Uj Szó, 1955. november (8. évfolyam, 262-287.szám)

1955-11-03 / 264. szám, csütörtök

6 m %w 1955. november 3. A mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom kérdései (Folytatás a 5. oldalról.) jon hogyan készítették elö a szövetkezetek megalakulását, másodszor pedig abból, vajon a szövetkezetek megalakulása után helyesen szabályozták-e a szövetkezetek működését. A szövetkezetek megalakításánál és működésük szabályozásánál a KKP és az UDISZ falusi sejtjeire kell támaszkodnunk. A szövetkezetek megalakítását és működésük szabályozását tehát szorosan össze kell kapcsolnunk a KKP és az UDISZ falusi sejtjeinek megszervezésével, kiterjesztésével és működésük szabályozásával. Mind a szövetkezetek megalakításának, mind pedig működésűk szabályozásának munkájában a helyi falusi kádereket kell a fő erőnek tekintenünk, ösztönöznünk kell őket és rájuk kell bíznunk a munkát. A felülről küldött káderek csak kisegítő erők, szerepük az instruálás és a segítségnyújtás, nem pedig az, hogy mindenki helyett mindent maguk végezzenek. V. A mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek több mezőgazdasági terméket kell termelniök, mint amennyit az egyénileg dolgozó parasztok és a kölcsönös munkasegély-csoportok termelnek. Semmiképp sem nyugodhatunk meg abban, hogy a szövetkezetek terméseredménye állandóan az egyénileg dolgozó parasztok és a kölcsönös munkasegély-csoportok terméseredményének színvonalán maradjon. Ez a szövetkezetek kudarcát jelentené! Miért is lenne akkor szükség szövetkezetekre? Még kevésbé tűrhetjük a terméseredmény csökkenését. Az eddig megalakult 650 000 mezőgazdasági termelőszövetkezetnek több mint 80 százaléka növelte a mezőgazdasági növények terméseredményét. Ez a rendkívül kedvező körülmény azt bizonyítja, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagjai szorgalmasan dolgoznak, és a szövetkezetek fölényben vannak a kölcsönös munkasegélycsoportok, de még inkább az egyénileg dolgozó parasztokkal szemben. Ahhoz, hogy növelhessük a mezőgazdasági termelést, először is rendületlenül követnünk kell az önkéntesség és a kölcsönös előny elvét; másodszor meg kell javítanunk a mezőgazdálkodást és irányítását (a termemelée tervezését, a termelés irányítását, a munka szervezését stb.); harmadszor meg kell javítanunk a föld művelés technikáját, (mélyszántás és a föld gondos megmunkálása, sűrű vetés, a szántóterület növelése és másodvetés, minőségi vetőmag használata, új mezőgazdasági eszközök meghonosítása, harc a mezőgazdasági növények kártevői és betegségei ellen stb.); negyedszer gyarapítani kell a termelési eszközöket (föld, műtrágya, öntözőberendezések, állatállomány, mezőgazdasági technikai felszerelés stb.) Mindez elengedhetetlen feltétele annak, hogy megerősítsük a szövetkezeteket és termelésük növekedését biztosítsuk. Ami az önkéntesség és a kölcsönös előny elvének feltétlen tiszteletben tartását illeti, a jelen körülmények közt a következő kérdések megoldására kell figyelmet fordítanunk: 1. Célszerű-e egy-két évre elhalasztani az igavonó állatok és a nagyobb mezőgazdasági gépek átadását a szövetkezet részére, vajon igazságosan állapítják-e meg ezek értékét a szövetkezetbe való bevitelnél, nem túl hoszszú időt tűzünk-e kl az értük járó kárpótlás megfizetésére? 2. Helyes-e az arány a földért járó juttatás és a munkáért járó juttatás között? 3. Milyen módon teremtsék elő a szövetkezetekhez szükséges anyagi eszközöket? 4. Kasznosíthatják-e egyes szövetkezeti tagok munkájuk egy részét egyes kisegítő iparágakban? (A nálunk mostanában alakult mezőgazdasági termelőszövetkezetek rendszerint félszocialista jellegűek, figyelmet kell tehát fordítanunk az említett négy kérdés helyes megoldására, meg a kölcsönös előny elve a szegényparasztok és a középparasztok szempontjából csak így marad sértetlen, az önkéntesség elve pedig csakis a kölcsönös előny alapján valósítható meg). __ 5. Mennyi földet kell meghagyni a szövetkezeti tagok egyéni használatára? Milyen a szövetkezetek tagságának összetétele? stb. Térjünk át a szövetkezetek tagsága összetételének kérdésére. Úgy gondolom, hogy a legközelebbi egy-két év folyamán mindazokban a kerületekben, ahol a mezőgazdasági termelőszövetkezetek most vagy csak nemrég kezdtek fejlődni, azaz az ország kerületeinek túlnyomó részében, elsősorban a következő paraszti rétegekből kell aktív elemeket szerveznünk: 1. szegényparasztok; 2. az új középparasztok alsóbb rétegei; 3. a régi középparasztok alsóbb rétegei. E rétegek egyelőre még nem aktív elemeit nem szabad erőszakkal bevonni a szövetkezetekbe. Majd amikor öntudatuk színvonala emelkedik és érdeklődni kezdenek a szövetkezetek iránt, akkor csoportosan bevonhatjuk őket a szövetkezetekbe. Gazdasági helyzetüket tekintve, ezek a paraszti rétegek elég közel vannak egymáshoz. Az életük még nehéz (ez a szegényparasztokra vonatkozik, akik bár földet kaptak és sokkal jobban élnek, mint az ország felszabadulása előtt, de a munkáskéz, az igavonó állat és a mezőgazdasági felszerelés elégtelensége miatt még mindig nehézségekkel küzdenek) vagy még nem lettek jómódúakká (mint a középparasztok alsóbb rétegei), így nr'ndkét réteg aktív részt vesz a szövetkezetek szervezésében. Ennek ellenére aktivitásuk mértéke, különféle okok miatt, még különböző. Egyesek igen aktívak, mások még egyelőre nem nagyon aktívak, mások megint még „meglátják". Bizonyos ideig tehát nevelő munkát kell végeznünk mindazok körében, akik még nem akarnak belépni a szövetkezetbe, noha szegényparasztok, vagy a középparasztok alsóbb rétegéhez tartoznak is. Türelmesen meg kell várnunk, amíg öntudatosakká válnak, nem szabad megsértenünk az önkéntesség elvét, nem szabad erőszakkal bevonnunk őket a szövetkezetbe. Az űj középparasztok felsőbb rétegei és a régi középparasztok felsőbb rétegei, azaz azok a középparasztok, akik gazdasági helyzetüket tekintve a parasztok aránylag jómódú részét alkotják, s akiknek egy része tudatosan a szocialista utat választotta, önként kíván belépni és be is vonható a szövetkezetekbe. A többieket azonban nem szabad bevonni a szövetkezetekbe, s még kevésbé szabad őket erre erőszakkal kényszeríteni. Ezek a rétegek még nem annyira öntudatosak, hogy a szocialista útra lépjenek és majd csak akkor szánják rá magukat a szövetkezetbe való belépésre, amikor a parasztok túlnyomó többsége belép, vagy amikor a szövetkezetek terméseredménye eléri vagy éppen meghaladja a jómódú 'középparasztok terméseredményét, amikor majd maguk is látják, hogy az egyéni gazdálkodás minden tekintetben hátrányos és hogy a szövetkezetbe való belépés elönyösebb. A legközelebbi években tehát elsősorban azokat a parasztokat kell szövetkezetekbe szervezni, akik gazdasági helyzetüket tekintve szegényparasztok, vagy még nem jómódú parasztok (ez a falusi lakosságnak kb. 60—70 százaléka). Ezeket öntudatuk foka szerint kell csoportosítani, majd a jómódú középparasztok szövetkezeteibe bevonni. Ilyen módon elkerülhetjük a puszta adminisztratív intézkedéseket. A legközelebbi néhány év folyamán, azokban a kerületekben, ahol még nem általános a szövetkezeti gazdálkodás, földbirtokosokat és kulákokat semmi esetre sem szabad felvenni a szövetkezetekbe. Azokban a kerületekben, ahol a szövetkezetesítés lényegében már befejeződött, bizonyos feltételek mellett csoportonként és meghatározott időpontokban fel lehet venni a már megerősödött szövetkezetekbe, kollektív munkához lehet juttatni és folytatni lehet azoknak a volt földbirtokosoknak és kulákoknak munkával való átnevelését, akik már rég szakítottak a kizsákmányolással, maguk dolgoznak és tiszteletben tartják a kormány törvényeit é6 rendeleteit. VI. A szövetkezeti mozgalom feljesztésének kérdésében most nem a vak elöreszaladás bírálatáról van szó. Helytelen volna azt mondani, hogy a szövetkezetek fejlődése a mostani időpontban „meghaladta a reális lehetőségeket" és „megelőzte a tömegek öntudatának színvonalát". Kíná1 ban a következő a helyzet: a lakosság óriási nagy, a megművelhető föld nem elegendő. (Országos átlagban egy-egy lakosra mindössze három mu föld jut, a déli tartományokban pedig sok helyen mindössze egy mu vagy éppen alig néhány fen. [1 fen = 0,1 mu — a szerk.]) Időnként elemi csapások pusztítanak. (A parasztok földjeinek jelentékeny részét évente kisebb-nagyobb mértékben elemi csapások — árvíz, aszály, szélvész, fagy, jégverés, mezőgazdasági növények kártevői — sújtják.) A gazdálkodás módszerei elmaradottak. így, bár a parasztság nagy tömegeinek életszínvonala az agrárreform következtében emelkedett, sőt a múlthoz viszonyítva jejelentékenyen emelkedett, sok paraszt számára az élet még mindig nehéz vagy legalábbis még nem nevezhető jómódúnak; a jómódú parasztság pedig aránylag csekély létszámú. Ezért a parasztok többsége kész lelkesen haladni a szocialista úton. Hazánk szocialista iparának építése és sikerei napról napra fokozzák a parasztság lelkesedését, amely számára nincs más út, mint a szocializmus. Az ország falusá lakosságának 60—70 százaléka ilyenfajta paraszt. Ez azt jelenti, hogy az ország parasztjainak többsége csak úgy szabadulhat a szűköiködéstöl, csak úgy javíthatja meg életét, csak úgy küzdheti le az elemi csapásokat, ha tömörül és a szocializmus nagy útján halad. Ez az érzés gyorsan ver gyökért a szegényparasztok és a nem jómódú parasztok nagy tömegeinek tudatában. A • jómódú vagy aránylag jómódú parasztok az ország falusi lakosságának csupán 20—30 százalékát teszik. Ezek ingadoznak, s egyesek igyekeznek a kapitalista úton haladni. Mint már előzőleg mondottam, a szegényparasztok és a nem jómódú parasztok közül sokan öntudatuk alacsony színvonala miatt egyelőre várakozó álláspontra helyezkednek és szántén ingadoznak, de a jómódú parasztokhoz viszonyítva, könnyebben fogadják el a szocializmust. Ez a tényleges helyzet. Egyes elvtársaink azonban semmibe veszik a tényeket, és úgy vélik, hogy a nemrégiben megalakuló néhány százezer félszocialista jellegű apró mezőgazdasági termelőszövetkezet már „túlhaladta a reális lehetőséget" és „megelőzte a tömegek öntudatának színvonalát". Ez azt jelenti, hogy csak az aránylag csekély létszámú jómódú parasztságot látják és megfeledkeznek a parasztok túlnyomó többségét alkotó szegényparasztokról és nem jómódú parasztokról. Ez az első téves nézet. Ezek az elvtársak lebecsülik a kommunista párt falusi vezető szerepét is, azt a lelkes támogatást is, amelyben a kommunista pártot a parasztság széles rétegei részesítik. Ezek az elvtársak úgy vélik, hogy pártunknak nehéz lesz megszilárdítania néhány százezer apró szövetkezetet, széleskörű fejlesztésükre pedig még kevésbé szabad gondolnia. Ezek az elvtársak sötét színekkel festáik azt a mai helyzetet, amely a pártnak a mezőgazdasági szövetkezetek irányítása terén végzett munkájában kialakult, és úgy vélik, hogy „túlhaladták a kipróbált funkcionáriusok tapasztalatának színvonalát." Kétségtelen, hogy a szocialista forradalom új forradalom. A múltban csak burzsoá demokratikus forradalmi tapasztalatunk volt, nem volt szociális forradalmi tapasztalatunk. Hogyan szerezzük meg ezt a tapasztalatot: tétlenül, ölbetett kézzel vagy úgy, hogy harcba szállunk a szocialista forradalomért és tanulunk a harcunkból ? Hogyan is szerezhetnénk meg az iparosítás tapasztalatát ,ha nem valósítjuk meg az ötéves tervet, nem lótünk hozzá a szocialista iparosítás munkájához? Az ötéves tervnek egyik alkotó része a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom. Ha nem vezetjük a parasztságot abban, hogy minden egyes kerületben, minden faluban egy vagy több mezőgazdasági termelőszövetkezetet megszervezzen, akkor vajon honnan vesszük „a kipróbált funkcionáriusok tapasztalatának színvonalát" és minek alapján emelkedik majd ez a színvonal? Teljesen világos, hogy helytelen az a vélemény, amely szerint a mezőgazdasági termelőszövetkezetek fejlődésének mai állapota „megelőzte a kipróbált funkcionáriusok tapasztalatának színvonalát". Ez a második hibás nézet. Ezek az elvtársak helytelenül nyúlnak hozzá a kérdésekhez. Nem foglalkoznak a kérdések lényeges és fő oldalaival, hanem a lényegtelen és nem fő vonásokra helyezik a súlyt. Hangsúlyoznunk kell, hogy a kevésbé lényeges kérdéseket sem szabad figyelmen kívül hagyni. Egyiket a másik után meg kell oldanunk. Nem tekinthetjük azonban ezeket lényeges és fő kérdéseknek, mert ez megtéveszthet, bennünket. Legyünk meggyőződve arról; 1. a nagy paraszttömegék a párt vezetésével fokozatosan a szocialista úton kívánnak haladni; 2. a párt képes a parasztokat a szocializmus útján vezetni. Ez a két tétel a dolog lényege és fő vonása. E meggyőződés hiányában, lényegében három ötéves terv alatt sem tudjuk felépíteni a szocializmust. VII. Népünket'a Szovjetuniónak a szocializmus építésében szerzett nagy történelmi tapasztalata lelkesíti és megerősíti bennünk azt a hitet, hogy hazánkban felépíthetjük a szocializmust. Azonban még e nemzetközi tapasztalat felfogását illetően is különböznek az álláspontok. Egyes elvtársak nem helyeslik pártunk Központi Bizottságának irányvonalát, mely szerint hazánkban a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalomnak lépést kell tartania hazánk szocialista iparosításával. Ennek az irányvonalnak a helyessége azonban már a Szovjetunióban bebizonyosodott. Az iparosítást illetően a jelenleg megállapított ütemet elfogadhatónak tartják, viszont a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalommal kapcsolatban úgy vélik, hogy nem kell feltétlenül lépést tartania az iparosítással, hogy ebben a kérdésben különösen lassított ütemben kell haladni. Ez a Szovjetunió tapasztalatainak semmibe vételét jelenti. Ezek az elvtársak nem értik, hogy a szocialista iparosítás nem folyhat elszigetelten, a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalomtól függetlenül. Mindenekelőtt mint mindenki tudja, hazánkban most igen alacsony az áru-, gabona- és az ipari- nyersanyagtermelés színvonala, pedig az államnak évről évre több ilyen anyagi erőforrásra van szüksége, Ebben éles ellentmondás van. Ha nem tudjuk a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom problémáját alapjában véve körülbelül három ötéves terv alatt megoldani, azaz megtenni az ugrást az igavonó állatot és paraszti szerszámokat használó kisgazdaságtól, a gépesített nagygazdasághoz, beleértve a szűzföldek feltörését, amit az állam gépek alkalmazásával nagy arányokban valósít meg (három ötéves terv alatt 4— 500 millió mu szüzföld feltörését tervezzük), valamint embereknek odavaló áttelepítését is, akkor nem tudjuk megoldani egyrészt az évről évre növekvő árugabona- és ipari nyersanyagszükséglet, másrészt a fő mezőgazdasági növények termelésének általában igen alacsony színvonala közti jelenlegi ellentmondást, akkor hazánkban a szocialista iparosítás ügye óriási nehézségekbe fog ütközni és nem fogjuk tudni megvalósítani. A Szovjetunió a szocializmus építésének folyamán szintén ilyen probléma előtt állt és azt a tervszerű vezetéssel és a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom fejlesztésével oldotta meg. Ezt a problémát mi is csak ezzel a módszerrel tudjuk megoldani. Egyes elvtársaink továbbá nem gondolkodtak el a következő két tényező összefüggésén: a szocialista iparosítás legfontosabb láncszeme a nehézipar és az általa gyártót traktorok, valamint egyéb mezőgazdasági gépek, a műtrágya, a modern mezőgazdasági szállítási eszközök, a mezőgazdaság számára termelt petróleum és villamosenergia stb., csak a nagyüzemi szövetkezeti mezőgazdaság alapján kerülhet nagy arányokban alkalmazásra vagy felhasználásra. Most nemcsak a társadalmi rendszerben viszünk véghez forradalmat, átmenetet a magántulajdonról a társadalmi tulajdonra, — hanem műszaki forradalmat is, ami a házi ipari termelésről a nagyüzemi, modern, gépipari termelésre való átmenetben áll. Ez a két forradalom összefügg egymással. A mi viszonyaink közt (a kapitalista országokban a mezőgazdaság kapitalista gazdasággá való átalakulás útján halad) először meg kell teremteni a mezőgazdaság szövetkezeti formáját és csak azután válik lehetségessé a nagy gépek és gépi berendezések alkalmazása. Ebből következik, hogy a két "ügyet, az ipart és a mezőgazdaságot — a szocialista iparosítás és a mezőgazdaság szocialista átalakítását — semmi esetre sem kezelhetjük egymástól -elszigetelten külön-külön, egyáltalán nem szabad figyelmünket csak az egyik oldalra fordítanunk és a rr.<>sikat mellőzni. A Szovjetunió tapasztalata ebben a tekintetben is utat mutat. Egyes elvtársaink figyelmen kívül hagyták ezt, ezeket a kérdéseket mindig elszigetelten szemlélik, kölcsönös kapcsolatukra nem gondolnak. Egyes elvtársaink továbbá nem gondolkodtak el a két következő tényező összefüggésén sem: az ország iparosításához és a mezőgazdaság gépesítéséhez szükséges óriási összegek jelentős részét a mezőgazdaság adja. A mezőj-izöas,ági egyenes adókon kívül ezeket az összegeket a parasztság számára szükséges közszükségleti cikkeknek a könynyűipar által való tömeges gyártása halmozza fel; ezekért a cikkekért az állam a parasztoktól cserébe árugabonát és könnyűipari nyersanyagot kap. így kielégítést nyernek a két fél — mind a parasztok, mind az állam — anyagi szükségletei, és az állam számára pénz halmozódik fel. A könnyűipar nagyszabású fejlesztéséhez nemcsak a nehézipart, hanem a mezőgazdaságot is fel kell lendíteni, mert a könnyűipar nagyszabású fejlesztése a paraszti kisgazdaságok alapján megvalósíthatatlan, ehhez mezőgazdasági nagyüzemekre van szükség és ezeket hazánk számára a szocialista szövetkezeti mezőgazdaság jelenti. Csak ilyen mezőgazdaság biztosíthatja ugyanis a parasztság vásárlóképességének a jelenlegihez még csak nem is hasonlítható emelkedését. Ezt a Szovjetunió tapasztalatai is igazolják, de néhány elvtársunk nem fordít erre figyelmet Ezek az elvtársak állandóan a burzsoázia, a kulákság és a burzsoá ösztönösségre hajlamos jómódú középparasztok véleményét hangoztatják. Ezek az elvtársak viszonylag csekély kisebbség érdekeit védelmezik: nem a munkásosztály oldalán állnak, és nem gondolnak az egész ország és a z egész nép érdekeire. vra. Egyes elvtársak a Szovjetunió Kommunista Pártjának történetében is alapot találtak a hazánkban jelenlfjj folyó mezőgazdasági szövetkezeti mozgalomban úgymond tapasztalható elhamarkodott elöreszaladás bírálatára. Vajon az SZK(b)P történetének rövid tanfolyama nem szól-e nekünk arról, hogy a Szovjetunióban annak idején sok helyi pártszervezet hibákat követett el a kollektivizálás ütemének menetében, amikor elhamarkodottan előreszaladt? Vajon nem kell-e felhívnunk a figyelmet erre a nemzetközi tapasztalatra? Ügy vélem, hogy tekintetbe kell vennünk a Szovjetuniónak ezt a tapasztalatát. Harcolnunk kell az elhamarkodott elöreszaladás mindenféle megnyilvánulása, az előkészítés hiánya és a paraszttömegek tudatossági fokának figyelmen kívül hagyása ellen. Nem szabad azonban megengednünk azt sem, hogy a Szovjetuniónak ezt a tapasztalatát egyes elvtársaink a csúszva-mászva haladást hirdető nézeteik leplezésére használják fel. Hogyan határozta el pártunk Központi Bizottsága a kínai mezőgazdaság szövetkezeti átalakítását? Először: a Központi Bizottság a tervet lényegében 18 év alatt akarja végrehajtani. Az 1949. októberétől a Kínai Népköztársaság megalakulásától 1952-ig teriedő és három évet valamivel meghaladó időszak az ország gazdašSgi újjáépítésének időszaka volt. Ebben az időszakban a mezőgazdaságot illetően az agrárreform végrehajtásán és a mezőgazdasági termelés helyreállításán kívül minden rég felszabadított területen jelentősen előre vittük a mezőgazdasági kölcsönös munkasegély-csoportok szervezésének ügyét és hozzáfogtunk félszocialista típusú mezőgazdasági termelőszövetkezetek alakításához, amiben bizonyos tapasztalatokat Szereztünk. Ezek után következett az első ötéves terv, mely 1953ban kezdődött és megvalósításán most már majdnem három éve dolgozunk. Mezőgazdasági szövetkezeti mozgalmunk már az egész országra kiterjedt és gyarapodtak tapasztalataink is. A (Folytatás a 7. oldalon)