Új Szó, 1956. június (9. évfolyam, 152-181.szám)

1956-06-28 / 179. szám, csütörtök

Az emberről való gondoskodás Szőgyénben 'ájus második felében szerkesztőségünk levelet kapott Jurkech Katalin bratislavai lakostól, amelyben elpanaszolja miként bánt el a szőgyéni szövetkezet fivérével, Méri Pállal. A levél hangja mélységes felháborodással ecseteli fivére esetét, aki kocsis volt a szövetkezetben és mert 1955. szeptemberében rajtakapták, hogy lovainak több takarmányt ad a „tervezettnél" megfosztották munkájától, noha több ízben kitüntetett kiváló munkájáért. Fivére ezután otthon maradt és bár több ízben szeretett volna a környék valamelyik üzemében elhelyezkedni, a nemzeti bizottság ezt mindig meghiúsította. A levélíró ezenkívül azt is sérelmesnek és igazságtalannak tartotta, hogy a fivérével történt eset után anyja kilépését a szövetkezetből figyelembe sem vették és a szövetkezet nem hajlandó hat hold földjét visszaadni. Amikor az ügy kivizsgálására induľtunk, eltökélt szándékunk volt, hogy Méri Pál és a szövetkezet között támadt ellentéteket elsimítjuk. Hogy ez nem sikerült, az nem a szövetkezeten, hanem Méri Pálon múlott, aki azóta a szőgyéni magángazdák határőre lett, állásával — ahogy mondja — meg van elégedve, a szövetkezet azonban továbbra is tagnak te' kinti őt és nem hajlandó anyjának visszaszármaztatni a hat hold földjét, mert a 64—65 éves aszszony képtelen annyi földet megművelni. A szövetkezet elnöke hangsúlyozza, hogy Méri valóban jó kocsis volt, de többszöri kihágásáért — mindannyiszor több takarmányt adott a lovaknak — kénytelenek voltak őt megfosztani beosztásától, azonban bárhol másutt dolgozhatott volna. Méri azonban másutt nem akart dolgozni, később már a lovakhoz sem akart visszamenni, mert úgy érezte, hogy megsértették emberi méltóságában. De hadd mondjuk el ezt a történetet, amely szemléltetően feltárja a szőgyéni szövetkezeti vezetőség hibáját, hogy nem járt el Mérivel szemben okosan, ahogy kellett volna, elhanyagolta az emberről való gondoskodás alapvető elvét, amely minden vezetőtől alapos körültekintést követel. A

44 esztendős Méri Pálról Szőgyénben nemcsak felnőttek, hanem a gyerekek is tudják, hogy nagyon ragaszkodik a lovakhoz és nem létezik az a vad ló, melyet az be ne tört volna. 1951-ben a behordásnái Méri úgy lépett a szövetkezetbe, hogy a lovaknál fog dolgozni; és ahogy mondja, a szövetkezetnek még ellenállt volt, de a lovaknak nem bírt ellenállni. Ma is, aki Méri Pál tiszta, takaros házába lép, ahol együtt lakik az anyjával, már az első pillanatban szemébe ötlik az a nagyított kép, amely lóháton ábrázolja őt a régi csehszlovák hadsereg huszáregyenruhájában. Ügy ül ott a lovon, mintha hozzánőtt volna. Ám nemcsak ezt a képet, hanem a szövetkezet lovainak fényképeit is hűségesen őrzi. Amikor ezekről az állatokról beszél, amelyeket a kocsirúdhoz tört, szeme felcsillan és hangja elérzékenyül. Elképzelhető tehát, hogy kevés olyan hűséges gondozója volt a szövetkezet lovainak, mint Méri Pál. Az ő ideje alatt nemcsak a lovak ragyogtak a tisztaságtól. hanem a lószerszámoknak is csillogniok kellett. Még a ló patáit is bekente, gondozta. hogy összhangban legyenek csillogó szőrükkel és hogy kezemunkája meglássék rajtuk. Érthető, hogy ennyi fáradozás mellett Méri a takarmányozásnál kihágásokat követett el. Kihágásai nemcsak abban merültek ki, hogy a szövetkezeti takarmányt dézsmálta a szövetkezeti lovak számára, hanem azt is megtette, hogy háztáji gazdaságából 11 szekér szalmát vitt el, amikor látta, hogy a szövetkezet szalmahiányban szenved. Ezért pedig egy korona ellenértéket nem követelt a szövetkezettől. Megtette azt is, hogy a munkaegységekért kapott bükkönyt és egyéb takarmányt is udvarából észrevétlenül kilopkodta a lovaknak, sőt azt is beszélik, hogy éléskamrájukból anyja tudta nélkül nulláslisztet zsákmányolt a lovak számára. E tetteire Méri Pál büszke és a szövetkezetben elkövetett kihágásait igy indokolja: ( — Nem értettem egyet a szö' vetkezet vezetőségével abban, hogy majdnem minden takarmányt, amit a lovakkal lekaszáltam és kazalba raktam, a tehenek falják fel, a lovak pedig szalmát rágják. Hát nem, az a nézetem, ha a lovaim dolgoztak, kapjanak elég takarmányt is. Méri gondolatmenete, amikor a lovakról beszél rendkívül logikus, hangján érezni, hogy képes lett volna akár a saját szájától is megvonni a falatot, csakhogy a lovaknak elegendő takarmányt juttasson. A

szövetkezeti vezetőség döntése, mellyel elhatározta, hogy nem engedi őt többé a lovakhoz, lesújtó lehetett számára. Mondják, hogy tavaly azon a szeptemberi napon, amikor eltávozott az istállóból, mélységesen megrendülve búcsúzott a lovaktól. A szövetkezet vezetőségének döntése pedig azért volt olyan szigorú, mert gátat akart vetni a fegyelmezetlenségnek, meg akarta szüntetni, hogy a többi kocsis is hasonló eszközökhöz nyúljon. Sikerült-e rendet, fegyelmet teremteni a vezetőségnek? Nem! Emellett egy kiváló kocsist vesztett el. Ellenben ha nagyobb körültekintéssel kezeli Méri Pált, aki több ízben volt kitüntetve munkájáért, makacsságát bizonyára sikerült volna megtörni. Mérinek fegyelmezetlen magatartásából egy fillér haszna sem származott. Ilyen embert pedig feltétlenül értékelni kell. Drákói intézkedéseket hozni ilyen esetben káros és semmiképpen sem szolgálja a közös ügyet. Méri ma. hogy a magángazdák határát őrzi, nem tűri azt sem, hogy valaki megdézsmálja a szövetkezet termését. Állandó izgalommal lesi most is a szövetkezet lovait és szíve feLsajdul, amikor látja, hogy szép állatai mennyire ellömposodtak és tavalyi csillogásuknak nyoma sincs többé. E jelenségekből látni, hogy Méri szíve mélyén még a szövetkezethez húz, noha ezt váltig tagadja. Ügy véljük, helyes lenne, ha a szövetkezet vezetősége módot adna Mérinek arra, hogy mégis megtalálja az utat vissza a szövetkezetbe. A szövetkezet vezetősége kezdje mindjárt azzal, hogy térítse meg neki a három mázsa herét és fél mázsa búzát, melyet büntetésképpen 1955-ben levont a ledolgozott munkaegységeiből. Ez az eset azonban nem egyedüllálló Szőgyénben. Haszterman Veron özvegyasszony ügye kicsit hasonlít a fent elmondottakhoz. Nem véletlen, hogy mindkettő egyszerre tárult fel előttük. Amikor beléptünk a nemzeti bizottság helyiségébe, hangos szóváltásnak voltunk tanúi. Az özvegy keserves szemrehányással illette az elnököt, mert nem támogatja őt, noha tudja, hogy 24 éve özvegy és két keze munkáján kívül egyéb támasza nincs. A szemrehányások súlyosak és hangosak voltak, de az elnök, Árva Béla rendkívül fegyelmezetten viselkedett és egyetlen ingerült szóval sem utasította rendre. Az elnöknek ezt a viselkedését példásnak tartjuk és ez kelti bennünk azt a reményt, hogy elkövetett hibáját helyre fogja hozni. r E

s most hadd mondjuk el az özvegy keservét. Ez is, mint Méri, több bonyolult szálból és ellentétből tevődik össze. Köztudomású, hogy 1952-ben parasztságunk tömegesen lépett a szövetkezetekbe. Voltak azonban egy, sőt félhektáros kisparasztok, akik makacskodtak és kívül rekedtek. A határ tagosítása során a szövetkezetet előnyben részesítették és Szőgyénben a kisszámú törpeparaszt földje messze a községtől, egészen a határszélre került. E kisebb parcellák közt volt az özvegy néhány ár földje is. Később, 1954-ben voltak egyes tagok, akik megijedtek a közös gazdálkodás kezdeti nehézségeitől és kiléptek a szövetkezetből. Erre természetesen újra ki kellett mérni a földeket. Ám ekkor az a különös dolog történt, hogy a kilépők rejtélyes módon abban az előnyben részesültek, hogy közvetlenül a község közelében kapták vissza földjeiket. Hogy miért, azt Árva Béla, a nemzeti bizottság elnöke sem érti. A nyitrai Agroprojekt dolgozói úgy végezték el a munkájukat, hogy nem beszélték meg ezt a komoly problémát a helyi nemzeti bizottsággal. Persze a törpeparasztok kis földjeiket is a község közelében szerették volna visszakapni. Az idén erre alkalom adódott, miután az állami birtok közel 180 hektár földet vett át a községtől és újabb földrendezésre került sor. S

ekkor lép színre földjével az özvegy, Haszterman Veron és Savai Béla. Savai — néhány hektáros gazda — visszakapja földterületét a község közelében és ebben a területben az özvegy kis földje is benne van. Az özvegy tárgyalt Savaival oly értelemben, hogy beveti ezt a néhány négyszögölt, az elvégzett szántást és boronálást pedig megfizeti neki. Savai — az özvegy állítása szerint — megegyezett vele, aki be is vetette a kis parcellát kukoricával. |Hogy ebből az egyezségből mi igaz és mi nem, azt eddig nem sikerült megállapítanunk, de az biztos, hogy Savai a kukoricát kiszántotta és helyébe mohart vetett, mert amint mondta, neki erre nagy szüksége van. Ezzel próbálta magát mentegetni az özvegy előtt, amikor az felelősségre vonta példátlan tettéért. A legsúlyosabb a dologban az. hogy a nemzeti bizottság elnöke adta Savainak azt a helytelen tanácsot, ahelyet, hogy a nemzeti bizottság irodájába hívta volna a két félt és ott tárgyalások utján megegyezést teremtett volna közöttük. Az özvegy megállapítása, amit Árva Béla elnöknek mondott, hogy — te Savaival tartasz — úgy tűnt, indokolt és jogos volt. Mi ennek ellenére feltétlenül reméljük, hogy az elnök helyre fogja hozni hibáját, mert olyan ember benyomását kelti, aki higgadtan szembe tud nézni a problémákkal, sőt a saját hibáit is mérlegre tudja tenni. V

