Új Szó, 1956. augusztus (9. évfolyam, 213-243.szám)

1956-08-05 / 217. szám, vasárnap

NÉPHADSEREQÜNK A BÉKE ŐRE AZ ALABAMAI LANY írta: PETER HOFF Tiszteljük Fučík emlékét A laktanyában esti névsorolvasás van. Elsőnek Fučík nevét olvassák, aki 1928-ban ebben a laktanyában szolgált. Pillanatnyi csend, maid az Ügyeletes hangját halljuk: — Mártírhalált halt 1943. augusztus 8-án. Így volna rendjén, így kellene meg­emlékezni minden este Julius Fűtik­ról. .4 laktanytjfran minden katonának illene tudni, hogy e nagy cseh hazafi ott töltött egy kis időt hősi életéből, ott barátkozott a szlovák, magyar, ukrán bajtársakkal. Tavaly legalább az öreg Turan bácsit meghívták az egy­séghez, hogy beszélje el, mit tud Fu­čík ott-tartózkodásáról. De az idén... Kupka politikai tiszt egységében a ka­tonák azt beszélik, hogy még olyan egyént is találhatnánk, aki azt sem tudja, hogy Július Fuííkot oda is el­vetette a sors. Első kimenőjén egy éjjel Július Fu­čík Turan elvtárs házán zörgette az ablakot. Hogy ki irányította oda, nem tudjuk. Az ismerkedés rövid volt. Tu­ran elvtárs már hallott a híres kom­munista újságíróról, és Fučík, aki rö­vid beszélgetésből meg tudta ítélni az emberek jellemét, már a fogadta­tásnál megállapította, hogy jó címen van. A többi már ment, mint a karika­csapás. Megismerkedett a község többi kommunistáival is, és rövidesen gyű­lésen vett részt a község munkáshá­zában. Sajnos, a rendőrség nyomukra akadt, megzavarta őket. Fučík az ab­lakon át menekült, és alig jutott el ép bőrrel. A további nehézségek a lakta­nyában következtek. Parancsnoka meg­tudta az esetet, és Fučíkot elhelyez­ték. Nem maradhatott tovább ebben a laktanyában. Talán Mészáros szakaszvezető, Ur­bán tizedes vagy Somogyi tizedes la­kik most a helyén. A laktanyában van még több magyar nemzetiségű katona is, 'de N egységnél csak Ok hárman vannak. Mind a hárman altisztek. Sőt mi több, Somogyi elvtárs kivételével, aki most készül a vizsgákra, már meg­szerezték a Fučík-jelvényt. Mészáros elvtárs ezenkívül Holý szakaszvezetővel — Fučík módra — gyűlésekre járnak a faluba. A Hadsereggel Együttműkö­dök Szövetségében instruktorok. A néppel való kapcsolatukat ma a pa­rancsnokok elősegítik. Eljutottunk ar­ra az útra, ahová Fučík vezetett. Saj­nos, ő nem érte meg ezt^ az időt. De itt vannak a követők, Van mivel büszkélkedniük A légelhárító altiszti iskola, melyet H. tiszt vezet, kis számú, de tagjai dicsőséget arattak működési terüle­tükön kívül is. Mindenekelőtt a spor­tolók gondoskodtak az iskola jó hír­nevéről. A kézilabda csapat részt vesz az országos versenyben és a tavaszi for­duló után, melyben csupán egyetlen mérkőzést vesztett el. i második hely­re került ugyanannyi pontszámmal, mint a győztes Slávia Prešov. A csapat négy tagja a szlovákiai válogatott csapat szélesebb keretébe jutott a dánok elleni mérkőzésre. Opalek és Kiiment tizedesek már ját­szottak a válogatottban. Nemcsak a sportban, hanem a harci és politikai előkészületben is kitűnő eredményeket érnek el az altiszti is­kola növendékei. Ezt mutatta a nem­régen megtartott éleslövészet! gya­korlat, melyen kiváló teljesítményt nyújtottak. És még egy siker, melyet a vál­tozatosság kedvéért a rádiósok értek el. Bobek tizedes héttagú csoport­jából már hatan sikerrel tették le a rádiós vizsgát. Gyurkovics Isr/án, tiszt. A Kupka politikai tiszt egységében valamennyi