Új Szó, 1956. június (9. évfolyam, 152-181.szám)

1956-06-02 / 153. szám, szombat

Hriszto Botev, a bolgár nép zászlóvivője Halálának 80. HRISZTO BOTEV különleges helyet ífoglal el azoknak a szabadságharcosoknak a sorában, akik a néhányszáz éves török uralom ellen küzdöttek. Botev, a lángeszű költő lankadatlan küzdelemre buzdította forradalmár bajtársait. Botev, a lánglelkü hazafi mindannyiuknál jobban fejezte ki a nemzeti megújhodás korszaka és a szocializmus építésének időszaka közötti történelmi összefüggést. Bulgáriában Botev hősi halálának évfordulóját, június 2-át a fasizmus ellen küzdő harcosok emlékezetének szentelik. Ez az emlékünnep egyúttal a nemzeti megújhodás és a szocializmus építése közötti összefüggés jelképe is. A bolgár nép Hriszto Botevet örökre szívébe zárta. Nemzeti költői között a legnépszerűbb. Hős, aki a népet hősi küzdelemre buzdítja. A szenvedések, megpróbáltatások nehéz éveiben Botev volt a nemzet ifjúságának példaképe. Botev eszméivel, Botev dalaival tüntettek és küzdöttek a haladó szellemű ifjak a rendőrosztagok ellen. A nácista megszállás alatt Botev szelleme vezette az ellenállási mozgalom bátor harcosait. Partizán-alakulatokat neveztek el róla. Bátran támadták meg az ellenséget, fellelkesülve a költő szavaitól: „Aki hősi küzdelemben a szabadságért esett el, az nem halt meg." „Hriszto Botev a szocializmusért, a békéért és a nemzeti függetlenségért folytatott harcban a bolgár nép és az ifjúság számára lángoló példaképül szolgál" — mondotta Georgij Dimitrov, a bolgár nép tanítója és vezére. Rendkívüli hatása abban rejlik, hogy rajta kívül nincs bolgár költő, akiknek alkotása közelebb férkőzött volna a bolgár nép szívéhez, vágyához, életéhez. A költő és a nép közös érzelmeit nála senki sem fejezte ki jobban. Költeményeiben érezzük a szenvedést, az elnyomottak, a kizsákmányolt tömegek törhetetlen vágyát. Botev hatása nem volna olyan nagy, hogyha személyében nem forrt volna össze a forradalmi szellem az önfeláldozással. Élete, költészete, eszméi, tettei, meggyőződése és hősiessége szervesen összeforrt. Ennek az összhangnak jelképe volt a 28 éves évfordulójára költőnek hősi halála 1876. június 2-án a felkelők csapatának élén. Forradalmi eszméinek valóra váltása a csatamezőn, hősiessége, ez volt Botev tündöklő példaképe. NÉZETEIBEN már megnyilvánultak a dialektikus materializmus elemei. Hitt a bolgár nép forradalmi lehetőségeiben. Meg volt győződve arról, hogy a bajok legfőbb oka a kapitalista társadalmi rendszerben gyökere/k, melyet a munkásosztály forradalmi harcának, a dolgozók nemzetközi szolidaritásán alapuló közös küzdelemnek kell letörnie. A tudományos szocializmus előhírnöke volt Bulgáriában. Életét a haza nemzeti és szociális felszabadításénak szentelte. Híve volt a nagy orosz nemzettel való szövetségnek. A felszabadító küzdelem legnagyobb ellenségének a Törökországot fegyverrel támogató Angliát tartotta. A történelem igazolta Botevet. A testvéri orosz nép két ízben is felszabadította a bolgár nemzetet. Először a török szultánok elnyomása, másodszor a hitleri fasiszták uralma alól. Botev hagyománya a nagy orosz néppel valő szövetségről nagyszerűen nyilvánul meg most a bolgár-szovjet barátságban, amely a Bolgár Népköztársaság nemzeti függetlenségének és szocialista fejlődésének kezessége. A bolgár burzsoázia, látva Botev forradalmár és internacionalista költői hatalmas belyoását a bolgár