Uj Szó, 1955. december (8. évfolyam, 288-314.szám)
1955-12-14 / 299. szám, szerda
1955. december 14. U J SZU 5 A proletár szépségért az úri szépség ellen František Hečko áliamdíjas író fel zólJása a Szlovák ..emzeti Front • Központi L.izottsdgdnak tel es ülésén Ez év áprilisában látogatást tett . igen veszedelmesek. Mert ha csupán Szlovákia fővárosában IHés Béla, két- j az úgynevezett paraszti tárgyú könyveket vesszük számba, bár készségesen beismerjük, hogy nincsenek köztük solohovi tökéletességű alkotások, mégis megfontolandó, kiüssük-e paraszti népünk kezéből a második ötéves terv küszöbén azokat a kulturális fegyvereket, könyveket is, amelyeket íróink eddig megalkottak. Tény, hogy népünk' anyagi alapja örvendetesen gyarapszik. Az ideológiai, eszmei felépítmény lassan növekszik ugyan, de nő. A sötétben megbúvó erők törekvései azonban arVa irányulnak, hogy e felépítmény művészi alkatrészeit , leértékeljék, esetleg felszámolják. Körülbelül az a helyzet, mint például vasútak, erőmútelepek építésénél, gyárakban és más vállalatokban, ahol nemcsak éjjeli, hanem gyakran nappali örséget is kelí felállítani. Különösen nagy és fokozott éberségre van szükség a szövetkezetek szervezésénél, építésénél. Esztelen dolog lenne, ha nem gondolnlntt arra, hegy vannak kártevők, diverzánsok, tolvajok és eszeveszett pusztítók. « Valajnikor 192.5 körül láttam egy amerikai néma filmet, valami vasútépítésről volt szó benne. Az építővál,alatta! egy másik társaság versengett,' ame.ynek nem sikerült megszereznie a rendelést. így aztán a szóban forgó éptkezésen alkalmazott munkásoknak és mérnököknek, ha egyáltalában dolgozni akartak, a csákány és a lapát mellett puskát is kellett fogniuk, hogy visszaverjék a konkurrens vállalat felbérelte bandák támadásait. Azt akarom ezzel mondani, hogy a népünk .életéről, munkájáról és eredményeiről szóló irodalmi mú bizonyos értelemben ugyanaz, mint egy gyár, erőműtelep, vasútvonal építése. Az írónak tehát nemcsak áldozatosan kell dolgoznia, hanem ugyanakkor harcba kell szállnia azokkal, akik egyrészt az_ő munkájának, másrészt népének ellenségei. Végeredményben ugyanarról az ellenségről van szó. Mai viszonyainkban minálunk valahogy az a helyzet, hogy mi mindnyájan, akik a szocializmust építjük, nemcsak munkások, hanem katonák is vagyunk. És ha még nem is értünk igazi katonákká, a körülmények rászorítanak, hogy katonák legyünk és megvédjük szocialista munkánk gyümölcseit. ' Dominik Tatarka ugyancsak téves nézetekkel jelentősen terhelt cikkéről nem kívánok beszélni, mert személyesen érint engem. A válaszadás fóruma, a széppróza kérdéseiről megtartandó értekezlet lesz. Ha tudnillik prózaíró támad prózaíró ellen, költő költő ellen, szobrász szobrász ellen, nem szabad felednünk, hogy a művészek között még ma is fennáll és még sokáig fenn fog állni az a régi és egészségtelen rivalizálás, amelyet szeres Kossuth-díjas magyar író. Többek között tőle értesültünk arról is, milyen harcok folytak le a magyar írók között 1953—1954-ben, vagyis abban az időszakban, amelyet amúgy köznyelven magyar NEP-nek mondtunk. Mialatt hallgattam Illés Bélát, arra gondoltam, hogy az, ami Magyarországon történt, nálunk nem eshet meg. Akkoriban úgy láttam, hogy a mi szlovák tollforgató tömegeink eléggé egységesek, egyöntetűek. De lám, néhány hónap múltán most már azt látom — bárcsak tévednék! —, hogy ugyanaz a helyzet, bár jóval kisebb méretekben, mutatkozik Szlovákiában is — nem valami csehszlovákiai vulgáris NEP folyományképpen, hanem azért, mert néhány írónk agyát Genf úgynevezett rossz szelleme szállta meg. Már a költészet kérdéseiről megtartott szeptemberi értekezletén az egyik poéta felvetette a „szép" kérdését, a költői és művészi „szép" kérdését, mégpedig olyan értelemben, hogy a művészetet kizárólag a „szép" illeti meg, az igazság pediglen egyebüvé tartozik, a tudomány berkeibe. Már pedig a „szép" elválaszthatatlan az igazságtól és a szóbanforgó esetben az úri szépségül volt szó, a proletár szépség ellenében. Irodalmi hetilapunk, a Kultúrny ži- vot egyik legutóbbi számában a vezércikk helyén (tehát nem az írókongresszust megelőző vitacikkek között és ezt a körülményt a szerkesztőség, illetve a szerkesztő bizottság hibájául tudhatjuk be) ilyesféle mondat látott napvilágot: „Nem konkrétum, ha a gyerekekben — különösen a kisebb gyerekekben — gyűlöletet keltünk a j-égi társadalmi rendek képviselői ellen ..." Nos, mi következik az efféle konkrét állításból? Legalábbis konfliktusmentesség. Aztán meg talán az is, hogy a szerzőnek nincs ínyére — hogy konkrétan kimondjuk a dolgokat — olyasvalami sem, mint például az osztályharc,. Sok igazságot, mondott ki, de egyben 6ok visszatetszést is keltett Ivan Kupec cikke, amelyet ugyancsak a fentebb említett irodalmi hetilap közöl. Ei;re a cikkre már válaszoltak, többek között Mráz akadémikus, Mináč írótársam és a benne felvetett kérdések a szép-próza helyzetéről megtartandó értekezleten is szerepelni fognak, bár a cikk a költészetet veszi védelmébe. A szerző például a szlovák irodalom elmúlt tíz esztendős terméséből, amelybe beleszámít Jilemnícký Garammenti krónikája is, mindössze két vagy három könyvnek ad kegyelmet, és azok is egy híján kevésbé lényeges alkotások. Olyasvalami történik tehát, amire Illés Béla szavai szerint 1953— 54-iren* a polgári származású magyar írók törekedtek. Az efféle nézetek nemcsak a világirodalom, de a mi irodalmunk tprténetéből is jól ismerünk. Ismertek például Bajza Ignác József kirohanásai Fándli György ellen, aminek az volt az eredménye, hogy a nahácsi pap néhány hetet klastromi fogságban töltött... i Azzal az úgynevezett genfi szellemmel kapcsolatban rá kell mutatnom azonban arra, hogy a szlovák és a cseh írók e hónapokban készülnek II. országos kongresszusukra. Jelenleg folyik az úgynevezett „kongresszust megelőző kampány", amelynek során, amint az már szabad fórumokon megesik, igen élesen megfogalmazott egyéni vélemények hangzanak el, egyik a másikat megbírálja, tekintet nélkül az illető korára, tisztségére és titulusára. Az efféle vitákban az az elv érvényes: „Mondd ki, amit gondolsz". Annyi bizonyos, hogy 60k helytelen nézet hangzik el és lát napvilágot,. de annál több lehetőségünk nyílik arra, hogy helyes következtetésekre jussunk. Igen ártalmas lenne tehát, ha gátját szabnánk a vitának azzal az ürüggyel, hogy Genf rossz szelleme nyilatkozik meg benne. Az irodalom, a mesterségbeli tudás, az esztétika, az alkotó módszerek stb. kérdései nem oldhatók meg eszmecsere nélkül. Ezekre a kérdésekre nincs kész recept. Másfelől azonban csak a vak nem látja, hogy íróink két csoportra oszlanak. Az egyik, a nagyobbik csoport nem enged a szocialista realizmus elveiből és bizonyos ferde szavakban kísérleteket 'lát arra, hogy aláássák új irodalmunk pártosságát és népiességét. Ide tartoznak az olyan útszéli kapcáskodások is, mint amilyent nemrég a „Roháč" szatirikus hetilapban olvashattunk Milan Lajčiak ellen. A másik, kisebbik ^-oortban azok az egyének tömörülnek, akik mindig ingadoztak, fontoskodtak, . akiknek mindig más véleményük volt, nem egyszer két vitafelszóíalást is tartogattak a zsebükben készen, és azt mondták el, amelyik éppen megfelelt; idetartoznak még azpk is, akik azt képzelik, hogy sérelem érte vagy' éri őket. Ňo még akadnak köztük egykori formalisták és individualisták is. Ezek az emberek egyfelől „tőzsgyökeres hajtások", akik „a hazai földből sarjadtak ki", másfelől pedig világot járt utazók, akik meglakták Párizst, Rómát meg más városokat. És igen jellemző, elvtársak, hogy ebben a kongresszust megelőző összecsapásban egymásra találtak és egy követ fújnak. Ez a nagy összefogás egyszerűen nem magyarázható meg Genf úgynevezett Semleges vagy még annál is rosszabb szelleme, nélkül. Általában azt várják, hogy a széppróza kérdéseivel foglalkozó szlovákiai íróértekezlet, amelyet december második felében tartunk meg, igen viharos lefolyású lesz. A Csehszlovák Köztársaság tíz éve a képzőművészetben A felszabadulás óta eltelt tíz év elég sok idő ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű anyag gyúljon össze egy reprezentatív tárlathoz, amely átfogóan mutatja be a csehszlovák képzőművészet minden területét. Ezt a célt szolgálja az a kiállítássorozat, amely „A Csehszlovák Köztársaság tíz éve a képzőművészetben" címen nem régen nyílt meg Prágában. A gondos kiválasztás ellenére is oly nagy mennyiségű anyag gyűlt össze, hogy öt kiállítási csarnok termét tölti meg. A városi könyvtár épületében elhelyezett modern galéria helyiségeiben a festők és szobrászok alkotásait találhatjuk. Mindjárt a bejárat mellett Ludvik Kuba, a cseh festőművészet egyik nesztorának alkotásai hívják fel magukra a figyelmet. A vásznak minden foltja — a különleges ecsettechnika, az elragadó színösszeállítás mind a nagy művész egyéniségének bélyegét viseli. De képviselve vannak korunk cseh képzőművészetének többi kimagasló alakjai is: Vincenz Beneš monumentális panorámáival, Vlastimil Rada hangulatos tájképeivel („Tél a régi Dejvicén", Tavasz-elő''), valamint ci apja nyomdokain haladó Sláviček. Vác- lav Rabas tíz éves munkájának keresztmetszetét csendéletei és intim tájképei adják. Első' pillanatra felishetők O. Nejedlý viharos' hangulatú, kissé giccses színezésű tájképei. Nechleba művei erősen emlékeztetnek a múlt század divatos cseh festőjének, Cermáknak alkotásaira. A szlovákiai festőművészet szintén szép számban van képviselve, elsősorban legerősebb egyéniségei alkotásaiban. Benka, Alexy, Fulla, Hála, Polkoráb, Mallý, Bazovsky, Majemik, Hoffstädter mind a saját nyelvén fejezi ki a maga mondanivalóját, mégis az együttes, a jellegzetes szlovák képzőművészetet adja. A szobrászok alkotásai közül legkiemelkedőbbek Makovský művei. A kiállítás másik részét a Vár volt lovardájában találjuk. Itt vannak kiállítva a monumentális festészet és szobrászat termékei, valamint az elmúlt tíz év legjelentősebb- plakátjai: 'Itt láthatjuk Švabinský mozaikjait a Nemzeti Színház számára, Václay Rabas ciklusát: a „Dolgozó földet", Zábranský hatalmas méretű tervét a Ledeburg-palota részére, Sychara kartonjait a vítkovi nemzeti emlékmű vörös hadseregterme számára. Fulla két nagyméretű gobelinnel van képviselve. A szobrászok közül ismét Makovsky nevével találkozunk, valamint 0. Spániel alkotásaival. A kiállítási csarnok mellékszárnyában jólismert plakátokat láthatunk, amelyek az elmúlt tíz év alatt annyiszor felhívták figyelmünket különféle eseményekre. A kiállított plakátok alkotóinak névsora bizonýítja, hogy ezzel az ággal a csehszlovák művészek színe-java foglalkozik. Megtalálhatjuk itt Benka, Lada, Svolinský, Švabinský, Lőrincz Gyula, Bouda Cttil, Pelec és még sok más jelentős művész nevét, a névnek megfelelő színvonalú alkotás alatt. Hogy a csehszlovák képzőművészet tíz évének alkotásait tovább élvezhessük, át kell sétálnunk a Vltava egy szigetére, a Nemzeti Színházzal szemben fekvő „Slovenský ostrov"-ra. Itt 'szintén a monumentális rajz és szobrászat alkotásait láthatjuk — egy külön részben pedig politikai karikatúrákkal találkozunk. Nem messze ettől a szigettől van a „Mánes" kiállítási csarnok. Itt van összegyűjtve a grafikai rész. Azt hiszem, hogy éppen ezen a téren érték el a csehszlovák művészek a legkimagaslóbb eredményeket, mikor ezt a művészeti ágat igényes nemzetközi színvonalra emelték. Ebben a munkában oroszlánrészük volt a szlovákiai grafikusoknak is, kik tíz évnek előtte még csupán a kezdeti szárnypróbálgatásoknál tartottak, ma viszont már biztosan megállják helyüket ennek a nehéz szaknak technikájában. Hložnik, Chmel, Szabó, Hermély, Angyal, csak néhány név a sok közül, kiknek alkotásai a legmélyebb benyomást tették a nézőkre. A cseh művészek közül Šva- binský, Rambousek, Nechleba, Rada, Janeček, Bouda, Seydl érték el a legnagyobb tökéletességet. Körsétánk utolsó célját a régi Prága szívében, a Staromestské námestín találjuk. Az itt álló Kinský-palotát szintén műcsarnokká alakították; jelenleg helyet ad az utolsó tíz év legjelentősebb könyvillusztrációinak. Amint az előbbi fejezetben a grafikáról mondtunk, érvényes itt is — hisz nagyon is közelálló ágakról van szó — annál is inkább, mert. művelőinek nevei is azonosak. 1 A háború óta először nyílt alkalom ily összefoglaló képet nyerni az egyetemes csehszlovák művészetről. Általában leszögezhetjük, hogy a kapott kép kedvezőbb, ŕrŔrit azt az évenként lezajlott tárlatok alapján várhattuk, volna. A legszembetűnőbb a nagyobb őszinteség — a művész „én"-jének őszintébb föltárása, ami tulajdonképpen az igazi művészet alapkövetelménye. Ez a megállapítás elsősorban művészeink élgárdájára érvényes. Legjelentősebb művészeink egyéni véleményüket, hangulataikat szigorúan egyéniségüknek megfelelő módon fejezik ki, mégis mindegyik alkotótevékenysége egy-egy kövecske abban a nagy mozaikban, amelyet, egyetemes csehszlovák képzőművészetnek nevezünk. Jankovich Imre A M agyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozata az irodalmi életben mutatkozó jobboldali jelenségekről Az Irodalmi Újság című magyar hetilap december 10-én közölte a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének az irodalmi életben mutatkozó jobboldali jelenségekről hozott határozatát. A határozat rámutat, hogy olyan jelenségek észlelhetők a magyar irodalmi életben, amelyek veszélyeztetik a további fejlődést. Kevés mű mutatja be méltóan a magyar munkásosztály életét. A parasztságról szóló versek, novellák és irodalmi cikkek jelentős része a szocialista úttól idegenkedő kistulajdonosi beállítottságot tükrözi és támasztja alá. Egyes írók, köztük párttagok is — mondja a párthatározat — megfeledkeztek arról, hogy a népet szolgálják, s arról, hogy csak a párt célkitűzéseit támogatva segíthetik a nép boldogulását, A határozat megállapítja, hogy a jobboldali opportunizmus jelenleg a legveszélyesebb, legnyíltabb és legszervezettebb formában az irodalmi élet területén mutatkozik. A pártellenes nézeteket hangoztató írók lebecsülik a kommunista ideológiát, a marxizmus-leninizmus alapos elsajátításának, a párt alapvető határozatai feldolgozásának, a párt politikája konkrét megismerésének a jelentőségét. A munkásosztálytői, dolgozó parasztságtól. és részben a dolgozó értelmiségtől is elkülönülve élnek. Azt képzelik, hogy véletlenszerű kirándulásaikkal és szociográfiai jellegű, csak a panaszokat és a sérelmeket össze-szedő „anyaggyűjtéssel" megismerhetik a dolgozó nép igazi életét. Alapvetően meg kell tehát javítani a kommunista írók és művészek között az ideológiai, politikai és általában a pártmunkát. Le kell küzdeni soraikban az ellenség által sugalmazott és munkájukat bénító káros politikai nézeteket. Segíteni kell őket abban, hogy valóban mélyen tanulmányozhassák elsősorban a munkásosztály s a dolgozó parasztság életét. Emelni kell a kritikai munka eszmei és szakmai színvonalát, ki kell bontakoztatni a sokoldalú bátor marxista-leninista szellemű kritikát. Meg kell javítani az írószövetség pártszervezetének munkáját. A határozat felhívja a párt- és DISZ-szervezeteket, felhív minden kommunistát, hogy nyújtsanak teljes támogatást az íróknak a jobboldali hibák leküzdéséhez. KULTURÁLIS HÍREK A SZOVJETUNIÓ Szláv Bizottsága a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Történeti Intézetével és a VOKSZ zenei szakosztályával karöltve hé 'ön gyűlést rendezett, melyet a csehszlovák zeneművek ismertetésének és értékelésének szenteltek. Igor Belza zenekritikus megnyitó beszédében értékelte a csehszlovák zeneművészet tíz éve alatt elért sikereit, és kijelentette, hogy a szovjet zeneszerzők továbbra is igyekeznek a két ország kapcsolatát a zeneművészet terén is elmélyíteni. VARSÖBA érkezett a csehszlovák írók egy csoportja, melynek tagjai A. Gregor, K. Bradáč, J. Kalina, R. Krát- ky és K. Bendová. A csehszlovák Írók meglátogatták Lengyelország több városát. Főként a lengyel szatírairodalom terén szereznek tapasztalatokat. A küldöttség december 20-ig tartózkodik Lengyelországban. A LENGYEL kiadóvállalatok az 1956. évre nagyszabású tervet készítettek elő, amely messze túlszárnyalja a volt kapitalista Lengyelország könyvkiadását, főbb mint 100 millió kötet könyvet adnak ki, ebből kb. 850 szépirodalmi művet mintegy 20 millió példányban, 160 müvet jelentetnek meg külföldi klasszikusoktól, többek között Goethetői, Schillertől. Thomas Manntól és más nagy íróktól. PAUL ElUARD Az egyszerűség, a jóság, az emberiesség költője. Fáradhatatlan és rendíthetetlen harcosa volt a békének. Franciaország egyik legnagyobb költője a Párizs melletti Saint Denisben született 1895. december 14-én, és még nem volt húsz éves, amikor az első világháborúban mint gyalogos küzdött és gázmérgezéssel került viszsza a frontról. A tizennyolcban megjelent „Ének a békéért" című verses kötete hatalmas tiltakozás a háború ejlen. Mindig politikai költő volt, ha alkotó útján kereste is a megnyilatkozási formát, fejlődése akkor érte el csúcspontját, mikor 1956-ban a spanyolországi polgárháború idsjén -J spanyol nép mellett harcolt 'Franciaország ellen. A November és Guarnica című híres verseivel el is búcsúzik eddigi irányától, hogy egész további életében a fasizmus ellen és a béke mellett szálljon síkra. Hazánk abban az időben ismeri meg teljes nagyságában, mikor a müncheni egyezmény ellen emeli fel szavát Csehszlovákia érdekében. 1938-ban Eluard már tisztán látja, hogy a fasizmus legyőzésére, egyedül csak a Szovjetunió képes. E meggyőződése és forró hazaszeretete vezeti őt a további harcban, és mikor Hitler fasisztái megszállják Franciaországot, Aragonnal együtt a francia nép lelki vezérévé válik. Megírja híres versét a „Szabadságot", melyben harcba szólít minden haladó és demokratikus,embert a fasizmus megdöntésére. Franciaország felszabadulása után tovább is népe szolgálatában áll. Belép a kommunista pártba, beutazza Lengyelországot, Csehszlovákiát, Magyarországot, Romániát, és meglátogatja a görög partizánokat, ö képviseli hazáját a békegyűlésen. Az 1948-ban megjelent „Politikai versek" elmú gyűjteményében megénekli az új embert és minden sorával szenvedélyesen bizonyítja, hogy a háború és a fasizmus az egész emberiség közös szerencsétlensége. Picassóról ír könyvet, majd megjelenik a „Költemények mindenkinek" című munkája. Gyönyörű versben emlékezik meg Petőfi halálának százéves évfordulójáról is: Köszöntöm őt, a férfit, ki most száz éve halt meg, Öt, ki huszonhat évet élt meg. De Magyarország az évszázadairól Fiai sorsával beszél, Költői sorsával beszél Költőt köszöntök itt, ki íme ma is él. (Illyés Gyula ford.) Másodszor 1952-ben járt a Szovjetunióban, mikor a francia népet képviseli a Vietor Hugó és Gogoly ünnepségeken Moszkvában. Ugyan ez év november 18-án meghal, a haladó emberiség nagy veszteségére, de szinte örökségképpen Igy szól a francia néphez: „Igaz, hogy a Szovjetuniónak kell a béke, ezt a békét építi. Az ő reipényei a mi reményünk is. Sokat kell tennünk, míg ezt elérjük, mert a fasizmus még él. Választanunk kell Mičurin virágos harca és az atombomba között. Mi már választottunk." s. y