Uj Szó, 1955. szeptember (8. évfolyam, 210-235.szám)

1955-09-08 / 216. szám, csütörtök

1955. szeptember UISZ0 5 JÚLIUS FUCÍK: ABHAZIA A HAJÓGYÁRBAN Ma 12 éve, 1943. szeptember 8-án végezték ki Július Fucikot Hitler pribékjei. Először az Izsák-templom kupoláját látod. Aztán a Putyilov-müvek kéményeit. Végül a hajógyárat. Így bontakozik ki előtted Leningrád képe. Utolsónak marad a hajógyár De addigra már befutsz a kikötőbe, már nem próbálsz türelmetlenül, lábujjhegyre ágaskodva útitársaid feje felett előrenézni, már nem forgolódsz váratlan kérdésekkel a hajóskapitány körül, aki gondolatban talán éppen számot ad magának útjáról, már ott állsz felkészülve a fedélzeten, hogy elsőnek szállj partra, ha fel nem tartóztatna a kíváncsi GPU. Ügy döntöttünk, hogy betartjuk ezt a sorrendet. Legelőször is felmásztunk a sötét lépcsőkön az Izsák-templom kupolájába és szétnéztünk a város felett melynek helyén egykor tenger volt, kihajoltunk az alacsony korlátul és szinte szédültünk az alattunk fenyegető mélységtől. Aztán végigmentünk a Vörös Putyilov-műveken. Utolsó volt a hajógyár. A Balti Hajógyár, polgártárs.! Gyors villamoson jöttél idáig a Proletárgyőzelem útján, a kapu nyitva áll, de a szocialista munkaverseny eredményeit mutató nagy tábla, melynek számai félnaponként változnak, megállásra késztet, azután végigjárod a műhelyeket, vagy az állványzatokon mászkálsz az épülő hajók körül. Fent rátaláltunk az öreg ácsra, ül, lábait szétveti, ácsol, és az emelődaru csigái úgy repkednek körülötte, mint a kánya a kiszemelt csirke körül. Beszélgetni kezd. Megszokott beszélgetés. Küldöttség? Honnan? Aztán pár szó a háborúról. És végül a munkáról. „Növekszünk" — mondja — „szépen növekszünk. Mikor itt huszonkét évvel ezelőtt elkezdtem ..." Hallod? Jól figyelj! Ez az. Ez Leningrád. Mondhatja-e valaki a rosztovi Szelmasban, vagy a sztálingrádi Traktorsztrojban: „Mikor itt huszonkét évvel ezelőtt"...! Húsz, tlz, öt év előtt sztyeppe volt Rosztov felett, sztyeppe volt Sztálingrád felett és te tágfanyílt szemekkel nézed az óriásmúhelyek ragyogó falait, mintha csoda teremtette volna ide valamennyit, túlságosan gyorsan, túlságosan gyorsan s túlerős a benyomás is, mintsem hogy megízlelhetnéd erejének minden forrását. De a Balti Hajógyár már húsz év előtt is dolgozott. Már a forradalom előtt. Mögötte a régi kapitalista üzemek története. Magán viseli a régi kapitalista vállalkozás kultúrájának nyomait. Ezért szól hozzád a legérthetőbb nyelven, távoli hazád gyárainak nyelvén. Összehasonlítunk. Nem a sztveppét az óriásüzemmel, hanem a gyárat a gyárral. Élünk, mondják. Nyomorúságosan éltünk a ^forradalom előtt, elvtárs. Tíz órát törtem magam ezen a helyen, és halálosan fáradtan mentem haza a pincelakásba, melyen minden tavasz rajta hagyta nedves

l nyomait. Kislányom meg is halt ott tüdővészben, feleségemet pedig elemésztette a bánat. Most egyedül vagyok és ez szomorú dolog. De élek. Láttad kint azt az új házsort? Azok a mi lakásaink. Ügy lakunk, mint emberek, úgy élünk, mint emberek, hét órát dolgozom, minden ha-» todik napon pihenőm van, eszünk, alszunk tanulunk és szórakozunk és — kár, hogy nem vagyok már fiatal! Azt mondanám: szeretünk. Mint emberek, érted! Nem kell lopni az éleftől, hozzátartozik, alkotórésze, egészen magátólértetődő alkotórésze, ez « mi életünk. Nem tengődünk, hanem élünk. 1 És uralkodunk, mondják. Nem volt semmi jogunk. Nyúzhat tak bennünket és szólnunk sem volt szabad. Üthettek bennünket, és csendben kellett tűrnünk. Kidobhattak bennünket, és szó nélkül mehettünk haza, éhenhalni. Ha megszólaltál, becsuktak. Börtönt adtak az élniakarásért. Rádlőttek az élnivágyásért. És most, elvtárs, minden a miénk. Miénk az üzem, mi vagyunk a legfőbb urai, minden jog a mi kezünkben van. Akaratunk nélkül semmi sem történik. A tulajdonosok mi vagyunk. Az üzem vezetősége mi vagyunk. Az államhatalom — mi vagyunk. Senki sem fog bennünket kidobni. Mi tudjuk, mire van szükségünk. Senki sem fog ránk lőni. Nálunk a puska. Nem szenvedünk, uralkodunk. És dolgozunk, mondják. Nézd elvtárs, hogyan növekszünk! Négyezren voltunk, most nyolcezren vagyunk. Üj dokkokat építettünk. Üj műhelyeink, új gépeink vannak. A terheket, melyeket gerendákon görgettünk, most daru emeli. A forradalom előtt — és akkor jó konjunktúrának kellett lennie — négy hajót építettünk fel egy év alatt. Az idén tizenkét hajőt bocsátottunk vízre, jövőre pedig már tizenhatot. És láttad ott lent? Magunk építjük a Dieselmotorokat. Egyedül, semmi sem jön hozzá külföldről, minden a mi munkánk. Időt és pénzt is takarítunk vele. Büszkék vagyunk rá, mindent tudunk már. Ez a forradalom, elvtárs. Egész világosan láthatjátok itt. Igen, látjuk. És ezért is nem szeretnek bennünket — kiegyenesedik és kezével a tenger felé mutat — azok az urak ott. Ott —

vKronstadton túl, Helsingfors, ahol fasisztakezek éppen kommunista munkásokat végeznek ki, Reval, Riga, tele francia tisztekkel és a Balti-tenger, amelyen angol torpedórombolók cirkálnak. Láttátok, hogy mit csináltak az „Abháziával"? Nem. Elmondanám nektek. De most nem. Most dolgoznom kell. Hova kerülnénk a versenjítáblán? Este? Beleegyezik. De gyertek utánam. Pihenőnapom van, szabadnapom, értitek, elutazom. Pítyerhofba. Hova? . Pítyerhofba. A cárok székhelyére? Igen, mondja nevetve, a cárok székhelyére. Nekünk építették ott a palotákat. Eljövünk. A Fekete-tenger hullámai mohón nyaldossák a krimi és kaukázusi partokat. A jaltai kikötőben gyülekeznek az utasok. Szuhum kikötője fogadásukra készül. Ezerkilencszázharminc július utolsó napját mutatja a naptár.. Ma kellett volna első útjára kifutni a jaltai kikötőből a leningrádi hajógyár új hajójának, az „Abháziá"nak, a transzkaukázusi köztársaságok neveit viselő négy hajó egyikének. Az éles hajóorrot körülölelő hullámok szenvedéséből születik meg az út gyönyöre. Ma kellett volna kifutnia a jaltai kikötőből. És ezalatt, messze északon a Balti Hajógyár partjához simul oldala. Gyógyulófélben van nagy betegség után. Gyógyulófélben van súlyos sebéből. A sebet — az ottani urak ütötték rajta. Négy hónap előtt bocsátották vízre. Ifjú örömmel vetette magát a tenger hullámai közé és kecsesen ringatta oldalait, mikor csillogó gépházát és párnázott kabinjait szépítették. Az első hajó a négy közül útra készen állt. Éppen ebben az időben látogatók érkeztek. Néhány nyugati kapitalista a titkárával és a diplomáciai testület pár tagja. Hivatalos látogatás. Végigmentek a műhelyeken, látták az első szovjet Diesel-motorokat, felmásztak az épülő hajók körüli állványokra, és végül bementek az üde „Abházia" belsejébe. A hajógyár munkásai lelkesen mutogatták munkájukat. A legmodernebb típusú, tökéletes komforttal berendezett hajót. Olyan lelkesen mutogatták munkájukat, hogy megfeledkeztek az éberségről. Talán lehetetlennek tartották, hogy az ellenség gyűlölete meg ne hajoljon örömük, lendületük, alkotásuk előtt. Pedig nem hajolt meg. A hajó belsejében a küldöttség egyik tagja „ottfelejtette" égő öngyújtóját. A tüzet egy órával a ritka látogatók távozása után vették észre. Élénk gyorsasággal égett a gépház és a kabinsor. A tüzriadó Leningrád központjából is mozgósította a tűzoltókat, a munkások elkeseredetten viaskodtak a tűzzel, mint a paraszt, akinek a termése ég, és hosszú harc után végre eloltották. De a hajó egész belseje leégett és az „Abházia" szomorúan és fáradtan oldalára dőlt. Két napig szomorú hangulat uralkodott a Balti Hajógyárban. Néhány óra megfosztotta őket négyhónapi munkájuktól. A transzkaukázusi köztársaságok neveit viselő három büszke hajó kifutott a dokkokból, hogy egész Európát megkerülve fussanak be a krimi és a kaukázusi kikötőbe, a sorozat negyedik hajója pedig oldaltdőlve feküdt a parton. És helye üres maradt a négyesben és a nyílt tengeren is, mint az elhúnyt családtag helye az asztalnál. Valahogy úgy mondta el ezt az öreg ács és nyomban hozzátette, magyarázatként „Élőknek érezzük a dolgokat, mióta a mieink". Két napig szomorú volt a hangulat a Balti Hajógyárban, de harmadnap válahol felröppent a jelszó s egy pillanat alatt felrázta az egész üzemet. „Lábra állítjuk az „Abháziát"!" Elküldjük a jaltai kikötőbe. Menni fog! Mind a négy hajó együtt fut majd a Fekete-tengeren. Nem lesz árván maradt hely a négyesben. Üj „Abháziát" építünk! Üj „Abháziát"! Élmunkás tempóban, természetesen! — Ezt hozzáfűzték a jelszóhoz. — Semminek sem szabad azért megállnia. Megalakult az „Abházia-csoport". A szomorú roncs orvosai. Hajógyári munkájukat társaik felosztották maguk között. Az „Abházia" helyreállítása a terv elő nem irányzott alkotórészévé vált. Terven felüli feladat. Az ellenség dühének nem volt szabad késést okozni a hajógyár munkájában. Az „Abháziát" másodszor kellett felépíteni, de a tervből egy órát sem volt szabad áldozni rá. Két hónap telt el. Egy hét múlva vízrebocsátják a négy új hajót. Idejében. Késés nélkül. Sőt talán két, talán három nappal előbb, mint ahogy az üzemi értekezlet kitűzte. Egy hét múlva kifut az „Abházia" a Balti Hajógyárból Európa körüli útjára. Most ott horgonyoz a part mentén és kecsesen billegeti oldalát. A vidám, üde „Abházia". A legmodernebb típusú, tökéletes komforttal berendezett hajó. Büszkén csillog a napfényben, körülötte a friss lakk illata terjeng, ő a Balti Hajógyár kedvence. „Mert — mondja az öreg ács — „élőknek érezzük a dolgokat, mióta a mieink " És mikor ezt mondja, jobban megértjük, mint valaha, mi mindennek kell történnie, hogy így beszéljenek a Skoda-, a Siemens-, vagy a Fordművek munkásai. (prágai írnél 380 MÚZEUM Irta: Jó Sándor A Prágai Nemzeti Múzeum termeiben rendezték meg azt a nagyszabású kiállítást, amely felszabadulásunk jubileumi évében közszemlére bocsátja a csehszlovák múzeumok felszabadulásunk utáni munkájának eredményeit. 380 külöhböző jellegű: állami, kerületi, járási, helyi, hon- és tájismereti, irodalmi, szak- stb. múzeum vesz részt ezen az országos, reprezentatív bemutatón. A prágai kiállítás a múzeumok életében bekövetkezett hatalmas változást igyekszik a néző elé tárni. Már első pillantásra szembetűnik, hogy a mai múzeumok közvetlen kapcsolatot tartanak az élettel, elősegítik a tudományos kutatást, bekapcsolódnak a legégetőbb kérdések megoldásába, és felvilágosító, népnevelő előadásaikkal, kiadványaikkal terjesztik annak eredményeit. Ezzel lényegesen hozzájárulnak a természeti és társadalmi fejlődés ismereteinek és összefüggéseinek terjesztéséhez. A központi jellegű múzeumok nyersanyaglelőhelyek feltárásában, kártékony rovarok és gaznövények elleni harcban, a természet védelmében vesznek részt, és munkájukban ügyelnek az elmélet és a gyakorlat egységére. Több múzeum külön kiállításokon hívta fel a lakosság figyelmét az ipari növények, méhészet népgazdasági jelentőségére, a hulladékgyűjtés fontosságára, a kolorádóbogár elleni rendszeres harc szükségességére stb. Szép eredményeket érnek el egyes kerületi múzeumok. Szlovákiában több múzeum most szervezi természettudományi osztályát. Egyébként Szlovákiában vannak hazánk önálló jellegű természettudományi múzeumai éspedig a Szlovák karszt Múzeum (Múzeum Slovenského Krasu) Miklóson, az Erdészeti és Faipari Múzeum Zólyomban. Nem tétlenek a társadalomtudománnyal foglalkozó múzeumok sem. A marxista történelemszemlélet alapján értékelik a szlávságnak hazánkban való letelepedését, népünk haladó és forradalmi hagyományait, az időszerű és kulturális kérdéseket. Szorgos munkájukkal szeretnék kiegyenlíteni azt a különbséget^ amely a feudális és polgári rétegek életét jellemző bőséges, valamint a dolgozó néptömegek életét és munkáját jellemző nagyon gyéren rendelkezésre álló anyag között mutatkozik. Lelkesen gyűjtik mindazt, ami már a szocialista építőmunkával és új államrendünkkel függ össze. A Csehszlovák és Szlovák Tudományos Akadémia illetékes intézeteivel karöltve állandóan régészeti ásatásokat, néprajzi, történelmi kutatásokat végeznek. Az ügyesen összeállított, nem mindennapos kiállítás felöleli múzeumaink keletkezését, fejlődését, mai munkáját és legalább részben bemutatja az újabb értékes szerzeményeket. Érdekes történelmi és számadatok ismertetése után (Szlovákiában az első múzeumok Bratislavában, Martinban, Alsókubinban, Trencsénben, Körmöcbányán, Kassán, Komáromban és Rimaszombatban voltak) elvonulnak előttünk múzeumaink épületei, gyűjteményeik felhalmozott gazdagsága (részint eredeti, részint fényképanyag), megismerkedünk közhasznú tevékenységükkel, a múzeumi alkalmazottak mindennapos belső életével dolgozószobájukban, könyvtárakban, laboratóriumokban, műhelyekben, raktárakban, kiállításokon, előadásokon, sót kutatómunka közben a helyszínen is. A kiállítás betekintést nyújt a modellkészítők, konzervátorok, preparátorok és restaurátorok aprólékos munkájába. Múzeumaink a legutóbbi években komoly sikereket könyvelhettek el. 4 kiállításon látható a Kunratice melletti vár ostrománál (1420—1421) használt löveg. A prágai Iparművészeti Múzeum a világhírű Lehmann mester 1605-ben elkészült első cseh csiszolt üvegserlegét, Dominik Aulicka 1770-ből való porcelán Minerva-szobrát és XVI. Lajos francia király porcelán mosdókészletét állította ki. A Karlovy Vary-i kerület híres porcelánjait küldte fel Prágába, a többi között a legelső palackot, amelyikben gyógyvizet szállítottak külföldre. Nagyon érdekes új lelet az ismeretlen mester festménye Glinka orosz zeneszerzőről. A nagy muzsikust a piktor Karlovy Vary-i tartózkodásakor örökítette meg. Roppant érdekesek a XIV. századbeli fafaragások, szobrok, amelyek az akkori időknek megfelelően, szenteket ábrázolnak. Üj lelet az 1953-ban, a PIzen kerületbeli Stfibro melletti útépítésnél agyagedényben talált 1510 darab regensburgi bajor ezüst Pfennig. Ezt a pénzt a tudósok megállapítása szerint II. Premysl Otakárnak a Morvamezőn elszenvedett veresége utáni bizonytalan időkben, kb. 1278-ban ásták el. A lelet élénk fényt derít az akkori cseh külkereskedelmi kapcsolatokra. A jihlavai kerület 1892-ben, a proletárszolidaritás május elsejei megünneplésére gyöngyházból készített jelvényt állított ki. Nagy nemzetközi értéke van a brnói kerület vranovicei ásatásai során fellelt IX. századbeli szláv eredetű korall-nyakláncnak. Láthatók u Bratislavai Városi Múzeum XIV. századbeli művészi tárgyai. A pöstyéni múzeum népgyűlésekre hívó falragaszok, röpiratok és kulturális eseményekre szóló meghívók tükrében pártunk életét mutatja be az első köztársaság idejéből. Figyelmet érdemelnek a komáromi múzeum római időkből származó díszes edényei és táljai, a martini múzeum draskovcei, szakállas öregembert ábrázoló, fából faragott méhkasa, a besztercebányai Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumának dokumentáris anyaga, a Keletszlovákiai Állami Múzeum népi motívumokat és magyar szöveget („Volosin János 1885ben") tartalmazó pásztorkürtje, a Szlovák Tanácsköztársaságnak a bardejovi múzeum tulajdonát képező forradalmi felhívása a lakossághoz. Fejcsóválva nézzük a XIX. század II. feléből való, Kassáról küldött pompás öltözéket, az ún. díszmagyart, a ritka prémekkel díszített bársonymentét, kócsagtollas kucsmát, drágakövekkel ékesített görbe kardot, szattyánbőrcsizmát. Azt bizony a régi időkből nem őrizték meg az utókor számára, hogy a szegény falusi zsellérember milyen rongyokban nyomorgott. Pedig akkoriban annak sem rendes ruhára, sem rendes lábbelire nem tellett. Ha netán volt csizmája, azt is csak vasárnap hordta, amikor a templomba ment. Persze e 380 csehszlovák múzeum ritkaságait lehetetlen egyetlen helyen kiállítani. De amiről nem beszélnek közvetlenül a tárgyak, azzal ékes szónoki nyelven elbüszkélkednek az egyébként száraz számok. Múzeumaink 11 millió tudományos rendszerbe foglalt tárgyat tartanak nyilván. Hazánk felszabadulása óta 87 468 előadást rendeztek. A rendezvények szama 1946tól 1954-ig megnégyszereződött, a kiállítások száma megháromszorozódott. Természetesen a látogatottság is rohamosan nő. A múzeumok gyűjteményeit (beleértve a kiállításokat is) tíz év alatt 15 millió látogató tekintette meg. Csupán a bratislavai kerület múzeumaiban ez idő szerint nyilvántartott 96 304 tárgy tíz év alatt 11 418 újonnan szerzett tárggyal szaporodott. Csupán a bratislavai kerület múzeumaiban 183 933 látogató járt tíz év alatt. Az 1863-ban létesített központi jellegű martini Szlovák Nemzeti Múzeumot 1945 óta 307 737 látogató tekintette meg. Mit bizonyít ez, ha nem az iskolákkal, üzemi klubokkal, népnevelő szervekkel való szoros együttműködést és hazánk természeti gazdagsága és dicső története iránti fokozódó érdeklődést. Örömteljes eredmények ezek. Tiszteletre méltó helyet biztosítanak a népi demokratikus hazában a múzeumok lelkes, önzetlen, szerény, legtöbbször névtelen dolgozóinak. A kiállítást ifinél több ember nézze meg, hogy teljesíthesse kitűzött célját, hogy még inkább felkeltse a tudomány, a termrszeti és társadalmi jelenségek, az emberi munka, az emberi teremtő erő szépsége és nagysága iránti érdeklődést. t (