égezetül még annyit: Szőgyénben a hibák, amelyek nyomot hagynak a szövetkezet és a nemzeti bizottság munkáján, onnan erednek, hogy a helyi pártszervezet még nagyon gyönge. E község — amelynek több mint ötezer lakosa van — mindössze 12 tagú pártszervezettel rendelkezik és a tagok közül is néhányan csak most léptek a pártba és a pártmunkában még teljesen tapasztalatlanok. Ajánlatos lenne, ha a járási pártbizottság nagyobb gondot fordítana a szőgyéni pártszervezet megerősítésére. Biztos, igazi kollektív vezetés mellett sem az egyik, sem a másik eset nem fordult volna elő. SZABÓ BÉLA. Ahol először fejtettek vízzel Valóban ünnepélyes volt az a pillanat, amikor június 16-án szombaton éjjel Kubečka bányász az ostravai Hlubina-bányában' bekiáltott a sötét tárnába: — Kész, mehet! Akkor érték el tetőpontjukat azok az előkészületek, amelyek négy hónapig tartottak, s olyan dolgot váltottak valóra a Hlubina-bányában, amivel bányájuk gépesítését a világszínvonalra emelték. Azon az éjszakán fejtették ki vízzel az első tonna szenet. A hidromechanikus, vízzel való szénfejtés korszakalkotó fordulatot jelent a bányászmunkában. Helyettesíti a fúrógépet, a fejtőkalapácsot, a lapátot — a kifejtett szénhez emberi kéz nem nyúl. Lehetetlennek tűnik, de úgy van: a víz jobban fejt mint az ember, mint a gép. A történet valamikor februárban kezdődött, amikor az ostravai bányászok ellátogattak a' lengyelországi Cselazs-bányába, ahol már vízzel fejtettek. Megkezdték az előkészületeket az otthoni Hlubina-bányában is. A vízsugár kilövelésére szükséges víziágyút, a hidromonitort, a lengyel elvtársaktól szerezték be. A Makra-tárna 1407-es vájatában a szénréteg nem egész egy méter vastag és éppen itt kellett megmutatnia a víznek, mit tud. A szénfalba a víziágyúk két vízsugárral, 20 atmoszféra nyomással lövelik a vizet, amely a szenet apróra töri, lefejti a vájúkra, a kanálisokba veti és elszállítja a tisztítóállomásra, ahol a gépek elválasztják a szenet a víztől. Azelőtt a tárnában 30 bányász dolgozott, most az egész személyzet 11 főt tesz ki, de egyiknek sincs sem lapátja, sem fejtőkalapácsa. A bányászokból gépészek lettek, a vizet dolgoztatják maguk helyett. Kubečka, Till, Móric bányászok nem is hagyják megszólni vízfejtésüket! Bár eleinte ők is bizalmatlanok voltak ezzel a módszerrel, szemben, de erre ma már nem szívesen emlékeznek. Hiszen a fejtésen már nincs szénpor, amely beszennyezné a bányász tüdejét, könynyebb lett a munka. A vízzel való fejtés bevezetése után reggel ott álltak a bányászok a tárna előtt és beszélgettek. Sok volt a mondanivaló, az újság. És megtört a jég: további csoportok jelentkeztek, akik az új módszerrel akartak dolgozni. A következő fejtés, ahol a vízfejtést bevezetik, 80 tonna szenet ad majd naponta. A szerzett tapasztalatok alapján további fejtéseken vezetik be ezt a módszert. A Hlubina bányászai ezzel is azt bizonyítják, hogy bányájuk az új munkamódszerek bölcsőjévé válik, hiszen ők vezették be elsőnek az alacsony rétegek kombájnal való fejtését, ők fúrtak először a 300 mm-es fúróval, ők rakták először a követ a ferde folyosókon ... S egy dolog világosan megmutatkozott a Hliubina-bányában: nem kell már hívni a bányászokat, megoyőzni őket, hogy új, eddig ismeretlen gépekkel dolgozzanak. Saját maguk győződtek meg az új gépek előnyeiről. A bányamunkák gépesítése visszatarthatatlanul halad előre. És az ostravai Hlubina-bányában a vízzél való szénfejtés is egy lépést jelent ezen az úton. Milan Danék. A