Új Szó, 1956. szeptember (9. évfolyam, 244-273.szám)

1956-09-15 / 258. szám, szombat

Jegyietiapok a brnói gépipari kiállításról CSEHSZLOVÁKIÁBAN ma Brnóban van a legnagyobb idegenforgalom. A II. csehszlovák gépipari kiállítás nemcsak a hazaiakat vonzza az ország minden részéből. Százával keresik fel e jelentős kiállítást a külföldiek is, keletről, nyugatról egyaránt. Brno lakossága a mai napokban megkétszereződött. Mi szerdán látogattunk el a kiállításra. Már akkor megállapítottuk, hogy az első három napon a köztársaság minden . részéből 185 000 ember látogatta meg a kiállítást. Ez alatt az idő alatt 25 országból 750 külföldi is megtekintette a kiállított tárgyakat. Ezekben a napokban újabb külföldiek jönnek százával, sőt ezrével. Közben mindenünnen az országból, a napnak úgyszólván minden órájában Brno felé özönlik az emberek sokasága. Olyan látványt nyújt a kiállítás, ami mindennél beszédesebb és m?g győzőbb. Az új technika nagyságát és fejlettségét itt szemléltetve látjuk. * * * NEM VAGYOK technikus. A gépek csak annyira érdekeinek, amennyire megragadják képzeletemet. A kiállításon sok tárgy ragadta meg figyelmemet és csodálkozásra késztetett. Először a kiállított tárgyakat, aztán alkotójukat csodáltam meg. Milyen nagy az ember, aki ilyeneket teremt — gondoltam s hasonlót gondolhat mindenki a technika vívmányainak láttán. NEM MESSZE a kiállítás bejáratától egy hazai gyártmányú radart helyeztek el. Tömegesen állnak itt az emberek. Mindenki látni akarja ezt az ördöngös szerkezetet. Nem írom le működését, sem elhelyezését. Ezt mindenkinek látni kell. Itt csupán annyit jegyzek meg, hogy a szerkezet mindenkinek megragadta a képzeletét, s a „mindentlátó szemről" sokan, működésének szemlélése után is így beszéltek: „Hogyan lehetséges RENGETEG a nézője az állandóan működő televíziónak. Itt is sorba állnak az emberek, hogy láthassák azt a ma még ritkaságot, ami azonban rövid időn belül a rádióhoz hasonlóan elterjedt tömegcikk lesz. Mi az, ami annyira érdekes? Természetesen az, hogy sokan most látnak először televizort. A legérdekesebb azonban, amit mindenki örömteli csodálkozással fedez fel — a televíziós adás szereplői maguk a nézők. Ahogy elhaladunk a gép előtt, magunkat látjuk a televízióban. Nem egyszerű tükröződésről van szó. Rendes televíziós kép. Ogy történik, hogy a nézőkkel szemben van a felvevő és a leadó is. Érdekes, egyben mulatságos. Kár, hogy sokan túlsoká nézik „televíziós képüket", így másoknak sokszor soká kell várni, hogy maguk is feltűnjenek a televízió üvegén... • * • HÁZASULANDÓK és fiatal házasok, figyelem! Ne siessünk a bútorvásárlással. Előbb nézzük meg, hogy mit nyújt az új technika a háztartásnak is. A kiállításon bemutatják, hogy milyen a modern és egyben a jövő konyhája. A „hagyományos" konyhaberendezések bizony óriásit változtak. Hol van már a konyhaszekrény, meg azok a berendezések, amelyek eddig a konyhát képezték? Az újszülötteknél még az öröklődés jelei sem találhatók ... Az egész berendezés új típusú és az előzőkre semmiben sem hasonlít. • * » VÁGYÖDÖ tekintettel és azzal a gondolattal: de jó lenne ez nekem is... — áll a nézők sokasága az új típusú autók előtt. Az ismert Spartak már nem kelt feltűnést. Itt vannak most az ötszemélyes új Škoda-Rapid és a hatszemélyes Tatra 603 típusú gyönyörű személyautók. Ezeket nézik csodálva és sóvárgó tekintettel a motorkedvelők. Itt tudjuk meg, hogy az új típusú autók a külföldiek tetszését is nagyon megnyerték és irántuk az érdeklődés különösen nagy. * * SOKAN állnak a motorkerékpárok körül. A világhíres Jawákat mindenki ismeri, de azért jó újra és újra elnézni, megvizsgálni alkatrészeiket, ellenőrizni működésüket. A Jawa gépeken kívül rengetegen nézik az új típusú 50 köbcentis Motokolo-Stadion S 1 típust. A Pionír testvérét, amely azonban alig hasonlít elődjére. A Motokolo-Stadion S 1 se nem motorbicikli, se nem bicikli. Mind a kettő és egyik sem. Valami olyan „motoros bicikli", ami a közeljövőben nagy népszerűségre és nagy elterjedtségre tarthat számot. Hírek szerint az ára is elfogadható lesz. Sokan már a kiállításon szerettek volna venni. Egyelőre nem lehetett. Később kerülnek forgalomba. KÉT NAPOT töltöttünk a kiállításon. Sok mindent láttunk, sok minden megragadta figyelmünket. Mindenről említést sem tehetünk. Pedig mennyit kellene írni legalább az újdonságokról. Mondjuk az olyasmiről, mint a műanyagból készült teljes autókarosszéria, amelynek súlya mindössze 60 kiló. De hát beszédesebb a szónál és az írásnál, ha magunk elmegyünk és személyesen megJól megállták a helyüket A F'issi Állami Gazdaság dolgozó; elhatároztál:, hogy az aratás és cséplés befejezése után kisegítik a Túróci Állami Gazdaságot, amely lemaradt a csépléssol. 1956. augusztus 8-án a füssi gazdaságból 27 munkás egy cséplőgéppel indult el N vý Dvorba és szeptember 8-án érkeztek haza. Noha a brigádmunkán eltöltött egy hónapból négy napot utazásra szántak, mert ez alkalommal haza is látogattak, s ezenkívül az esős idő is gátolta őket a munkában, mígis igen szép eredményt értek el. A 22 kihasznált munkanapon 36 vagon gabonát csépeltek ki, ezenkívül 30 hektáron elszórták a műtráayát, amivel lehetővé tették, hogy a gazdaság szeptember 8-ra elvethesse az őszi árpát. A cséplés napi teljesítményét a minduntalan változó időjárás határozta meg. Esős napokon bizony kevés volt az eredmény. De a.mikor szép volt az időjárás, 203, sőt 305 mázsát is kicsépeltek naponta. A gazdaság vezetői megelégedésüket fejezték ki a szép munkáért. A környékbeliek naovon összebarátkoztak a füssi dolgozókkal és dicsérettel illették szorrplmas munkájukat, ".iváló munkájuk elismeréseként vándorzászlót is kaptak, amit nagy diadallal hoztak haza. A munkások elmondták, hogy 8 búza bizony kevés hozamot adott hektáronként, viszont örömmel közölték, hogy az árpa átlaghozama 27 mázsa volt. Jól fizetett ezenkívül a rozs és a zab is. A keresettel egyébként a munkások megvoltak elégedve, mert egy .hónap alatt a sok időveszteség ellenére csaknem mindegyik 3 ezer koronát keresett. Az ellátást is dicsérték. ízletes és tápláló ételeket kaptak. A négy hetet kitűnő hangulatban töltötték. Munka után esténként Simon Ferdi elővette a harmonikáját, mire a legények a megerőltető munka ellenére is táncra kerekedtek a környékbeli lányokkal. Esztergályos János pedig, a füss'ek Jancsi bácsija volt az előénekes és se vége, se hossza nem akart lennf a nőtázásnak. Mindenki meg akarta mutatni, hogy nemcsak a munkában, de a szórakozásban is megállja helyét. A szlovák és a magyar dal derűt és békét árasztott a dolgozók között. A brigád tehát minden tekintetben jól sikerült. A fussiek megmutatták, hogy minden téren megállják helyüket. Jó alkalom kínálkozott itt a szlovák és a magyar munkások közötti barátság nemes ápolására és a hazaszeretet tanúságtCtelére. Hideghéty Nándor, Füss nézzük az ipar remekeit. Most már csak az a kérdés: A jelenlegi kiállítás újdonságai mikor kerülnek forgalomba, mikor válnak tömegcikkekké? Tavaly ugyanitt láttuk először a Spartak-autókat. Akkor mindenki csodálta, és titkon arra gondolt: — Ki tudja, mikor kerülnek ezek tömegesen piacra? Egy év sem telt el, s a Spartak ma már a legelterjedtebb kocsink. Pár hónap múlva bizonyára így lesz azokkal a cikkekkel is, amelyek a mostani kiállításon még csak újdonságot jelentő mintapéldányok. (b) Néhány szó két község versenyéről Béla és Hámor községek a kassai járás legmagasabb pontján, mintegy harminc kilométernyire Kassától fekszenek. Legelőik és rétjeik bőven vannak, viszont szántóföldjük kevés. Ezenkívül határukban sok az erdő. E községek lakói részben erdőmunkások, részben pedig földművesek, sokan pedig kétlakiak, ami azt jelenti, hogy üzemben is dolgoznak, s amellett mezőgazdasággal is foglalkoznak. A két község egyébként állandóan versenyben áll egymással. Noha a járásban az elsőbbséget nem tudják megszerezni, a vetélkedés tisztán arra szorítkozik, hogy kettőjük közül melyik lesz az első. Jelenleg az a helyzet, hogy a húsbeadással Béla áll az első helyen, viszont Hámor a tojásbeadásban tört előre, amennyiben a tojásbeadás tervét már teljesítette. A két község valamennyi terményből idejében eleget tett a beadásnak. A gabonabeadás versenyében jelenleg Hámor vezet, mert ott már a cséplés vége felé haladnak, míg Bélán kb. 30 gazdának kell még csépelnie. Hámor vezetésében nagy része van Dobos elvtársnak, a HNB titkárának, aki a cséplést személyesen irányítja és a felmerülő nehézségeket azonnal eltávolítja. Dobos elvtárs kijelentette, hogy községükben a cséplés befejezése é6 a beadási kötelezettség teljesítése között mindössze egy napi különbség lesz. Valószínű, hogy Bélán is hasonló lesz a helyzet. Mindkét községben a helyi nemzeti bizottságok jól végzik dolgukat. Iván Sándor, Kassa NYUGODT, DERŰS OTTHON a kosúti „nyugdíjasok" háza mini 1889-et írtak, olyan volt az ég a kis falu felett, mintha az is gyászolni akart volna. Mogorva arcú, feketekendős zsellérasszonyok bandukoltak az alvég egyik kunyhója felé, utolsó istenhozzáďot mondani két munkástársuknak, — meg egy sírő-rívó árva csecsemőnek. Búzös mécsnek árnyakat rajzoló lángja tette még irtózatosabbá a komor kis szobát, két kinyújtóztatott halott V9lt a vendéglátó, s egy négyhónapos pöttömnyi lányka a szörnyű mementó: lássátok felnőttek, lássátok szegények, ez ma a nép sorsa ... — Dominus vobiscum... sírt fel a pap halotti búcsúztatója. — Szegény, szegény élő, — súgtak össze könnyes szemmel a népek. — Azt mondják, az uraság egy krajcárt sem akar fizetni, — keveredett bele az imádságba az asszonyok sugdolódása, — mi lesz ezzel a kis magáramaradottal ? — Majd bolond lenne fizetni! — dünnyögte elkeseredetten egy heptikás kinézésű, — eleget fizetett a csendőröknek, hogy más színűre mázolják át az igazságot! Még az ispán úr is arra esküdött, hogy nem a kisasszony kezétől ragadták el azok a vad lovak! — Azt halottam, egyik rokona viszi magával az árvát, újságolta egy harmadik asszony, — igaz neki is van öt kenyérpusztítója, dehát lelencnek már mégsem engedheti saját vére vérét! — Inkább vette vón' el az isten magát a gyermeket is, — legyintett a heptikás, — szógagyermeknek még anyja mellett is keserves a kenyér, hát még ha öt idegen száj mellől kell kiérdemelnie! — Ámen! — dörgött közbe a pap végső szava, — ámen, mormolták halkan a komor képű egybegyűltek, — s néhány óra múlva ez az ámen kísérte új élete új útjára a négyhónapos árva kis Terézt... Oh, de egyszerű volt egy apátlan, anyátlan parasztleány élete Éjjel kelés, fekvés, gür Dőlés hidegben, melegben, — ugyan ki akadt volna meg ilyenen! Hogy nem kapott egy meleg szót, hogy még a kisborjútól is irigyelni kellett az anyai gyöngédséget, — nem tette bíz' azt senki se szóvá a kis mezítlábosnak, örülhetett, ha élt, s ha ehetett egy-egy karéj fekete kenyeret! Pedig hát tíz éves korában úgy kapált, úgy gyűjtött már a kis árva Ter- ka, hogy sok felnőtt Az ot

