Új Szó, 1956. június (9. évfolyam, 152-181.szám)

1956-06-19 / 170. szám, kedd

/ ^JJtakozLiti £iófki{, A SZOCIALISTA IRODALOM MEGTEREMTŐJE iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiriiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii ja ekkor Gorkij, a forradalmi prole- nek minden áramát, mondotta. Mintariátus költője. Egész Oroszország- denben az eljövendönek csíráit kell ban gyorsan elterjed a forradalom- keresnie, mindig az újra, a születőre A

XIX. század végének cári Oroszországában kezdte meg írói pályáját Makszim Gorkij, a nagy forradalmár író, a szocialista társadalmi rend szószólója, az emberiség egyik legnagyobb művésze, akinek működése új fejezetet nyitott nemcsak az orosz

v hanem az egész világirodalom történetében. A legalsó rétegben, a rabszolgaság és nyomor fenekén indult el Makszim Gorkij útja. A nyizsnijnovgorodi Barbara mártlrnő temploma anyakönyvében neve így van bejegyezve: Alekszej Makszimovics Peskov. Huszonnégy évvel később választotta ezt a nevet: Gorkij — a keserű. A nevével adott számadást az eddig átélt keserves, keserű fiatalságáért. A társadalom mélyéről, ahonnan jött, a dolgozó nép életének sorsát és tanulságát hozta magával és még engesztelhetetlen gyűlöletet az elnyomás, a cári önkény ellen, amely annyi „gyönyörű lelket fojtott halálra". De magával hozta a nép alkotó erejének, jóságának, emberiességének ismeretét is és azt a törhetetlen hitet, „hogy újjászületünk egy derűs emberi életre". „Ember, mily büszkén hangzik e szó!" — ez egész életmüvének értelme. Nagyon erősen, szenvedélyesen kell szeretni az embereket és az életet, — hirdeti a világirodalomnak ez a legnagyobb humanistája. És ugyanakkor kimondja, hogy ez a szeretet kérlelhetetlen gyűlöletet kíván, gyűlöletet a „nyárspolgárok, a kapitalisták hatalma, annak lakájai, a paraziták, fasiszták, a munkásosztály hóhérai ellen, gyűlöletet minden ellen, ami szenvedésre kényszerít, mindenki ellen, aki százmilliók szenvedéséből él". Gorkij korán került árvaságra. Tíz esztendős volt mindössze, mikor kezdetét vette küzdelmekkel, harcokkal teli munkásélete. Néhány nappal édesanyja halála után nagyapja így szól hozzá: — Nos Lekszej, te nem vagy medália, amit a nyakamba akaszthatnék, nincs többé hely a te számodra, menj az emberek közé. És Gorkij az emberek közé ment. Önéletrajzi regényeiből — Gyermekkorom, Emberek közt, Egyetemeim — megtudják, hogy számtalan foglalkozásba belekóstol és valamenynyiben a maga bőrén tanulja meg a kapitalista kizsákmányolás minden bűnét. Korán megismeri a reménytelen szegénységnek minden nyomorúságát és megismeri a dolgozó nép vigasztalan jogfosztottságát is. Fiatal éveinek tiszta órái csupán azok, amelyekben könyvet vehet a kezébe. G

orkij kora ifjúsága óta tudta, hogy a kapitalista világ szolgaságra kárhoztatja az embert, és az író feladata, hogy segítsen az emberek szolqasága szörnyű bilincseit letépni magáról. Gorkij századunk írói közt a legmélyebbre látott, a legközelebbről ismerte a megkínzottakat és meggyötörteket. Már első alkotásai forradalmi tettnek bizonyultak: az olvasók millióit nevelték a kizsákmányolás, képmutatás, hazugság, az erőszak és aljasság világának gyűlöletére és milliók szívébe oltották az új, boldog és örömteli életet, a szabadság és az építés hitét. Első elbeszélése, a Csudra Makar Tifliszben jelenik meg. Már ebben az írásában izzik jövőt teremtő nagy szenvedélye, látja az önkény világának gyalázatosságát és érzi, érezteti a munkás, alkotó élet „lelket perzselő csodás szépségét". Küzdeni az emberiség boldogságáért, ez minden további munkájának, egész életmüvének célja. Pályája kezdetén, a századforduló éveiben Oroszország a forrongás korát éli. A társadalomnak valamennyi rétege mozgásban van. Hatalmas munkástüntetések, parasztfelkelések és lázadások a hadseregben, alapjaiban megrengetik a cári Oroszországot. 1900-ban Lenin „Iszkra" névvel lapot indít és hatalmas tevékenységet fejt ki, hogy létrehozza a proletariátus pártját. A cárizmus egén viharfellegek gyűlnek. „Vihar! Közeleg a vihar!" — kiáltnak ez a harci riadója. Az oroszországi felszabadító mozgalomnak ebben az időszakában és később is Gorkij minden művében arról beszél, hogy a kapitalizmus zsákutcába hajtja a dolgozó embert és nincs más kiút, mint könyörtelen, következetes harc a kapitalizmus megdöntéséért. Müveinek hősei erőteljes, bátor emberek, a munka és a küzdelem férfiai, akiket harcias merészség és a szabadság szelleme hat át. Ezek az újarcú emberek nem ismerik a megadásnak, a megalázkodásnak és meghajlásnak szolgai érzését. Kispolgárok című darabjának munkahőse, a gépész Nil tudatában van osztálya erejének. „Nil egy ember, — így jellemzi őt Gorkij — aki ismeri erejét és meg van győződve arról, hogy joga van az életet minden berendezésével az ő belátása szerint megváltoztatni." Nil tudja, felismeri már, hogy a kapitalizmus embertelen lényegével minden boldogságnak öszszetörője, s ezért meg kell szűntetnie a társadalomnak ezt a formáját, amely megalázza és nyomorra ítéli a fény, a jobb élet, a szabadság felé törő emberek százmillióit. A Kispolgárok forradalmi tett volt az orosz színnáz történetében. Sikerét túlszárnyalta az Éjjeli menedékhely, amelyet 1902-ben mutatott be a moszkvai Művész Színház. E színmű hősei a társadalomnak úgynevezett söpredéke (csavargók, koldusok, egy lezüllött arisztokrata, egy részeges színész, utcalányok, rongynép), de Gorkij megmutatta, hogy ezeknek szivében is emberség él és mondhatatlart gyűlölet lángja lobog az élet hazugsága és igazságtalanságai iránt. Amíg a haladó szellemű közönség tapsolt Gorkij színműveinek, a reakció erői tomboltak. Hogyne tajtékzott volna ez Ä más munkáján élősködő dologtalan had, hiszen arculcsapta őt Ni! forradalmi szava: „úr az, aki dolgozik!". Gorkij aktív részvevője volt az 1905-ös esztendő forradalmi megmozdulásainak. Közvetlenül azután, hogy a cár parancsára a munkások fegyvertelen tüntetését Pétervárott puskatűzzel elfojtották, Gorkij megírta harcos szózatát, amelyet Minden orosz állampolgárhoz és az Európa népe közvéleményéhez intézett. Ez a szózat egyenes felhívás volt "az önkényuralom megdöntésére. Két nappal később Gorkijt Rigában letartóztatták, de a közvélemény nyomására, a nyugati országok haladó társadalmának tiltakozására a cári rendőrség kénytelen volt tízezer rubel óvadék ellenében szabadlábra helyezni. 1906-ban, külföldi tartózkodása ideién egy pamfletjében élesen kikelt az ellen, hogy a francia kormány nagy pénzkölcsönnel támogatja a cárizmust. Kíméletlenül pellengérre állítja a francia bankárokat és leleplezi a cári önkényuralom barbárságát. Fellépésének következménye, hogy nem térhet vissza hazájába. Olaszországban telepszik le, s innen látogat el Amerikába, ahol megírja Anya című regényét. Az Anya a proletariátus forradalmi előharcának éposza. Át van itatva a proletariátus gyors és végleges győzelmének hitétől. Forradalmi humanizmusa s az emberbe, az igazságba vetett rendíthetetlen hite sodró erővel árad felénk ebből a regényből. Ez a nagyszerű hit az ember jövőjében nem egy álmodozó költő vak hite volt. Abból fakadt, hogy a kor embere felismerte erejét; abból fakadt, hogy a világtörténelemben megjelent az igazi emberszeretet, megjelent a kommunista párt. G

orkij hazájába csak 1913 decemberének utolsó napján térhetett vissza, amikor a cári kormánynak meg kell szüntetnie az ellene indított eljárást. Ezekben az években s a későbbiekben is Gorkij leveleivel buzdítja és támogatja a fiatal orosz írókat. Követelte az íróktól, ismerjék meg az életet, teljes gazdagságában és sokrétűségében. Az írónak ismernie kell mindent, az életSzóval is alkosd sorsodaf kell irányítania figyelmét. A forradalom esztendeje Gorkijt Pétervárott találja, ahol élesen támadja cikkeiben a cári kormány imperialista politikáját. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom utáni hónapokban ott áll a vezetők mellett és segít az új, szocialista kultúra megteremtésében. A megfeszített munka aláássa egészségét, régi tüdőbaja kiújul, és ezért Lenin szorgalmazására 1921-ben Olaszországba utazik, hogy ott gyógykezeltesse magát. Ezúttal a Nápoly melleti Sorrentóban telepedik le és csak 1928 májusában tér vissza hazájába. (Moszkvában a szovjet emberek tízezrei fogadják.) Műveiben tovább hirdeti, hogy a munkások és paraszttömegek összefogva akaratukat államfontosságú munkát tudnak végezni, új életkörülményeket tudnak teremteni és szocialista kultúrával betetőzni a forradalom művét. Az ő kezdeményezésére jönnek létre sorra az írók antifasiszta kongresszusai és világkongresszusai, amelyek egyre nagyobb szerephez jutnak a népek barátságáért és a békéért vívott harcban. Gorkij minden műve hazafisúgra nevel. Hirdeti, hogy a hazafiság igaz és mély testvériséget jelent más országok mukásaival, dolgozóival. Hirdeti, hogy a szabadságszerető népek csak igazi harcos közösségben biztosíthatják a békét és védelmezhetik meg az önálló fejlődés jogát... Minél hazafiasabbak egy ország dolgozói, minél jobban szolgálják saját országuk jól felfogott érdekeit, annál jobban és erösebben támogatják és szilárdítják a szabadságszerető népek harci közösségét. Gorkij az egé'-z világ haladó szellemű embereinek büszkesége. Benne öltenek testet az orosz népnek legnemesebb tulajdonságai. A haza iránti végtelen szeretetében és bátorságában, amellyel ellenségei ellen küzdött, egy pillantig sem feledkezett meg arról. hogy az új világ gonosz és veszélyes ellenfelekkel körülvéve fejlődik és épül. Szenvedélyesen küzdött a szocialista kultúra virágzásáért és szenvedélyesen megvetette, üldözte és leleplezte a szovjetek országa rendszerének leghalálosabb ellenségét, a fasizmust. Mi sem természetesebb, hogy ennek a nagy művésznek és gondolkodónak. a szabadság és igazság meghirdetőjének, a szabad ember ir.egéneklőjének ellenségei voltak. Ellenségek, akik egyben a forradalmat, az épülő szovjet társadalmat gyűlölték. 1936. június 18-án, húsz esztendővel ezelőtt, trockista-bucharinista bérencek kioltották életét. Nem élte meg a fasizmus rohamát a haladó világ, s annak szíve, Moszkva ellen, nem élte meg a vörös hadsereg diadalmas győzelmét és menetelését Berlinig, a fasiszta fenevad letiprását és a mi felszabadulásunkat, a népi demokráciák megszületését. De tudta, megírta, megjósolta, hogy ennek a világnak el kell jönnie, meghirdette, hogy a dolgozó nép erői kimeríthetetlenek, hogy az élősködő osztályok pusztulásra vannak ítélve. ét évvel halála előtt vetette papírra ezeket a halhatatlan szavakat: „Az emberiség nem pusztulhat el amiatt, mert egy jelentéktelen és elenyésző kisebbség képtelen lett a munkára és bomlásnak indult, mert fél az élettől, mert beteges nyereségvágyban szenved ... Ennek a kisebbségnek kimúlása a létező legnagyobb igazság, és a történelem dicsőségét a proletariátusnak juttatja. Ezzel kezdődik a világ népeinek baráti, testvéri és az egész világra kiterjedő munkája... Az új élet építésének gyönyörű, szabad munkája." Gorkij hatalmas öröksége a mi örökségünk is. Művészete nekünk is utat mutat, megmutatja, hogyan kell nagy célokért és nagy célokhoz méltóan élni és küzdeni. EGRI VIKTOR. Siránkozzon a szürke felhő súnyjon a néma őszi táj, te neked szólnod keli, ha érzed, hogy megbántották emberséged. Szólnod kell akkor is, ha fáj. Reményed csillaga már feljött, az új hajnal neked hasad. S ha bárki árnyat fon a fénybe: ne tAtovázz, vágd a szemébe a nagy erőt, az igazat. Bátortalan, törékeny szívvel mit ér a nemes gondolat? Míg dolgozol, mások fecsegnek; — szólnod kell: adj szárnyat tettednek: szóval is alkosd sorsodat. A te szavad munkáddal rímel ne veszítsd hát bizalmadat. Hiába fecseg, aki tétlen, az élet nagy törvényeképpen csak neked lehet igazad. Pétrik József ÖREGEMBER JÓ BARÁTJA K Hatvan felé haza felé — mondja a közmondás. Somorjai emberünk, Kubica István meg éppen a hatvanadikba lép. Azért erős, egészséges, színét nem egy fiatal megirigyelhetné! Qsak a lába. Az már nem bírja a tempót. Hajlik, vagy hirtelen fordul, és valami fájón roppan a térdében. S a roppanásnak figyelmeztető ujjai nőnek: öreg pajtás, csendesebben! Te már megfutottad a magadét. Fiatalos lendülettel, bohém lélekkel felcsaptál taxisofőrnek, szívedben a világlátás csábító vágyával. És bejártad a republika szépséges tájait. Meg Magyarországot. Prága és Pest édestestvéred lett. Haj, mennyit próbáltál, mióta a mostohaanya szárnya alól kiröppentél! Kóstolgattad az élet apró örömeit és fenékig ittad a keserű pohárt. Kosúti voltál, s a nagy világé lettél! Nekirugaszkodtál és nagy-nagy kerülővel Somorján kikötöttél. Fájó lábbal, betegen. S most erődhöz mérten dolgozgatsz, pihengetsz és összeszorult szívvel gondolkozol. Mert tudván tudod, miben lenne részed, ha a másik, a megútált világban ér utol a rokkanás. Munka, kenyér nélkül lennél, senki sem törődne veled! Megfutottad a magadét, s az élet folyton sebeket ejtett lelkeden. A kosúti sortűz mintha téged ért volna! A tizenkilences kommün bukásával meg mintha szívedből téptek volna ki egy virágszálat. Egy píros rózsát, mit öreg napjaiban is szimbólumként hordozol a szívedben. Tizenhetedik tüzérezred, Székesfehérvárott, Kun Béla zászlóalja alatt — erre emlékezel, mert ez volt a re ménységed. És mi lett belőle? Re mény, vágy szertefoszlott. Menekültél. Riadtan, gyűlölettel telten rn-^g húzódtál a diószegi cukorgyárban. Kopók lestek rád és mindenkire, aki nem akart nyomort, munkanélküliséget! Ráfanyalodtál az olvasásra és az életet figyelted. A hallatlan nagy törtetést, a meggazdagodás lépcsőjót; felfelé. És véleményt formáltál mindenről, amit hallottál, láttál, tapasztaltál! Mondd csak, meséld azt a kocsmai esetet. Melyiket? Hát a hajőkormányosról. Kikötőben dolgoztál akkor Hány gyereke volt a kormányosnak? Ugye kilenc. Ebédeltek, csendesen eszegettek és a tálból ijesztően sok étel fogyott. De ha csak étel fogyott volna! Kilenc pár cipő egyszerre kopott, ugyanannyi ruha egyszerre nyövődött el. No, ne érzékenyülj, semmi értelme annak, mesélj, hisz gyermeksegélyről akkor szó sem lehetett. Megfogadtad, hogy a feleséged egy gyereket szül, te majd teszel róla. Olvastál, mert a szép, igaz könyvet nagyon szereted és úgy elmélkedtél, hogy ha minden majori cselédfi azt tenné, amit te, a gyárosok, földbirtokosok kapnának a munkáson, nem lenne munkanélküli. Persze máig is érzed, nem volt 'gazad! Haj, évek, napok, órák! Hogy elfütyültek a fejed fölött. Keserű ízű a rádöbbenés, hogy ebben a percben, a nagyszerű lehetőségek órájában újra kellene kezdeni. De már késő. így hát faragcsálsz, vasat hajlítasz, kétkerekű kordékat csinálsz szabad idődben. Ha meg munkában vagy, szolgálatot teljesítsz és könyvekbe merülsz, mert az élet csodálatos gépezeten forog. Ennek a gépezetnek apró kis alkatrészei az emberek. Te is ilyen alkatrész vagy éjjeliőri tisztségben, ahol még beteg lábbal is tehetsz valamit. Huszonnégy óra szolgálat Pozsonyban, ugyanannyi szabad Somorján. így váltakoznak a napok, hónapok. Nyitott szemmel jársz és látod, hogy az egyszerű emberek naponta a saját házukba költöznek, s amiért te egy életen át küzdöttél, azt ők néhány év alatt elérik. És ilyenkor tekinteted a lábadra téved; sóhajtasz, ha egészséges lenne... Ettől eltekintve nyugodt ember vagy. Amitől egész életedben rettegtél, mi lesz, ha megvénülsz, ki törődik majd veled — nem félemlíthet meg többé. Kirajzolódott előtted a békés, boldog öregkor képe! Hallgassunk el talán, hogy megjött a feleséged? Beszéljünk tovább. Hiszen még a könyveidről, olvasmányaidról jóformán nem is szóltál. Arról sem beszéltél, hányszor mégy hetenként a járási népkönyvtárba. Egyszer sem? Hogyan, a könyvek a kezedbe vándorolnak? Bocsánat, majd elfelejtettem, a könyvtárosnő már említette, hogy a feleséged jár- a könyvekért. Ő csipeget a négyezret meghaladó müvekből. Ö rejti hóna alá a vaskos köteteket és hozza neked. Sokat elcipelt már és sohasem kóstolt bele. Régen a másokra mosás, takarítás volt a gondja, most meg az EFSZ-ben hagyja felesleges idejét. Mikor beléptem, azt mondtad, h»gy a könyv a legjobb barát. Szórakoztat, megnyugtat. Rabja vagy minden olyan történetnek, amely a dicső párizsi kommünnel kapcsolatos. És hogy tájékoztass olvasmányaid köréről: Jókairól, Mikszáthról. utazókról, nagy gondolkodókról mesélsz. A kredencről leemelsz egy kölcsönzött könyvet. Ügy mutatsz rá, egy éjszakára való. Aztán Móricz Zsigmond Légy jő mindhaláligját említed. Nagy pátosszal szólva Nyilas Misiről. Hogyan fér a te öreg szívedhez az ö szenvedéssel, szomorúsággal átitatott története? Gondolom, a te gyermekkorod is ilyen volt, tán még rosszabb. Mostohaanya nevelt, minek beszéljünk többet erről. Ülünk szemben és vallunk egymásnak. Soha azelőtt nem láttuk egymást. Igaz, az asszony még most is csak olyan idegenül pislog rám, mint belépése pillanatában. De ez ne zavarjon bennünket. Beszélj s szenvedélyedről, a könyvről, nincs ennél jobb, hasznosabb. Mire használod a nevelő, lelket finomító történeteket? Gondolom, ha szabad vagy és a feleségednek sincs különösebb elfoglaltsága az EFSZ-ben, akkor a szép kis történet, amelybe oly tüzesen belevágsz, asszonyodat a székre kuporítja. Áhítattal figyel, és te a mesét nem tudod abbahagyni. Nyuai Misi élete érdekli és nem ves?' és^re hogy az arcára patakzik könnye. Kedves Kubica, olvasmánya,

d sok szenvedést, nélkülözést próbáit h'seit szived szerint mind ideszólítanád közénk. Éljenek most, dolgozzanak most, amikor célja, értelme van a munkának! Hatvanadik életévedbe lépsz. Olyan munkád van, olyan helyen, aho! üldögélve meg sétálva őrizheted a nép vagyonát. Huszonnégy óráig. Nem egyedül. Táskádba viszed a könyvet hogy hőseivel ismerkedhess, barátr kozhass! Munkába mégy, fe'eséged meg a járási népkönyvtárba. Ojabbnál újabb könyvekkel lep meg. Kikötőmunkás, taxisofőr, cukorgyári munkás voltál. Olvastál és é

!ete! próbáltál. Feltűnően sokat töprengsz, gondolkozol. Azon a leírhatatlan nagy változáson, amit a magad é* sok más társad életében megfigyelsz. És egy gyönyörű témakör magva forrósodik benned: a boldog öregkor felé! Olvasol és érzed, hogy szívedben lelkedben napról napra megifjodsz. S ezt a könyvvel visszaszerzett ifjúságot bárki megirigyelhetné! Mács József