Új Szó, 1956. május (9. évfolyam, 121-151.szám)

1956-05-09 / 129. szám, szerda

NEPHADSEREQÜNK A BÉKE ŐRE A győzelem ünnepe Az idén tizenegy éve. annak, hogy Prága lakossága elszánt, hazafias tettével, fegyverrel a kézben igazolta hazaszeretetét, és gyűlöletét a fasiszta megszállókkal szemben, s védelmezte az ország fővárosát. Berlin eleste után a fasiszták egyik csoportja eszeveszett ellenállást fejtett ki: Schöhner tábornagy igyekezett hatalmába keríteni Párgát, hogy bevárja az amerikai-angol megszálló csapatokat. Az idő sürgetett, nagy veszély fenyegette a fővárost. A cseh nép legjobb fiad a kommunista párt vezette munkásosztályt követve, felkeltek, hogy végezzenek a fasiszta elnyomásnak és megakadályozzák a hitleristákat gaztetteik elkövetésében, gyárak, üzemberendezések stb. megrongálásában. Persze erejük elenyésző volt a túlerőhöz képest. A prágai rádió az egész világhoz fordult felhívással: „Segítsetek, mert elvérzünk! Segítsetek, utolsó erőnkig küzdeni fogunk!" A kritikus pillanatban az I. ukrán hadsereg alakulatai május 7-én áttörték a fasiszták védelmi vonalát és május 8-án bevették Drezdát. A harckocsizók Prága oltalmára sietlek. Átküzdötték magukat a Szudétákon és hátbakapták az ellenséget. A szovjet tüzérség közeledtére a cseh hazafiak ezt írták az irányjelző táblákra: „Előtettek a győzelem!", „Prága vár benneteket, elvtár^k!", „Köszönjük, Prága!" Május 9-én hajnali négy órakor égy szovjet zászlóalj elsőnek hatolt be a fővárosba. A fasiszták letették a fegyvert. Az idejében érkezett segítség eredménnyel járt. A hálás csehszlovák nép és a prágaiak sohasem felejtik el azokat az önzetlen szívű szovjet hősöket, akik életükkel, vérükkel váltották meg népünk szabadságát. M /mgj/ji/ik tátök Piszkosan, három fekete csíkkal a homlokán, olajos munkaruhában állt előttünk Petényi István őrvezető, a tankegység . egyik legjobb katonája. Kezet sem akart adni nekünk, mert szennyes és olajos volt. A tankosokat a gépjavítás szorgos munkája közepette leptük meg Ezért olyan fekete István, mint egy korommal és kocsikenőccsel bekent ördög. A külseje is elárulja, hogy "becsületesen dolgozik. Petényi István ípolybalogról való Már a varbói magyar iskolában is nagyon becsületesen dolgozott. Ott tanítóskodott. Nem ismerte a tankokat és az ágyúkat. S a tetejébe még se szlovákul, se csehül nem értett. A katonaságnál Farkas Béla Petényi István A mai katonai dísszemlén Prágában néphadseregünk tagjai fegyvernemenként külön-k,ülön vonulnak fel. A képünkön látható hidászok nagy igyekezettel készültek erre a napra. Az autókon a felzárkózás könnyebb, mint a menetelő egységeknél, nehéz feladat vár azonban a gépkocsivezetőkre: Pontosan betartani a sortávolságot és a sebességet. viszont azt kívánták, hogy alaposan megismerje fegyverét és a fegyveralkatrészeket. A tisztek magyarázatai pedig cseh vagy szlovák nyelven folytak és nem magyarul. Pista azzal az eltökélt szándékkal vonult be katonának, hogy megtanulja hazája védelmezését. Igv mondta ezt szó szerint. Fő feladatul azt tűzte ki, hogy megtanulja a szlovák nyelvet és ennek segítségével elsajátítja a harci technikát. Nagy kedvvel fogott a tanuláshoz. A legtöbbet 2iak őrvezető segített neki, aki szlovákul és magyarul is tud. Szlovák-magyar és magyar-szlovák szótárt vásárolt. Minden szabad idejét tanulással töltötte. A harci technikáról szóló magyarázatokat szlovákul jegyezte fel, majd a leírt anyagot az elvtársak és a szótár segítségével megtanulta. Törekvését siker koronázta. Olyan kitűnően elsajátította a szlovák nyelvet, hogy politikai tanfolyamra küldték, ahol ugyancsak szlovák és cseh nyelven folytak az előadások. A tanfolyamot kiváló eredménnyel végezte. Petényi István most a politikai oktatás vezetőjének helyettese. Nemrég megtisztelő feladatot kapott: magyarul megtárgyalni az SZKP XX. kongresszusának anyagát a magyar nemzetiségű elvtársak külön csoportjában. Ezt az anyagot a szlovák elvtársakkal megtárgyalták már, de hogy jobban kifejthessék nézeteiket, most magyar nyelven is tartanak előadásokat. Istvánnak most nagy segítséget nyújtanak az üj Szó félretett példányai. Ezekből tanulmányozzák a kongresszusi beszámolókat. De az a tény, hogy tanító és a katonaságnál bajtársait oktatja, nem jelenti még azt, hogy ő maga nem tanul. — Gyakran latom szótárral a kezében — mondja Havlík " tizedes, a parancsnoka. — Még mértankönyvet is láttam nála. Üjságot is sokszor olvas. Petény őrvezető példás, fegyelmezett katona. Egyenruháján a példás tankos jelvényét hordja. A CSISZ-szervezetben is aktívan dolgozik. A bizottság tagja és gyakran felszólal a gyűléseken. Lelkesítő szavakkal, de főként munkájával bizonyítja népi demokratikus hazánk iránti szeretetét. * * * — Becsületes fiú, mindig pontosan teljesíti a parancsot, megmondja mit gondol és arra törekszik, hogy éten járjon a tanulásban. — így jellemezte Figura tiszt szakaszparancsnok Farkas Béla közkatonát. Farkas CSISZ-tag már az első évben elnyerte a példás tankos jelvényét a szakasz nyolc legjobb tankosaival együtt. Hogy valóban mesterien kezeli fegyverét, erről a következő tény tanúskodik a legjobban: Farkas elvtárs a lőtéren öt lövésből öt találatot ért el. Farkas Béla a csallóközi Alistál községben járt iskolába. Mikor a katonasághoz került, igen keveset tudott szlovákul. A legnagyobb nehézségeket a szakkifejezések okozták. Béla azonban, aki a polgári életben lakatos volt, nem ijedt meg a nehézségektől. Mindenkor bátran kért magyarazatot, ha valamint nem értett meg. Bilo hadnagy szakaszparancsnok is készségesen megmagyarázta a szlovák és cseh szakkifejezéseket. Farkas közkatona így hamarosan elsajátította a tananyagot, végül olyan kitűnő eredményt ért el, hogy például szolgál bajtársainak. K. K. tiszt. iiiiiiiiiiiiiitiiiuiiiiiiiiitifiiii mii miiimiiiiiiiimiiimiimm 1945. május 2. Žilinán csupán néhány óráig tartózkodtunk. A morva határ felé menetelünk. Az irány: Vsetín. Velünk együtt haladnak a szovjet gárda-tankisták. Már a Duklánál ismertük meg őket. A legvidámabb köztük Ilja Alekszandrovics Maszuhin tankvezető. A gránátokat tartalmazó ládában tartja harmonikáját. Sok népdalunkat ismeri. Legszívesebben azonban Dvofák Szláv-táncait játssza. Még egy ládája van. Engedélye nélkül senkinek, még legjobb barátainak. sem szabad hozzányulniok. Nemrég, mikor Mikulásnál dúlt a harc, azt mondtam neki, hogy a ládában bizonyára értékes hadizsákmányt rejteget. Másként nem ülne úgy rajta, mint a kotló a tojásain. Huncutul rám nézett. — Azt mondod, zsákmány? — és kinyitotta a ládát. Nagy meglepetéssel néztem a csavarokra, kalapácsokra, dróttekercsekre, kulcsokra és nagy mennyiségű autó- és tankmotor alkatrészekre. — Ez az én vándorműhelyem — mondta —, Leningrádtól hordom magammal. Nélküle aligha értem volna Szlovákiába. És ezzel együtt akarok Prágába jutni. Szeretetteljes pillantással simogatta az alkatrészekkel telt ládát. Ki hinné, hogy Ilja a kijevi konzervatórium növendéke — gondoltam magamban. Délben az altisztek kiosztották a Egy háborús naplóból 10 VŰJ szo 1956. május 9. szovjet vezérkar röpcéduláit. Nagy betűkkel ez állt rajtuk: „Berlin! Berlin helyőrsége ma 15 órakor beszüntette az ellenállást, letette a fegyvert és megadta magát." — Ha a fasiszták nálunk is megadnák magukat, holnap otthon lennék az anyámnál — sóhajtott fel Ján Horan, a gépfegyverkezelő. Ján Kolinból való. Tovább küzdöttünk. Este* megállított bennünket az erős ellenséges tűz. A felderítők megállapították, hogy a hitleristáknak a falu előtti dombon négy gépfegyverük és három aknavetőjük áll. A domboldalakat erősen aláaknázták. A tankok nem törhetnek át. Parancsnokunk elhatározta, hogy bekerítjük a dombot és rohammal támadjuk meg a fasisztákat. Néhány perc múlva támadásba lendültünk. Az én szakaszomtól jobbra haladt Ilja tankkülönítményével, ötven méterre megközelítettük a német állásokat. Egy pillanatig vártak, majd rávetették magukat az ellenséges fedezékekre. Bámulattal néztük, hogyan ugrálnak ki a meglepett fasiszták fedezékeikből és hogyan rohannak a lejtőn a faluba. Ilja utánuk hajtott. Röplapot lobogtatva kiáltott ráujk: — Álljatok meg, hová szaladtok? Berlin a miénk! Az éjszaka folyamán elfoglaltuk a dombot. Lementünk a faluba. Az éjjeli sötétségben harmonika hangjára lettünk figyelmesek. — Mindennek megvan a maga ideje. Egyszer harcolni kell — máskor dalolhatunk — nevetett Ilja örömmel és rázendített az Eladott menyaszszony polkájára. Május 5. A boldog emberek vidám nevetése az ágyúk dörgesébe vegyült. Ilja az utcákat rója, harmonikája a nyakában. Nagy érdeklődéssel nézzük, hogyan fogják őt körül a nemzeti viseletbe öltözött lányok. — Ivan, játssz nekünk orosz dalt! — mondják vidáman. — Iljának hívnak — mosolygott szélesen. Eljátssza a „Jablocskót". Délután a rádióból tudtuk meg, hogy Prágában felkelés tört ki a hitleri megszállók ellen. Ilja a tankban az irányító fékje mellett ül és feszülten figyeli a rádiójelentést. A harmonika még mindig a nyakában lóg. — Az SS-ek asszonyok és gyermekek közé lőnek! Leakasztotta a harmonikát és a ládába helyezte. Előhúzta a „vándorműhelyt". itt az ideje, 'hogy ezen a szerszámon játszak. Május 7. A Prostejov és Olomouc között elterülő síkságon haladunk előre. Egyszer csak megáll Ilja tankja. Észrevesszük, hogy kijött belőle a parancsnok, mögötte a lövész, a rádiós és végül Ilja is. — Elszakadt a lánc — szól Ilja dühösen. — A műhelyek messze a front mögött vannak — mondja a parancsnok. Ilja jobban megnézte a láncot, majd azt mondta: — Tovább mehetünk, parancsnok elvtárs! Ezt a hibát magunk is kijavíthatjuk. Majd beérjük önöket. Engedje meg, hogy a „vándorműhelyemért" menjek. — Menjen! Tovább menetelünk a poros országúton Olomouc felé. A város elején heves ellenséges gépfegyvertűz ájlít meg bennünket. Körülöttünk aknák is robbannak. A mezőn védelmi állást foglaltunk el. A szovjet tankok megtámadják a hitleri állásokat. Egyszerre tankdübörgést hallunk magunk mögött. Meglepetten körülnézünk. Ilja tankja közeledik felénk a fedezékek között. Az esti napfény sugarai hatalmas aranyláncként simogatják a tankot. Rövidesen elhallgat a német ágyúés gépfegyvertűz. Csaknem veszteség nélkül foglaltuk el a várost. Május 8. Délután a Moszkvai Rádió külön hírt közöl: „A hitleri Németország feltétel nélkül megadta magát..." Sapkámat magasan a levegőbe dobom és nagy örömmel felkiáltok: — Vége a háborúnak, vége a menetelésnek! Már nem fogunk többé fedezéket ásni! — Játsz valami vidámat — mondom Iljának. — Nem akarod inkább Prágát hallgatni? A rádiós Prágát fogja. Csönd. — Látod, még nincs itt az idő a dalolásra — mondja Ilja. Május 9. A szovjet tankokon Prága felé haladunk. Ilja tankján megyek. Virradatkor jelenti Moszkva, hogy Konyev marsall tankjai Prága fővárosába nyomulnak. A rádiós Prágát keresi. Zene, dal és a fcemondók kiáltása hallatszik: „Köszönjük, szovjet felszabadítóink!" Daloló falvakon és városokon haladunk át. Az emberek virágokkal árasztanak el bennünket. A napsütötte tankok mint virágzó kertek vonulnak az országúton. Alkonyatkor Prágába érkezünk. A Zižkovon át a Vencel tér felé közeledünk. A hídon gyereksereg állja utunkat. Lelkesen integetnek vörös és csehszlovák zászlókkal. Ilja megállítja tankját. — Ez az egyetlen akadály, melyet nem léphetünk át — nevet vidáman. Egy pillanatig elgondolkozva néz a „vándorműhelyre", majd kiveszi a ládából a harmonikát. — Gyertek, fiúk — mondja —, eljött a dalolás ideje. A gyermekek körbe fognak bennünket és száll az ének, szárnyal a dal! Michal Stemr.