Új Szó, 1956. május (9. évfolyam, 121-151.szám)
1956-05-10 / 130. szám, csütörtök
A Szovjetunió honvédelmi miniszterének parancsa Folyamatban van azoknak a gátaknak az eltávolítása, amelyek akadályozták a népek jobb, kölcsönös megismerkedését René Coty és Joszip Broz-Tito pohárköszöntője Párizs, május 8. René Coty francia köztársasági elnök hétfőn este az Elysée-palotában ünnepi vacsorát adott Tito jugoszláv elnök és felesége, Jovanka Broz tiszteletére. A vacsorán francia részről jeleíí volt még Guy Mollet miniszterelnök, a kormány több tagja. Le Troquer, a nemzetgyűlés és Gaston Monnerville, a köztársasági tanács elnöke. A vacsorán Coty és Tito pohárköszöntőt mondott. A francia köztársasági elnök pohárköszöntőjében melegen üdvözölte a jugoszláv vendégeket, majd arról a vállvetett harcról beszélt, amelyet Franciaország és Jugoszlávia a két világháborúban a közös ellenség ellen vívott. Ezután így folytatta pohárköszöntőjét: „Vajon van-e a világon olyan épeszű ember, elsősorban felelős politikai személy, aki belenyugodhatna abba, hogy az emberiség két ellenséges táborra legyen osztva? Ami bennünket illet, mélyen sajnáljuk, hogy a népek közé fal emelkedett, amely gátolja egymás megismerését. Hisszük, hogy a népek békét akarnak, de egyik a másikat azzal gyanúsíthatja, hogy háborút akar, ami már magában véve bizonyos háborús veszélyt jelent. Ezért megelégedéssel szemléljük, hogy a népek között emelkedő falon rések nyílnak, amelyek megengedik a jobb megismerkedést, és azt, hogy a népek kezdjék egymást jobban megérteni." Joszip Broz-Tito elnök válaszul mondott pohárköszöntőjében megköszönte a szívélyes fogadtatást és szintén kitért a két ország háború alatti együttműködésére. Ezután így folytatta: „Hőn óhajtjuk, hogy a világ felelős személyei, de különösen azon országok vezetői, amelyek áldozatul estek az agreszsziónak, legalább a második világháborúból vonják le a szükséges tanulságokat, óvakodjanak a múlt hibáinak megismétlésétől s önös érA DPA jelenti: Az Egyesült Államok egyik kongresszusi bizottságának jelentéséből kiderül, hogy a Szovjetunióban 1920-ban 41000, 1954-ben pedig már 541000 kiképzett mérnók dolgozott. Ugyanezen években az amerikai mérnökök száma 215 000-rőI dekeik ne homályosítsák el a múlt emlékeit és a jövő távlatait, hanem állandóan tartsák szem előtt a legfontosabbat: a békét és a békés nemzetközi megegyezést és együttműködést!" Nem helyénvaló most arról beszélnijki volt a hibás, miben és mennyiben volt a hibás. Ma arról van szó, hogy hibát többé senki se kövessen el, ne engedjük meg, hogy egyes személyek a világ sorsával játszadozzanak, mert ha ezt nem engedjük meg, háborús katasztrófák sem fordulnak elő. Márpedig egy új világháború, a ma lehetséges hadieszközökkel, különösen az atomfegyverekkel, az egész emberiség fennmaradását veszélyeztethetné, minden meglevő kultúrájával és civilizációjával együtt. Ha tudatában vagyunk ezeknek a következményeknek, akkor nem kétséges, hogy el kell vetnünk a különböző vitás problémák háborús eszközökkel való megoldásának módszerét, s új utat-módot kell találnunk az államok és népek közötti megegyezéshez. A népek közötti új viszony kialakításához vezető utak keresésében, a nemzetközi együttműködésben és egyebekben nem szabad türelmetleneknek lennünk, mert jó eredményt csak akkor érhetünk el, ha mindig szem előtt tartjuk, hogy a háborúk nem oldják meg a vitás