katona a CSISZ-szervezet tagja. Közülük Strčlk őrvezető az ol­vasókört vezeti. Iskolázott ember, jól törődik ezzel a munkával. Részben az ö érdeme, hogy az egységben a kato­nák több mint hatvan százaléka meg­szerezte már a Fučík-jelvényt. Kár, hogy nem jár elől jó példával a torna­órákon ls. Ha futballról van szó, oda még szívesen megy, de ha az akadály­pályára kell menni... Nemrégen aka­dályon ugráltak át a fiúk. Mikor rá­került a sor, egyik kezével megfogta a legfelső deszkát, a másikkal meg le­mondóan legyintett: — Nem megy. — Meg sem próbálta, hogy átjusson az akadályon. Bajtársai elítélték ezért. Lehet, hogy egyszer megértetik vele Fučík üzenetét. Nemcsak a betűket fogja látni majd ezután ezekben a sza­vakban: „Legyetek éberek"! Felelőssé­get fog érezni azért, hogy harcképes­sége fokozásával teljesítse Fučík örö­két. Hisz büszke lehet bajtársaival együtt, hogy abban a laktanyában tel­jesíthet katonai szolgálatot, amelyben Fučík élt. Talán idővel bevezetik majd ebben a laktanyában, hogy az esti névsorol­vasáskor Julius Fučík nevét olvassák majd elsőnek és lehet, hogy Strčík, Mészáros, Urbán vagy Somogyi elvtárs jelenti majd, hogy mártírhalált halt 1943. augusztus 8-án. Mondják majd ezt a többiek is, s biztosan kutatnak majd élete után és igyekeznek Fučík méltó követőivé válni. Drábek Viktor, Két jó tanács Joe Bradfort — szélesvállú, jól megtermett, ötven Körüli férfi — felhajtotta koktéljét, megdicsérte a háziasszony új hajviseletét, és így szólt: — Bevallom, nem szívesen gondo­ld Iok erre a dologra Mabellel, de Igé­¥ retemhez képest őszintén elmondom J az egészet. Tagadhatatlan, hogy az *én szerepem elég szánalmas ebben J a történetben. Akkoriban még egé­3 szen fiatal fickó voltam és nem Is­J mertem az életet. Ma másképpen vi­tt selkednék. Dehát Ítéljenek önök... 2 Mint tudják, mindkét bátyám A gépkocsi rendes karbantartásával megteremted a feltételeket a harci gyakorlatok példás teljesítéséhez. A jól szerkesztett faliújság magára vonja a katonák figyelmét. ******** ************************** * * é* *«** ********* D O K S Y v reklámembert akart belőlem csinálni. *Én ls beláttam, hogy ez kitűnő szak­M ma. Reklámra nálunk mindennek és * mindenkinek szüksége van, a rágo­tt guminak és a miniszternek egyaránt. * Annyi pénzem volt, hogy jól startol­v jak. Standfordba költöztem. Itt Is­J* merkedtem meg Mabellel, dús, pla­tt tinaszőke sörény, édes, buta kis arc, J* izmos, sudár test — ilyen volt Ma­tt bel. Egészen belehabarodtam. Neki J meg nagyon kedvére volt a kocsim tt — nyolchengeres, új sportmodell —, Jj így hát hamar megbarátkoztunk. Akár W megmosolyognak, akár nem, valósággal »szerelmes lettem. Nem tudtam élni tt nélküle. Még holdkóros versekkel is * próbálkoztam és közben csakúgy ^ szórtam a pénzt. J — Mindebből látszik, hogy nem ren­* des ember, hanem bolondos álmodozó * voltam. Csak Mabelt láttam mlnde­v nütt. Most már nyugodtan beszélhetek * róla, hiszen a „Bradfort & Son" hi­telképes vái'alat. Istenáldott orszá­* gunk reklámgépezetének csaknem 52 tt százalékáról mi gondoskodunk és a * legutóbbi választáson mindkét pártnál tt hasznosítottuk magunkat. A dollárnak J nincs szaga, uraim, hála az égnek, *nem érzik rajta, republikánus-e avagy JJ demokratapárti. Igen, uraim, most tt már tárgyilagos vagyok, de akkor va­M lóban ideggyógyintézetbe illő kóreset voltam. Sok kitűnő üzlet