Új Szó, 1956. január (9. évfolyam, 1-31.szám)

1956-01-14 / 14. szám, szombat

Világ proletárjai egyesüljetek! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1956. január 14. szombat 30 fiUér IX. évfolyafti, 14. szám Tennivalók a falun Ä mezőgazdaság dolgaiban já­ratlan ember azt hihetné, hogy ilyenkor télen a falun, a mezőgaz­daságban ugyancsak csendes az élet. Befejeződött az őszi munka, beköszöntött a tél, — nincs most más dolga a falusi embernek, mint rendben tartani az állatokat és egyik disznótorról a másikra .iárni. Az ilyen elképzelés ugyan­csak idillikus élet volna. Ha be is köszöntött a tél, ha a földeken már meg is szűnt a munka, azért akad bőven tennivaló. Most van itt az ideie annak, hogy a még hátrale­vő- hetekben és hónapokban mező­gazdaságunk minden tekintetben felkészüljön az előtte álló felada­tokra. elsősorban is a tavaszi mun­kákra. A ió felkészülés pedig ugyancsak sokoldalú munkát, tennivalót kíván. Az EFSZ-ekben el kell készíteni a múlt évi zár­számadásokat, meg kell tartani a szövetkezet közgyűlését, s a köz­gyűlés elé kell terjeszteni az ez évi termelési-, munka- és pénz­ügyi terveket. Mind a szövetkeze­tekben. mind a traktorállomáso­kon meg kell javítani a gépeket és a szerszámokat. A már műkö­dő szövetkezeti munkaiskolákon minden lehetőséget kiaknázva ar­ra kell törekedni, hogy ezek az iskolák és tanfolymok a szövet­kezeti tagok újabb ezreit segítsék hozzá pártunk földművespolitiká­jának még mélyebb megismerésé­hez és a haladó mezőgazdasági is­meretek elsajátításához. S mind­ezen feladatokkal együtt, azokkal egyidőben a falusi pártszerveze­tek, helyi nemzeti bizottságok és EFSZ-ek legfontosabb tennivalója: új szövetkezetek alakítása, újabb dolgozó parasztok megnyerése a szövetkezeti gondolat, a már meg­lévő szövetkezet számára. Sajnos, nemcsak a laikusok, nemcsak a mezőgazdaság dolgai­hoz nem értők, hanem sok falusi pártszervezet, helyi nemzeti bi­zottság és szövetkezeti vezetőség is úgy gondolkozik, hogy a téli időszak ,,holtszezon" új szö­vetkezetek alakítására és új szö­vetkezeti tagok szerzésére. Sok he­lyütt uralkodik az a helytelen né­zet, hogy szövetkezetet alakítani csak az aratás befejeztével, az őszi munkák megkezdése előtt le­hetséges. Pedig ez egyáltalán nincs így. A mezőgazdaság kol­lektivizálása; a mezőgazdasági ter­melés növelése, s épp ezekből ki­folyólag a földművesek felvilágo­sítása és meggyőzése a szövetke­zeti gazdálkodás előnyeiről és szükségességéről, nem idénymun­ka, nem le-föl hullámzó kam­pány. hanem állandó, meg nem szűnő féladat. Súlyos tévedés azt hinni, hogy a téli hónapok nem alkalmasak a szövetkezeti gazdál­kodás propagálására. Ellenkezőleg, majdnem azt kell mondani, hogy a legalkalmasabbak. Van-e meg­felelőbb idő, mint a téli hónapok arra. hogy az egyénileg gazdálko­dó földművesekkel a legalaposab­ban meghányják-vessék a szövet­kezeti gazdálkodás jelentőségét? Van-e alkalmasabb idő, jobb alka­lom a szövetkezeti gazdálkodás előuyeit bizonyítani, mint éppen most a szövetkezetek évi zárszám­adása? Most, amikor fekete-fehé­ren kimutatható, hgyo aszövetke­-"^i gazdálkodás adta jövedelem magasan felette áll az egyénileg gazdálkodó paraszt jövedelmének? Mcst. amikor a szövetkezetek az évi tervek összeállításán dolgoz­nak és e tervek meggyőzhetnek bárkit arról, hogy a nagyüzemi "azdálkodás előtt nincsenek kor­látok. hogy a szövetkezetek min­den eredményeik ellenére is a ter­melés növelésének, a jövedelem fo­kozásának mind ez ideig még csak egy egész kicsi lehetőségét aknáz­ták ki f A téli hónapok alatt nem lan­kadnia. hanem fokozódnia kell fa­lun a felvilágosító és meggyőző munkának. Azt a sokrétű munkát, amely most a falun folyik, nem szabad elválasztani egymástól, s mindegyiket külön-külön feladat­nak tekinteni, hanem szerves egy­ségbe kell hangolni, s úgy kell irányítani, hogy e munkák mind­egyike — a gépjavítás, a szövet­kezeti munkaiskolák, az EFSZ-ek zárszámadásai és közgyűlései — végső kicsengésükben legfőbb fel­adatunkat: a nagyüzemi gazdálko­dás propagálását szolgálják. Nemcsak tavasszal, nyáron vagy ősszel, az éppen folyó idénymun­kák idején, hanem most télen is lehet és kell beszélni a gépi mun­ka előnyeiről, arról, hogy a gépi munka — amelynek előnyeit ma már senki sem vitatja — valójá­ban csak a nagyüzemi g*azdáiko­dás kereteiben érvényesíthető és használható ki. A szövetkezeti munkaiskolák — bár a nevük „szövetkezeti" — igen fontos sze­repet tölthetnek be az egyénileg gazdálkodók körében a nagyüze­mi gazdálkodás népszerűsítésében. Nagyon helyesen járnak el azok­ban a községekben, ahol ezen is­kolák kapuit szélesre tárták az egyénileg gazdálkodók előtt, lehe­tőséget adva nekik, hogy mind a szövetkezeti gazdálkodás kérdései­vel. mind a haladó mezőgazdasá­gi tudománnyal megismerkedhes­senek. Nem lehet és nem szabad a szövetkezetek zárszámadásait, terveiket, tárgyaló évi közgyűlé­seiket csak szövetkezeti ügynek, a szövetkezet belső dolgának te­kinteni. Mindezeknek a falu egyé­nileg gazdálkodó parasztjai rész­vételével kell megtörténnie és le­folynia. A szövetkezetek necsak a közgyűlésükre hívják meg az egyénileg gazdálkodókat, hanem von iák be őket a zárszámadás és az évi tervek előkészítésébe is. Nem „idegenek" ők, úgy kell az egyénileg gazdálkodókra tekinteni, mint a szövetkezetek holnapi tag­jaira. S necsak a szövetkezeti gaz­dálkodás jó oldalait, eredményeit mutassuk be. — ne titkoljuk el a hibákat sem. A hibák feltárása soha sem a gyengeség, ellenkező­leg. az erő, a magabiztosság jele. Sok hasznosítható észrevétele lesz az egyénileg gazdálkodóknak, olyan dolgokra fognak rámutatni, amit a szövetkezeti tagok észre sem vesznek. S ne feledjük, aki­nek észrevételei vannak, kifogásai vannak a hibák ellen, az már ér­deklődik. azt szeretné, hogy ami eddig rossz volt, az jó legyen. Ne „két szektor", akiknek egymáshoz semmi közük, hanem barátok, testvérek legyenek a szövetkezeti és egyénileg /gazdálkodó parasz­tok. akiknek közös örömeik és kö­zös gondjaik vannak. Okosan, ésszerűen felhasználva a téli-' időszakot, .további jelentős eredményeket érhetünk el falun a szocializmus építésében. HAZANK ELETÉBŐL Feladataink - számokban Az alábbiakban néháijtf adatot közlünk iparunknak arról a hatal­mas fejlődéséről, amelynek útjára í második Ötéves tervünk első évé ben léptünk: A Mladá Boleslav-i §koda autó­üzemek második ötéves tervünk folyamán 300 százalékkal több au­tót gyártanak mint eddig. Az 1955-ös évben szénbányáink 62 millió tonna szenet adtak nép­gazdaságunknak. 1960-ban ez a szám 85 millióra emelkedik, amély­lyel köztársaságunk az eddigi hato­dik helyről világviszonylatán a másodikra kerül. * * * Az épületanyagok gyártása terén egy új cementgyárat és 11 épület- ! Több mint 5000 új szövetkezeti tag a prágai kerületben A múlt év folyamán a prágai kerületben több mint 5100 földműves hatá­rozta el, hogy közösen, az egységes földművesszövetkezetekben £og gazdál­kodni. Többen a már létező szövetkezetekbe léptek és a jól működő szö­vetkezetek példája nyomán sok helyütt újak is alakullak. A prágai kerület­ben az iparból több mint 2000 dolgozó ment a mezőgazdaságba. Újabb 7000 dolgozóval erősítették meg a gép- és traktorállomásokat, az állami birtokokat és a mezőgazdasági iskolákat. E 7000 dolgozó közül töb­ben a határvidékre mentek. r Építészetünk iparosításáért elemeket meg. gyártó üzemet indítunk > Egy lakóház építésének időtarta­ma ez idő szerint egy évig tart. Ezt az időt 1960-ig a telére kell csökkenteni, azaz 6,5 hónapra. Már ebben az évben 1 400 000 négyzet­méternyi lakóterületet adnak át építőink a lalcosoknak. Az 1936—1960 években felépít­jük és üzembehlyezzük hazánk első atomvillanytelepét. Jobb minőségű sziion A sviti Chemosvit-üzem 1949-el szemben ebben az évben kétszer any­nyi, a tavalyi évvel szemben pedig 12 százalékkal több árut termelt. Nagymértékben növekszik ez idén a szilon-anyag gyártása, amely gyapot­iparunk termékei minőségét és tartós­ságát növeli. Ebben az évben a Che ­mosvit-üzem dolgozói annyi értékes szilonfonalat gyártottak,, hogy ebből ruhaüzemeink 700 000 négyzetméterrel több, jobb minőségű árut termelhetnek mint tavaly. A Veiké Leváre-i Prefa-iizem előregyártóit épületelemeket termel. Eddig 13 féle alkatrészt gyártott, amihez ez idén 5 további kerül. Képünkön ä Prefa-iizem gyártmányait, födémpaneleket, lakóházak alkatrészeit, beton­gerendákat és más előregyártott alkatrészekét láthatunk elszállításuk előtt. HAZAFIAS FÖLDMŰVESEK Fokozzák a földek hektárhozamát növelik az állattenyésztés hasznosságát és középparaszt vállalta, hogy tizenöt 150 kilós sertést, ezenkívül 3 szarvas­marhát, amelyek súlya 1050 kg lesz, adnak be terven felül. Buzita községé­ben a magángazdálkodók elvállalták, hogy 5 szarvasmarhát, melyeknek sú­lya 1750 kg lesz, továbbá 45 sertést, ezenkívül 505 liter tejet adnak be ter­ven felül. Gecsa községében 6 föld­műves 3 szarvasmarhával, 5 sertés­sel járul hozzá a beadás túlteljesítésé­hez. . (Levelezőnktől) Száz meg száz kis- és középparaszt a kassai járásban megértette pártunk és kormányunk felhívását, amely a mezőgazdasági termelés növelését tűzte ki céljául. Ezért nemrégen sok egyéni gazdálkodó kötelezte magát arra, hogy még ebben az esztendőben nemcsak a beadását teljesíti, hanem ezenkívül kötelezettséget vállaltak, hogy a termelés állandó növelésével marha- és sertéshús, továbbá tej- é« tojásbeadásukat terven felül teljesí­tik. Csány községében például 11 kis­Szocialista versennyel a téli gépjavítás sikeréért A kremničkai traktorállomás jár az élen A téli gépjavítási terv első dekádjá­nak eredményei azt mutatják, hogy eddig a kremničkai traktorállomás érte el a legszebb eredményeket. A besz­tercebányai kerületben levő traktorál­lomás a téli gépjavítás tervét 88,2 szá­zalékra teljesítette. Nyomában jár a gépjavítási verseny kezdeményezője, a topoľčanyi traktorállomás. Itt ,,anuár 10-ig a traktorok 80,2 százalékát javí­tották meg. A harmadik helyet az ara­nyosmaróti traktorállomás foglalja el 80 százalékos tervteljesitéssel. Majd így folytatódik a sorrend: Őgyalla 75 százalék, Köbölkút 72, Dunaszerdahely 72 százalékos tervteljesítéssel. A lemaradók kövessék az élenjárókat A lemaradók között van a Liptov­ský Hrádok-i, a hnúšťai, a poltari, a púchovi, Považská Bystrica-i, a király­helmeci és a losonci traktorállomás. E traktorállomásokon olyan gyengén ha­ladnak a javítási munkák, hogy még a traktorok egy negyedrészét sem javí­tották ki. E traktorállomások javítói­nak jobban munkához kell látniok, mert így bizony lemaradnak a versenyben, s mikorra kitavaszodik, a gépeknek már nem a javítóműhelyekben, hanem a határban, az EFSZ-ek nagy tábla föld­jein a helyük. Lerövidítik a gépjavítás határidejét A nagykürtösi traktorállomás javító­műhelyében egyre szorgosabb a mun­ka. Eddig megjavítottak 18 kerekes­és 15 lánctalpas traktort. A szocialista munkaversennyel a tervezett határidőt, az említett gépek javításánál, három nappal megrövidítették. A javítóműhelyek dolgozóinak ver­senyében Borik Géza és Ján Frečka jár az élen. Napi feladatukat 180 szá­zalékra teljesítik. Nem maradnak el azonban a többi javítómunkások sem, akik a" tapasztaltabbak példáját követ­ve azon fáradoznak, hogy minél job­ban kijavítsák a gépeket, s hozzájárul­janak a téli gépjavítás határidejének lerövidítéséhez. Egyenletesen teljesítik a tervet Az Ostrava környéki kohászati üze­mek felelősségteljesen készültek fel második ötéves tervünk első évének feladataira. Míg az előző években az első hónapok folyamán lemaradások mutatkoztak, addig ez idén a táneci, kunčicei és vítkovicei acélgyártók és nagyolvasztók dolgozói tervüket az első napoktól kezdve egyenletesen, 100 százalékon felül teljesítik. ' , A legjobb üzemek élére a kunčicei Klement Gottwald Oj Kohó került. En­nek a kohónak 1. számú nagyolvasztó­ja ez idén már 764 tonna nyersvasat adott terven felül. Ezt a nagyolvasztót szovjet szakemberek magas nyomásúra szerelték át. A kunčicei kohászok ez év első 9 napja folyamán 1170 tonna acélt termeltek terven felül és az en­gedélyezett selejt számát kétharmad­dal csökkentették. , A vítkovicei nagyolvasztók dolgozói közül a legjobb eredményeket Ludvik Dej Pastorka, Alfonz Holáň és Anto­nín Slipka kollektívái érték el, ame­lyek a januári tervet eddig 114 száza­lékra teljesítik. MÁSODIK ÖTÉVES TERVÜNK ELSŐ KOMPLEX-CSOPORTJA A Magasépítési Vállalat nagyszom­bati üzemének dolgozói határidő előtt teljesítették a múlt évi feladatokat es 18 lakásegységet adtak át terven felül. A második ötéves terv első évében fo­kozott feladatok várnak rájuk. Az üzem munkaegyüttesei január első napjaiban azzal a szilárd elhatározás­sal léptek munkába, hogy az idei ter­vet is határidő előtt teljesítik és sok új lakásegységet adnak át rendelteté­sének. Az üzem galántai építkezési irodájá­nak dolgozói gyűlésükön az eddigi eredményekről beszéltek és egyúttal megvitatták azokat a feladatokat, ame­lyek ez .idén várnak rájuk. Az ülésen részt vettek a lakásegységek és a gazdasági épületek építkezési dolgo­zói. Ondrej Danko építész az értékelés során kiemelte, hogy a .Fogyasztási Szövetkezetek Járási Szövetsége rak­tárépítésének munkaegyüttese a ver­seny során első lett a nagyszombati hasonló építés munkaegyüttese előtt. A továbbiakban Danko elvtárs rámu­tatott arra, hogy a galántai építkezé­sek dolgozóinak eredményei csakis úgy javulhatnak, ha bevezetik és ér­vényesítik az új munkamódszereket. Danko elvtárs megmagyarázta az új munkamódszerek jelentőségét és a munka elveit a komplex-csoportokban. Hosszabb vita után a jelenlévők elha­tározták, hogy komplex-csoportot lé­tesítenek. Húsz munkás, nyolc kőmű­ves és két ács lépett a csoportba, amelyet „A második ötéves terv cso­portjának" neveztek el. A csoport tag­jai egyszersmind kötelezettségvállalást tettek, hogy 24 lakásegység építését 30 nappal a határidő előtt befejezik és hogy a raktárt a hozzávaló mellék­helyiségekkel együtt négy hónappal hamarább adják át, mint ahogy azt a terv megszabja. Egyúttal az önköltsé­get is 2 százalékkal csökkentik és a távolmaradást korlátozzák az orvos által elismert betegségek esetébe. A Galántai Járási Nemzeti Bizottság je­lenlevő képviselői köszönetet mondtak az ottani építkezési dolgozóknak ed­digi jó munkájukért és arra kérték őket, hogy az előttük álló további fel­adatokat is lelkiismeretesen .végezzék. Az új év küszöbén a galántai építé­szek szép kötelezettségvállalást tet­tek: jobban, gyorsabban és olcsóbban építenek, felhasználják az új haladó módszereket a komplex-csoportban. Ez /egyben a dolgozók válasza Cseh­szlovákia Kommunista Pártja Közpon­ti Bizottságának az építkezési terme­lés feladatairól és továbbfejlesztéséről szóló határozatára. 3. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom