Uj Szó, 1955. július (8. évfolyam, 157-183.szám)

1955-07-10 / 165. szám, vasárnap

1955. július 10. UJSZ0 5 B V Ä N VÄZOV % Születésének 150. évfordulójára Ivan Väzov a bolgár irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Műveiben főleg azok az események tükröződnek, amelyek történelmi jelentőségűek a bolgár népnek múlt század hetvenes éveiben lezajlott forradalmifelszabadító harca és Bulgáriának a török iga alóli felszabadulása (1878) szempontjából. Nevezetesen ez a bonyolult történelmi helyzet nyújtott témát a kiváló írónak jelentős rea'ista művei megírásához. Ivan Vazov irodalmi tevékenységét szentimentális és filozófikus-szemlélődő alkotásokkal kezdte. A nemzeti-felszabadító forradalmi mozgalommal való kapcsolata folytán azonban megértette, hogy müvei csak akkor válhatnak népének hasznára, ha azokban népe sorsát, szenvedéseit és vágyait írja le. A költészet szerepéről vallott nézeteit világosan kifejezi az „Üj húrokra hangolt Guzlica" című versében (1875), amely egész további irodalmi tevékenységének programjává vált. A költeményben a költőnek az az elhatározása tükröződik, hogy egészséges, realista alapon akar dolgozni, a népet akarja szolgálni. Ez az elhatározás látható már a „Zászló és Guzlica" és a „Bulgária bánata" című versesköteteiben is, amelyek közvetlenül az 1876 áprilisában lezajlott nemzeti felkelés után jelentek meg. A költő keserűséget érzett a felkelés kudarca felett, mégis hitt népének boldogabb jövendőjében. Optimizmusát nemcsak a bolgár nép erejébe, hanem a többi szláv népekbe, elsősorban a nagy orosz népbe vetett hite táplálta. Oroszországról írott verseiben az orosz nép hősiességét és irántuk érzett szeretetét fejezi ki. A török iga alóli felszabadulás után jelennek meg a „Májusi csokor" (1880), „Guzlica" (1881), „Földek és erdők" (1883) című verskötetei. Ugyanebben az időben írja „A szenvedők hőskölteménye" című versciklusát, amelyben a bolgár újjáéledést és felszabadulást énekli meg. E versciklus művésziességével és .költői erejével kétségtelenül a bolgár irodalom legjobb alkotásai közé tartozik. Ebben az időben több költeményt ír Vazov. Említésre méltók közülük a „Lángolás", a „Tömeg" című versek, amelyekben a törökök és a kizsákmányolók elleni harcot festi. A 80-as évek végén a költő jelentős sikereket ért el „Megvetés" és „Bácsi" című gyönyörű elbeszéléseivél. Ekkor jelenik meg egyik legnagyobb műve, az „Igában" című regénye, amely híressé vált, s dicsőséget szerzett az írónak nemcsak hazájában, hanem külföldön ís. Ugyanezekben az években drámai műveket kezd írni. Ezek azonban nem ütik meg lírai költeményei és regényei mértékét. Műveinek hősei nemcsak kiemelkedő történelmi alakok, mint például Faíszij, Rakovszkij, Levszkij, Botyev; hanem ábrázolja a nép' fiait is, akik megértették a meg nem alkuvó harc szükségességét. Közülük különösen kiemelkedik Kocsonak, az egyszerű cipésznek alakja. Ebben az időben írt verseiben a dicső korszak hősiességét írja le. A költő gyűlöletet érez a nyugati imperiplisták iránt, akik önző érdekeiktől vezetve igyekeztek minden áron titkolni és csökkenteni az áprilisi felkelés leverése során a törökök által elkövetett kegyetlenkedések fokát. Az Osztrák-Magyar Monarchiában, Angliában és a többi európai imperialista országokban uralkodó elnyomást Vazov egész sor költeményében írja le. Az imperialisták elleni gyűlöletét tükrözi „A barátságtalan falu" című elbeszélése, ahol a bolgár parasztok ellenségesen fogadnak egy oroszt, akit osztráknak néznek. Vazov nemcsak azért gyűlöli az imperializmust, mert szemben áll szülőföldje érdekeivel, hanem a más, gyöngébb és segítség nélkül álló népek kizsákmányolásáért is, A „Transvaal" című költeményében a költő az angolok Dél-Afrikában folytatott gyarmatosítása ellen fejezi ki haragos tiltakozását. Elítéli a nyugati imperialista országok kíméletlenségét, de megértéssel fordult a nyugati kultúra felé. Világosan bizonyítja ezt az a tény, hegy a hódító imperialisták ellen írott költeményeit Goethének, Byronnak, Heinének ajánlotta. V erseiben felemeli szavát a Bulgáriára nehezedő kapitalista elnyomás ellen is, különösen a „Hangok" (1897), „Vándordalok" (1899), „Egünk alatt" (1900) című versesköteteiben, „Elbeszélések és mesék" és egyéb munkáiban. Élesen bírálja a karriérizmust, korrupciót, erkölcsi rothadtságot, politikai terrort, erőszakot és a jogtalanságot. A XX. század elején a középkori eseményekből merít témát műveihez. Balladákat Ír, amelyeket „Carevici legendák" címen foglal össze. Ebben az időben írja „Ivan Alekszandrov" című elbeszélését, „Szvetoszlav Perter" című regényét és „Boriszlav", „Ivajló" című drámáit. A „Macedóniai dalok" (1916), „Üj hangok" (1917) című verseiben a háborúról ír, láthatjuk a költő kapcsolatát a nép fiaival. Elete végén az „Orgonaillat"' (1919), „Halhatatlan lesz'" és más versekben fejezi ki hazafias érzelmeit. Ivan Vazov nemcsak megírta realista műveit, de harcolt is a hanyatló irányzatok ellen a bolgár irodalom oan. Ellene volt a „l'art pour l'art" elvnek, az individualizmusnak és a formalizmusnak. Különösen az individualizmus ellen harcolt. Azt hirdette, a művészet nem szakadhat el az élettől; a nép reményeit, vágyait kell kifejeznie. Élete végéig hű maradt ehhez az elvéhez. Irodalmi munkássága, harca a néphez közelálló és a nép számára érthető művészetért óriási befolyással volt a bolgár irodalmi művészet továbbfejlődésére. Egészséges hazafiságát, az. elnyomás és az önkény gyűlöletét hagyta Vazov örökül az utána következő írónemzedéknek. Különös érdeme van abban, hogy a bolgár irodalmat a népnyelv gazdag kincsesbányájából vett új kifejezésekkel gazdagította. I van Vazov az életében lejátszódó események „élő történelemkönyvének" nevezte magát, s a költő iránt tiszteletet érző nemzedék a nép költőjének nevezte őt, így fejezve ki szeretetét és háláját kiváló fia irént, akinek müve örökké "élni fog. Georgij Veszelinov professzor, a szófiai egyetem filológiai fakultásának dékánja. Az alvásról Az alvás célja a szervezet pihentetése és a szervezet ellenállóképességének a megújítása. A szervezet életképességének fenntartása céljából mindkettő elengedhetetlenül fontos. Tarhanov, a híres orosz akadémikus bebizonyította, hogy a kutya életben marad 25 napon át tartó koplalással, de 5 napon belül menthetetlenül elpusztul, ha meggátolják az alvásban. Csak a világhírű élettanprofesszor, I. P. Pavlov és tanítványainak kutatasai derítettek teljes fényt az alvás élettani folyamataira. Pavlov szerint az alvás az idegrendszer védelmezője. Világszerte ismert kísérletei megállapították, hogy az agykéreg idegsejtjei gyorsan kimerülnek, ha a szervezetet az alvásban meggátoljuk. Tanítása szerint az alvás fokozatosan kiterjed az egész agykéregre s nyugalmi állapotba hozza. Az alvás ellenállapota az ébrenlét, amikor is az idegrendszer, az agykéreg és sejtjei állandó ingerületben vannak. E két állapot között lehetséges egy másik állapot, amikor az agykéregnek csak egy bizonyos része kerül nyugalomba, ezt az allapotot hipnózisnak nevezzük. Ennek ^ hipnotikus állapotnak igen nagy szerepe van bizonyos betegségek gyógyításában. Pavlov korszakalkotó kísérleteinek jelentősége éppen az, hogy megállapította: mind az ébrenlét alatti indegingerület, mind az alvás közbeni nyugalmi állapot két egyformán aktív folyamat, melyeknek egyensúlya, illetőleg az egyik vagy másik folyamatnak túltengése határozza meg az ember jellemét, azaz egyéni idegalka• tát. Pavlov és iskolája négy alapalkatot határozott meg. 1. Erős, nem kiegyensúlyozott típus, az úgynevezett cholerikus, azaz hirtelen lobbanó, akinél az idegingerület van fölényben. 2. Erős, kiegyensúlyozott típus, aki élénk és mozgékony, az úgynevezett szangvinikus ember. 3. Erős, kiegyensúlyozott, ellenben nyugodt és lassú, az úgynevezett flegmatikus, azaz közönyös embertípus és végül 4. A gyenge ember, akinél a nyugalmi állapot van fölényben, az úgynevezett melankolikus típus. E típusok megállapításának igen nagy a gyakorlati jelentősége is, melyet a betegek gyógyításánál figyelembe kell venni, mert a gyakorló orvostudomány bebizonyította, hogy lehetséges e különböző idegalkatok befolyásolása. Az ébrenlét, és különösen a fokozott agytevékenység kimeríti az idegsejteket és megalkotja a nyugalmi állapotnak automatikus kifejlődését, az alvást. Ami tehát előidézi az alvást, az elsősorban a fáradtság, az idegsejtek kimerültség! állapota. Az alvás tehát éppolyan fontos, mint a légzés vagy táplálkozás. Felnőtt ember legalább 7—8 órát aludjon naponta. Az álom a legmélyebb az első két órában, aztán felületesebbé válik, majd a 6—8-ik órában ismét elmélyül. Az orvosok szerint legértékesebb az álom, ha korán kezdődik, tehát 10—11 óra körül és korán végződik. Nem hiába mondja a magyar közmondás: „Ki korén kel, aranyat lel!" Amikor Pavlov megállapította a négy idegalkatot, azt is megállapította, hogy az álom mélysége és hossza nagymértékben az embertípustól függ. A hirtelen lobbanó típus például keveset alszik, nehezen alszik el, könynyen felébred, álmodozik. A nyugodt típus gyorsan alszik el, sokat szeret aludni akár nappal is, anélkül, hogy ez rovására menne az éjjeli alvásnak. Igen nagy jelentősége van az egészség és munkaképesség fenntartása érdekében az alvás rendszerességének, azaz egyenletes ritmusának. Szokjuk meg a lehetőleg ugyanazon időben való lefekvést. Ez esetben korán elalszunk, pontosan, pihenten ébredünk. Pavlov tanításainak a megvilágításában immár könnyen megértjük, hogy bizonyos tényezők, mint a csend, sötétség, meleg, nyugodt fekvés az ágyban, elősegíti az elalvást. Séta alvás előtt a friss levegőn, langyos fürdő, lemosás, langyos zuhanyozás, jól kiszellőztetett hálószoba elmélyíti és egyenletesebbé teszi Efz alvást. Viszont nem válik előnyére a jó alvásnak, ha közvetlen lefekvés előtt megterheljük, gyomrunkat. Az ágyban rolvasás nem előnyös a szemeknek, fel is igazgathatja a fantáziát és ingerli az agysejteket. Aludjunk lehetőleg a jobb oldalunkon, ez a fekvés előnyösebb a szívnek. Fejünk legyen szabad és hálóruhánk könnyű, ne szorítsa a testet. Talán nem szükséges hangsúlyoznom, hogj lefekvés előtt az erős fekete kávé, tea, túlzott dohányzás, erős, pikáns ételek gátlólag hatnak az alvásra. Dr. Arany György (13) Egyszerre csak látom, hogy a kocsivezetők között nagyokat kacagva forgolódik egy kislány. Csak a sínadrágról ismertem meg Nasztaszját. A por elől sálba burkolódzott, vidáman egyik kocsitól a másikig ugrándozik, mint egy kis kecske. Áttöri magát hozzám és messziről kiáltja: — Öh, Alekszej Alekszejevics, de jó dolog is ez! — s aztán rögtön hozzáteszi »— csak nem így kellene csinálni! Egész testemben összerándultam. Már megint tanítani, meg parancsolgatni kezd! Azt mondja Nasztya: — Két oldalról kell a rakodást végezni. Két kocsisorral. Mert így az exkavátor mégis csak munka nélkül áll egy bizonyos ideig. Valóban, míg a megrakott kocsi megfordult és odébb indult, s az üres kocsi a markoló alá ment, az exkavátor állt. Nasztaszja nem is várta meg válaszomat, leugrott a töltésről, odafutott az exkavátorkezelőhöz és valamit mondott neki. S már ott sürög az autók mellett, két sorba állítja a kocsikat, egyik sort az exkavátor baloldalán, másikat a jobboldalán állítja fel. Az exkavátor megrakja a baloldali kocsit, aztán átfordul a markoló a jobb oldalra s ott már várja a következő kocsi. Még gyorsabban haladt a munka. Nagyon bántott a dolog. Három férfi sürgött az exkavátor körül, én, Fegya, meg Ignat Ignatovics, s ez a kislány csak ideszalad, s öt perc alatt jobban megcsinálja a dolgot. Idegesít engem Nasztya. Itt áll mellettem, tetötől-talpig porosan. A szél lefújta fejéről a kendőt s a masnijai a portól szürkén ágaskodnak. Bántani akartam, vagy valami mást, magam sem tudom, csak két ujjal megfogtam a masniját s gúnyosan ezt mondtam: — No, főagronómus — mondom — beporosodtak az „elsőosztályos kislányok örömei..." Nasztya kissé zavartan elmosolyodott, de nem haragudott meg. GALINA NYIKOLAJEVA: Elbeszélés a gépállomás igazgatójáról meg a főagronómusról — Igaza van — mondta — azóta is egész életemben úgy fésülködöm, ahogy a nagymama megfésült, amikor az első osztályba mentem — és odakiáltott az egyik sofőrnek: — Vaszja, Vaszja, balról kerülj! Elszaladt, a kocsikat felállítani. Én akartam zavarba hozni és ö hozott engem zavarba. Nem hiúságból kötözgette a hajába a szalagokat, hanem megszokásból. Egyszerűen nem is gondol rá. Nem ez. a gondja! Mi meg Arkagyijjal, felnőtt férfiak, úgy beszélgettünk a szalagjairól, mintha más beszédtémánk se volna. Ő, a kislány, meg még csak nem is gondol ilyesmire. Jelentéktelen apróságok voltak ezek, a kettős gépkocsisor, meg a, szalagok, de valahogy mégis emlékezetemben maradtak. S arra kényszerítettek, hogy más szemmel nézzek .Nasztyára. És képzelje el,- mindennek ellenére, valami megtetszett nekem benne. Megtetszett, hogy a gépkocsivezetőkkel tréfál, ahogy szélvészként forog a kocsik között. Nem Kovsova agronómusnőnek, hanem egy közénkvaló, ügyes, vidám kislánynak láttam ebben a pillanatban. „Lehetséges, gondoltam magamban, hogy végül még helyrerázódik minden és békés élet köszönt ránk a gépállomáson?!" Nem sokáig vígasztalt engem ez a reménység. Már a következő nap megjelent Nasztaszja Arkagyijnál, követelte, hogy végezzünk a hóban próba' négyzetes vetést. — Ki kell próbálni a vetögépeket — mondotta. • Arkagyij csak áll az ablaknál, soványan és hórihorgasan, szívja a pipáját, bozontos szemöldöke alól kinéz az ablakon és hanyagul, anélkül, hogy hátrafordulna, azt feleli Nasztaszjának: — No és? ... — Hátha nincsenek rendben — mondja Nasztaszja. — Na és? — Akkor még idejében rendbe kell hozni őket! — Nagyon helyes — feleli Arkagyij higgadtan és gúnyosan. Nasztya kissé zavarba jött. —Szólhatok Gosánnak, hogy menjen ki a szántóföldre? Erre megfordult Arkagyij, tetőtől talpig végigmérte a lányt. Nasztya az ajtónál állt, zavartan topogott, olyan kicsi, aligha ér Arkagyij válláig. — Mondja Nasztaszja Vasziljevna magának tényleg nincs semmi dolga? — kérdezi Arkagyij. — Nincs saját dolga?... A, vagy