Új Szó, 1956. május (9. évfolyam, 121-151.szám)
1956-05-13 / 133. szám, vasárnap
Csehszlovákia Kommunista Pártjának 35 éve « i H' ' armincöt évvel ezelőtt, 1921. május 14—17-én alakult meg pártunk, Csehszlovákia Kommunista Pártja. Ez az esemény népünk történetének egyik legfontosabb állomása. Csehszlovákia Kommunista Pártjának megalakulása határkövet jelent munkásosztályunk történetében. Ekkor kapott a csehszlovák munkásosztály először igazi marxista, forradalmi pártot, mely előfeltétele és biztosítéka volt a burzsoázia hatalma megdöntésének és a munkásosztály hatalomra jutásának. Csehszlovákia Kommunista Pártjának megalakulása vissza vezet bennünket a Nagy Októberi Szocialista Forradalomhoz, mely új útat nyitott a népek történetében, a leigázott népek felszabadulásának útját. Az Októberi Forradalom hatása alatt a szlovák nép a baráti cseh nép oldalán nyíltan l sp fel Európa börtöne, az Osztrák-Magyar Monarchia ellen. 1918. május 1-én, a munka nemzetközi ünnepén a szlovák munkásság legöntudatosabb tömegei Liptó Szt. Miklóson nyílt forradalmi követelésekkel léptek fel. A népgyűlésen felolvasott memorandum egyik legfontosabb pontja a szlovák nemzet önrendelkezési jogának követelése volt. A memorandum kimondja, hogy a szlovák nemzet közös népi államban akar élni a baráti cseh nemzettel. Az a legenda, melyet a csehszlovák burzsoázia terjesztett két évtizeden keresztül, hogy a csehszlovák állam a nyugati imperialista hatalmak kegyéből alakult, hamis volt, azt a célt szolgálta, hogy gyengítse a forradalmi tömegeknek a kapitalizmus ellen, az igazi felszabadulásért folytatott harcát. A köztársaság első éveiben, až 1920. évi decemberi általános sztrájk bukásáig Csehszlovákia proletariátusa az új állam osztályjellegéért, a munkásosztály hatalomra jutásáért harcolt. Az 1920. évi decemberi vereség két évtizedre eldöntötte dolgozó népünk további sorsát. A munkásosztály azonban a vereség után nem dobta sutba fegyverét, hanem okulva a kudarcon — melynek fő oka a munkásosztály élcsapata, a kommunista párt hiánya volt — felismerte, hogy új pártot kell teremtenie, kommunista pártot, mely Marx és Lenin tanai szellemében szervezi, vezeti és felszabadítja a munkásosztályt. Az új, hatalmas tömegpártot Csehszlovákia proletariátusa hozta létre. A párt kommunista elnevezésével is kifejezésre juttatta, hogy szakít a szociáldemokrata párttal, melynek vezérei elárulták a munkásosztály ügyét, segédkeztek a kapitalizmus talpraállításában és a kormányban a munkásellenes intézkedések sorozatát szavazták meg. P ártunk, Csehszlovákia dicső Kommunista Pártja 1921. május 14—17-én tartotta - alakuló kongresszusát. A kongresszust megelőzőleg 1921 januárjában Fenyőházán (Lubochrián) tartották meg a szlovákiai és kárpátukrajnai dolgozók küldötteinek kongresszusát. A kongresszus rendkívüli politikai jelentőséggel bírt, kimondotta a III. Internacionálehoz valő csatlakozást és 21 pontjának elfogadását. A lubochňai kongresszus történelmi jelentőségű volt, ilyennek tekintette a burzsoázia is és a készenlétben álló csendőrosztagok még befejezése előtt brutálisan szétoszlatták. Négy hónappal később Csehszlovákia forradalmi munkásságának 350 000 tagja képviseletében 569 delegátus vett részt 4 ÖJ SZÖ 1956. május 10. pártunk alakuló kongresszusán Prágában. Munkásosztályunk és egész népünk történetében dicső és örök emlékű pillanat marad pártunk zászlóbontása, mely alkalommal rövid határozatot fogadtak el a következő szöveggel: „A csehszlovák szociáldemokrácia baloldalának kongresszusa ünnepélyesen kimondja a moszkvai III. Internacionáléhoz való feltétel nélküli csatlakozását. E pillanattól kezdve cialista Forradalom hatására nagy lendületet vett és több európai államban forradalmi eseményekhez vezetett; 1921-ben lecsillapodott. Lenin elvtárs hangsúlyozta, a kommunista pártok feladata az, hogy közvetlen forradalmi harcokra való felkészülés j helyett berendezkedjenek a tömegek közötti meggyőző munkára, harcra vigyék a dolgozókat a napi követelésekért, megnyerjék a reformista szervezetekben lévő munkásokat, Keh.** .«*«««. Ax fc»pltaH»t» vili* • Pl mIRM wRskswéfiíifi Vrtít. C-T ennyit ittlent, H<V 1 füfl miilié embert éhhalét ellen, mind a párton belül, mind a párton kívül. A párton belüli ideológiai harcbán a párt helyes irányvonala 27 évvel ezelőtt, pártunk V. kongresszusán jutott érvényre. Gottwald elvtárs vezetésével egy ellenzéki csoport alakult, mely az egész párttagságra támaszkodott és kifejezte annak akaratát, hogy a pártot — mely a Jílek által vezetett opportunista vezetőség alatt , ojosgassáfok •fowsatek ferjeswáfek a finiš safló!! A KOMMUNISTÁK CSEHSZLOVÁKIÁI PÁRTJÁNAK <A Uf. IN TCRNACIO* AI.E SXB*CIOJA> HETILAPJA XH.il. éviol»am IS. sxÁrii ntttt |KWCM81i» CW«flÖtt(* <931, máluffi I. i>«ntek. A kenyérhez, munkához, földhöz és szabadsághoz vezető yeflen út: a kommunizmus útia! VM mágj m\Bt 1-feiT >m-.f sitúM í, a tot»>írtöív.«3 páti mi ňf ^ Sfefl- tfrsarfata' harcos JV,-:$ »««&#*» VctM « tefly&k a'í*&*<M»$ *tmr*mi~ -.a a^h- a mrtW P?A< & a vsrmnisla pixm* fir-hfif- A ic&iíívtf&t. • M> van mt Májas > .<-.-5, .u h-Stt*****- sxi ial i IMíU, b<i£< CJÍ.K 5 •ii'iy.^UtfvM VÍVÍ:V«V»VK.; 3 tsvi»>:;*íi<á*.v, vWariiá <::)•• <-)>-<>, CnsrxWnr- •/•>»* <;!{>.,os-íji-> \ * 5 MtóiSj- «$ j y.Síli H *>a#»* Mi*. » WXCČii?** >. mala*, tfrfjwa* ><$i ?i;>t Wfi&iSján Oí-rt *>*.:> * »^v&jVí** v s. Mg"- j < ?<-<g. tTOa&tttttf fr&jttl' $ -«« k ::<.>>«<• •>**,> «*ff. !*U. < vr-« X A í?.< } ! - '.<»u V , N '< V> ftSii'ý.z <> *?x-i\<>r>>%,: A iiikteiü [ •••.<••:•./ r> Í.oi ^ <>i:v<<:«:< vcüU;< feÄSs í-S ;:<;:'<. {•><: iŕ-Äť í:* ií!:^^ i-< kúoys/ , H) „ iMf y< ^ f!•:•>* my.sf -< iwr-ava. ti : .jfiy ::V< ?0ÍÄ ^tnf^í^'i?)? «8ín .;::;• :•> ' <<.••) ŕ; kft;•/<A-, • u fo d .-5 ; :•: }••':'. tí vO.'iíT frttftkiÄ. ki<::• W.ÍÍÍSv '(•'!. ' < v ff^ :"U'js sí y{<ífs<> {íítwi: i'\.<:>f : JJOKí t •> Všíňni-. •• > •• ••• :<i !?«•;;> :t, ?!-í «*>:<':>§**} x >r.>,-.tr-k:t toK^fx^i^l ::í.xl>••;?. í>-: Ä vsí/vis: >ii Vsí->?>Äírs-:-í. bocs-W: V: "v rí r'í:. 'ryv^V Ä • . jK-m jer. . . a '.'l "í -"k < ••xvíV Šft'^gy asi mírt^x) t-s -í-.*:r.: MZ* :»Mf&.*f jťiyZÁ x--}:-::"::č:v:<i. b<:' jir/ajija. ňvá iijt •<•:•«>• a • :;:Kfj>:'.}ftí¥t:ik i{ftzáti;»:v> :.:OV<.>-O;1;O>. ) :Vv/:rf>sbirA<ci, ÍV v Hfrfo^ örrtizt^yöír^ >> f-'-K:* i<»-r<«»ib<<ft' nyujt-i : íCWÄťH VATfS?:;:.'.: v«: •.^•.'•HíZ^V,: k A xía^-yňr iJvülif.i •>:::•:a: ^ csoí: itf)!^^ x h^prvh:^ ť-:.:; ;;> >-<;v ; »:> >?- :<;.:v>:^X r.f-.M.t-'-i >>:'::•? -tfisrCcVví I í, Ok < Jf »Tt'f ^g^ňk, -<j n 5 J/- « >-v , " írf.'M !:<:< ft* ».?>:>. MCiV IVífeťÄlU ••• \--::-.f-v.y , :: '"í-nsí-' :>>:; ó.í>V! s':^ <::í>i » '(• ••• }<J \'<VV Í ;<V'Í:;<>:':<Ŕ+ X. í.w:' •; 5vĽ(}.'< a :íisiíy.-:r a íá^/rHiíc^ci: ií er:>k- Máj-.?* ňtícSŕ f-i-. í.>;>v»:j > <Jv<é<J>*í< t5w<:«iík Magasok, kisgazdák! Hjúmtt^ások és fi^nkásdk i Kunkanélküii^k iájus í*é» ki az acsára! T^űs^lak ď k^mmsmsfskiuii! ,— 7 ——— l^fintt fxnúvssx: :;v»ťs«; {cž :x>bba« ? Wí.ío'^sz szfík • >s?ň::<:i víííiäž^ÍI,. 1. yaHÍftfc nô^ikai -c- tyri'yyjih ,:<;} vs^tsrit. ; ív Í Jt^Wírt^j^tö ňATi • (v. rufíkív^ii írvir .fc Ar.. :. • ?.!••<»: Cx'CT vpfv<>. >x.' <>$}•><>:•« feísaÄiáať'.éíí Í!<>í<y j^srí v:-: :<»-'•: v>'>: rc válií :'í>"ífá«Ŕ 'SÍ: ÍCvXUZ.ik (<<»,}J, .Kt^í-iW ;.'.'>• f.'k-.i :<•.,;• Íí-r ví I-íiv! ; .xíx » Jvvijrawíísía p&rt ÍWftííW ^KV-V^fô-, ft/f>kr>ak> aíük^í f-s töví^bí •rbff^íiattí: r:»íí;:n->zA>>ä-i:í, bi»?:cj>: päfiiiíŕS » • M{:-':ít<jmOT«nte!ÄV. {X>.3>ÍC a* f MC-ÍKÍJOV.; T-: krszáriv.'íj rabiaítvítjiisJ. xmímx vrfťý, íi^rjöjr. a rvwínisis ísottsr.'k >ir$: •imťj»k\i<i, íAivii, ije^y ijíini-víK-ri ••ť;«t.r.b >> ŕ 3 oiwíif IKT-BÍJI RE.:S»:;<A K-LFVIAÖSTA :SÍXÍ! '.ÍJJÁ-ŠI sv.i f/»i:xt.. .s-ráHtí^k iŕ a h• h<>yy fcór: k cn'ír * 1 ňíir-ííi: a iSíCftJbOt-. vci--< ) ív y y ÍMfL-"' cs^k-í^; •ku.iik&í (ŕ. fja^^'i'íli: :mcV -- kŕH<í a kízé. Pŕ üníi^x-i ; vvtaki-j&ii a-'koíflwyavíw- aJa M^Jas-.t-^sl »yi>wrg>> «"íf:k,ar.ťik:íí:: -sííKWk a 1 í'ľKXÍi KJÍ ;íí; V ä ň: MCÍ^í* PN-.V^fiíOíix «:<" JJKTt >1 kor:?>;Vf:y k>.Í a icíiíc?<:iíí^ akitSt f^awjís st^rr Ä aevŕ^e^j ÍO •Ä) feo?oa:Í3» hf5š SítiíiyT :<. aki i' Kapitalista csödbolsevik győzelem \í íikjei i vitáié mcKMjCV ><r. it'(;.TÍ!