Új Szó, 1956. szeptember (9. évfolyam, 244-273.szám)

1956-09-24 / 267. szám, hétfő

Ünnepi vacsora Szukarno elnök tiszteletére A. Zápotocký köztársasági elnök beszéde (Folytatás az 1. oldalról) lati eredményei igazolják a kétoldali előnyt, s ez az együttműködés nemzetközi viszonylatban is hozzájárul a békés egymás mellett élés nemes elveinek megszilárdí­tásához. Emelem poharam Csehszlovákia és Indonézia békesze­rető népe barátságának és együttműködésének további fejlesztésére! > Emelem poharam Szukarno elnöknek, becses vendé­günknek, az indonéz nép nagy fiának, a nemzeti felsza­badító mozgalom kimagasló képviselőjének, a népek kö­zötti baráti együttműködés eszméje hirdetőjének és békeharcosnak egészségére. Szukarno, Indonézia elnökének beszéde (Folytatás az 1. oldalról) indonéz nép bízott meg, hogy megszilárdítsam orszá­gaink népei között a barátságot. Ez nem nehéz feladat. Azért nem nehéz, mert e cél elérésére közös alappal rendelkezünk. Nem érzem magam önök között idegenek. Önöknél ugyanúgy érzem magam mint népem körében. Érzem, hogy a családban, otthon, barátok és elvtársak között vagyok. Érzem, hogy elvtársak vagyunk a közös küz­delemben. Emeljük poharunkat Zápotocký elnök excellenciájának egészségére, a csehszlovák és ass* , nép barátságára, va­lamint a békére! Fogadás a prágai várban Antonín Zápotocký köztársasági el­nök és felesége szombaton, szeptem­ber 22-én a prágai várban dr. Ahmad Szukarnőnak, az Indonéz Köztársaság elnökének tiszteletére ünnepélyes fo­gadást rendeztek. A fogadáson részt vett dr. Ahmad Szukarno, az Indonéz Köztársaság el­nöke és kísárete. Csehszlovák részről jelen voltak Rudolf Barák, Jaromír Dolanský, Zde­nék Fierlinger, Antonín Novotný, Vi­liam Široký, Ľudmila Jankovcová és Otakar Šimúnek, továbbá Karel Polá­ček miniszterelnökhelyettes, Václav Dávid külügyminiszter, Jiŕí Hendrych és Bruno Köhler Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bizottságának titkárai, dr. Emánuel Šlechta és dr. Josef Plojhar, a Nemzeti Front párt­jainak elnökei, miniszterek, Rudolf Strechaj, a Megbízottak Testületének elnöke, a kormány többi tagjai, a csehszlovák köz-, tudományos és kul­turális élet kimagasló tényezői. Az ünnepi vacsorán részt vett dr. Tamzil Szutan Narayau külön külde­téssel megbízott rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövet és Marzuki, az Indonéz Köztársaság csehszlovákiai ügyvivője az Indonéz Köztársaság prá­gai követségének tagjaival. Jelen vol­tak a prágai diplomáciai testület tag­jai is. A fogadáson megjelentek a Jugo­szláv Szövetségi Népköztársaság par­lamenti küldöttségének tagjai Miha Marinkóval az élen. A fogadás szívélyes és barátságos légkörben folyt le. Szukarno elnök a keleti intézetben Dr. Ahmad Szukarno, az Indonéz Köztársaság elnöke, Ruszlán Abdulgani külügyminiszterrel és kíséretének töb­bi tagjaival vasárnap délelőtt felkeres­te a Csehszlovák Tudományos Akadé­mia keleti intézetét. A magas vendé­geket Karel Poláček, a miniszterelnök helyettese és dr. František Kahuda, az iskola- és kulturális ügyek minisztere kísérte. Az indonéz államférfiút a Csehszlo­vák Tudományos Akadémia képviselői­nek jelenlétében dr. Zdenék Nejedlý miniszter, az Akadémia elnöke fogadta. Dr. Szukarno a baráti beszélgetés után nagy érdeklődéssel szemlélte meg a keleti intézet gazdag könyvtárát és szívélyes búcsú után visszatért a prá­gai várba. Szukarno elnököt a Károly Egyetem díszdoktorává avatták A prágai Károly Egyetem szeptember 23-án délelőtt ünnepélyt rendezett, amelyen dr. Ahmad Szukarnőnak, az Indonéz Köztársaság elnökének a jogi tudományok tiszteletbeli doktora címét adományozta. Ezt a magas kitüntetést az indonéz államférfinak azon érdemei elismeréséül adták, amelyeket Indoné­zia felszabadításában, építésében és a béke megszilárdításában elért. Az ünnepségeken részt vett Antonín Zápotocký köztársasági elnök, továbbá Viliam Široký miniszterelnök és Otakar Šimúnek miniszter. Megjelentek Karel Poláček, a miniszterelnök helyettese, Václav Dávid külügyminiszter, Jirí Hendrych, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára, dr. Josef Plojhar miniszter, dr. Fran­tišek Kahuda, az iskola és kulturális ügyek minisztere, a kormány többi tagjai, Ján Zítek, Csehszlovákia indo­néziai követe, valamint közéletünk ki­váló tényezői. Indonéz részről Ruszlán Abdulgani külügyminiszter és más indonéz vezető tényezők vettek részt. A jelöltet dr. Ferdinand Boura pro­fesszor, a Károly Egyetem jogi fakul­tásának dékánja mutatta be, aki nagy­ra értékelte dr. Ahmad Szukarno tu­dományos tevékenységét. A rektor örömét fejezte ki afölött, hogy a Ká­roly Egyetem tiszteletbeli doktorrá avathatja az indonéz állam jelentőség­teljes képviselőjét. Ezután a jelölt letette az esküt, és a promotor átadta az egyetem nagy pecsétjével ellátott diplomát. A tisz­teletbeli doktor nyakába akasztotta az arany láncot, amely jelképezi azt a kapcsot, amely a doktort a Károly Egyetemmel összeköti. A Károly Egyetem akadémiai kö zösségének tagjai és a többi jelenlevők lelkes tapssal üdvözölték az ünnepélyes aktust. Ezután dr. Ahmad Szukarno, a Károly Egyetem jogi tudományainak tiszteletbeli doktora mondott beszé­det. Jugoszláv képviselők beszélgetése képviselőinkkel Vasárnap, szeptember 23-án dél­előtt a Jugoszláv Szövetségi Népköz­társaság nemzetgyűlésének küldöttsé­ge ellátogatott a nemzetgyűlésbe, ahol a Csehszlovák Köztársaságban végzett útjukról visszatérve ismét elbeszélget­tek a csehszlovák nemzetgyűlés kép­viselőivel. A jugoszláv parlamenti küldöttséget, amelyet Miha Marinko, Szlovénia Népi Szkupstinájának elnöke vezet, Zdenék Fierlinger, a nemzetgyűlés elnöke és a szűkebb körű elnökség tagjai fogadták. Zdenék Fierlinger kezdte a vitát, amely népünk kulturális életével, főként az oktatás, a színház, filmművészet, könyvkiadó tevékenység és az egész­ségügy kérdéseivel foglalkozott. Miha Marinko, a jugoszláv küldött­ség vezetője a jugoszláv képviselők nevében köszönetet mondott a szívé­lyes fogadtatásért és vendégszerete­tért, amelyben a jugoszláv küldöttsé­get csehszlovákiai látogatásuk során részesítették. A beszélgetést Zdenék Fierlinger, a nemzetgyűlés elnöke fejezte be azzal a kívánsággal, hogy a kölcsönös kap­csolatok továbbra is sikeresen mé­lyüljenek, a tapasztalatok és ismere­tek pedig még nagyobb mértékben já­ruljanak hozzá a szocializmus építé­séhez Csehszlovákiában és Jugoszlá­viában egyaránt. Százéves a bratislavai gázgyár Szombaton, szeptember 22-én Bra­tislavában a gázgyár megalapítása századik évfordulójának alkalmából a dolgozók ünnepi gyűlést tartottak. Bedrich Styndl vállalati igazgató, nemzetgyűlési képviselő, munkaér­demrendes ünnepi beszédében rámu­tatott, hogy az osztrák gáztársaság által 1856-ban alapított egyszerűen berendezett kis városi gázgyárból száz év alatt korszerűen felszerelt üzem lett. A gázgyár dolgozói 1948­tól 1953-ig olyan nagy növekedést értek el a termelésben, mint az üzem megalapítása óta eltelt korábbi 91 év alatt. A szlovákiai gázgyárak dolgozóira azonban még nagy feladatok várnak, mert Szlovákia gázzal való ellátása közvetlen összefügg az iparosítással, valamint a szilárd és egyéb tüzelő­anyagok következetesebb kihasználá­sával különösen a vegyiparban. E cél­ból gázvezetéket építenek, amely lehetővé teszi nemcsak Bratislava, hanem egész Dél-Szlovákia és a Vág völgyének gázzal való ellátását. Az üzemi gyűlésen kitüntették a legjobb dolgozókat, akik össz-üzemi kötelezettséget vállaltak, hogy az idei termelési tervet december 20-ig tel­jesítik. A termelőüzemek javítják kapcsolataikat a külföldi megrendelőkkel A brnói kiállítás nemcsak a külke­reskedelem dolgozói számára jelent ér­tékes tapasztalatokat, hanem a terme­lőüzemek számára is. Közvetlenül a ki­állításon gondosan gyűjtik a megren­delők észrevételeit és ezek alapján mó­dosítják a gépeket, hogy megfeleljenek az egyes országok feltételeinek. A holland kereskedelmi megbízot­taknak például az volt a kívánságuk, hogy a Ž 183-as traktorral vontatott kaszálógépeket alsó vágásra szereljék át. A termelőüzem, a jičíni Agrostroj mindjárt eleget tett kívánságuknak és így a megrendelést minden akadály nélkül megvalósítják. RK OJ SZÖ Hasonló eset naponta többízben is előfordul a kiállításon. A csehszlovák gyárak értékesítő osztályain technikai szolgálatot létesítettek, amely a tech­nikai jellegű észrevételek elintézésére fordít gondot. 2 1956. szeptember 16. A brnói kiállítás nagy sikere Nagy-Britannia, Hollandia, a Német Demokratikus Köztársaság, a Német Szövetségi Köztársaság, Svédország, és más államoknak a brnói kiállításon megjelent képviselői a Strojexportnál már több mint 27 millió összegű meg­rendelést eszközöltek. KITÜNTETTÉK AZ USTl NAD LABEM-I VEGYI- ÉS KOHÄSZATI VÁLLALATOT Az Ústi nad Labem-i vegyi- és ko­hászati vállalat száz éves történelmé­ben -szombaton, szeptember 22-én tartották a legörömtelibb üzemi gyű­lést. A vállalat dolgozói ünnepi gyűlésen vettek részt, amelyen megjelentek a párt és a kormány küldöttei. A párt és kormány küldöttségét Ľudmila Jan­kovcová. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága politikai irodájának póttagja, a miniszterelnök helyettese vezette. Ľudmila Jankovcá, a miniszterelnök helyettese a gyűlésen átadta a vál­lalat dolgozóinak a munkaérdemren­det, amelyet Antonín Zápotocký, a köztársaság elnöke a kormány javas­latára adományozott a vállalat dolgo­zóinak azokért a rendkívüli érdeme­kért, áldozatkészségért és a feladatok példás teljesítéséért, melyeket a ke­rület ipari újjáépítésében kifejtettek. A Szovjet technika érdekességei A krivojrogi felszíni bányák egyi­kében első ízben alkalmaztak fúrás­ra nagy átmérőjű speciális lángszórót, amely kemény kőzetben is alkalmas kőzetfúrásra. Petróleum és oxigén égő keveréke 3500 fok hőt áraszt, amely a kőzetet apró részecskékre bontja. Ez a lángszóró tízszer na­gyobb teljesítményű, mint az eddig alkalmazott fúróberendezés. A gorkiji „Gaz" autógyárban reak­tív gépkocsi prototípusát állították össze. Az eddigi próbautak azt mu­tatták, hogy ez a gép több mint 200 kilométeres óránkénti sebesség mel­lett is stabil és jól vezethető. • * • Az „Ukrkabel" kijevi üzemben a Donbasz-bányák részére speciális ká­belt gyártanak, amelyet félvezető vé­dőrácsozattal szereltek fel. A kábel borítőcsövének megrongálása esetén a félvezető jelzi a hibát és a kábel automatikusan kikapcsolódik. *** A „Vörös Október" harkovi gép­gyárban új, jó teljesítményű pneu­matikus porszívókészüléket gyárta­nak. A készülék óránként 38 köbmé­ter porhanyós anyagot 200 méternyi távolságra, vagy 35 méternyi magas­ságra helyez át. Az új készüléket az építkezéseken, cementgyárakban és kemencéknél a cementpor vagy a szénpor szállítására használják majd. A csehszlovák-német barátsági hétre Prágába érkezett az NDK küldöttsége Vasárnap, szeptember 23-án Prá­gába érkezett a Német Demokratikus Köztársaság Nemzeti Frontjának 20­tagú küldöttsége, hogy részt vegyen a csehszlovák és német barátsági hét ünnepségein. A küldöttséget dr. Erich Correns professzor, a Német Demok­ratikus Köztársaság ;.épi kamarájá­nak képviselője, a Nemzeti Front nemzeti tanácsának elnöke vezeti. A küldöttség tagjai a munkások, föld­művések és a dolgozó értelmiség képviselői. A prágai Központi-pályaudvaron a küldöttséget Ladislava Kleňhová-Bes­serová, képviselőnő, a Nemzeti Front Központi Bizottságának titkára és a Nemzeti Front szervezetének képvi­selői fogadták. Megjelentek továbbá a Német Demokratikus Köztársaság prágai nagykövetségének képviselői. Ladislava Kleňhová-Besserova, kép­viselőnő, a Nemzeti Front Központi Bizottságának . titkára e szavakkal üdvözölte a vendégeket- „Érkezésük számunkra kedves és örömteljes esemény). Önökben üdvözöljük kö­rünkben azon demokratikus és bé­keszerető erők képviselőit, amelyek kitartóan és bátran küzdenek a nyu­gatnémet militarizmus és revansiz­mus kibontakozása ellen, és akik az egységes demokratikus és békeszere­tő Németország létrejöttéért harcol­nak. A Nemzeti Front nevében kívá­nom önöknek, hogy országunkban jól érezzék magukat, és hogy a népünk közötti beszélgetések során megtud­ják, milyen szívélyesek a mi kapcso­lataink a Német Demokratikus Köz­társasággal éš népével, mennyire óhajtja népünk a békét és küzd a bé^ ke megerősítéséért." Az NDK küldöttségének nevében dr. Erich Correns köszönte meg a fogadtatást. „Meg vagyok győződve róla — mondotta —, hogy a barátsági hét, amelyet mindkét államban egy­szerre rendezünk; meg, lényegesen hozzájárul baráti és jószomszédi kap­csolataink megerősítéséhez. A barát­sági hét megsokszorozza közös erő­inket és nagy hatással lesz a két or­szág népére. Engedjék meg, hogy a csehszlovák népnek kiváló sikereket kívániak a szocializmus építésében a lakosság életszínvonala éfnelésében és a béke megőrzésére való törek­vésében." A nemzeti Front küldöttsége elutazott az NDK-ba Szombaton, szeptember 22-én eluta­zott Prágából a Német Demokratikus Köztársaságba a Nemzeti Front 21 tagú küldöttsége, hogy részt vegyen a német és csehszlovák barátsági hét ünnepségein Berlinben, Kari Marx-Stadtban, Erfurtban, Drezdában, Halléban és Rostockban. A küldött­séget dr. Václav Škoda igazságügy­miniszter vezeti, tagjai a Nemzeti Front pártjának és szervezeteinek képviselői és a különféle munkaszakok i dolgozói. Ülésezett a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának elnöksége A Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának elnöksége szombaton, szeptember 22-én Bratislavában ülést tartott, amelyen megvitatták az ez évi csehszlovák-szovjet barátsági hónap, a csehszlovák és német barátsági hét előkészületeit, valamint az Egységes Testnevelési Szervezet szlovákiai elő­készítő bizottságának tevékenységéről szóló tájékoztató beszámolót. Az Egységes Testnevelési Szervezet szlovákiai előkészítő bizottságának tájékoztató beszámolója értékeli a kerületi és járási előkészítő bizott­ságok tevékenységét, amelyeket Szlo­vákia már úgyszólván valamennyi kerületében és járásában létrehoztak. A beszámolóval együtt az ülésen megvitatták az Egységes Testnevelési Szervezet szlovákiai kongresszusának előkészületeit. A Csehszlovák Köztársaság és az NDK köiötl a határmegbízottakról szóló egyezményt kötöttek A Csehszlovák Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya között szeptember 22-én Prágában a határmegbízottakról egyezmény jött létre. A Csehszlovák Köztársaság kormányának nevében az egyezményt Ludvik Hlavačka ve­zérőrnagy, a belügyminiszter helyet­tese, a Német Demokratikus Köztár­saság kormányának nevében Hermann Gartman vezérőrnagy, az állambizton­sági miniszter helyettese írta alá. A bratislavai Nemzeti Színház sikere Budapesten A bratislavai Nemzeti Színház ope­ra-együttese szombaton, szeptember 22-én Magyarországon első ízben mu­tatta be Suchoň örvény cimü művét. A bratislavai színészek első ünnepi előadásán a budapesti Erkel Színház­ban részt vettek a magyar politikai és kulturális élet vezető egyéniségei Darvas Józseffel, a népművelési mi­niszterrel az élen. Csehszlovák részről megjelent Ernest Sýkora, az iskola- és kulturális ügyek megbízot­ja, Andrej Sarvaš, Szlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottsága kulturális osztályának vezetője, Eugen Suchoň, az opera szerzője, valamint a budapesti csehszlovák nagykövetség tagjai. ^ A bratislavai Nemzeti Színház sike­res előadását, amelyet a Magyar Rádió is közvetített, gyakran szakították félbe tapssal. Az előadás a magyar­csehszlovák barátság manifesztációja volt. Žiar nad Hronomban szocialista munkaversennyel gyorsítják a Szlovák Nemzeti Felkelés-üzem építését Csütörtökön, szeptember 20-án Ga­rai elvtárs betonozó c r portja és Le­gin elvtárs kőműves csoportja be­jelentették, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés 12. évfordulója tiszteletére tett kötelezettségvállalásokat tíz nap­pal határidő előt teljesítették. A žiari Szlovák Nemzeti 1 Felkelés-üzem épí­tésén rekordidőben — 11 nap alatt — 36 méter magas három tömböt építet­tek. 590 köbméter betont helyeztek le építésükkor és 2100 négyzetméternyi területet vakoltak be feketére égetett vakolattal. A külügyminiszter fogadta a svájci követei Václav Dávid külügyminiszter fo­gadta Guido Keelt, Svájc új rendkí­vüli követét és meghatalmazott miniszterét megbízó levelének átadá­sa alkalmából. A látogatásnál jelen volt dr. Jirí Fried, a Külügyminiszté­rium diplomáciai protokollfőnökének helyettese. MHMW Mt mtW WWHWHHHW Mt Mt HW I HÍREK l A trnavai kerületi mezőgazdasági kiállítás szemléltetően mutatja az egységes földmüvesszövetkezetek hat­éves fejlődését a bratislavai kerület­ben. A kiállítást Ján Račkay, a kerü­leti nemzeti bizottság elnöke szomba­ton. szeptember 22-én ünnepélyesen megnyitotta. A prešovi Jonáš Záborský Színház prózai együttese szombaton, szeptem­ber 22-én bemutatta Paľo Gejdoš Hollók című színművét. A fiatal szlo­vák szerző a színmű történetét a Bija­covce községben 1952-53. évben le­játszódott eseményekből vette, ahol az egységes földművesszövetkezet megalakításánál nem tartották be a párt vezérelvét. A bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjának esztrád-csarnokát szep­tember 22-én az érdeklődők százai töltötték meg, hogy részt vegyenek a nagy divatbemutatón, amelyet „Ami­lyennek látni akarsz" jelszó jegyében rendeztek. A prágai divattervezők és szakmunkások a bemutatón a legújabb ruhamodellekkel szerepeltek. A divat­revűt szeptember 23-án megismétel­ték. Mindkét bemutatót szórakoztató műsor egészített ki. A bratislavai Nemzeti Színház pró­zai együttese szombaton, szeptember 22-én az új évad bemutató előadása­ként Carlo Goldini 18. századbeli szerző a Négy házsártos című vígjá­tékát adta ele a Hviezdoslav Színház­ban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom