Uj Szó, 1955. szeptember (8. évfolyam, 210-235.szám)

1955-09-29 / 234. szám, csütörtök

4 ÜJSZ0 1955. szeptember 29. <TiotLttái' tjános baklövése Munkásosztályunk büszkesége A

fontos iparágak országos konferenciáinak tervezett sorozatában a gépipari értekezlet a második volt. A fő beszámoló és a vita rendkívül fontos kérdéseket vetett fel. E problémák megoldása az értekezlet útmutató tárgyalásai, valamint pártunknak és kormányunknak iparunk műszaki színvonala emeléséről szóló tézisei alapján annál is sürgetőbb, mert a gépipar nehéziparunk szíve. Már pedig iól tudjuk hogy elsősorban a nehézipar gyorsabb iramú fejlesztésével biztosíthatjuk azt az anyagi alapot, amelvnek segítségével maximálisan ki tudjuk elégíteni az egész társadalom állandóan növekvő szükségleteit. A gépiparra ezzel kapcsolatban nagy feladatok várnak. Ma már három és félszeresen nagyobb ez az iparág, mint 1948-ban, de a második ötéves terv megkívánja, hogv 1960-ig elérje az 1950. évi szint négyszeresét. S ha ehhez még hozzátesszük, hogy a következő évben már 13 százalékkal kell növekednie ezen iparág terjedelmének, e számok tükrében világosan látnunk kell: pártunk és kormányunk népgazdaságunk legjelentősebb ágazatának tartja a gépipart. És joggal. A gépipar lájija el korszerű technikával egész iparunkat. Vannak még olyanok, s különösen ellenségeink sorában, akik erre gúnyosan azt válaszolják: — igen ám, de a gépet nem lehet megenni, sőt nem is lehet öltözeti cikknek használni. Csak gépek, gépek, és újra gépek, de mi van az életszínvonallal?! Nos, igaz, a géppel sem ezt, sem amazt nem lehet megtenni, de még sincs igazuk az ilyen acsarkodóknak. Mert a textilgép készíti a szebbnél szebb szövetet, mert a szénkombájn fejti az energiát, a fényt, a meleget adó szenet, mert a cséplőgép ontja a tiszta búzaszemet, mert a gép a munkásosztály kezében a népet szolgálja és nem a tőkések eszköze maximális nyereségért folytatott hajszájukban. Igen, a gép nálunk ruhát és kenyeret, fényt és meleget, emelkedő életszínvonalat jelent. Ezzel kapcsolatban nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy kivitelünknek majdnem felét, pontosan 49 százalékát a gépek teszik ki. Ez is egyik formája annak, ahogy a gép — szinte a mérges rágalmakat cáfolni akarva — vajjá és naranccsá, konzervvé és cipővé avagy nélkülözhetetlen nyersanyagokká változik. O

rszágunkban belátható időn belül megnyergeljük az atomenergiát, nálunk is megkezdjük az atom villanytel®, pek építését." Ez a bonyolult feladat nagy követelményeket támaszt gépiparunkkal szemben. Nálunk még soha nem gyártott gépeket és berendezéseket kell előállítania, amelyeknél mérhetetlenül fontos a pontos, kiváló minőségű munka. De addig is nem kevésbé fontos, hogy energetikánk, a vízi- és hőerőművek, amelyek az utóbbi években gombaszerűen szaporodtak és az újonnan épülők is tökéletes gépeket kapjanak. Bánya- és vegyiiparunk is várja az új konstrukciókat s nemkülönben élelmiszeriparunk. Ez utóbbi annál is inkább, mert talán itt tapasztalható a legnagyobb lemaradás a korszerű technikát illetően. Pedig nemcsak lakosságunk növekvő igényessége követeli meg a fejlettebb technikát, hanem az a tény is, hogy például a cukorfinomító, szesz- és sörfőzdéi berendezések gyártása terén a múltban is mindig az elsők között álltunk. A világon működő cukorfinomítók majd kétharmadának gépi berendezését a csehszlovák gépipar szállította és mi építettük fel Argentínában a világ leghatalmasabb szeszfőzdéiét. Sok más gyártmányunk is megfelel minden technikai követelaaénynek. így például gőzmozdonyaink a legjobbak közé tartoznak. nagyszerűen bevált a 2M-330 jelzésű arató-cséplőgépünk, és kiváló minőségű ipari közszükségleti cikkeket gyártunk, mosógépeket. hűtőszekrényeket, stb. Az elért sikerekkel még sem lehetünk elégedettek. Fejlett ipari ország vagyunk, amelynek öntudatos munkásosztálya az egyedüli, igazi gazdája. Megvan minden lehetőségünk, minden feltételünk ahhoz. hogy magasabb célokat tűzzünk magunk elé. hogy a technika terén igyekezzünk elérni a vilá^ legfejlettebb ipari országainak színvonalát. Ez csak a gátló körülmények eltávolításával valósítható meg. Mik ezek a gátló köriilménvek? Elsősorban a termelési technológia lemaradása, vagyis az ideiét múlt munkafolyamatok alkalmazása a korszerű technika bevezetése helyett, a kézzel végzett munka túlságosan nagy aránya, az előá'lítási idő túlméretezettsége, a gépek hiányos kihasználása, a felületes karbantartás, az ésszerűtlen munkaszervezés és más hasonló tényezők, amelyek kedvezőtlenül befolyásolják a gépipari termelést. Ezzel kapcsolatban bátran állítható, hogy az újítók és ésszerűsítek kezdeményezésének határozottabb felkarolása és támogatása rendkívül na?

1,* eredményeket hozhat a technológia színvonalának emelése terén, ha műszaki dolgozóink nem becsülik le a technológiát, tudományt fognak benne látni és igyekezni fognak pótolni hiányos ismereteiket. A gépipari értekezlet egész lefolyása is azt bizonyította, hogy a termelési technológia színvonalának lényeges emeléséhez megvan a két legfontosabb előfeltételünk: sok kiváló munkással, műszak: dolgozóval, újítóvá' és ésszerűsítővel rendelkezünk, másodsorban pedig a technológia korszerűsítéséhez szükséges majd minden gépet és berendezést elő tudjuk állítani. G

épiparunk munkájának további hiánya az üzemek ki nem elégítő kooperációja és szakosítása. így például a komáromi Steiner Gábor hajóművek hadilábon állnak a tervteliesítéssel. Ennek egyik, ha nem Is fő oka, a hiányos kooperáció, vagyis az, hogy ;iz üzemek egész sora nem szállítja le határidőre a szükséges alkatrészeket, berendezéseket. géneket, stb. Az ilyen „együttműködés" óriási károkat okoz nemzetgazdaságunknak. Nem ritka eset az, hogy egyetlenegy gépipari üzem be nem tartott szerződési kötelezettsége hátráltatja több üzem munkáiét, komoly fennakadást. felbecsülhetetlen veszteséget okoz. Úgyszintén egészségtelen ielenség az, hogy még kevés gépipari üzemünk szakosította munkáiát, vagyis a hasonló gépeket és berendezéseket nem egy üzem gyártja, hanem néha egész sor kisebb-nagyobb vállalat. Természetes, hogy ez nemcsak a sorozatgyártás kifejlesztését és így a termelés növelését gátolja, hanem egyben drágítja az előállítást is. A megoldás csak egy lehet: gépiparunkban meg kell valósítani az üzemek szakosítását és ezzel elérjük a célszerűbb, egybehangolt együttműködést is. További fontos kérdés a munkatermelékenység. Elgondolkoztató tény, hogy csak a Gépipari Minisztérium vállalataiban a munkatermelékenység tervének nem teljesítése következtében 1954-ben a hatalmas CKD Stalingrád üzemnél nagyobb vállalat évi termelésével egyenértékű anyagi eszközt veszítettünk. Másszóval, csak a munkatermelékenység tervét kellett volna teljesíteni és ez többet hozott volna az államnak és így nekünk valamennyiünknek is, mint a CKD Stalingrád egész évi munkája. És itt elértünk a normák kérdéséhez. Üjabb mellbevágó tény: ez év júniusában a gépipari dolgozók átlagban 206 százalékra teljesítették normáikat, s az akkordbérben dolgozó munkások több mint 70 százaléka ma túlhaladja a 180 százalékos normateljesítményt. kézenfekvő, egyetlen magyarázat: a teljesítménynormák lazák, nincsenek összhangban a technika mai színvonalával. Természetes, hogy az ilyen normákon alapuló bérrendszer nem igazságos, mert nincs aránkban a végzett munkával. A

gépipar fellendítése továbbá feltételezi azt. hogy az irányítás, a vezetés színvonala is lényegesen megjavuljon. E téren a legnagyobb rákfene 3 bürokratikus eljárás, az élettől, a termeléstől való elszakítottság, ami például abban nyilvánul meg, hogy az operatív vezetést, a felesleges gyűlésezések, a papírháború helyettesíti. Ennek egyik fő oka az, hogy a vezető helyeken dolgozók egész sora még nem rendelkezik a szükséges szakképzettséggel és ugyanakkor sok képzett műszaki dolgozó az adminisztrációban dolgozik, ahelyett, hogy kivenné a részét a termelés közvetlen irányításából. A vezetés hiányai elsősorban az üzemi tervezés szakaszán mutatkoznak meg. Egyes üzemeinkben a tervben még nem látnak kötelező törvényt. A felsorolt hiányok megkövetelik, hogy még nagyobb gondot fordítsunk a gépipari dolgozók szakképzettségének fejlesztésére. Csak egy példa e feladat jelentőségének bizonyítására: a gépipari vállalatok igazgatóinak csak 10 százaléka rendelkezik a megkívánt képesítéssel és ami még rosszabb, csak 8 százalékuk képezi magát szakavagy főiskolán. Nem sokkal jobb a helyzet a főmérnököknél. De nem kevésbé fontos fejleszteni a munkások szakképzettségét is, s ez hatványozottan vonatkozik a szlovákiai gépipari üzemekre. Vegyük például akár a komáromi hajógyárat, akár a tolmácsi katlangyárat vagy bármely más szlovákiai gépipari üzemet, és látni fogjuk, hogy itt új, ipari hagyományokkal nem rendelkező, különösen falusi dolgozókból toborzott munkásság kialakulása, formálódása folyik. Természetesen éppen ezért nagyobb gondot kell rájuk fordítani, és ez a nagyobb gond elsősorban azt jelenti, hogy többet nyújtsunk a munkásosztály ezen új hajtásának, szakképzett, öntudatos munkásokat neveljünk belőlük. Ezért az eddiginél sokkal magasabb színvonalra kell emelni az üzemi munkaiskolákban és az új munkamódszerek tanfolyamaiban az oktatást. M

i most az első feladat? A gépipari üzemek pártszervezeteinek töviről-hegyire meg kell vitatniuk a gépipari értekezlet eredményeit és felhívását. Az üzemek gazdasági vezetőinek gondoskodniuk kell arról, hogy ezen eredmények alapján saját hatáskörükben feltárják a terv teljesítését gátló hiányokat és hibákat. Elsőrendű célkitűzés az idei terv pontos teljesítése, illetve túlteljesítése, mert éppen ez jelenti a legjobb felkészülést, ez biztosítja a legjobb rajtot a második ötéves terv elején. A gazdasági vezetőknek és a gépipari üzemek pártszervezeteinek fel kell karolniuk a dolgozók minden javaslatát, kezdeményezését, ha az előre lendíti a munkát. Az adott körülmények szerint az ilyen javaslatokat vagy azonnal meg kell valósítani, s alkalmazni kell a termelésben, vagy pedig be kell venni a műszakiszervezési intézkedések jövő évi tervébe. A pártszervezetek feladata, hogy konkrét, kézzelfogható sikerekre vezessék, s a gépipari értekezlet útmutató tárgyalásai eredményei alapján mozgósítsák üzemük minden dolgozóját még lelkesebb, még odaadóbb munká ra, mert jelszónk: „A gépipar >— munkásosztályunk büszkesége" tettekre kötelez. GÁLY IVÁN Az ez évi jő termés és jő felvásárlási árak lehetővé teszik az egyéni gazdálkodóknak is, hogy különföle befektetéseket eszközöljenek, hogy kicsinosítsák házukat, rendbehozzák a gazdasági épületeket, hogy kibővítsék bútorzatukat, ruhatárukat stb. Sok-sok egyéni gazdálkodó azonban valahogyan megfeledkezik egy életbevágó befektetésről, a nyugdíjbiztosítási illeték kiegyenlítéséről. Ki ne ismerné ezt az régi közmondást, hogy mindenkit érhet baleset, hogy mindenki idő előtt, fiatal kora ellenére hirtelen jött betegség következ" téfcen munkaképtelenné válhat? Nincs falu, amelyikben nem volna erre példa. De aki önmagával és családjával szemben szűkkeblűsége, káros paraszti „spekulációja" következtében nem teljesítette kötelességét, nem fizette a nyűg" díjbiztositási illetéket, munkaképtelensége és esetleges rászorúltsága ellenére nem tarthat igényt nyugdíjra. "gy „spekulált" Bodnár János is. „Fiatal vagyok még, minek fizessek már most a nyugdíjra. Ráérek majd, h

a öregszem, hogy idejében befizessem a kötelező 4 évet, hogy megszolgáljam a nyugdíjat". így gondolkodott Bodnár kisgazda, de számítása balul ütött ki. Nem lassan, öregedés következtében kezdte veszíteni munkaerejét. Szív és májbaja hirtelen lepte meg, nem figyelmeztette előzékenyen: Bodnár, hozd rendbe a nyugdíjilletékei" aet, mert megbetegszel, igyekezz, hogy a kötelező 4 éves biztosítást megszerezd. Bodnárnak erre már nem volt ideje, már nem tudta megszerezni a szükséges biztosítási időt. Gazdasága elvesztette a legtevékenyebb munkaerőt. A gyerekek még kicsinyek, az asszony egyedül nem elég a gazdasági munka elvégzésére. Fogy a bevétel, nő a kiadás. „Most jó volna nyugdíj és családi pótlék a gyerekekre és ha meghalok, feleségem nyugdíja: sem kap", töpreng magában Bodnár kisgazda. Gondokba merülve szidja az egész világot, szüntelenül veszekszik a feleségével, hogy a tej-, a tojáspénz1 fi fizethette volna a nyugdíjbiztosítási i'letéket. Szerinte mindenki hibás, hogy nem kap nyugdíjat, csak önmagát nem okolja. Ha jobban érzi magát, meglátogatja a falu nyugdíjasait, érdeklődik, menynyit fizettek havonta és mennyi nyugdijat kapnak. Kezdi tanulmányozni a nyugdíjbiztosítási törvényt és amit erőben, egészségben elmulasztott, most ceruzával a kezében teszi: folyton számolgat. Kiszáitiította, hogy az elmúlt hat év alatt 1.980.—Kcs. nyugdíjbiztosítási illetéket (havonként 27.50 Kcs-t kelleti volna befizetnie. A befizetett havi 27.50 Kís-ért most havi 245.— Kcs rokkantsági nyugdíjat kapna. Kiszámította, hog.v a 6 év alatt befizetett összeget nyugdíj formájában már 8 hónap alatt visszakapta volna. A havonként befizetett összegnek majdnem a kilencszere" ;;ét kapná havonként vissza. Ilyen eredmény láttán elszédült Bodnár feje. , Nem, ez nem lehet — mondja magában, valahol tévedtem. Cljra és újra számol, de az eredmény mindig ugyanaz. „Mégis csak tévedtem" — mondja Bodnár. „Hisz nekem két kiskorú gyermekem A kiállítási helyiséget körülvevő térség parkosítása elragadó látványt nyújt. A virágerdő közepén egy házikó, amely Jancsi és Juliska meséjére emlékeztet. A mézeskalács szívekből és más csodálatos mézeskalács süteményekből összeállított kis lakban nem boszorkány csalogatja a gyermekeket, hanem helyes, fiatal asszonyka méri mindenkinek az ipari kombinát mézes termékeit. Mire vége lesz a kiállításnak, elfogy a házacska is anélkül, hogy szétszednék, mert a gyerekek már most leszedegetik a külsejét. A kiállításon egy óriási térkép nyújt felvilágosítást, amely mutatja Kassa és az egész hozzátartozó ipari terület minden egyes pontját, feltüntetve, hogy milyen ágazatban, milyen eredményeket értek el az iparosítás terén. Az egész kerület készítményeinek legjavaival vonult fel. Gelnica és Levoca mézei babái nagyon eredetiek, a Szepsiből beküldött virágok és zöldségfélék is szépek. van, ezekre a nyugdíjamon kívül kap* hatnék havi 170.— Kcs családi pótlékot. Nyugdíjam nem 245.— Kcs, hanem 415.— Kcs-t tenne ki havonként, tehát a befizetett összeget már 4 és fél hónap alatt kimeríteném, azonfelül halálom esetén feleségem özvegyi nyugdíjat kapna, amely a családi pótlékkal 431,50 Kcs-t tenne ki havonta". Bodnár nem hisz a szemének. „Nincs a világon bank, nincs olyan vállalat, amely a befektetett pénzt ily fejedelmileg kamatoztatná" villan át az agyán, majd folytatja gondolatait. „De én a befizetett összeg kimerítése után is élni fogok és ingyen élvezném a nyugdíjat. Bizalmatlanságom, korlátozottságom miatt most elúszott a nyugdíj a családi pótlékkal, elúszott az özvegyi nyugdíj. Az árgyélusát, súlyos baklövést követtem el. De ki hitte volna el, hogy kormányunk, még ha népi demokratikus kormány is, ily messzemenő támogatásban részesítené az egyéni gazdálkodókat, hogy egyenesen ráfizessen, sőt súlyosan ráfizessen a nyugdíjunkra?!" Bodnár nem az egyedüli, aki ilyen „baklövéssel" eltaszítja magától, családjától népi demokratikus kormányunknak ezt a tényleg óriási jelentőségű szociális vívmányát. Népi demokratikus kormányunk 1948 februári győzelme után azonnal megvalósította az egyéni foglalkozást űzők régi álmát, amely még az első kapitalista Csehszlovákiában született meg. Az egyéni foglalkozást űzők mozgalma a nyugdíjkérdés megvalósítása terén oly erős volt már a kapitalista köztársaságban is, hogy a képviselőház 1925-ben kénytelen volt az erre vonatkozó törvényt megszavazni. De ez a megszavazott törvény csak papíron volt meg, megvalósítására nem került sor, mert az egyéni foglalkozást űzők anyagi helyzete a nagy adók és a válság éveinek súlyos következményei miatt oly nehéz volt, hogy „a kis- és középgazdák, kiskereskedők és kisiparosok döntő többsége nem lesz abban a helyzetben, hogy az egységesen megszabott nyugdíjilletéket, havi 22.— Kcs-t fizethessen és ez kétségessé teszi a törvény végrehajtását" — mondta gúnyosan a parlamenti vita során a törvényjavaslat előadója, Dubicky agrárius képviselő. így nézett ki a kapitalista köztársaságban, a kisés középgazdák, a kiskereskedők és kisiparosok „régi jó világa", hogy döntő többségük a havi 22 Kcs-t sem tudta előteremteni nyugdíjának biztosítására. Ma nem az egyéni gazdálkodók rossz gazdasági helyzete az oka, hogy sokan nem fizetik a nyugdíjbiztosítási illetéket. A hiba a helytelen gondolkodásban, az elavult nézetben rejlik. Állításunk igazságát az a tény bizonyltja a legjobban, hogy ezer és ezer Bodnár megszorultságában hajlandóságot mutatott az egész hátrálékos összeg egyszeri kifizetésére. Ma még nem késő, a hibák jóvátehetők. Szükség esetére mindenki biztosíthatja a maga számára a havonként pontosan érkező nyugdijat, mely biztos alapot nyújt a szerény megélhetéshez. Béldi Márton A kiállítás egész területén az ipari kombinát termékeit mutatják be. A bejáratnál cipők, lakásberendezések, szőnyegek, képek, kézimunkák láthatók. Még a különféle jóillatú kölnivizek sem hiányoznak, A nagy térkép virágerdö közepén áll, melyet az ipari kombinát művirágkészítöi „ültettek". A művirágok nehezen különböztethetők meg a cserépbe ültetett virágoktól. Az egyik sarokban nagy a tolongás. Gyerekek állják körül a játékokat. Csak közelről nézve látjuk, hogy ezek az ipari kombinát cukrászegyüttesének művészi készítményei. Grilázsházikó, marcipánból készült babahinta, baromfiudvar, kaktuszok, virágkosarak. Minden egyes darab sütemény mesteri remekmű. Feltűnést kelt egy finomművű csipke, amelyről kiderül, hogy ostyából készült. A kiállítás a helyi gazdálkodás vállalatainak jó munkáját mutatja be. Stein Ila, Kassa A helyi gazdálkodás vállalatainak kassai kiállításán