csúszott ki A hadsereg kulturális versenyére az idén olyan helyet választottak, amely sok örömet szerzett a részvevőknek. Az országos hadseregversenybe való továbbjutásért a festölen szép Doksy­ban, a Mácha-tó mellett folyt a vetél­kedés. Itt fogják a további évek során | ls a kulturális együttesek és szólisták előadni műsorukat. Sok-sok ének- és táncegyüttes, szá­mos szólista gazdagította az Idei Má­cha-évet. Előbb azonban tekintsünk egy kicsit vissza a városka történeté­re. Doksy — a legnagyobb járási szék­hely a libereci kerületben. II. Premysl Otokar uralkodása alatt alapították a bezdezi vár alatt, a gyorsan csörgede­ző Doks patak mellett. Először a hu­szita forradalomig idegen telepesek lakták a városkát. A forradalom után csehekkel népesedett be. Ezek a har­mincéves háborúig éltek itt, majd be­tegség és Idegen katonaság teljesen elpusztította a virágzó városkát. A 17. század vége felé a csehek teljesen kihúzódtak az erősödő német nyomás elől, csak az elferdített nevek emlé­keztetnek a cseh őslakókra. Az 1918­as év hozott némi javulást. Teljes vál­tozást 1945 májusában hozott a város­kának a fölszabadító szovjet hadse­reg. Doksy újból a csehek városa. 1949 februárjában járási székhellyé lett. A város története Bezdez, Bernstein, Housky és Dube történetével van ösz­szekapcsolva. Doksy tulajdonosai kö­zött találjuk Berkyt Duberól. Innen kísérte el Hvnek Husz Jámst Kon­stanzba 1622-ben a Waldsteln-család kapta ajándékul a városkát, 1630-ban elkészült a városka pecsétje cseh fel­irattal, „Peczet mesteczka Doksl". Több változás után a Wuldstein-ndm­zetsék uralta a környéket egészen a közelmúltig. Történelmi emlékei a vá­roskának nincsenek. Tűzvész pusztítot­ta el őket. A legöregebb épület a volt kórház. 1699-ben épült. A tó — halastó — óriási víztartály­nak volt szánva. Alapítója, IV. Károly 1367-ben bizonyára nem sejtette, hogy ez a halastó egykor a „cseh tengert" fogja képezni. Ma több ezer ember lá­togatja, hogy hideg vizében felfrissül­ve új erőt gyűjtsön a békés építő­munkához. A halastavat és környékét megsze­rette Karel Hynek Mácha, a nagy cseh költő. Május című lírlkai-epikai költe­ményében ismeretessé tette a környé­ket. Ezért az ő tiszteletére Mácha­tőnak nevezték el a volt halastavat. Kora tavasztól késő Őszig fehér vi­torlázók siklanak a zöld hullámok fe­lett Doksv és Satré Splavy között motorcsónakkal bonyolítják le a for­galmat. Nagyon sok sirály kíséri a csónakázókat, melyek az Egér-szigeten fészkelnek. Itt tanyázott ezen a szige­ten egykor Páncél rablőbanda-vezér. A sirályokon kívül vadkacsák ls úsz­kálnak a vízen, melyek a tóparti ná­dasokban tanyáznak. Nem messze a tőtől a bezdezi vár omladékai láthatók, letűnt dicsőségé­re és a jobbágyuk rettenetes eletére emlékeztetve, akik véres verejtékkel s két kezük munkájával építették fel. Térjünk vissza a múltból a jelenbe. Ma új történelem születik ezen a vi­déken. Gyárimunkások, szövetkezeti dolgozók, öregek, fiatalok egyaránt élvezik a tő partján az életadó nap sugarait. Ezeket a dolgozókat szóra­koztatta az ország városaiból idesereg­lett katonai együttesek kultúrális ver­senye. Július 20-tól 30-ig több mint tízezer ember nézte meg az együttesek műsorát. A verseny részvevőinek szá­ma pedig eléri a kétezret. Minden fel­lépés iránt nagy volt az érdeklődés. A katonák bebizonyították a közönség­nek, hogy nemcsak a