tj,

o

n három legidősebb lakója: Václav János <14 éves ľe

6

9 mozgását? Tt N

a9y Mária 94 éve

s' Fehér Janos 84 éve

s" zennégy éves korányújthat szépségeket az élet? — jaj, mily gyönyör volt az első csók, az első ölelés, s a készülődés a szüret utáni lakodalomra! Hanem hát szüret előtt ott van még a zsellérember igazi szüretje, — az aratás, cséplés legtöbb krajcárt hoz a házhoz, — nagy szüksége van ám erre egy lakodalmára készülő lánynak. Dolgozott is, majd az ina szakadt bele, — amíg bele nem sodort életébe az a nyáresti zivatar. Éppen a kazal tetején viliázott Ter- ka, vőlegényével egyengették a szalmát, amikor egyszerre csak elsötétedett az ég alja, irtóztató forgószél kapta fel a hibásan összerakott kazlat, s mire magához tért a leány, törött kezekkel feküdt a kórházban. Országra szóló szerencsétlenség volt az, négyen fulladtak meg az óriási szalmakupac alatt, másodszor maradt árva a szegény kis menyasszony, — óh, miért is esett az elevátorra, miért nem maradt ő is a szalmahegy alatt? Dehát az élettől ki kérdezheti meg, miért fordul akként, ahogy nem akarjuk? Kegyetlen hetekből, szomorú hónapokból fonódtak össze Ter- ka elkövetkező évei. Hónapokig, — míg végleg meg nem gyógyult a két összetört kar, — majdnem koldulnia kellett a szerencsétlen lánynak; baleseti-segélyt, társadalom-biztosítást ugyan melyik paraszt, melyik zsellér ismert akkortájban? Aztán egy törött kéz még gyógyulás után is sokáig gyenge, — hej, de sokat elkérdezte azokban az években Terka, — ugyan mi helye van néki ezen a világon? Persze, később gyulladtak még fények a leány életében, egy becsületes szolgalegény fogta meg kezét, Kosutin hordtak össze szerény kis fészket maguknak, — talán az ő élete alkonyát is megvilágítja majd a saját otthon kedves meleg fénye. Nem, ezt sem engedte meg Guldan Terkának az élet, ban pedig „önállósíthatta" már magát, kézbe foghatta a vándorbotot, s mint a többi felnőttek, ott kereshetett munkát, ahol éppenséggel akadt. Igy vándorolták abban az időben sokezren végig az országot, s ha egy-egy helyen hosszabb időre megragadhatott valaki, az volt ám csak az élet igazi boldogsága! Aztán ledarálódtak a gyermeki évek is, bimbóvá fejlődött a kisleány, új éhséget, új szépséget — és új bánatot ismert meg Teréz. Valahol HarmatDusztán cselédeskedett akkor, itt nézett mélyebben szemébe egy hetyke bajuszú legény, itt költözött szívébe először a szerelem dalos madara. Gyönyörű hónapok voltak azok, — óh, hát még egy árva szolgaleánynak is férje egy veszett kutya harapásába pusztult bele, nem csilloghatott már egyéb fény felé, mint az örök özvegység, a társtalanság, — s majdan talán a koldusbotra jutás könnyeinek fénye... 