Új Szó, 1956. február (9. évfolyam, 32-60.szám)
1956-02-26 / 57. szám, vasárnap
A nehezén már túl vagyunk. Legalább is mi azt gondoltuk, hogy akinek a komáromi hajógyárban van dolga, annak csak egy nagy problémája lehet: bejutni a gyár területére. Telefonálgatni jobbra-balra engedélyért, legalább hat-nyolc embernek elmondani, hogy mit akar, s ezek mindegyike mást-mást ajánl, mint illetékest, az ügy elintézére. De tévedtünk. Először is azért, mert a szükséges igazoltatás után — amire minket sem kellett külön figyelmeztetni — már bent rójuk a Havas ösvényt a gyár területén, másodszor meg azért, mert sokkal nehezebb problémánk is volt, mint a bejutás. Felnőttek az iskolapadban A havas ösvényeken férfiakkal, nőkkel találkozunk, akik kezükben könyvet vagy füzetet szorongatnak és sietnek az egyik űj épület bejárata felé. Nem munkába mennek, hiszen már a váltás megtörtént, sőt valószínűleg már munka után vannak. Talán gyűlésre igyekeznek. Már bent járunk mi is az új épület folyosóin, amikor eszünkbe jut, hogy megnézzük, mégis hová tartottak ezek az emberek. Tágasabb terembe nyitunk be, amelynek berendezési tárgyai közül elsőnek egy fekete iskolai táblán akad meg a szemünk. Ez sok mindent megmagyaráz, többek között azt is, miért ütnek itt a padokban munka után ezek az emberek, többnyire már apák és anyák, akiket — éppen fordítva, mint lenni szokott — gyermekeik várnak haza az iskolából. A fekete táblán orosz szavak, tehát orosz óra van, sőt közelebbről egy pillantással azt is felfogjuk, hogy a szavak töbesszámával ismerkednek. Érettségire készülnek. Ifjú korukban nem volt rá lehetőségük, most van, hát élnek vele. A keményebb dióTeljes képet szeretnénk kapni a gyár kulturális életéről. E célból felkeressük Mester Pált, az üzem kulturális bizottságának elnökét tágas szobájában, amely inkább egy festő műterméhez hasonlít, mint irodahelyiséghez. Ez érthető is, mert Mester elvtárs és munkatársa főként ecsettel dolgoznak. Amikor megmondjuk, miben fáradozunk, összeráncolja homk>kát: — Ez kemény dió lesz. Ma már anynyira szétágazik itt a kulturális munka, hogy nagyon nehéz róla teljes képet kapni. S valóban ez volt a keményebb dió, nem a bejutás. Könnyű dolguk volt azoknak, akik még négy évvel ezelőtt érdeklődtek e munka felől. Ekkor ugyanis még csak egyetlen kultúrfelelőse volt a gyárnak: Mester elvtárs. Ma már az <Jtt mindenki \anu\" üzemi bizottság mellett egy külön kulturális bizottság irányítja az üzemben a kulturális tevékenységet, s az üzemi klubnak külön bizottsága van, amely a klub munkáját szervezi. — Nálunk a kulturális tevékenység nemcsak színdarabok és egyéb műsorszámok betanulásából és előadásából áll, hanem sokkal többől — magyarázza Mester elvtárs. — Az üzemi klub keretében működik ugyan színjátszókor is, mégpedig elég jól, egyik színdarabot a másik után adja elő, de ez csak egy kis része az itt folyó munkának. Mindenekelőtt azt kell megemlítenem, hogy itt valamilyen formában mindenki tanul. Az emberek élnek minden lehetőséggel és fáradságot nem ismerve, képezik magukat. Megtudjuk, hogy kétféle iskola is működik az üzemben: tizenegyéves és ipariskola. A kulturális munka egyébként szoros kapcsolatban áll a termeléssel. A kulturális bizottság úgy irányítja a kulturális munkát, hogy a munkások főként a termelőmunkában hasznosítható ismereteket kapjanak. Nagy gondot fordítanak például az új technikai ismeretek terjesztésére, az újítások, valamint az új termelési módszerek népszerűsítésére. Ebben nagv segítségükre van az üzemi újság és az üzemi aádió. Célszerűbbé akarják tenni a színjátszókor munkáját is. Eddig csupán színdarabokat, s többnyire klasszikus darabokat játszottak. Szeretnénk, ha a jövőben olyan darabok és jelenetek kerülnének színpadra, amelyek a mai ember problémáival foglalkoznak, vagy egyenesen az ő életükből vett témákat vinné a csoport a rtézők elé Ugyanezt valósítják meg a festőkörben is. Nem hasznavehetetlen témákat választanak ezután, hanem olyan dolgokat festenek majd, amelyekkel segítségére lehetnek az üzemnek akár a termelő-, akár a kulturális munkában. A műszaki könyvtárban — Aki ide belép, könyv nélkül ki nem jön — mutat a műszaki könyvtár ajtajára Mester elvtárs. Mi még nem értünk rá megkérdezni, ő meg, úgy látszik, nem tartja szükségesnek megmagyarázni, hogy miért, hanem ehelyett benyit. Középkorú, energikusnak látszó nő fogad bennünket. Amikor megmondjuk, mi járatban vagyunk, láthatólag csalódik, hiszen semmi reménye sincs rá, hogy egy-két könyvet kikölcsönzünk. Mert Frei elvtársnőnek köszönhető, hogy itt minden olvasó megtalálja, amit keres, vagy amire szüksége lenne. A könyvtáros pontosságát, rendszeretetét tükrözi a könyvtár két helyirendben könyvek sorakoznak. A tágasabb Helyiséget asztalok, székek, fotelek, rádió és virágcserepekben zöld szobanövények teszik otthonossá. Az olvasó itt kényelmesen olvashat, tanulhat, s jól érezheti magát. A könyveken kívül rendelkezésére állnak a különféle szaklapok, szintén különféle nyelveken, hiszen vannak a gyárnak oseh, szlovák, magyar, sőt szovjet munkásai is. Nagy is a látogatottsága a könyvtárnak: mintegy kétezer kötet van kint az olvasóknál. Az üzemi klubban A klub épülete a városban van, nem a gyár területén. Először a könyvtárhelyiséget nézzük meg. Ha nem lettünk volna a műszaki könyvtárban, akkor sem volnánk megelégedve az üzemi klub könyvtárában uralkodó „renddel", de a műszaki könyvtár szinte kínos rendje után méltán mondhatjuk rendetlenségnek az itteni rendet. Nem csupán a két könyvtáros az oka ennek, hiszen ők nem teremthetnek az asztalon garmadába rakott könyveknek szekrényeket. De még ha szekrények volnának is, nem férnének el a szúk helyiségben. Valóban jó lesz, ha az üzemi klub vezetősége — mint ígérte — tágasabbá teszi a könyvtár helyiségét, sőt az olvasóhelyiséget is, mert van miből. Csak úgy futtában 26 helyiséget számoltunk meg — lehet, hogy több is van. Több mint ötezer szépirodalmi könyv áll a könyvtárban. Igen, a szó szoros értelmében ott áU. Mert nagyon gyéren látogatnak el ide könyvért az olvasók. Raffay Erzsébet könyvtáros szerint mintegy 100—200 könyvet kölcsönöznek ki havonként. Ez egy ilyen hatalmas üzemben bizony kevés. Az üzem megadja a lehetőséget a müve-, lődésre, de az olvasók nem használják azt ki kellőképpen. S vajon mit; tesznek a könyvvtárasok az olvasótábor növeléséért? Raffay Erzsébet szerint az üzemi újságban propagálják a könyveket. Amikor megkérdezzük, rendeztek-e már vitát egy-egy könyvről, azt a választ kapjuk, hogy tervbe volt véve, de még eddig nem rendeztek. Mikor fognak? Megnézzük a klub többi helyiségeit is. A hatalmas előadóteremben — amit mozinak is használnak — éppen a rádióamatőrök körének vetítenek. Mert nagyon sok kör működik itt a színjátszó- és festőkörön kívül. Van fényképész-, vadász-, halász-, bélyeggyűjtő-, sakk- és akvaristakör. S helyiség dolgában sem panaszkodhatnak. Jut mindenkinek. 1 Elégedetten búcsúzunk a komáromi hajógyár munkásaitól. Teljes képet ugyan nem kaptunk a sokfelé ágazó kulturális, munkáról, de ez a futó bepillantás is azt igazolja, amit Mester elvtárs mondott: „Itt valamilyen formában mindenki tanul" Az üzemi klub könyvtárosa és az üzem dolgozói pedig ne feledjék a jövőben: a tanulásnak nagyon lényeges formája az olvasás. J. I. Népművelési munka ukrán falvainkban Elült a munka, alkony borul a falura. Kigyúlnak a villanylámpák, megszólalnak a falu hangszórói az utcákon, s a házakban a rádiók. A muzsika hangfoszlányai t elnyeli a mezők és erdők végtelenje. Ilyenek most a téli esték a mi falvainkban. Sokat Írtak egykor ezekről a téli estékről íróink, költőink. Az éhségről és nyomorról, az ínséges időkről. Milye® messzire vagyunk ettől! Milyen mások ezek az esték most! A legtöbb helyen filmet vetítenek, előadásokat tartanak, szövetkezeti munkaiskolában tanulnak. Az ifjúság kulturális együttesei versenyekre készülnek a népművelési otthonokban. Fékete színekkel festették valamikor a sninai járás életét. Eldugott, istenhátamögötti vidék volt ez. De ha ma körülnézünk Sninán, látjuk, hogy itt pezseg az élet. A járási népkönyvtárnak 1200 olvasója van, köztük sok üzemi munkás, földműves, sége. A falak mentén köröskörül üve- Nagyon keresett könyv mostanában Tegezett fekete szekrények, bennük szép | velyov „Verhovina, te a mi világunk" című könyve. Márciusban irodalmi vitát tartanak e könyvről. Könyv és ú.iság most minden családban van. Hosszúak a téli esték,de gyorsan telnek. Nem is jut mindenre idő, hiszen annyi a tennivaló. Mert igaz ugyan, a földeken kevés ilyenkor a munka, de a népművelési otthonokban élénk élet folyik. Itt összpontosul a falvak szellemi élete. Sninán Fegyir Mályár a járási népművelési otthon vezetője. E népművelési otthonban nemrégen tánccsoportvezetöi tanfolyamot rendeztek, melyen tizennyolcan vettek részt.' Hat táncegyüttes, kilenc színjátszócsoport és hét énekkar kezdett munkába a járásban. Sninán szlovák és ukrán színjátszók működnek. Most egy járási tanítói énekkar szervezésén dolgoznak. Az énekkarnak 150 tagja lesz. A stropkovi járásban is megélénkült a kulturális tevékenység. A tavalyi hét önkéntes csoporttal szemben az idén tizenhét, nagyobbára felnőttekből álló együttes tevékenykedik a járás területén. Maria Vasilega Széljárta hegy Miloš Velinský témája alapján Jifi Sequens olyan filmet készített, mely izgalmas jeleneteivel a tókés rendszer alatt gyártott detektívfilmekre emlékeztet. A nézők idegeit felcsigázza a köztársaságunk határán dolí gozó geológiai kutatók között lejátszódó drámai esemény. A film egy gyilkosság felderítéséről szól, mely nem történt vagyoni, sem szerelmi viaskodás miatt. A tettesek fasiszták, professzionális emberölők, akik tizenegy évvel ezelőtt a Széljárta hegyen tömeggyilkosságot követtek ek A geológiai kutatás helyére 12 új dolgozó kerül. Köztük Pecián, akinek szerepét Ottó Lackovič alakítja, á felszabadító szovjet hadsereg érkezése előtt már dolgozott ezen a munkahét lyen és csak véletlenül menekült meg a haláltól. Mivel ő az egyedüli, aki az esetet ismeri, meggyilkolják öt. A németek alatt készített vájatban, — melynek helyét a bűnőzök takarták, — robbantással szeretnék eltüntetni a nyomokat, betemetni a meggyilkoltak holttesteit. Robbanóanyagot lop1 nak, a hiányt felfedezik és a megin-' dított nyomozás vezet aztán a régi és az új gyilkosság felfedezéséhez. A nyomozásnál tettrekész, bátor határőreinken kívül nagy segítséget nyújtanak maguk a dolgozók, különösen három nemrég kitanult vájár, kiknek szerepét fiatal színészek, Vinkiaŕ Fišer és Braunschlager nagyon meggyőzően alakítják. Hrušinský is jól beleélte magát az amnesztia révén fegyházból kiszabadult Pohanka házasságszédelgő szerepébe. Komikus, de emellett élethű fellépése, az üzemi konyha szakácsnője iránti vonzalma és az igazság melletti kiállása tarkítja a történetet. A film nézőit mindvégig izgalomban tartja a kérdés, vajon kí a gyilkos? Eltérően a nyugati detektívfilmektôl, amelyek a bűnözőket hősökként állítják be és vakmerőségüket csodálatraméltónak tüntetik fel, ebben a filmben nem a bűnözők viszik a. főszerepet, hanem a becsületes dolgozók. Ai ő hősiességük, rendszerünk ellenségei iránti gyűlöletük és határozott osztályharcuk érezhető a filmből. A „Széljárta hegy" című film nemcsak lebilincsel izgalmasságával, hanem hasznos felvilágosító munkát végez dolgozóink körében azzal, hogy rámutat a volt henleinisták gaztetteire, a fasiszták elleni gyűlöletre. D. V. COQOCOOOOOOOOOCX»OgXXXXXXXXXX XXXXXX^^ — Halló, kérem Nősek elvtársat... — Kapcsolja, kérem, Drbalt. — Józsikám, hívd fel oekem a JNB-t. — A 265-ös vonalat... A,šumperki Első ötéves Terv Üzemben elkezdődött a munkanap, s ezt a telefonközpont érzi meg a legjobban. A hivatalok á| vállalatok hívják az üzem igazgatóságát, az üzem igazgatósága hívja a melléküzemeket, a szállítókat, a minisztériumot. Hét állami és 190 házivonal — a központban dolgozó telefonkezelőnek van tehát munkája. De csodálatos, a telefonközpontban csend van, egyetlen hang vagy fényjelzés sem zavarja a kis helyiség nyugalmát, ahol a telefonautomata áll. A „billentyűknél" egy erős férfi ül, állandóan végigjáratja rajtuk az ujjait, mintha csak játszana. Ha érzi, hogy valamelyik billentyű kiugrott, felemeli a hallgatót, barátságos hangon jelentkezik, készségesen felel és már kapcsolja is a kért számot. A telefonos ugyanis — vak. * * * Jozef Šedivý mezőgazdasági munkást 28 éves korában fejbe rúgta egy ló. Ez még a protektorátus idejében történt. 1943-ban. A vasút messze volt, autóbuszok nem közlekedtek. Mire orvoshoz szállították, már majdnem késő volt. Recehártyasérülés... Balszemét sikerült annyira megmenteni, hogy legalább valamit látott. De később szürkehályog képződött rajta, EGY VAK EMBER TÖRTÉNETE immmiimiimiiiimiimiiiimmiiiiiiiimmmiiiiiii az operáció nem segített. Teljesen elvesztette szeme világát. Jozef Šedivý kétségbeesett. Ügy érezte, a szeme világával az életét is elvesztette. Többször öngyilkos akart leírni, de rokonai mindig megakadályozták ebben. — El sem tudjátok képzelni, milyen borzalommal töltött el a sötétség — emlegeti még ma is. — Fiatal, egészséges legény voltam, aki megszokta a munkát, s egyszerre csak semmittevésre lettem kárhoztatva, semmit sem láttam, sőt eleinte még etetni is kellett. Kiderült, hogy munkaadója be sem jelentette a betegsegélyzóbe — és a vak ifjú garas nélkül maradt szegény anyja nyakán. / A májusi felkelés után a vakok intézetébe került. Még akkor is kétségbe volt esve, meg volt róla 'győződve, hogy ö a világ legnyomorultabb teremtése. Egy napon az intézet egyik ápoltja megkérte, kösse meg a nyakkendőjét, — Megkötöm — mondta neki Šedivý — és mindjárt megtanítlak rá tég'ed is. — A másik nem felelt, csak beletette kezét Josef Šedivý tenyerébe. És ő érezte, hogy barátjának karja a csuklónál végződik. — Akkor rájöttem, hogy nem vagyok sem a legszerencsétlenebb, sem a legnyomorultabb — meséli. — Megértettem, hogy még nem vesztettem el mindent, hogy még van két ép kezem. Ezeknek pedig ma nagy hasznát vehetem. És nekifeküdt a tanulásnak. Megtanulta a vakok írását, a gépírást, megtanult kosorat fonni és kefét kötni. De nem volt megelégedve, valami hasznosabb, érdekesebb munkára vágyott. És segítségére jött a véletlen. Szabad idejében a portásnál üldögélt, aki a házi telefonközpontot kezelte. Egyszer, mikor a portás elment valahová, megszólalt a telefon. Šedivý felemelte a hallgatót — a konyhát kérték. Reszkető kézzel kitapogatta és tárcsázta az ismert számot, aztán kapcsolt. A portás már régen megmagyarázta neki, hogyan kell ezt csinálni. Nos, sikerült-e? £sendesen a konyhához lopózott és hallgatózott az ajtó mögött. Igen, a szakácsnő tele. fonált. E perctől kezdve megszállta a vágy. hogy telefonkezelő lehessen. De úgy iátszott, senki sem hitt az ilyen lehetőségben. Elpanaszolta bánatát a áumperki gyárban dolgozó testvérének. Ez elvitte egyszer az üzembe Elmentek a telefonközpontba is. A telefonkezelőnő ott akarta hagyni állását, de-nem volt, aki átvegye munkakörét. Készségesen vállalta hát. hogy betanítja, Šedivýt. Ez először kívülről megtanulta minden dolgozó házi telefonszámát. Később fejből ismerte Šumperk városának nyolcszáz telefonszámát is. 1948. április 1-én az üzem bejelentette a nemzeti bizottságban mint új alkalmazottat. — Ez a nap visszaadta nekem az életet, és a fényt — meséli Josef Šedivý egyszerűen, de meggyőzően ezt az eseményt. — Meg aztán vidám is volt a dolog. A-kerületben, Olomoucban, nem akarták hinni, hogy vak vagyok. Azt mondták, ez nem lehet. Az inspektor el is jött megnézni, de még akkor sem hitte, hogy nem látok. A vak Josef Šedivý már csaknem nyolc éve dolgozik, mint telefonkezelő, az üzemben, ÉS hogyan dolgozik! — Messzi földön nem találnak ilyen jó telefonost — mondja róla nemcsak M. Selucký, az üzemi bizottság elnöke, hanem mindenki, aki igénybe veszi szolgálatait. És Josef Šedivý boldog embernek érzi magát. Hasznos, jó munkát végez, rendesen keres. Meg is nősülhetett, két. gyermeke van. És a telefonközpontban végzett munka valóban életet és fényt jelent számára. Sőt újító lett — jóváhagyták és bevezették a táv-beszélési forgalom tökéletesítését célzó három javaslatát. Munkájáról más világtalanok is értesültek, és kérték, segítse hozzá őkei is, hogy telefonkezelőkké válhassanak ÉS Josef Šedivý segített. Nemcsak ö, hanem az Első ötéves Terv Üzem dolgozói és az Olomouci Kerületi Nemzeti Bizottság is. Védnökséget vállaltak fölöttük, és Josef Šedivý oktatójuk lett. J. Hejtmánek üzemi mechanikussal együtt tanítja a többi világtalant nemcsak kezelni a telefonautomatát, hanem megállapítani . a hibát is, kicserélni a rossz biztosítékot, kijavítani más apró hibákat, kezelni az üzemi, rádiót. Így Josef Šedivý már harmincegy vak telefonkezelőt képzett ki a legtovább 21 napig tartó tanfolyamokon, közöttük két félkezűt is. A kerületi nemzeti bizottság valamennyiök számára gondoskodott elhelyefeésről. Hatan Šumperkben helyezkedtek el, egy pedig közvetlenül a kerületi nemzeti bizottság telefonközpontjában Olomoucban. És nemcsak Josef Šedivýt, hanem a többi vak telefonkezelőt is igen gyakran élenjáró dolgozónak nyilvánítják az üzemekben. Ahol dolgoznak, mindenütt azt mondják róluk, hogy nemcsak a legjobbak, hanem a legilled'elmesebb telefonkezelők is. Josef Šedivýt mindazért, amit tett, 1954ben Munkaérdemrenddel tüntették ki. Elbeszélésünk ezzel véget ér, de nem ér véget Josef Šedivý ^története. Hiszen ő úgy érzi, csak nyolc évvel ezelőtt kezdett élni. és sok terve van. Megértette, hogy ma a vak ember is sokra viheti, mert már nem szegény nyomorult, aki az emberek könyörületéből tengeti életét. Társadalmunk ezeknek az embereknek is lehetővé teszi, hogy hasznos tagjaivá váljanak. És mi több: teljes mértékben értékel 1' munkájukat. Véra Michálková .U J SZC" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős. Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség Bratislava, Jesenského 8—10. telefon. 347-16. 352-10. sportrovat 235-01, 241-03. Kiadóhivatal; Bratislava. Gorkého 8. telefon 337-428. Előfizetési díj havonta Kös 8.—. Terjeszti a Posta Hirlap saoSjálata. MegrendelF-110652 be tó minden postahivatalnál és kézbesítőnél. Nyomás: Pravda. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottság ó na k kiadóvállalata. Bratislava.