hadászat, hanem a kultúra terén is szép eredményeket érnek el. Július 29-én este tű2ljáték mellett búcsúzott el az utolsó együttes a dok­syi és az ott üdülő közönségtől. Elbú­csúztak a katonák barátaiktői, de va­lamennyien azzal a szándékkal Indul­tak haza, hogy jövőre itt, ezen a he­lyen újból találkoznak. Holot Béla közkatona »a kezembői, így Mabel ls, noha az édesapja bankkcmtója minden kritikán felül állt. Mégsem vettem feleségül. Es miért? Egy csekélység miatt, uraim, amely most oly nevetségesnek 5 tűnik előttem, hogy szinte röstellek j róla beszélni. Kérem, legyenek elné­£ zéssel irántam. Házasságunk ügyében New Yorkba utaztunk, Mabel édesapjához. Este színházba mentünk. Egy néger éneskesnő, Claude Bringham szerepelt ott akkoriban. Óriási sikere volt, a jegyeket felülfizetéssel kapkodták el. Nagy üzlet volt. uraim. Úgy emlék­szem rá, mintha tegnap lett volna. A nézőtér zsúfolásig tele, a színpad sötét hátterébe a színes fényszórók vetítették a fénycsíkokat. Negyven fekete muzsikált. Spirituálékat ját­szottak. Ismerik, úgye, ezeket a nyo­masztó, félelmes, végzetes négerdalo­kat?... És Claude Bringham énekelt. Uraim, sok szép asszonyt láttam, de * olyant, mint ez a niggerlány,.. Moz­dulatlanul állt. Vakító fénykévék su­gározták körül. Ifjú teste, mint az ébenfa, a szeme, a szája — felejt­hetetlen. Fehér estélyiruhát viselt. Mély, zengő bársonyhangja betöltötte az egész termet, Zagyva dialektusát senkisem ismerte, mégis értettük, mit énekel — gyűlöletet és átkot elle­nünk, ellenünk, akik a négereket kul­túréval megajándékoztuk. (Különben ŕ én is foglalkoztattam színeseket, sok­' kai olcsóbbak és kitartóbbak, mint a fehér munkások: Szerencsére ezek közül csak kevesen gondolnak arra, hogy a többi niggerrel valami közös ügyük lehet. Ez is egyik eredménye a jó reklámnak, uraim.) — Claude Bringham aztán szerelmi dalokat énekelt. Dereka lágyan rin­gott, néha végigsimított hosszú csí­pőjén — de hogy csinálta mindezt! Ha nem néger — a legnagyobb mű­vésznőkkel vetekedhetett volna. Az J asszonyok sóhajtoztak. Mabel önfe­ledten a keblére szorította kezemet. Tikkadt forróság öntött el, a tenye­rem nedves volt az Izzadtságtól. Az egész színház lihegett. Nem akarok hosszadalmas lenni. Az emberek őr­C jöngtek és a végén az énekesnő S majdnem megszökött a fotorlporterek J elől. Ezek ugyanis elragadtatásukban S megfeledkeztek Bringham színéről, s 2 nem a „coloured people" feliratú kl­S járatot figyelték. Utolsó pillanatban 2 kapták el a lányt, egy rendőr tessé­¥ kelte vissza, s odatolta a fényképé­ig szek villanólámpálnak kereszttüzébe. Joe Bradfort elhallgatott, gyorsan lehajtott egy pohár jeges lttlt. A háziasszony, Jane, cigarettával kínál­ta. Az egyik vendég tűnődve mondta: — Emlékszem rá, veszett si-: kerei voltak. Aztán egyszerre eltűnt. Soha többé nem hallottam róla. Mi történt vele? — Mindjárt megtudják, uraim. Igen, az egész világ róla beszélt. Az új­ságok hosszú hasábokon magasztal­ták, képsorozatokat közöltek róla. Minden fogpaszta- és fürdőkád-pla­kátról az ő arca mosolygott a járó­kelőkre. Kétezer dollár fellépti díjat kapott, de, persze, az előkelő, nagy helyek zárva maradtak előtte. Hiszen tudják: „Négerek és kutyák számára tilos a bemenet!" Hallatlan ' esélyei voltak így is a vagyonszerzésre, de Claudenak más járt a fejében. Elká­bította a dicsőség, át akarta tömi á korlátokat, amelyeket