Új Szó, 1956. augusztus (9. évfolyam, 213-243.szám)

1956-08-06 / 218. szám, hétfő

Egyiptom nem tűri a nyugati hatalmak beavatkozását Kairóban élénk diplomáciai élet fo­lyik. A három nyugati nagyhatalom londoni nyilatkozatának közzététele után új körülmények vetődtek fel, a Szuezi-csatorna körüli vitában új érvek és ellenérvek hangzanak el. Annyi azonban bizonyos, hogy az egyiptomi álláspont semmit sem vál­tozott. Erről tanúskodik a pénteken késő este nyilvánosságra hozott hi­vatalos nyilatkozat is, amelyet Ali Szabri, az egyiptomi elnök politikai kabinetfőnöke adott ki. Az egyiptomi sajtó természetesen behatóan kommentálj® továbbra is a Szuezi-csatorna Társaság államosítá­sával kapcsolatos brit, francia és amerikai közös nyilatkozatot. Az A1 Gumhuria vezércikkében éle­sen elítéli ezt a nyilatkozatot, amely kísér'­1 arra, hogy a nyugati hatalmak u-alkodó körei elferdítsék az egyip­tomi kormánynak ezt az intézkedését, kiforgassák a valóságot és megté­vesszék a világ közvéleményét. An­var Szadat a Japban azt írja, hogy Indonézia támogatja Egyiptom igazságos határozatát Dzsakarta, (ČTK) — Indonézia kü­»lönféle politikai pártjai és kiváló po­litikusai egyetértésüket nyilvánítják a Szuezi-csatorna államosításával. Indo­nézia Muzulmán Szövetségének kong­resszusa táviratot intézett Nasszer elnökhöz, amelyben üdvözli a Szuezi­csatorna államosítását. Aidit, Indonézia Kommunista Pártjá­nak főtitkára kijelentette, hogy a Szuezi-csatorna Társaság államosítása jő példa azoknak az országoknak, ame­lyek nemrégen vívták ki függetlensé­güket. Aidit rámutat, hogy Egyiptom megmutatta Indonéziának, hogyan kell harcolnia a hoüand tőke ellen. Suwir­jo, Indonézia Nemzeti Pártjának főtit­kára kijelentette, hogy minden függet­len nemzetnek joga von elhatározni azt, mit tesz saját országában, hogy biztosítsa az ország és a nép érde­keit. Suwirjó hangsúlyozta, hogy a nyugati országoknak meg kell érte­niük, hogy világszerte megváltozott a helyzet. Líbiai lapok elítélik a szuezi kérdés körül támasztott hisztériát Tripolisz. (ČTK) — A Tarablusz Al-Gharb a nyugati hatalmaknak a szuezi kérdésben 'foglalt álláspont­jával kapcsolatos vezércikkében meg­kérdezi: „Miért csapnak a nyugati országok oly lármát a Szuezi-csator­na Társaság államosításával kapcso­latban? Vajon e határozat korlátoz­za a nemzetközi érdekeket, veszé­lyezteti az országok biztonságát és a világ békéjét? Az egész kavarodást azért idézték elő, mert a Szuezi­csatorna államosításáról szóló hatá­rozat az imperialista érdekek legér­zékenyebb pontját sújtotta a föld egyik legfontosabb területén — a Közel- és Közép-Keleten. Azért tá«­masztanak hisztériát, mert a csator­na államosítása betörte a nyugati nagyhatalmak alkotta Földközi-tenge­ri börtön egyik kapuját" — írja a lap. A cikk írója ezután a csatorna államosításának tényével foglalkozva rámutat, hogy a törvény, a jog és az igazság Egyiptom oldalén áil és kell, hogy minden jogot és törvényt tisztelő ország Egyiptom mellett le­gyen. Görögország nézete Szuez kérdésében azonos Egyiptom nézetével Athén. (ČTK) — Amint a Francé Presse hírügynökség jelenti, a gö­rög külügyminisztérium lapja, a „Messager d'Athénee" augusztus 4­én cikket közöl, amelyben rámutat, hogy a Szuezi-csatorna államosításá­val kapcsolatban a görög kormány álláspontja hasonló Egyiptom állás­pontjához. A lap aggodalmát fejezi ki, hogy a nemzetközi konferencián, amelyet a három nyugati nagyhata­lom augusztus 16-ra Londonba hívott össze. „Görögország és a többi va­lóban objektív ország hangját elfojt­ják London hívei, akik többségben 'esznek". A lap ezután meglepetésének . ad kifejezést azon brit érv felett, amely szerint a Szuezi-csatorna igazgatását nem lehet egy országra bízni. A kö­vetkezőket írja: „A Panama-csator­nát az 1903. november 18-i egyez­mény a'apján kizárólag az Egyesült Államok igazgatja és ezáltal a hajó­zás eddig sohasem szenvedett kárt." Amerika nem támogatja feltétlenül Franciaországot és Nagy-Britanniát a fegyveres erők alkalmazásában Egyiptom ellen New York-, (ČTK) — Az amerikai sajtó behatóan kommentálja az USA állásfoglalását a