Új Szó, 1956. május (9. évfolyam, 121-151.szám)

1956-05-09 / 129. szám, szerda

A SZOCIALIZMUS FELÉPÍTÉSÉNEK PROGRAMJA Második ötéves tervünk problémái Hozzászólások az irányelv-tervezethez Az ő boldog mosolyukért, játékos kedvükért dolgozunk, munkálkodunk. És a legszebb jutalom éppen a boldogságot sugárzó, mosolygó gyermek•= G Az állatok hasznosságának növelése az állattenyésztés fejlesztésének feltétele A TAKARMÁNY ALAP lényeges növelése lehetővé teszi, hogy gyors ütemben fellendüljön az állattenyésztés is. Az állattenyésztési termelés növekedését elsősorban a gazdasági állatok hasznosságának fokozásával érjük el. Míg 1955-ben a vágómarha átlagos élősúlya 378,8 kg volt, 1960ban a vágómarha átlagos élősúlyának el kell érnie a 420 kg-ot. Az állami birtokok 445 kg-os átlagos súlyt kell hogy elérjenek a vágóhídra kerülő szarvasmarhánál. Az átlagos évi tejhozamnak az 1955-ös évi 1634 literről 1960-ban 2230 literre kell emelkednie. Az állami birtokokon az átlagos tejhozamnak évente el kell érnie a 2800 litert. Míg 1955-ben a tyúkok átlagosan 107 tojást tojtak, addig 1960ban 120-as átlagos hozamot kell elérni. A takarmányozók és a zootechnikai szolgálatot végzők céltudatos és rendszeres munkája lehetővé teszi, hogy a hasznosság növelésével lényegesen több húst, tejet és tojást termeljünk. E termékek termelése ezer tonnákban kifejezve a következőképpen fog emelkedni: 1955 1960 vágómarha 271,6 374,3 vágósertés 344,6 600,0 tej (millió liter) 3415,2 4978,0 tojás (millió darab) 2080,0 2520,0 1955-ben minden lakosunkra 259,8 liter tej jutott, 1960-ban az egy fóre eső tejtermelés eléri a 359,3 litert. A hektárhozamok növelése — a növénytermesztés fejlesztésének alapja A NÖVÉNYTERMESZTÉS lényeges növelése szempontjából döntő tényező a hektárhozamok emelésének kérdése. Hogy a hektárhozamok emelése terén milyen eredményeket kell elérnünk, ezt alábbi táblázatunk mutatja: 1955 1960 búza 20,4 24,3 rozs 18,9 22,0 árpa , 20,1 23,8 kukorica 24,4 31,5 A nagyobb hektárhozamokat a növénytermesztés haladó módszereinek alkalmazásával, nemesített vetőmag és a helyi természeti viszonyoknak megfelelő ültetvények segítségével, a növényi kártevők ellen a különféle vegyiszerek fokozott használatával és egyben azzal fogjuk elérni, hogy a szántóföld egy hektárjára számítva iparunk az eddiginél lényegesen több műtrágyát szállít majd mezőgazdaságunknak. A hektáronkénti mütrágyaszükséglet növekedését következő táblázatunk mutatja (kilogramokban): 1955 1960 nitrogéntartalmú műtrágya 16,3 25,3 foszfortartalmú műtrágya 18,0 28,1 káliumtartalmú műtrágya 29,4 42,2 A szántóföld területének bővítése, elsősorban azonban a hektárhozamok növelése lehetővé teszi, hogy a fontosabb növények termesztését lényegesen emeljük. Ezt mutatja harmadik táblázatunk (ezer tonnákban kifejez

7 ve): 1955 1960 búza 1472,5 1809,0 rozs 968,1 1164,2 árpa 1290,7 1542,7 kukorica 391,1 882,0 -= O Második ötéves tervünk irányelvtervezete igen érdekes, sót izgalmas olvasmány. Igaz, számos tételében az átlagos olvasó, tanulmányozó számára magyarázatra szorul. Érthető a szövegnek ez a szakszerűsége é* tömörsége, hiszen az alig néhány újságoldalnyi terjedelmű irányelvek jelölelik egész népgazdaságunkat, annak minden ágazatát s minden lény esebb problémáját, irányt szabnak fejlődésének öt egész esztendőn keresztül. Pártunk Központi Bizottsága vitára bocsátotta ezt a fontos okmányt. A vitának egyrészt a tervezet általános jellegű határozataival kell foglalkoznia s bizonyára részt vesz benne legszélesebb nyilvánosságún k másrészt szükséges, hogy az egyes termelési ágazatok, foglalkozási ágak különös figyelmet szenteljenek a tervezet rájuk vonatkozó speciális részeinek. Természetes, hogy például a gyógyszeriparban dolgozók a rájuk vonatkozó passzusoknak szentelnek elsősorban figyelmet, míg a hajóépítésben foglalkoztatottak a tervezet más határozatait és az azzal összefüggő kérdéseket fogják az általános részeken kívül a legalaposabban megvitatni. Lapunk hasábjain természetesen elsősorban a második ötéves terv általános, közérdekű problémáival foglalkozó cikkeket, hozzászólásokat és javaslatokat közlünk, de nem zárkózunk el egyes fontosabb szakkérdéseket tárgyaló közlemények elől sem. _A Ziar nad Hronom-i lakásépítkezés egyik részlete. Az ember — mint a szocialista tervgazdálkodás célja és végrehajtója Második ötéves tervünk fő célját — a szocializmus gazdasági alaptörvényével összhangban — az irányelvtervezet abban látja, hogy „a termelés növelésével lényegesen tovább emeljük a nép anyagi és kulturális színvonalát." A cél tehát az emberről való legszélesebb értelemben vett gondoskodás. Ugyanakkor azonban az ember, a dolgozó nemcsak célja, kedvezményezettje a szocialista gondoskodásnak, hanem egyben megvalósítója, végrehajtója is. Az irányelvtervezet, mint a szocialista tervgazdálkodás minden hasonló megnyilvánulása, egyaránt foglalkozik az emberrel, mint a terv céljával, s a dolgozóval, mint a terv valóraváltójával. Az alábbiakban az irányelvtervezetnek említett második vonatkozásaihoz szólunk hozzá. Második ötéves tervünk munkaerőszükséglete Az irányelvtervezet szerint az 1956 —1960. években iparunk termelését átlagosan 50 százalékkal, mezőgazdaságunkét 30 százalékkal kell növelnünk az 1955-ben elért színvonalhoz képest. Emellett a közlekedést, távösszeköttetést, beruházásokat, a tudományos kutatómunkát s a szocialista kereskedelmet is megfelelően kell fejlesztenünk. Vannak, akik azt hiszik, hogy ennek megfelelően, vagyis a termelés növekedése arányában — tehát az iparban 50 százalékkal, a mezőgazdaságban 30 százalékkal stb. — több munkaerőt kell második ötéves tervünk folyamán beállítanunk, hogy ezeket a fokozott termelési feladatokat elvégezhessük. A termelés növelésének ilyetén megvalósítása azonban annyit jelentene, hogy a munka termelékenysége, vagyis az egy dolgozóra eső termelés változatlan maradna, ami viszont az életszínvonal egyhelyben való topogását vonná maga után. A szocializmusnak, így a tervnek is azonban éppen az a célja, hogy a lakosság növekvő anyagi és kulturális igényeit elégítse ki. Logikus, hogy a szocialista gazdaság ennek a feladatának csak akkor tehet eleget, ha a munka termelékenysége is növekszik a szóban forgó terv egész ideje alatt. Mindebből az következik, hogy a nagyobb termelés a dolgozók számát arányosan növeli, viszont a munkatermelékenység fokozása a dolgozóknak feleijielt számát — éppen a munkatermelékenység növekedése arányában — csökkenti. Irányelvtervezetünkből vett gyakorlati • adatok mindezt jobban megvilágítják. Iparunk termelésének említett 50 százalékos, mezőgazdaságunk termelésének 30 százalékos és az egyéb gazdasági ágazatok ezzel aranyos növekedésével szemben az irányelvtervezet szerint a dolgozók számát a következő öt évben mindössze kereken 8 százalékkal növeljük. Ez nagyjából annyit jelent, hogy az ipar termelésének növekedését (50 százalékot) csak körülbelül egyhatod részben biztosítjuk új munkahelyek teremtésével, vagyis beruházási építkezésekkel, — egyszerűen mondva új gyárak építése útján, — míg körülbelül öthatodát a munkatermelékenység fokozásával érjük el. Ez szám szerint annyit jelent, hogy 1960-ban az iparban az egy főre eső termelésnek körülbelül 42 százalékkal kell nagyobbnak lennie, mint volt 1955-ben. Lesz-e nálunk elegendő munkahely ? Tehát míg a termelés terjedelmének fokozása növeli a foglalkoztatottak számát, addig a munkatermelékenység növelése csökkenti azt. Felvetődik az a kérdés, ha ilyen nagy mértékben fokozzuk a munkatermelékenységet — ami, tudjuk, önmagában helyes, mert ez a jólét növelésének az alapja — jut-e ötéves tervünk folyamán, főképpen azonban annak utolsó éveiben mindnyájunknak elég munka, miután a lakosság száma természetes úton egyre szaporodik. Megnyugtathatunk mindenkit, hogy ötéves tervünk irányelvei ezzel a fontos tényezővel, — hogy a munkára való szocialista jognak megfelelően mindenkinek jusson munkaalkalom, — természetesen számol. Mindenekelőtt úgy, hogy az új munkaalkalmak tervszerinti százaléka (öt év alatt kb. 8 százalék, tehát egy évben 1,6 százalék) nagyobb, mint a lakosság évi természetes szaporodása hazánkban (1,5 százalék). De vannak a munkaerőszükséglet terén egyéb jelentős tartalékaink is. Ilyen mindenekelőtt az, hogy nem mindenütt és nem minden gazdasági ágazatban rendelkezünk kellő számú, a terv teljesítéséhez szükséges munkaerővel. Elég, ha a bányászatban, építészetben s helyenként — főleg a határterületeken — a mezőgazdaságban megnyilvánuló munkaerőhiányra utalunk. Hasonlóképpen hat dolgozóink szükséges s egyre alaposabb iskolai képzése. Az irányelvtervezet előírja, hogy lényegesen növelni kell a főiskolákon, valamint a közép- és szakiskolák felsőbb osztályaiban tanuló diákok számát. További tartalék lehet e téren az általános tizenegyéves iskola kiépítése tizenkét évesre. Ha a kapitalizmus alatt megkívánták a főiskolára jelentkezőktől a tizenkét, jobbára azonban tizenhároméves iskolai előképzettséget, mennyivel nagyobb szükség volna erre szocialista iskoláinkban, miután a tudomány általános haladásával a tananyag lényegesen bővül. Ugyanakkor az ifjúság fokozott politikai, - fizikai és morális nevelése (a szocialista morálra való nevelés lényegesen több törődést igényel, mint a magántulajdonon alapuló kapitalista morál) szintén az általános iskola s a főiskolai előképzés kibővítése mellett szől. Azok a tapasztalatok, amelyeket a magasabb iskolák felvételi vizsgálatain évről .évre szerzünk, szintén az alaposabb előképzés mellett érvelnek. A kassai magyar felsőbb ipariskolában például a jelentkezők rendkívül hiányos matematikai alapismeretei hosszú időre megbénítják az eredményes oktatást. Mire szolgál a munkaidő csökkentése ľ Sokan vannak, akik a munkaidőnek a Szovjetunióban tervezett, illetve részben már végre is hajtott csökkentésének is azt a célt tulajdonítják, hogy ezáltal további munkahelyeket te.-emtsenek. Ez a felfogás azonban téves. Bizonyítja ezt az a mód, ahogyan a Szovjetunióban ezelőtt két hónappal a heti munkaidő két órával való csökkentését végrehajtották. Az időbéresek ott továbbra is megkapják eddigi bérüket. Viszont a teljesítménybéreseket — a Szovjetunióban a dolgozók túlnyomó része ilyen — a tényleges teljesítmény szerint díjazzák, de a vállalatnak mindent meg kell tennie, hogy a dolgozó a rövi-: debb munkaidő alatt is legalább ugyanannyit termelhessen, mint a munkaidő leszállítása előtt. Ez más szóval annyit jelent, hogy a munka-, termelékenységnek legalább ugyan-: olyan mértékben kell növekednie, mint amilyen mértékben csökken a munkaidő. A munkaidő csökkentése a szocializmusban tehát nem válságjelenség s nem a munkanélküliek fenyegető számának látszólagos csökkentését célozza, mint a kapitalizmusban. Célja, hogy rövidebb munkaidő alatt is a munka intenzitásának fokozása, a munkás testi és szellemi erejének minden további igénybevétele nélkül, tisztán nagyobbfokú gépesítéssel, automatizálással, a munka jobb szervezésével stb. a dolgozó ugyanannyit, vagy még többet termeljen és így a munka termelékenységét — jólétünk legfontosabb feltételét — tovább fokozza. Rövidebb munkaidő mellett több idő jut a pihenésen kívül a dolgozó to-: vábbképzésére is, ami végeredmény-' ben ismét csak a munkatermelékeny-! ség fokozását s esetleg a munkaidő további leszállítását teszi lehetővé. A pályaválasztás irányításának fontossága Mint láttuk, a szocialista és a szo-. cializmust építő országokban a hoszszúlejáratú gazdasági terveknek egyik legfőbb szempontja, hogy a munkára való szocialista jognak megfelelően kellő számú munkaalkalom is legyen. Ennek az alapvetően fontos elvnek második ötéves tarvünk irányelvei is teljes mértékben eleget tesznek. Mindamellett valamennyiünknek tu-. datosítanunk kell, hogy elmúltak a felszabadulás utáni idők, amikor a mostani néhány tízezer x főnyi munkaeröszükséglet helyett több százezer dolgozó kéz hiányzott gazdaságunkban. Ez a nagyfokú munkaerőhiány, amely időnként egész iparágakat — például porcelán- és üvegiparunkat — szinte megbénította, volt a melegágya további gazdasági nehézségeinknek, például a nagyfokú munkaerőhullámzásnak. Az elmúlt évek nagy munkaerőhiánya tehát hazánkban mér megszűnt. Nagyjából helyreállt a gazdaságilag annyira fontos egyensúly a tervezett munkahelyek száma és a rendelkezésre álló munkaerők között. Kimondott munkaerőhiánnyal — mint már mondottuk — már csak a bányászat és az építészet s helyenként a mezőgazdaság küzd. Ily módon fokozott jelentőséget nyer ifjúságunk pályaválasztásának kérdése. Elkerülhetetlenül szükséges, hogy ez a pályaválasztási folyamat — még hozzá kellő, öt-tízéves előrelátással — gazdasági terveinknek, elsősorban hosszúlejáratú ötéves terveink szükségleteinek megfelelően folyjon le. Nagy és felelősségteljes feladat hárul tehát a szülőkre és az iskolai nevelőkre, hogy a pályaválasztási folyamatot az egyéni adottságoknak, a helyi viszonyoknak megfelelően, de mégis az országos hosszúlejáratú gazdasági tervvel összhangban irányítsák és valósítsák meg. Sz. L. ÜJ SZÓ c 1956. május 9. W