Új Szó, 1956. május (9. évfolyam, 121-151.szám)

1956-05-24 / 144. szám, csütörtök

A LOMNICI C BŰVKÖREBEN Nem tudom, más is így van-e vele, de rám mágneses hatással van egy magas hegycsúcs. Három évtized ota vezetnek szolgálati útjaim a Tálra közelében, melynek vonzóereje gyakori útmegszakításokban és tátrai barangolásokban nyilvánul meg. Szerelmem a Lomnici csúcs iránt sokáig nem talált viszonzásra, mert míg én folyton égtem a vágytól, hogy a csúcsot lássam, az bizony minden látogatásomkor ködbe takarta fejét. A bajt tetézte, hogy ilyenkor a csúcsra vezető drótkötélpálya sem volt üzemben. A múlt évben már egyszer úgy látszott, hogy mégis szétfoszlik a köd. A. Köpataki-tótól a Lomnici csúcsra vhíető drótkötélpálya üzemben volt. Több se kelle't nekem, rohantam Mrkoš elvtárs, a csillagvizsgáló vezetője a csillagászati messzelátónál. (Az objektív átmérője íél méter.) Lomnicra, A vonatból gyönyörű látvány, tiszta napos időben az egész Tátra panorámája tárult elém. Másnap, amikor a drótkötélpályán nekiindultunk, már mindjobban beködösö• dött, s mire a köpataki Enciádhoz ertünk, orrunkig sem láttunk. Folytattam utamat a Lomnici csúcsig, a kilátás azonban nem javult. Utolsó tátrai emlékem egészen friss keletű. Áz idei télies tavaszon nagy viharban a Lomnici csúcson éj jeleztem. Ebéd után a Köpataki-tótól ketten, a csillagvizsgáló mechanikusával mentünk fel a drótkötélpályán a csúcsra A kabinba szállásnál „sírni fognak" szavakkal búcsúzott el tőlünk a vasúti alkalmazott. A még hiányzó 13 utas helyett kicsiny, de súlyos betonhengerekkel rakták meg a kabint, s tán ennek köszönhetjük, hogy sírás és kabintáncolás nélkül értünk a pálya egyedüli oszlopa mögé, ahonnan mar majdnem függőlegesen és védett hei lyen vezet a? út. Csak itt lyukasztót A ta át jegyeinket a vezető, mert addig nem volt benne biztos, nem kell-e a csúcson dúló vihar miatt visszamen-i niink. A Lomnici csúcson levő épület földszintjén a kazánház, első emeletén a drótkötélpálya három alkalmazottjának helyisége, míg utolsó emeletén a hidrometeorológiai megfigyelő állomás van elhelyezve. Ennek vezetője Mrkol Anton, köztársaságunk eme legmagasabb munkahelyének állandó lakója Neve a csillagászok körében jól is mert, hisz ez idén is már két üstököst fedezett fel. A másik két-két meterológiai megfigyelő 17 naponként váltja egymást. Három\óránként mérik és jelentik ultrarövidhullámú adójuk kon a tátrai repülőtérre a szél erősségét, irányát, a levegő nedvességtartalmát, a f elltek kiterjedését, esetleg a nap intenzitását. Kísérletem, hogy az erkélyen dolgozzam, a nagy vihar miatt csúfosan végződött, füzetem leesett, és lapjait a vihar szétvitte a szélrózsa minden irányába, így tehát egész délután beszélgettünk a három meteorológiai alkalmazottal. Kérdéseimre elmondták, hogy a rossz időjárás miatt eddig legföljebb 14 napig voltak elzárva a világtól, de többnyire akkor sem várták be, míg a drótkötélpálya megindul, hanem gyalog kerestek érintkezést a völggyel, azaz a csillagvizsgálóval. Szép időben az út nem i§ egész egy óra, de nagyon kedvezőtlen időben 11 óráig is eltarthat. Nem annyira az 'élelem, mint a kokszhiány kényszeríti őket a gyaloglásra, mert odafent télen-nyáron fűteni kell, s nagy kokszkészletük soha sincsen. Mint mindig, most is dolgozó emberek tartózkodtak a csúcson, Kőművesek, mázolók, dokumentáris filmet forgatók, villanyszerelők. Az átmeneti vendégek a drótkötélpálya alkalmazottaival együtt este mind megjelentek a megfigyelőállomáson, mert szerda lévén, ekkor kezdődik az ostravai kísérleti televíziós műsor. Többen ültük körül a „Leningrad T-2" televíziós vevőt. Ezt az állomást mindig veszi a vevőkészülék, s két év óta figyeli a budapesti, folyton váltakozó próbaadásokat, valamint a prágai küldéseket is. Érdekes, hogy a hegyekben nem fontos az irányantenna, mert a hegyoldalak úgyis visszavetik a rossz irányban elfordult antennára is az ultrarövid hullámokat. Így annak ellenére, hogy a nagy szél a Prágára irányuló dipólos antennát elfordította, mégis jól vettük a petríni televíziós adó „monoszkópját". Televíziós adásainkat egy hullámhosszon (kanálison) küldik, így a közelebbi ostravai adó küldéskor ez zavarja Prágát. Az adás még nem volt elég stabil. Nagyobb baj volt azonban, hogy az ostravai televíziós kameraman kb. félóráig énekeltetett egy és ugyanazon beállításban egy fiatalembert, amivel a nézők nagyrészét hal marosan sikerült elkergetnie. így a Csapda című film közvetítését már csak négyen láttuk. Reggel a szélfúvás mintha feleségem ébresztő hangját súgta volna felém; felugróm, háromnegyed öt. A sziklabércek felhőtlenek. Sietve kapom magamra ruhám, nehogy elmulasszam a híres tátrai napfelkeltét. A sziklák mintha vörös festékkel lettek volna leöntve. Rohanok az erkélyre. Gyönyörű tiszta, felhőtlen égen ébredt a felkelő nap, bíborvörösre varázsolta elóttöt. A még jócskán fújdogáló szélben a cigaretta meggyújtása mégsem volt probléma. Mrkoš elvtárs csillagvizsgáló teleszkópja fókusztávolságban lángra lobbantja a cigarettát. Ha pedig papírlapot tettünk kissé távolabb a fókusztávolságtól, láthattuk rajta a napfoltokat, szám szerint vagy tizenkettőt, kb. 4—6-os csoportokban elhelyezve. A Lomnici csúcs hazánk egyik legtöbbet fotografált helye, s biztos, nem felejtik el amatőrfényképészeink, hogy A drótkötél-vasút forgalomban. a Tátra magas bérceit: de lám, a völgy sűrű felhőkbe burkolódzik még. Később azonban a völgy is kitisztul, a szem a Liptói, Ďumbieri, Roháči Havasokon túl is ellát, s a csúcsok még mind hósapkát viselnek. Az éjjeli szél sok havat fújt a drótkötél állomásra is, a havat el kellett takarítani, hogy megkezdődhessék a turistaforgalom. Most csak az volt a gondom, hogy mielőbb elintézzem küldetésem: leszedjem az itteni éghajlatnak kitett alkat lapátocskák és bakelitpálcikák egy részét, amelyek a kábelkutató intézet részére szükségesek. A szép napos időben munkánknak szenteltük az egész déla tátrai, már 1000 méter magasságon felül nagy fényerősségnél jól öszsze kell húzni a gép diafragmáját, 11-re, és legfeljebb 1/100 másodpercet szabad exponálniok. Három óra után sikerült bejutnunk a fülkébe s lemenet gyönyörködhettünk az Encián fölötti síparadicsomban. Másnap a Csorba-tónál nemcsak kellemetlen idő, hanem szomorú hír is fogadott. Egy nyolctagú lengyel turistacsoportból a líinci-tónál kettőt elsodort a lavina. A tátrai jelképes temető áldozatainak száma igy sajnos megint emelkedett... KŐHEGYI LÁSZLÓ U|ll|U«U|<>|>l|U«MflltU««|»t»|H|ll| Hírek a film világából A szovjet filmgyárak 1857-re 90 játékfilm gyártását tervezik, * * * Dokumentumfilmet készítettek. Nevezetes találkozás címmel az amerikai egyházi 'küldöttség moszkvai látogatásáról. * * * Thomas Mann Egy szélhámos vallomásai című regényéből a müncheni Glória Filmgyár színes filmet készít, melynek forgatókönyvét a nagy író leánya, Erika Mann írja. * + * Bemutatták a Don Juan című francia filmet, Fernandellel a főszerepben. • * * Marina Vlady és Jean Gabin játssza a Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényéből készülő francia film főszerepét. A filmet Georges Lampin rendezi. * * * Sok amerikai filmszínház-tulajdonos úgy határozott, hogy nem kifizetődő moziját garázzsá építteti át. * * * Verne Strogoff Mihály című regényéből jugoszláv-olasz-francia közös produkcióban film készül. * * * A Neus Zürcher Zeitung írja, hogy az egyik zürichi filmszínházban 1300 főnyi közönség viharosan ünnepelte Gina Lollobrigidát. Amikor azonban a művésznő gyujtéät indított az olasz árvízkárosultak javára, a nagyszámú közönség összesen 34 frankot adott össze. *. * * Duvlvier ismert francia filmrendező rövidesen forgatni kezdi a Nagy szerelem című filmjét, amely egy zongoraművésznőről szól, aki különböző országokat járva keresi. boldogságát. A film női főszereplői Lllian Leigh, Danielie Darrieux, Ingrid Bergman és Marlene Ditrich. * » * Michel Simon, a népszerű fran? cia filmszínész, aki legutóbb Taxi i úr című filmiével aratott nagy sil kert. elvállalta egy svéd film főszerepét. A film címe: Svéd kislány Párizsban. * * * Laurence Olivier, a kiváló angol színész és rendező elvállalta Terence Ractigan Az alvó herceg cimii regényéből készülő film rendezését. A film női főszerepét Marylin Monrie. az Ismert amerikai filmszínésznő alakítja. 0OOOOOOOOOOO<^^ 0000000©0©0©<^ O0GGOOOOOOGO0OOOO leges vereségének és felszámolásának sem nem egyedüli, sem nem helyes eszköze. Sőt, egyáltalán nem harci eszköz a kapitalizmus ellen. Á kapitalizmus így, vagy amúgy, előbb vagy utóbb elpusztul. A kapitalizmus végleges vereséginek egyedüli helyes és megbízható, a népek számára elfogadható elvi eszköze nem a nemzetközi háború, hanem a két rendszer békés versenye. A kapitalizmust lehet, kell és le fogjuk győzni, de nem bombákkal és ágyúkkal, hanem szervezett, egyre produktívabb, öntudatosabb és hatékonyabb munkával, a t békeszerető népek munkájával — a szocializmus vitathatatlan előnyeinek bizonyítékával. A békés versenyben & szocialista országok megmutatják azokat az óriási távlatokat, amelyeket a szocializmus az emberiség előtb nyit és így nemcsak a békének, de a szocializmusnak is megnyerik a ma még kapitalista államok lakosainak abszolút többségét, az egész emberiséget. E

z a perspektíva a népek munkalelkesedésének, alkotó kezdeményezésének, valamennyi ember tettrekész elszántságának óriási növekedését váltja ld, akik azt akarják, hogy minél előbb eljussanak az örömteli és gazdag holnaphoz a tartós béke biztosításának útján. Tudjuk, hogy az agresszió és a gyarmati rendszer erői szembeszáll-ak eza törekvésünkkel. Ma azonban mindaz, ami egészséges és fejlődőképes, mindaz, ami pozitív az emberekben, az agresszió erői ellen — a béke javára hat. És ezért a kétféle rendszerű áftamok békés egymás mellett élésének lehetősége valósággá válik. mogatja és erősíti valamennyi állam békés egymás mellett élésének eszméit, tekintet nélkül eltérő társadalmi és állami rendszerükre. Jelenleg világszerte győz az a meggyőződés, hogy az emberiségnek történelmi fejlődésében elkerülhetetlenül át kell mennie a két különböző társadalmi rendszer egyidejű fennállásának korszakán, és lehetséges, szükséges elérni azt, hogy ez a korszak a tartós béke korszaka, nem pedig a vérontás és a nemzetközi háborúk időszaka legyen. A békés egymás mellett élés mellett szól a történelmi és politikai érvek egész sora. A történelmi tények azt bizonyítják, hogy lehetséges a két rendszer egyidejű békés fennállása. A I olitikai érvek és reális mérlegelések minden tisztességes embert meggyőznek arról, hogy a békés egymás mellett élés elkerülhetetlen, hogy az országok békés együttműködésére irányuló törekvés a jelen időszak legfőbb parancsa. A

békés egymás mellett élés mellett szól nemcsak a Szovjetunió sokéves békepolitikája, hanem a két világháború közötti két évtized tapasztalata és a második világháború utáni évtized is. Történelmi tény, hogy a világon már 30 éve egymás mellett éltek és élnek békében, egyidejűleg, többé-kevésbé intenzív együttműködésben a szocialista és a kapitalista államok. Nem volt közöttük háború. A második világháború idején ugyan a fasiszta államok megtámadták a Szovjetuniót, de az USA, Nagy-Britannia és számos más tőkés állam a Szovjetunió szövetségese volt. Tehát a második) világ háború sem igazolta az agresszív köröknek a szocialista országokkal való együttélés és együttműködés lehetetlenségéről szóló tézisét. Éppen ellenkezőleg. A második világháború megmutatta, hogy a tőkés országok társadalmi rendszerének azonossága nem akadályozta meg azt, hogy háború törjön ki közöttük — és ellenkezőleg, például az USA, Nagy-Britannia és a Szovjetunió társadalmi rendszerének különbözősége nem gátolta termékeny együttműködésüket a fasiszta elnyomók elleni harcban. Tehát csaknem 40 év történelmi tapasztalata tanít arra, hogyha mind a két fél részéről megvan a készség, ekkor nemcsak lehetséges, de valóban sikeresen meg is valósul a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése. A legkisebb ok sincs arra, hogy kételkedjünk abban, hogy ami eddig lehetséges volt, ami eddig a történelemben bevált — ne volna lehetséges a jövőben is. 5 Valóban, a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése bebizonyítottan lehetséges. De ezenkívül a jelen időben a békés egymás mellett élés már nemcsak lehetséges, de elkerülhetetlen is. A technika fejlődésének jelenlegi foka, a technikával való visszaélésnek veszélye, a modern tömegpusztító fegyverek alkalmazásának lehetősége következtében minden háború sokkal nagyobb áldozatokat, sokkal esztelenebb pusztulást hozna, mint bármelyik előző háború. Emellett mindenki előtt világos, hogy a háború nem akadályozhatja meg a hanyatló kapitalizmus pusztulását. Semmilyen technikai felszerelés nem bizonyíthatja be az elavult társadalmi rendszer életképességét. Ellenkezőleg. Éppen a technikai fejlettség, a termelőerők fejlődése a legtalálóbb érv a kizsákmányolás ellen. A tőkés államok közötti fegyveres harcban mindig arról volt szó, hogy ki kerül ki belőle győztesen, pillanatnyilag melyik a hatalmasabb, melyiknek van elég ereje ahhoz, hogy nagyobb részt kaparintson magának ? világ kizsákmányoláséból. A kizsákmányolók közötti harcnak ez a célja — tekintet nélkül a háborúnak már elvben való bűnös voltára — világos. Egészen más a helyzet ma, amikor az agreszszív körök azért készülnek háborúra, hogy megakadályozzák, hogy az egész világon az győzzön, ami fiatal, egészséges, haladó. Hisz az agreszszív körök szeretnék • megállítani az egész fejlődést és az új rendszert, ahol az már. be vált és győzött, szeretnék megdönteni. Azonban a szocializmus helyességét és igazát, amelyet a történelem egész menete igazolt, nem lehet sem szavakkal, sem fegyverekkel megcáfolni. Az egyedüli igazi érv a valóban elért eredmények, ennek vagy aqnak a társadalmi rendszernek a sikerei, az egyedül érvényes érvelés a tények. Mindebből a béke megőrzésének nélkülözhetetlen volta következik, az a tény, hogy el kell vetni még a gondolatát is a kapitalista és a szocialista országok közötti úgynevezett ideológiai háborúnak. A politikai mérlegelésekből, a történelmi tapasztalatokból és a nép életakaratáből — mindebből az következik, hogy nélkülözhetetlenül szükséges a békés egymás mellett élés. N

em lehet leplezhi, hogy éppen a két rendszer egyidejű békés fennállása kérdésének, és így tehát a háború és a béke kérdésének megítélésében alapvető ellentétek vannak egyrészt a békés erők nézetei és másrészt az agresszív erők nézetei között. Egyetlen egészségesen gondolkozó becsületes ember sem fogadhatja el az „erőpolitika" koncepcióját, amely elkerülhetetlenül fegyverkezési versenyhez és végeredményben a dullesi kalandor egyensúly-játékhoz vezet a szakadék szélén. Minden egészségesen gondolkozó, becsületes ember megérti, hogy jelenleg elkerülhetetlen a koegzisztencia, az együttélés. Az emberiség előtt csak két út áll nyitva. Az egyik út végén nyílt fegyveres" harc — az ellentétes gazdasági-társadalmi rendszerű államok közötti háború áll. A másik út a békés egymás mellett élés útja, amelynek célja a világ valamennyi államának . békés, lojális együttműködése — tekintet nélkül az államok szociális rendszerére. A felsoroltakból következik, hogy a jelenlegi átmeneti időszakban a különböző szociális rendszerű államok békés egymás mellett élése nemcsak az egyedül lehetséges, ésszerű megoldás, hanem elkerülhetetlen is. Az együttélés, a békében való egymás mellett élés feltétlenül megköveteli az együttműködés minden fajtájának — a kulturális, tudományos, gazdasági, sport- stb. együttműködésnek fejlesztését a világ valamennyi országa között, tekintet nélkül gazdasági, társadalmi rendszerükre. A különböző társadalmi rendszerű államok ilyen békés együttműködésének azután logikus következménye a szocializmus és a kapitalizmus békés versenye. A szocializmus katonai likvidálására tett kísérlet már két ízben csődöt mondott. Nem sikerült elfojtani a szocializmust az 1918—1920-as években sem, amikor a szocialista állam még csak születőben volt, sem pedig 1941—1945-ben, amikor a Szovjetunió a világ egyetlen szocialista állama volt. A háború tehát a kapitalizmus szempontjából reménytelen, a szocializmus szempontjából pedig értelmetlen. Igaz, hogy a háború szükségszerűen a kapitalizmus gyors és végleges felszámolásához vezetne. A háború, amelyet az agresszív erők kirobbantanának, meggyorsítaná a kapitalizmus bukását, mert meggyorsítaná a haladó erők fejlődését és fokozná tevékenységüket a tőkés államokon belül. A háború azonban a kapitalizmus egész világon való végOJ SZÖ 1956. május 24.