Új Szó, 1956. február (9. évfolyam, 32-60.szám)

1956-02-26 / 57. szám, vasárnap

Áz SZKP XX. kongresszusának tanácskozásai (Folytatás a 4 ildalról.) erőforrásaival, elég, ha megemlítem, hogy a minisztériumok az 1956. évi beruházási terv előirányzatain felül 60 milliárd rubelt kértek; ez a plusz igény az 1955-ben beruházóit öszszegnek jő egyharmada. A minisztériumok és hivatalok, miközben az 1955. évi ipari termelésre vonatkozóan alacsony tervszámokat irányoztak elő, a termelés anyagi-technikai bizottságához a szükségleteknél jelentősen nagyobb igénylésedet nyújtottak be. így például a vas és vasötvözetek hengerlésére ötmillió tonnával felemelt igénylést nyújtottak be. Véleményem szerint a párt és a kormány által jóváhagyott évi és ötéves tervek teljesítése és túlteljesítése feljogosít bennünket arra, hogy elítéljük az alacsony tervszámokat beállító minisztériumok eljárását. Mint a gyakorlat mutatja, a kormány által a termelés növelése, a munkatermelékenység emelése és a termékek önköltségének csökkentése tekintetében jóváhagyott feladatot a kiutalt állami eszközökből és anyagi erőforrásokból teljesíteni fogják és túl fogják teljesíteni. A beruházásokra fordított eszközöket a leghatékonyabban használjuk fel Elvtársak! A szovjet állam évről évre hatalmas eszközöket fordít a népgazdaság fejlesztésére. A hatodik ötéves tervben a beruházások összege 990 milliárd rubel. Kötelességünk, hogy ezeket az eszközöket a lehető leghatékonyabban használjuk fel. Megengedhetetlen. hogv a felépült vállalatok ne dolgozzanak teljes kapacitással. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a tervekben korántsem vesszük számba teljes egészében azokat a lehetőségeket, amelyekkel a működő vállalatok a termelés bővítésében rendelkeznek. Erről tanúskodnak az ötödik ötéves terv teljesítésének eredményei is. Az előző ötéves tervben ugyanis armak ellenére. hogy a tervezettnél jelentősen kevesebb űj termelési kapacitást helyeztünk üzembe, a főbb iparágak túlteljesítették termelési tervüket. Lényegesen meg kell javítanunk az építő szervezetek munkáját, hogy rövidebb ideig tartsanak az építkezések és teljes egészében teljesíthessük az úi termelési kapacitások üzembe helyezésére vonatkozó feladatokat: nem szabad gvengítenünk, hanem fokoznunk kell munkánkat a meglevő kapacitások kihasználásának megjavítására. A termelés növelésének rendelkezésre álló lehetőségeit elsősorban olvan intézkedések végrehajtása útján kell kihasználnunk. amelyek nem igénylik újabb állami eszközök ráfordítását vagy jelentéktelen ráfordítással valósíthatók meg. E területen nem kis lehetőségeink vannak. A legtöbb iparágban és a legtöbb vállalatnál jelentősen emelni lehet a kapacitások kihasználásának színvonalát. A hatodik ötéves tervben a gazdasági és tervező szerveknek nagy munkát kell végezniök a vállalatok specializálásának és kooperációjának kiszélesítésében és rendezésében. A specializálás és a kooperáció legádázabb ellensége gazdasági szerveink hivatali szüklátókörüsége, az. hoov a minisztériumok nem akarnak számolni az állami érdekekkel, és az üzemek közötti kooperációt feltétlenül be akarják szorítani szűk főigazgatósági keretekbe. ami különböző visszásságokhoz vezet. Ezt a helytelen gyakorlatot ki kell küszöbölni, méghozzá minél előbb, annál jobb. A Szovjetunió Állami Gazdasági Bizottsága az Állami Tervbizottsággal karöltve számos nagy iparvidéken és gazdasági körzetben megszervezi a vállalatok specializálásának és kooperációjának átfogó felülvizsgálását, és az ezek megjavítására vonatkozó javaslatok kidolgozását. Ez a munka mindenekelőtt Leningrádban és az Uraiban folyik. Eredménye az lesz, hogy rendet teremthetünk ezen a téren. Egyidejűleg, amint az irányelvek tervezete előírta, hozzá kell látnunk egy-egy nagy ipari gócpont és a gazdasági vidékek vállalatai specializálásának és kooperációjának fejlesztésére irányuló távlati tervek kidolgozásához. Az anyagtakarékosságról Néhány szót még a termelés fokozásának egv olyan fontos tartalékéról. mint az anyagtakarékosság. A l^dik- ötéves terv irányelveinek tervezete komoly előirányzatokat tartalmaz a nyersanyag-, segédanyag és üzemanyag-takarékosságra. Az ötéves terv alatt a fajlagos fémfelhasználást átlagban legalább 22 százalékkal kell csökkenteni. Ennek az előirányzatnak a teljesítése közvetlenül összefügg a gépipar és a fémmegmunkáló ipari termelés előírt növelésével. Csakis ilyen aránvú takarékoskodás mellett biztosítható a gépipari és a fémmegmunkáló ipari termelés hozzávetőleg 80 százalékos növelése olyan körülmények között, amikor az acél- és hengereltáru-termelés 51—52 százalékk-)! emelkedik. Érthető, hogy az előirányzott megtakarítás nem biztosítható a termékek előállításához szükséges nyersanyagok és segédanyagok fogyasztási normáinak egyszerű megszigorításával. Ez irreális volna, és csak aránytalanságokhoz. a termelés fokozását célzó tervelőirányzatok nem teljesítéséhez vezetne. Egyáltalán nem szándékozunk keményebbé tenni az anyagellátás feltételeit. Ellenkezőleg, a kiegyensúlyozottabb ellátás megteremtéséről. egyebek között a népgazdaság folyó anyagkészleteinek növeléséről van szó. Arról van szó. hogv a technikai haladás, a gvártási eljárások tökéletesítése és a termelés jobb megszervezése alapján kisebb anvagráfordítással hajtsuk végre az ötéves tervet. Az anvagtakarékossági feladatot sikeresen lehet teljesíteni és túlteljesíteni. ha tervezőink és technológusaink termékeik legmagasabb üzemeltetési mutatószámainak felkutatása mellett feltétlenül meg fogják találni a nversanvag- és segédnnvagfogvasztás szempontjából is a leggazdaságosabb megoldásokat. A gépek és berendezések súlyának és térméretének csökkentése termelékenységük egyidejű emeése mellett — fontos tartalék. amelyet ki kell használni a népgazdaságban i termelés és takarékoskodás további fokozására. Emellett ezen a helyen teljes komolysággal ki kell jelenteni, hogy a népgazdaságban tapasztalható részleges fémellátási nehézségek, valamint a fegyasztók komoly fémtúlfogyasztása jelentós mértékben azzal magyarázható, hogy a vaskohászai! minisztérium nem fordít kellő figyelmet gazdaságos hengerelt árufajták gyártására, és a választék terén sokszor eltűri a fémszállítási tervek megszegését. A gazdaságos és ésszerű anyagfelhasználás annyira fontos állami ügy, hogy valamennyi gazdasági és pártszervezetünk figyelmét rá kell irányítani. *** A kommunista párt és a szovjet kormány — a szovjet népnek és a vilíg minden egyszerű és becsületes emberének legnemesebb törekvéseihez híven — olyan politikát folytatott és folytat továbbra is, amely a világ békéjét e szovjetország gazdasági virágzását és békés együttműködésünket szolgálja mindazokkal az államokkal, amelyek békében óhajtanak élni velünk. Elvtársak! A hatodik ötéves tervben a sok milliós szovjet népnek, a kommunista társadalom alkotójának és építőjének törekvései öltenek testet. A hatodik ötéves terv megnyitja a nagy szovjet nép előtt hazánk, a győztes szocializmus első országa további erősödésének és gazdagodásának űj távlatait. E távlatok újabb munkahőstettekre lelkesítik a szovjet embereket — a kommunizmus diadaláért. (Taps.) Mihail Solohov felszólalása Mint már közöltük, a kongresszus február 20-i, délelőtti ülésén felszólalt Mihail Solohov, a nagy szovjet író is. Felszólalásában a többi között a következőket mondotta: Küldött elvtársak! Mint titkárunk, Szurkov elvtárs már közölte, a szovjet irodalomnak nincs saját terve a hatodik ötéves terv idejére. Ehhez csal: annyit kell hozzáfűznöm, hogy ha lett volna valamilyen terv, biztosíthatom önöket, úgysem teljesíthettük volna, részben azért, mert munkánk erősen sajátszerű, részben azért, mert az igazat megvallva, hazánkban nincsenek szervezetlenebb emberek, mint mi, írók. (Derültség.) A Szovjet írók Szövetségének 3247 tagja és 526 tagjelöltje van, összesen 3773 — tollal, s kisebb-nagyobb mértékben írásművészettel felfegyverzett — ember. Mint látják, ez így látszatra nem csekély erő, de azért ne rettenjenek meg ettől a számtól és ne örüljenek neki. (Derültség.) Hiszen ez csak „látszatra" van meg; valójában az Iró-lista jelentős része „holt lelkekből" áll. (Taps.) Kár, hogy korunkban nincsenek Csicsikovok, különben Szurkov üzleti járatlansága ellenére, egyetlen nagy kereskedelmi művelettel egész vagyont szerezhetett volna az Írószövetségnek. (Derültség, taps.) Most, szemtől szembe szeretett pártunkkal, el kell mondanom irodalmunkról az igazságot, még ha keserű is. így követeli tőlem pártkötelességem, mint párttagtól és írótól, így követeli lelkiismeretem és becsületem. Szurkov elvtárs itt, elég érthete f!enül a szovjet irodalomnak az utóbbi évek folyamán elért sikereiről beszélt, és állítását a „Szovjetszkij Piszatyelj" Könyvkiadóvállalatnál 1953-ban, 1954ben és 1955-ben megjelent könyvek növekvő számával illusztrálta. Tudják, hogy mondják ezt oroszul? „Port hinteni az emberek szemébe." (Derültség, taps.) Hát mérhetjük az irodalom fejlődését a kiadott könyvek számával? Meg kellett volna mondani, hogy két kezünkön megszámolhatjuk az utóbbi húsz év folyamán megjelent okos és jó könyveket, szürke írásokból viszont volt bőviben. Ezernyi íróra húsz év alatt tucatnyi jó könyv jutott. Mit gondolnak: nem kevés ez? Erről kellett volna beszélnie Szurkov elvtársnak, bár ezt önök is jól tudják. Furcsa lenne, ha most, amikor a szovjet emberek szorgos keze a világ legnagyobb vízierőműveit építi, propagandistáink azt bizonyítgatnák a népnek: „De mi 1932-ben felépítettük a Dnyeprogeszt." Nos, mi írók is valami ilyesfajta irodalmi „Dnyeprogesz"-gátat építettünk magunknak a 20—30 évvel ezelőtt Irptt müvekből és ha kisáé szorongatni kezdenek bennünket, irodalmi tollforgatókat, gyorsan a töltés mögé bújunk és nem minden méltóság nélkül kijelentjük: „Engedelmet kérünk, hogy-hogy nincsen könyv? Mi az, hogy mi nem írunk? Hát a Klirn Szamgin? És a SzergejevCenszkij regényei? És Szerafimovics Vasáradata? És Gladkov Cementje? És Fagyéjev Tizenkilencenje? Hát L-eonov és Fegyin regényei? És Furmanov Csapa je vje? És PanJEjorov Napfényes mezőkje?" Aztán erry szuszra felsorolunk még vagy tucatnyi művet, amelyeket a közönség elismert és az idő megkímélt. De meddig üldögélünk még eme oltalmazó gát mögött? A soknemzetiségű szovjet irodalom a 30-as évektől fogva a széppróza. költészet és színműirodalom figyelemre méltó művészeinek új neveivel gazdagodott. Szó sem fér hozzá, irodalmunk létének egész ideje alatt jó néhány értékes müvet alkotott és joggal vált a világ vezető irodalmává. De .tegyük kezünket a szívünkre és mondjuk meg nyíltan: nem azért lett vezető irodalommá, mert művészi tökéletességnek, az írók számára azelőtt elérhetetlen magasi taira jutott, hanem azért, mert mindegyikünk, tehetségéhez mérten, a művészet mélyenjáró eszközeivei, ihletett művészi szavával propagálja a kommunizmus mindent legyőző eszméit, az emberiség legemelkedettebb reménységeit. Fz a mi sikerünk titka! Próbáljon csak meg valamelyik író napjainkban az antikommunizmus álláspontjáról megírott művet alkotni. neve azonnal megvető feledésbe merülne, könyvei olvasatlanul penészednének a könyvespolcokon. így hát, mint látják, nem annyira azokat illeti a babér, akik ír'ak, hanem azt, ami a nagy müvek a kotására ihlette őket: a mi szeretett kommunista pártunkat. Mi. írók is, őszintén, tiszta szívből örülünk ennek, s készek vagyunk továbbra is, utolsó lehelletünkig szolgálni szavunkkal Lenin pártjának ügyét, szentül őrizni az életben és az irodalomban magasztos érdekeit. (Taps.) Ha prózaírásunk az utóbbi években áldatlan helyzetben leledzik, nem áll jobban a színműírás sem: nagyon-nagyon kevés jó darabot írtak és Kornyejcsuk, meg még egy pár színműíró hősies erőfeszítései nem húzhatják ki színházainkat a szorongató műsordarab-inségből. Kornyejcsuk derék fiú,- de nincs az az ukrán, még maga Tárász Bulvba sem, aki bele ne szakadna, ha arra kényszerítik. hogy húsz helyett dolgozzék. (Nevetés.) Hol van itt a hiba? Miért marad el a mi irodalmunk? Kedves Nyikita Szergejevics! Ön nyilvánvalóan nem akarta megsérteni az írókat, mert igen tapintatos formában tette fel nekünk a kérdést: „Nem gyengült-e meg egyes íróink kapcsolata az élettel?" ön udvarias. ember, Nyikita Szergejevics, de rólam, ahogy mondani szokás, megfeledkezett az úristen, mikor ezt a ritkabeesű tulajdonságot osztogatta, ezért hát engedjék meg, hogy a magam részéről goromba őszinteséggel megkérdezzem: gvengülhet-e az, ami nincs? (Élénkség, derültség a teremben, taps.) Elszakadhat-e valaki attól, amivel sohasem volt kapcsolata? (Derültség, taps.) Éppen, az a baj, hogy nemcsak egyes írók, de nagyon sok író rég elveszítette a kapcsolatot az élettel; nem elszakadt tőle, hanem suttyomban félreoldalgott és értetlenül, nyugodtan szendereg valamiféle álmos, szemlélődő tétlenségben. (Taps.) Bármilyen paradoxul hangzik is ez —, nincs miről írniuk. Méghozzá abban a korszakban, amikor az országot és a pártot teljesen áthatja a nagyszerű alkotó, teremtő munka lendülete! Azért nincs miről írniuk, mert nem ismerik az életet, nem érintkeznek a néppel ügy, ahogyan író létükre kellene. Mindenki tudja, hogy Lev Tolsztoj úgy ismerte az orosz paraszt lelkét, mint senki közülünk, mai írók közül; Gorkij begyalogolta egész Oroszor szágo.t: Leszkov postakocsin és bérelt lovakkal ha^argolta be: Csehov még súlyos betegen is elég erősnek érezte magát, hoov elutaz.zék Szahaünba. mert hajtotta az emberek iránti forró szeretet és az írói hivatásra jellemző igazi tudásvágy. A mai írók közül viszont sokan, különösen sok moszkvai, egy megbabonázott háromszögben él: Moszkva — nyaralóhely — gyógyfürdő (derültség, taps) és megint: gyógyfürdő — Moszkva — nyaralóhely. Nem szégyelli az ilyen, hogy így hiába fecsérli az életét és a tehetségét?! Moszkvában vagy 1200 író él. Tegyük fel. hoov ez termész Jtes: Moszkva a főváros, az ország legnagvobb kulturális és mari központja. De nem természetes az. ha a fővárosban élö írók még itt is kifundálják. hogv távol maradjanak az élettől. A magam lelki ártatlanságában feltételeztem, hogv moszkvai barátaim az irodalomban űj műveik kigondolása köziben megismerkednek a nagv ipari üzemek munkásaival, érdeklődnek. hogv hogyan is folyik a termelés ebben vagy abban az üzemben. hogvan élnek a munkások, 'mire van szükségük, mit szeretnének? De nem! Ezek az írók az erdőben élnek és mégsem látják az erdőt. Ugyan melvik író lett ióbarátia. közeli ismerőse valamelyik munkáscsaládnak. vagv egv üzemi mérnök, újító, pártmunkás családjának? Egy kézen meg lehet számlálni. Ha nem ígv lenne, akkor már jóval előbb felfedezték volna a Z6urbin-családot Moszkvában, mint Kocsetov Leningrádban. Árván és idegenül éldegélnek az én írótársaim: olyan magányosan. mint az öreg. falusi agglegények. (Derültség.) Bánatosan értesültem róla. hogv nin-cs egvetlen írótársam sem a Sarló és Kalapács-gvár. sem a Sztálin-gyár. sem a Dtnamo. sem a Vörös Proletár-gvár m uruk áskollektívájában. Nagvon megörvendeztetne. ha tévednék, de azt hiszem, hogv ugyanez a lielvzet a Triohgornaja Manufaktúrában, a Kalibergvárban. a Golvóscsapágvgvárban és még sok más moszkvai üzemben. Igaz, az írók el-eljárnak a nagy üzemekbe látogatóba, jobban mondva, vendégszerepelni és közös szégyenünkre olykor nem átallanak előadásaikért megfelelő pénzjutalmat elfogadni a munkáskasszából. Ugyan mióta jár nálunk fizetés a társadalmi munkáért? Egyes írók rr.éo a katonai akadémiákon tartott előadásaikért is oénzt kapnak. Ideje, hogv ennek a szégyenteljes dolognak véget vessünk! Ideje közölni az irodalmi ku tárokkal. hogv mégis csak kell valami ' különbségnek lennie a mindennapi eledelét hangjával megkereső esztrád-tenorista és az író között! (Élénkség. nevetés, taps.) Ez általában is tűrhetetlen és kü'önösen tűrhetetlen akkor, amikor kommunista író rövidíti meg az üzemi vagy egyéb kaszszát. Miért él 1200 író Moszkvában? M-pért nem lehet őket traktorral sem elvontatni törzshelyükről? Nekem nehéz erre a kérdésre válaszolnom, latán megpróbálják önök maguk megfejteni ezt a talányt? Amnvit viszont tudok, hogv az írói erők ilvetén elosztása helytelen és semmi sem ioazolia. Sajnos, ugyanez a helyzet Leningrádban. Kijevben. . Minszkben, Alma-Atában és valamennyi terü'eti és határterületi központban. Az írók mindenütt városban élnek és szinte sehol sem találunk írót. aki gvárnegvedekben vagv falun lakna. Üj könyveket várnak önök. elvtársak? Azt kérdem én: kitől? Azoktól talán, akik valójában nem ismerik sem a kolhoznara.sztokat. sem a munkásokat? Azoktó'. akik egész életükben • csak üldögélnek és heverésznek? Régesrég tudott doiog. hoov a földbe süppedt kő alatt még a víz sem folyik el. Nincsen és nem is lesz a legközelebbi időben Igazán jó. te'jesértékű könyv, ha az irodalom jelen állapota gyökeres módon meg nem változik, s megváltoztatni csupán a párt tudia. De erről maid később. Szeretnék néhány szót szólni Gafurov elvtárs felszólalásáról, helyesebben a felszólalásnak azon részéről. amelyben az irodalomról szóit. Gafurov elvtársnak igaza van. amikor az irodalom elmaradásáról beszél. De nincs igaza abban, amikor ezt az elmaradást az alkotó aktivitás hanyatlásával magyarázza. Nem erről van szó. Az irodalomnak az élettől való bizonvos fokú ,elmaradása teljes mértékben törvényszerű. mert a komoly irodalom nem filmkrónika és az átfogó ábrázolások. ahogy Lev Tolsztoi mondta, nemcsak megfeszített. ke mén v munkát, hanem igen hosszú időt is követelnek. Tudja-e azt Gafurov elvtárs, hogy Alekszej Tolsztoj a Golgotha című regényét 22 évig írta, az I. Pétert pedig 15 évig, és még így sem tudta befejezni ? " Hasonló példát igen sokét mondhatnék, de mindezeket bizonyára Gafurov elvtárs is tudja. Biztosra veszem azonban, hogy nem ismeri azt a találó ukrán közmondást, amelyik így szól: „Gyors fogamzás — vakot szülés." (Derültség, taps.) És arra is van töméntelen példa, hogy hamar összecsapott művek vakon vagy rövidlátóan kerültek ki az író tolla alól, és így persze nem is jutottak el az olvasók tömegeihez. A mi szovjet olvasóink megbocsátják nekünk a lassúságot, de soha meg nem bocsátják a rossz, szürke könyveket! Az utóbbi időkben nincs könyv, olyan könyv, amely meghódította volna a széles olvasótömegek szivét. Ki a hibás benne? Természetesen, mindenekelőtt maguk az írók, de hibásak benne a pártszervezetek is, amelyeknek feladatuk, hogy foglalkozzanak a kultúra kérdéseivel, de az olvasók sem hiba nélkül valók. Felelősség terheli őket is az irodalom mai helyzetéért, mert mint tudjuk, az irodalom nemcsak maguknak az íróknak belső ügye, hanem az egész ország és mindenekelőtt a párt ügye is. A párt már nemegyszer helyreigazította az írószövetséget az irodalmi munka egyes területein tapasztalt eszmei hiányosságokért és mi állandóan éreztük erős. irányító kezét. Köszönet érte! Hogyan is téveszthettük hát szem elől, hogy jelentős számú írónk már régóta nem él az élet sűrűjében, elszakadt az élettől; ez megfoghatatlan! Emlékezzünk csak vissza, amikor néhányan harmincezreseink közül (falura irányított pártmunkások. — Szerk.) — kolhozelnökök és gépállomás-igazgatók — megpróbáltak a régi munkahelyükön élni, s onnan jártak ki a kolhozokba és gépállomásokra, egész kampány indult az országban: erről több ízben írt a Pravda, mozgósították az egész sajtót. Egész társadalmunk keményen elítélte azokat a vezetőket, akik megpróbáltak legfőbb munkahelyüktől távol élni. És lém, az írók éveken, évtizedeken át elszakadnak irodalmi munkájuk bázisától, mégsem szól_ senki nekik erről egy szót sem, mintha az így volna rendjén, mintha a katona számára a második vonal nem átmeneti tartózkodási hely, hanem valami állandó letelepülési he.

y lenne. Dóntöen át kell szervezni az írószövetség egész munkáját. Vajon senki nem látta közülünk Gorkij halála után, hogy az írók között nincs senki, aki legalább megközelítené? Nem volt, nincs és talán nem is lesz Gorkijhoz hasonló, annak a végtelen szeretetnek tekintetében, amelyet egész életéve! és művészetével a munkásosztály körében, hazánk és a kü'föld dolgozói között kiérdemelt. Mihez kezdhettünk Gorkij halála után? Megteremtettük az írószövetség kollektív vezetését, élén Fagyejev elvtárssal, de ebből nem sült ki semmi jó. Időközben az írószövetség, amelynek művészszervezetnek kellett volna lennie, fokozatosan adminisztratív szervezetté alakult át, s habár a titkárság, a prózai, költészeti, szinműircdalmi és kritikai szakosztály rendszeresen ülésezett, kifogástalanul vezették a jegyzőkönyveket, teljes erővel dolgozott a technikai aprarátus, szaladgáltak a kézbesítők, — könyv mégse volt. Évente csak néhány jó könyv, olvan országnak, mint a miénk, rendkívül kevés. Az írók között egyes, nézetem szerint elég furcsa kifejezések váltak megszokottá, mint például: „alkotó r F->!vt-itAc A « iMalon 1 OJ S Z ô 1956. február 26. R