Szuezi-csatorna kér­désében. A New York Tünés tudósí­tója washingtoni hírében Dullesnak a Szuezi-csatornáról mondott beszédét „kétségtelenül a leghatározottabb ame­rikai kijelentésnek minősíti, amelyet eddig tettek" e kérdésben. A tudósító hivatkozik Dullesnak arra a kijelen­tésére, hogy az Egyesült Államok semmi kötelezettséget sem vállal arra az > esetre, ha a 24 ország képviselői­nek tervezett konferenciája csődöt mond és azt írja: „Dulles azért tette ezt a kijelentését, hogy eloszlassa a véleményt, hogy az Egyesült Államok feltétlenül támogatni fogja Franciaor­szágot és Nagy-Britanniát, ha azok fegyveres erőket alkalmaznak Egyip­tom ellen". A New York Times londoni tudósí­tója azt állítja, hogy Dulles, Pineau és Lloyd tárgyalásain, amelyeken elhatá­rozták, hogy egybehívják az augusz­tus 16-i konferenciát, nem tárgyaltak katonai intézkedésekről, „de mind­egyik nyugati ország fenntartotta ma­gárlak azt a jogot, hogy a katonai in­tézkedések lehetőségét újból mérlegel­je ..." írja a tudósító. NÉHÁNY SORBAN AZ INDIAI RÁDIÖ jelentette, hogy aungusztus 4-én üzembe lépett a Bom­bay melletti Trombaj szigetén elhe­lyezett első indiai atomreaktor. (ČTK). A FRANCÉ PRESSE hírügynökség jelenti, hogy augusztus 4-én szabadon­bocsátották Moszadek volt iráni mi­niszterelnököt, akit 1953 augusztusában háromévi börtönbüntetésre ítéltek. (ČTK). BELGRÁDBAN augusztus 4-én ke­reskedelmi egyezményt írtak alá Ju­goszlávia és az NDK között, amely szerint Jugoszlávia friss és szárított gyümölcsöt, élelmiszeripari terméke­ket, dohányt, gépeket, ipari berende­zéseket, fémkészítményeket és építő­fát, az NDK pedig vegyipari készítmé­nyeket, papírt, elektrotechnikai gyárt­mányokat, acélkészítményeket, stb. szállít. (ČTK). A REUTER JELENTI, hogy augusztus 4-én az indonéz kormány bejelentette, hogy „nem ismer el többé semmilyen tartozást Hollandiával szemben, s a tartozásokat nem fogja tovább fizet­ni". A nyilatkozat rámutat, hogy e tartozásokat, melyek mintegy 408 mil­lió fonsterlinget tesznek ki jelenleg, az 1949. évi holland-indonéz nem egyenjogú egyezményekben rótták ki Indonéziára. Indonézia ezt az egyez­ményt az idén februárban felmondot­ta. (ČTK). Katonai cenzúra Alaériában New York, (ČTK) — Az United Press hírügynökség jelenti Algériából, hogy hivatalos forrásokból származó érte­sülés szerint a francia katonai szer­vek bevezették az algériai felkelők ha­lottainak és sebesültjeinek számáról közölt hírek cenzúráját. A katonai szervek a jövőben csupán a foglyul ejtett és letartóztatott felkelőkről kö­zölnek adatokat. A tudósító jelentése szerint ezt az intézkedést azzal indo­kolják, hogy „a felkelők halottainak számáról naponta közzétett statiszti­kai adatok rossz hatást keltenek, mert a francia kormány azt állítja, hogy Franciaország Algériában békét akar elérni". Nagy-Britannia, Franciaország és az Egyesült Államok külügyminiszterei­nek közös nyilatkozata „inkább kö­zös fenyegetés" Egyiptommal szem­ben azért, mert államosította a Szuezi-csatorna Társaságot. A cikk ír'ja rámutat, hogy Egyiptom soha­sem hajt fejet semmi fenyegetés előtt és r.em veti magát alá semmi­lyen idegen uralomnak, nyomásnak, vagy fenyegetésnek. Az As-Saab c. lap „Nem engedünk a nyomásnak" című vezércikkében a következőket írja: „A Nyugat kato­nai intervencióval és gazdasági szankciókkal fenyegeti Egyiptomot, ha nem mond le a csatorna feletti jogairól. Egyiptom sohasem enged a Nyugat fenyegetéseinek, legyenek azok katonai vagy gazdasági jelle­gűek. Ha a Nyugat valóban katonai intervencióhoz folyamodik, meggyő­ződik arról, hogy sohasem hátrálunk meg az erőszak előtt sem" — írja a lap. A nemzetközi jog szakértői elismerik Egyiptomnak a Szuezi­csatorna államosításáról való jogát i Buenos Aires. (ČTK) — Amint a \ Francé Presse hírügynökség jelenti, a j Buenos Airesi Nemzetközi Jogi inté-; zetben konferenciát tartottak a j Szuezi-csatorna államosításának kér- < déséről. A konferencián számos ar-! gentin szakértő, két amerikai egye­tem igazgatója, stb. vett részt. A j konferencia valamennyi részvevője egybevágóan kijelentette, hogy Egyip- \ tómnak teljes joga volt a Szuezi­csatornát államosítani. Az ut,óbbí napokban az egész világ szeme Egyiptomon — azon az országon függ, amsly határozott nemet mon­dott az amerikaiak diktátumának. Képünk Kairó egyik fő utcáját mu­tatja. Kazahsztán Balhas városának kultúr­palotáját látjuk fenti képünkön. Tüntetés Libanonban Egyiptom mellett Bejrut (ČTK) — Tripolisiz jelenté­sek szerint augusztus 3-án a városban ] nagy imperialista ellenes tüntetés zaj- j lott le, amelyen részt vettek a legkü- i lönbözőbb politikai pártok és szerveze- j tek képviselői. A város utcáin a felvonu- j lók libanoni és egyiptomi zászlók alatt j meneteltek és a következő feliratú J transzparenseket vitték: „Erővel vá- j laszolunk bármilyen Egyiptom elleni i agresszióra!" „Le a törők—iraki brit, agresszív paktummal!" ,.Síjén az arab < népeknek az egységért, szabadságért' és szocializmusért vívbtt harca!" A demonstráció résztvevői az arab i országokban lévő valamennyi külföldi ] társaság államosítását követelték. , A dél-afrikai kormány Egyiptom ellenes intézkedései Pretoria, (ČTK) — A Francé Presse j hírügynökség jelentése szerint Eric í Louw dél-afrikai külügyminiszter be- ; jelentette, hogy a Dél-Afrikai Unió, kormánya augusztus 4-től elrendelte j az egyiptomi sterlingszámlák ugyan- j olyan zárolását, „mint azt Nagy-Bri- ' tanniában tették". Romániában gyors ütemben folyik a termés betakarítása. A csalarasi Március 6. állami gazdaságon csépelnek. Az első kínai gép­kocsigyár a Szov­jetunió sokoldalú önzetlen segítségé­vel épült. A szov­jet szakemberek tanácsukkal és munkájukkal segí­tették a kínai dol­gozókat. A Szov­jetunió szállította azokat a gépeket, amelyeket Kínában még nem tudnak gyártani. Képünk szovjet szakértők és kínai munkások baráti összejövete­lét mutatja, ame­lyen V. I. Goro­hov szovjet szak­munkás egy kínai technikuslánynak orosz táncot mu­tat be. A csehszlovák kulturális küldöttség Afganisztánban Kabul, (ČTK) — A csehszlovák kuitu- < rális küldöttség František Nečáseknek, 1 a Csehszlovák Rádió központi igazga- : tójának vezetésével jelenleg Afganisz- ; tánban tartózkodik. A küldöttség ked- • den megtekintette Dzsebeli Szeradzst,, valamint az új cementmű építkezését, • amelyet csehszlovák szerelők és tech- ' nikusok építenek. A küldöttség tagjait , részletesen megismertették az első af- • gán cementgyár építkezésének munká- ] lataival, és a küldöttség tagjai az estét í az építkezés csehszlovák dolgozóival és i a helyi afgán textilgyár vezető dolgo- ; zóival töltötték. A csehszlovák kultu- í rális küldöttség megtekintette továbbá ; a Bulbehar városában épülő új textil- i gíárat és a buddhista kultúra központ- < ját Bamijanban. A Szovjetunióban is nagy gondot okoz a hatalmas földterületek termésének gyors, veszteségmentes betakarítása. A Nyikopolszkij traktorállomás gépe­sítői ötletes készüléket szerkesztettek a korai búza betakarítására. Izrael Kommunista Pártjának nyilatkozata a Szuezi-csatorna \ Társaság államosításáról < * Tel Aviv. (ČTK) — Izrael Kommu- < nista Pártjának Központi Bizottsága j nyilatkozatot tett közzé, amelyben rá- \ mutat, hogy a Szuezi-csatorna Társa- ) Ságnak az egyiptomi kormány által j való államosítása „megszilárdította a * függetlenséget és békét a Közép-Ke- * leten. J A Központi Bizottság leleplezi azo- , kat az izraeli köröket, amelyek az < egyiptomi kormány ellen foganatosí- J tandó fegyveres közbelépés mellett * foglalnak állást. A nyilatkozat továbbá hangsúlyozza, J hogyha az izraeli kormány elismerné; Egyiptomnak a Szuezi-csatorna Tár- f saság államosítására való jogát, ez, megfelelne Izrael nemzeti érdekeinek > és lényegesen megjavítaná a paleszti-' nai kérdés békés megoldásának kilátá- i sait. A magyarországi Klá-a-major nevű ál­lami gazdaság az idén rendkívül gazdag zöldség termést ért el. Képünk Do­monkos Mária brigádvezetőt mutatja az állami gazdaság földjein. E napokban Rórpában bemutatták az 1956—1957. évi öszi és téli idény ru­hamodelljeit. Képünk egy nagy pele­'•ínnel ellátott, fekete asztrahánnal díszített borvörös gyapjúkoszuimöt mutat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom