Új Szó, 1956. február (9. évfolyam, 32-60.szám)

1956-02-03 / 34. szám, péntek

/Q- nioroa nép és öicíék a képzőművészetben iimimiiniiiiii imiiiiiiimiiiimmmmiiMimiiiiiiiimiiiiiimiiiiiiiimiiiiimii iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiimii 'Wl mr I w A z önálló, jellegzetesen morva művészet, amely szoros ösz­szefüggésben van Morvaor­szág népi kultúrájával, körülbelül száz­éves múltra tekinthet vissza. Tulaj­donképpen tájirányza'nak nevezhet­nénk, amely azonban jelentős helyet foglal el az egyetemes csehszlovák képzőművészet fejlődésében. A jelen­legi kiállítás, amely Bratislavában a Szlovák Nemzeti Képtár helyiségeiben nyílt meg, azonkívül, hogy az említett művészeti irány fejlődését, célkitűzé­seit és eredményeit ismerteti, széle­sebb kapcsolatok bemutatására is vál­lalkozik. Igyekszik megmagyarázni- a morva nép — annak kultúrája — és a / képzőművészet közötti szoros kapcso­lat okát, valamint meg akarja állapí­tani Morvaország helyét képzöművé­sze'ünk keretében. Ennek érdekében fc-ialkozik azoknak a művészeknek el otísaival is, akiket ugyan nem so­r itunk a tulajdonképpeni morva mű. észcsoportba, de akik munkássá­guk folyamán merítettek a morva nép­életből, vagyp^dig a morva táj kincsei­ből. Ezáltal részben saját művészetük került befolyás alá. részben pedig a morva irányzatra qvakoroltak hatást. Elsősorban a múlt század cseh festő­művészete legkiválóbb alakjának, Josef Mánesnak néptípus- és népviselet-ta­nulmányait találhatjuk itt, továbbá Mikoláš Alešnak, a nemzUi irány egyik legjelentősebb művészének tájképeit és rajzait ismerhetjük meg. Miloš Jiránek szintén gyakran meglátogatta ezt a vidéket, hogy élvezze a morva vásárok zajos forgatagát, a búcsúkon, körme­neteken látható népviseletek pompás színfoltjait, — ami iránt ez az érzé­keny impresszionista festő annyira fo­gékony volt és amit alkotásaiban óly céltudatosan ki tudott használni. Itt emlékezhetünk meg Alfonz Mu­cháról is, ki ugyan földrajzilag éppúgy, mitjt a művészet terén, messze került szülőföldjétől, de időnkint visszatért ide egy-egy emlék felidézésére. Joža Uprkát már izig-vérig morva festőnek tarthatiuk. úgvszólván meg­teremtője és vezető alakja ennek az irányzatnak. Művészi programját már céltudatosan és következetesen szű­kebb hazája népi kultúrájával kapcsol­ta össze, és ezen a téren elért eredmé­nyei tették ismertté nevét a külföld előtt is. Müvészegyéniségének vonzó hatása következtében köréje gyűltek mindazok a festők, akik szükségét érezték annak, hogy művészetük a ha­zai talajban gyökerezzen: Antoš Frol­ka. Lőlek, Kašpar, Köhler, Blažiček és még sok más tehetséges fiatal, kik az Uprka által kijelölt programot jelen­tős művészi iránnyá szélesítették. Eb­ben a munkában vett részt, főleg a szervezés terén Alois Kalvoda, aki hoz­zájárult ahhoz, hogy Hodonín a vidék mű/észi központjává fejlődjék. Nagy hatással volt a fiatalabb müvésznem­zedékre és tanítványaiban felkeltette az érdeklődést a népi hagyományok iránt. Martin Benka nemzeti művész szintén az ö iskolájának a neveltje. Franta Uprka: Lanžhoti legény Az egész morva művészcsoport te­vékenysége fontos szerepet játszott az önálló szlovák festőművészet megte­remtésében, abban az időben, amikor Szlovákia területén még kedvezőtle­nebb feltételek voltak a nemzeti kul­túra kibontakozására, mint Morvaor­szágban. Az emlékezetes hodoníni kiál­lítás, ahol közösen szerepeltek a mor­va és a szlovák művészek, szinte ha­tárkövet jelent mindkét nép festészeti kultúrájá­ban. Szlovák részről Ja­roslav Augusta, Andráš­kovič, Jozef Hanula, Karol M. Lehocký, Milan Mit­rov^ky vettek részt ezen a tárlaton, amely a szlo­vák művészek első együt­tes nyilvános szereplését is jelentette. Hogy a ki­állítás milyen visszhangot keltett itthon és külföl­dön; azt az a tény is jel­lemzi, hogy maga Rodin, a világhírű francia szob­rász is megtekintette. A kiállítás után a morva es szlovák művészek kap­csolata tovább fejlődött. 1913-ban nyílt meg a ho­doníni művészház, melyet Antonín Blažek építőmű­vész tervezett finom Íz­léssel a népi építészet szellemében. Az építészek közül főleg dr. h. c. Du­šan Jurkovič nemzeti' mű­vész vett részt tevéke­nyen a morva vidék kul­turális életében. Alkotá­sainak egy részét szintén láthatjuk a kiállításon. Joža Uprka művészideál­jainak megvalósításáért küzdött Franta Uprka, a szobrászművészet terén. A morva művészcso­port jelentőségét tulaj­donképpen csak ma érté­kelhetjük valójában, fő­leg ha az akkori idők szemszögéből vizsgáljuk, és figyelembe vesszük, hogy milyen friss áramla­tot jelentett ez az irány­zat a cseh művészet lég­körében, ahol a müncheni iskola szürke, akadémi­kus, romantizáló nézetei uralkodtak. JANKOVICH IMRE TÖBB MINT KILENCSZÁZ lánctalpas és kerekes traktort javítottak ki janu­ár végéig a/nyitrai kerület traktorál­lomásai. KIFIZETŐDIK A LENTERMELÉS Meggyőződtek erről a Spišská-Sobota-i szövetkezet tagjai az éwégi zárszám­adáskor. A termelési költségek 24S6 koronát tesznek ki, a jövedelem 10 ezer koronát hektáronként. így a kö­zös kasszába minden hektár lenföld­ről csaknem 8000 korona került. TÖBB MINT HÄROM MILLIÖ KO­RONÄT helyeztek betétkönyvre a žili— nai szövetkeze' tagjai január 28-ig az idei zárszámadásból. A TÉLI HÖNAPOK IDEJÉN az ógyal­lai járásban eddig több mint 65 dolgo­zó paraszt ' 5pett a szövetkezetekbe. A tagszervezésben élenjár a naszvadi szövetkezet. E faluban 33 egyénileg dolgozó paraszt lépett a szövetkezeti gazdálkodás útjára. HUSZONKILENC SZÖVETKEZET ALAKULT január havában a jihlavai kerületben. Az új szövetkezetekbe 700 dolgozó paraszt összesen 5000 hektár földdel lépett be. A JASZOVI BARLANGBAN ritka történelmi emléket újítanak meg — huszita felírást az 1447-es évből, mely Ján Jiskra katonáinak győzelméről szől. A JUGOSZLÁV KORMÄNY hazánk­ban tartózkodó gazdasági küldöttsége meglátogatta a plzeni V. I. Lenin üze­met és a sörfőzdét. HOLLAND KÜLKERESKEDELMI VÁLLALATOK képviselőinek küldött­sége látogatta meg a strakonicei mo­torkerékpár gyártó üzemet. A „SZABAD EURÓPA" rádióleadó­állomás terrorista akcióit szemléltető prágai kiállítás szerdán befejeződött. SZOVJET KAZAHSZTÁNBAN, Pav­lodorban épül fel a Szovjetunió legna­gyobb kombájngyára és a hozzátarto­zó munkás lakótelep. TÁNCZENE ESTET RENDEZETT tegnap a prágai Magyar Kultúra a Vencel tér 2. sz. alatti helyiségeiben, amelyen a legújabb magyar gramofon­lemezeket forgatták. PRÓBAÜZEMBE HELYEZTÉK a handlovai 'tőerőmü új gőzkatlanát. JANUÁRBAN 2800 dolgozó látogatta meg a bratislavai V. I. Lenin-múzeu­mot. A BRATISLAVAI BÉKE-ÜZEM dol­gozói januári termelési tervüket 102,6 százalékra teljesítették. A SABINOV MELLETTI Michalany nad Torysou-ban szerdán üzembehe­lyezték hazánk egyik legkorszerűbb gyógyszergyárát A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZ­TÄRSASÄGBÔL művészcsoport utazott vendégszereplésre Indiába. A POPRÄDI MANGANÉRC-BÁNYAK összüzemi mértékben 1161 tonna man­gánércet fejtettek januárban a havi terven felül. AZ ELSŐ csehszlovák gyártmányú bányafúrógépet az opavai Ostroj vál­lalat dolgozói szerkesztették. Az új bánya fúróberendezés megkönnyíti a bányászok eddig legnehezebb munká­ját, a fúrást. BERLíiMBEN egyhónapos tanfolya­mot tartanak a gyermekbénulás elleni csehszlovák módszerekről. WH W HMmWWtWWWWW WHHH HIt Péntek, február 3. A BRATISIAVAI MOZIK MŰSORA Hviezda: A gáncsnélküli lovag (fran­cia) 16, 18.15, 20.30, Slovan: Széljárta hegy (cseh) 16, 18.15. 20.30, Pohranič­ník: Scuderi kisasszony (német) 16, 18.15, 20.30, Praha. Az éj az én biro­dalmam (francia) 15.30, 18, 20.30, Met­ropol: Férfi a levegőben (cseh) 16, 18.15, 20.30, Dukla: Ütközet békében (magyar) 18, 20, Palace: Partizán (szovjet) 16,30, 18.30, 20.30. Stalin­grad: Ismerkedés (szovjet) 18, 20, Máj: Francia négyes (szlovák) 18.30, 20.30, Zora: Angyal a hegyekben (cseh) 18, J20. A BRATISLAVAI SZÍNHAZAK MŰSORA: Nemzeti Színház: A windsori víg nők 19, Hviezdoslav Színház: A nagy műtét 19. Üj Színpad: Denevér 19. A KASSAI MOZIK MŰSORA: Slovan: Scuderi kisasszony, Üsmev: Széljárta hegy, Tatra: Távozik a pro­fesszor, Partizán: Péntek 13. A KASSA) ALLAH SZINHAZ MŰSORA: Bújócska. Holnap: Vörös plpafs. A MAGYAR TBRÜLET1 SZÍNHÁZ MŰSORA Holnap Bátorkeszin: A tanítónő 19.30 IDŐJÁRÁS Túlnyomórészt felhős, sok helyen ha­vazás. Nappal a fagyok csökkenése — 15—10 fokig. Élénk, erős észak­keleti szél. A falubeliek azt mondták róla, hogy szép volt, kedves volt és sze­rette a vígságot. A nyíló rózsához hasonló fehér arcán megakadt a sze­me fiatálnak, öregnek. Karcsú alak­ján az egyszerű kartonruha többet mutatott, mint másokon a selyem, vagy a bársony. Panni néni, a szom­szédasszony, meg s mondta — csak úgy négyszemközt — hogy sokszor hajbakaptak karcsú derekáért a falu­végi legények. Hogy mindezekből mi igaz, nem tudom megmondani. Én már más­képpen ismertem. Még ma is jól em­lékszem rá, pedig már tizenhét éve, hogy egy hideg februári napon örök­re elt.karta őt a fagyos rög. So­ványnak, sápadtnak és mindig rossz­kedvűnek ismertem. A kopott kar­tonruha lógott sovány alakján. Vé­kony karján az átlátszó fehér bőr alól kéken dagadtak ki az erek. Sá­padt arcán ritkán suhant át mosoly, hogy utána még fagyosabbá mere­vedjen a szívalakú arc. Néha-néha én is láttam rózsákat rajta, de más­féléket — a halál rózsáit! A sovány testet láz gyötirte, egész alakja haj­lott, mint a nádszál, melyet a szél derékba tört. A hajdani büszke fej mindig a föld felé csuklott, mint a szomorúfűz lombja. A szemek, a ten­gerszínű csillogó szemek meghomá­lyoskodtak,, elvesztették fényüket, akár a tó tükre, amikor a zordon hideg tél jégpáncéllal vonja be. Az utcán mindig lassan járt és kö­högött. A szomszédok, ha elment a kapujuk előtt, utána néztek, meg­csóválták fejüket. Orvoshoz küldték. Először vonakodott, majd mégis csak rászánta magát. Gyalog indult neki az országútnak. Vonatra nem ülhe­tett, mert akkor nem tudta volna mtgfizetni az orvost. Kicsi, szemüveges, mindig ránga­tódzó emberke volt a körorvos. Ami­kor megvizsgálta, azt kérdezte: — Hány éves maga? — Harminchét —, sóhajtotta a fia­talasszany. — No, én felírok magának orvos­ságot, de azt niszem, nem sekra me­gyünk vele. Azt ajánlhatom magá­nak, kedvesem — függesztette rá Szarka István szemét az orvos —, ne dolgozzék, egyen, igyon. A beteg aszony mélyen felsóhaj­tott. — No aztán még valamit — foly­tatta az orvos. — Friss, hegyi leve­gőre van szüksége. Talán a Tátrá­ba kellene mennie. A beteg még mélyebbet sóhajtott. Sápadt arcán két kövér könnycsepp gördült végig. — Szegény vagyok, doktor úr, na­gyon szegény. Kis kockás zsebkendőjével megtö­rölte könnyes szemét. Még egyszer ránézett a kis szemüveges orvosra, majd lassan megfordult és reszkető kézzel lenyomta a fényesre' csiszolt rézkilincset. Gyalog indult neki az ország­útnak. A május eleji fürge szellő játszadozott az út porával. Zöld ru­hába öltözött a természet. A levegő tele volt a kezdő élet édes illatával. Minden éledt, virult. A madarak víg csicsergésset köszöntötték a hosz­szú tél útán az újra ébredő, díszbe öltözött természetet. A beteg, fiatal­asszony mindezt nem vette észre. Férje már ä kapuban várta. Nem kérdezett semmit, de tekintetében benne volt mind az, amit nem mon­dott ki. Az asszony szomorú pillan­tást vetett rá. Bementek a házba. Az asszony le­ült és nagyot sóhajtott. A férj türel­metlenül, idegesen turkált zsebeiben. Lehet, hogy cigarettét keresett, vagy csak megszokásból tette, mert nem gyújtott rá! hanem remegő hangon kérdezte feleségétől: — Szólj már, mit mondott? Az asszony legyintett és sápadt ar­cáról eltűntek a piros foltok. Talán a könnycseppek mosták le r melyek végigfutottak arcán. Hangtalanul sírt — Nem dolgozni, jól élni, friss he­gyi levegő, Tátra — tört elő belőle, ftlig sírásba fulladva a szó. — Mi­ből? A férj szárazon égő szemekkel néz­te síró, szenvedő párját. Ki tudja 49 mit érzett, mire gondolt. Hosszú hallgatás után szólalt csak meg. — Kutya világ! Legalább csak munka volna. Lassan kifordult a konyhából, és este nem is lehetett látni. Hol volt, mit csinált, senkinek sem mondta. Estefelé a szomszédok is átjöttek. Még az ötödik szomszédból Battyá­nyinét is elhozta a kíváncsiság. Ha­talmas testét alig bírta begyömöszöl­ni a szűk konyhaajtón: Szuszogott, fújt, akár egy gőzgép. A szúrágta szék is fájdalmasan megnyikordult alatta, amikor ráült. Zsíros arcán ra­vasz mosoly jelent meg. — Hát mit mondott az orvos? — Jól élni, nem dolgozni, friss levegő, hm, gondoltam előre. — Majd hosz­szan elkezdett beszélni arról, hogy neki milyen jó szíve van, és min­denkinek segít, aki csak rászorul. Most is azért jött, hogy segítsen. Tudja, hogy az ilyen betegeknek friss levegőre van szükségük, hát ép­pen azért is jött a legjobbkor. Itt van a tavasz, már kizöldült a mező, és az ő marhái kikívánkoznak a le­gelőre. Vállalhatná az őrzést és ak­kor egész nap a friss levegőn lenne és keresne is még valamit. A fiatalasszony nem szólt semmit. Sovány kezét a térdén nyugtatva, kifejezéstelen tekintettel nézte a szemközti falat. Battyányiné újból felvette a be­széd fonalát. Mézes-mázos szavakkal bizonyítgatta, nagylelkűségét. — Látod, lelkecském, milyen jó vagyok. Tudom, hogy szükséget szen­vedtek. Férje Inek nincs munkája. A fiacskád —. ó milyen aranyos a szen­tem —, de mér nagyon kopott a ru­hája. A cipőcskéknek is lyukas a talpa. Igaz, a nyáron nem lesz már rá szükség, de majd jön az ősz, meg a tél. Az okos ember mindig előre­látó. No, de hát tovább már nem zaklatlak, gondold meg a dclgot. Az egészséged visszaáll'tásáról van szó. Friss levegő, erdei levegő... ez kell neked, lelkecském. Battyányiné egy kicsit lóbálta ma­gát a széken, mintha lendületet akar­na adni nagy testének, hogy köny­nyebben felállhasson. Az ósdi karos­szék megkönnyebbülten sóhajtott fel, mint az ember, amikor súlyos tehertől szabadul meg. — Aztán minél hamarabb gondold meg a dolgot. A marháim már bőg­nek az ólban — szólt vissza Baty­tyányiné az ajtóból. Visszamosolygott, aztán végigto­tyogott a szűk udvaron, nyitvahagyva maga után a kaput. Távozás után a fiatalasszony hangosan fJsírt. Ráborult az asztal sarkára. Hangtalanul rázt. vállát az elfojtott zokogás. Csak akkor nézett fel, amikor férje bejött és megérin­tette vállát — Átkozott kutya világ, bárcsak meghalnék. Nyugalmat erőltetve magéra .el­mondta Battyányiné ajánlatát. Férje arcán egy izom sem rándult. Csak a szeme, az a szúrós, apró szeme szű­kült még jobban össze. Gondolko­dott. Sokáig ült mozdu'atlanul, hom­lokát tenyerébe rejtve. Amikor meg­szólalt, hangja rekedt volt: — Mond, mit tehetünk. Élni kell. Nekem nincs kilátásom munkára. Majd én járok Battyányiék marhái­val. Mi történik, ha a kőműves­szerszám helyett pásztorbotot ve­szek a kezembe. A gazdag asszony marhái szépen híztak a dúsfüvű legelőn. A szántó­v kon szépen megérett a termés. Baty­tyányiné földjein is aranyszínűre vál­tozott a kalásj. Munkáskézre volt szükség. Battyányiné így szólt egyik este a tehénpásztorhoz. — Hallod-e, fiacskám! Erős, egész­séges ember vagy. Segíthetnél arat­ni. Eljárna addig a feleséged a jó­szággaj. Nincs is rendjén, hogy te otthon tartod, friss levegőre van szüksége Nem is téged fogadtalak meg, hanem a feleségedet. Reggel már vághatnál is a szilvás dűlőben. Félrészest majd szerzek melléd. Már megsárgultak a falevelek, reg­gelenként már dér lepte a határt. De a beteg asszony még mindig egye­dül járt Battyányiné marháival. Fér­je részére Battyányiné mindig talált valami munkát. Aratás után követ­kezett a krumpli, meg a kukorica betakarítása. Munkást pedig a vén zsugori asszony nem nagyon kapott a faluban. Akit egyszer megszerez­hetett, ahhoz foggal körömmel ra­gaszkodott. Az ősz egyre hidegebbé vá't. A be­teg aszony nap-nap után őrizte a jó­szágot. Az egyik napon az őszi ól­mos eső is megeredt. A jószág nyug­talankodott. A tíz marha tízfelé ment. A beteg asszony fuldokolva futott, ahogy beteg tüdeje megengedte. Fu­tott, amíg bírt, mert nem akarta, hogy az állatok kárt tegyenek a még kint levő káposztában, vagy az őszi vetést összetapossák, mert a kárt vele téríttetnék meg. Egyszerre csak fogyni kezdett az ereje. Forró verejtékessppek ömlöt­tek végig az arcán. Zöld, piros kari­kák táncoltak szeme előtt. Már nem törődött a káposztával, a vetéssel, nem gondolt a kártérítésre. Leült az egyik fa tövébe és elsötétült előtte minden. Battyányiné marhái egyesével ballagtak haza, csak pásztoruk nem jött. Amikor már teljesen besötéte­dett, keresésére indultak. Még ak­kor is ott ült a fűzfa alatt Ügy tett, mint aki gondolkozik, mintha nem is tudná, hogy már későre jár az idő. Amikor felemelték, reszke­tett, mint a fűtő szélben a nyárfa levele. Köhögött, Fehér, reszkető szá­ja szélét vékony vércsík festette pi­rosra. A fűzfától a faluig, a szűk konyháig volt az utolró útja, amit még saját lábán tett meg. Két hénap múlva újból útra kelt. Olvan útra indult, melyről nincs többé vissza­térés. Ki volt ez az asszony? Megmon­dom. Az ar.yám. Ô J SFRÔ 1958. február 3. /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom