Új Szó, 1956. július (9. évfolyam, 182-212.szám)

1956-07-07 / 188. szám, szombat

ÉLŐ NÓTAFA ••••..a..*.. Kardos Lajost mindenki ismeri Görgőn. Jó dalos ember hírében áll. Pedig élete folyamán kevés oka volt a jókedve. Italra sem volt pénze, pedig a bor és a nóta egyatyafink. Azt mondják, hogy ahol a bor, ott a nóta. De Kardos Lajosnak 12 gyereket hozott a gólya, ő meg szegény volt, mint a templom egere. Nem 'S a bor mellett nótázott ó, hanem a bölcső mellett. A. gyerekekneki Ami nótát anyja, apja ajkáról lesett el, tovább adta gyerekeinek. Dalolt, dalolt és észre se vette, hogy már nemcsak a gyerekei, hanem az egész falu hallgatja az élő r-ótafát. Innep kerekedett aztán daios híre, neve. Sovány, rovátkásarcú parasztember Kardos Lajos. Az elgyötört arc, inas kezek nagy-nagy szegénységről mesélnek. De szeme kékje a búzavirág színét őrzi. Hatvan felé jár és ilyenkor már gyakran felsóhajt az ember, mondván, hogy hatvan fele, haza fele De amilyen gyorsan jön a sóhaj, olyan gyorsan el is száll. Az élet nem tűri a bagolyhuhogást, a nótát szereti, a mosolyt. Kardos Lajos bácsi nem is fukarkodik a dallal. Sok nótát elfúj most is itt a szövetkezeti istálló építkezésénél. Mert Itt dolgozik, az építkezési csoportban. — Melyik a legkedvesebb nótája, Lajos bácsi? — kérdezem tőle. — Bizony, nem tudom én ilyen hirtelen megmondani — válaszolja Lajos bácsi. No, várjunk csak... Talán a „Görget utca". Régi nóta, szép is, még gyermekkoromban tanultam. Hogy is van csak? A görgei utca végig bazsarózsa, gyere haza huszonegyes baka, szakajts egyet róla. Nem megyek én haza, nem kell nekem rózsa, én a tied, te pedig az enyém úgy se leszünk soha. Mégis arra jártam, rózsát szakajtottam a görgei híres lányok közül egyet választottam. Egyet választottam, de azt is megbántam, legénységem, a fiatal életem gyászba borítottam. — Ez bizony szép volt — veregetem meg a -Lajos bácsi vállát. Felcsillan a szeme. — Ha tetszett, elénekelek még egyet. Most jutott az eszembe, öreg nôtu ez is. Hármas levele van a lóherének, ne higyj kislány ennek a legénynek, addig, addig csalogat tégedet, míg elrabolja tőled a szívedet. Hármas levele van a lucernának, ne higyj legény ennek a kislánynak, olyan gyenge szíve "van a lánynak, mint annak a bús gerlice mat,árnak. így énekeltem én sorba a gyerekeknek is, a kisebbeknek még most is dalolászok. — Hányan élnek a tizenkettőből.' — Csak kilencen. A többi meghalt. A legnagyobb, János, már nős, Sándor meg Józsi Csehországban dolgoznak vasútépítésnél. Mindkettő kiszolgált katona. Imre fiam most rukkolt be. Ilona lányom me a tornai állami birtokon dolgozik. Pista csak nemrégen került ki az iskolából, még nincs állandó helye. Bálint, Pali meg Lajos iskolások, ők a legkisebbek. Hát ennyien élnek. — Derék ember maga, Lajos bácsi, hogy ennyi gyereket felnevelt. Bizony, mondom derék ember ... — Ha már életet adott nekik az Isten — vág közbe — igyekeztem ennivalót is szerezni hozzá. Mondom, amit a nóta, hogy „Haj, de sokat jártam, fáradtam Amerikát, Franciaországot is megjártam, mégsem tudtam eleget keresni, fejem felül még azt a kis házacskát is elárverezték. — Sok gondon-bajon átesik az ember, mire megöregszik, ugye? — Ez már igaz. Amikorra megkönnyebbülne egy kicsit az élete, megvénül az ember, beleharap a köszvény és sok más betegség. Ilyenkor már csak a gyerekeknek örül és elnézi, hogy milyen szép nagy legények, lányok nőttek a vakarcsokból. Már kenyeret is tudnak keresni, pénzt hoznak a házhoz. Ilyenkor érzi dZ ember, hogy érdeines volt élni, szenvedni. Lajos bácsi szeme gyanúsan fénylik, de nem akarja, hogy idegen tekintet lássa elérzékenyülését. Rápattint hát még egy nótára: Azt mondják, a legény szava mind igaz, pedig annak fele széna, fele gaz, fele széna, fele gaz a repcének, nincs egy igaz szava sem a legénynek. Barna legény megy a kútra itatni, szeretője megy vízért mosogatni, oly nehezen húzza fel a sugárfát, úgy hallgatja szeretője panaszát. Dénes György VILÁGNÉZET M

enyét Igazgató elvtárs egy komor őszi éjszakán a következőket jelentette ki határozottan aikalmažottja, Bodola Lajos előtt: — Fölöttünk, abban a halványkék magasságban, melyet általában égboltozatnak, vagy mennynek nevezünk, föltétlenül van valaki. Mellékes, hogyan szólítják őt az emberek, Jehovának, vagy Mohamednek, lényeg az, hogy ott van és ő teremtette a világot, sőt engem, magát és mindenkit! Meghökkentő és érthetetlen állítás ez az ő szájából, miután a normális, mindennapi életben soha hasonló tanokat nem hirdet. Ellenkezőleg, makacsul és következetesen azt hangoztatja, hogy fölöttünk nincs senki és a világ egy ős-köd kései, szilárd maradványa. Menyét igazgató ugyanis normális állapotban az az ember, aki vallási kérdésekben szigorú materialista alapokon áll. A logika törvényei szerint tehát jelenleg nincs normális állapotban. Hát nincs! Menyét igazgató ezen a félelmetesen sötét éjszakén emberfölöttien részeg. Néhány perccel ezelőtt még egy öt négyzetméternyi pocsolya kellős közepén feküdt, ahová az üzem mulatságáról hazafelé bandukolása közben lökte őt a sors szeszélyes akarata. Bodola Lajos ugyancsak erőlködött, amíg kihúzta onnsn. És most íme azzal szolgálja meg alkalmazottja irgalmas ténykedését, h'ogy kioktatja a jámbort, beavatván a véghetetlen égboltozat csodálatos és kifürkészhetetlen titkaiba. Önként felmerül a kérdés: Miért éppen ezzel a mondattal kezdte Menyét igazgató a prédikációját és különben is miért akart egyáltalán prédikálni. Örök rejtély. Feleletet rá egyedül talán Bacchus, az ital istene tudna adni, aki mindig a legmegfelelőbb pillanatban és úgy szólaltatja meg az embereket, hogy minden védőburkolattól mentes meztelen lelkük ha csak rövid időre is, de megvillanjon. Menyét igazgató a már ismertetett két mondatnál többet nem is beszélt, bár amit mondott, tökéletesen elég volt. Ez a két egyszerű mondatocska az elkövetkező időkben szörnyű és romboló hatással volt addig oly harmonikusan elrendezett lelkivilágára. Másnap ugyanis keserű gyomorral és zúgó fejjel próbálta rekonstruálni a történteket. Becsípett, ez kétségtelen! De hogyan jutott haza? Valaki hazakísérte. Erősen gondolkozik, míg az agyrekeszeiben gomolygó sűrű ködből kibontakozik egy nyak, melyet ő görcsösen szorongat a hozzátartozó fej kíséretében. — Bodola Lajos — lebben fel a ködfátyol az emlékről — persze! Rendes ember. Valamit beszéltek is, de vájjon mit? Homályosan, mintha úgy rémlene, hogy égről vagy hasonlókról folyt a szó. Irta: Duba Gyula • r — Csak nem mondtam valami butaságot! — hökken meg hirtelen. E

gy kis ördögfióka a lelkében azt suttogja neki nagy gonoszul, hogy bizony szamárságokat hangoztatott ő az elmúlt éjszaka. — Kellemetlen lenne — töpreng zúgó fejét szorongatva. Bizony kellemetlen lenne. Képze'jünk el egy embert, aki játszi könynyedséggel képes reagálni a külvilíg különféle anyagi és eszmei áramlataira, és brilliáns fölényességgel ismeri fel az •állandóan változó helyzstek követelményeit, hogy egy napraforgó közvetlenségével fordítsa mosolygó ábrázatát a fény, az életet adó sugarak felé. így egyszer elér ahhoz a felismeréshez, hogy az áltaia eddig tiszteletben tartott égi hatalmak az idők folyamán bizonyos kozmikus messzeségbe, mondhatnám irrealitásba vonultak vissza és gyakorlati értékük a nulla felé konvergíl. Itt vannak ellenben az emberek, konkrét hús-vér valóságok, tőlük való függősége vitathatatlan. ?_KIÍ a lényeg, határozottan bejelentik igényüket a lelkivilágát illetőleg. Miért ne? Átdolgozza tehát világnézetét az új helyzetnek megfelelően úgy, hogy a megváltozott élet normáihoz minél simulékonyabb és külső lökésekkel szemben minél képlékenyebb legyen. Ezt az újonnan varrt eszmekőpenyt aztán magára teríti, vigyáz rá, ki ne lyukadjon, az esetleges repedéseket állandóan foltozza, és szilárd meggyőződése, hogy ez a lényeg. A takaró! Ügy érzi, acélos taktikával sikerült megnyergelnie az életet, szilárd kezekkel tartja ficánkoló paripája zabláját, úgy érzi, szent és sérthetetlen. No és erre jön egy mulatság, egy liter vörös bor és ő lágy eszű idióta, perceken belül földig rombolja az oly sok fáradsággal megalkotott felépítményt. Ugyan még nem biztos a dolog, hiszen konkrétan nem emlékszik rá, mit beszélt, de a lehetőség határozottan fennáll. — Találkoznom kell Bodolával — dönt pillanatokon belül — meglátom, hogyan viselkedik. N

éhány napig halogatta a találkozást, félt tőle, de vonzotta is. Nem hagyta nyugodni a probléma: mit mondott Bodola Lajosnak azon a szerencsétlen szombatestén? Nem bírta tovább, lement a műhelybe és arra sétált, ahol Lajos dolgozott. — Szabadság, Bodola elvtárs — köszönt előre. — Ugy-e maga kísért haza múltkoriban? Kissé eláztam — nevetett félszegen. Kellemetlen helyzet. ő, Menyét igazgató kénytelen magyarázkodni és udvariasan mosolyogni egy alárendeltjére. — Nem tesz semmit — mondta Két külföldi film Huszárok A francia filmvígjáték a napoleoni hódító háborút teszi nevetségessé. A franciaországi sereg átlépi a határt és olaszországi hadjáratra indul. Ket ügyefogyott katonán. Flicotán és Le Goucén mutatja be a film a háború butaságát és embertelenségét. A komédia magja: a szóbanforgó két „hős huszár" olasz földön, lo^ak nélkül indul terepszemlére. A lovakat fa alatt hagyják és az ott lakók elűzik, elhajtják. Feje tetejére állított világot fed fel a két figurában a vígjáték. A gyalogolni kénytelen huszárok egy itáliai városkába vonulnak, ahol elveszett lovukat keresik. Persze a város lakói nem tudják, hogy a két szerencsétlen helyzetbe került francia „hősnek" semmi szándéka a megfélemlítés, a terror. Nem veszik észre, hogy Flicotában és Le Goucénben a napoleoni hódító francia hadsereg olyan katonáiról van szó. akikről a huszárélet, a kóborlás egye terhesebbé válik, már-már elviselhetetlen. Ez az ellentmondásos visszásság szolgáltat okot a nevetésre. Itt, ennél a pontnál éri el a komédia mulattató, nevettető hatásának tetőfokát. Magától értetődően e két ügyefogyott „hős" huszár sorsa végsöfokon nem lehet más, mint dicstelen tragikomikum. A film főszerepeiben Ä. Bourvi! és B. Blier kifogástalanul oldják meg feladatukat. Háborúskodnak, katonáskodnak, holott érzésükben, gondolatukban izzig-vérig háborúellenesek. A film színvonalát és értékét csak emeli, hogy A. Joffé rendező nagy művészetre valló érzékkel és felfogással végig arra törekedett, Hogy a nagyszerű képekben, -a finoman csiszolt jelenetekbe ágyazott mondanivaló harmonikusan olvadjon össze Bourvil és Blier komikumával. Vőlegényt Anna Zacchenak Olasz film pereg a filmszínházainkban. A címe: Vőlegényt Anna Zacchenak. Másfél órán át a szívhez, az értelemhez beszél ez a film. Mondanivalója röviden és egy mondatban: a nagyvárosi proletérnegyed leánya, iInna nagy árat fizet a munkáért, boldogságáért. Nagy árat fizet, ám mégse boldogul. Rengeteg buktatón kell átesnie, hogy rádöbbenjen, nemcsak ő, hanem még sokan élnek nyomorban. És nem futamodnak meg az élet nehézségei elől. A film feltűnően keveset markol. Egy külvárosi proletárlány életét villantja elénk. Mindig és mindenütt ő van előtérben, de benne és körülötte ott a társadalom, amely felemel és elbuktat, örömet ébreszt, vágyat csihol és mérhetetlen nagy pesszimizmusba taszít. Annában és Anna körül bonyolódik a cselekmény. Nagy a család, nagyok a megélhetési gondok, munkát kell vállalnia, hogy magán és szülein segítsen. Mielőtt azonban munkába állna, a tengerparton megismerkedik Andreával, a matrózzal, aki három hőnapra a tengerre száll. A lány egyedül marad, a maga szépségétől, bájától örömitassan. És nem sejti, hogy éppen a szépsége lesz a buktatója. A film kockáin magára maradt leányt látjuk viaskodni az élette'. Becsületes, tiszta, erkölcsi teremtés, de amint az életbe lép, máris a cinizmus fertőjébe kerül. Cinikus emberek sokasága veszi körül. Munkát kínálnak neki, de titkolt és rejtett szándékkal, hogy megkaparinthassák. Sokféle embert, sokféle jellemet vonultat fel a film. Állandóan más és más oldaláról mutatja az életet. Heves indulatok, kétséggel vegyes érzelmek csapnak össze a lányban, s az emberekben. Három döntő mozzanata van a filmben a lány életének: az első a tengerparti ismerkedés, a második a plakátgyártó-társaság vezetőjével való viszonya, a harmadik pedig Andreának, szerelmének viszszatérése. Mind a három mozzanat nagy művészi erővel és meggyőzően bizonyítja, hogy a lány ártatlan, a társadalom az elejtő, elbuktató. Hogy ahol nyomor- és proletárnegyedek sötét fészke van, ott egy Ilyen szép és az életnek örülni tudó lány nem őrizheti meg tisztaságát. De Santis filmje nagy lépés előre azon az úton, amelyet a nyugat haladó írói, filmrendezői, művészei járnak. Csekélységnek tűnő, de alapjában véve az olasz társadalmat uraló problémára irányítja lencséjét, amelynek orvoslása halaszthatatlan. Az életszerűségnek és egyszerűségnek friss levegője árad a filmből — ez nagy művészetének jellemzője. Író, rendező nem akar hihetetlennek tűnő kérdések megoldásába fúlni. Nem akar problémát probléma után ^megoldani. Megelégszik a külvárosi proletárnegyed leányának, Annának sokoldalú bemutatásával. És Anna életéből éppen azokat a jellemző mozzanatokat ragadja ki, amelyek minden ilyen sorú proletárlányra érvényesek. A film alkotóinak dicséretére legyen mondva, a képek, jelenetek mindvégig egyszerűek, életszerűek os sohasem öncélúak. Finoman kidolgozott, körültekintően átgondolt képszerűségében rejlik a film nyomothagyó hatása. Silvana Pampani, Anna alakjában szinte maradéktalanul kifejezte író és rendező felfogását. Ogy élni és cselekedni a filmen, ahogyan az egyszerű proletárlányok, asszonyok cselekednek — a színésznő ehhez a parancsoló figyelmeztetéshez tartotta magát. Ezért tudta kitűnően megoldani feladatát. Missimo Girotti, Andrea szerepében szintén tökéletes alakítást nyújtott Az egész müvészkollektíva érdeme, hogy ez az egyszerűségében és életszerűségében nagy olasz film kitörülhetetlen nyomot hagy a nézők lelkében! Mács József az jóindulatúan, — mással is megesett már. — És mondja csak — érdeklődött óvatosan, s mintegy mellesleg Menyét. — Mit beszéltünk mí ottan kettecskén, miről tárgyalgattunk? — Ahá — villant egyet a kérdezett szeme. Nem rajongott kimondottan az igazgatóért — vagy úgy! Félsz mi, öreg fiú?! Reszket a májad, hogy eljárt a szád, mi? A miskolci kocsonya korcsolyapálya hozzá képest ugy-e? Na de most megugráltatlak egy kicsit! — Semmi különöset nem beszéltünk, igazgató elvtárs, — mosolyodott el csúfondárosan, — ha jól emlékszem, vallásról, meg teremtésről, vagy valami hasonló problémáról tetszett értekezni. Menyét igazgató előtt elsötétült a világ. Nem volt már többre kíváncsi, szédelegve támolygott tovább. Végem van — nyögte boldogtalanul. Mindennek örökre vége! Sebezhető post vagyok, tehetetlen, hajszálon lógó szerencsétlenség. Bodola Lajos egyetlen szavával ellövi a szálat és én lebukfencezem a melybe! — Derékba törtem ketté a pályámat — hörögte és ököllel verte zúgö fejét. Lefogyott, megsápadt, álmatlan éjszakái voltak. Ha elaludt, lidércnyomások gyötörték, vadul nyögött és kiáltozott. Bodola Lajos Damokles kardjaként függött a feje fölött, rásütötte ifzó tekintetét és fenyegetően suttogta: készülj! egy szavamba kerül és megsemmisülsz, elégsz a gyalázat és bukás tüzében, hamvaidat pedig sajátkezűleg szórom szét a szélben. Két hét múlva az őrültség feneketlen szakadékja partján tántorgott. — Utolsó mentség — suttogta révetegen maga elé — elmegyek hozzá és beszélek vele, mint férfi a férfivel! Felkereste Bodola Lajost. — Mondja elvtársam — könyörgött elkínzottan — mondtam én magának akkor valamit... valamit, amit nem szabad lett volna? L

ajos régen elfelejtette már az esetet és különben ís akkor sem tulajdonított semmi jelentőséget neki. Meg nem is volt rossz ember. Lágy szívvel és érző lélekkel volt felruházva. — Nem — mondta meggyőzően —, nem mondott semmi olyant igazgató elvtárs. Arról azonban nem tehetett, hogy a szemében megint valami gúnyos csillogás jelent meg. Pajzán kis szikra csupán, de elegendő arra, hogy egy kétségek közt hányódó lélekban még jobban felkorbácsolja a viharo* kat. Menyét igazgató nem hitt neki. —> Vár az alkalomra — gondolta —, hoov beszélhessen! — Szobájába, ingadozó rezidenciájának utolsó fellegvárába vonult, lassan körüljárta, megtapogatta az íróasztalt, a két telefont, megsimogatta a páncélszekrényt. Búcsúzott. Aztán lerogyott egy karosszékbe és apatikusan bámult a semmibe. — Vajon mit mondhattam neki? — suttogta ínaga elé, az orra mellett, be a szája szegletébe. Siratta félresiklott életét, siratta a tönkretett jövőt! Hírek a film világából Szeptemberben a svájci hegyek között megkezdik Thomas Mann „Va-» rázshegy" című regényének megfilmesítését. A filmet — amelynek forgató könyvét Erika Mann, az író leánya írta — William Wieterle rendezi. * * * Peter Abrahams dél-afrikai irő „A vihar ösvényein" című regényéből a Szovj»tunióban látékfilmet készítenek. • Roberto Rossellini új filmforgatókönyvön dolgozik, a fasizmus által Európából kiüldözött zsidók új életét mutatja be. * * * Renoir francia filmrendező „A francia cancan" című filmje kapta meg a Francia Filmakadémia nagydíjat. Carmine Galloné olasz filmrendező filmet készít a Strogoff Mihály cimü Verne regényből. A film szabadtéri felvételeinek eq" részét Belgrád körnvé^én forgetiák. OJ SZÖ 1956. július 7.