Új Szó, 1956. szeptember (9. évfolyam, 244-273.szám)

1956-09-30 / 273. szám, vasárnap

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÄRTJANAK NAPILAPJA 1956. szeptember 30. vasárnap 30 lUlér IX. évfolyam 273. szám. SZÁNTANI, VETNI! A szövetkezeti gazdálkodás nagy síkerei, a beadási terv határidő előtti teljesítése, az EFSZ-ek nagy fejlődése elsősorban is az idei jó termésnek tudható be. AzoK az egyénileg dolgozó parasztok, akik az idén beléptek a szövetkezetbe, vagy községek, amelyekben új szövetkezetek alakultak, alaposan meghányták-vetették, vajon mité­vők legyenek. Meggyőződtek arról, hogy jobb a közösben, kevesebb erőfeszítéssel nagyobb termést érhetnek el, több a haszon, busá­sabb a jövedelem. Olyan dolgozó paraszt pedig nincs, aki elvetné a iót, a haladót, miutár. saját ma­ga is meggyőződik a jobb elő­nyösségéről. E tények egytől­egyig annak a bizonyítékai, hogy szövetkezeti tagjaink szorgalmas lelkesedése, szívós munkája nem volt hiábavaló és a második öt­éves terv első évében megálltak helyüket. Természetesen az ötéves terv öt évig tart és az első év eredmé­nyeivel eltelve nem ülhetünk a 'ba­bérokon. Az ötéves terv végéig 30 százalékkal kell növelnünk a termelést. A jövő feladatait tehát ilyenformán fogalmazhatnánk meg: ami az idén elégnek bizo­nyul, a jövő évben már kevés lesz. Az állandóan növekvő élet­színvonal, az ország rohamos fej­lődése többet követel, több mező­gazdasági terméket vár a piac. S mivel gyenge termésből nem lehet sokat adni az országnak, úgy kell munkálkodnunk, hogy a jövő nyárra szebb legyen a búza, tel­tebb a kalász, kövérebb, acélosabb a szem. Ahhoz, hogy mindez megvaló­suljon, most, az őszi vetési mun­kák idején teljes erővel hozzá kell járulnia minden állami gazdaság­nak, szövetkezetnek, traktorálio­másnak és egyénileg dolgozó pa­rasztnak. A jó gazda sokéves ta­pasztalatból tudja, hogy az idejé­ben jó magágyba vetett őszi gabonafélék ellenállnak az időjá­rás viszontagságainak és tavasz­szal, illetve az aratás előtti he­tekben, ha kevesebb is a csapadék, a növény nem érzi annyira, mint­ha olyan talajba vetettük volna, amely nem kapott kielégítő mély­szántást, vagy megkésve került a földbe a növény magva. Hogy mennyire hatással van a termés­eredményekre a talajelőkészítés, azt legjobban az alábbi, Kelet­Szlovákiából vett példán érzékel­tethetjük. E vidéken a tavaszi hó­napokban nagy volt a szárazság, sokkal nagyobb, mint délen, s bi­zony sok egyénileg dolgozó pa­raszt, vagy szövetkezet általában gyengébb terméseredményeket ért el, mint mondjuk a csallóközi pa­rasztok. De ha figyelmesebben át­nézzük a prešovi és a kassai ke­rület terméshozamait, meggyő­ződhetünk róla, hogy a gyenge terméseredmények okozója nem csupán a kedvezőtlen időjárás volt. Több állami gazdaságban és szö­vetkezetben 30 mázsa termést ta­karítottak be hektáronként, szép számban akadtak állami gazdasá­gok, amelyekben még 30 mázsánál is több termett hektáronként. Itt van a különbség, hogy miért? ... Azt nem állithatja senki sem, hogy a prešovi és a kassai kerület említett gazdaságainak és szövet­kezeteinek határában több eső esett. Egyedüli döntő tényező: jól előkészített talajba idejében, tisz­ta vetőmagot vetettek. E példa világos bizonyíték arra, hogy a nagy termésért folyó küz­delem már az ősszel megkezdő­dik. Mégis sok helyen az a nézet lett úrrá, hogy nem lehet szán­tani-vetni, mert nagy a szárazság, kemény a talaj. Az igaz, hogy ke­mény talajban nehezebb szántani, a talajelőkészítő munkák is több időt vesznek igénybe, mégsem várhatunk addig, amíg eljönnek az esőzések és teljesen átázik a talaj. Erős akarattal, szívós mun­kával leküzdhetjük a nehézsége­ket. Ezt bizonyítja a csallóközcsü­törtöki traktorosok kitartó, szor­galmas munkája. Csallóközben is száraz a föld, kemény a talaj, de a traktorosok dolgoznak, dolgoz­nak úgyszólván éjjel-nappal, két műszakban. Szántanak-vetnek. Szántás után hengerezik, fogasol­ják és egyéb porhanyósító szer­számokkal összezúzzák a nagy rö­göket. Szívós munkát végeznek, de a nagy termésért folyó küzde­lem erőt önt beléjük, vállalják a munkák legnehezebbjét is, mert most sem akarnak szégyent val­lani a dolgozó parasztok előtt. Nem volna helyes, ha csupán a csallóközcsütörtöki traktorosok hő­siességéről írnánk, hiszen Szlová­kia-ízerte sok-sok traktoros küzd a szárazsággal, a kemény talajjal Bizonyítja ezt az a tény. hogy szeptember 27-én Szlovákiában már több mint 70 000 hektár föl­det vetettek be ősziekkel. Ez 10 ezer hektárral több. mint a múlt év ugyanezen időszakában. Az állattenyésztési termelés fel­lendítése attól függ. hogy a jövőre nézve tudunk-e bőséges takar­mányt biztosítani a jószág részé­re. Ha az őszi takarmánykeveré­kek vetési tervének teljesítését vizsgáljuk, rájövünk, hogy rcsszul állunk ezen a téren. Az öszi ke­verékek vetési határideje már le­járt. Az a helyzet, hogy szeptem­ber 25-ig a tervezett vetésterület­nek csupán 28,8 százalékán vetet­ték el a takarmánykeverékek mag­vát. Ezen az állapoton sürgősen javítani kell. Az elkövetkezendő napokban minél hamarább be kell vetni a takarmánytermelésre szánt földeket. Az őszi munkákban nagy sze­rep hárul a traktorállomások gé­peire. Ezért fontos, hogy a trak­toráliomások üzemi pártszerveze­tei és a brigádközpontokban dol­gozó kommunisták arra töreked­jenek, hogy a legnagyobb mun­kák idején jól osztják szét a gépeket, s hogy a traktorok, a vetőgépek állandóan üzemképesek legyenek. A munkák sürgőssége azt is megköveteli, hogy a csalló­közcsütörtökiek példáját követve az összes traktorállomáson vezes­sék be a kétváltásos munkát és a jövő évi bő termésért folyó harc első nagy csatájának jelszavával: „Szántani-vetni!" — küzdjenek az őszi munkák sikeréért. Felkészültünk a 46 órás Ostravába új dolgozók érkeznek a bányászok segítségére munkahét bevezetésére Szeptember eleje óta az ostrava­karvini bányakörzetbe 800 új dolgozó érkezett a bányászok segítségére. A kormány nemrég hozott határozata alapján, mellyel felhívta a köztársaság ipari üzemeit, hogy gyors ütemben küldjenek dolgozókat Ostravába, két nap alatt 130 új bányász érkezett az ostravai bányákba. A legtöbben az ostravai, žilinai, banská bystricai, gott­waldovói és brnói kerületekből érkez­tek. Annak ellenére, hogy az új dolgozók száma megnövekedett, az ostrava-kar­vini bányakörzetben eddig még nem szüntették meg a munkaerőhiányt, mivel az ostravai bányáknak rrfég leg­alább 1100 új bányászra van szüksé­gük. A pártnak és a kormánynak a munkaidő lerövidítésére vonatkozó határozatát a Kékkői Szénbányák dolgozói rendkívüli érdeklődéssel és lelkesedéssel fogadták. Ez természe­tes, hiszen ez lehetővé teszi szá­munkra, hogy több időt szenteljenek személyes szórakozásuknak, kultúrális és szakmai növekedésüknek és mind­ezt emelkedő reálbér mellett. Dolgozóink ebben az évben is szép eredményeket érnek el a tervtelje­sítésben. Már 24 000 tonna szenet ad­tak népgazdaságunknak, terven felül az év kezdete óta. Ügy tűnik azon­ban, hogy miután magasan túlteljesí­tik a napi tervet, minden rendben van nálunk. Nem elégszünk meg ez­zel, mert a munkahét lerövidítését nem csupán egyszeri akciónak tart­juk, különösen a hárommüszakos fejtési üzemvitel mellett netm. A ter­melési tartalékok további felfedésé­vel és a technika tökéletesítésével tovább folytatjuk a feltételek megte­remtését a hétórás munkanapra való fokozatos áttérésre, emellett rend­szeresen biztosítani fogjuk a második ötéves tervben reánk váró feladatok teljesítését. Azokat az intézkedése­ket, melyeket mindeddig üzemünkben teljesítettünk, k£t csoportba lehet osz­tani: 1. a szervezési hiányok megszünte­tése. 2. az összes dolgozók aktivizá­lása az újítási javaslatok és az új műszaki-szervezeti intézkedések meg­tételére. Egyes jó eredmények ellenére azonban, melyeket, a tervteljesítésben már elértünk, azt látjuk, hogy pél­dául ne«i tudtuk összehangolni az alkalmazottak munkába szállítását a munkaidő megkezdésével. Ezt úgy ol­dottuk meg, hogy szombaton mind a három műszakban 6—6 órát dolgo­zunk majd és egyúttal biztosítottuk az autóbuszok pontos útirendjét a munkahelyre és a munkából való hazaszállításra, hogy az utolsó mű­szakban dolgozók kényelmesen kial­hassák magukat és teljesen kihasz­nálhassák az egész vasárnapot. Ezen­kívül áz új szénfejtőgépek bevezetése megköveteli a munkahelyek rendsze­res megjavítását. Ezen a szakaszon sokat segítenek újítóink. Mindezen intézkedéseket valósítjuk meg sikerrel azért, mert az összes dolgozókat bekapcsoltuk a munkába. A munkaidő lerövidítésének kérdései­vel a párt és a szakszervezetek is sokat foglalkoznak. Megtárgyalták az összes intézkedéseket, a bizottsági üléseken, az újítók és feltalálók bi­zottságaiban. A vállalatnál igyekszünk olyan lég­kört kialakítani, mely lehetővé teszi, hogy ne topogjunk egy helyben, és elősegíti a munkatermelékenység még gyorsabb növekedését, ami lehetővé teszi, hogy a jövő években áttérjünk a hétórás munkanapra, de ugyanak­kor biztosítsuk a tervfeladatok telje­sítését. Továbbra is arra törekszünk, hogy becsülettel teljesítsük feladatainkat. Miro Ülik, Pótor A kassai kerület üzemei közé, me­lyek jól felkészültek a lerövidített 46 ót ás munkahétre, — tartozik a kež- maroki Tatral'an üzem is. Szeptember 15 óta itt a két legnagyobb műhely­ben, a szövődében és fonódában kí­sérletképpen 46 órás munkahét terve szerint dolgoznak. A lerövidített munkaidőn belüli si­keres tervteljesítéshez vezető első lépés volt a termelési terv pontos szétírása a 46 órás munkahétre. Ezenkívül a kéžmaroki Tatrafan üzembeliek gondoskodnak a folyama­tos anyagellátás biztosításáról és pon­tos napi beosztásukról a termelésben.' A kísérleti lerövidített munkahét-* ben a szövclműhelyben jelentős mű­szaki-szervezési intézkedéseket ve­zettek be. Az első lerövidített mun­kahét-kísérlet folyamán a kéžmaroki Tatral'an üzemben teljesítették a terv­feladatokat. * * * A Banská Belá-i kerámiai üzemeli munkásai máig 800 000.— korona ér­tékű árut termeltek terven felül. Munkájuk jó eredményeit a 46 órás munkahét alatt is megakarják tartani. A hengerdében és a szárítókban, ms­lvek a leqfontosabb osztályok, az üzemvitelt ciklus grafikon alapján szervezték meg. ily módon minden műszak 50 percet nyer. A Banská Belá-i kerámiai üzemek dolgozói az évi tervet a lerövidített munkaidő mellett is már december elején akarják teljesíteni és az év végéig 2000 tonna tűzálló formát akarnak készíteni terven felül. A Moszkvai Müvészszínház együttese Bratislavában A Moszkvai Müvészszínház együttesének nagyszerű prágai és brnói fel­lépései után a híns moszkvai m ír észek Szlovákiába érkeztek. Pénteken, a délutáni órákban érkeztek Bratislavába, ahol a szlovákiai kulturális élet té­nyezői üdvözölték őket. A színművészet kedvelői akik a Carlton szálló eiött gyűltek össze, szívélyes tapssal és virágcsokrokkal halmozták el a szov­jet színművészeket. A MCHAT Ha az asszonyé a Bratislavában érkezésük első napján a moszkvai Müvészszínház színészei megtekintették a P. O. Hviezdoslav Színházban a szlovák klasszikus színi kultúra kedvelt vígjátékát, Tajovsky Ha az asszonyé a gyeplő című szín­darabját. A kiváló vendégeket az elő­adás megkezdése előtt Janko Borodáč, nemzeti művész üdvözölte. Az előadást a szlovákiai színművészek kedves szov­MŰVÉSZEI gyeplő előadásán jet vendégeik tiszteletéire tartották. A főszerepeket Hana Meličková, ál­lamdíjas színművésznő, Frida Bachle­tová, érdemes művésznő és Gustáv Valach Klement Gottwald-díjas szín­művész játszották. Az előadás után a moszkvai mű­vészek baráti beszélgetést folytattak a bratislavai Nemzeti Színház tagjai­val. Megkezdték a munkát a verseny kezdemény2-íöi A Pohronský Ruskov-I Cukorgyár dolgozói, a „példásan, veszteség nél­kül lefolytatni a répakempányt" ver­seny kezdeményezői megkezdték az első tíz vagon idei cukorrépa feldol­gozását. A gbelcei, Hontianske Vrbi­ce-i és a Veik'*' Pesek-i fiókmérle­geknél, melyeket ideiglenesen a szö­vetkezeti tagok kérésére nyitottak meg, átveszik a cukorrépát a szövet­kezetektől és az állami gazdaságok­tól. Igen jó minőségű és jól megtisz­tított répát hoznak a szövetkezeti tagok Búcsról, Hontianske Vrbicéről, Trhynéről, a Csajakovói Állami Gaz­daságból és máshonnan. A búcsi szö­vetkezeti tagerit az eddig felszedett területekről 300 mázsás átlagtermést értek el hektáronként. A csehszlovák és német nép szövetségének manifesztációja Kassán A csehszlovák-német barátság heté­nek ünnepségei a kassai - kerületben pénteken, szeptember 28-án a kassai dolgozók nagy manifesztációjával ér­ték el tetőpontjukat. A barátság me­leg megnyilvánulásaival üdvözölték a manifesztáción a demokratikus Né­metország Nemzeti Frontja Nemzeti Tanácsának küldöttségét. Csehszlovákia és a Német Demok­ratikus Köztársaság himnuszai után Ján Moskovčiak, a kerületi nemzeti bizottság elnöke nyitotta meg a ma­nifesztációi Az ünnepi beszédet Ján Varga, a városi pártbizottság vezető titkára mondta. Hangsúlyozta, hogy dolgozó népünk az eddiginél még jobban tudatosítja, hogy a Német De­mokratikus Köztársaság népében hű­séges barátokra lelt. Ez a barátság — mondta — biztosítéka annak, hogy soha többé nem ismétlődik meg 1933 és az ezt követő évek történelme, mert barátságunk a munkásosztály nem­zetközi szolidaritásán, a proletár nemzetköziség alapjaöl nyugszik. Fel­adatunk e baráti kapcsolatokat tovább szilárdítani. Ezután Fritz Ottó, a demokratikus Németország Nemzeti Frontja nem­zeti tanácsának dolgozója és elnök­ségi tagja beszélt. Tolmácsolta Kassa dolgozóinak a német nép üdvözletét és szilárd eltökéltséqét. hogy győzni fog a világbéke megőrzéséért és meg­szilárdításáért folytatott közös harc­ban. A szlovákiai szénbányák mir harmadik napja terven felül terme nak A szlovákiai szénbányák trösztjé­nek bányászai és technikusai már harmadik napja túlteljesítik r napi szénfejtési tervet. Csütörtökön, szep­tember 27-én a handlovai Nagybánya, a novákyi Lehota Bánya dolgozói és mindenekelőtt a Kékkői Szénbányák pótori dolgozói fejtési teljesítménnyel elősegítették, hogy a szlovákiai szén­ipar bányavállalatai ezen a napon 22 vagon szenet adtak terven felül. A demokratikus Németország küldöttsége elutazott Bratislavából Szombaton, szeptember 29-én a de­mokratikus Németország Nemzeti Frontja Nemzeti Tanácsának 8-tagú küldöttsége Fritz Ottónak, a demokra­tikus Németország Nemzeti Frontja Nemzeti Tanácsa titkárságának dolgo­zója és elnökségi tagja vezetésével, mely részt vett a csehszlovák és né­met nép barátsága hetének szlovákiai ünnepségein — Bratislavából Brnóba utazott. Az egyiptomi küldöttség elutazott Csehszlovákiából Szeptember 28-án a háromtagú egyiptomi küldöttség, mely Dr. Aziz Szitki egyiptomi iparügyi miniszter vezetésével megszemlélte a brnói gép­ipari kiállítást, elutazott Csehszlová­kiából. A prágai ruzyni repülőtéren Jaroslav Kohout külkereskedelmi miniszterhe­lyettes és a Külkeereskedelmi Minisz­térium többi dolgozói búcsúztatták a vendégeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom