Új Szó, 1956. május (9. évfolyam, 121-151.szám)
1956-05-23 / 143. szám, szerda
Világ proletárjai egyesüljetek SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1956. május 23. szerda 30 fUlér IX. évfolyam, 143. szám. Kollektív vezetés és a személyi felelősség határozata jobban mozgósítsa valamennyi kommunistát, akik számára a határozat teljesítése természetesen kötelező. Arról van szó, hogy a munkában való nagyobb részvétel és az a meggyőződés, hogy az egyes kérdéseket helyesen oldják meg, a kommunisták tevékenységének fokozására és arra vezessen, hogy több önállóságot tanúsítsanak a pártmunkában és nagyobb őrömmel végezzék azt. Nem elég tehát csak beszélni a kollektív vezetésről s ugyanakkor laza kapcsolatban állni az alacsonyabbfokú szervekkel, a kommunistákkal, az üzemek és falvak életével. E lenini elv gyakorlati érvényesítésének útja sok központi, kerületi és járási dolgozó számára az alsóbb fokú szerveken, az alapszervezeteken, a munkahelyeken keresztül vezet. Annak érdekében, hogy fontos ülések és döntések során az eddigihez mérten felelősségteljesebben és nagyobb ügyismerettel léphessünk'fel, nem szabad elfeledkeznünk a munkások és a parasztok megjegyzéseiről, problémáiról. Milyen kollektív vezetés volna az, ha a választott funkcionáriusok, akár a kerületi, avagy az egészüzemi bizottságról van szó, nem ismernék az emberek problémáit és nem merítenének azok tapasztalataiból, akik vezető helyre állították őket! Mindez egyben arra mutat, hogy a kollektív vezetés nem jelenti a gyűlések számának fokozását. Ez nem volna hasznunkra. Másrészt pedig ezek a fontos kérdések nem oldhatók meg csak azzal, hogy a jelentéseket és beszámolókat kollektíven dolgozzuk ki. Továbbá világos, hogy a kollektív vezetés nem gyengíti, hanem jelentős mértékben erősíti, sőt egyenesen feltételezi az egyes pártfunkcionáriusok személyes felelősségét. Éppen a munka régi rendszere, melynek során a döntés végeredményben rendszerint egy vagy egy-két ember joga voit, gyöngítette sok-sok elvtárs felelősségérzetét és tudatát. A munka régi rendszere során elfeledkeztünk arról, hogy minden egyén köteles munkájáról számot adni, hogy a kollektívának ellenőriznie kell őt, mivel így nem épülhet fel egyes személyek körül a kritikát gátló láthatatlan fal. Éppen a munkának ez a régi rendszere okozta azt, hogy egyes dolgozók párt és más elvtársak iránti felelősségérzete csökken. Az élet tovább megy akkor is, ha nem ülésezik a bizottság, avagy a bűró és minden nap a kérdések egész sorát veti fel, amelyeket azonnal meg kell oldani. Ezért bízzuk egyes funkcionáriusokra a munka különféle szakaszait, hogy az elfogadott határozatok szellemében önállóan oldják meg a folyó ügyeket. S ugyanakkor konkrét feladatokat is bízzunk ezekre az elvtársakra, melyeket szintén teljesen önállóan kell megoldaniok. Előfordulhat és mostanában elő is fordul, hogy egyes elvtársak a kollektív vezetés elvét pajzsként használják és mögéje rejtik határozatlanságukat, önállótianságukat. Többnyire azok járnak el így, akiket a helytelen munkamódszerek túlságosan hozzá szoktattak ahhoz, hogy irányelv nélkül egy lépést se tegyenek. Az ilyen elvtársak elfeledkeznek arról, hogy & párt dolgozóját elsősorban annak kell jellemeznie, hogy önállóan tud gondolkozni, dönteni és ítélni. (Folytatás a 2. oldalon) , Kommunista Pártunk Központ; Bizottságának vezetésével a pártmunka lenini normáinak és elsősorban a kollektív vezetés elvének megszilárdítására törekszünk. Ez irányban a legjelentősebb lépés az volt, hogy az elmúlt hetekben a Központi Bizottság kezdeményezésére széleskörűen kibontakozott a bírálat. A kommunisták gyűléseiken, eddig nem tapasztalt nyíltsággal elmondották mindazt, amit gondolnak. Tekintet nélkül a mutattak azokra a hibákra és fogyatékosságokra, amelyek gátolják gyorsabb előrehaladásunkat. Folvtatni ezt az utat megtorpanás nélkül — ez a legfontosabb feladat. mivel a kollektív vezetés nem valósíthfrtó meg bírálat és önbírálat, a nézetek nyílt megvitatása, a párton belüli demokrácia nélkül. A bírálat és önbírálat elválaszthatatlanul összefügg a kollektív vezetéssel, a demokratikus elvek érvényesítését jelenti a párt irányító munkájában. Ez a friss és egészséges kritikai szellem volt tapasztalható a pardubicei kerületi pártbizottság legutóbbi ülésén is, amely a múlthoz kéüest sokkal mélyrehatóbb és bírálóbb szellemű volt. A kerületi bizottság elsősorban a pártmunka módszereivel foglalkozott. Az elvtársak arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a kollektív vôzetés hozzájárul elsősorban ahhoz. hogy a választott szerv valamennyi tagja tevékenyen részt vesz a munkában, a határozatok és ülések előkészítésében, az ülések munkájában és a határozatok biztosításában, valamint ellenőrzésében. Ez azonban feltételezi, hogy a kerületi bizottság valamennyi tagja sokkal jobban legyen tájékoztatva minden kérdésről. Épp annyira szükséges, hogy a kritika senkire se legyen tekintettel úgy, mint eddig, mivel ez lehetetlenné tenné a nézetek nyílt megvitatását és néni érvényesülhetne minden választott funkcionárius befolyása a dolgok menetére. Á kollektív vezetés megválósítása sokkal nagyobb felelősségérzetet és kezdeményezést kíván meg a kerületi bizottság minden egyes tagjától, hogy necsak a büró tegyen javaslatot azzal kapcsolatban, mit kell a plénumnak megvitatnia, hanem más elytársak is, hogy mint felelős dolgozók állandó segítséget nyújtsanak a járásoknak, stb. Ezek a megállapítások értékesek pártunk más vezető szervei számára is. Elsősorban a járási és egyéb üzem: bizottságok számára, de éppúgy az alapszervezetek bizottságaira is. Ezzel összhangban — erről szintén tárgyalt a pardubicei kerületi pártbizottság, — a kollektív vezetés megvalósításának azt kell eredményeznie, hogy mélyreható fordulat következzék be a felsőbb pártszervek és az alsóbb fokú pártszervek kapcsolatában. Arról van szó, hogy pl. a járási bizottságok necsak irányelveket tűzzenek ki az alapszervezetek elé, hanem tájékoztassák is őket munkájukról, üléseikről, tanácskozzanas az alapszervezetek bizottságaival, aktívájával, s működési körükben hallgassák meg a kommunisták és a pártonkívüliek szavát. így akarjuk megerősítem a demokratikus centralizmust, ami nélkül nem beszélhetünk semmiféle vezetésről. A feladat az, hogy a magasabb-szerv kollektíven előkészített jól megindokolt és megmagyarázott Á száz kilowattos áramvezeték építésén Az energetikai ipar dolgozói a második ötéves terv folyamán nagy feladat előtt állanak — villanyáram juttatásával meg kell teremteniök az új technika gyors ütemben való bevezetésének leltételeit népgazdaságunk minden ágazatában. _ _ _ A žiiinai Elektrovod dolgozóira is nagy feladat vár. A kerület villamosításán kívül, melyben az áramhálózatba 100 községet és telepet kapcsolnak be. 448 kilométernyi hosszúságban 22 kilowattos áramvezetéket, 440 kilo•méternvi hosszúságban pediq másodáram vezetéket és 168 áramelosztó-állomást kell kiépíteniök. E napokbari feiezik be a Nové Mestót és Bystričanit összekötő több mint 60 kilométernyi hosszúságú 100 kilowattos áramvezetéket. A több mint 60 kilométernyi hosszúságban épülő távo'sáai 100 kilowattos vezetéken nagv sikerrel dolgozik i a žiiinai Elektrovod építészeti-szerelő csoportja Adam > Parš vezetésével. A képen a csoport tagjai a villanyoszlopokra a drótvezetéket szerelik. Adam Parš kollektívája a 100 kilowattos áramvezeték folyamatos építésén szép eredményeket ér el; az építést csaknem egy hónappal megrövidítette. A képen Viliam Macos. Vincenc Pastuha és Ján Homola szerelők láthatók a vezetékek előkészítése közben. A világ legnagyobb atomerőműve épül a Szovjetunióban. Teljesítménye 400 000 kilowatt lesz. Az Egyesült Államokban épülő legnagyobb atomerőmű 250 000 kilowattos. Angliában 65 000 kilowattos atomerőmű épül, Belgiumban 10 000 kilowattos. == %% A lengyel termelőszövetkezetek fejlődése Varsó, május 22. (ČTK). — Lengyelországban állandóan növekszik azon földművesek száma, akik belépnek a termelőszövetkezetekbe. Ez év első négy hónapjában Lengyelországban 653 új szövetkezet alakult és ezzel a szövetkezetek száma 10 616Az SZKP XX. kongresszusának irányelvei alapján a termelés színvonala emelésében és a minőség megjavításában egyre nagyobb szerep jut az új gépeknek is. Az ultrahang alapján működő új szovjet defektoszkop segítségével megállapítható az öntvények minden rejtett hibája. A szénkutatók 3000 méter fúrást végeznek terven felül A Turčianske Teplice-i Szénkutató Intézet dolgozni a CSKP KB irányelveinek megtárgyalásakor 14 egyéni és 48 kollektív kötelezettségvállalást tettek a szlovákiai szénlelőhelyek kibő^ vítésére. Összüzemi kötelezettségvállalásukban feladatul tűzték ki, hogy a második negyedévben 3000 méternyi Új könyvnyomtatási eljárás A Német Demokratikus Köztársaságban, áz úgynevezett szitanyomással kísérleteznek. Az eljárás maga már régóta ismert a textiltechnikában. Eszköze a keretre feszített selyem-, fém- vagy műanyagszita. A szitát belakkozzák, majd fényérzékeny réteggel vonják be. Az átlátszó papírra megrajzolt mintát vagy betűszöveget ráfényképezik a fényérzékeny rétegre. Ezután a sz ;tát előhívják, ahol a fényérzékeny réteg nem kapott fényt, onnan az előhívás után az anyag kioldódik. Ezután a szitából kimossák a lakkot. A lakk csak ott mosódik ki, ahol a fényérzékeny réteg hiányzik. Ha ezután festéket öntünk a szitára, az a festéket csak a kioldott helyeken engedi át. Ha sűrű festéket használunk és azt gumilap élével préseljük át a szitán, az átpréselt minta a a papír felületén kidomborodik olyan magasságban, amilyen vastag a szita. így lehetővé válik a vakok számára is a könyvnyomtatás egyszerű és olcsó technikával. Tömlő nélküli gumiabroncs A Csehszlovák gumiiparban ebben az évben kísérleteznek a tömlő nélküli gumiabronccsal, amelyet úgy töltenek meg, hogy szúrás esetén a gumi automatikusan légmentesen záródik. A jövő év folyamán megkezdik a tömlő nélküli gumiabroncs három típusának sorozatgyártását, majd az ezt követő évben mindenfajta közlekedési eszközhöz gyártanak ilyen abráltasot. fúrást végeznek terven felül, az önköltségen 1 millió koronát takarítanak meg, a munkatermelékenységet pedig 11 százalékkal növelik. ra emelkedett. E szövetítezetek 211 ezer gazdaságot foglalnak magukba, több mint 2 millió hektárnyi termőfölddel. A lengyel szövetkezeti mozgalom fellendülésének bizonyítéka a tagok létszámának folytonos növekedése a már meglevő szövetkezetekben is. 1956. január 1-től április 30-ig ter-í jedő időszakban a lengyel termelői szövetkezetek több mint 19 500 új tagot vettek fel. A termelőszövetkezet létesítésére alakult bizottságok 2700 lengyel faluban tevékenykednek. Az olasz dolgozók eredményes bérharca Róma, május 21. (ČTK). — Az olasz dolgozók az utóbbi időben munkaadóiktól az engedmények egész sorát harcolták ki sztrájkokkal. így pl. a nyomdászok béremelést és nyugdíjrendszerük javítását érték el. A nyomdaipar dolgozóinak szakszervezeti vezetői Vigorelli munkaügyi miniszter jelenlétében új országos munkaszerződést írtak alá. A „Societa Romana di Elettricita" társaság mintegy háromezer dolgozója, amely vállalat a fővárost látja el villanyárammal, hosszú küzdelem után elérte a béremelést és munkafeltételeinek javítását. Értékes gobelinek a Námesto nad Oslavou-i várban A Námesto nad Oslavou-i vár értékes emlékei a késői gótika, reneszánsz és barokk korból származó gobelinek rendbehozatalával gazdagodtak. A gobelinek legnagyobb részét Brüsszelben hímezték. A XVII. szágobelin-müvészetet „a groteszkek" képviselik, amelyek hatalmas méreteikkel és mesteri kidolgozásukkal tűnr.ek ki. A műemléket a múlt napokban adták át a brnói kerület zad második felében virágzó francia 1 gondozásába. Kitüntetett pionírok A bratislavai Klement Gottwald Pionírotthonban ünnepélyes gyűlést rendeztek a múlt vasárnap a bratislavai kerület legjobb pionírjai, melynek ke. etében Szlovákia Kommunista Pártja bratislavai kerületi bizottságának képviselőitől átvették a vörös zászlót. Ez alkalommal a bratislavai kerület nyolc legjobb pionírját a pionírszervezetekben végzett jó munkájukért azzal jutalmazták, hogy a kibontott zászló elött lefényképezték őket.