalakult az Állami Járadékbiztosít usi Híve.; 1, s a járadékélvezőkről való gondoskodást számos további intézkedéssel bővítették. E gondoskodás lényeges része a nemzeti bizottságokra hárult, amivel lehetővé vált, hogy a dolgozók tevéikenyen részt vegyenek a szociális biztosítás végrehajtásában és irányításában. Fontos szerepet játszanak a járadékbiztosítási véleményező bizottságok nemcsak a rokkantság eldöntésében, hanem a csökkent munkaképességű személyekről való gondoskodás megállapításában is. Szervezetileg is egyesítették az egészségügyet. Az egészségügyi nemzeti intézetek széleskörű hálózata létesüit, amelyeket a nemzeti bizottságok irányítanak és a dolgozók közvetlenül ellenőrzik az intézeteikben folyó egészségügyi gondoskodást. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a nemzetbiztosítás szervezési átalakítása helyes volt, pozitívan elősegítette a dolgozók egészségéről, valamint betegség, rokkantság és aggság idején való aggkori biztosításáról történő biztosítást. Ezzel nem akarjuk leplezni a szakszervezetek és az állami igazgatási szervek munkájának hibáit, amelyeket még ki kell küszöbölni, hegy a betegbiztosítás és a szociális biztosítás új rendezése alapján tovább fejlődhessék az emberről való gondoskodás. Ami a nemzetbiztosítási járulékokat vagyis főleg a betegpénzeket és járadékokat illeti, meg kell állapítanunk, hogy ezek magassága elmaradt a nominális bérek rohamos emelkedése mögött, úgyhogy nem volt arányban az elért keresetekkel. A betegpénzek és járadékok kiszámításában mindeddig csupán a havi 2000 koronáig terjedő keresetet számítják be, úgyhogy éppen a legfontosabb ágazatok legnagyobb szakképzettséggel rendelkező dolgozóinál a járadékok nem feleinek meg a dolgozók munkaérdemeinek. A járadékok 1948-ban felállított rendszere abból az elvből indul ki, hogy elsősorban az alacsonyabb keresetű dolgozókat biztosítsa. A fő súlyt tehát a szociális momentumra helyeztük és emellett az érdem szerinti jutalmazás fő elve háttérbe szorult. A betegpénz összege az esetek nagy részében a keresetek 50—60%-át teszi ki. magasabb kereseteknél még kevesebbet. Az eddigi legmagasabb betegpénz kb. havi 1100 koronát tett ki. A nemzetbiztosítási járadékok magassága megfelelt az adott gazdasági lehetőségeknek. Emellett állandóan szem előtt kell tartani és emlékezni arra, hogy mind a betegpénzek, mind a járadékok ma már a legtöbb alkalmazottnál lényegesen magasabbak, mint a burzsoá köztársaság alatt és messze túllépik azokat a segélyeket és járadékokat, amelyeket jelenleg a tőkés országokban kifizetnek. A tőkések éppúgy, mint nálunk a burzsoá köztársaság alatt tették, csupán az állami alkalmazottak egyes csekélyszámú előnyben részesített kategóriájának biztosítottak előnyöket, mégpedig csupán abból a célból, hogy megbontsák a dolgozók egységét. A kapitalizmus alatt a többi dolgozót betegség, öregség és rokkantság esetén nem biztosították kellőképpen. Ezzel szemben nálunk ma az egész állami költségvetésnek csaknem egy harmada szociális, egészségügyi és kulturális oélokat szolál. Egy további komoly probléma az, hogy a nemzetbiztosítási törvény a bányászok kivételével valamennyi dolgozót tekintet nélkül munkájának nehézségére és társadalmi jelentőségére egyformán biztosít. Főleg a járadékok rendszere és azok a feltételek, amelyek a járadékok elismeréséhez szükségesek, nem értékelik kellőképpen a kulcságazatok alkalmazottainak érdemeit, nem jutalmazzák hivatásukhoz való hűségüket. Az üzemhez való hűséget nem támogatja a betegbiztosítás, sem a szerkezete, sem a táppénzek magassága, amelyek egyformák, tekintet nélkül arra, hogy a dolgozó mióta tevékenykedik az üzemben. A dolgozók bírálják, hogy az alkalmazás időtartama kevéssé tükröződik vissza a járadék magasságában. A járadékokat eddig az utolsó évek átlagos keresetéből számították ki és gyakran olyan dolgozóknál, akik csupán néhány év óta vannak alkalmazásban, a járadékok aránytalanul magasabbak, mint azoknál a munkásoknál, akik egész életükön át alkalmazotti viszonyban voltak. Ez abból következik, hogy a járadék alapösszege valamennyi alkalmazott számára egyforma és csupán 20 évig tartó munka után és akkor sem eléggé kifejezően emelkedik. A járadékbiztosítás terén nem veszik kellőképpen figyelembe nőink helyzetét a társadalomban, sem pedig testalkatuk sajátosságait, és az aggsági járadékot is eddig ugyanabban a korban ismerték el nekik, mint a férfiaknak. Míg a nemzetbiztosítási törvényt tehát bizonyos egyenlősdi jellemzi, megmaradtak a munkások és hivatalnokok közötti teljesen indokolatlan különbségek a betegség és anyaság idején való biztosítás terén. Ezek a különbségek lényegükben azon régi helytelen megkülönböztetésen alapszanak, amelyek a dolgozókat úgynevezett felsőbb szolgálatban levő alkalmazottakra és egyéb alkalmazottakra osztották fel. Ez a mesterséges rendi megkülönböztetés, amely ellentétben áll a termelő munka társadalmi jelentőségével, a burzsoá köztársaság csökevénye, amikor is a tőkések szándékosan megbontották a dolgozók egységét. Elévültté váltak az egyes járadékok elismerésének feltételei is. Ezek a feltételek a szociális biztosítás hagyományos példáiból és háború utáni gazdaságunk lehetőségeiből indultak ki. Ez főleg az öregségi járadékokra érvényes, amelyekre a dolgozóknak az eddigi előírások szerint csupán a munkából való kilépés után van igényük. Ez a feltétel egyre összeegyeztethetetlenebbé válik a szocialista társadalomban való jutalmazás elveivel, mert megkárosítja azokat a polgárokat, akik annak ellenére, hogy már járadékjogosultak, tovább folytatják munkájukat. Ez nincs a társadalom hasznára sem, mert egyenesen arra készteti az alkalmazottakat — gyakran a magasabb képzettségű dolgozókat is, — hogy otthagyják munkájukat. A rokkantsági járadék feltételeit is meg kell javítani és összhangba hozni gazdasági érdekeinkkel és lehetőségeinkkel. Főleg oly irányban, hogy megteremtsük a könnyebb rokkantak legszélesebb munkalehetőségeit a nekik megfelelő hivatásban. Ennek támogatására meg kell szüntetni a járadék csökkentésének nem kielégítő rendszerét. Ez azonban feltételezi azt, hogy a rokkantsági járadékok magasságát aszerint állapítsák meg, teljes yagy részleges rokkantságról van-e szó. Felül kell vizsgálni a munkában történt balesetek kártalanításának eddigi módszerét is, amely szerint a balesetjáradékokat abban az esetben is elismerik, ha a baleset következtében nem csökken a dolgozó keresete. Ez a rendszer gyakran azzal a következménnyel jár, hogy sem az üzem vezetősége, sem az alkalmazottak nem fordítanak kellő figyelmet a munkabiztonsági és védelmi előírások betartására. Mivel a munkabalesetek minden egyes esetében a járadékbiztosítás kárpótlást ad, az üzemek nincsenek anyagilag érdekelve a balesetek elleni harcban. III. Mi teszi lehetővé a nemzeti biztosítás átépítését Pártunk már hosszabb idő óta foglalkozott a betegbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás megjavításával. Gondosan felülvizsgálta a dolgozók összes javaslatait és hozzászólásait, melyeket főleg a III. össz-szakszervezeti kongresszus vitája, de különösen a második ötéves terv irányelveinek megtárgyalása alkalmával benyújtottak. A dolgozók összes javaslatai arra irányulnak hogy nemzeti biztosításunk mindjobban megjavuljon és összhangba kerüljön a szocialista építés szükségleteivel. A dolgozók szociális biztosításra betegség, anyaság, és öregség, vagy rokkantság esetén és a családfenntartó elvesztése esetén bonyolult politikai és gazdasági probléma. Megoldása gyakorlatilag államunk minden polgárát érinti és szorosan összefügg a népgazdaság fejlesztésével és lehetőségével. Ezért nagyon felelősen és alaposan elemezni kellett az eddigi helyzetet és gazdasági lehetőségeinket. Emellett olyan megoldást kelleft választani, mely a pártnak és a kormánynak a dolgozók életszínvonala emelésére irányuló más intézkedéseivel összefüggésben tényleges fejlődést jelentene az eddigi helyzethez viszonyítva. Mindenekelőtt első ötéves tervünk eredményei voltak azok, 4