a Mindenható és a rendőrség a hozzá hasonlók szá­mára emelt. Képzeljék, azt hitte, ő ls olyan ember, mint mi. Ezek a né­gerek, uraim, néha megőrülnek és szinte hihetetlen, mi minden nem jut eszükbe. Gondolja csak el, Jane —' fordult Bradfort a háziasszonyhoz —, hogy egy ilyen fekete macska csak­úgy egyszerűen maga mellé telep­szik a színházban?! — Szóval Bringhamnek nagyzási mániája volt. Es a sors úgy akarta, hogy éppen Mabellel kerüljön szembe, aki a mi demokráciánkat sokkal he­lyesebben értelmezte, mint akkoriban én, s úgy is cselekedett, ahogy az egy vérbeli amerikai kötelessége. Egy napon Mabel elment a leghíresebb New York-i szabóhoz. Elkísértem. Néhány ruhát próbált. Egyszeresek megjelenik a Bringham. A főbejára­ton sétált be. Szörnyűség! Még a szó is a torkunkon akadt. Ami ezután történt, az a legtermészetesebb volt a világon, de én akkor — még ki­ejteni is szégyenlem —, sajnáltam ezt a meghibbant négerlártyt. Hiába, nagyon fiatal voltam, meg túl sokat olvastam az öreg Lincolnt. Ez súlyos hiba volt, uraim. — ön ilyesmit eltűr, Mr. Wood? — sziszegte Mabel. — Biztosítom, drágán fogja megfizetni. Tudja mit? Mindjárt le is húzhatja a rolóját. Ne­künk nem kell olyan szabő, aki odáig aljasodik, hogy néger utcalányokat öl­töztet. — Remélem, hölgyeim — fordult Bradfort a hölgyekhez —, mindnyájan egyetértenek Mabel viselkedésével? — A színes lány egy szót sem szólt, pillanatig megkövülten meredt Mabel­re, azután apró öklével a fejére súj­tott. Az meg sikoltozni kezdett és hosszú körmeivel felhasította Bring­ham arcát. A szabó igyekezett szét­választani őket. De az egyik alkalma­zott ott állt az ajtóban és üvöltött, ordított: „Nigger! Merénylet! Segít­I ség! Nigger! Nigger!" — Bringham megértette: ve­szélyben van. Menekülni próbált, de késő volt. Egy zsámoly repült a lábá­hoz. Elesett. És egyszercsak megtelt a bolt bömbölő férfiakkal, vijjogó asszonyokkal, széklábak repültek, be­vert tükrök szilánkjai csörrentek. Már ott térdeltek a fekete lányon, letép­ték róla a ruhát, szétzúzták az arcát, összetörték a testét, habzó szájjal rugdalták és tiporták. Mindnyájan de­rék. tiszteletre méltó üzletemberek voltak a szomszédos áruházból. — Claude Bringham mindebből már semmit sem érzett. Napokkal később tért öntudatra ' egy nyomorúságos harlemi négerkőrházban. Ide vitte be a rendőrség. Egész életére nyomorék lett. Soha nem énekelt többé, a fény­képelt azonban még sokáig használ­ták reklámcélokra. És most követke­zik az én mérhetetlen ostobaságom, uraim. Ezért a kis intermezzőért — szakítottam Mabellel. Látni sem tud­tam. Hát nem érthetetlen? Megdup­lázhattam volna az üzleti tőkémet, a folyószámlámat vzzel a házasság­gal, s mindezt elmulasztottam —, mert eqv megkőtyagosodott alabaml nécrrqörlt visszalöktek oda. ahová való. így jár az ember, ha fiatal ko­rában Lincolnt és vermeket olvas. A hallgatók megértően bólintottak. Meghitt, kellemes hangulat támadt. Jane, a háziasszony, homársaátával kínálta vendégelt. Germaine — ml ketten voltunk csak európalak és ugyanazt a lapot képviseltük New Yorkban —, az ab­lakhoz vont. A város, amelynek tisz­teletére Dvofák „„Az új világ" szim­fóniát komponálta, fényárban úszott. A szabadságszobor Is. A monumen­tális nőalak azonban, sajnos, az őceán felé tekint és nem láthatja, ami mö­götte történik. Fordította: Forgács Erisébe*,

Next

/
Oldalképek
Tartalom