Új Szó, 1956. február (9. évfolyam, 32-60.szám)

1956-02-29 / 60. szám, szerda

A titokzatos szekrény 1/ ora reggel történt. Beleld lapoztam az újságba a „Pontot tettek a szabotálok munkájára" című cikkben ezt olvastam: Kovács Irén 70 holdas kulákasszonyt 18 évi börtönre Ítélték, mert eltitkolta földjeit és terményeivel üzérkedett. Éppen erről beszélgetünk, hogy mennyi baj van még az oszjályelJenséggel, amikor egy termetes asszony állít be a szerkesztőségbe. — Szelecžkyné vagyok — mondotta. — Valaki írt rólam az újságba, szeretném tudni kicsoda. Beszéli, hogy a cikk tüskéje hegyes volt, menesztették állásából. Fáj neki, hogy lehet ilyesmit tenni. Méltatlankodik. Hiszen a szövetkezet volt könyvelője is volt téglagyáros. Annál nem számított az osztály származás. Ezt mondja igazolásképpen, hogy vele szemben „jogtalanság" történt. Igaz, hogy á Szeleczky-család híres volt a környéken. Több cselédjük volt, dehát az állás mégis csak jó lett volna. így beszél, latolgat, „igazolja önmagát." No ebben a faluban is szép dol'gok történhetnek — nézünk öszsze, s később úgy határozunk, hogy utána nézünk az esetnek, hátha akad valami a tollúnk hegyére. Talán lassabban forog a haladás kereke, vagy egyesek, az olyan Kovács Irén-félék, vissza akarják fordítani. Ipolyszakállasra éppen jókor érkezünk. Szövetkezeti tag, magángazda latolgat, vitázik. Az egyik ház előtt idős bácsi áll, megkérdezzük: — Merre van a helyi nemzeti bizottság? Végignéz, csavarint egyet a bajuszán, aztán visszakérdez: Tán csak nem az újságtól jöttek? Jól megírták azt a cikket! Mindenütt erről beszélnek a faluban, folyik a vita, többen még Ipolyságra is bementek Új Szót venni. A kívülállók is másképp néznek a szövetkezetre. Bár némelyik még várakozó álláspontra helyezkedett, dg a jég mar megtört. Huszonnégyen léptek a szövetkezetbe. Látják, nem a szövetkezés, a közös munka rossz, a vezetőkben volt a hiba. A szövetkezet irodájában parázs vita folyik. Domonkos Ferencnek, a szövetkezet új elnökének ugyancsak ki kell tennie magáért. — Az alapszabályzatot nálunk is be kell tartani — mondja határozottan. relülvizsgálja a földterülete' ket és minden tagnák csak a jogos fél hektárt hagyják meg. Bevezetik a munkarendet is. Ez persze sokaknak nem tetszik, különösen azok, akik azelőtt a\zavarosban halásztak és háztájból „húzták" a hasznot. De már felülkerekednek más hangok is, akik a szövetkezet jövője szempontjából nézik a dolgokat — Hiszen azt sem tudjuk, hogy mink van — szól bele valaki a vitába. — Hol van az állatállomá nyunkról a jegyzőkönyv. Választ senki sem ad erre. Csontos elvtársnő, a szövetkezet fiatal könyvelőnője is tanácstalan. Egy éve dolgozik itt, nem segítik munkájában. Nem bírja támogatás nélkül rendbehozni a könyvelést. Az 1951-es évre nincs meg a leltár. — Talán a szekrényben lesz — állítja valaki. Mások azt mondják, hogy üres, Ružička, egy volt téglagyáros, a szövetkezet régi könyvelője zárta be. Nagy lakat lóg rajta, azóta titkát magába zárta, nem nézte meg senki. Minek is néztek volna utána. A volt kizsákmányoló ma már „megbízható" ember. A régi vezetőségnek eszébe sem jutott, hogy a szövetkezet könyvelését, a tagok vagyonáról szóló iratokat rendbehozzák. Egy ideig nézik a szekrényt, majd később felpattan a zár, de üres, a leltár nincs benne. A vita tovább folyik, egyesek az aggódás hangján beszélnek, szégyenlik, hogy szövetkezetük sereghajtó. Nemrég bírálta lapunk Kovács József helytelen, viselkedését, hogy bizalmatlan az új tagokkal szemben, hogy a régi vezetőség nem akart- új tagokat felvenni. A régi hiba most is megismétlődik. Kovács Józsefné a vitában férje „igazát" védi. Sőt azon az állásponton van: — Minek veszünk fel asszonyokat, úgysem fognak dolgozni. Nyáron gyom ette a szőlőt és a kapásnövényeket részében dolgozták meg a környékbeli falvak lakói. Most mégis azt hajtogatja, hogy nem kell asszonyokat felvenni. Gubis M'hály sem szívleli az új tagokat, azt mondja, hogy ne adjanak nekik még pénzért sem malacot. A bizalmatlanság az új tagokkal szemben még mindig megvan. Domonkos Ferenc évekig a szetei szövetkezetbe járt dolgozni, mert Ipolyszakállason nem vették fel. Kopács József szerint még most sem ismerik Szakállason, pedig hát jó ideje lakik a faluban. Ruzsicska, a volt téglagyáros „káderszempontból'' megfelelt könyvelőnek. Vagy Szeleczkyné jó volt a helyi nemzeti bizottság hivatalában, holott az ura a felszabadulás után is két cselédet tartott. Olyan villát építettek a falu közepén, hogy az Ipoly mentén alig akad párja. Ezekkel szemben nem volt bizalmatlanság.íj a valaki először jár a faluban, megdöbbentően hat rá, hogy ebben a szövetkezetben nem akarnak új tagot, pedig a nyáron kevés volt a munkaerő. Ha a dolgok mélyére nézünk, egyszeribe megkapjuk a feleletet. A szövetkezet részben dolgoztatta a kapásnövényeket és a szénát is a magángazdák takarították be. Tehát a szövetkezet másokkal dolgoztatott. A munkaegység értéke nem is lehetett nagy, mert a kívüliállók vittek el a haszon egy részét. Ami megmaradt, azt szétosztották a tagoknak. Most többen a régi tagok közül azzal érvelnek, hogy nekik még járna bor, mert azért nem dolgoztak az új tagok. Viszont a szőlőt a kívülállók dolgozták meg, tehát ők sem teljesítettek ellenében munkaegységet. Kovács József most szidja Torma Andrást, a helyi nemzeti bizottság elnökét, aki egyidőben a szövetkezet vezetője volt^ hogy mindent csak osztott a tagságnak és az oszthatatlap alapot nem növelte. A mézet is szétosztották, pedig pénzzé lehetett volna tenni. Itt találjuk meg a szövetkezet rossz gazdálkodásának okát. A tagok a háztáji megművelésre fordították a gondot és a közös vagyon gyarapításával nem törődött senki. Bár a munkaegység értéke kicsi, egyeseknek mégis nagy jövedelmük volt. A zavar, a rendetlenség megszülte a tolvajokat is, eltűnt hét juh, nemrég szénát is loptak. Nem tanították meg ezeket az embereket a közös vagyon megbecsülésére. — Pusztulnak a malacok — szól valaki a törődés hangján. — Nyakig érő sárban dolgozunk — panaszkodik. Megnéztük a sertésólat, elképesztő felelőtlenséggel helyezték el az állatokat. Az épület minden ablakát beépítették, pedig nrrnden falusi ember tudja, ho?y az állatok is szeretik a fényt. Lehetetlen, hogy a régi vezetőségben akadt volna olyan ember, aki nem tudta ezt. Pedig lett volna hely a sertések részére, mert egy épületet szé.bontottak. A vé

1 menyek, a gondolatok ** harca folyik most a faluban. A szövetkezet életében fordulópont volt. Az új tagok friss vérkeringést vittek a szövetkezetbe. A régi és új tagok már hét órakor munkába állnak. A régi vezetőség helytelen munkájáról lepattog a zománc, látják, hogy ez az út a szövetkezet lejáratása volt. Üj emberek vezetik már őket. Kucsera Ferenc hathektáros középparaszt, az agronómus és a szövetkezet új elnöke bizakodva beszélnek a jövőről. A pénzügyi mérleg azt mutatja, hogy 14 korona lesz a munkaegység. A faluban egyre többen figyelik a szövetkezet munkáját. Előreláthatólag megszaporodik még a nagy szövetkezeti család. Hogy ezt meggyorsítsuk, nézzünk csak még jobban utána, kik lopkodták szét a szövetkezet vagyonát. B. J. Kivildgos kivirradtig Tágas teremben, a fényesen izzó lámpák alatt a zene pattogó ritmusára vidáman táncol a nép. Derű és jókedv tüzel mindenki arcán. Fiatal és idősebb egyaránt táncol, s'qt a nagyapák is taktusra verik a csárdást, s amikor a zenekar abbahagy egy csárdást, harsányan hangzik fel: „Hogy vót, hogy vót". Nincs irgalom a zenészek számára. Húzzák, amíg bírják, Kálmusék pedig bírják! Egyre hevesebbé válik a tánc. Odakünn hideg északi szél dühöng, de itt a teremben ezt nem venni észre. Hiába, ilyen jó kedv még nem volt Bélyben. Nemcsak azért, mert finoman illatozó lacipecsenyével, a hozzávaló borral és tortával van terítve az asztal, hanem azért is, mert ma kerül sor a részesedés szétosztására. A részesedés már azért is nagy fontosságú Bélyben, mert a tagság a súlyos problémákkal küzdve az egész esztendőn át nem számított arra, hogy sor kerül rá. Oly nagyok voltak a bélyi szövetkezetben az ellentétek, hogy év közben kellett leváltani a régi vezetőséget. De mindez már a múlté . .. Az elnök beszámolójában e problémákról beszél. Többek között megemlíti, hogy alaposabban meg kell szervezni a munkát, rámutat arra, hogy bizony a munkaegységekkel nagyon helytelenül gazdálkodtak. E gyes munkaszakaszokon túllépték a tervet, másutt viszont nem merítették ki a tervezett munkaegységeket. így történhetett meg, hogy sok hiba mutatkozott az elmúlt gazdasági évben. így például a tervezett 26 mázsás búzahozam helyett mindössze 20 mázsát értek el. Az elnök hangsúlyozza: „Ezt annak tulajdonítom, hogy nem volt jó a talajelökészítés, a műtrágya kellő használatát sem vettük figyelembe. A betervezett hetvenezer korona értékű műtrágya helyett mindössze csak negyvenezerért vásároltunk. Szép eredményeket értünk el azonban a kukorica- és az őszi árpa hozamnál. Pénzforrásunkat többnyire innen merítettük. A cukorrépa-hozammal sem kell szégyenkeznünk, mert 270 mázsás hozamot értünk el hektáronként. Igaz, a mi . kitűnő földjeinken többet is termelhettünk volna. Remélem, hogy az idén már jobban fogunk gazdálkodni és a jövő esztendőben nemcsak 4,50 korona részesedést, hanem — jobb munkánkkal — 20 koronát is fizethetünk. Az elnök beszámolója további részében rámutatott, hogy a tavalyi hibák a hanyag munkában keresendők, továbbá abban, hogy a tagság nem tartotta be az alapszabályzatot. A háztáji gazdaságban sokan