Uj Szó, 1955. december (8. évfolyam, 288-314.szám)

1955-12-13 / 298. szám, kedd

Világ proletárjai egyesüljetek i SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1955. december 13. kedd 30 fillér VIII. évfolyam 298. szám ADÓSSÁG NÉLKÜL Ilyenkor, az esztendő végén minden jó gazda számvetést csi­nál, vajon hogyan munkálkodott egész esztendőben, milyen hibá­kat követett el. Meghányja-veti, miként kerülhetné el a jövőben őket. Hisz minden dolgozó paraszt arra törekszik, hogy a következő évben jobban gazdálkodjék, több legyen a jövedelme és több mező­gazdasági terméket adjon az or­szágnak. Ma már nem gondolhat csupán magára egyetlen dolgozó paraszt sem, hiszen azt a sok jót, a gépeket, a kombájnokat, s egyéb sok-sok segítséget, melyek igen nagy mértékben megkönnyítik a nehéz paraszti munkát, s melyek hozzájárulnak életszínvonala eme­léséhez, legközelebbi szövetsége­sétől, a munkásosztálytól, a szo­cialista ipartól, az országtól kap­ta. Ügy kell tehát számot vetnie mindennel, hogy elsősorban meg­vizsgálja, vajon van-e még adós­sága, teljesítette-e pontosan az ál­lam iránti mindennemű kötele­zettségét, s ha esetleg adóssága van, igyekezzék azt hiánytalanul rendezni. Szocialista népgazdaságunk nem képzelhető el pontos tervek nél­kül. A tervnek viszont csak akkor van értelme, ha valósággá válik. A terv teljesítése pedig csak úgy biztosítható, ha nemcsak az ipar­ban dolgozók, hanem á parasztság is teljes egészében hozzájárul a terv teljesítéséhez. A párt és a kormány, s az egész ország elvár­ja, hogy a dolgozó parasztság épp oly lelkesedéssel; pontosan telje­sítse a hús-, tojás- és tejbeadást, valamint az őszi terményekből, kukoricából, krumpliból és egyéb terményekből is beadását, mint ahogyan a gabonából pontosan eleget tett állampolgári kötelezett­ségének. A begyűjtés eddigi eredményei azt mutatják, hogy a dolgozó pa­rasztság jelentős része jól értek mezi feladatát s mindent megtesz, hogy állampolgári kötelezettségeit hiánytalanul teljesítse. Sokan, mint pl. a bratislavai kerület dol­gozó parasztjai, már november közepéig teljesítették a tejbeadás évi tervét. A kassai kerület szin­tén büszke lehet arra, hogy ku­koricából egy szemmel sem tar­tozik az államnak. Sok kerületünk pedig a cukorrépa beadási kötele­zettség teljesítésével adósság nél­kül lépheti át az újév küszöbét. Emellett akad még számos olyan szövetkezet és egyénileg dolgozó paraszt, akinek jócskán van adóssága, sertés- és marha­húsból és egyéb állati termékek­ből. Az ilyen helyeken a begyűj­tési apparátus dolgozóinak foko­zott munkát kell kifejteniök. Ha rövid is már az idő, az esztendő végéig igen sokat tehetnek, ha fel­világosítással elmondják a dolgo­zó parasztoknak, miért fontos, hogy hátralékaikat haladéktalanul rendezzék, s mennyire szükséges népgazdaságunk terve, a második ötéves terv szempontjából, hogy minden egyes dolgozó paraszt adósság nélkül kezdje meg szocia­lista építésünk második ötéves tervét. Ezer és ezer érvet hozhatnak fel a begyűjtési dolgozók, a nép­nevelők, falun végzett meggyőző tevékenységük közben. Nyilván­való, hogy fejlődő iparunk nem képzelhető el fejlett nagyüzemi mezőgazdálkodás nélkül és fordít­va. A mezőgazdaság viszont csak úgy válhat a szocialista építés egyik részesévé, ha a dolgozó pa­rasztság idejében és pontosan tel­jesíti beadási kötelezettségét. Hi­szen az ország minden dolgozója megérzi azt, ha valamilyen mező­gazdasági termékből a dolgozó pa­rasztság nem teljesíti beadását. Ezt pedig nem tűrhetjük és mond­hatjuk így is: ha egy bányász főz­ni akar, senki sem mondhatja ne­ki, hogy főzzön egy hónap múlva, mert még ez és ez a járás, vagy község nem teljesítette a gabona-, hús- és zsírbeadási tervét, bizonyá­ra megérti ezt mindenki annál is inkább, mert a dolgozó paraszt­nak sem mondják a cipőüzletben, ha jó meleg csizmát vagy télika­bátot akar venni télre, hogy ve­gye meg majd tavasszal, mert ru­ha- és bőriparunk nem teljesítette a tervet. Ez teljesen lehetetlen volna márcsak azért is, mert a tavaszon ugyan melyik dolgozó paraszt akar szűrcsizmát, vagy bundával bélelt télikabátot venni. Gondolkozzanak hát eszerint a dolgozó parasztok és kövessék azok példáját, akik már novem­ber végéig rendezték az áliam iránti kötelezettségüket, teljesítet­ték évi beadásukat. Szólnunk kell arról is, hogy a begyűjtési dolgozóknak és a helyi nemzeti bizottságoknak a munká­ja ne legyen sohasem egyoldalú. Helytelen, ha csupán azokba a községekbe járnak, ahol úgyis jól megy a begyűjtés és szem elől tévesztik a beadást gyengébben teljesítő falvakat és az állam irán­ti kötelezettségét egyenesen sza­botáló kulákokat. A beadási köte­lezettséget törvény írja elő, tehát a szabotáló kulákokkal és a be­adást notorikusan nem teljesítők­kel szemben a törvény szigorával kell eljárni. Mindezt szem előtt tartva, a mostani napokban végezzünk a falvakon olyan munkát, hogy min­den egyes dolgozó paraszt eleget tegyen állampolgári kötelezettsé­gének és adósság nélkül kezdje meg a második ötéves tervet. Tiszta számlával az új esztendőbe A vágsellyei járás szövetkezetesei s egyénileg dolgozó kis- és középpa­rasztjai az év utolsó napjaiban minden igyekezetüket arra összepontosítják, hogy a még hátralévő beadásukat kie gyenlitsék. Különösen szép eredmé­nyeket mutatnak fel a disznóhús, tej, kukorica, krumpli és cukorrépa beadásában. A disznóhús és marhahús begyűjtésében a járás az első helyet foglalja el a nyitrai kerületben, ugyanúgy az első helyét tartja a kukoricabegyüjtés te­rén is 102 százalékos teljesítésével. A burgonyát 108, a cukorrépát pedig 111 százalékra gyűjtötték be, amivel az ötödik helyet tartják a kerületben. Az egész évi terv teljesítéséből már alig hiányzik pár mázsa hús, pár ezer tojás és alig néhány ezer liter tej. A begyűjtési dolgozók karöltve a helyi nemzeti bizottság dolgozóival elhatározták, hogy december 20-ig minden­fajta terméket 100 százalékra begyűj tenek és így kiegyenlített számlával lépnek az új esztendőbe, a második öt éves terv első évébe. Halász Ambrus Túlteljesítették a silózás tervét A napokban értékelték a királyhel­meci járásban a szövetkezetek silózási versenyét, melyben az örösi EFSZ ke­rült ki győztenként. a tervezett 750 köb­méter helyet 3460 köbméter silótakarmányt biztosított. Má­sodik a leleszi „Május 1" EFSZ lett. A lelesziek 1500 helyett 3150 köbmé­tert silóztak. A szövetkezetiek az ősz folyamán felajánlást tettek, hogy 3000 köbméter silót biztosítanak. Ezt 150 köbméterrel túllépték. A harmadik he­lyet a szentesi EFSZ érte el — itt 740 helyett 2050 köbmétert silóztak. A nagygéresi „Győzelmes Október", amely szintén jóval túlteljesítette a tervet — 1050 helyett 2040 köbmétert silózott be — a negyedik helyre ke­rült. Szocialista város épül A Vág jobbpartján, Trenčianska Tepla és Dubnica között néhány új épület emelkedik. Itt építik a trenčini magasépítési vállalat dolgozói az új szocialista várost. Jó munkájuk lehe­tővé tette, hogy ebben az évben már 116 család költözött be az új lakások­ba. Az év végéig további 33 lakás épí­tését fejezik be. A hideg decemberi időjárás sem zavarja munkájukat. A tél nem találja felkészületlenül az építkezés dolgozóit, mert idejében megtettek minden intézkedést, hogy zavartalanul folytathassák munkáju­kat. Az építkezésen kitűnően dolgozik a Rudolf Galló vezette Vorosilov komplexcsoport, aVnely teljesítmény­normáját 190 százalékra teljesíti. Ki­tűnő eredményeket ér el Ronec elvtárs csoportja is. De sikeresen dolgoznak az építkezés többi kollektívái is, mert céljuk, hogy mielőbb befejezzék és a lakóknak átadják az új szocialista vá­ros lakótelepének sok száz lakását. I. P. Á pontos takarmányozás eredménye Amióta a polányi szövetkezetben be­vezették a terv szerinti takarmányozást, lényeges változás állott be a fejőste­henek tejhozamában. A pontos takar­mányadagolás nemcsak az állatok hasznosságát növeli, hanem lehetősé­get ad a takarmánykészlet gazdaságos felhasználására is. Az eredmény alig néhány nap alatt megmutatkozott. 100 literrel emelkedett a tehenészetben a napi tejhozam s további emelkedés várható. A Csehszlovák—Szovjet Büfé t i Szövetség szlovákiai kongresszusán készült képünkön Karol Bacílek elvtársat láthatjuk Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága üdvözlő levelének olvasása közben. A második ötéves tervünk előtt A krompachyi MEZ gépipari üzem dolgozói az újítások alkalmazásával ál­landóan növelik munkájuk gazdaságos­ságát. Második ötéves tervünk első évében a krompachyi MEZ-üzemre magasabb feladatok várnak, mint ez idén. A terv előkészítésével idejében foglalkoztak és Cí?ek elvtárs részlegé­ben több javaslatot adtak be az 1956. évi technikai szervezési intézkedések valóraváltására. Čižek és Barbierik újítók javaslatával nagy megtakarítá­sokat érnek el az üzemben. Az újítók javaslatukért 3600 korona jutalmat kaptak. Az üzemben sikerült az újítómozgal­mat széles alapokra helyezni, amit bi­zonyít az a tény is, hogy az újítójavas­latokért 12 ezer korona jutalmat fi­zetnek ki. Az eddig beadott újítójavas­latok az 1956-os évben 313 143 korona megtakarítást eredményeznek. A krompachyi MEZ-üzem ebben az évben három negyedév folyamán volt birtokosa a Nehézipari Minisztérium vörös vándorzászlajának. A kassai és prešovi kerület gépipari üzemei között eddig az első helyen áll. Az üzem dol­gozói kötelezettséget vállaltak, hogy idei tervüket határidő előtt teljesítik. Mert — ahogy mondják — ez a leg­jobb előkészület a második ötéves ter­vünkre. Lehetséges, hogy kötelezett­ségvállalásukat túlteljesítik, mert az öntőrészleg dolgozói már e hónap 8­án teljesítették egész évi tervüket. Jan Jakubec, Krompachy Várjuk a nemzeti bizottság további támogatását Három hónappal ezelőtt alakult meg Ipolybalogon a szövetkezet, amelynek tagjai azonnal hozzáláttak egy tehén­istálló adaptálásához. Ez az épület amely 10 évvel ezelőtt készült, most új formát kap a dolgos kezek munkája nyomán. Az új szövetkezet tagjai de­cember 15_re tervezték az épületet befejezni, de már december 6-án kész volt az istálló és ugyanaznap összpon­tosították az állatállományt. Nagy előnye a szövetkezetnek, hogy több iparos is dolgozik benne, akik a párt hívó szavára jöttek át az iparból a mezőgazdaságba, tehát az építkezés­nél nem kell idegen munkaerőkre tá­maszkodni, és gyorsan halad a munka. A 65 éves Király bácsi miiiden nap az elsők körött érkezik a munkába. A szövetkezet már kapott egy új Z-25-ős traktort is és különféle gaz­dasági gépeket. Végeztek már az őszi munkákkal és most arra számítanak, hogy a járási nemzeti bizottság poli­tikailag továbbra is segíti az új szö­vetkezetet fejlődésében. Böttös Ferenc, Ipolybalog. Új bérrendszer könnyűipari üzemeinkben Szlovákia könnyűipari üzemeiben már 78,5 százalékban vezették be az új bérrendszert, amely biztosítja az egyenletes tervteljesítés, a minőség és a tervezett önköltségek betartása sze­rinti bérezést. December folyamán to­vábbi üzemekben vezették be ezt a bérrendszert, többek között a žilinai Slovena, a Lednické Rovne-i üveggyár és a késmárki Tatralan üzemeiben is. Az új bérrendszer előnyei a jobb gazdasági eredményekben és a munká­sok magasabb fizetéseiben mutatkoz­nak meg. így például az apátfalusi Po­l'ana-üzemben, ahol az új bérrendszert október elején vezették be, a munka­termelékenység két hónap alatt 0,8 százalékkal növekedett és a dolgozók 73 százalékának 22 koronával növeke­dett a bére. Az új bérrendszer beve­zetése előtt ebben az üzemben 500 ko­ronás megtakarítást értek el havonta, legutóbb már 1232 korona volt a havi megtakarítás. Az űj bérrendszer alkalmazásával szép eredményeket értek el a čadcai Slovena-üzemben is, ahol a gépek jobb kihasználásával a munkatermelékeny­séget 14 százalékkal növelték. JÓL ÉRZI MAGÁT Puss Vince, a csallókőzcsütör­töki traktorállomás üzemi tanácsának elnöke jelcsillanó szemmel mondja. — Egy érdekes emberrel szeretném megismertetni: Tyroler Károllyal, a traktorállomás főmérnökével. Csak néhány hónapja dolgozik nálunk. A nehéziparból jött át. Az elnököt szavánál fogtam és át­ballagtam vele'a főmérnök irodájába. Az csak természetes, hogy nem talál­tuk fészkében. Dehát mire való a te­lefon ? ... Nem sokkal a telefonálás után ki­csapódik az ajtó és beviharzik Tyroler Károly főmérnök. Gyors mozgású, kö­zéptermetű ember, haja vöröses, te­kintete éles, arca pirospozsgás. Né­hány tréfás szót hajít az irodában tartózkodók felé, arcán szétterül a mosoly és felénk fordul. — Nincs ám sok időm. Futnom, ro­hannom kell. tgy hát rövid leszek. No, de azért maguknak nem kell áll­dogálniok, hiszen van itt éppen elég szék. Leülünk. A főmérnök is rányugta­lankodik az egyik székre és már mondja is a magiét. — Tyroler Károly vagyok, a gépál­lomás főmérnöke. Összevissza 56 éves, de erről nem szívesen beszélek — bandzsít egyet huncutúl. Harminckét évet a nehéziparban nyomtam le, de a párt hívó szavára április 1-ével a mezőgazdasággal jegyeztem el ma­gam. — Es hogy érzi itt magát ? — Nem kertelek. Kezdetben azt hittem, hogy meg kell bolondulnom, olyan összevisszának tűnt fel nekem az itteni munkamenet. De most már nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy az egész traktorállomás a fe­jemben van és szívesen dolgozom ezen a munkahelyen. — Elégedett a gépállomás dolgozói­val? Gondolkozás nélkül feleli. — Rendes, szorgalmas emberek ezek, kérem. De nem dicsérem őket agybafőbe. Csak annyit mondok, hogy­ha valahol meghirdetnek egy munka­versenyt, a csallóközcsütörtökiek el­fogadják és elsőnek tovább fejlesztik. A munkából nem vonják ki magukat. Öntudatos dolgozók. A gépállomás jövő tervei felöl ér­deklődöm. A válasz csupa lelkesedés. — Nagy változást készítünk mi itt elő. Még e hónapban bevezetjük a mintajavítást. Ennek alapja a szalag­rendszer. Csehországban már több he­lyen élnek vele, de a szlovákiai gép­állomások körében mi leszünk az el­sők. Felajánlottuk, hogy a december 1-től március l-ig tervezett téli ja­vítási határidőt ezúttal 14 nappal le­rövidítjük. Hiszem, hogy a szalag­rendszer bevezetésével felajánlásunk teljes sikerre vezet. — És ez nagy szó — emeli fel ujját — mert ha két hetet nyerünk a javításnál, hamarább dobhatjuk ki gépeinket a brigádállo­másokra. És ha jó idő köszönt Felső ­Csallóközre, hamarább kezdhetjük a mezei munkát. Szóval e 14 nap nem kismiska! A főmérnök nyugtalanul fészkelődik székén, de egy kérdést még megkoc­káztatunk. — Nem kívánkozik vissza régi he­lyére ? Elneveti magát. — Nem bizony. Innen már csak nyugdíjba megyek. Megszerettem a gépállomás dolgozóit és azt hiszem, ők sem haragusznak rám. Munkakö­röm izgalmas, érdekes. Mi kell mps' Nincs hifírwér- ' ?m. r> C-

Next

/
Oldalképek
Tartalom