úgy, van? Akkor talán volna olyan szíves és azzal foglalkozna. Talán megengedi nekem, hogy én foglalkozzak a műszaki dolgokkal és én is feleljek értük. — S nem is néz tovább Nasztyára, odajön hozzám, leül mellém az asztalhoz és átölel. — Tudod Aljosa, milyen nagyszerű kombájnt kapott a volocsihinói gépállomás? Velem beszélget, Nasztya meg csak ott áll az ajtóban. Álldogált még egy ideig, aztán elment. Nemsokára Fegyával meg Arkagyijjal elmentünk a kerületi pártbizottság plénumára. Egy nap múlva jöttünk haza és csak nézünk. Hát ez meg mi? A hó kellős közepén áll egy „SzS-6"ós vetőgép és a sztyeppen kis piroszászlós lányok futkosnak. Megkérdezzük tőlük: — Mi történik itt? Azt felelik: — Kínlódunk. Második napja próbáljuk a hóban a négyzetes vetést. — Kinek az utasítására? — A főagronómusnő utasítására. Hát ez meg mit jelent? Azt jelenti, hogy Nasztya kÄtasználva távollétünket, utasításom ellenére önkényesen elvonta az embereket a műhelyből és kiküldte őket a mezőre. A homlokomat is kiverte a veríték. Miféle önkényesség ez? Egy pillanatra sem lehet elmozdulríi a gépállomásról! írásbeli megrovásban részesítettem. Odaadtam, hogy írja alá. Aláírta, nem szólt egy szót sem. Csak kifelé menet megállt az ajtóban és azt mondta: — Minden vetőgépen gyűrűs hézagok vannak, kiszóródik a mag nemcsak az adagolónyíláson, de a hézagokon is. így nem sikerül a négyzetes vetés. Arkagyij azt felelte! — Ezt mi is tudjuk. De nem néz Nasztyára. Nasztya kiment a szobából. Ez alatt az idő alatt a tavasz is erőre kapott, kezdtük összeállítani a gépcsoportokat és ki-kiküldeni őket a mezőre. Ekkor aztán olyan dolog kezdődött, amihez hasonlítva minden, amit eddig átéltünk Nasztyával, csak menybéli álomnak tűnt! Két jellem akaszkodott egymásba halálos fogással — Nasztya és Arkagyij. Ügy összeakaszkodtak, hogy az egész gépállomás recsegett-ropogott belé. Jön Arkagyij és azt mondja, hogy az ilyen és ilyen számú gépcsoport teljes egészében rendben van és még ma kimegy a brigádhoz. Egy félóra múlva megjelenik Nasztaszja és kijelenti, hogy a gépcsoporton rosszul működnek a kormánylemezek, vissza kell küldeni a javítóműhelybe. Arkagyij üvölt: — Ne avatkozzon a más dolgába! — A vetéskihagyások a földeken, az az én dolgom — felelt Nasztya. S ez így megy nap mint nap! A szomszédos gépállomásokon már minden gépcsoportot kiküldtek a mezőre, de a mieink még mindig itt vesztegelnek a majorban. Mi beküldjük a jelentést a kerületi pártbizottságba, hogy minden rendben van, ki lehet küldeni őket a brigádhoz. Nasztya pedig arról ír a kerülethez, hogy nincs egyetlen egy kész gépcsoportunk sem. És ami mindennél bántóbb a dologban, a szomszédos gépállomáson semmivel sem jobbak a gépek a mieinknél! Hogyha ott belekapaszkodik az ember mindenbe, ott is talál apróbb hiányosságokat minden egyes gépcsoportoín! Csakhogy ott normális agronómusok dolgoznak! Egyszer Arkagyijjal együtt hazafelé tartottunk a mezőről, rohan elénk Genya. — Magukért jöttünk — mondja — siessenek! Sztyenka halálra gázolja az agronómusnőt!. Odaérünk a majorhoz, a következő kép tárul elénk: az ajtóban ott .áll egy gépcsoport és közvetlenül a traktor előtt Nasztya. A traktorból kihajlik Sztyenka, a fejét forgatja úgy ordít: — Eressz ki! Nasztya nyugodtan válaszolja: — Fordulj vissza! Sztyenka üvölt: — Én a Visztulánál légnyomást kaptam! Elgázollak! Nasztya egy lépést sem hátrál, még nyugodtabban feleli: — Nem gázolsz el... Menj vissza a majorba! Sztyenka meglátja Arkagyijt, csak úgy ömlik belőle a szó! (Folytatjuk.)