több állatot tartottak, mint amennyit a szabályzat előír. Hangsúlyozta még, hogy ö, aki mindössze három hónapja elnöke a szövetkezetnek, még nem tudott kifogástalan rendet teremteni, de reméli, hogy az új vezetőség közös erővel mindent el fog követni, hogy a szövetkezetet rendes útra vezesse. Ezután vita következett, majd megválasztották az új vezetőséget. Csorba elvtársat választották meg újra elnöknek. Az új vezetőség ígéretet tett, minden törekvésével azon lesz, hogy az említett hibákat kiküszöböljede ehhez feltételnül szükség van a tagság bizalmára és segítségére. A vezetőség igéretét a tagság óriási tapsviharral fogadta. Majd megkezdődött a pénzkiosztás. Burkus Margit pénztáros előre gondoskodott róla, hogy azt minél zavartalanabbul elvégezze. Most egy öreg bácsi közeledik, bizony Biacsko János juhász már nem tartozik a fiatalok közé. Meghatódva számolja a nagy rakás pénzt, amely hétezerötszáz koronát tesz ki. Arra a kérdésre, hogy mit fog tenni annyi pénzzel, azt válaszolja, hogy annak majd az unokái fognak örvendezni. Már éjfél után jár az idő, a hangulat egyre örömteljesebb. Ropják a táncot, és a nóta is egyre harsányabb Kint harapós szél dühöng, néha kinyílik az ajtó, és a dal a szélrózsa minden irányába száll. — Vajon meddig tart még ez a jó hangulat? — kérdezzük. Liga elvtárs, a HNB elnöke a következő szavakkal válaszol: — Kivilágos kivirradtig. Kalapos József, Lelesz ALKU A mozdony hosszút, éleset fütytyent. Az emberek nem veszik észre. Megszokták már. A hófelhös ég ala'.t csak az Urbán Lajos pejkói rezzennek össze. Pedig hányszor hallják a furcsán süvltö hangot! De a tél, tél. Lovak, barmok heverő ideje. Ilyenkor a felrebbenő madarak berregése, vagy a hószilánkos ág pattanása is elég. es a lovak megugranak. Táncolnak, fújnak. Az ostor láttán meg horkantanak, .előreszóknek. Urbán Lajos szájában bugyborékol a sz... sz ...! Csendesít. Nyugtat. Sikamlós, jeges az út. Az állat leülhet, ami még nem baj. De lába is törhe: ami igen nagy baj. Mert most jött, pár napos vendég. Ne törjön hát a ló lába. de még a lőcs se, szekérderék se Mondanák, kárt teszen. Nem gyarapítani jött, rombolni egyenesen. Zörög a szekér, pattog a lópata. A szeké

,-derékon összezsugorodottan a gazda. Hajt ki a faluból. Nagy széles bokrokkal fodrozott rétre hajt. A Sa;ó partjára kanyarodik, ahol a feldarabolt jég nagy csomóban fekszik. A jégcsomó mellett szekér. Nagy darab ember a gazdája: Pásztor Pista. Lejjebb emberek lékelik a jeget, vasdorongokkal. Urbán lova nyugodt. A Pásztoré nem. Ahányszor a rudas megszagolja a nyergest, az jajdul, szökne az irdatlan messzeségbe. Most szoknak, barátkoznak, akárcsak ők az emberekkel. Kopog a jég a szekérderékban. Hányják, szüntelen hányják fel, s ha olykor szusszantani megállnak, csal; azért, hogy egymást figyelmeztessék — Megint jöttek. Újak. Aztán hozzányúlnak a jéghez. Mert jöttek, nem jöttek, neki egyre megy Ö már itt van. Bent van. A szövetkezetben fuvarozik. Azt meg úgy se látja senki, hogy az Urbán Lajos lelkében sajog valami. Mi okozza, mi nem . sajog. Érzi, hogy sajog. Mint ahogy reumás ember érzi az időt. Pedig 8 nehezén már túl van. De hiába. Minden hiába, ha az ember érez. s hu boldogságra, csüggedésre egyaránt képes. A sajdulást hajnalban érzi na-i ovon. Amikor az Istállóajtót betaszítja. Párás szeme hét jószágot keres benne. Hét jószág szorult benne. Most tehén és borjú szénáznak ott! Tavasszal is sajogni fog benne valami. Hol van még. És érzi. Szekerén nem csörrten majd sem eke, sem borona. Két szép nagy "ökre sem fordul vályúra ... És ez ellen nincs orvosság. Azért sajog, azért fáj, mert ember. Más útra lépő ember. Mert a lelke mostanság, mint az idő. Egyik felében borong, másikban dereng. A tehetős parasztember sajdul benne. A hat hektár hasznával bánni tudó. A földdel, marhával egyúttérző. A kitűnően vevő, eladó. Ezt értette. Negyedévenkint dobta piacra a hízósertéseket, ősszel az ökröket csere-berélts. így, ilyenformán a házépítéssel járó nyolcvanezer korona adósságot is letörleszthette az első köztársaságban. Abban az időben .. És pénze volt. Nem szorult senkire. Micsoda idő, micsoda szelek! Az időre figyel. Szekerén ül már. A lovakat szólítja. Hatszor kell fordulni. Hatszor kell a lelkiismeretére hallgatni. Mert a gondolatok peregnek, mint a filmkockák. De ezt nem olvashatja, nem láthatja, nem hallgathatja senki. Csak ő, az ember. A mindent próbáló, kovácsmesterséget is tanult ember. Kovácsság? Valami a harmincas évek derekán kiütötte kezéből a szerszámot Ma sem tudja mi, csak annyit tud, a hasznos szerszámot le kellett tennie és azután mozdonyvezető apja kevés földjére építeni... az életet. Napszámmal, résziben kapálással, fullasztó munkával! S az idő fordul. És ő, Urbán Lajos áll az időben. Az idő azt mondja neki: beadást kell teljesiteni. Az idő azt is mondja: Pelsőcön szövetkezevan. Be kell lépni. Igen, csakhát a föld ... A gyerekek ... Meg a \<> öreganya, akinek mindennél jobbai fájna egy könnyelmű tollvonás. Meg t töméntelen munka. Meg a fél emberöltő, a csipp-csupp parcellaföldeken. A múlt év őszén verejték hullott róla. Jó napos időben vetni készült. * földekre ment, de jaj, milyen nehezen Húzta vissza egy másik világ. Minthn nemcsak az ö eszében, de a levegőbe-i is olyan gondolatok vibráltak volna lesz-e még valaki? Belépő. Mert egyedül nem megy. Inkább még vár Pedig a várás kínos, zavaros érzéseket keltő. Minduntalan olyasmit tenni közben, ami kicsit meghajlás idő. szövetkezet előtt, kínos dolog. Komájához, a szövetkezeti tag Antal Bálinthoz jár hizlalnivalóért. Komája kovács, fújtatója, szerszáma van. Még két dolgos keze. Patkol, vasal szekeret, meg.ami jön, mindent. Oszt, évi tízezerhatszáz koronája, tizenöt mázsa gabonája és nem kevesebb krumplija, kukoricája van. Kölcsönó/het hát Szívesen adhatja. Ű Is szívesen venné, ha a koma csak adná és semmit nem szólna. De ahányszor csak kér tőle, mindig mondja: — Buta vagy te Lajos, nem jól gondolkozol te Lajos, ellensége vagy önmagadnak. És mert szólni nem bír, vagy ha szól is a szokásos földdel emberöltővel érvel, Antal komája ujját figyelmeztetően emeli magasba. — Alkudj a világgal! Egy sóhajtás, egy verejtékcsepp és egy tehetetlen kézmozdulat. Akárcsak néhány hónapja a komától távozóban. És a szekérről, a pince földjére koppan a jég. Aztán indul megint, szekerezik. Ökre volt, lánchoz szokott, azért a gyeplőt is jól tartja. Fülrehúzható sapkában és tomporáig érő kabátban nem fázik. Aki dolgozik, különben sem fázik. Aki meg gondolkodik, önmagával viaskodik, annak melege van. Mert miért jött ő ide? Miért netn várt tovább? Hiszen dacolva emberrel, világgal tartotta magát. És most maga jött. Alig hívta valaki. Azt se mondta senki, hogy a számításait minduntalan keresztülhúzni akaró asszonyát megverje. De megverte. Mert ő már jönni akart, az meg nem, azért. És miért akart jönni? A nagyobb szabadságért talán? Hajnalban kelt, sötét este húzódott az asszony meüé és azt mondta: ez a szabadság. A szövetkezeti tagok sem cselekedtek másként. Mégis, jólesett úgy elkönyvelni, hogy azok nem szabadok. De ez nem igaz. Ezzel csak önmagát ámltgatta. A föld parancsol az embernek: ide menj, oda menj, ezt csináld. Itt is, ott is az parancsol, az beszél! Töpreng a folyóparton a nagy rakás jég mellett. Egy kicsit büszkén, melengető érzéssel, mint aki már túl van a szívet, ideget tépő marcang -láson. Nem egyedül topreng, Pásztor Pistával, aka úgy fogalmazza az életet, a szövetkezeti tagoknál tele n szúszék. Tele. Látta, Elhiszi. Itt van Cserényi Jánosné, ő tán a leggyengébb a szövetkezetben. És kétszázötvennyolc egységre: ötezer korona és öt mázsa búza. Ennyi jutott a háromszázhuszonkéíezer koronából. És mennyi a legjobbaknak? Király Lujosnak ahg hiányzik valami a tizennyolcezerből. Nem a koma. ezek a beszélő példák ordították már fülébe, alkudjon a világgal. Mert mi az ő jövedelme a szövetkezetéhez képest. Össze-vissza néqyszer. Egv garassal sem több. Itt rejtőzik ebben a különbségben a nagy erő, ami őt a zimankós időben megfogta. Ezért pingálta oda nevét nyomasztó érzéseitől felszabadultan tizenheted magával, ezért járta ei a vasvárit azon az estén a szalóci kocsmában! Kopog a jég, pattog a szilánkja. A fuvar jó. Csak a lélek ne sajogna örökké. Azt hitte, a tollvonás szá/ados kötöttségektől szabadítja, meg. Belép és minden rendbe jön. Pedig dehogy. Az a száztíz hektár, amivel tizennyolcan a szövetkezeti földet gyarapították, szépen a többihez simult. Az állatok is hamar megbarátkoztak. Dc az ember, Urbán Lajos, akinek szíve hat hektárért és néhány jószágért doboSott eddig Vajon belefér-e ezer hektár és a tömérdek jószág? Belefér. Csak nem egyszerre. Néz már, előre néz, sok sejtéssel, még több reménvnyel, bár az ökör. a hat hektár, a fél emberöltő, még elhomályosítja szemét. Felvázolja, nagyszerűen festi a szövetkezet' jövőjét is — az idei évzáráskor csupa szem. csupa fül volt — de azért sajog bévül, sajog a lélek még az új helyen ts. Mondom neki, nyugtatom, hogy már bent van. Jó! van. Ne gondoljon arra. Persze csak hunyorog és pusmogva veti: — Emberek vagyunk! Aztán az alkonyba hajói nap alatt elhajt, sziporkázó hibán Jóra, szekérre vigyázón. Mer úgy-e most jött, pár napos vendég. N» törjön hát a ló Iába. de még a lőcs se. szekérderék se. Mondanák, kárt teszen Nem lyaraoítaná jött rombolni egyenesen, Erinyit már tud. Ennyit már ért Ennyi benne a csira, a nagy lehetőségeket kínálgató jóvő. MÄCSJÖZSFF o j s z ô 1956. február 29. 5