>: íiurvtö Ss S>>!(Ä nem ismert íflg fM*VcKeíí**»t1í kivitt r-t]':V g-t ííijtpltaiíííí áJU.TK-kai, ü íeil^t pocirtiiíf čc-jpr>' otí.tt & ítttfa[M«j!í*ía ŕ^ p-,3. ^Mil «ÍMáSí:kll. il-2'í éfiAkÜRV', •mift .1? aetAí No- . (est Hrtlcbw;g<*! kftríársatóžw is ir.'.íiü.-.^iák ittF-.-'<raHr»afv>sips»íí. -ízy f'jííís •(oonšif; V U. Atttíf R Uyiuiista Bildísí't Liatom o.' t (Tjaíítžrakíjan ilttrr Sif'H -«^3ÍJpsÍ(. jni^ ňr i'ja* CN9k ^fÄÍ Ji^Vbaft f» 9 vcíc^ IvíCicí íio-KIMVJ »M SO 10 Mfel* 23 í:ň ft- ľi:-)^.'--'. it fertt^M i-> tc". rtt, . r^'jm-K ^ -'^í'Eŕ'K. A V.3í>:rať!^í? . *^ :•> -^.i.' v <<í. : •. iíťí."a kríií'st ' .-J . ' í A it cjtiíégyl.' jíň kf'»•««» «3>.->íí«Ott>3 !fH>( it O rt-Jt»!«í tvnttpy. íl ; • i viliig tňi::<J.>3 TtM^Í a <í:.t^- ' f,ntfírt<* hŕ:tgŕri(so S ti ' íri,Tík»:tftt:tíÖ«í:. .t tŕgjt:fvť\Jih ífc&feÁibat: Wrti'níí 3 5*"CÍ3tis~ r: jvťjv.S'r, ;; Ť^ŕíSí-Ifvŕ í* íl f aíi'ík ^ ?. 'iívľ,'"""' t:»ic«et.. a t 'i V:*; :h3j3ji>3. trí^P'íW'í rvúixk-n. 1 A iii!f>:(tvj;t- J'. > 1* : ' vátlai" !• :>: if-*' k '.: • •'i;': ?A v>.\ V.--'f.v.'í.i-c: )>:ir'>rl j i>-j fňíartí'íi^í.ii >i:V.1i rta< :V»r. m k3í <Í.'. .»:Íi..,.Ac:l tŕr;ía.vttír' te,'r.p'čr*'.r &.tíy<'a?á t-3í-.,a ,':)tí \<r,.y> • ŕs 1 f: ký-rr^a'/'A tár^a ftäíraírta A? t.'!-t;-''i<'3 vt!>iír.teta í'^bí-v'j iíí^tffiít a? ti; itr.i>iíri^íiar3 iy(f) (S 3 f. Ir.íai>3;i3 :,':: a wtivaíc -: tFASttáw igťíatptíf : v< ;>'): Sa;i:iuats^ r.átü'i aíívt,pa ás Ír! a iŕíniís; Až a retKÍarar, anet? itysn n>;:tŕrracífc fli'ffl «u-<. ÍSCKÍ 3 ; Rjroľsftbfraf. íí;:1í;-:.,. 3 : :f. !<::<3í.i3t;• 'r.í* . Ha iíwll haitit! ; K atiiii:':1 tt.-: ľt; .::;,-> t. a^vtš at3ti ia t:s t aíisa h:*:::;i .:"t(Évi ííŕ:t. i •>;:: • Jtít-aí. a:::' 1. 3 R>.t\*:;t::3tT:;>3 í :: - :'t('v. < : v ' jtlft:: :: a VA:>ita:ts::a ;;3it3lv it^iti K3v..>;ó3iai . Tiacttásr 1::; :é'.Vtj Jtí' tN;í::í it ;h ,>''.3f |)' ,i't'tí: 1:í-.,;: :3 a t>:;írŕt iáfllaí jsái ís ma-ít, 3 kAf iiKitíis rťattaiet a szociáldemokrata párt baloldala a Csehszlovák Kommunista Párt nevét veszi fel, amivel a szociálpatrioták pártjától való tényleges elszakadását juttatja kifejezésre. A jele/ilévő küldöttek szervezeteik képviseletében ünnepélyesen kötelezik magukat, hogy a 21 feltételben foglalt kötelességeket minden körülmények között teljesíteni fogják." Röviddel a párt megalakulása után a párt irányvonalának megszabásánál a párton belül különféle nézeteltérések merültek fel. A Šmerál elvtárs által vezetett pártvezetöség ellen egy erős szélső baloldali ellenzéki frakció alakult. Az ellenzék a forradalom megvalósítását követelte. A kommunista Internacionále III. kongreszszusa, mely abban az időben Moszkvában ülésezett, megtárgyalta e fontos problémát. Lenin elvtárs ismert zseniális beszédében foglalkozott a változott nemzetközi forradalmi helyzettel. Rámutatott arra, hogy a forradalmi hullám, mely az első világháború után és a Nagy Októberi Szomegteremtsék a jövő új forradalmi fellépésének feltételét a hatalom átvételére. Lenin elvtárs külön figyelmet szentelt pártunknak, támogatta és megvédte Šmerál elvtársat az ultrabaloldali frakció támadásával szemben. Lenin elvtárs hozzájárult ahhoz, hogy pártunk mindjárt születése első napjaiban a helyes irányt, a tömegpárttá való fejlődés irányát kövesse. C sehszlovákia Kommunista Pártja, mely mint hatalmas tömegpárt jött létre, nem lehetett mentes a különféle helytelen ideológiai nézetektől. Pártunk nem rendelkezett forradalmi múlttal és tapasztalatokkal. A tagság nagy hányada a szociáldemokrata párt soraiból lépett át hozzánk, terhelve szociál- , demokrata tradíciókkal és opportunista nézetekkel. Pártunk a burzsoázia elleni hosszú éves kemény har- ; cokban edződött, acélozódott. Pártunk j története a szakadatlan harcok törté- j i nete, harc a burzsoázia ideológiája í izolálva volt a tömegektől — kivezesse a válságból. Az V. kongresszus a pártnak új világos marxi-lenini irányt szabott, felvértezte a pártot a bolseviki sztratégia és taktika fegyverével, ami biztosítéka lett annak, hogy pártunk történelmi feladatát teljesíthesse. 1933-ban, Hitler uralomra jutása után a Csehszlovák Köztársaságot komoly veszély fenyegette. Pártunk a köztársaság megvédéséért folytatott harc élére áll. Egyedül a kommunista párt mutatta meg a köztársaság megmentésének helyes útját; az összes demokratikus és antifasiszta erők egyesítésének, egy széles alapokon nyugvó, erős népfront megteremtésének útját. Leszámolni a hazaáruló reakcióval, s a Szovjetunió szövetségére támaszk<?üva, minden eszközzel megvédeni a köztársaságot — ez volt a kitűzött feladat. Egyedül a kommunista párt vetette el a müncheni paktumot. A kommunisták kifejtették, hogy népeink a kapitulációval sohasem azonosítják | magukat, a harcot tovább folytatják a végső felszabadulásig. A nemzeti elnyomás legnehezebb éveiben népünk megismerte a kommunista pártot, mely a fasiszta megszállók elleni könyörtelen harc élére állt és azt vezette. A fasizmus elleni harcban, a felszabadulásért 25 000 kommunista áldozta életét. * * * A felszabadulás utáni időszakban pártunk bebizonyította, hogy amint harcolni tudott a kizsákmányoló kapitalista rendszer ellen és megdönteni tudta annak uralmát, nem kisebb lendülettel és lelkesedéssel tudja építeni új, népi demokratikus köztársaságunkat. Pártunk büszkén tekint vissza 35 éves nehéz és dicső harcaira, mely idő alatt vezette Csehszlovákia dolgozó népét. A felszabaduláshoz vezető út kemény volt, nagy áldozatokkal járt. Az áldozatok azonban nem voltak hiábavalók. 1945. május 9-én történelmileg igazolva lett Csehszlovákia Kommunista Pffrtjának helyes harcos politikája, valamint jelentősége népeink történelmében. 1945. május 9-én beteljesedett Csehszlovákia forradalmi munkásosztályának a felszabadulásért vívott harca. A felszabadulásunk óta eltelt tizenegy év alatt pártunk vezetésével szorgalmas n Apünk a szocializmus építésében hn'q'mas eredményeket ért el. A felszabadulás utáni tervszerű építő munkához programra volt szükség. E programot 1945. április 5-én Kassán hirdették ki. 1948. február 25-e Csehszlovákia Kommunista Pártjának további hatalmas győzelmét jelentette. E nap történelmi jelentősége abban nyilvánul meg, hogy a burzsoázia ellenforradalmi összeesküvése széjjel lett zúzva és így elhárult az utolsó akadály a szocializmus építésének útjából hazánkban. Egy évvel későbben Csehszlovákia Kommunista Pártja "a IX. kongresszustól azt a feladatot kapta, hogy mozgósítsa hazánk összes termelőképes erőit az első csehszlovák ötéves terv teljesítésére. Az első ötéves gazdasági terv — melyet a 2 éves terv előzött meg — merész, nagyvonalú perspektívát állított fel mind az ipari, mind a mezőgazdasági termelés terén. A IX. kongresszus határozata különös jelentőséggel bírt az elmaradt Szlovákia iparosítása szempontjából. Az első öt'éves tervben (1949—1953) eredményesen teljesítettük országunk szocialista iparosításának alapfeladatát. A gépipar, az egyik legfontosabb termelési ág, az első ötéves terv végén a háború előtti színvonalat négyszeresen szárnyalta túl. Az első ötéves terv alatt népgazdaságunk hatalmas fellendülésével leraktuk az anyagi és kulturális jólét további gyors fejlődésének alapjait. Pártunk Központi Bizottsága e napokban terjesztette elő a második ötéves terv irányelveit megvitatás végett. E terv teljesítése életszínvonalunk további fokozását fogja eredményezni. Gazdagabb és erősebb lesz hazánk és még örömteljesebb életünk. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa után Novotný elvtárs beszámolója pártunk Központi Bizottságának ülésén feltárta mindazokat a sorozatos súlyos hibákat, melyeket pártmunkánk lenini normáinak megsértésével követtünk el. Ez a nyílt bolseviki kritika a tömegek pártunk iránti bizalmának megerősítéséhez vezet, mely nélkülözhetetlen nagy feladatainak teljesítésénél. A zok a hatalmas sikerek, melyet a szocializmus építésében elértünk, elválaszthatatlanul összeforrtak pártunk ragyogó történetével és arra serkentenek, hogy még szorosabban zárkózzunk fel szeretett pártunk köré, mely határozott lépésekkel vezet minket a szocializmus és a kommunizmus megvalósításának útján. Ladislav Lipták , Kassa Szabó Béla