Uj Szó, 1955. október (8. évfolyam, 236-261.szám)

1955-10-31 / 261. szám, hétfő

4 ÜISZ0 1955. öktóber 31. V. M. MoSotov szovfet külügyminiszter nyilatkozata az európai biztonság kérdéséről Genf, október 29. (TASZSZ) Elnök űr, uraim! Megkezdtük az európai biztonság és Németország kérdéseinek megtárgyalását. E két kérdést a napirend első pontjába foglaltuk, nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a kormányfők irányelveiben az első helyre az európai biztonság kérdését helyezték. Ez ntfegfelel a dolog lényegének, mert Sz európai biztonság kérdése döntő fontosságú valamennyi európai né? szempontjából. És éppen mindig ebből indult ki a négy nagyhatalom Németország jövője kérdésének megtárgyalásánál. Ez az érv szolgált alapul a négy nagyhatalomnak a német kérdésben hozott, a második világháború alatt és annak befejezése Utáin megkötött ismert egyezményeihez. Az ebben az időben megkötött egyezményekben főként azt hangsúlyozzák, hogy meg kell akadályozni a német militarizmus felújítását, amely ismét veszélyeztethetné az európai béke megőrzését A szovjet küldöttség abból indul ki, hogy a fő kérdésnek, az európai biztonság kérdése jelentőségének csökkentésére irányuló semmiféle kísérletet nem találhatnak mentségre, ha a megegyezés útjait igyekszünk keresni, amelyek biztosíthatnák az európai r.épek tartós békés együttműködésének előfeltételeit. Az európai biztonság biztosítása és megakadályozása annak, hogy Európát ü£>ól háborús tűzvész dúlhassa fel, az •gyík legfontosabb nemzetközi probléma. A történelmi tapasztalatok megmutatták, hogy az egész világ békéjének sorsára mily óriási fontosságú az európai helyzet. Amint ismeretes, az Európában kirobbant háborúk kiterjedtek más országokra és világrészekre, s mérhetetlen áldozatokat, óriási anyagi pusztulást okoztak. A történelmi tapasztalatok azt is megmutatták, hogy mindkét világháború kitörését az európai államok katonai csoportosulásainak kialaCitása előzte meg. így volt ez az első világháború előestéjén, a'.nikor a hosszú éveken át életre keltett katonai csoportosulások felkészültek a találkozásra, emelték hadseregeik létszámát és fokozták katonai költségvetéseiket, fgy Volt ez a második világháború előestéjén is, ametyet a hitleri Németország robbantott ki. Mindez nemcsak arról tanúskodik, |iogy a világbéke szempontjából mily óriási jelentőségű az európai biztonság biztosítása, hanem arról is, hogy az európai népek békés életkörülményeinek kialakításánál nem katonai csoportosulások megteremtésére kell törekedni, hanem az összes európai államoknak a béke érdekében való egyesítése alapján. A szovjet kormány éppen e vitathatatlan elvekhez igazodva foglalt állást a kollektív biztonsági rendszer megteremtése mellett Európában, amelyben részt vennének az összes európai államok, tekintet nélkül társadalmi és állami rendszerükre, valamint az Amerikai Egyesült Államok is. A szovjet kormány már nem egyszer kifejtette álláspontját az európai biztonság kérdésében. Ezt a kérdést kellőképpen megvilágították a négy nagyhatalom kormányfőinek értekezletén is. Mivel atonban az USA, Nagy-Britannia és Franciaország kormányfői az említett értekezleten nem fejtették ki álláspontjukat a szovjet kormánynak az európai kollektív biztonságról szóló összeurópai szerződés megkötésére tett javaslatéhoz, reméljük hogy ezen az értekezleten ez megtörténik. Szeretnénk azonban utólag még néhány érvet felhozni. Néha azt mondják, hogy az európai kollektív biztonság megteremtésére tett javaslat állítólag meggyengítheti a nyugati államok biztonságát, mivel végső célja azon jelenlegi csoportosulások és megegyezések felszámolása, amelyeknek alapján egyes államok kölcsönös kötelezettségeket, közöttük katonai jellegű kötelezettségeket is vállaltak. Ügy véljük, hogy ezek az aggályok nem indokoltak. Tekintettel arra az állásfoglalásra, amelyet e kérdéshez némelyik állam elfoglalt, és attól a törekvéstől vezettetve, hogy megkönnyítse a megegyezés lehetőségét, a szovjet kormány javaslatot nyújtott be, hogy az európai kollektív biztonságot fokozatosan, két szakaszban valósítsák meg. Az első szakaszban azok a kötelezettségek, amelyeket az államok megfelelő szerződések és egyezmények alapján vállaltak, érintetlenek maradnának az európai kollektív biztonsági szerződés megkötésétől. Ez érvényes mind az Északatlanti Tömb és a Nyugateurópai Unió tagállamainak, mind pedig a varsói szerződésben résztvevő államoknak kötelezettségeire. Természetes, hogy a második szakaszba való éttéréskor, amint teljesen érvénybe lépnek az európai biztonsági szerződésbő! szirmízó kötelezettségek, a fennálló szerződéseknek és egyezményeknek, valamint a rajtuk alapuló katonai soportosulásoknak érvényüket kell veszteniök, illetve fel kell őket számolni. Nézetünk szerint ez a javaslat, amely tekintetbe veszi a jelenlegi helyzetet Európában, szükségszerűen elősegíti az érdekelt államok álláspontjainak közeledését az európai biztonsági kérdés megtárgyalásában. Rámutattunk' már arra, hogy az összeurópai biztonság megteremtésére tett ezen javaslatunknak az az előnye is megvan, hogy lehetővé tenné, hogy meggyőződjünk az első szakaszban a közös, jóllehet kezdetben méreteiben korlátozott, de az összes európai államoknak a béke megőrzésére irányuló erőfeszítésén alapuló rendszernek hatásosságáról. Mindez megkönnyítené a megfelelő megegyezés elérését egymás között, ha valóban az a törekvés vezet mindnyájunkat, hogy megteremtsük az európai népek békés fejlődésének szilárd biztosítékait. Az európai kollektív biztonság gondolata egyre nagyobb támogatásra talál. Ez nem véletlen. Ismeretes, hogy egyes országok, línelyek nem tartoznak sem a nyugati katonai csoportosulásokba, sem a varsói szerződés részvevői közé, ehhez már pozitív álláspontot foglaltak el. A vezető államférfiak kijelentése • szerint ítélve, vannak más országok is, amelyek pozitív álláspontot foglalnának el az európai kollektív biztonsági javaslathoz, ha ebben a kérdésben a nagyhatalmak között megegyezés jönne létre. Nem véletlen az sem, hogy a katonai tömbök összetákolásának politikáját egyre több ország elítéli, mert rádöbbennek, hogy ez a politika az új háború veszélyének fokozására vezet Ezzel kapcsolatban nemcsak az európai országokra mutathatunk rá, hanem Ázsia, valamint a Közel- és KözépKelet országainak egész sorára is, amelyek államaiknak a katonai csoportosulásokba való bevonására irányuló kísérletekben jogosan látják biztonságuk és nemzeti függetlenségük veszélyeztetését. Számos országban erősödik a semlegesség politikájának megvalósítására Irányuló törekvés; ez a politika a katonai tömbök összetákolténak politikájával szemben elfoglalt tagadó álláspont egyik formája. Amint a szovjet kormány már kijelentette, ezek a törekvések minden téren támogatást érdemelnek, mert megfelelnek a nemzetközi feszültség enyhítése, a béke megszilárdítása érdekelnek. A tények arról tanúskodnak, hogy egymással szemben ellenséges katonai csoportosulások létezése elkerülhetetlenül lázas fegyverkezésre vezet. Ismeretes ennek következménye a nemzetekre, amelyek vállán egyre növekszik a katonai kiadások terhe. Ékesszólóan tanúskodnak erről az itt kénviselt hatalmak katenai költséavetéseinek méretei. Az USA közvetlen katonai kiadásai az 19481949-es költségvetési évben 33 százalékot, az 1553—1954-es költségvetési évben pedig már a költségvetés kiadásainak 60 százalékát tették ki. Nagy-Britannia közvetlen katonai kiadásai ugyanezen időszak alatt az összes költségvetési kiadások 24 százalékáról 38 százalékára emelkedtek. Franciaországban 1919-ben a közvetlen katonai kiadások az összes költ-égvetési kiadások 24 százalékát és 1954-ben már csaknem 33 százalékát tették ki. A helyzet, amely a párizsi egyezmények után Európában kialakult, arra kényszerítette a Szovjetuniót, hogv nagyobb gondosságot szenteljen fegyveres erőinek megszilárdítására. Ezzel. kapcsolatban a Szovjetunió katonai kiadásait az 1955. évre a z egész költségvetési kiadásnak mintegy 20 százalékában állapították meg. A lázas fegyverkezésből származó veszélyt azért kell különösen hangsúlyozni, mert az atom- és hidrogénfegyverek gyártása és felhalmozása egyre nagyobb méreteket ölt a népeknek azon fokozódó követelése ellenére, hogv az atomfegyvert tiltsák el és hárítsák el az atomháború veszélvét. Másrészt egyre nyilvánvalóbb az a tény, hogy az érdekelt államoknak és elsősorban a nagyhatalmaknak az európai béke fenntartására irányuló közös akciói jelentik azt az utat, amely véget vethet a lázas fegyverkezésnek, a nemzetközi feszültség enyhüléséhez és az államok közötti kapcsolatokban a bizalom helyreállításához vezethet, ami nélkül a népek nem tekinthetnek aggíly nélkül a jövőbe. Ez a helyzet kétségtelen. Ha ezzel kapcsolatban bizonyítékra volna szükség, akkor ilyc«n bizonyíték a nCgy nagyhatalom kormányfőinek genfi értekezlete, amelynek oly komoly és pozitív hatása volt az egész nemzetközi helyzetre és meqerősitette a népek hitét abban, hogy megegyezést lehet elérni a megoldatlan kérdésekben. Ha a négv hatalom megegyezést érne el közös intézkedések foganatosításában az európai biztonság biztosítására, akkor ez alapjaiban megváltoztatná az egész európai helyzetet. Éppen erre a következtetésre kell jönnünk, ha mérlegeljük azon kötelezettségek fontosságát, amelyeket az államok az európai kollektív biztonsági szerződés alapján vállalnának. Ezekhez a kötelezettségekhez tartozik elsősorban az, hogy tartózkodnak a fegyveres erök alkalmazásától és békés eszközökkel oldanak meg minden ellentétet, asnely a szerződésben résztvevő államok között keletkezhet. Ugyanilyen nagyfontosságú az a kötelezettség, amely az európai fegyveres támadás veszélyének elhárítására irányuló közös intézkedésekre vonatkozik. valamint az a kötelezettség, hoqy kölcsönösen segítséget nyújtsanak egymásnak, beleszámítva a katonai segítséget is abban az esetben, ha fegyveres támadás éri a szerződésben résztvevő bármelyik államot. Ugyanezt kel! mondani arról a kötelezettségről is. amelyben a szerződésben résztvevő állatnok közös intézkedéseit érintő tanácskozásokról van szó az európai béke megőrzése érdekében. Mindezek a fontos kötelezettségek, emint ismeretes, bennfoglaltatnak az európai kollektív biztonságról szóló összeurópai szerződés javaslatában, amelyet a szovjet kormány terjesztett e!ő. Szilárd meggyőződésünk, ihogy az ilyen kollektív biztonsági szerződés, amelyben részt vehet valamennyi európai állam, amely részt akar venni a szerződésben, az európai államok békés együttműködésének megbízható alapja volna. Az ilyen szerződés megkötése döntő módon hozzájárulna más nemzetköri problémák megoldásához is. Érvényes ez a német kérdésre is, amelynek megoldását csupán az európai biztonság hatásos rendszerének megteremtése útján és a fennálló két német állam — a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi •Köztársaság fokozatos közeledésének útián találhatjuk meg. Az európai kollektív biztonság, amelyben más európai államokkal együtt Németország egyesítése előtt résztvenne mindkét német állam, hozzájárulna Németország mint békés ország fejlődésének előfeltételeihez és egyben bizonyossáqot keltene az európai népekben, hoqy Németország sorsa nem kerül ismét olyan erők kezébe, amelyek Németorszáqot már nem eqyszer az agresszió és a háborús kalandok pusztító útjára sodorták. Ami a német kérdést Uleti, a szovjet küldöttség munkánk megfelelő szakaszában részletesen kifejti érveit és megfelelő javaslatokat nyújt be. Természetesen, hoqy azután meq kell tárqvalnunk a két német állam — az NDK és az NSZK képviselői részvételének kérdését is Németország kérdésének megtárgyalásában értekezletünkön. Az európai biztonság kérdésének megtárgyalásával kapcsolatban a szovjet küldöttség szeretné a figyelmet felhívni a következőkre is: Ismeretes, hogy az atomfegyverek csökkentésének és eltiltásának megtárgyalásában mindeddig nem érték el a megegyezésnek azt a fokát, amely szükséges volna, hogy ez az egész probléma reális talajon álljon. Az a helyzet, hogy a lázas fegyverkezés még tovább folyik és nemcsak folyik, hanem még fokozódik is. Ügy vélem, nem szükséges sokat beszélni arról, hogy az európai népek igazi biztonságának megterem+ésében elért minden siker hozzájárulna ahhoz, hogy kialakuljon 3 nélkülözhetetlen bizalom a nemzetüzi kapcsolatokban, amelytől a leszerelés kérdése megoldásának sikere is íügg. Néha azt mondják, hoqy a kollektív biztonsági rendszer megteremtése Európában és az ezzel kapcsolatos szerződés rhegkötése nem elégqé hatásos eszköz az európai államok •biztonságának biztosítására. Ebben az esetben azonban talán megkérdezhetjük, hol van az a másik út. amely az európai népeknek biztosítaná békés fejlődésük előfeltételeit. Ilyen útnak tartiák talán az államok katonai tömbjeinek megteremtését az ellenséqesséq, bizalmatlanság és líölcsönös qyanűsltás szítását közöttük, a „hidegháború" folytatását és a féktelen lázas feqyverkezést ? A valósáqban azonban minden nap egyre újabb és újabb tényeket hoz, amelyek arról tanúskodnak, hoqy a katonai tömbök kialakításának útja veszélyes. És ellenkezőleq, az államok, elsőisorban a naqyhatalmak eqyüttműködése nemcsak az aqresszió visszaverésében, — mint a második világháború éveiben történt —, hanem a béke fenntartásában is az az út, amely megfelel a nemzetközi biztonsáq biztosítása érdekeinek. Éppen ez az út felel meq annak a „qenfi szellemnek", amelyről joqga! kezdtek beszélni a néqy hatalom kormányfőinek értekezlete után, ez az út felel meg a kölcsönös megértés és a megegyezéses utak keresésére irányuló törekvések szellemének, a meqoldatlan nemzetközi problémák meqoldásában és a béke meqszilárdításában. Ezek azok a további érvek, amelyeket szükségesnek tartottunk előadni a szovjet kormánynak az európai kollektív biztonsáqi rendszer megteremtésére tett javaslatával kapcsolatban. MacMillan úr, Nagy-Britannia képviselője ma a három naqyhatalom nevében javaslatot terjesztett elő, amelyet íqy neveznek: „Németorszáq újraegyesítése és A biztonság". Fiqyelemmel haltopttuk meq a maqyarázatot is, amelyet MacMillan úr hozzáfűzött. A szovjet küldöttség üdvözli azt a tényt, hogy Nagy-Britannia, az Amerikai Egyesült Államok és Franciaország kormányai szükségesnek ismerték el, hogy foglalkozni kell nemcsak a német kérdéssel, hanem az európai biztonság kérdésével is. A dokumentum néhány pontja, amelyet megtárgyalás céljából elénk terjesztettek, további megbírálást követel meg és azokat figyelmesen áttanulmányozzuk. Azonban már most néhány megjegyzés kívánkozik ehhez a dokkumentumhoz. Elsősorban emlékeztetni kell arra, ho^y maga a javaslat megfogalmazása sem felel meg semmiképpen a négy nagyhatalom kormányfői irányelveinek, amelyekben első helyre az európai biztonság kérdését állították. Ami a dolog lényegét illeti, az a benyomás alakul ki, hogy a három nagyhatalom új javaslata nem felel meg a hatásos európai biztonság megteremtése követelményének és ennek megvalósítása éppen ellenkezőleg a helyzet még nagyobb mértékű kiéleződéséhez vezetne Európában és fokozná a feszültséget az államok közötti kapcsolatokban. Ez a következtetés elsősorban abból származik, hogy e javaslat alapján nemcsak megmaradnának, hanem még meg is erősödnének az Európában fennálló katonai csoportosulások. A javaslat egyenesen csak olyan lehetőséget tételez fel Németország egyesítésére, amely szerint egész Németországnak az újra fegyverkezés útján kellene haladnia és emellett előre megállapítják, hogy ennek a Németországnak feltétlenül az Északatlanti Szerződés tagjává kell lennie. A javaslatban foglalt kikötések, ami az Északatlanti Tömb védelmi joliegét illeti, semmivel sincsenek alátámasztva és nem is lehetnek semmivel sem megerősítve. Ha ez így volna, akkor nem volna semmilyen ok arra, hogy elutasítsák a Szovjetunió részvételét az említett szerződésben, mint ahogy azt tették. Ami a Németország újrafelfegyverzésére irányuló előterjesztett tervet illeti, még akkor is, ha ezt szakaszonként valósítanák meg, erre már azt válaszoltuk: nem érthetünk egyet Németországnak sem azonnali űjrafelfegyverzésével, sem pedig szakaszokban történő újrafelfegyverzésével, mert Németország újrafelfegyverzése összeegyeztethetetlen az összeurópai biztonság biztosításával. Nem lehet figyelmen kívül hagyni egy másik tényt sem: a három hatalom javaslatában egyrészt előterjesztik az >ún. „Edentervet" a szabad össznémet választásokra és másrészt ténylegesen előre megállapítja, hogy tekintet nélkül arra, mit mond a német nép ezeken a választásokon, már most kell dönteni arról, hogy az egységes Németországnak az újrafelfegyverzés útjára kell lépnie és ezenkívül szükségszerűen részt kell vennie a nyugat-európai ka.tonai csoportosulásokban. így értelmezhető a három hatalom által támasztott feltétel, vagyis, hogy szerződésük tervezete csak akkor lép érvénybe, ha „az egységes Németország elhatározná, hogy belép az Északatlanti Szerződés szervezetébe és a NyugatEurópai Unióba". Az ilyen tervek semmiképpen sem tanúskodnak arról, hogy tekintetbe óhajtják venni a német nép valóban szabad akaratát, ahogy az kifejezésre juthat az össznémet választásokban. Ami a fegyverkezés korlátozását és az ellenőrzés^ illeti, amelyről a három hatalom javaslata szól, a nyugati hatalmak eddigi megegyezéseiben kiűzött hasonló korlátozások mint ismeretes, nem akadályozzák meg a mai féktelen lázas fegyverkezést főleg a legveszélyesebb és legpusztítóbb fegyverfajtákban. Világos, hogy ilyen körülmények között nem lehet komolyan beszélni a Szovjetunió és más európai népek biztonságának bármilyen biztosítékáról a német militarizmus felújításánál és az egymással szemben ellenséges katonai csoportosulások létezésénél Európában. És végül, milyen biztosítékokról lehet beszélni, amikor ez a javaslat csak puszta tanácskozásokat mérlegel az európai béke megsértése, vagy az ilyen megsértés veszélye esetében. Mindez azt mutatja, hogy- a három hatalom javaslatának elfogadása azt jelentené, hogy a Szovjetunió éppúgy, mint az európai államok egész sora is, maguk segítenék elő a német militarizmus felújítását, az egész egyesített Németország kiadását a német milistaristák kezébe és az ezen államok ellen irányuló katonai csoportosulások megerősítését. Ezzel aligha számolhat bárki is komolyan. Abban, amit mondottam, kifejtettem a Szovjetunió állásfoglalását ahhoz a javaslathoz is, hogy a szerződést, amelyet nekünk ajánlanak, egybekapcsolják az össznémet választások megszervezésére tett ún. „Eden-terv" megvalósításával. Az előterjesztett terv nem felel meg még a célnak sem, amilyen a valóban szabad össznémet választások megrendezése. A magyarázat, amelyet MacMillan úr a három nagyhatalom benyújtott javaslatához fűzött, nem hagy kétséget afelől, hová vezetne e javaslat megvalósítása. A szovjet küldöttség azonban nem utasítja el ilyen vagy amolyan javaslatok megtárgyalását, amelyek az európai népek igazi biztonságának megteremtésére fognak irányulni és mindent megtesz, hogy megkönnyítse a megegyezés elérését e fontos kérdésben. Reméljük, hogy további tárgyalásaink megfelelnek e célnak. V. M. Molotov beszéde végén felhívta az értekezlet figyelmét „Az európai kollektív biztonságról szóló összeurópai szerződésre" tett szovjet javaslatra.