zsalízi járás EFSZ-einek életéből A beadás tejesítéséről Az endrődiek már teljesítették a sertéshús félévi és a tojás egész é^i beadási tervét. A lekéri szövetkezet az egészévi marhahús beadásán felül még 25 mázsát adott be terven felül. Ezenfelül egészévi tojásbeadását is teljesítette már. A zselízi EFSZ sertés- és marhahúsból félévi beadását szintén teljesítette. A ktéyi szövetkezet a 6ertés- és marhahús beadásában kissé lemaradt, viszont a tejbeadást pontos időben teljesítette. Tojásbeadását 6500 darabbal túlteljesítette. A gyapjút elsőnek a fegyverneki szövetkezet adta be. A tervezett 16 mázsa helyett 20 mázsát adott be, így a tervezett 160.000 korona helyett 200.000 koronát kaptak. Szükséges azonban megjegyezni, hogy a szövetkezet állatállománya nincs a legjobb állapotban. Amióta új zootechnikusuk van, a pénzügyi tervet megjavították. A tergefiyei szövetkezet határidő előtt közel tíz mázsa gyapjút adott be. A zselízi EFSZ gyapjúbeadását 100 százalékra teljesítette, ezenfelül 151 kg-ot szabad áron adott el. Nagyölved 184 kg-al túlteljesítette gyapjúbeadását. Kétvi százszázalékosan teljesítette gyapjúbeadását, ezenkívül 270 kg-ot szabad áron adott el. A beadásban lemaradt szövetkezeteknél ajánlatos lenne, ha nagyobb súlyt fektetnének az állatállomány kiegészítésére és fejlesztésére, hogy a húsbeadást a jövőben pontosan teljesíteni tudják. A szocialista munka/er?eny A szövetkezetek fejlődésében nagy jelentősége van a munkaversenynek. A munkaversenyekben a csoportvezetőknek van óriási szerepük, akik pontosan ellenőrzik az idejében elvégzett munkákat. A kissallói szövetkezetben a négy csoportvezető: Ko- sák János, Nagy Sándor, Ivan István és Szalai András a munkaverseny szellemében irányltja nagy körültekintéssel és lelkiismeretesen a rájuk bízott munkát. A jelek azt mutatják, hogy igyekezetük eredménnyel fog járni. Fegyverneken is szorgalmasan dolgoznak a szövetkezeti tagok. Nagy érdemük van a növényápolásnál Subert és Dolek traktoristáknak. A dohányültetésben két csoport versenyzett egymással. Itt Tamás elvtárs csoportja győzött. Fegyverneken elvégezték már a korai burgonya kapálását. a takarmány kaszálását és hozzáfogtak a silózáshoz. Végül meg kell említeni a járás legjobb traktorosát, Adarncsekot Nagysáróból, aki napi normáját 200 százalékra teljesíti. Frtus Pál és Pásztor Béla traktorosok Adamcsek példáját követik. E traktorcsok példás kitartással és szorgalommal végezték dolgukat, csakhogy a tavaszi munkálatokat minél előpb befejezhessék. Reméljük, hogy ezek a kiváló traktorosok szorgalmukkal példát mutatnak a járási többi traktorodnak is, akik iparkodni fognak, hogy idejében elvégzett mezőgazdasági munkájukkal elősegítsék a termés mielőbbi betakarítását. Komáromi Etel, Zselíz TEHÉNISTÁLLÓ PANELEKBŐL A Priemstav dolgoz'i a Bratislava melletti Szőlős községben a napokban fejezték be az első szlovákiai épületelemekből szerelt tehénistálló építését. A tehénistálló 100 szarvasmarha számára készült és a legkorszerűbben van felszerelve. Gépesítették a takarmány kihordását, a trágya elhordását, valamint a fejést Tökéletes berendezés biztosítja a szellőztetést is, A vasbeton válvuk, önműködő itatóberendezéssel vannak ellátva.