1953. márciusának lehelete olvasztgatta már a kosuti házacskák fagyos ablakait, a 63 éves Guldán Teréz éppen sovány kis ebédkéjét melengette egy marék szalmacsutak mellett, — amikor szokatlan vendég kopogtatta meg a rongymadzaggal beakasztott ajtót. — Hé, Terka néni, nyisson már ajtót! — türelmetlenkedett a jövevény, — én vagyok e, a titkár a községházáról! Jó újságot hozok Terka nénének! — Ugyan mi jót hozhatnál nekem már, fiam, — akasztotta le totyogva a madzagot az öreg asszony, — egy valaki hozhat már jót nékem, csakis a csontkaszás! —No. márpedig én éppen hogy az életet hozom magának, — ereszkedett le az egyik rozoga székbe a titkár, — nyugodt otthont, derűs öregséget, gondtalan életet hozok a tarisznyámban. Oj csoda készült el a faluban, ott a patak mellett, azt a cifra Ábrahám kastélyt alakíttatta át az állam öregek házának, oda akarom én lakónak invitálni Terka nénémet! — Jaj, fiam, szegényházba akartok vénségemre bedugni! — sírta el magát az öregasszony, — ne tegyetek belőlem világcsúfját, — nem voltam én soha még nyakán a községnek! Eddig is, ezután is megkeresem a magam szűkös kenyerét! — De bizony nem szegényekháza ez, öreganyám, — kacagott az öreg ijedelmén a vendég, — elmúlt már az az idő, hogy ilyenek legyenek! Becsületes, tisztességes otthona lesz ez a kiöregedetteknek, nem is gondoltunk volna Terka nénére, ha másmilyen lenne! Aztán meg nem is alamizsna ez, fizetni kell ám benne, — nyugdíjasok otthona a ház neve, mindeki nyugdíjának háromnegyedrésze a havi fizetség. Próbálja meg néném, meglátja, áldani fogja új államunk gondoskodását, még az öregekre is kiterjedő nagy-nagy szeretetét! Óh, jaj, mit lehetett szólni ilyen szép beszédre, — kastélylakónak ment öreg Terka néni... Már akácvirágoknak kezdtek udvarolni az aranyszámyú méhek, amikor Guldan Teréz kétkedő lélekkel, szivében nagy-nagy bizonytalansággal bekopogtatott a büszke kastély ajtaján. — Istenem, mi lesz itt velem? — totyogott ijedt kis verébként a vakító fehérségű irodaajtaja felé, — hát ezért éltem én, idegenek kényére-kedvére lesz kiszolgáltatva szegény életem? Vissza azonban nem fordulhatott, — nem is lett volna már hová, — hiszen még kedves kis kunyhóját is idegennek adta a „kegyetlen" titkár. Fehér köpenyes, kedves arcú fiatal nő fogadta Terka nénit az egyszerű irodában, — óh még meg is csókolgatta az arcát, — egy-két adatot írt be egy vaskos könyvbe, — s aztán megkezdődött az álomszerű csoda. Finom úri kádban megfürdette a jóságos arcú, új cipőt, új alsó és felső ruhát kapott a megviselt helyett, kávét, ropogós kiflit reggelire, s aztán bevezették egy napsugarakban fürdő, vakítóan tiszta tágas szobába. Fehérhajú hasonló korú öregasszonyok kötögettek, horgolgattak fehér ágyaik szélén üldögélve, — nagy örömmel, kedveskedve fogadták az újonnan jött szobatársat, a legfrissebb lakót. — Ez lesz az ágya Terka néni, — mutatott egy ablak közelében álló kényelmes vaságyra vezetőnője, — hat társnőjével együtt ez lesz a maga szobája, — érezze jól magát, s legyen nagyon boldog ebben a szép házban, — a maga otthonában! Jaj, miért van az, hogy néha úgy elfogja az embert a zokogás? Néhány napja jártam az öreg nyugdíjasok kosuti otthonában. Negyvenkilenc különböző korú, különböző életcsatát vívott öreget dédelget itt Farkas Ferencné vezetőnő és Varga Mihálvnő áoolónő szeretete, heti egyszeri orvosi vizsgálat, bőséges koszt, rádiózás, teszi derűssé itt az életet, — egy munkásállam nagy nagy csodatétele, mely fényt akart és tudott varázsolni még a Guldan Terézek életébe is. Neumann János