kérdéseket, hanem még bonyolultabbakká teszik. Teljesen egyetértek önnel, elnök úr, csupán 500 000-re emelkedett. A főiskolákon 1950-ben 28 000 szovjet mérnököt képeztek ki. 1955-ben pedig 63 000-et. Ezzel szemben az amerikai főiskolákon 1955-ben 52 000 mérnökhallgató végzett. abban — folytatta Tito elnök — hogy már fokozatosan folyamatban van azon gátak eltávolítása, amelyek akadályozták a népek jobb, kölcsönös megismerkedését. A • nemzetközi kapcsolatokban ez nagyon fontos, mert ha nem ismerjük jól, nem értjük meg egymást, ha nem értjük meg az ebben vagy abban az országban végbemenő események lényegét, ha nem ismerjük, a szokásokat, az egyes országok népeinek törekvéseit és nehézségeit, akkor nem csoda, hogy hajlamosak vagyunk inkább rosszat, mint jót gondolni egymásról. Ez pedig még mindig szakadékot és veszélyes helyzetet teremt a népek között. Azt hiszem, hogy ma már sokat tettek a népek kölcsönös megismerése érdekében, s ez bátorító a világbéke további megszilárdítása és a nemzetközi együttműködés szempontjából. Ezen az úton kell bátran haladni és fokozni kell a kölcsönös bizalmat." Tito elvtárs Franciaország és Jugoszlávia kapcsolatairól szólva befejezésül kijelentette: „Jóviszonyunkat és a közös érdekű kérdésekben való együttműködésünket nem akadályozhatja és nem is szabad, hogy akadályozza, ha az egyes külpolitikai vagy belső jellegű problémákban nézeteink különböznek. Igen sok nagy jelentőségű közös kérdés áll fenn, s ezek a kérdések megkövetelik baráti és sokrétű együttműködésünket, nemcsak Franciaország és Jugoszlávia érdekében, hanem a béke és a nemzetközi együttműködés érdekében is." dolgoztak ki Spanyolországban Spanyolországban tízéves gazdasági tervet dolgoztak ki. A terv a spanyol gazdasági élet teljes átalakításának és modernizálásának meggyorsítását tűzi ki célul. A tervet abban a reményben dolgozták ki — mint a Reuter jelenti —, hogy az amerikai gazdasági segély összege 200 millió dolárra emelkedik. Moszkva, május 9. (TASZSZ). — Katona, tengerész, őrvezető és őrmester elvtársak! Tiszt, tábornok és tengernagy elvtársak! Országunk dolgozói és a szovjet fegyveres erők tagjai ma a hitleri Németország felett aratott győzelem 11. évfordulóját ünneplik. Tizenegy évvel ezelőtt a szovjet nép és derekas fegyveres erői a Szovjetunió Kommunista Pártja vezetésével, vállvetve harcolva Franciaország, Nagy-Britannia, az USA és más, a hitlerellenes koalícióban rérztvevő ország népeivel és hadseregével, leverték a fasiszta fegyveres erőket és feltétel nélküli kapitulációra késztették a hitleri Németországot. Jókívánság;.imat fejezem ki a hadsereg, a légi flotta és a haditengerészet valamennyi tagjának a világraszóló győzelem évfordulójának napján! Oj még nagyobb sikereket kívánok önöknek a harci és politikai Belgrád, május 8. (ČTK) — A csehszlovák nemzetgyűlés küldöttsége, amely ezekben a napokban Belgrádban tartózkodik, kedden a jugoszláv szkupstina épületében beszélgetést folytatott jugoszláv kollégáival. Délelőtt a jugoszláv vezető tényezők, elsősorban Szvetozár Vukmanovics-Tempo válaszolt képviseMoszkva, május 8. (ČTK) — A TASZSZ jelentése szerint Moszkvában nyilvánosságra hozták az állami nyugdíjakról szóló törvényjavaslatot, amelyet a Szovjetunió Minisztertanácsa a Legfelső Tanács elé terjeszt jóváhagyás céljából. A törvényjavaslat értelmében megjavulnak az öregségi nyugdíj megszerzésének feltételei a munkásoknál, a bányákban dolgozóknál és a nehéz munkakörülmények között dolgozóknál. Rokkantsági nyugdíjra joga van minden Vasárnap, éppen egy évvel az osztrák államszerződés aláírása után Ausztriában választások lesznek. A hetek óta folyó választási harc elsősorban gazdasági kérdések: az öregségi biztosítás, az általános drágulás, a volt szovjet kezelésben álló vállalatok, de általában az összes, háború után államosított vállalat további sorsa, mindenekelőtt azonban a köolajkérdés körül forog úgy, hogy a nép „olajválasztásokról" beszél. A nemrégen feltárt igen jelentős osztrák kőolajtelepek, amelyek minden szocialista államban egészen természetesen tüstént az egész nép javát szolgálnák, hatalmas belpolitikai harcok s a külföldi imperialista érdekek központjába kerültek. Ez a kapitalista „kőolaj-áldás" a Közép-Kelet sorsára emlékeztet, ahol az elmúlt évtizedekben a jobbára lakatlan sivatagok alatt feltárt óriási kőolajmezők az arab írszágokat egyik napról a másikra a világ gazdaságilag egyik lep identősebb területeivé, az imperialistu torzsalkodások egyik fő tűzfészkévé változtatták. Hasonló a „karriérja" az osztrák kőolajnak is. 1937-ben kezdik meg a termelést Zistersdorfban, a Morva folyó osztrák oldalán, alig néhány tízezer tonnával. A háború utolsó évében már több mint egymillió tonnát ad az új osztrák kőolajvidék Hitler hadigépezetének. A szovjet csapatok, mirjt német vagyont, saját kezelésbe veszik a háborús események következtében erősen megcsappant termelésű olajtelepeket, s azokat mintaszerű kutató és feltáró munkával s jelentős beruházásokkal évi több mint hárommillió tonna kőolaj termelésére építik ki. Közben 1946-ban az osztrák kormány a kőolajtermelést, számos más nehézipari ággal egyetemben, államosítja. Az államszerződés — mely Ausztriában a békeszerződés szerepét tölti be — a Szovjetuniónak ismert nagyvonalú politikája alapján visszaadta az osztrák népnek ezt a volt német vagyont is, mindössze évi egymillió tonna kőolaj szállítását biztosította tíz éven keresztül. Hogy ez a Szovjetunióban okozott háborús károkhoz képest nem valami nagy megterhelés, bizonyítja. hoav a termelés 1955-ben már meghaladta a három és félmillió tonnát, s ebben az évben valószínűleg eléri a négymilliót. Az államszerződés aláírása után azonnal megindult a bel- és külföldi tőkés körök tülekedése az osztrák felkészülésben, a harci technika elsajátításában és az általános harckészség további fokozásában. A győzelem napjának ünnepén elrendelem: Ma, május 9-én hazánk fővárosában, Moszkvában, a Szövetsági Köztársaságok fővárosaiban, valamint Leningrád, Sztálingrád, Szevasztopol és Ogyessza hősi városokban 20 ágyúlövést adjanak le. Örök dicsőség a haza szabadságáért és függetlenségéért elesett hősöknek! Éljen a nagy szovjet nép! Elljen a történelmi győzelmeket aratott szovjet haderő! Dicsőség a Szovjetunió Kommunista Pártjának — valamennyi győzelmünk ihletőjének és szervezőjének! Moszkva, 1956. május 9. G. ZSUKOV, a Szovjetunió honvédelmi minisztere és marsallja. lőink kérdéseire, amelyek a jugoszláv gazdasági rendszer és a tervezés kérdéseit ölelték fel. Délben a küldöttséget E. Kardelj, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Végrehajtó Bizottságának alelnöke fogadta. Délután folytatódtak a képviselők közti beszélgetések. A vita igen nyílt ,és szívélyes volt. polgárnak, tekintet nélkül a ledolgozott évekre, ha rokkantság következtében munkaképtelenné vált. Növelik az árváknak járó járulékokat is. A törvényjavaslat érvényben hagyja az egyes munkakategóriákra vonatkozó eddigi nyugdíjaztatási irányelveket és elsősorban a munkások, a bányászok, a katonai személyek nyugdíjaztatásának kérdését rendezi. A törvény jóváhagyása után, 1956. október 1-én lép érvénybe. nép egyetemének érdekeit szolgálni hivatott, volt szovjet kezelésben levő, úgynevezett USIA vállalatokért, de az államosítás megszüntetéséért s íly módon elsősorban a kőolajért is. A kormányt tíz év óta a klerikális néppárt és a szociáldemokrata párt koalíciója alkotta. A szociáldemokrata párt jobboldali vezetői a párt baloldali tömegeinek s a kommunista pártnak minden figyelmeztetése ellenére aláírták az úgynevezett „bécsi memorandumot", amely tárt ajtókat nyit a tőkés körök számára „az állam kezelésében levő vagyon mozgósítására", értsd az államosított vállalatok visszaadására a tőkések kezébe. A jobboldaliak — a néppárt s a mögötte álló nagyiparosok — mindent mozgósítanak a választási győzelem érdekében. Az elmúlt vasárnap a politikamentes katolikus klérus is síkra szállt s minden templomban felolvasták az osztrák püspöki kar pásztorlevelét — természetesen a néppárt, vagyis a nagytőke érdekében. A néppárt a „néprészvények" jelszavával bolondítja az amúgyis klerikális befolyás alatt álló tömegeit s amerikai példákra hivatkozik, mintha ott a részvényvagyon túlnyomó többsége nem néhány monopólium kezén lenne. A szociáldemokrata párt választási programjában - ugyan az államosítás fenntartása, elsősorban természetesen az óriási kőolajvagyon államosítása mellett tör lándzsát, de választási harcát különösképpen nem a néppárt, hanem — a kommunista párt ellen élezi ki, mintha a kommunisták lennének az államosítás fő ellenségei. Mindezeket a koalíciós terveket, üzleteket csak az osztrák munkásság, az osztrák nép húzhatja keresztül. A vasárnapi választásoknak a baloldali szociáldemokraták s a kommunisták győzelmét kell hozniok. Csak így, megfelelő balratolódás révén — amilyen például a január elejei francia választásokon volt — lehet Ausztriában is megakadályozni a nagytőke és a klerikális reakció térhódítását s elérni azt, hogy a termelőerők s a nagy természeti kincsek azok egyedüli jogos birtokosait — az egész osztrák népet szolgálják. f-e-c) 0 J s 7 O «J 1956. május 10. Ladislav Lipták , Kassa Szabó Béla Közös nyilatkozat a holland Szocialista Szövetség és a kommunista párt együttműködéséről Á De Waarheid című lap közli a holland Szocialista Szövetség vezetőségének és Hollandia' Kommunista Pártja Politikai Bizottságának közös nyilatkozatát. A közlemény leszögezi, hogy a két párt „a békéért és a szocializmusért folyó harc érdekében ezentúl tartózkodik egymás támadásától" és a vitás kérdéseket a marxizmus—leninizmus elvei alapján igyekszik majd rendezni. A lap külön rovatot bocsátott a Szocialista Szövetség rendelkezésére nézeteinek kifejtése céljából. A Szocialista Szövetség „feladatának tekinti, hogy közvetítő szerepet töltsön be a kölcsönös megértés és együttműködés megszilárdítását szolgáló kedvező feltételek megteremtésében és annak érdekében, hogy meg teremtődjék az egység a munkásosztály és mindazok között, akik Hollandiában baloldali politika mellett foglalnak állást. Éppen ezért a Szocialista Szövetség nem állít fel külön listát az elkövetkező parlamenti választások alkalmából. A két párt véleménye szerint ez a közös határozat „előmozdíthatja a holland munkásmozgalmon belüli kapcsolatok megjavulását". (TASZSZ). Faure oroszul tanul... Edgár Faure volt francia miniszterelnököt, mint ismeretes, meghívták a Szovjetunióba. Faure igen szorgalmasan tanul. Minden reggel két órát tanul Dubrovszki orosz tanár társaságában. Délutánonként pedig oroszul vitatja meg tanárjával a kolhozok legidőszerűbb kérdéseit, s utána a Pravdát olvasgatja — írja a Dolgozók nevű jugoszláv lap. Bolgár és lengyel parlamenti küldöttség érkezik Jugoszláviába A Jugopress értesülései szerint az idén szeptemberben jugoszláv parlamenti küldöttség utazik Nyugat-Németországba. A küldöttséget Mosa Pijade, a szövetségi nemzetgyűlés elnöke vezeti. Az ősz folyamán jugoszláv parlamenti küldöttség utazik Csehszlovákiába, októberben pedig — a román nagy nemzetgyűlés meghívására — Romániába. A Jugopress értesülései szerint a bolgár parlamenti küldöttség jugoszláviai látogatására már május végén sor kerülhet. A jugoszláv nemzetgyűléstől nyert értesülések szerint a lengyel szejm küldöttsége szeptember végén, vagy október elején Jugoszláviába utazik. Az angol Standard-művek több gyárának dolgozói felajánlották segítségüket sztrájkoló társaiknak London, május 8. — A Standardvállalat hat nagy autógyára műhelybizalmiainak irányító bizottsága felhívta a többi autógyárban és a legnagyobb iparágakban dolgozó 700 000 munkást a Standard-müvek coventryi autógyára 11 000 sztrájkoló munkásának támogatására és legalább heti egy shilling önkéntes hozzájárulást ajánlott fel megsegítésükbe. A Ford-művek egyik gyárának munkásai máris küldtek 200 fontot a Standard gyári sztrájkolóknak. A szállítómunkások szakszervezetének londoni kikötömunkás-szervezete határozatában felhívta a szakszervezet összes tagjait, kezeljék a Standard összes gyártmányait feketének, ne foglalkozzanak szállításukkal. A Szovjetunió a mérnökök számában és kiképzésében túlszárnyalta az Egyesült Államokat Molotov elvtárs fogadta a Szovjetunióban tartózkodó francia közéleti küldöttséget Moszkva, május 8. (TASZSZ) — V. M. Molotov, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese, külügyminiszter május 8-án fogadta a Szovjet Békebizottság meghívására a Szovjetunióban tartózkodó francia közéleti küldöttséget. Tízéves gazdasági tervet Választások az olaj árnyékában Megkezdődtek a francia-jugoszláv tárgyalások Kedden délután a Matignon palotában folytatódtak , a francia—jugoszláv politikai tárgyalások. Politikai körökben ismeretessé vált, hogy Tito elnök Kocsa Popovics, külügyminiszter jelenlétében már hétfőn is hoszszabb beszélgetést folytatott Guy Mollet francia miniszterelnökkel. A keddi első hivatalos politikai tárgyalásokon eszmecserét folytattak általános nemzetközi problémákról. Jólértesült körökben úgy tudják, hogy a tárgvalások még az elkövetkező napokban is folytatódnak és hivatalos közleménnyel zárulnak. Jovanka Broz, a jugoszláv köztársasági elnök felesége René Coty francia köztársasági elnök leánya kíséretében a napi folyamán látogatást tett a Louvre-ban. Kedden este a jugoszláv vendégek operaelőadáson vettek részt. Szerdán délután Tito elnök látogatást tesz a „Dassault" repülőgépgyárban. A csehszlovák parlamenti küldöttség Jugoszláviában A szovjet kormány a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elé terjesztette az állami nyugdíjakról szóló törvényjavaslatot