népre, veszélyeztetve érezte reakciós, nacionalista elméletét és politikáját. Nem volt ereje Botev hatását elhomályosítani, ezért cselhez folyamodott és a költőt nacionalista köntösbe akarta öltöztetni, költői műveinek torradalmi élét letompítani. Ez az ármánykodás kudarcot vallott. Botevnek, a hős költőnek forradalmi dicsfényét a bolgár nép szemében nem lehetett elhomályosítani. MOST, amikor Botev hazájában, a kommunista párt vezetésével épül a szocializmus, a szivekben a szovjet nép iránti hála és testvéri szeretet érzése él, Botev eszméi győzedelmeskednek, és a bolgár nép Botev nyomdokain haladva, kegyelettel őrzi nagy fiának emlékét. Liberti Szpiridonov. A berlini Vígopera prágai sikere iiiniiiiiiiis iiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitifiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiifiiiiiiiiiitiiifiiitiiiiiiiitiiiMiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiitiiiii ifiiiiiiiiiiiiniiii: Fővárosunk az idei nemzetközi zenei fesztivál, a Prágai Tavasz során a világ sok kiváló művészét fogadhatta. A világhírű karmesterei., szólisták és zenekarok neve és művészete már néhány hete vonzza a zene prágai kedvelőit, akik nap nap után megtöltik a hangversenytermeket. De kétségtelenül a legnagyobb esemény a berlini Vígopera vendégszereplése volt a prágai Smetana Színházban. A teljesség kedvéért hozzá kell tennünk, hogy csereakcióról volt szó, mivel ugyanakkor a prágai Nemzeti Színház operaegyüttese a berlini Vígopera épületében vendégszerepelt Smetana Daliborjával, Dvorák Sellőjével és Suchoň Örvényével. Az 1947-ben létesített berlini Vígoperát mind ez ideig nálunk csak az újság avagy olyan emberek lelkes elbeszélése során ismertük, akik az elmúlt években Berlinben jártak és megtekinthették néhány eiőadását. A fiatal együttest megelőző hírnév semmiképpen sem túlzott. Olyan együttest láthattunk, amely igazán felfedező módra keresi és találja meg azokat az eszközöket, amelyek segítségével az opera kiszabadul az évszázados, meghonosodott szokások, sablonok és fogások béklyóibői. Ilyen törekvésekkel természetesen nálunk és másutt is nem egyszer találkoztunk a múltban és ma. De nem találkoztunk ilyen műsorpolitikai következetességgel, amely áthatja a színház minden történését, egész munkáját. A Vígopera két előadását láttuk, éspedig Carl Maria von Weber 1821ben szerzett A bűvös vadász című klasszikus romantikus operáját és Ri- chard Strauss nálunk alig ismert Hallgatag asszony című vígoperáját, amelyet 1953-ban szerzett Stefan Zwelg szövegkönyvére. Zweig Shakespeare egyik kortársának. Ben Jonsonnak játékát dolgozta fel szabadon. A két előadás a zenei drámai művészet mély élményeivel gazdagította a közönséget és sok újszerű alkotó kérdést vetett fel bennük. A Vígopera vezetője és rendezője Walter Felsenstein. Ö adja meg az előadások koncepcióját, az előadásnak, mint egésznek és egyes "részleteinek egységét. Mindkét előadás legkifejezőbb és igazán újszerű vonása az a tény, hogy a színpad 'minden történése a muzsika, a játék, az ének, a tánc, a díszlet és jelmez — harmonikusan egybekapcsolódik és egy magával ragadó színházi hatás érdekét szolgálja. Az egyes szerepeket nem úgynevezett „operaénekesek" játsszák, hanem kiváló színészek, akik számára a zene és az ének nélkülözhetetlen és egyedül lehetséges szerves eszköz az érzések és gondolatok kifejezéséhez. Gerhard Frei, a berlini Vlgopera művésze Weber Bűvös vadászának Kaspar szerepében Ez természetesen távolról sem jelenti azt, hogy az előadás müvé«eei figyelmük gyújtópontjából kifelejtenék a zenekart, Weber és Strauss partitúráját. Ellenkezőleg, igen szigorúan ebből indulnak ki. De ugyanakkor a néző a színpadi történést természetes életnek érzi, életnek, amit csak zenével és dallal lehet kifejezni, ami az énekes számára éppolyan kifejezési eszköz, mint a drámában a beszéd. Mindkét előadáson a mondott sző folyamatosan és zökkenésmentesen ment át énekbe. Külön ki kell emelnünk az énekelt szöveg tökéletes érthetőségét, éspedig a kórusnál is, valamint az együttesnek színészi szempontbői tökéletesen kidolgozott játékát. W. Felsenstein a mű stílusának és jellegének meggyőző kifejezése érdekében szel'emesen, ötletesen és gazdagon él minden színpadi eszközzel. Nem kevésbé fontos szerepet játszik a színpadi beállításnál a világítás is. A Bűvös vadászban G Neher, a Hallgatag asszonyban pedig H. Pfeiffenberger alkották meg az előadások ki-? fejező képzőművészeti keretét. Nincs' itt sok szín, mindent inkább egy tóí nus hat át, de minden szerves kap3 csolatban áll az egész mű eszmeíj művészi céljával és harmonikus egy-? séaet alkot vele. A sző 6zóros értelmét ben igazi színház ez, amely érthetőj közel áll minden nézőhöz és így de3 mokratikus, meggyőző és megrázó; Az emberek sorsát itt ugyanolyan mélyen éled át, mint egy nagyszerig drámai színjátéknál. Az M. v. Zallinger által vezényeli pontosan játsző zenekar színvonalai jó, bár a mi fülünk számára helyenként ez a muzsika keményen cseng. Ha az egyes színészek teljesítményé-? bői csak az éneket ragadnánk ki ami az adott esetben teljesen műn vészietlen eljárás volna — és összehasonlítanánk élenjáró operaszínpada-J' ink átlagos színvonalával, akkor ez az összehasonlítás számunkra nem volna kedvezőtlen. A vendégek közül elsősorban Anna Schlemmet kell kiemelnünk,' aki A bűvös vadász Agátáját énekelte, továbbá Gerhard Freit, Kaspar alakítóját. A Hallgatag asszony szereplői közt különösen Hans Reinmar emelkedett ki Moros tengernagynak, egy öreg tengeri medvének szerepében, aki hallucinációiban a legkisebb neszt is mennydörgésnek véli. Továbbá említenünk kell W. W. Dicks nevét, aki Schneidebart borbély szerepét játszotta és az Aminta színésznőt éneklő I. Arnoldot. Valamennyien kiváló énekesek és színészek. Sokat írhatnánk Felsenstein rendezői művészetéről, mellyel a színpadon tarka, sokrétű életet tud teremteni a tömegjelenetek során, és ugyanolyan mesterien meg tudja festeni a színpadon mozgó egyes alakok jellemét is. Beszélhetnénk arról is, hogyan tudja fokozni valamely jelenet drámai feszültségét. Befejezésül elmondhatjuk, hogy a Német Demokratikus Köztársaság művészei a jelenlegi nemzetközi színikultúrában zenei, drámai művészetükkel, amelyet következetesen demokratizálnak. értékes erőt' jelentenek, hozzájárulnak a népek barátságának elmélyítéséhez és nálunk is igen sok alkotó gondolatot ébresztenek. Kár, hogy nem ismerjük műsoruk több darabját. Kívánságunk az, hogy nemsokára újra látogassák meg Csehszlo-* vákiát. Jaroslav Opavský* A

tiszta papírra először ezt írom le: Szo De Szok. Olyan név ez, mint például Kovács Pál vagy Kis Péter. A név viselője — középtermetű, feketehajú fiatalember — szanatóriumi szobájában fekszik. Én az ágy mellett ülök; be* szélgetünk. A fekete fiatalembert Ismerősei Szoknak nevezik, de van, aki egyszerűen csak így emlegeti: a koreai. Mindenki szereti, közénk tartozik, jó barátunk. Szeretném megismerni ezt a fiút, aki a földgolyó másik oldalán látta meg a napvilágot. A mandulászemek, a tömpe orr, a kiálló járomcsontok szokatlanságán túl a lelke érdekel, a gondolatai, a múltja s az, ami benne és bennünk esetleg közös, noha ő a Csendes-óceán habjainak fodrát nézte suhanckorában, mi pedig az öreg Kárpátok alatt kapaszkodtunk anyánk kötényébe, cseperedtünk emberekké. Künn a fákon madarak hangoskodnak, kibontotta fátylát a tavaszi reggel. Itt bent csend van; hallgatom Szok halk, mély hangját, s megkísérlem. hogy átlépve teret és időt,' elszánjak vele távoli hazájába. Csehül beszél, szinte hibátlanul. Éjjeli szekrényén fiatal, feketehajú koreai lány fényképe áll. Asztalán, a könyvek közt, koreai-orosz és orosz-szlovák szótár. Szok De Szok huszonnégy éves. Korea északi felében, kis faluban született. A falut egyfelől magas és sötét hegyek, másfelől a Japán tenger határolják. Születésekor hazája népe a japán elnyomatás karmaiban sínylődött. Apja halász volt. A kis Szok néha elkísérte apját az aprő kikötőbe. Kis pendelyben figyelte a röpködő sirályokat, a part köveit nyaldosó hullámokat, s azt az egész roppant kékÜZEN AZ ÓCEÁN — S a honvágy? Elnéz fölöttem. kérdezem. séget, amit mi csak moziban láthatunk s amit úgy hívnak: a tenger. Nézte apját, amint egy öreg bárkára száll, mely lomhán nekivág a végtelen óceánnak. S esténként gyakran üldögélt apja térdén a halászok között, kik a munkától fáradtan pihentek a fák alatt, pirosló tűzbe néztek s halk, szomorú hangon énekeltek. N

égyéves volt, amikor apját elvesztette. A tenger vándora búcsút mondott a kéklő vizeknek, a hálónak, a sirályoknak, s az erdők sűrűjébe távozott, ahol a többi társával partizánként harcolt a japánok ellen. A japánok elfogták és börtönbe zárták. Ott halt meg, fiatalon, utolsó pillantását a rácson át szűrődő égdarabra vetve. Törékeny felesége két apró gyerekét forró szívére vonva siratta. Az asszony, hogy a kis családot eltarthassa, egy gyárba ment dolgozni, — kemény munkát végzett egészen a második világháború végéig. Szok 1950-ig iskolába járt. S ekkor egy hivő sző, hazája, népe hívő szava a zöld padból egy másik iskolába szólította, ahol nem számtanból és vegytanból, hanem hűségből és bátorságból kellett vizsgázni. A tizennyolcéves gyerekember fegyvert fogott szülőföldje szabadságáért. Talán ott, éppen azon az úton indult el, amerre az apja ment tizennégy évvel előbb, hoay a partizánok közé álljon. A szörnyű háborúra emlékezik, frontélményeit meséli. Kitakarja a ballábát. Talpa közepétől ferdén fölfelé, egészen a bokájáig hosszú forradás látható. — 1951 február nyolcadikán sebesültem meg, — mondja. Sohasem felejtem el ezt a napot. K' Egy magasan fekvő város határában időztek. A földeken vastag hő fehérlett, az ég szürke volt, mint az ólom. Ha lenéztek a hegyről, a tengert látták, mely a hegy tövében zúgott. Kislétszámú csapatukat váratlanul hátba támadták az amerikaiak. Lábában éles fájdalmat érzett, de nem hederített rá, megfordult s kézigránátját a támadók közé vágta. Társai szétszórták és visszakergették az ellenséget. Ö ott maradt a fagyos havon s csak akkor vette észre, hogy piros a hó körülötte. Annyi vért vesztett, hogy elájult a havas csatatér közepén. is falu kötözőhelyén tért magához. Utólag tudta meg, hogy egy bajtársa széttépett inge darabjával állította el a vérzést és hat órán keresztül hozta a hátán a mély hóban, amíg a kötözöhelyre ért vele. A faluban katonai orvosok és ápolónők vették kezelésbe a sebét. A kedves kis ápolónők saját vérükből ajándékoztak Szoknak, hogy visszaköveteljék a haláltól. Néhány pillanatra elhallgat. S én magam előtt látom a végtelen vakító hómezót, melynek közepén elfulladva és bukdácsolva halad a fiatal koreai harcos, hátán cipelve sebesült cimboráját, kinek arcán már-már a halál hideg csókjai fehérlenek. Versenyfutás ez a halállal,, melyben végül is az' élet diadalmaskodott. Nézem a fiút, aki nem egyszer naookig étlen-szomjan feküdt a téli erdő bokrai közt, az ellenségtől körülvéve. S aki halála napjáig testén fogja viselni egy nagy háború emlé két s az egyszerű hősiesség bizonyítékát. — Jő, hogy már béke van — mondja. Egy nagy nép fia fekszik előttem, aki azért harcolt, hogy szülőföldjén szabadság és béke legyen. ...S aki azért jött Csehszlovákiába, a prágai egyetemre, hogy építészmérnök válhassék belőle s hazatérte után segíthessen honfitársainak hazája újjáépítésében. — Pedig nehezen megy a mértan — mondja — az lrcdalom és történelem volna az erős oldalam. De mégis a számtant meg a mértant gyúrja, mert lerombolt országának mérnökre van szüksége. Szok bár Shakespeare és Byron után vágyik, s szívesebben tanulna Robespierréről és Husz Jánosról, mérnöki egyetemre jár, birkózik a tananyaggal. Emberek, akartok-e hazaszeretetet, áldozatkészséget tanulni? Gyertek ide ehhez az ágyhoz! Ez a fiű nemcsak a golyózáporban vizsgázott hűségből jelesre. Kínán és a Szovjetunión keresztül érkezett hazánkba. Húsz napig utazott. Oroszul már tudott, így aránylag könnyen megtanult csehül. Az internátusban mindene megvan, szerete* és barátság veszi körül. Több koreai barátjával tanul együtt. Tavaly megbetegedett. Betegsége gyökerei valószínűleg a harctéren kiáltott szenvedésekig nyúlnak vissza. Prágából ide küldték, a tátrai szanatóriumba. M$r sokat javult, nemsokára visszatérhet az internátusba s folytathatja tanulmányait. Még három éve van hátra. Nővére Romániában tanult, már végzett s visszatért a Japán tenger partjára, a kis faluba édesanyjához. igen a honvágy gyötri olykor. • Hogyne gyötörné. Hogyne fájna az a roppant távolság. Mert igaz, hogy jő dolga van itt, de ha az embernek eszébe jut az apró szülő-, ház, az öreg fa a faluvégén, az cj csöndes öböl ott lent, Soká hallgatunk, aztán megkérdem tőle: — Mit tud a magyarokról? Mit tud rólunk ez a távoli barát"? Úgyszólván semmit sem hallott ró-* lünk. Mesélni kezdek neki Dózsáról, Martinovicsról, Rákócziról, Kossuthról. Azután Petőfiről. Nagy nehezen lefordítom neki szlovákra, prózában persze, az Egy gondolat bánt engemet kezdetű költeményt. Csillogó szemmel hallgatja. Biztos vagyok benne, hogy odaképzeli Petőfit a koreai hegyek alá, amint kis mokány lovon vágtat a szabadságtiprók sáncai felé s kezében a kék-piros koreai zászlót emeli magasra. A messzi tengeren fehér vitorla tűnik fel s közeleg, nő, olyan biztosan, mint az igazság ereje. Ideje, hogy távozzam, i^egismertem Szo De Szokot, ezt ' ' a kedves, mandulaszemű, feketehajú fiatalembert, akinek szavai megerősítették bennem a tudatot, hogy a földgolyó túloldalán él egy nép, mely ugyanúgy szereti a szabadságot és békét, mint mi s ugyanolyan büszke hőseire, mint mi vagyunk. Különös, hogy az ember néha milyen véletlenül ismerkedik meg a testvéreivel. Veres János OJ $20 1956. júniut i7