Új Szó, 1956. június (9. évfolyam, 152-181.szám)

1956-06-16 / 167. szám, szombat

Csehszlovákia Kommunista Pártiának országos konferenciája Josef Vetrovec elvtárs felszólalása (plzeni kerület) Hogyan és miben segítsük kultu­rális téren a szocializmus építését hazánkban ? E tekintetben sok nézet van s ez végereílménybea nem baj. De szerin­tem Kém jó az, fia ezek a nézetek és el­lenvélemények a színházban, esztrád­műsorokon, kabaréelóadásokon és más művészi tevékenység keretében a nép­tömegek közé kerülnek és rossz irányba terelik a közönséget. Nem jó az, hogy ezt az állapotot sok esetben megnyugtatónak és helyesnek tart­ják. Az utóbbi hónapokban sokat be­szélnek és írnak a kultúra liberaliz­musáról. De ha létezik liberális „sza­badság" a kultúrában, ha ezt a liberális „szabadságot" érvényesíthetik a kul­turális dolgozók, akkor logikus, hogy nagyrészt liberális kapcsolatok ke­letkeznek a kultýra és a dolgozók tömegei között, hogy maga a kultúra is liberálissá válik. Az utóbbi időben a művészek körS­óen sok a vita atról, mit jelent tu­lajdonképpen az eszmeiség. Egyfelől az eszmeiséget általában tagadják, másfelől vulgarizálják az eszmeiséget. Azokat a dogmákat, amelyek bizo­nyos időben a kulturális dolgozók kö­rében minden fronton uralkodtak, most a liberalizmus pótolja. A szín­házak, esztrádelőadások és más rendítek dramaturgjai erről egyön­tetűen meggyőznek bennüket. A ne­velő tevékenységet gyakran pótolják a kispolgári előítéletek, az elmara­dottság és a maradi gondolkodás ápo­lásával. Legelőször kezdtünk beszélni a szürkeségről, a sematizmusról, a gondolatszegénységről és az unalmas­ságról. És most a XX. kongresszus után, amikor a kulturális dolgozók körében kialakult „a felülről jövő parancs" bizonyos fogalma, valóságos anarchiát láthatunk. Miért van ez így? Ügy vélem, színművészetünk egész problémája abban van, hogy a Kul­turális Ügyek Minisztériumát a mos­tani időkben feleslegesen bonyolult, tisztán adminisztratív és amellett kö­vetkezetlen módon irányítják. Ez az eljárás annál komplikáltabb, mert nem tárgyalt közvetlenül a színházakkal, hanem a kerületi és járási nemzeti bizottságok közvetítésével, és a szín­ház a minisztériummal szintén csak ezek közvetítésével tárgyalt. Úgy vé­lem, hogy a Kulturális Ügyek Minisz­tériuma nem látott tisztán a színhá­zak irányításának módszereiben. És most, a Szovjetunió Kommunista Párt­ja XX. kongresszusa után — ne hogy azt a benyomást keltse, hogy a mi­nisztérium irányítja a színházakat, egyáltalán nem irányítja őket. A színházakat a kerületi nemzeti bizott­sághoz, az pedig a minisztérium­hoz utasítja. Ez zavart okoz. A Kul­turális rügyek Minisztériumán dolgo­zó mintegy 720 hivatalnok hatáskö­rében vannak a várak, kastélyok, népmüvelés, műemlékek, színházak, film, sajtó. Csak a legfontosabbakat soroltam fel. A színházi szakosztályt egész sor ügy terheli. Feltétlenül fe­lül kell vizsgálni az eddigi gyakorla­tot. Szerintem helytelen lenne, ha ezt az állapotot a gazdaságban alkalma­zott decentralizálás módjának gépies alkalmazásával reorganizálnák. A színjátszás decentralizálását nem vol­na szabad a Kulturális Ügyek Minisz­tériumán és a kerületi nemzeti bi­zottságokon működő tisztviselők ad­minisztratív ügykörévé korlátozni. Ma nem rendelkezünk és a közel­jövőben sem lesznek szakképzett kádereink, amelyek ezt a munkát a kerületi nemzeti bizottságokon a színház érdekében jól és nem bürok­ratikus módon intéznék. Ha ma a minisztérium komoly hibákat követ el 19 kerületben működő 55 színház irányításában, hogyan akarjuk aztán megvalósítani azt, hogy minden ke­rületi nemzeti bizottságon a drama­turgiát, a káderkérdéseket, a szín­ház gazdasági és pénzügyi kérdéseit szakember intézze. A Kulturális Ügyek Minisztériuma a kerületi nemzeti bi­zottságok osztályaira bízta a színmű­vészetünk fejlődésével összefüggő egyes alapvető kérdések megoldását és a kerületi nemzeti bizottságok nem voltak képesek ezeket a kérdéseket helyesen értelmezni és helyesen meg­oldani. Meg kell valósítani kultúránk irá­nyításának decentralizálását ? Igen. De úgy, hogy a lehető legnagyjob mértékben korlátozzuk a felesleges adminisztratív összekötőket, hogy a kultúrában minél jobban korlátoz­zuk a művészi kérdésekbe beavatko­zó tisztviselők számát és az alkotó művészeknek biztosítsuk a lehető leg­nagyobb kezdeményezést, érvényesü­lést és ezzel a felelősséget is. Ez nem jelenti azt, hogy a művészek kénye kedvére bízzuk a dolgokat. Ez nem jelenti azt, hogy eltérjünk kul­túránk irányításának fő elveitől, ha­nem azt jelenti, hogy kultúránk irá­nyításában érvényesítjük művészéle­tünk legegészségesebb, legprogresszí­vebb erőit. Ez azt jelenti, hogy kitár­juk az ajtót a legprogresszívebb mű­vészek döntése előtt a művészi tevé­kenység egyes szakmáiban. A színjátszást úgy kell értelmezni, mint szerves egészet, amelynek köz­társaságunkban a speciális kerületi és helyi követelményeken kívül nagy szerep jut a szocialista kultúra, a szocialista realizmus, a nagy nemzeti csehszlovák színjátszás fejlesztésében és ápolásában. A Kulturális Ügyek Mi­nisztériumának elsősorban az legyem a feladata, hogy az egyes kulturális ágazatok munkáján kívül távlati fej­lődésüket is összhangba és párhuzam­ba hozza az állam alapvető szükség­leteinek, a szocializmus építésének teljesítése és valőraváltása érdekében. Ez eddig nem így volt. A kulturális berendezésekben legszegényebb kerü­letekre, igy a budejovicei, Karlovy Vary-i, plzeni és jihlavai kerületek­nek sokáig ígérgették a kulturális berendezéssk építését. Már régen ha­tároztak arról, hogy a prágai kerület túlméretezett színházapparátusát a plzeni kerületbe, Klátovyba helyezik át. Ez a kérdés a mai napig sincs megoldva. A hivatásos színjátszás szakaszán a Kulturális Ügyek Minisztériuma a fel­adatokat közvetlenül átruházza a színházakra. A színházak felelős dol­gozói közvetlenül a miniszternek tar­tozzanak felelősséggel és aztán a ke­rületi nemzeti bizottságok választó szerveinek, ne pedig a hivatalnokok­nak, vagy a kerületi nemzeti bizott­ságok néhány adminisztratív dolgo­zójának. Engem, mint színészt és színház 1 dolgozót bánt, hogy sem a második ötéves terv téziseiben, sem másutt, sem a Kulturális Ügyek Minisztériu­mában nem foglalkoztak ezzel a kér­déssel. Nem tudtunk meg semmit a csehszlovák színjátszás és kultúra feladatairól és fejlesztéséről. Szükséges, hogy a Központi Bizott­ság az eddiginél nagyobb mérték­ben foglalkozzék a kultúrával, annak egyes ágazataival. A művészek elé a párt nagy és