Új Szó, 1956. január (9. évfolyam, 1-31.szám)

1956-01-05 / 05. szám, csütörtök

H

azánkban az utóbbi években az egyénileg gazdálkodó parasztság szövetkezeti parasztsággá való átalakulásának folyamata megy végbe. A mezőgazdaság kollektivizálásáért, az egyénileg gazdálkodó parasztságnak szocialista parasztsággá való átalakításáért folytatott harcot újból hangsúlyozta és konkréten kifejtette a CSKP KB múlt évi júniusi ülése. A falvaink átalakulását érintő számos bonyolult problémával összefüggésben felmerül parasztságunk osztályjellegének kérdése a különböző korszakokban. A parasztság és a többi osztályok osztályjelíegének megértése a közelmúltban és ma, valamint fejlődésük kilátásainak megértése nagy gyakorlati jelentőséggel bír. Az osztályok és kölcsönös kapcsolataik helyes elemzése lehetővé teszi a pártnak, hogy meghatározza a munkásosztály helyes politikáját a többi társadalmi csoport irányában. Az egyik vagy másik osztály, illetve réteg osztályhelyzete alapján előre lehet látni bizonyos célok és intézkedések iránti viszonyukat is. Ezért az osztályok marxista elmélete a kommunista pártok stratégiájának és taktikájának elméleti alapja, i Lenin elvtárs a „Nagy kezdeményezés" című müvében az osztályok kimerítő meghatározását adta, amikor az osztályok kiküszöbölésének módja felett elmélkedett a kapitalizmusból a szocializmusba való átmeneti időszak kezdetén: „Osztályoknak nevezik az embereknek nagy csoportjait, amelyek a társadalmi termelés történelmileg meghatározott rendszerében elfoglalt helyük, a termelőeszközökhöz való (nagyrészt törvényekben szabályozott és megrögzített) viszonyuk, a munka társadalmi szervezetében játszott szerepük, következésképpen tehát a társadalmi javak rendelkezésükre álló részének megszerzési módjai és méretei tekintetében különböznek egymástól. Az osztályok olyan embercsoportok, amelyek közül egyik eltulajdoníthatja a másik munkáját annak következtében, hogy a társadalmi gazdaság adott rendszerében különböző a helyzetük". (Lenin: „A nagy kezdeményezés", Válogatott Müvek II. köt. 577— 578. oldal.) A parasztság több társadalmi rendszerben létezik és ezért nem lehet róla általánosságban beszélni. A „parasztság" fogalmának minden korszakban más osztálytartalma van, úgy ahogy maga ez a társadalmi csoport változik. A

feudalizmus idején a parasztság a feudális nagybirtokosok osztályával együtt a fő osztályt képezte. A termelési viszonyok alapja itt a föld hűbéri tulajdona volt és a nem teljes tulajdon a jobbágyparaszt felett. A nagybirtokos létezését feltételezte a jabbágyparaszt létezése, s a két osztály közötti gazdasági kapcsolatok határozták meg a feudalizmus lényegét. A jobbágyparasztságoknak a feudalizmus idején lényegében azonos viszonyuk volt a termelőeszközökhöz, elsősorban a földhöz. Tehát mint osztály egy egészet képeztek, a jobbágyparasztság osztályát. A termelőeszközöknek csupán egy részét — a mezőgazdasági szerszámokat stb. — bírták, míg a föld — a legfontosabb termelőeszköz — a feudális nagybirtokosoké volt, akik azt a parasztoknak csupán megművelésre adták ki. Ugyan már a feudalizmus idején voltak a parasztok között bizonyos eltérések, ami például a megművelésre kapott földek terjedelmét és más termelőeszközök mennyiségét illeti. Ezek a különbségek azonban, tekintettel a feudális urak és a jobbágyság közötti fő osztályellentétre, lényegtelenek voltak. Csupán a kapitalizmus keletkezésével változtak át alapvető osztálykülönbségekké. A kapitalizmus alatt a parasztság megszűnik fő osztály lenni. A kapitalizmus alatt a fő osztályok a proletariátus és a burzsoázia. A proletariátus harca a kapitalisták ellen, a szocialista rendszer felépítéséért és a kizsákmányolás megszüntetéséért határozza meg a társadalom fejlődését. A parasztság mint egész, a kapitalizmus alatt nem alkot egy osztályt, hanem a kapitalizmus előrehaladó fejlődésével egyidejűleg több osztályra oszlik. Ezt a folyamatot nevezzük a parasztság differenciálódásának. A differenciálódás folyamatában a parasztságból kiválik a falusi kistökések, a kulákok rétege. A kulákok a burzsoázia osztályához, a kapitalistákhoz tartoznak, ezen osztályon belül a legnagyobb réteget alkotják, ők a mezőgazdaság kapitalista vállalkozói, akiket a „parasztsággal" csak életmódjuk és gazdaságukban végzett saját fizikai munkájuk köt össze. A parasztság sokkal nagyobb számú része ezzel szemben fokozatosan elszegényedik, egyre jobban megfosztják őket termelőeszközeiktől. Kénytelen munkaerejét egyre nagyabb mértékben eladni és így fokozatosan mezőgazdasági proletariátussá alakul át (vagyis a mezőgazdaságban végzett napszámos munkával vagy ipari kapitalista vállalatokban végzett bérmunkával, saját vagy bérelt földecskéjén végzett munkájával tartja fenn magát, s ez az utóbbi munka élelmiszerellátásának csak egy részét biztosítja) és végül mezőgazdasági vagy városi proletariátussá változik, vagyis napszámos munkásokká, akik abból élnek, hogy munkaerejüket eladják a tőkés vállalatoknak. A mezőgazdasági proletariátus a munkásosztály, a proletariátus osztályának egy részét képezi. A

parasztság így fokozatosan burzsoáziára és proletariátusra oszlik meg. Azonban a proletariátus és a burzsoázia között úgyszólván valamennyi országban fennáll még a kistermelő parasztok nagyszámú osztálya, amelyet a kapitalizmusnak még nem sikerült tönkretennie és nem sikerült őket mezőgazdasági munkásokká tenniök. Ezek a kistermelő A PARASZTSÁG OSZTÁLYJELLEGÉRŐL parasztok még megtartják termelőeszközeiket annyira, hogy segítségükkel legalább a legszükségesebb élelmet biztosíthatják családjuk számára. A kapitalista társadalom mellett létező osztály ez, és a kapitalizmus alatt számuk szüntelenül csökken. Legtöbbjük elszegényedik és a proletariátus sorait szaporítja, míg csupán egész kis részüknek sikerül a falusi burzsoázia soraiba kerülni, kulákká válni. A kistermelő parasztok osztálya így helyzeténél fogva a proletariátus és burzsoázia között áll: egyrészt dolgozók, akik a létfenntartáshoz szükségeset (legalábbis annak döntő részét) saját munkájukkal szerzik meg, s ki vannak téve az egész kapitalista rendszer könyörtelen nyomásának és kizsákmányolásának; másrészt a termelőeszközök magántulajdonosai ők, akik minden erejükkel gazdasági helyzetük megjavítására és arra törekednek, hogy a tőkések soraiba kerüljenek, még ha ez a valóságban csupán kevésnek sikerül is közülük. Ez a helyzetük elkerülhetetlenül előidézi azt, hogy ingadoznak a burzsoázia és a proletariátus között. Ez főleg az aránylag jobbmődúakra érvényes. A kistermelő parasztok osztálya nem egyöntetű osztály. A termelőeszközök tulajdonának méretei alapján a kistermelő parasztokat kisés középparasztokra osztjuk. A kisparasztok tulajdonában vagy bérletében olyan földterület van, amely alig elegendő családjuk és gazdaságuk legszükségesebb szükségleteinek fedezésére. Idöröl időre kénytelenek legalábbis alkalmilag eladni munkaerejüket. A középparasztok szintén nem nagy területen gazdálkodnak, azonban mégis oly nagy földeken, amelyek lehetővé teszik nekik — családjuk szükséges élelmiszerellátásán és a gazdaság fenntartásán kívül — bizonyos felesleg szerzését, amely legalábbis a legkedvezőbb években tőkévé változhat. A középparasztok a kapitalizmus alatt gyakran alkalmaznak idegen munkaerőt; gazdaságuk azonban elsősorban saját és családtagjaik munkáján alapul. Idegen munkaerőt csak kisegítésképpen vesznek igénybe. E

gyes elvtársak kiindulva Leninnek „Az agrárkérdésre vonatkozó tézisek első vázlata" című munkájából, amely megmagyarázza a falusi lakosság nagybirtokosokra, kulákakra, középparasztokra, kisparasztokra, falusi félproletariátusra és proletariátusra való megoszlását, ezeket a rétegeket egymás mellé állítják anélkül, hogy hangsúlyoznák, hogy például az eltérés a kulák és a középparaszt között alapvető, osztályjellegű eltérés, míg a kisés középparaszt kölcsönös kapcsolata a kistermelő parasztok osztályán belüli rétegek kapcsolatát jelenti. A parasztság a feudalizmusban tehát mint egész osztály szerepel: a kapitalizmusban pedig több osztályra oszlik. A feudalizmus azonban számos országban fokozatosan alakult át kapitalizmussá. A kapitalista termelési viszonyok bizonyos időn keresztül keveredtek a feudális termelési viszonyokkal; így volt ez a mi országunkban is a múlt évszázadban. Felmerül most a kérdés: A parasztság ilyen feltételek között még egész osztály volt-e, vagy már több osztályra oszlott? A parasztság egész osztály volt a feudális csökevényekhez való viszonyánál fogva s egyben nem volt egységes osztály egészben véve, tekintettel a falvakon fejlődő tőkés termelési viszonyokra. A feudális maradványok az egész parasztságban fellelhetők. E maradványok fokozatos kiküszöbölésével eltűnik a parasztságnak mint egésznek ez az egyesítő vonása is. Lenin erről a problémáról, — amely nagyfontosságú a jelentős feudális maradványokkal rendelkező országokban, — „Az-orosz szociáldemokrácia agrárprogramja" című munkájában a következőket írta: „A hűbéri uralommal, a feudális nagybirtokosokkal és az őket szolgáló állammal szemben a parasztság továbbra is osztály marad, mégpedig nem a kapitalista, hanem a feudális társadalom osztálya ..." Ezért a burzsoá demokratikus antifeudális forradalomban, a feudális maradványok elleni harcban a proletariátus újból megnyerheti a maga oldalára az egész parasztságot és vele ideiglenes szövetséget alkothat. A kapitalizmusban lévő szociális csoportok, valamint a kapitalizmusból a szocializmusba való átmeneti időszakban lévá szociális csoportok elemzésénél a marxizmus-leninizmus klasszikusai „a parasztság" fogalmát két értelemben használják. Először is az egész parasztság értelmében (Lenin gyakran idézőjelbe teszi), amely a fentemlített osztályokra hullott szét. így például Sztálin elvtárs 1929-ben a tömeges kollektivizálás kezdete előtt ezt írta: „A parasztság a mi viszonyaink közt különböző szociális csoportokból áll, mégpedig: szegényparasztokból, középparasztokból és kulákokból." (Sztálin Művei, 12. köt. 43. oldal.) Másodszor, amikor a parasztságról beszélnek, az egyénileg gazdálkodó kistermelő parasztok osztályára, vagyis a kis- és középparasztokra gondolnak, vagypedig a szocialista társadalom ebből kifejlődött szövetkezeti parasztságának osztályára. Lenin elvtárs például 1919-ben azt írta: „A