Uj Szó, 1955. szeptember (8. évfolyam, 210-235.szám)

1955-09-13 / 220. szám, kedd

2 III szo '1955. szeptember 13. Akik a béke megszilárdítására törekszenek, egyetértenek abban, hogy rendezni kel! a Szovjetunió és Nyugat-Németország kapcsolatát (Folytatás az 1. oldalról.) hogy a problémát célszerűtlen a mostani tárgyalásokon megvitatni. Mi teljes mértékben osztjuk azt a véleményt, hogy a német újraegyesítés problémájának megoldása a német nép fontos nemzeti feladata. A szovjet kormány változatlanul amellett volt és amellett van, hogy Németország egységes, békeszerető, demokratikus államként egyesüljön. Kérjük önöket, ne higgyenek azoknak, aki'k a dolgot úgy tüntetik fel, mintha a Szovjetuniónak aggályai lennének Németország békeszerető és demokratikus államként való újraegyesítését illetően. A kancellár úr tegnapi beszédének a szóbanforgó kérdésről tett egyik kijelentése miatt szükségesnek tartjuk ezt a magyarázatot Nem lennénk teljesen nyíltak, ha pem mondanánk meg, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása óta olyan akadályok merültek fel Németország nemzeti újraegyesítésének útján, amelyek elkerülhetők lettek volna, önök jól tudják, hogy a Szovjetunió több alkalommal figyelmeztetett erre abban az időben, amikor a párizsi egyezményeket tárgyalták. Ezen egyezmények értelmében a Német Szövetségi Köztársaság olyan csoportosulásokba lépett, mint az Északatlanti Tömb és a Nyugateurópai Unió, most pedig végrehajtják Nyugat-Németország remilitarizálását. Senki előtt nem titok, hogy ezek a katonai csoportosulások a Szovjetunió és néhány más békeszerető európai ország ellen irányulnak. Ezt a tényt nem lehet megcáfolni a szóbanforgó katonai csoportosulások állítólagos védelmi jellegéről hangoztatott szavakkal. A Szovjetunió kénytelen számolni a kialakult helyzettel. Ennek ellenére, mi lehetőségeket keresünk a felmerült nehézségek leküzdésére, és arra, hogy módot találjunk akár fokozatosan véget vetni minden európai katonai csoportosulásnak. E céloknak felel meg az a javaslat, amelyet a Szovjetunió az összeurópai kollektív biztonsági rendszer megteremtésére terjesztett elő. Az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésének útján — amely Európában a katonai csoportosulások felszámolásához vezetne — sokkal biztosabb eszközt lehetne találni a német probléma megoldására, beleértve Németország egysége helyreállításának feladatát is. Szó esett itt a négy hatalomnak a német kérdés megoldása terén fennálló kötelezettségeiről. Ezzel feltétlenül egyet kell érteni. A Szovjetunió mégis mindig elismerte, hogy a német kérdés megoldása, beleértve Németország újraegyesítésének feladatát is, mindenekelőtt maguknak a németeknek az ügye, az adott körülmények között tehát a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság együttes erőfeszítésének ügye. Ismeretes, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban a lakosság túlnyomó többsége osztja ezt a véleményt. Teljességgel érthetetlen lenne, ha ezt a véleményt a Német Szövetségi Köztársaság figyelmen kívül hagyná. Mi mégis úgy tudjuk, hogy a Németország mindkét részében élő németek meg tudják találni a közös nyelvet, találnak arra időt, hogy találkozzanak egymással, hozzáfognak ahhoz, hogy együttesen előmozdítsák a német kérdés megoldását, legyűrve ezen az úton a meglevő nehézségeket. Reméljük, hogy a köztünk folyó jelenlegi eszmecsere hasznos szolgálatot tesz mind az egész német kérdés megvizsgálásának ügyében, mind pedig közvetlenül, a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság kapcsolatainak rendezése ügyében. Adenauer úr nyilatkozatának befejező részében megerősítette: a szövetségi kormány készséggel vitatja meg a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság diplomáciai, gazdasági és kulturális kapcsolatai megteremtésének kérdéseit. Adenauer úr azonban még nem juttatta kifejezésre véleményét a Szovjetunió kormánya által beterjesztett arra vonatkozó javaslatról, hogy létesítsenek diplomáciai kapcsolatot országaik között, s hogy a Szovjetunió létesítsen Bonnban, a Német Szövetségi Köztársaság pedig Moszkvában nagykövetséget és cseréljenek nagykövetet. Szeretnők megtudni a Német Szövetségi Köztársaság kormányának e javaslatra vonatkozó véleményét és válaszát. N. Sz. Hruscsovnak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége tagjának beszéde Moszkva. (TASZSZ) — Szívesen fűznék néhány megjegyzést Adenauer szövetségi kancellár úr és von Brentano külügyminiszter úr beszédéhez. A kancellár úr beszédében azt mondotta, hogy a szovjet csapatok, amikor megtámadták Németország területeit, állítólag szintén elkövettek bűntetteket. Ezt mi kategorikusan tagadjuk. A szovjet csapatok, amikor kiűzték a megszállókat területükről, azért üldözték őket, mert azok nem adták meg magukat. Ha csapataink nem üldözték volna őket, az ellenség magához tért volna és betörését megismételte volna. Ezért a szovjet csapatok nem állhattak meg félúton, el_ kellett érniök céljukat — szétzúzni az ellenséget. Amikor a szovjet katonák folytatták a német — fasiszták által kirobbantott háborút és elpusztították az ellenséget, ezzel szent kötelességet teljesítettek népük iránt és vérüket ontották. Vájjon bűntett ez? Ha bármilyen katonaság megtámadná Németországot és a német csapatok a védelemből támadásba térnének át, Iehetne-e ezt bűntettnek nevezni? Ez a nép szent kötelessége. Ezért úgy vélem, hogy itt sértő kijelentés hangzott el a szovjet csapatokról. Ez kényszerített engem első megjegyzésemre. A Szövetségi Köztársaság kancellár és k lügyminiszter urai beszédeikben kijelentették, hogy sok család semmit sem tud hozzátartozóiról. Mi megértjük, mit élnek át ezek a családok — az apák, anyák, gyermekek és asszonyok. Legyen azonban önöknek bátorsága rámutatni az igazi bűnösökre. Ki bűnös abban, hogy sok családfenntartó és hozzátartozó nem tért vissza családjához? E szenvedések Hitlernek és bandájának lelkiismeretét terhelik. Ha sok német elpusztult is, a szovjet emberek közül sokkal több pusztult el. Kihez menjünk mi panaszkodni? Egyes államférfiak Olaszországban, amely ellen a Szovjetunió sohasem lépett fel, szintén igényt támasztanak velünk szemben azzal kapcsolatban, hogy számos olasz katona, akik együtt harcoltak a német fasisztákkal, velük együtt nem tért háza. Hol vannak a mi katonáink? — kérdezik. Szovjetországban vannak eltemetve. Nem mi voltunk azok, akik a háborút kezdtük. Ezért nem a mi bűnünk, hogy sokan nem tértek vissza családjaikhoz. Az emberek millióinak halála kellene, hogy figyelmeztetés legyen, hogy ez a jövőben ne Ismétlődjék meg. Ha bárki megkísérli a jövőben megismételni azt, amit Hitler igyekezett megvalósítani, akkor ez ugyanúgy fog végződni, sőt lehet, hogy még sokkal súlyosabban. Szeretném, ha helyesen értenének meg engem a Német Szövetségi Köztársaságot képviselő urak. A kérdéseket nyugodt légkörben nyíltan és őszintén kell megtárgyalnunk. A tárgyalások folyamán nem szabad bármilyen ingerültség érzéséből kiindulnunk, annál kevésbé pedig a bosszú érzéseiből. Az ingerültség és a bosszú rossz tanácsadó. Ezt meg kell érteni. Természetesen, nem kerülhetjük el teljesen azt, ami volt, de a kérdések megoldásában elsősorban nem a múltból, hanem a jövőből kell kiindulni. És a jövő megköveteli tőlünk, hogy jó baráti kapcsolatokat vegyünk fel a szovjet nép és a német nép között. Bátorkodom mégegyszer foglalkozni Németország egysége felújításának kérdésével, amelyről itt volt szó. Mi megértjük, mily fontos kérdés ez a német nép számára. Önöknek azonban meg kell érteniök a dolog másik oldalát is. Mi becsületesen és egyenesen figyelmeztettük a német felet, hogy a párizsi egyezmények és a Német Szövetségi Köztársaság belépése az Északatlanti Szövetségbe elzárják az utat e kérdésnek a legközelebbi időben való megoldásához. Legyünk őszinték. Mi nem kezdhetjük meg e kérdés megoldását olyan módon, ahogyan önök szeretnék megoldani. Ma Németország egyesítéséről abban az értelemben van szó, hogy az egyesített Németországnak be kell lépnie az Északatlanti Szövetségbe és — az Északatlant; Szövetség a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen irányul. Ezt megerősítették az összes eddigi események. Ezt megerősíti az a tény, hogy elutasítottak bennünket, amikor kijelentettük, hogy be akarunk lépni az Északatlanti Szövetségbe és azért utasítottak el bennünket, mert ezt a tömböt a népi demokratikus országok ellen alakították meg. Ha megalakul egy ellenünk irányuló szervezet, akkor nekünk, államférfiaknak mindent meg kell tennünk, hogy az gyengébb, nem pedig erősebb legyen. Ez jogos óhaj. Ha a Német Szövetségi Köztársaság belépett az Északatlanti Szövetségbe, míg a Német Demokratikus Köztársaság nem tagja az Északatlanti Tömbnek, akkor ostobák volnánk, ha elősegítenénk azt, hogy az Északatlanti Szövetségbe bekerüljön az egész Németország és ezáltal megerősödjenek az ellenünk irányuló erők. Meggyőződésem, hogy ha ilyen helyzetbe kerülne a Német Szövetségi Köztársaság, akkor vezető tényezői épp úgy cselekednének, mint ahogy mi cselekszünk, és cselekedetük jogos volna. Mi tehát a kiút az előállott helyzetből? Napirendre tűzni ma a párizsi egyezmények anullálásának kérdését, erre késő van. Az egyezmények fennállanak és senki sem egyezne ebbe bele. Napirendre tűzni azt a kérdést, hogy a Német Szövetségi Köztársaság lépjen ki az Északatlanti Tömbből, szintén nem volna reális, mintegy ultimátumként hangzana a mi részünkről. Mi ezt a kérdést nem tűzzük napirendre. Ezért a szovjet kormány a jelenlegi időszakban kialakult reális helyzetből indult ki, amikor javaslatát benyújtotta, hogy vegyék fel a diplomáciai kapcsolatokat a Német Szövetségi Köztársasággal és teremtsék meg az előfeltételeket a két ország közötti kereskedelem kedvező fejlődésére és e téren nagy lehetőségeink vannak. A Német Szövetségi Köztársaság, amely hatalmas iparral rendelkezik, a Szovjetunióban előnyös megrendeléseket nyerhetne. A Szovjetunió gazdag ásványi nyersanyagokban és mezőgazdasági nyersanyagokban. Ezért országaink — a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság — nem vetélytársak. Egyik- nyugati államban sem találnak önök olyan kedvező feltételeket a gazdasági és kereskedelmi k&pcsolatokra, mint amilyenek országaink között fennállanak. A kereskedelem az önkéntességen alapszik. Ha van árujuk, amit el akarnak adni, s ha előnyös önöknek azt eladni — adják el. Mi így teszünk. Jla nem előnyös önök számára a velünk való kereskedelem fejlesztése — nem szükséges. Mi enélkül is megvagyunk. A mi gazdaságunk sikeresen fog fejlődni a Nyugat-Németországgal való kereskedelem nélkül is. Ezt azért mondom — és önök előtt ez szintén ismeretes —, mert a szovjet ország oly nagy kiterjedésű, saját hatalmas ipara és ásványi nyersanyagai, mezőgazdasági nyersanyagai vannak, pompás munkásosztálya és kolhozparasztsága van, a tudósok és mérnökök jő kádereivel ren- 1 delkezik. Ha azonban kereskedelmi kapcsolatokat tartanánk fenn önökkel, az elősegítené mind a szovjet ország, mind a Német Szövetségi Köztársaság gazdaságának fejlődését. A kulturális kapcsolatok kérdé e, Ügy vélem, hogy erről a kérdésről nem kell sokat beszélni, mert nyilvánvaló, hogy az ilyen kapcsolatok előnyösek kapcsolataink sokoldalú fejlődésére. Ez a mi álláspontunk. Bátorkodom kijelenteni, hogyha tisztelt partnereink most még nincsenek felkészülve arra, hogy a diplomáciai, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok felvételéről velünk tárgyaljanak és megegyezést elérjenek, ha várni akarnak, úgy vélem, lehet várni — bennünket nem szorít a cipő —, bár azt mondanám, hogy ennek az állapotnak meghosszabbítása, amikor is két nagy országunk között nem állanak fenn diplomáciai kapcsolatok, nem éppen észszerű. A német nép érdekei és a Szovjetunió népeinek érdekei is megkövetelik az országaink közötti kapcsolatok normalizálását. Ez lehetővé tenné számunkra, hogy kölcsönösen jobban megismerjük egymást, lehetővé tenné a bizalmatlanság leküzdését. Mindez felétele volna a német állam újraegyesítésének. Mi ismerjük az önök álláspontját, mindkettőnk érdeke a kapcsolatok normalizálása, a feszültség enyhítése. Ezért célszerű volna az érintkezést felvenni a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság között. Nem a mi dolgunk, hogy önöket rábeszéljük, milyen feltételek között kell ennek megtörténnie. Ha önök ezt óhajtják, az utat is megtalálják ehhez. A szovjet kormánynak egy célja van — az egész világ békéjének biztosítása. Nem keresünk más utakat, mint a baráti kapcsolatok megteremtését és nem akarjuk, hogy ezek a kapcsolatok más államok ellen — Nagy-Britannia, Franciaország, az Egyesült Államok, vagy bármilyen más állam ellen irányuljanak. Ez nem a mi politikánk. A Szovjetunió a Német Szövetségi Köztársasággal normális baráti kapcsolatokat akar kialakítani és ugyanilyen kapcsolatokat akarunk teremteni államunk és Nagy-Britannia, Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok, valamint a világ összes többi országai között. K. Adenauer kancellár nyilatkozata Miniszterelnök úr, engedje meg, mielőtt átadom a szót a külügyminiszternek, hogy foglalkozzam az ön kijelentésének néhány pontjával és válaszoljak rájuk. üdvözlöm önnek azt a kijelentését, mely szerint azt az álláspontot foglalják el, hogy valamennyi kérdést teljes nyíltsággal tárgyaljunk meg. Igen. Ez valóban így van. Ha mindazok után, ami történt, ismét megvan itt a törekvés a kapcsolatok normalizálásának elérésére, először nyíltan meg kell mondani mindazt, ami szívünkön fekszik. Ön, miniszterelnök úr, beszéde elején ecsetelte a szovjet nép szenvedéseit a múlt világháborúban. Nyíltan elismerem, hogy ez a háború rendkívül súlyos szenvedéseket hozott a szovjet nép számára. Ha azonban ön azt mondja, hogy a német nép más helyzetben volt, akkor bátorkodom önt figyelmeztetni arra, hogy Hitlert és híveit nem lehet azonosítani a német néppel. A német nép jelentősen nagy része belső megyőződésből elítélte a hitlerizmust, elítélte ezt az egész háborút és elsősorban a hitlerizmus által elkövetett gaztetteket. Lehet, hogy önök erre azt az ellenvetést teszik, hogy a német népről, csak mint egységes egészről lehet beszélni. Feladatunk éppen abban ál, miniszterelnök úr, hogy most megegyezést érjünk el a német népnek azzal a részével, amely most is, mint mindig azelőtt, utálattal fordul el mindezektől az akcióktól. Továbbá azt mondotta ön, hogy Németországban az „erőpolitikáról" beszélnek. Ügy vélem, hogy itt nagyon fontos meg nem értésről van szó. Németországban senki sem képzeli, hogy a Szovjetunióval az „erő helyzetéből" lehet tárgyalni. Azt hiszem, hogy mindezen kérdéseknél szem előtt kell tartani az egész világhelyzetet és az egész európai helyzetet és nem csupán a Szovjetunió és a Szövetségi Köztársaság közötti kapcsolatokat. Nem lehet megfeledkezni államunk védtelenségéről, amely nélkülöz minden biztosítékot. A Szövetségi Köztársaságot teljesen lefegyverezték és megszállták és a bizonytalanság, a fenyegető konfliktusok állapotában volt. Az olyan nem nagy országoknak is, mint a Szövetségi Köztársaság, szükségük van arra, hogy lehetőségük nyíljék védekezni éppúgy, mint ahogy ennek a szükségességnek alávetette magát az NDK is. Miniszterelnök úr, ön beszélt továbbá a hadifoglyokról. Bátorkodom önt figyelmeztetni arra, hogy tegnapi beszédemben a „hadifogoly" kifejezést egyáltalán nem használtam. Tudatosan tértem ki e kifejezés előtt. Ha figyelmesebben megvizsgálja, mit mondottam, megállapíthatja, hogy inkább az összes „visszatartott" személyekről beszéltem. ön „háborús bűnösökről" és a szovjet bíróságok ítéleteiről beszélt. Analóg eseteink vannak az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával és Franciaországgal valő kapcsolatainkban is. Ott azonban megértették, hogy ezen országok bíróságainak ítéletei, amelyeket a háború utáni első időszakban hoztak, nem voltak mentesek e korszak légköre emocionális csökevényeinek befolyásától és hogy a tanuk is e befolyás alatt állottak és hogy ezen egész időszak légköre nem volt alkalmas ítéletek hozatalára úgy, mintha ezeket az ítéleteket az egész tényleges anyag nyugodt megvizsgálása után hozták volna. Ebből levonták a következtetéseket és csaknem valamennyi elítéltnek megkegyelmezés útján lerövidítették magas büntetését. Miniszterelnök úr, bizonyára ismert ön előtt, hogy a londoni Times azt írta, hogy mi ezeken a tárgyalásokon bizonyos mértékig az antik hírnökök szerepében lépünk fel, akik közül mindegyik hangoztatja a másik előtt azokat a hiányosságokat, amelyeket a másik félnél kiküszöbölni szeretne. Én úgy vélem, hogy nem kellemes ebben a szerepben fellépnünk, hogy teljes őszinteséggel arra kellene törekednünk, hogy nyugodt tárgyalások útján valóban megegyezést érjünk el. Igaz, hogy a német csapatok betörtek Oroszországba. Igaz, hogy sok minden rossz történt, igaz azonban az is, hogy az orosz hadseregek később védelemben — ezt feltétlenül beismerem — Németországba jöttek és akkor Németországban a háború alatt számos borzalmas eseményre került sor. Ügy vélem, ha kapcsolataink új időszakáóa akarunk lépni és ez igazi óhajunk, akkor nem szabad nagyon távol visszatekintenünk a múltba, másként csupán akadályokat állítanánk fel. Az új korszak kezdete előfeltételeként megköveteli a lélektani tisztogatást is. Miniszterelnök úr, bátorkodom emlékeztetni tegnapi beszédemnek egy, vagy néhány mondatára, amelyekben azt mondottam, hogy a német nép politikai újjászületése alkalmával szerencsétlenségére olyan nemzetközi helyzetbe került, amelyet a négy nagyhatalom közötti ellentétek jellemeznek. Kérem, tartsa szem előtt, hogy nehézségeink jelentős része abból keletkezett, hogy a négy győztes nagyhatalom az idők folyamán eltérő politikát folytatott. Feltételeiem, hogy tegnap eléggé világosan és érthetően megmondottam, hogy mi az európai biztonsági rendszer megteremtését szükségesnek tartjuk, és hogy mi is megteszünk mindent, ami erőnkben áll az ilyen rendszer megteremtésére, amely valamennyi félnek biztonságot nyújt és valóban elhárítja a háborút. Ha megengedik, most átadom a szót von Brentano szövetségi külügyminiszter úrnak. (Folytatás a 3. oldalon.)