megtisztelő feladatot tűzött. De nem mindenki és nem min­dig érti meg azokat. Ez igaz. De azok száma, akik egyre mélyebben fogják fel küldetésüket, társadal­munkban, állandóan szaporodik. Mert hiszen mindent, amit alkottunk, a szo­cialista korszak emberének alkotjuk. Nem lehet és nincs humánusabb mű­vészet, mint a szocialista művészet. Nincs és nem lehet szebb művészi küldetés, mint az a művészet, amely a szocializmusért vívott harc nevé­ben népünk alkotó erejének szabad­ságát dicsőíti. Jiljí Barák elvtárs felszólalása (olomouci kerület) Pártunk és kormányunk az utóbbi években a mezőgazdasági termelés növelésére összpontosította figyel­mét. A fő feladatok egyike az, hogy a mezőgazdasági termelés növelése mellett megműveljünk minden ter­mőterületet a határvidéken. A párt felszólította a fiatalságot, lásson hoz­zá a parlagon heverő földek megmű­veléséhez. A CSISZ másodig kong­resszusa tavaly egyhangúlag vállalta ezt a feladatot. A fiúk és lányok ez­rei utaztak a határvidékre, hogy tel­jesítsék a párt kitűzte feladatot. Közéjük tartozom én is és velem együtt további 34 fiú és lány a pre­rovi járásból, örülök, hogy kerüle­tünk ifjúsága nevében köszönthetem az országos pártkonferenciát és tá­jékoztathatom arról, hogyan teljesítik feladatukat az ifjúsági brigádok. Brigádunk a rimarovi járásban, Moravice községben kezdett dolgoz­ni az állami gazdaságban. Az első na­pok nehezek voltak. Egyetlen paraszt sem akadt köztünk. A helyi lakosok és az állattenyésztő farm dolgozói sem néztek ránk jó szemmel. Noha a brigídnak nem volt hozzáértő veze­tője, s elég szerszám, gép és más felszerelés sem állt rendelkezésünkre, a brigád járásunk és kerületünk más brigádjaival együtt nekifogott a munkának. Mindjárt az elején meg­alakítottuk az ifjúsági alapszerveze­tet, amelynek vezetősége a tábor ve­zetőjével együtt szervezte a munka­csoportokat, biztosította a brigád munkájának naponkénti értékelését, a legjobb dolgozók megállapítását. Tisz­tességtudó magatartásunkkal, sport. 10 I J S /f) 1956. június 16. kultúra és szórakozások révén»foko­zatosan kiépítettük kapcsolatainkat a lakosokkal és megnyertük bizalmu­kat. Megmutattuk, hogy a határvidéken is lehet dolgozni és nehéz körülmé­nyek között is el lehet érni jó ered­ményeket. Bár tavaly a hozamok nem voltak még nagyok, mégis meghaladták az előző év eredményeit és ez idén még jobbak lesznek. A skályi brigád tag­jai több mint 200 mázsa burgonyát termeltek egy hektáron, a jamarticei elvtársnők a lenápolás normáját több mint 500 százalékra teljesítették, a mi brigádunk is jó eredményeket ért el a len és zab termesztésében. Egész brigádunk lelkesedéssel, len­dülettel dolgozott, a brigádtagok min­denütt ott voltak, ahol munkájukra szükség volt, nem nézték, éjjel van-e vagy ünnepnap. A szövetkezeti tagok­kal együtt kijelentették, hogy az aratást szeptember 25-ig elvégzik, azon a napon lesz az aratóünnep. A szövetkezeti tagok velünk együtt csé­peltek, az egyéni gazdálkodók foga­tot és szekeret kölcsönöztek és szep­tember 25-én az egész falu — CSISZ­tagok, szövetkezeti tagok és egyén 1­Ieg gazdálkodók együtt szórakoztak, ünnepeltek. Az ünnepségre eljött Ku­sák elvtárs is, a járási pártbizottság vezető titkára, és gazdaságunk igaz­gatója is, akinek nagy öröme telt bennünk, mert bebizonyította a köz­, ségbeli polgároknak, hogy az ifjúság a párt vezetésével alkalmas és képes a feladatok teljesítésére. Utunkon nem állít meg senki. Nem tartóztathat fel bennünket sem az úgynevezett Szabad Európa, sem a névtelen levelek, amelyek brigádunk címére érkeztek. A Szabad Európa kétszer beszélt már brigádunkról. Ellenünk uszította a falut, igyekezett lesemmizni az ifjúsági brigád jelen­tőségét. Mi további becsületes mun­kával válaszoltunk, elmélyítettük együttműködésünket a szövetkezettel és a helyi ifjúsági szervezettel és to­vább harcolunk a szocialista faluért. (Taps.) Brigádjaink munkája nem volt min­denütt egyenlő. Maguk a brigádta­gok sem voltak mentesek hibák­tól. Egyesek részegeskedtek, nem dol­goztak becsületesen, becsmérelték a kollektív munkát, nem tartották tisz­teletben a brigád munkarendjét, egyes falvakban helytelen fellépésük­kel nem nyerték meg a lakosság bi­zalmát. Mindezért mi, párttagok, a kerületi és járási bizottságok funk­cionáriusai viseltük a teljes felelős­séget. Egyes tagokat ki kellett zár­nunk a brigádokból, sőt egyes brigá­dokat fel is kellett oszlatni. Ma az ifjúsági brigádokban csak a legjob­bak maradtak meg, akik teljesíteni akarják feladatukat és nekünk az a kötelességünk, hogy figyelemmel for­duljunk feléjük. A brigádok munkája jobb volna, ha az Állami Gazdaságok Minisztériuma, a főosztályok és az igazgatóságok tel­jesítenék mindazt, amit pártunk Köz­ponti Bizottsága határozatba vett. Az említett hivatalos szervek tavaly sok esetben nem utaltak ki földet a brigádosoknak. Néhány helyen még ez idén sem látták meg, hogy a föld kiutalása elősegíti egyrészt a munka­versenyt, másrészt a föld jobb meg­művelését. Mindmáig sok brigádnak nincs hozzáértő vezetője, nem utaltak ki fogatot és gépeket, amint azt pártunk Központi Bizottsága elhatá­rozta. Helyén való volna, ha a miniszter elvtárs elmondaná, hogyan teljesítik a lakások, tehénistállók beruházási építkezésének tervét, hogyan gondos­kodnak az olyan fiatal emberről, pol­gárról, aki elhatározta, hogy családot alapít, és tartósan ott marad a ha­tárvidéken. (Taps.) Ezzel kapcsolat­ban az sem ártana, ha a miniszter elvtárs elmagyarázná, milyen követ­keztetéseket vont le az ifjúsági bri­gádok első országos értekezletéből, amelyet márciusban tartottak meg és milyen következtetésre jutottak ezzel kapcsolatban főosztályaink. Beszéltem a miniszter elvtárssal és megállapí­tottam, hogy ő maga egyáltalában nincs tájékozódva afelől, milyen volt az értekezlet vitája, hogy ennek alap­ján intézkedéseket tehessen. Egy év alatt egyetlen házépítést sem láttam és igen kevés gondot for­dítanak a tehénistállók építésére is. Még hiányosabb az emberről való gondoskodás. Egyfelől a fiúkat és lányokat a határvidékre hívjuk, más­felöl pedig sok esetben egyes elvtár­sak felelőtlen eljárása következtében nem teljesítjük azt, amit teljesíte­nünk kellene. Rá szeretnék mutatni egy ilyen esetre, amilyen tucatjával fordul eiö állami gazdaságainkon. Az egész ja­rásban vízhiány van, ezt leginkább a mi ifjúsági brigádjaink sínylik meg. Ott is, ahol lehetséges volna vizet nyerni, hivatalaink nem törődnek ez­zel a kérdéssel. Brigádunknak például vízvezetékszerelésre lett volna szük­sége, ki kellett volna tatarozni az üzemi konyhát és új tűzhelyet kei­lett volna beszerezni. Tavaly június­ban ellátogattak hozzánk az elvtársak a párt Központi Bizottságáról, velük jött a kormány meghatalmazottja és megállapították, hogy a brigádnak szüksége van vízre, hogy a kályha nem felel meg, hogy meg kell javí­tani. Mindmáig kályhánk nincs, a ja­vítást sem végezték el, a mosdó ügyét sem intézték el, hosszas harc után a múlt héten végre elvégezték a víz­vezetékszerelést, bár már több mint egy esztendeje vagyunk brigádban. Hol a bajok fő gyökere? Az Állami Gazdaságok Minisztériumában és a fő­osztályon. A főosztályon dolgozó elv­társak nem akarták engedélyezni a javításokat. Ma szereztem tudomást róla, hogy 6 hónap múltán mégis hozzájárultak és százhúszezer koro­nát engedélyeztek. Át kell azonbari építeni az egész épületet, amire sem­mi szükség. Hát nem nevetséges do-i log ez? Az egyik oldalon nem tud-i juk, honnan vegyük a pérjst a ja-í vitásokra, a másik oldalon meg hasz­nálható, jó helyiségeket lebontunk. A' brigád és a pártszrevezet nem ért' egyet a főosztály e döntésével és azt követeli, hogy fejezzék be a für­dőszoba építését, az üzemi konyha tartarozását, a fennmaradó pénzt pe­dig családi lakóházak tatarozására fordítsák. Ha majd fiataljaink meg­házasodnak, legyen hol lakniok. A terv gyakran nem felel meg a termelés gyakorlatának. Érdemes vol­na megfontolni, hogy a határvidékre több szarvasmarhát juttassunk, nö­veljük a burgonya és a len termőte­rületét, és a lehető legkisebb mérték­re csökkentsük a gabona és a ré­pa vetésterületét, számbavéve a hegyvidéki tájak természeti adottsá-. gait. Technikusaink munkája nem min­dig helyes. Mi ennek az oka? Nem adnak nagyobb hatáskört, nem vonják őket személyesen felelősségre és fi­zetési viszonyaik sem felelnek meg munkájuknak. Alacsony kereset, kis felelősség és szűk hatáskör azt a helytelen nézetet keltik az állami gazdaságok technikusaiban, hogy nem érdemes dolgozniok, hogy a legjobb lesz elszökniök a határvidékről, mind­ez kifejezésre jut a rossz mtinkaer­kölcsben, a munka helytelen meg­szervezésében a mi ifjúsági brigád­jainkban. Mindnyájan ismerjük az öt­éves terv javasolt irányelveit, ame­lyek értelmében a mezőgazdasági ter­melést 30 százalékkal kell növelni. Tudjuk, hogy ez a feladat teljesíthe­tő. A határvidéken rejtett tartalé­kaink vadnak. Fiataljaink azért men­tek oda, hogy e tartalékokat feltár­ják. Ehhez leginkább a minisztérium részéről van szükségünk segítségre. Támogassatok abban, hogy megszün­tessük mindazokat a hibákat, ame­lyeket felszólalásomban említettem. Jó fiatalságunk van, amely teljesíti feladatát a határvidéken. Elvtársak, bízzatok bennünk, az ifjúság ott fog dolgozni, ahol a legnagyobb szükség lesz rá. Vilibald Bezdiček elvtárs felszólalása (brnói kerület) Technikai főiskoláink fő feladata, hogy szakképzett kádereket neveljen, ápolja a tudományt és a kutató mun­kálatokat, kapcsolatban álljon a gya­korlattal, népszerűsítse a tudományt és a technikát a dolgozók legszélesebb tömegei körében. Azoknak a műsza­ki-mérnöki kádereknek színvonala,, amelyeket népgazdaságunknak adunk, kétségtelenül évről évre emelkedik. Ez az állítás nem származik valami­lyen öntetszelgő elbizakodottságból, hanem a gyakorlati szakemberek vé--' leményéböl, akik a diplomavázsgák biz­tosai. De távolról sem vagyunk elé­gedettek munkánk eredményével és tudjuk, hogy vannak tartalékok, ame­lyek lehetővé teszik a fiatal mérnö­kök szakképzettségének még jelentős mértékben való emelését. Súlyos do­log azonban, hogy termelési gyakor­latunk egyes fiatal mérnökök szemére veti azt, hogy kevéssé éreznek sze­mélyes felelősséget. Az új szocialista ember nevelése még erősen a szak­mabeli tanítás mögött kullog. Ebben nemcsak a főiskolák tanítói bűnösek, hanem elsősorban a Csehszlovák If­júsági Szövetség és a pártszerveze­tek. Sokkal nagyobb mértékben fog­lalkozni kell ezzel a veszélyes fogya­tékossággal, minden erőt latba kell vetni és minden nevelői művészetet ki kell fejteni e hiba kiküszöbölésére. A brnói főiskolai hallgatók becsü­letére szolgál, hogy az utóbbi esemé­nyekben nagyon jól viselkedtek, po­litikai fejlettséget és érettséget mu­tattak. A prágai főiskolák küldöttei, akik exportált helytelen politikai ha­tározatokkal jöttek Brnóba, nem ér­tek el sikert náluk. (Taps.) Egyes helyekről egyenesen kiűzték őket, máshol pedig a főiskolások ész­szerű saját álláspontra helyezkedtek és tiltakozásul a reakciós határoza­tokkal szemben elhatározták, hogy brigádokat alakítanak a gépipari ki­állítás további kiépítésére. (Taps.) Amennyiben egyeseknél hamis néze­tek nyilvánultak meg, — s valóban kevés akadt ilyen — maguk a főis­kolások erélyesen és határozottari rendet teremtettek velük. Mindazonáltal a főiskolai hallgatók Brnóban is hoztak határozatokat, amelyek egyrészt bírálják a hiányos­ságokat, másrészt javaslatokat tesz­nek, vagy követelményeket hangoz­tatnak a főiskolák munkájának meg­javítására. Megegyeznek a CSKP Köz­ponti Bizottságának a főiskolák szín­vonala további emeléséről és fejlesz­téséről ez idén kiadott határozatában levő reform-intézkedésekkel. Ügy vélem, ennek többek között a jó pártmunka az oka, de ezzel egyáltalán nem akarom azt mondani, hogy ez a munka hibamentes. A mérnökök egyre inkább tudomá-í nyos műszaki dolgozókká válnak. Azt, amit azelőtt mérnökök végeztek, ma már gyakran megtudják csinálni ipar­iskolát végzettjeink és a mérnökök egyre inkább az alkotó, feltaláló mun­ka területére kerülnek, amire okta­tásuk is irányul. Ezért a főiskolákon folyó tanításnak és nevelésnek ezt figyelembe kell vennie. Ez' a tény ál­lamunk valamennyi dolgozójának egy­re növekvő szakképzettségéből, ha­zánk szocialjsta rendszeréből követ­kezik. Jogos panaszok hangzottak és hangzanak el a főiskolai hallgatók káder-válogatásáról. Látnunk kell azonban azt a tényt is, hogy főisko­láinkra kevés hallgató jelentkezik éppen a munkás és parasztcsaládok­ból. Hogyan tegyünk eleget annak a követelménynek, hogy a diákok kiválogatása osztályszempontból jobb legyen, amikor például arra a fakul­tásra, ahova 180 hallgatót kell fel­venni, 150 fiatalember jelentkezik és közülük csupán 40 származik mun­kás- és parasztcsaládból? A mun­kás- és parasztcsaládoknak tudatá­ban kellene lenniök annak, hogy mi­lyen fontos és mennyire kötelező te­hetséges gyermekeiket főiskolára kül* deni. Az üzemi és falusi pártszerve­zeteknek nemcsak panaszkodniok kel­f . (folytatás a 11. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom