Új Szó, 1956. január (9. évfolyam, 1-31.szám)

1956-01-01 / 01. szám, vasárnap

1856. január 1, vasárnap 30 fillér IX. évfolyam, 1. szám. esztendővel újabb győzelmek felé Irta: DÉNES FERENC / Beköszöntött az eseményekben Valóban gazdag óév után a még gazdagabbnak ígérkező 1956-os új esztendő, amelybe a békeszerető emberiség nemcsak forró óhajjal, derűs reménnyel, hanem azzal a harcos akarattal lép, hogy ez új v esztendőben még döntőbben a bé­ke és a szocialista tábor javára billenjen a nemzetközi erőviszo­nyok mérlege. A béke és a szo­-r -i'alizmus táborának az elmúlt évben a háború ármánykodói el­/leni környörtelen harcban elért nagy sikerei, sorozatos győzelmei oly hatalmas fölényt jelentenek, hogy a békét óhajtó, szabadságu­kat szerető és a boldog emberi jövőt akaró népek azzal a szilárd hittel és meggyőződéssel köszön­tik az új esztendőt, hogy az a bé­ke erőinek további győzelmeit hozza meg. Jogosan építhetik minden re­ményüket erre azért, mert az em­beriség békéje -felett a szocializ­mus hazája, a Szovjetunió áll őrt. Nincs ma olyan becsületes ember a földkerekségen, afci ne tudná, hogy a Szovjetunió békeszeretete őszinte, önzetlen, következetes és a népek békés együttélésének le­nini elvéből fakad. Ezt a követ­kezetes békepolitikáját teljes siker koronázta az elmúlt esztendőben, amikor a háborút akarók minden acsarkodása ellenére sikerült a békét megszilárdítani, a nemzet­közi feszültséget enyhíteni és a népek és államok közötti egvütt­^^'Wídést kiszélesíteni és elmé­•l^iciii. Ennek legragyogóbb pél­dája a szovjet államférfiak — Bulganvin és Hruscsov elvtársak — indiai, burmai £s afganisztáni triumfális útja és az ezzel kap­csolatban kiadott közös nyilatko­zatok, amelyek a népek közötti együttélés igaz diadalát jelentik. Mindennél fényesebben beigazo­lódott, a különböző társadalmi és politikai rendszerű államok békés égvmás mellett élése lenini elvé­nek életrevalósága, igaza, ami a Szovjetunió külpolitikájának alap­ja. Az 1955-ös év méltó befejezése volt a Szovjetunió Legfelső Taná­csának az év utolsó napjaiban megtartott ülésén elfogadott 1956. évi költségvetés, amelynek külö­nös jelentőséget ad az a tény, hogy a múlt évivel szemben tíz milliárd rubellel csökkenti a ka­tonai költségekre szánt kiadáso­kat. Ez mindennél ékesebben bizo­nyítja. hogy a Szovjetunió nem szavakkal, hanem tettekkel mun­kálkodik a nemzetközi feszültség enyhítésén és amellett tesz tanú­ságot. hogy az új esztendő költ­ségvetése a békés építőmunka költségvetése, melynek minden számadatából az emberről, a szovjet ember jólétéről való gon­doskodás tükröződik. A kommu­nizmust építő Szovjetunión kívül nincs a világon még egv ország, amelynek költségvetése oly ragyo­góan bizonvítaná^a béke törhetet­len akaratát egv cél érdekében: saját népei jólétének biztosítása mellett a baráti és testvéri szere­tet melegével segítőkezet nyújta­ni minden népnek boldog jövője megteremtéséhez. Az amúgy is sikerekben igen gazdag 1955-ös évnek ez a méltó befejezése megteremtette az új esztendő békeharcához és annak még átütőbb sikereihez a legjobb feltételeket és olyan fényes pers­pektívát, amely még mélyebben vési az emberek szívébe azt a nemes és harcos tudatot, hogy a békeharc győzelme csak a Szov­jetunió által vezetett béketáborral vívható ki. Köztársaságunk dolgozói büsz­kék a Szovjetunió vezette béke­táborba való tartozásukra és ar­ra, hogy a Szovjetuniót vallhat­ják hazájuk legjobb, leghűsége­sebb és legönzetlenebb barátiának és szövetségesének. A Szovjetunic iránti szívből jövő szeretet nyil­vánult meg 1955-ben. felszabadu­lásunk jubileumi évében, amikor a köszönet és hála. a szeretet és hűség kinyilvánítása mellett dol­gozóink újra hitet tettek amellett, hogy a megkezdett úton a Szov­jetunió nyomdokain fognak halad­ni előre és küzdeni a népeink tör­ténetének legnagyobb műve r a szocializmus megvalósításáért. Köztársaságunknak azt a szi­lárd elhatározását, hogy felépíti a szocializmust, dokumentália nép­gazdaságunk fejlesztésének máso­dik ötéves terve, amelv az 1956. évvel veszi kezdetét. Az úi esz­tendő beköszöntével köszöntjük második ötéves tervünk első évét és az erre az évre kitűzött nagy jelentőségű feladatok megvalósí­tásához a nekilendülést, az elin­dulást. örömmel tölt el minden dolgozót annak tudata, hogy a múlt évben végzett munka meg­hozta kívánt gvümölcsét. A pár­tunk és kormányunk által kitű­zött és dolgozóink által lelkesen fogadott 1955. évi terv sikeres tel­jesítésével megteremtettük min­den feltételét annak, hogy jó in­dulással biztosítsuk az előző évi­nél jelentősebb 1956. évi nemzet­gazdasági tervünket. Az 1955-ös év számvetése arról tanúskodik. ho?v nem gazdálkod­tunk rosszul, de arról is. hogy ér­tünk már országunk és népeink Gazdaságának és sorsának irányí­tásához és ezáltal népeinket a felemelkedés valódi emberi útjá­ra vezetjük. Ennek tudata méltó büszkeséggel tölt el bennünket és nemcsak ösztönöz, hanem kötelez is, hogy még jobb tudással és józanabb ésszel gazdálkodjunk az új esztendőben. Ennek tudatosítá­sa nagvon időszerű, amikor az új esztendő első napiát köszöntjük, hogy az újévi jó hangulat kihas 7 son egész évi alkotó és termelő munkánkra. Vidáman és lelkesen vállaljuk az úi és felelős feladatok teljesítését, hogy azok gyümölcse, a munka termelékenységének emelkedése, az önköltség csökken­tése révén a termelt áruk olcsóbbá tételében, valamint a ió minősé­gükben nyilvánuljon meg. Az új esztendőben váljék minden dolgo­zónak szívügyévé a kitűzött fel­adatok tervszerű és következetes teljesítése. Bármerre tekintünk kerek szép hazánkban, örömtől repdes a szí­vünk a csodásabbnál csodásabb alkotások láttán. Városokban és falvakon, gyárakban, üzemekben és földeken megváltozott az élet, az úi munkakörülménvek új em­bereket formálnak, akiknek a te­már máskép szemléli az menetét. Ennek szívből kell örvendenünk és éppen ez kíván­ja meg, hogy még szebb, még tö­kéletesebb és még hatalmasabb művek megalkotásán fáradozzunk. Azért tűztük magunk elé a me­rész tervek megvalósítását, hogy szabad hazánk és népei boldogsá­gát és jólétét gvarapítsuk. Ez a szándékunk tükröződik az 1956-os terv számaiban. Ezek megvalósí­tására mozgósítunk már az új év első napián. Minden sikerünk az orszáféoítő munkában a hatalmas béketábor erősödését jelenti, ie­lenti a békeharc frontiának továb­bi előretörését a háborús tömbök­kel szemben. Véssük jól tudatunkba, hogy a második ötéves terv offenzívát je­lent minden frontszakaszon a szo­cializmus megvalósításáért. Ezért kezdik meg a szocialista tábor (Folytatás a 2. oldalon) SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÄRTJÄNAK NAPILAPJA JDrága leié /Qz új éo köszöulési i! I I I I I I f I I I I I I I I $ I I I I I I I I Bolyongtam, sokat és szomorkodtam, szinte elfogyott már ifjú testem. Száz falun, városban, két országban valamit, nem tudom, mit kerestem. Bejártam a Naqyalföldet érte, arattam és voltam szolqalegény, Pesten zsákoló, fűtő,- kifutó. Száz- és ezerfélét próbáltam én. Megbámultam olykor a nagy Krfvánt, Prága falai között szertefolytam, mintha nem is lennék, s eltűnődtem, mint a hangya szomszéd hangyabolyban. Iskolákban — könyvek lapjain át — lestem, hogy e világ sora mint forog. Ott Prágában egy nap megfejtettem, s ez volt ama keresett nagy dolog. Tavasz volt már, s a kedves Moldva locsogott, mesélt a langyos szélnek, fölfénylett köröttem száz vén torony, s elpirultak mind a gyárkémények. Emelt fővel néztem fel a várra, lám, ezer év árnyait legyőztem. Talán jéghegy olvadt le szívemről, talán önmagam is meqelőztem. Akkor tudtam meg, hogy szabad vagyok s a szépséges világ már mind enyém. Fejcsóválva néztek, hogy hangosan felkacagtam egy utca szegletén. Prága felett szárnyalt, repült a nap, tán örökre megállt a delelőn; versek ritmusára dobbant szívem, mint a folyó, megáradt csöpp erőm. Azóta mély, nagy öröm kísérget, ujjong bennem, dalolgat, fűt. betolt. Igazabb, jobb magyar lettem tőle. s érzem, hogy édes egy hazám e föld. BÁBI TIBOR. Az ember, hogyha céltalan, süketen és vakon bolyong, nem köti család, szerelem, nem fogja szívét drága gond, nem érzi szomját életének, forrást ujjongva nem köszönt, az ember, hogyha céltalan, fölé borul a barna csönd. De hogyha cél kíséri útját, hogyha az idő sürgeti, a szeme csodálatra tágul, s a végtelen üzen neki. felkél a földről, megy, siet, havas csúcsra kapaszkodik, és szárnyat bont, hogy fölrepüljön egészen a csillagokig. Ezen az újév reggelen így indulunk mi is tovább, ezen a fényes reggelen lelkünket szép gond fogja át, új öt év gondja, terve, célja ad értelmet, hitet, erőt, a béke csillagát köpetve legyőzni a futó időt. Munkás, paraszt, költő, tudós, erős férfiak, asszonyok, az ország harca mindnyájunkké, millió szív összedobog. S míg poharunkat felemeljük ezen az újév reggelen, tudjuk, miénk lesz. a népé a győzelem, a győzelem. DÉNES GYÖRGY. fi! Világ proletárjai egyesüljetek

Next

/
Oldalképek
Tartalom