Uj Szó, 1955. október (8. évfolyam, 236-261.szám)

1955-10-20 / 252. szám, csütörtök

1955. október 20 ül S20 F w. Egy író halálára A tátrai szanatóriumból hazaérve, egy német folyóiratból értesültem, hogy F. C. W. még szeptemberben meghalt. F. C. W.? Három betű? A hárombetűs név-jegy, mely irói egyéniséget, életet, müvet és népszerűséget jelez és rögzít rövidítve, Angliában volt divatban. H. G. W. — Wellset jelentette, G. B. S. — Shaw nevének köztudatba átment formulája volt. De mit jelent F. C. W.? Ha azt mondom, hogy F. C. Weiskopfot, a most elhalt írót, akkor erre kevés ember kapja fel a fejét. Kevés magyar olvasó. A csehek és szlovákok jobban ismerték: csehszlovákiai német író volt, aki 1900-ban született Prágában, ahrl 1928-ig élt. Utána a berlini irodalmi életnek lett egyik ismert alakja. Hitler elől persze emigrálnia kellett, de a felszabadulás után újra Prágában van ahonnan csehszlovák diplomáciai szolgálatban elkerül Pekingbe. Aztán újra az írás veszi át a főszerepet: Berlinben a haladó irodalom élvonalába kerül. Elnökségi tagja lesz a Német írószövetségnek és főszerkesztője a Neue Deutsche Literatur-nak. Armlíor meghalt, a Német Demokratikus Köztársaság és Csehszlovákia egyforma jogon sirathatta. Ha most a csehszlovákiai magyar dolgozók lapja emlékezik meg róla, akkor nincs ennél természetesebb tisztelgés. Vele és általa kicsit magunkról is beszélhetünk, volt közös gondjainkról, oajainkról és mai életünkről. Ha könyveit ma újra átlapozzuk: korunk 30 éve pereg le előttünk. Weiskopf annyi közös élményt és mondanivalót gyűjtött egybe, hogy mondanivalója tükrében nemcsak a cseh, szlovák és a német, de minden e táji ember is magára ismerhet. Weiskopf csehszlovák volt. de német is. Mindkettő egyszerre. vagy talán ilyen formulára hozva — egyik sem. Weiskopf ennél f0bb iehetett és több volt: mindenkié Mindenkié-volt, aki a kapitalizmus és fasizmus ellenében kereste az emberi haladás és a munka jövőjének vonalát. Weiskopfot adottsága a legszebb művelődési feladatra predesztinálta: közvetítő lehetett. Közvetítő és tolmács volt: népek, nemzetek, kultúrák közelebbhozója. A cseh és szlovák lírát a németül tudó kultúrvilág felé talán ő közvetítette a legkifejezőbben („A szív, mint pajzs"). Antológiája előszavában Herdert idézve, a „közösségi érzést" szorgalmazta. A közösségi érzés tudatosítása: ez,ennyi volt Weiskopf középeurópai feladata. Zola lányának apjáról írt biográfiáját ő kommentálja és adja ki. A felszabadulás után a pekingi diplomáciai szolgálat legszebb gyümölcseként a fiatal Tien Csien líráját rakja elénk. Közvetíteni, ismertetni: ez a fő feladat Weiskopfnál szinte küldetéssé fokozódott a Szovjetunióval kapcsolatban. Weiskopf azon elsők egyike volt, akik az európaiak számára igaz valójában fedezték fel az ötéves terv hazáját. A tőkés sajtó rágalompropagandájával szemben tárgyilagos és mégis szívetlüktető meglátásai jelentették a cáfolhatatlanságot. Első ilyen könyve, az „Átszállás a 20. századba", azonmód világsikert arathatott, pedig írója akkoriban még nem tudósíthatott a kommunizmus nagy építkezéseiről. Weiskopf könyve mégis nagy kezdőlépés volt: valóságot közvetített, a szovjetembert, az egyszerű embert bajaival és heroizmusával, az egyszerű embert, aki nem csodát tészen, de történelmet változtat. A mindennapok kicsinyességét közvetítette, a realitást, hogy ez az élet annál biztosabban érje el a jövő első lépcsőfokát: „mert ezek a kicsinyességek, igaz, hogy csak első fokai a Jákoblétrának, melyen ugyan egy angyal sem fog az égbe érni. de amely igenis felvezei egy új korszakhoz, melynek első jeV már ma is láthatók a százezer éö millió villanykörtében, melyek ma már a legelhagyottabb tunguz- és kalmük-telepeken is égnek". Weiskopf első Írásaiban nem véletlenül volt a kis emberek krónikása. Feltűnést keltő novelláskötetének címe már maga is tudatosítás volt. „Aki nem választhat, azé a kin". Ezzel visszájára fordította a német közmondást, mely azt tartja: „Aki választhat, azé a kín". Mit akart ezzel jelezni Weiskopf? A proletár-fatalizmust, a szegénység átkát, a minden-mindegy magatartást akarta megtörni, mert akiíiek nincs többé mit választani, az nem akar már semmit. Aki nem akar válaszút elé kerülni, az egyhelyben topog és marad. És ezért, a választástól való riadozásért marad meg a kín: a szegénység változatlansága. Viszont a proletárnak megadatott, hogy a vagyvagy között válasszon és szegénységnél mást és többet akarjon, és így világot változtathasson. Weiskopf elesettek, munkanélküliek, cselédek életét közvetítette. Történetei az utcák, rendőr-őrszobák, börtönök és söntések népét vonultatják fel. Weiskopf nem felülről, nem magas lóról beszél a munkanélküliekről és munkanélküliekhez, de ezek hangján. Ő csak sztenografál és csoportosít, hogy a szó, a kép jobban hasson. Nála a proletár mint proletár beszél. És ez nagy dolog volt a húszas években. Egyik kritikusa fel is hívta erre a tényre az irodalmi világ figyelmét: „Ez olyan nyereség, melyet tiszta haszonként kell elkönyvelnünk". Első regénye (Das Slawenlied) kicsit önéletrajz is. Tárgya: Ausztria fel omlása és a keletkező Csehszlovákia első évei. Diákok a főszereplők: fiatal életek a háborúban és a forradalomban, diákok, akik megtalálják az utat a munkásság harci soraiba. Ezek a fiatalok az első napok lelkesedése és kébulata után hamar észreveszik, hogy a „forradalom" nem volt forradalom, hogy a bolt a régi maradt, csak a címtábla változott: „az egyetlen lehetőség a világot alaposan megváltoztatni — elmúlt". Az idillnek vege, az illúziók elszálltak, a diák látja a „munkásvezérek" árulását, az utcaharcok, sztrájkok, börtönzések másról beszélnek. És ezt a ueszédet érti meg a diák, már ott van ő is a tüntetők között, a rendőrök már öt is üldözik. Fut a megvert sereg, de újra sorakozik: „Hátuk mögött a vereség, de előttük a győzelem ... és egyszer csak azt veszem észre, hogy hozzájuk tartozom és hogy r-''sze, vércsöppje lettem egy viharosan lélegző harcoló testnek" Weiskopf e test részeként lett részese harcnak és üldözésnek, vereségnek és győzelemnek- Írásai a húszas években nem egyszer mozgósítják az első csehszlovák köztársaság ügyészeit. 1932-es kárpátaljai riportomból, elkobzott kis könyvemből — „Az éhség leg"ndájé"-ból is idézhetek egy Weiskopfra vonatkozó adalékot' ..Itt él tovariš Bednár, aki ebből a h'tieg, kenyértelen emberkoporsóból, lyutáról, az éhség delegátusaként került el Berlinbe a Nemzetközi Munkássegély kongresszusára. Ő mutatta meg először a világnak a lócitromkenyeret, az ő szavai voltak az elsők, melyek felrázták a világot. Az állatként kezelt verhovinai Berlinben úgy beszélt hogy a német nyelvű prágai kormánylap, a Prager Presse, kénytelen volt denunciálni: nem a verhovinai beszélt ott, de — verhovinai parasztnak maszkírozva — F. C. Weiskopf, az író!" — Weiskopf, mint az éhség delegátusa!: a csehszlovák korn.ánysajtó hazugságával akaratlanul is fején találta a szöget. Weiskopf az élet megkínzottjainak, a szegénység éhezőinek volt mindig és mindenütt a szóvivője. A csehszlovák tőkések jói tudták, hogy kivel állanak szemben! De tudta Hitler is! 1933-ban indiánusai a berlini máglyán égetik el Weiskopf könyveit. De az író az erősebb. A hite az erősebb és ez a munkásosztályba vetett hite iratja meg vele feledhetetlen és erőtudatosító történeteit melyek fsszegyűjtve „Az erősebbek" — „Epizódok egy földalatti harcról" címen jelentek meg. Ezek a kis F. C. W.-vel szignált írások, ezek az anekdota hangján előadott kis műremekek, melyeket titokban másolva terjesztettek a német éjszakában, jól célzott pofonként hatottak a nácik hatalmi bizonyosságban: erősítettek és lázítottak. Annak idején az „Az Üt" is közölt ezekből néhány erősítő bizonyságot. Weiskopf antifasizmusát konok hit és izzó gyűlölet hevítette. Kétszeresen érezte a nácizmus nyomását: mint csehszlovák gondot és mint német gyalázatot. Jól ismerte a fasizmus lényegét, militáns barbarizmusát, legfőbb erkölcsi törvényét: a háborút. A háborút, mely embert kisebbít és embert zülleszt, a háborút, mint a harács nagy kísértőjét. Emigrációjában írt regénye „A megkísértés" címet viseli. Weiskopf egy német nő történetét beszéli el. Mindennapi regénytéma és könyve mégis a német változások alaplényegének: az uniformiskomplekszumnak lesz forrásmüve. Nevetve, csodálkozva, majd döbbent értetlenséggel reagál itt egy nő férje hirtelen jött „ébredésére", mely nem más, mint uniformisnémetség: csizmalelkület... A csizma él csupán, az uniformis, és mindaz, ami hozzátartozik, az, ami az embert idegenné teszi, érthetetlenné, ami a közösséget megrontja és az emberi vonatkozásokat kiküszöböli. Lizzyt ismeretlen érzés fojtogatja: a díványt, ahol egy perccel előbb még a férje ült, „az uniformis", ronggyal kezdi dörgölni: „pedig jól tudta, hogy nem a barackszínű díványbársonyról van szó, nem foltról, de valami másról, nagyobbról." Valami másról, nagyobbrói, amit talán csak évek munkájával lehet a fasizált németség lelkéből kidörzsölni. így, ilyen finom utalásokkal dolgozott Weiskopf, amikor be akarta bizonyítani, hogy a német pokolban a nő volt az emberibb, az erősebb, az ellenállóbb. A férfit legyőzte a kisértő uniformis. A nő egyedül maradt és mégsem egyedül: „Lizzy mosolyog Tudja, hogy van egy út. Mindenki külön járja és mégis tudja, hogy nincs egyedül." Weiskopf, mint egy nagy közösség tudatos szószólója sohse lehetett egyedül. Ott volt mindenütt, ahová az író ébresztő, tudatosító szava elérhet. Halála egy nagy közösség vesztesége. Csehek és németek, szlovákok és magyarok, franciák és lengyelek, kínaiak és szovjet emberek egyformán adózhatnak tisztelettel emlékének: az egész békefront! A béke, a béke: ez volt Weiskopf utolsó éveinek főgondja. A béke, mint a fasizmus ellenszere. Befejezetlen regény trilógiája is ezt célozta. Csak az első két kötet jelent meg „Búcsú a békétől" és „Az idő gyermekei" címen. A harmadik kötet töredék maradt: Címe: „Háborútól háborúig". Hogy ez be ne következhessen, ezért élt és írt Weiskopf. A két első világháború tudója minden erejével, emberségével és felháborodásával feszült itt a harmadik lehetősége ellen. És itt, e szándékba kapcsolódik bele emlékezően ýs áldón az őt sirató olvasó, író és kortárs. Itt kezdődik a mi munkánk. Weiskopf művének vállalása nem jelent mást, mint munkájának folytatását: a béke megtartását, a háború hatálytalanítását. Meg kell akadályozni, hogy utolsó töredékének címe „Háborútól háborúig" — valóra válhasson. Weiskopf életművének koronája csak a békefront győzelme lehet! FÄBRY ZOLTÁN Az olvasásról A szépirodalom szerepe a nevelésben Az olvasás művészet, mondták a régi világban, amikor komoly, értékes szépirodalmi művek olvasása a kiváltságos osztályok előjoga volt. Változott a világ, változott a kiváltságosak előjoga is, de az a mondás, hogy az olvasás művészet, • ma sem vesztette el érvényét. Csak másult, módosult — a könyvek új olvasója mást keres és mást talál benne, mint a tegnap olvasója. Ma a jó könyv elsősorban a dolgozó ember kezébe kívánkozik és helyesen jegyezte meg az írók nevében Ján Drda pártunk X. kongresszusán: az írók büszkék rá, hogy első és legnagyobb olvasójuk a munkásosztály és a dolgozó nép. Valóban büszkeséggel és örömmel töltheti el az írót és a kultúra minden munkását, hogy a könyveket azok olvassák, akiknek az író szánta őket, és hogy hazánkban soha annyi könyvet nem olvastak, mint napjainkban. „Az ember értelmének és akaratának nevelésére nemcsak a természettudomány, hanem — ugyanolyan vagy még nagyobb mértékben — a szépirodalom is hatékony eszköz", írja Makszim Gorkij a könyv, a szépirodalom nevelő, embert alakító, jellemet formáló jelentőségét felmérve. De vajon eléri-e a szépirodalmi mű ezt a nevelő és jellemet formáló hatást, ha az olvasó nem néz az alkotás mondanivalójának mélyére, nem fogja fel értelmével és szívével, hogy az író műveltté, gazdagabb szemléletűvé, jobbá akarja tenni, hogy mindezzel teljesebbé váljon az élete. Az olvasás művészete ezzel az egyszerű felismeréssel kezdődik és folytatódik annak ' a ténynek megértésével, hogy a jó könyv elsősorban az élet lényegének tükrözője. Mit mutat ez a tükörkép az olvasónak? Mutatja, hogy új életünk eseményekben gazdag, szélesen áradó, mélységeket és magasságokat felölelő, tele van hatalmas törekvésekkel, vágyakkal és szenvedélyekkel. Küzdelmekkel, melyek az új emberért, a jobb emberiségért, az építésért, a békéért folynak, szenvedélyekkel és vágyakkal, amelyek nemesek és acélossá edzik az embert. Nézzünk csak néhány példát. Az utolsó évek egyik legolvasottabb könyve Solohov „Üj barázdát szánt az eke" című regénye volt. Ki a hőse ennek a nagy művészi erővel megírt műnek ? Röviden felelhetünk: az új ember! Az ember, aki előtt tudatossá válik az élet igazi célja és értelme, aki a földért, a hazáért, a közösségért, az egész emberiség javáért száll harcba. Dávidov — Solohov regényének hőse — nem született máról holnapra. Ez az új ember vérben és vasban fogant, forradalmak tüzében edződött, Ínséges évek harcaiban, kemény, áldozatos munkában nevelődött. Ez a Lenin pártja teremtette új ember nagyszerű ügyet szolgál, a szövetkezeti gazdálkodás, a jólét torsának ügyét. Pavel Korcsagin, Nyikolaj Alekszejevics Osztrovszkíj ugyancsak sokat forgatott és sokszor megvitatott „Az acélt megedzik" cimű regényének hőse vagy Gorkij ,.Anya" című halhatatlan remekének Pavel Vlaszovja vajon nem ugyanezeket a nagy erényeket példázzák-e előttünk? Ha ma a Szovjetunió nagynevű építőiről, kolhozainak munkában éfcnjáró parasztjairól, a gyárak és bányák sztahanovistáiról, az fí/emek élmunkásairól, irányt mu s tó művészekről, atomtudósokról haľunk és arMinszkben, Bakuban és Taskentben a legközelebbi években új filmgyárak épülnek. * • » Alfréd Stőger rendező Bécsben befejezte Goethe „Goetz von Berlichinger." című színmüve alapján írott filmjét. * * * Ezekben a napokban Khorezmben, az ősrégi üzbég városban bemutatták Shakespeare tragédiáját, az Othellot. A khorezmi színház ugyancsak üzbég nyelven előadja Schiller „Ármány és szerelem" című drámáját és Moliére „Scapin furfangjait". Kulturális hírek A napokban visszatért Jugoszláviából a csehszlovák Állami film küldöttsége, amely a. jugoszláv filmvállalattal kétoldali szerződést kötött filmek behozatalára és kivitelére. A szerződés nemcsak játékfilmekre, hanem szak-, báb-, rajz- és dokumentumfilmekre, valamint híradókra is vonatkozik. Az első filmek közt, amelyek Jugoszláviában bemutatásra kerülnek, szerepelnek Otokár Vávra, „Ján Hus" című színes filmje, továbbá a.,Fróna" „Jön a cirkusz", és „A vér titka". Köztársaságunkban rövidesen a jugoszláv filmprodukció legfrissebb alkotásait láthatják mozilátogatóitik. Wlodzimierz Haupe, ismert lengyel rendező Andersen „Amit a hold mesél" című meséje alapján bábfilmet készít. A film a nagy dán meseköltő szobájában, Párizs utcáin és Versaillesben játszódik le. Martin Hellberg, a Német Demokratikus Köztársaság egyik legnevesebb filmrendezője, megkezdte a német Dózsa György, Thomas Műnzer életéről szóló történeti film forgatását. A film forgatókönyvét Friedrich Wolf, a két évvel ezelőtt elhúnyt nagy német drámaíró készítette. ról olvasunk, hogyan munkálkodnak azon, hogy a békének ez az erődje hogyan építi az emberiség aranykorát, úgy érezzük, hogy ír.indcnoen és mendenütt az a szovjet eaiber van jelen, akinek jellemét Gorkij és Csehov, Osztrovszkíj és Solohov, Alekszej Tolsztoj, Makarenko és a többi nagy író és költő segített ilyen példaadóvá kialakítani. Az olvasás feladata és művészete ezt megérteni, levonni a tanulságokat, bátorságot, önfeláldozást, bolsevista következetességet és kötelességtudást, a haza forró szeretetet, a munka határtalan megbecsülését, az alkotó ember iránti tiszteletet tanulni tőlük. Még a tél folyamán az egyik -ilvasóvitánkon történt, hogy egy harminc, év körüli kőműves szót kért. Keresetlen szavakkal elmondott--., hogy a vita anyagát képező regényt ő ;s elolvasta. — Nehezen vergődtem át a könyv első fejezetein — idézzük szavait szó szerint. — Sokszor vissza kellett lapoznom, hogy megértsem. De minél tovább jutottam, annál jobban lekötött. Néha úgy éreztem, hogy magamat, az én életemet látom, ez velem esett meg. Néha meg azt gondoltam, ezt kellett volna nekem is tennem, ilyennek kellene lennem.... Tetszett a könyv, nagyon tetszett. Nem restellem bevallani, hogy ez volt az első regény, amit életemben elolvastam. És én megfogadom, hogy ezentúl mindig olvasni fogok! Mondhat-e valaki többet egy szépirodalmi mű nevelő hatásáról? Vallhat-e szebben és mélyebben egy regényről, amely azzal a célzattal íródott, hogy tükröt tartson az ember elé: nézz a mélyére, ilyen is lehetnél, csak .akarnod kellene. Minden adottság megvan hozzá, hogy a könyvek hőseihez hasonlatos légy! Nincs olyan író, akinek közömbös volna az olvasó véleménye. Tanulság számára, amit mond, hiszen csak úgy lehet hasznára az embernek, ha ismeri a visszhangot, amit műve keltett- Ha ez a visszhang olyan teljes, mint a kőműves esetében történt, csak a meghatottság érzésével gondolhat rá. A megértés és hála, amit az író az olvasótól kap, arra ösztönzi, hogy versben, regényben, színdarabban még teltebben hirdesse az emberiség szabadságának szépségeit, hogy még nagyobb műgonddal, még mélyebb megértéssel és tudással beszéljen a múltról és igazabban, melegebben fejezze ki a kort, amelyben él. Népünk jogoal követeli, hogy az író kendőzés nélkül, szívvel-lélekkel feleljen azokra a kérdésekre, amelyek foglalkoztatják. Joggal kéri, hogy ne legyen krónikás, aki az ember életét utólag megfesti, hanem a jövő kifürkészőjeként gazdagítsa és új távlatokat tárjon előtte. Ez a kölcsönös hatás, az író és olvasó termékeny kapcsolata világosan mutatja azt is, hogy a könyv nem csupán árucikk, amely közszükséglet kielégítését pontosan úgy szolgálja, mint a villanyvasaló, a zsebkés vagy cipőfűző. Kulturális forradalmunknak ez az eszköze valóban nem olyan árucikk, .amellyel hozzáértés nélkül sáfárkodni lehet. Ezért nem lehet közömbös előttünk, hogy a könyvek elosztásával megbízott vállalat miként intézkedik, hogyan gondoskodik arról, hogy megfelelő könyvek megfelelő kezekbe kerüljenek. Olvasóesték és könyvviták alkalmából gyakran tapasztalhattuk, hogy ez az elosztás nem egyszer felületes és gondatlan. Ipolyságon a rendezőknek a besztercebányai könyvesboltokban kellett a vita tárgyát képező könyvet felhajszolniok. Királyhelmecen is alig akadt néhány példány a megvitatásra kerülő könyvből. De tucatjával idézh tnők a gondatlanság és pontatlanság példáit. Mi a maguk részéről természetesen nem érjük be azzal, hogy a könyv puszta árumivolta ellen szóljunk és a pontatlan elosztást bíráljuk. Feladatunk szorosabbá fűzni a kapcsolatot az olvasóval, egyrészt, hogy jobban tájékozódhassunk igényeiről, másrészt, hogy mi is űtbaigazíthasuk. Ugyanakkor könyvtárainkban, üzemeink klubjaiban, az iskolákban is utána szeretnénk nézni, vajon dolgozóink és tanulóink megkapják-e azokat a jó és hasznos könyveket; amelyek jól és hasznosan útbaigazítanak és nevelnek. E. V. 4