parasztok külön osztály; mint dolgozó emberek a tőkés kizsákmányolás ellenségei, de egyben magántulajdonosok is". A kistermelő parasztok osztályát falusi kisburzsoáziának is szoktuk nevezni. Egyes elvtársaknak nincsen tiszta fogalmuk a „kisburzsoáziáról". Azt hiszik például, hogy a kisparaszt a burzsoáziához, vagyis a kapitalistákhoz tartozik. A „kisburzsoázia" magyarul a termelőeszközök kis magántulajdonosát, kistermelőt jelent. A „kisburzsoázia" tehát nem mennyiségi, hanem minőségi fogalom, mely egy külön önálló osztályt, a kistermelők osztályát jelöli. N

éha kifogások hangzanak el, hogy a kulák is kistermelő, nagytermelő csak a földbirtokos, a nagybirtokos. A „kistermelés" fogalmát két értelemben alkalmazzák; mindkét felfogás szorosan összefügg egymással. Mint technikai kategória a kistermelés a nagytermelés, vagyis a nagyméretekben való termelés ellentéte. Az utóbbi ugyanis több eszközzel rendelkezik. Mint közgazdasági és osztálykategória a kistermelés — mint saját munkán alapuló termelés — ellentétben áll a kapitalista termeléssel, vagyis az idegen munkaerő kizsákmányolásán alapuló termeléssel. A kulák ugyan a földbirtokossal, vagy gyárossal összehasonlítva csak kiskapitalista, de mégis kapitalista vállalkozó, mert gazdasága a kapitalizmusban idegen munkaerők kizsákmányolásán alapul, jóllehet gyakran ő maga is végez fizikai munkát. Éppúgy, mint ahogy a kulák osztályértelemben nem kistermelő, „dolgozó" paraszt sem, mert túlnyomó részt idegen munkából él. Esetleges részvétele a munkában ezen sem változtat. Az agrár ideológia nálunk „a vidék egy család" jelszó jegyében igyekezett egyebeken kívül leplezni azt is, hogy a kulákok és a kisés középparasztok között alapvető osztályellentét van, s igyekezett bebizonyítani, hogy a kulák szintén dolgozó paraszt. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy a parasztok kistermelése ugyan nem kapitalista gazdálkodás és a kis- és középparaszt nem kapitalista, azonban alapjánál és a szocialista gazdasághoz való viszonyánál fogva a kistermelés a kapitalista termeléssel gazdaságilag egyforma típusú, mivel az egymással ellentétes két termelési forma a termelőeszközök magántulajdonán és az árutermelésen alapul. A kistermelés ezért szüntelenül kapitalizmust szül. Lenin ezért a kapitalizmusból a szocializmusba való átmeneti időszak kezdetén a parasztságról mint „utolsó kapitalista osztályról" és a parasztság „árutermelő kapitalista irányzatáról" beszél. Ebből ugyan nem következik az, hogy a parasztok kapitalisták; Lenin ezzel kiemelte azt, hogy az árut termelő kistermelés a kapitalista közgazdasági alap maradványa, a kapitalista termelési viszonyok legmélyebb alapja, mely szüntelenül kapitalista elemeket szül és ezért a szocialista közgazdasági alappal tartósan összeegyeztethetetlen. A parasztságnak a szocialista forradalomban és a szocializmus építésében elfoglalt helyzete szempontjából, a kommunista párt politikájára nézve nélkülözhetetlenül szükséges, hogy az egész parasztságot felosszuk kulákságra, középparasztságra és a falusi szegényekre, (vagyis a kisparasztságra, a falusi proletariátusra és félproletariátusra) még akkor is, ha a falusi szegények tulajdonképpen a proletariátus és a kisburzsoázia egy-egy részéből alakulnak. A proletariátus forradalmi pártja politikájában a parasztság egyes csoportjainak objektív helyzetébői kiindulva a kapitalizmus megdöntéséért folytatott harcában igyekszik megnyerni a falusi lakosságnak elsősorban azokat a rétegeit, amelyek harcához a legközelebb állanak, vagyis a falusi szegényeket. A középparasztot, aki gazdasági helyzete következtében a kisparasztnál sokkal nagyobb mértékben ingadozik a proletariátus és a burzsoázia között, a proletariátus szintén igyekszik megnyerni a maga oldalára még a hatalomért folytatott harc folyamán és bizonyos kedvező feltételek között ez sikerül is neki. így történt ez például hazánkban a nemzeti-demokratikus forradalom időszakában és e forradalomnak szocialista forradalommá való átnövése időszakában. Kevésbé kedvező feltételek között az ingadozó középparasztot semlegesíteni kell, vagyis semlegessé kell őt tenni a proletariátus és a burzsoázia között folyó harcban. így volt ez Oroszországban a proletariátus diktatúrájának megvalósításáért és megszilárdításáért folytatott harcban 1917 áprilisától 1919 elejéig. A kulák gazdasági helyzeténél fogva természetesen a szocialista forradalom megrögzött ellensége. A

proletariátus diktatúrájának felállítása után is, a szocializmus felépítésének időszakában a munkásosztály támaszai a falvakon azok a rétegek, amelyeket Lenin „falusi szegényeknek" nevez. A munkásosztály ebben az időszakban szilárdítja meg szövetségét a középparasztsággal. Lenin a párt politikáját ebben a szakaszban a következő klasszikus jelszóban fogalmazta meg: „Megegyezésre kell jutni a középparaszttal, egyetlen pillanatra sem mondva le a kulák elleni harcról és szilárdan csak a szegényparasztra támaszkodva." E jelszó szerint igazodik a mi pártunk is a szocialista társadalom felépítéséért folytatott harcban. A kistermelő, egyénileg gazdálkodó parasztok osztálya a kapitalizmusból a szocializmusba való ítmenet időszakában a szocialista társadalom szövetkezeti parasztságának osztályává változik, míg a kulákokat visszaszorítják és korlátozzák és később a tömeges kollektivizálás győzelme folytán mint osztályt felszámolják. A mezőgazdaság tömeges kollektivizálása a Szovjetunióban ,,a) felszámolta a számra nézve legnagyobb kizsákmányoló osztályt..., a kulákok osztályát...; b) a kapitalizmust szülő egyéni gazdálkodás útjáról a társadalmi, szocialista kolhozgazdálkodás útjára vezette a számra nézve legnagyobb dolgozó osztályt, a parasztság osztályát." (Až SzK(b)P története.) A kistermelő parasztság osztályának a szövetkezeti parasztság osztályává való átalakulásának folyamata a népi demokratikus országokban és így a mi hazánkban is folyik. Milyen tehát falvaink osztályösszetétele a jelenlegi időben? Falvainkon elsősorban társadalmunk vezető erejének — a munkásosztálynak tagjai élnek. Hozzájuk tartoznak egyrészt a mezőgazdaságban (állami gazdaságokon, GTÁkon stb.), másrészt a mezőgazdaságon kívül alkalmazott munkások. A falvakon élő munkásosztálybeli tagok száma nálunk nagyon jelentős, sokkal nagyobb, mint például a Szovjetunióban, vagy a többi népi demokratikus országokban. A munkásosztályhoz tartoznak tulajdonképpen azok a munkások is, akik egy kis darabka föld tulajdonosai, vagyis a volt félproletárok (esetleg a volt proletárok, akik a földreform al* kalmával kis földhöz jutottak) s akik családjuk élelmiszerellátását elsősorban bérmunkával, nempedig kis gazdaságuk hozamából látják el. Ezek a kis földet birtokoló munkások nálunk a falusi lakosság szintén nagyon erős rétegét alkotják. A falusi lakosság nagyszámú tömegét alkotja továbbá a kis- és középparasztok, vagyis a kistermelő parasztok osztálya, mely a fejlődő kollektivizálással fokozatosan a szocialista társadalom új osztályává, szövetkezeti parasztsággá alakul át. A szövetkezeti parasztok a szocializmus úttörői a falvakon, és ezért a munkásosztály megbízható támaszai. A kistermelő parasztokkal és a szövetkezeti parasztokkal, vagyis a dolgozó parasztokkal az uralmon lévő munkásosztály szilárd szövetséget teremt, amely a népi demokratikus rendszer alappillére és a szocializmus sikeres felépítésének legbiztosabb biztosítéka. Ez a szövetség a dolgozó parasztság és a proletariátus alapvető érdekeinek közösségére támaszkodik, mert a dolgozó parasztság életszínvonalának tartós emelkedése, valamint, végleges felszabadulásuk a kapitalista kizsákmányolás alól csupán akkor lehetséges, ha a kistermelésről áttérnek a szocialista nagytermelésre. A dolgozó parasztok, vagyis a kistermelő parasztok, akik fokozatosan szövetkezeti parasztokká alakulnak át, a munkásosztállyal együtt társadalmunk fő osztályát alkotják. F

alvainkon élnek továbbá a burzsoázia osztályának tagjai, — a kulákok, akikkel szemben a jelenlegi időben a korlátozás és a visszaszorítás politikáját folytatjuk. Államunk ezen politikájának az a következménye, hogy ma már jelentősen korlátozódott az a lehetőség, hogy a kulák idegen munkaerő kizsákmányolásából élhessen és a kulákok többségének, legalábbis túlnyomórészt, saját munkájából kell megélnie. A kulák meghatározása szempontjából ezért nem a kulák jelenlegi helyzete a döntő, hanem kizsákmányoló múltja. Az a tény, hogy a kulákok általi kizsákmányolás lehetőségeit jelentősen korlátoztuk, és a kulákok egy része már csak volt kizsákmányoló, egyáltalán nem jelenti azt, hogy kisebb, kevéssé veszélyesebb ellenségeink ők, hogy egyszeribe .dolgozók" lettek, ahogy azt a volt gyáros, vagy nagykereskedő állítja, aki ma a gyárban dolgozik, de ezzel még szintén nem vált a munkásosztály tagjává. Ellenkezőleg, még dühödtebb ellenségeink, mint azelőtt, mert minden eszközzel igyekeznek megőrizni és újból kivívni volt kizsákmányoló helyzetüket. Ezért semmilyen esetben sem szabad a kulákokat felvenni az EFSZ-be, még akkor sem, ha jelenleg egyeseknek közülük nem nyílik lehetőségük a kizsákmányolásra. A kulákságot, mint osztályt a falu szocialista átépítésének győzelme felszámolja. A szocializmus felépítése után országinkban csupán két, egymással baráti viszonyban lévő osztály lesz: a munkásosztály és a szövetkezeti parasztság. Ezzel azonban társadalmunk fejlődése nem áll megŕ. A szocializmusnak a kommunizmusba való átmenete során eltűnik a város és a falu közötti lényeges különbség és a szövetkezeti tulajdon társadalmi tulajdonná válik. A tulajdon kétféle formájának megszűnése azt jelenti, hogy eltűnnek e különbségekkel kapcsolatos osztályok is. így eltűnik az emberiség történetének utolsó osztály-különbsége. Eltűnik a város és a falu közötti lényeges eltérés, ami a szocializmusban még megvan, a munkás és a szövetkezeti paraszt közötti osztálykülönbség, amely a szocialista tulajdon különböző formáit képviselő két baráti szocialista társadalmi osztály közötti különbségből fakad. A

kommunizmusban ugyan megmarad bizonyos nem lényeges eltérés a mezőgazdasági és az ipari dolgozók között, ez azonban már nem osztálykülönbség, mert a kommunizmusban már nem lesz különbség az emberek között a termelőeszközökhöz való viszonyukban. A kommunizmus osztály nélküli társadalom. JAROMlR SEDLÁK