Új Szó, 1956. január (9. évfolyam, 1-31.szám)

1956-01-13 / 13. szám, péntek

Szívvel-lélekkel léptem a szövetkezetbe Mire képes az ügyszeretet, a közös munka iránti hűség, arra igen élénk és szemléltető példával szolgál Czikő Pálnak, a mártonfalai szövetkezeti elnöknek példás munkássága. Múrtonfalü apró kis község a '•ima- I szombati járásban. A járás székhelyé- | tői csaknem 20 kilométernyire fekszik. ! Mindössze 71 ház van benne. Maga a i szövetkezet 185,77 hektár földön gazdálkodik, amelyből a szántóföld közel 100 hektárt tesz ki. Tagjainak száma 34. JS Ismételjük, kicsi a szövetkezet — tagjai többnyire idősebb földművesei? — mégis 1953 őszén és 1954 tavaszan komoly válságon ment keresztül, és mi tagadás, voltak öregek, akik elég fiatalosan harcoltak a szövetkezet ellen. Ez abban az időben történt, amikor Czikó Pál, az elnök Leleszen tartózkodott egy héthónapos mezőgazdasági tanfolyamon. Mire visszajött, rejtélyes módon megindult a bomlás. A termés betakarítását még valahogy elvégezték, de amikor az 1953-as évi őszi vetésről volt szó, az elnök ma-, gára maradt és csupán Gál Béla könyvelő tartott ki mellette. Az elnök ebben a súlyos helyzetben sem vesztette el a fejét, noha bátyja, Czikó Lajos, aki vele egy udvarban lakik, ugyancsak a kilépőkkel tartott. Az elnök ezekben a szeles őszi napokban igazán csak kint a határban érezte jól magát körültekintő munkája közben. Néha egyes tagok kijöttek hozzá és feltették neki a kérdést: — Minek fáradozol annyit a vetéssel, hisz kilépünk?! — Azért fáradozom — válaszolta — hogy legyen nektek is mit enni. Ezen az őszön ismerte meg igazán az elnök a gépállomás jelentösé• gét, mert — amint többször hangsúlyozta — a gépállomás és a traktorosbrigád valamennyi dolgozója melléje állt, és segítette öt abban, hogy az őszi munkálatokat kifogástalanul elvégezze. A tavaszi vetésre nem maradt több négy hektárnál. E megerőltető munka ellenére az elnöknek arra is jutott az idejéből, hogy az esti órákban elmenjen a tagokhoz és harcoljon a szövetkezetért. A viták néha elnyúltak az éjjeli órákig is, de többnyire eredménytelenül végződtek, még saját bátyjával sem tudott zöld ágra vergődni. E kudarcok ellenére egyetlen pillanatra sem csüggedt, töretlen meggyőződéssel tovább harcolt és szilárdan hitt abban, hogy a közösség eszméje diadalmaskodni fog az ellenséges propagandán. Természetesen az állatállományról is kellett gondoskodni. Ezt a kérdést úgy oldotta meg, hogy beszélt -J községben néhány idősebb földművessel, akik öregségi segélyt kapnak és e^zek, akik mindennapi életük során érezték népi demokratikus rendünk segítségét, vállalták ezt a munkát. így, ezeknek a nyugdíjasoknak a segítségével húzta át a nehéz telet, amíg bekövetkezett a tavaszi olvadás. — Meg kell azt is jegyeznem — mondja az elnök —, hogy nemcsak a gépállomás, hanem a helyi és a járási nemzeti bizottság is komoly figyelemmel kisérték erőfeszítésemet, minden kívánságomnak eleget tettek, hogy könnyítsenek munkámon. Tavasszal a járás gondoskodott arról, hogy egy állandó instruktor legyen nálunk. Olvadáskor megérkezett Máté Mátyás elvtárs, akinek eredeti foglalkozása levelek kézbesítése volt, és megmutatta nemcsak szóban, hanem tettben is, . hogyan dolgozik egy kommunista. A propaganda legmeggyőzőbb formájához folyamodott, úgy végezte a munkát, mint én, Gál Béla könyvelő, vagy Gál János, a nemzeti bizottság elnöke, aki közben belépett a szövetkezetbe, mert mint párttag kötelességének tartotta, hogy ebben a válságos helyzetben segítsen. Érdemes pár szóval jellemezni a szövetkezet elnökét, aki most lett párttag, és akit a harcok és az állandó önképzés arra indított, hogy 47 éves korában párttagnak jelentkezzék. Az első, ami szembeötlő Czikó Pál elvtársnál, az átható értelmes tekintete. Ama emberek közé tartozik, akik dialektikusan gondolkoznak és a jelenségeket fejlődésükben látják. Ez abból is kitűnik, hogy 1953-ban a vetési munkálatokat, melyeket a gépállomás segítségével, de a szövetkezetből úgyszólván egyedül végzett, keresztés sűrüsorosan végezte el. Ennek a kitartásnak aztán meg is volt az eredménye. Amint tavasszal Máté Mátyás, az instruktor megjelent a határban, hogy a vetési munkálatoknál segítsen, az elnök bátyja volt az első, aki fivérétől munkát kért, utána egymásután jelen'.keztek a többiek is. — Az egész — mondja mosolyogva az elnök — olyan volt, mint a tavaszi olvadás. Amint kisüt a nap, egyszerre minden zöldülni, élni kezd. így volt ez nálunk is 1954 tavaszán. Mondanunk sem kell, hogy ezúttal a napsütést maga az elnök példás magatartása és a járási nemzeti bizottság komoly segítsége jelentette. Máté Mátyás, a rimaszombati járás postása ott maradt egészen 1954 decemberéig, amíg a mártorfalai szövetkezet an.vnyira megerősödött, hogy segítség nélkül is megállt a lábán. Ma már nemcsak hogy megáll a lábán, hanem biztos léptekkel előre halad. A szövetkezet idén búzából kétszáz, árpából háromszáz százaifi ra teljesítet® beadását, marhahúsból hatvan, sertéshúsból pedig ötven mázsát adott be terven felül. A munkaegységekre 12 koronát fizetnek, azonkívül természetben 2 kg búzát, 1 kg árpát vagy zabot, 5 kg szénát és ugyanannyi szalmát adnak minden ledolgozott munkaegység után. Ugyanekkor 96 darab szarvasmarha számát a egy korszerű marhaistállót építettek, amely már tető alatt van és előreláthatólag már május elsején terelik ide az összes állatokat, amelyek most 7—8 istállóban vannak szétszórva. Ezenkívül tavasszal hozzáfognak egy fiaztató építéséhez 50 anyasertés számára, és egy baromfifarmot is létesítenek 500 tyúk befogadására. Hídmérleget is építenek, mert most már nemcsak a hozamázerinti, hanem a pótjutalmazásra is rátérnek, amely módszer alkalmazásánál nélkülözhetetlen a pontos ellenőrzés, tehát a mérleg is. A fejlődés mozzanatairól az elnök őszinte lelkesedéssel számol be. Elmondja az eredményeket, de ugyanakkor feltárja a nehézségeket is. Kis ceruza van a kezében, ezzel gyakorlott mozdulatokkal számokat ír le az előtte fekvő papírlapra. E számok támasztják alá lelkesedését és ugyanekkor a számokon keresztül mint egy varázslatos szemüvegen át tekint a jövőbe. Elmondja, hogy nagyobb gondot kell fcrditania a szövetkezet állatállományának fejlesztésére, mert ez hozza a legnagyobb és a legbiztosabb hasznot. Minap például három pár hízóökröt adtak el, amelyekért 45 300 koronát kaptak. Pontos kimutatást ad a juhállomány jövedelméről is. 1954ben 83 anyajuhot szereztek be 47 000 koronáért. A juhokat pár napra rá lenyírták é.s csupán a gyapjúért 14 000 koronát kaptak, a fennmaradt befektetett 33 000 koronát pedig az 1955ös esztendő juhállomány-szaporulata és terméke teljes egészében behozta. Ma az a helyzet, hogy a szövetkezetnek 176 darabból álló juhállománya van a szorgalmas és tervszerű munka eredményeként, holott nem is olyan régen voltak a tagok között egyesek, akik azzal az indokolással tiltakoztak a juhok vásárlása ellen, hogy letapossák a legelőt és kárt tesznek a határban. A vezetőségnek komoly harcot kellett vívnia a juhállomány létesítéséért. Ugyanez volt a helyzet a közös istálló építése körül is. Sokan hallani sem akartak a közös istállóról, mert féltették a szövetkezet vagyonát a sok hiteltől; többen megjegyezték, hogy nem baj, ha az állatok több istállóban vannak elhelyezve, mert fontos, hogy tető alatt vannak. — Hát — mondja az elnök — igen fontos a tető, de a nagyüzemi mezőgazdálkodásnál a közös tető a döntő. — E pillanatban mosolyán látni, hogy az új istálló messziről vöröslő tetejére gondol, majd némi szünet után folytatja: — Azt, hogy állataink szét vannak szórva, megsínyli nálunk a tejhozam. De májustól másképp lesz, erről meg vagyok győződve. Nem hiába harcoltam oly elszántan a közös istálló építéséért. Keserves harc volt ez is... A taggyűlésen csak az aszszonyok segítségével tudtam megszavaztatni felépítését. Az asszonyok bizony sokat segítettek és hűséges, odaadó munkájukkal nagyban előrelendítették a szövetkezet fejlődését. Most is számos kipirult arcú fiatal és idősebb asszony hányja ki a trágyát a két juhakolból. Ott van közöttük Gál Borbála, a nőbizottság fiatal elnöknője, Bárczi Katalin, Czikóné, a szövetkezet e'nőkének a felesége és még több asszony, akik a trágyakiteregetésben is részt vesznek éppúgy, mint az aratá6, a cséplés és a dohánygondozás munkájában. A szövetkezet elnöke hangsúlyozza, hogy az új istállóhoz szükséges építöanvag kirakásánál és szállításánál Mártonfala női is méltó módon vették ki részüket a munkából. És amíg az asszonyok ott foglalatoskodnak a juhakol tisztítása körül, Galló József, a 64 esztendős juhász már friss szalmával almozza az ólakat. Sűrű, tömött, öszbeboruló bajuszáról derű és jókedv sugárzik. — Nálam bizony egyetlen juhnak sem szabad megsántulnia — mondja a szakember biztonságával és szigorával — mihelyt látom, hegy baj van, mmd.iárt kezelésbe veszem a lábát. De meg kell látni... és érteni kell a kezeléshez is. Amint magyarázza a kezelési módot, az embernek az a benyomása, hogy egy szakképzett pedikűrössel is felvenné a versenyt. De ez nem is csoda, 8 éves korától juhokat gondozott és 6zereti foglalkozását. Szépen keres, havi jövedelme meghaladja az ötven munkaegységet. Csupán gabonából az idén ledolgozott munkaegységei után 20 mázsát kapott. Ezzel a keresettel azonban nincs megelégedve, még több jövedelemhez szeretne jutni. Ezt a többletet az 1956-os esztendő terve biztosítja szflmára, ha a juhállományt 240-re növeli. —

r Ez meglesz — vágja rá kapásból az öreg, és mi meg vagyunk róla győződve, hogy így is lesz. Van még egy öreg a szövetkezetben, akinek nevét érdemes feljegyezni. Czikó Illésnek hívják, hetvennégy éves, és a szétszórt állatállomány egyik istállójában ö gondoz néhány szarvasmarhát. Ott van köztük az ő tehene is, de valamennyi állat oly kiváló erőnlétben van, hogy az ő tehenét sem lehet megkülönböztetni a többitől. Az elnök elérzékenyülve beszél róla. Azt mondja, hogy Czikó Illés ma, hetvennégy éves korában is példát mutat a többi tagnak. Amikor az elnökhöz azzal a kérdéssel fordulok, mi adta néki az erőt, hogy 1953-ban felvegye a harcot a kilépőkkel, a következőket válaszolja: — Amikor 1952. augusztus 28-án beléptem a szövetkezetbe három és fél hektár földemmel, két ökörrel, tehénnel, két üszőborjúval, két sertéssel, néhány baromfival, ezenkívül gazdasági felszerelésemmel, akkor nemcsak formailag, hanem munkám eredményeivel, és azzal a töretlen hittel és akarattal léptem a szövetkezetbe, hogy a közös gazdálkodással megteremtjük községünkben a biztos jólétet. Ez a meggyőződés akkor is uralkodott bennem, amikor a tagság zömével ellentétbe kerültem és egyedül kellett vetnem, A szidalmak, amelyek lépten-nyomon értek, nem fogtak rajtam, mert alapjában minden tagot úgy ismertem, mint saját testvéremet és tudtam, mihelyt az eredmények megmutatkoznak, ők is hívei lesznek a szövetkezetnek, akárcsak én. És hogy ez így van, azt mi sem bizonyítja 'jobban, minthogy néhány nappal ezelőtt két Ikerfivér jelentkezett tagnak a szövetkezetbe: Boros Dezső és Zoltán, akik most szereltek le és látva munkánk eredményét, osztozni akarnak velünk a jólétben, a munkában és a nehézségek leküzdésében. Szabó Béla. Többen követik Urbán Lajos példáját Hét taggal bővült a pelsőci szövetkezet Az évről évre mindjobban fejlődő pelsőci szövetkezet lehetővé teszi, hogy a tagság anyagi jóléte állandóan emelkedjék. A szövetkezet ma ' már a nagyüzemi gazdálkodás útját járja, tavaly több száz marha és sertés részére modern, jól szellőztethető istállót és ólakat építettek, ezenkívül tyúkt'armot is léíesí. tettek. A jólét emelkedését mi sem fejezi ki szemléltetöbben, mint az a jtény, hogy 1955 ben 24 koronában állapították meg a munkaegység értékét, és a jelek azt mutatják, hogy a mostani zárszámadásnál ez az érték még növekedni fog. Mindezt a fejlődést természetesen a kívülálló egyénileg gazdálkodó kisparasztok is látják, és ennek tudható be, hogy január 7-ér. hét kisparaszt kérte felvételét a szövetkezetbe. Alapos és jól megfontolt elhatározás müve volt ezeknek a kisparasztoknak a belépése. Nem fér kétség l'ozzá, hogy valanienvn.vien szívvel lélekkel fogják végezni munkájukat a szövetkezetben a maguk és a közössé? vagyonúnak gyarapítása érdekében A hét kisgazda meg is ünnepelte ezt a lépést, aznap, amikor a községi hangszóró bejelentette a szövetkezethez való csatlakozásukat. A jó ízletes bor mellett Boros Miklós és Molnár Miklós régi szövetkezeti tagok az őszinte elismerés hangján mondottuk, hogy csak „a közösségben van az erő". Az újonnan belépő hét tag között ottvan Urbán Lajos, értelmes, haladó szellemű, igen tapasztalt öthektáros gazda is, aki egyeníleg is példásan teljesítetté beadását, és jókarban tartott földjei szép termést hoztak. Mégis, ő is belátta, hogy be kell lépnie a szövetkezetbe. az új világért küzdői soraiba, mert csak így segítheti valóban a szocializmus építését a falun. Előreláthatólag az ő példaját még többen fogják követni. Prihradszky Lajos A múlt esztend

ei jó termés után másk

éppen gondolkodna k Az idén még több cukorrépát termelnek, mint az elmúlt esztendőben A múlt esztendőben még a tornai szövetkezetesek is bizalmatlanul tekintettek a cukorrépa termelésere. „Hiszen — amint mosdották — nálunk mée sohasem termelték ezt a növényt, hogv is fizetődne hát ez ki a tornai határban?..." ilyen és hasonló hangokat lehetett úton-útfélen hallani, amikor a szövetkezetesek mégis elhatározták, hogv három hektáron megpróbálják, milyen termést hozna nekik a cukorrépa. A kísérlet fényesen sikerült. Ősszel saiát szemüknek 'nem akartak hinni, amikor látták, hogy a munkaerő hfánva ellenére 330 métermázsás hozamot értek el hektáronként. Ez a nozam szép jövedelmet biztosított számukra. A szövetkezet a cukorrépatermésért készpénzben 22 331 koronát, ezenkívül 297 kg cukrot. 138 mázsa melaszt kapott és a gyártási termékekből közel 28 mázsa takarmányhoz jutott. A takarmányrépából 750 mázsás hozamot értek el hektáronként. (Tudósítónktól). ^eee AZ ÖREG RÉVÉSZ /

zsák József Oácsi a negyedi temető mellett lakik. Innen már messzire ér a tekintet, elkalandozhat a letarolt havas mezőkön. De az öreg Izsák bácsi nem néz már messzire,- csak a temetőig, elfárad a tekintete azon túl. Nem is csoda, hiszen két év híján hetven éves, s ilyen korban inkább már befelé fordul a szem s emlékeit szemezgeti. Tartásán még nem érződik a kor, dereka még egyenes, mint a mohos csernek, amit sem a vihar, sem földindulás nem tudott meggörbíteni. Magyaros bajusza kackiásan kunkorodik még s valami fiatalos hetykeséget kölcsönöz arcának. Pedig nem hetyke ö már többé, csak fáradt, elhasználódott ember. Valaha révészkedett, s rajta maradt mesterségének neve. A révész Izsák sokat tud ám mesélni, — mondogatják róla a bennszülöttek némi mosolygással és némi tisztelettel... Alkonytájban kopogtatunk be hozzá. A csend ráfeküdt már a falura. Izsák bácsi örvendező szeretettel fogadott, mintha régi ismerősei lettünk volna. Pedig alig néhány órája találkoztunk elsőízben vele, amikor teli kórsóit lóbálva ballagott az artézi kútról hazamenőben. — Ő, ó, hát mégis csak felkerestek fiaim! Hát elnéztek szerény hajlékomba! Széles mozdulattal hív be a tiszta szobába. — Tessenek csak beljebb, oda h évűire. F gyszerű, tiszta falusi szobában ľ* találtuk magunkat. Ágy, asztal, szekrény, régimódi karoslóca. A falon néhány avítt és friss fénykép. A tűzhely tövében szikár öregaszszony motozott. Sűrű nézéssel fordította ránk a szemét. — Az asszony — pislantott Izsák bácsi... Felesége bólingatott és kissé kíváncsian, kicsit bizalmatlanul hordozta rajtunk tekintetét. Letelepedtünk a széles barna asztal mellé. A szó nehezen, akadozva indult Izsák bátyó szeme nedvesen rebbent a fényben. Nem nézett ránk, meszszebb tekintett, gondolatai ott bolyongtak valahol évei sűrű erdejében. Egyszerre esak ölébe ejtette kezét és szava kicsordult. A gyermekkoráról mesélt. Kora /A árvaságáról. Mostohájáról, Anda Julisról, a földhözragadt szegénységükről. Szavai nyomán iszapos, nehéz sors bomlott ki előttünk. A múlt vigasztalan zsellé'élete, átkos, sötét élet. — Az aratás volt a legnehezebb, fiaim, mert alvásra sem jutott idö — mesélte elakadó lélegzettel Izsák bátyó. Fuldokoltunk a forróságban, délidőn meg ebéd helyett keserűséget nyeltünk, mert a nagygazdáné ragacsos, dohos kenyeret hozott ebédre. Rántott levest meg kenyeret, semmi mást. Visszaküldtük, de hiába, másnap megint csak azt hozta. Izsák bátyó szeme égő parázs, ahogy folytatja. — Egy ízben másfél hétig nem hunytam le a szemem. Éjjeli egy órakor keltem, holott este 11-ig dolgoztam. Ott háltunk a szérűn s én alvás helyett a csillagokat bámultam, hogy milyen messzi is vannak. Azt gondoltam, hogy a szegény ember öröme is ilyen messzi van, fent a csillagok ragyogásában. Mindig hűségesen dolgoztam, elsr voltam a munkában. De soha egy szót, soha egy pohárka pálinkát nem kaptam a gazdámtól. Izsák bátyó vállát megrágta a zokogás. Nehezen szakadt fel torkán a szó. — Soha fiaim, soha, pedig jól esett volna! Mikor megnyugodott kissé, révész életéről beszélt. — Hét évig voltam révész, de az is kórházzal végződött. Beleszakadtam a zsámoly cipelésébe. Ej, nem is jó erről beszé'cni, rossz idők voltak nagyon. Nem is ejt egy szói többet a múltról. Felkel az asztal mellől, odamegy a falon függő képekhez, nézi és mosolyba csillan véreres szeme. Aztán minket is odaint. A z egyik képre mutat elnehej^l zült kezével. A képről kedves gyermekarc kacag ránk. — Az unokám — tárja szélesre karját Izsák bátyó. — A drága kis unokám. Nézi a képet és mintha csak magának mondaná: Neki már jó lesz. Nem szolgál másnak, a gazdagoknak. D. Gy. OJ S 2 0 1956. január 13. 5