Új Szó, 1956. május (9. évfolyam, 121-151.szám)

1956-05-29 / 149. szám, kedd

SZENTHÁROMSÁG HOZZASZOLAS lakástípusaink helyzetéhez B

ár a lakásépítkezés kérdése fontos, sajtónk aránylag keveset foglalkozik az ezzel kapcsolatos problémákkal. Az ötéves terv irányelveinek ismertetése során értesültünk a lakásépítkezések nagyméretű fokozásáról, s megtudtuk, hogy az ötéves terv végéig Szlovákia területén összesen 86 000 lakásegységnek kellene elkészülnie. Ebből 56 000 lakás állami beruházásokból épül fel, 30 000 pedig az egyéni családi ház-építkezés. Az olvasók nagy része azonban keveset hall arról, hogy ezeknek a terveknek a teljesítését mennyire biztosítják az illetékes szervek. Tudjuk jól, hogy építkezési vállalataink termelésének fokozását csupán az építkezés iparosításától, az előgyártott elemek maximális kihasználásától várhatjuk. Mindezt azonban csak a \ helyes tervezés, elsősorban pedig a megfelelő típustervek nagymértékű felhasználása biztosíthatja. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a lakásépítkezés feladatainak teljesítése a tipizálás helyes módszerén alapszik. Kevesen tudják talán azt, hooy ezen a téren a jelenlegi helvzet inkább siralmasnak, mint bíztatónak mondható. Annak ellenere, nooy számos nagyszabású intézetünk és intézményünk van, melyek fő feladata a megfelelő típustervek kidolgozása és bevezetése, (állami tipizáló intézet, a polgári és lakásépítkezés központi és kerületi hivatalai, a minisztérium nívóján álló építkezési állami tanács stb.) ez idő szerint mindössze egy használható típustervünk van, a T—16-os, amelv azonban csupán építkezéseink elenyésző részénél, a három és négy emeletes magas központi fűtéses épületeknél használható. Mellékeden említem csak meg, hogy lényeges fogyatékosságok vannak ennél a típusnál is mind a diszpozíció, mind a szerkezet terén. (Különféle előgyártott elemek száma 30 — ez a nagy mennyiség a gyártást és a szerelést nehézkessé, de főleg drágává teszi.) Sokkal rosszabb a helyzet az egy és kétemeletes épületek terén, mely lakásépítkezésünk leggyakrabban használt magassága. Az utóbbi évedben a T—11, 12, 13, 14-es típusok fedték itt a szükségletet, melyeknek építését azonban — elsősorban a lakók véleménynyilvánítása következtében — már a múlt év folyamán beszüntették. Ismerve az említett típusok minőségét, ezt az intézkedést csak helyeselhetjük. Helytelen volt azonban az, hogy a beszüntetett típusok helyett olyat hagytak jóvá és vezettek be a tervező irodákban, melynek realizálását jelenleg egyetlen építkezési üzem sem vállalja. Ennél a T—22-es típusnál ugyanis nincs biztosítva a szerkezeti elemek gyártása, építkezési vállalataink pedig nem rendelkeznek olyan emelőberendezésekkel, melyekkel az épület szerelését gazdaságosan el lehetne végezni. Emiatt aztán a még alig bevezetett típus használatát beszüntették, és kényszerből ismét elővették a hibás, tavaly betiltott T—13as és T—14-es típusterveket. E

nnyi azonban elég a pillanatnyi helyzet ismertetéséről. A továbbiakban azokra a körülményekre szeretnék rámutatni, melyekben a jelenlegi krizis fő okait látom. Szerintem az a lakástipizálási módszer, melyet a kezdettől fogva követtünk, hibás és helytelen. Tipizációnk jelenlegi módszerének jellemző vonása az, hogy nagyszámú önállóan megoldott épület — úgynevezett szekció — kombinálásán alapszik, (sor, sarok, zárószekciók stb.). Ezek az alapszekciók tetszés szerinti számú lakásegységből állnak, melyek minősége különböző aszerint, hogyan viszonyulnak a lépcsőházhoz, és milyen helyet foglalnak el a beépl-i tésben. (A lépcsőházzal szemben fekvő lakás kevesebb értékű, mint a lépcső-! ház melletti, az épület sarkán más a lakás minősége, mint a közepén, stb.).

; Módszerünk alapelemeként használt szekció nagysága és különfélesége részben csökkenti a tipizáció gazdasági előnyeit, részben pedig arra kény-, sz'eríti a tervező építészt, hogy az a homlokzat kompozíciójának kiegyen-, súlyozása érdekében az épületnek olyan kifeiezést adjon, mely ellentétben van a belső tartalommal. Mivel ennél a módszernél az építész nem vehet részt alkotó módon a térbeli tervezésben. tevékenysége egy adott sik dí-i szítésére szorítkozik. Az utóbbi időben elburjánzott, logikátlan és ízléstelen, homlokzatdíszítés eayik fő okát tehát ismét a jelenlegi tipizálás módszeré-5 ben kereshetjük. Véleményem sze-i rint a helyes és logikus tipizálási módszernél alapegységnek egy lakást kellene tekinteni, — amely adott esetben természetes egység és legkisebb eleme egy felbontható rendszernek. Organikus rendszer pedig csak a már tovább nem bontható elemek összeállításából keletkezhet. Fontos, hogy a tipizálási alapelemet változás nélkül lehessen minden helyzetben ismételni, ami által egyenlő minőségű fenne minden lakás, és feleslegessé válnának á különféle sor, sarok, stb. szekciók. Ez az unifikálás csöwkentené a különböző szerkezeti elemek számát, egyszerűsítené az előgyártást és a szerelést. A

lakás beosztásának tervezésénél azoknak a helyiségeknek megoldásából kellene kiindulni, melye* ket adott rendeltetésüknél fogva op« timális gazdaságossággal lehet dimenJ zálni és egymáshoz kapcsolni, (előszoba, konyha, éléskamra, fürdőszoba, ruhatár, WC). A szorosan vett lakóterületeknek így kellene egymáshoz kapcsom lódniok, és olyan nagyságúaknak kellene lenniök, hogy az egyes lakók különböző egyéni követelményeit minéí rugalmasabban kielégíthessék. Az épít-" kezési költségek csökkentéséhez veze

J tő helyes utat inkább a gazdaságosabŐ szerkezetek keresésében, mint a lakóterületek kisebbítésében látjuk. Ehhez azonban fontos, hogy az előgyártott elemek minél egyszerűbbek legyenek, hogy az épület súlya minél kisebb legyen, ezzel csökkennek a szállítási költségek és hogy a belső vezetékek, főleg a Víz és gáz összpontosítva le-* gyenek. Mindehhez azonban az edő-í feltételt a tipizálás módszerének lé-! nyeges leegyszerűsítése képezi. J

oggal elvárhatjuk, hogy a lakást tipizáció kérdésének megoldása folyamán egy egész sor fontos, de emellett gyakran ellentétes követelményre bukkanunk. Helytelen lenne azonban néhány követelményt kielégíteni, néhányat pedig mellőzni. El kell érni a helyes egyensúlyt, mely mellesleg minden építészeti alkotás természetes követelménye. Jankovich Imre, építészmérnök. A televízió nagy fejlődése a második ötéves tervben Madorász Emil 9,5 hektáros iványi gazda levéllel fordult az EFSZ vezetőségéhez. Többek között ezt írja: ... megbántam, amit tettem, nagyon szeretném, ha visszafogadnának soraikba. A szövetkezet tagsága három esetben foglalkozott Madarász Emil ügyével, már ahogyan ezt a járási pártbizottságra beküldött jegyzőkönyvből ki lehetett venni. Nem akarom most részletesen leírni, mit tartalmazott c jegyzőkönyv, csak azt szeretném megemlíteni, hogy Madarász Emil kérelmét elutasították. Az indok az, hogy Madarászt a szövetkezetből két évvel ezelőtt kizárták, mivel nem akart részt venni a közös munkában, a szövetkezet lovaival feketén fuvarozott. Ezért a tagság kizárta a közösből és most sem fogadják vissza. Az eset érdekes. Ügy látszik, az iványi szövetkezeti tagok nem bánnak kesztyűs kézzel a rendbontókkal. Rendnek pedig kell lenni. Ennek alapján a szemfüles újságíró máris tollat ragad, rohan a faluba, hegy megírja, milyen példás fegyelem uralkodik a szövetkezetben. Hogyan „bánnak el" a javíthatatlanokkal. (Ebben az esetben Madarász Emilre gondolok.) ^zép naTy ab<akos családi házban lakik a Madarász-család. A tágas udvar, az apróbb gazdasági felszerelés elárulja a ház lakóinak foglalkozását. A lakásban csend honol, csak az edények csörgése árulja el, hogy valaki foglalatoskodnia konyhában. Madarászné mosogatja az edényeket. Magas, szikár alakja a zománcozott tűzhely fölé emelkedik. A kíváncsi újságíró a férje után érdeklődik. A kérdésre az asszony fanyarul mosolyog. Ez a mosoly inkább bánatot, megbánást mutat, mintsem örömet. De azért mosolyog. Amikor megszólal, hangja megcsuklik. Elűzték azok — és csontos, eres kezével a túlsó soron lévő épület felé mutat. Ahogy beszél, kövér könnycseppek gördülnek végig arcán. Ügyesen köténye után nyúl, iparkodik eltüntetni az apró források vizét. Talán szégyelli, hogy sírt? Ne szégyellje, hisz ez illik hozzá, nem a mosoly. Hiszen az arcára erőltetett mosoly csak kényszer volt, mint az, hogy férje elhagyta a falut, de a könny igazi, őszinte, a szívéből fakadt. Már a kötény sem segít. A szöveten keresztül is áttör a visszatarthatatlan könnyzápor. így tart ez majdnem egy negyed óráig. Csak sír, de nem beszél. Végre, amikor szóhoz jut, igaz, még mindig el-elcsukló hangon, úgy egyszerűen magyarázni kezdi bánatának okát. — Megöl a szégyen bennünket, nem fogadnak maguk közé, úgy látszik, nem érdemeljük, hogy közöttük legyünk. Pedig nem érdemeljük, hogy így bánjanak velünk. Férjem már megbánta, amit tett, végeredményben nem is tett semmit. Éppen csak nem bírta , eltűrni azt, ami a szövetkezetben történik. Hónapokig egy fillér sem került a házba. A vezetőknek megmondta, hogy rosszul cselekszenek, tönkre teszik a szövetkezetet. Ezután rászabadultak és megindult ellene a vádaskodás. Nem tagadom, ö is követett el hibákat, amikor rászánta magát arra az átkozott fuvarozásra, de nagyon kellett a pénz. Eladólányom volt. A szövetkezet nem tudott a munkaegységek után fizetni. Jaj, pedig de jól mehetne a dolgunk, jó itt a föld, nagyon jó, csakhát nem hozzáértő, helyesebben mondva a saját érdeküket előtérbe helyező emberek irányítják. Ellenük pedig semmit sem lehet tenni. Nincs hatalom, amely megbirkózna ezzel a „szentháromsággal". Azt hiszem, mindenkit érdekel, mit jelent Madarászné „szentháromsága". Erdekeit ez engem is, és ezért nyomban elindultam megkeresni a titokzatos „szentháromságot". Könnyű volt megtalálni, nem kellett az Óperenciás-tengeren túlra menni. Könnyen megtalálhattam azokat a lényeket, akiknek minden szava szent, sérthetetlen, megmásíthatatlan, akár jó az, akár rossz. A „szentháromság" ott ül a szövetkezet és a helyi nemzeti bizottság irodájában Csomós Elemér, Csomós Béla és Tóth Béla személyében. Ez a három ember tölti be úgyszólván az összes funkciót, ami a községben és a szövetkezetben létezik. Csak éppen ízelítőül egy példát említek meg. Csomós Elemér például elnöke a helyi nemzeti bizottságnak, könyvelője a szövetkezetnek és a HNB titkári funkcióját is szeretné megszerezni. Gyakorlatilag már a kezében is van, csak éppen még a formaság, a beiktatás szükséges — és ez a kívánsága is teljesül. Madarászné a „szentháromság" alatt a három személyből álló vezetőséget értette. Hogy hogyan, miképpen irányítanak, hogyan beszélnek az emberekkel, arra majd később kerül sor. Most egy kis időt kell adni az újságírónak, hogy utána tudjon járni a dolgoknak. Amíg nevezett szaporán érdeklődik a dolgok után, ismerkedjünk meg egy kicsit a faluval. A falu utcája sáros, görbe, akár a Rima. A szocialista gazdálkodás itt is kezdetét vette, helyesebben mondva, már nem is volna egyénileg gazdálkodó a faluban, ha a múlt őszszel hat középparaszt nem jutott volna Madarász Emil sorsára. A vezetők őket is kiközösítették. Mi volt a bűnük? Talán ellenségei voltak a szövetkezetnek? Nem, nem voltak ellenségei, hisz önként választották a közös utat. Itt van például Szepesi Zoltán esete. Tíz hektárral lépett a szövetkezetbe, most pedig azok közé tartozik, akiket kizártak. Üjból viszsza kellett térnie a régihez. Szepesi a saját maga és gazdatársai kizárásáról így beszél: — Fáj, hogy ilyen formán kellett megválni a közösből, de különösen az fáj, hogy a kulákok még mindig ott ülnek a szövetkezetben, róluk nem vesz tudomást a szövetkezet vezetősége. Hogyan történhetett mégis az, hogy a vezetők a középparasztokat "kizárták, de á kulákokat bent hagyták? Ügy, hogy azok nem merészkedtek annyira, hogy a „sérthetetlenek" ügyébe beleszóljanak. Dehogyis szólt volna valamit Fejes István, Fejes Gyula, Nagy Árpád vagy éppenséggel Nagy Ernő, a szövetkezet zootechnikusa. Ök, a falu híres gazdái, — akik a múltban csak mások munkájának kizsákmányolásából éltek, — örülnek annpk, hogy rosszul áll a szövetkezet szénája. No, meg aztán hagy ereje van a rokoni kapcsolatoknak is. Szepesiék azonban azért léptek a szövetkezeibe, hogy ott közös erővel jobb életet teremtsenek maguknak. Ezért nem is tűrték szótlanul, hogy a Csomósok, Tóthok hanyagsága, nemtörődömsége miatt évről évre jobban tönkremenjen a szövetkezet. — Mi segíteni akartunk — mondják kivétel nélkül azok, akiket kizártak —, de ahelyett, hogy ránk hallgattak volna, fenyegettek, elvit etéssel, becsukással ijesztgettek, a szövetkezet pedig egyre közelebb került a tönk széléhez. A további beszélgetések során kiderült az is, hogy a kizárt tagok a valóságban saját maguk szorgalmazták kilépésüket a szövetkezetből. Az ilyen lépésről a szövetkezet vezetősége pedig hallani sem akart, hanem úgy oldotta meg a dolgot, hogy egymás között határoztak, ha már maradni nem akarnak, kizárják őket. Jobban fest így a dolog, mert a járás előtt is ú&y állíthatják be a dolgot, hogy mint javíthatalanokat kizárták őket. No, ha már itt tartunk, még azt is meg kell jegyeznünk, hogy a kizárást a vezetők önhatalmúlag végezték. Az érintett feleket még a gyűlésre sem hívták meg. így történt ez a múlt ősszel, így történt két évvel ezelőtt Madarász Emil esetében is. Csótó Árpád szintén azok közé tartozik, akik már tovább nem bírták tűrni a sok igazságtalanságot. Csótó Árpád így beszél: — Nem szívesen hagytam ott a szövetkezetet, de már nem tudtam elviselni azt, amit ott csináltak. Kulákoké ott a hatalom, a vezetők pedig őket pártolják, sőt egy időben Fejes István 40 hektáros kuláknak annyira felvitte Isten a sorsát, hogy zootechnikussá lett a szövetkezetben. En meg 30 darab marhát gondoztam napi 0,75 munkaegységért. A kulák zootechnikus nem szívesen látott engem. Legtöbbször csak „kommunista Gsótó Pálnak" nevezett. Egyszer aztán azt is kitalálta, hogy megbízhatatlan vagyok és elhelyeztetett az állatoktól, helyembe pedig a komáját ültette. Persze, a komának már 1,25 napi munkaegység járt, sőt még segítséget is kapott. Nem bírtam tovább az ilyen helyzetet, mert a szövetkezet vezetősége és Tóth Béla (a „szentháromság"-ból az egyik), az akkori elnök, is az ő pártjára állt. Ekkor beadtam a kilépési nyilatkozatot. Ezt nem fogadták el, hanem titokban kizártak. A tagoktól tudtam meg, hogy a szövetkezet vezetősége így határozott. Úgy vélem, már eddig is feltehette volna valaki a kérdést, hát miért tűrik a szövetkezeti tagok a vezetők önkényességét, miért nem választanak újakat saját maguk közül, 'akik a szívükön viselik a közös gazdálkodás ügyét, akik meghallgatják az egyszerű tagok javaslatait is, és nem tűrik a kulákok basáskodását. Nem tűrik meg a Fejeseket és a Nagy Ernőket soraikban, és á tagság segítségével kiteszik a szűrüket a szövetkezetből. Nincs ott nekik keresni valójuk. Az iványi szövetkezetesek bizony már többször megpróbálták, hogy új vezetőséget választanak. Az eredmény azonban mindig az lett, hogy a funkciók továbbra is a „szentháromság" kezében maradtak, azzal a különbséggel, hogy amelyik eddig elnök volt, a gazda szerepét vette át, a gazda pedig elnök lett, vagy pedig, aki könyvelő volt, a HNB elnöke lett, és hogy megmutassák, hogy ellenük hiába minden, az eddig még nem a „hármas" birtokát képező HNB titkári funkcióját is bekebelezték. . A funkciókon aztán szépen megosztoztak. 1954-ben a tagság teljes egészében ellenük szavazott. Üj vezetőséget választottak. Másnap azonban kiderült, hogy kár volt a fáradságért, mert rokonsági alapon egy újabb gyűlést tartottak a leváltott vezetők, ahol újból megválaszttatták magúkat, (Ej, szegény iványiak, nehéz lesz nektek megszabadulni a „szentháromság"-tól). Mindaz, amit leírtunk úgyszólván csak egy kis töredéke annak, amit čtz önkényeskedés, a „csak én tudom és senki más", a pöffeszkedő vezetés eredményezett Iványiban. A gazdagon termő iványi határban most sovány kalászt aratnak, mert nevezett vezetők nem törődnek a szövetkezettel, akik pedig törődnének, nem szólhatnak, mert ha szólnak, reakciósoknak, megbízhatatlanoknak nevezik, sőt gyakran így fenyegetik őket: „Ha nem tartod a szád, akkor elvitetünk". Az olvasó most jogosan azt kérdezheti: „De hát miért tűrik ezt a helyzetet az iványi kommunisták?" Hát ez érdekelte volna az újságírót is, de egy napi bogarászás után is csak eddig jutott. A kommunisták mind a falun kívül dolgoznak, egyedül Madarász Emil maradt volna a szövetkezetben. Öt pedig nem fogadják vissza, mert a „szentháromság" szerint megbízhatatlan, javíthatatlan. Ez pedig nagy baj, különösen, ha a javíthatatlan a „jókat" figyelmezteti, hogy ne tegyenek rosszat. Madarász Emilnek, meg a többi középparasztnak, akiket az önkényes vezetés elég furfangosan kizárt, a szövetkezetben a helyük. Nincs azonban ott keresnivalója Fejes Istvánnak, Fejes Gyulának, Nagy Árpádnak és Nagy Ernőnek. Ez az igazság. Ezt akarják az iványi becsületes földművesek is. Nem tűrik az önkényeskedést sem. Akár tetszik, akár nem, ezt végre tudomásul kell adni Csomós Elemérnek, Csomós Bélának és Tóth Bélának is! SZARKA ISTVÁN A második ötéves terv a televízió hatalmas fejlődésének időszaka lesz, mivel a cseh és szlovák országrészekben hét újabb leadóállomást építenek. A Zerge-hegyen már ez idén üzembe helyezik a bratislavai leadót, A bratislavai stúdió felépítésével egyidejűleg — amelynek építését a jövő évben kezdik meg — Szlovákiában lerakják a televíziós állomás alapjait. A brnói leadónak 300 méteres antennája lesz. Építését a jövő évben" kezdik meg és 1958-ban helyezik üzembe. Utána a besztercebányai leadóállomás kerül sorra, szintén 300 méter magas antennával. Azután a plzeni leadót építik fel, majd a második ötéves terv végére a kassai ős' a České Budéjovice-i leadót. 1960ban már egész köztársaságunk területének 80 százalékán zavartalanul gyönyörködhetnek a televíziós adásokban. A televíziós adás a gyakorlatban az egész ország területén megvalósul. Nem csekély feladat lesz .'rágában és Bratislavában a legmodernebb televíziós stúdió felépítése. Ez megköveteli belföldi és külföldi munkatársaink szakismeretét, főleg a termelés és a televíziós készülékek tökéletesítése szakaszán. Az időszerű események, például a sportaktualitások, a színielőadások közvetlen közvetítését fogják szolgálni már ez idén a riportautóbuszok. Hogy a műsort különféle leadóállomások műsorával lehessen kombinálni, kiépítik azt a hálózatot, amely a televíziós adóállomást egybekapcsolja a prágai és a bratislavai stúdiókkal. Tervbe vették a fontos nemzetközi események országok közötti közvetítését is. Az ötéves terv végéig már biztosítják az állandó televíziós kapcsolatot az egyes külföldi központokkal. OJ SZrt lia'3. május %.