Uj Szó, 1955. július (8. évfolyam, 157-183.szám)
1955-07-01 / 157. szám, péntek
4 UJSZ0 / 1955. "iúlitfc T. A bratislavai Nemzeti Színház vendégszereplése Prágában Az I. Országos Spartakiád napjaiban a prágai színházak kitesznek magukért. Legnagyobb sikerű műsorukkal várják az ország minden részéből idesereglett vendégeket. És mialatt a prágai Nemzeti Színház operaegyüttese a Szovjetunióban öregbíti eddigi világhírét, a cseh nép áldozatkészségéből emelt „aranykápolnában" a bratislavai Nemzeti Színház opera- és balettegvüttese kapott vendégjogot. A bratislavai művészek nagy lelkesedéssel készültek a fővárosi vendégszereplésre. Hisz minden hazánkbeü színművész legszebb álma arról a színpadról szólni köztársaságunk kultúrszomjas közönségéhez, amelyről több mint 70 esztendővel ezelőtt Smetana Libušá iának fenséges zenéje hangzott fel először. Harmincöt év kgserves, de sikerekben gazdag munkájának, odaadó rajongásának minden eddig elért művészi eredményét akarták nyújtani a szlovák vendégszereplők. Mindjárt elöljáróban megjegyezhetjük, hogv a művészek igyekezete nem volt hiábavaló és minden eoves előadásukon igen forró ünneplésben volt részük. A közel 300 tagot számláló szlovák művész- és műszaki együttes június 21-én érkezett a fővárosba. Ivan Térén színigazgató. Tibor Frešo, az opera és Stanislav Remar. a balett vezetőjén kívül elkísérte az együttest Prágába Ján Cikker „Klement Gottwald" államdíjas és csehszlovák békedíjas zeneszerző, valamint Harangozó Gyula, a budapesti állami oneraház koreográfusa. akinek iránvítása mellett most készülnek a „Keszkenő" bemutatására. A bratislavai vendégeket a Kulturális tfgyek Minisztériumának főtisztviselői és a vendéglátó prágai Nemzeti Színház taajai a főpályaudvaron ünnepélyesen fogadták. A munkaérdemrenddel kitüntetett Drahoš Želenskv, a prágai Nemzeti Színház igazgatóin üdvözlő beszédében megemlítette, hogv a vendégek nemcsak a prágai közönségnek fognak játszani. Előadásaikon ott lesz az egész ország, sőt rengetek külföldi, akik jelenleg a fővárosban tartózkodnak. A fejlett szlovák zene-, opera- és balettművészet prágai bemutatkozása az egész szlovák kultúrélet jelentős állomása. A testvéri fogadtatásárt Tibor Frešo mondott köszönetet. Hangsúlyozta, hogy a színháznak immáron harmadik vendégszereplése ez Prágában, és mindnyájan büszkék arra, hogy az ország első színpadán bizonyíthatják a szlovák kultúra, nevezetesen az operaés balettművészet hallatlan fejlődését. A bratislavai művészek június 22. és 30-a között összesen kilencszer léptek fel Prágában. Négyszer adták elő Cikker Juro Jánošíkját, kétszer Smetana Eladott- menyasszonyát és háromszor Gliernek. a Szovjetunió népművészének Vörös pipacs című balettjét, Tomszkijnak, a Szovjetunió Üzbég Köztársasága érdemes művészének rendezésében és koreográfiájában, A bratislavai Nemzeti Színház előadásainak méltatásáról lapunkban rendszeresen beszámolunk, de most sem hagyhatjuk szó nélkül azt a meleg fogadtatást, amellyel különösen Cikker kiváló újdonsága, ez a roppant hatásos és zeneileg igényes szlovák nemzeti opera találkozott. Suehoň Krútňavája Is Cikker Juro Jánošíkja hatalmas mérföldkövei a szlovák nemzeti operamüvészet eddig megtett útjának. A bemutató előadáson jelenlévő Cikker a szereplő művészekkel. Tibor Frešo karnaggyal, Miloš Wasserbauer rendezővel egyetemben megérdemelt komoly művészi sikert aratott. Nem kisebb sikert értek el az Eladott menyasszony és a Vörös pipacs előadásainak szereplői. Zdenka Hrnčírová, a prágai Nemzeti Színház operaegyüttesének a Szovjetunióban is jól ismert szólóénekesnője. nyilatkozatában _az államdíjas Česányová Krčmár és Šubert egvéni teljesítménye mellett a kivételesen ió hanganyaggal rendelkező énekkart emelte ki. Česánvovát különben már régen a szívébe zárta a prágai közönség. Zuzáia és Marienkája elbűvölte a közönséget, Václav Kašlík vendégrendezése hűen érzékeltette a korabeli cseh falu életét és hangulatát. A Vörös pipacs balett remek kidolgozásával, mozgásművészetével, zenéiével, kiállításával valósággal elkápráztatta a közönséget, jóllehet sokan látták már a televízió, és a plasztikus film közvetítésében. Az előadást Gerhard Auer vezényelte, és mind a szólótáncosok. mind a kar játékukkal felülmúlták a várakozást. A vendégek tiszteletére a Kulturális Ügyek Minisztériuma a Waldsteir.-palotá termeiben baráti fogadást rendezett. A fogadáson dr. Karol Bedrna, a kulturális ügyek miniszterének első helyettes? köszöntötte a szlovák művészeket és további sikereket kívánt egyre felfelé ívelő pályájukon. Hasznos volt a cseh és szlovák művészeknek ez a találkozója és további megvalósítandó tervek kiinduló pontjául szolgált. A spartakiád nagv eseménvei közül is kimagaslott a bratislavai művészek vendégjátéka Prágában. A nagyszabású kultúrakció sikerrel járt. Mégis sokakban felmerülhetett a kérdés, vajon a vendégszereplésnek politikai vagy művészi jelentősége nagyobb-e. Kétségkívül nagv politikai esemény, ha szlovák művészek Prágában csillogtathatják tudásukat, tehetségüket. A prágaiak megérdemelten szeretik a szlovák művészeket és tetszésnyilvánításukkal nyíltszíni taps formájában sem fukarkodnak. De ma már — a szlovák opera- és balettművészet színvonala olvan magas, hogy kevés lenne „csak" politikai jelentőségről számot adni. Megállapíthatjuk, hogv a oolitikai hatás mellett a bratislavai Nemzeti Színház opera- és balettegyüttese komoly művészi sikert könyvelt el Prágában. Azok között, akik ennek őszintén, tiszta szívből örülnek, ott vagyunk mi is. E színházi esték felejthetetlenek maradnak számunkra. Köszönet értük! JŐ SÄNDOR KRITIKUS A KRITIKÁRÓL Még három éve sincs, hogy az új szlovákiai magyar költőnemzedék először lépett antológiával a közönség elé. Az antológiában szereplő nevek azóta egymásután jelennek meg önálló verseskötetek élén. s az utolsó évek folyamán valósággal tiszteletreméltó bőséggel ontják a lírát. Itt-ott megszólal a próza is: érik az új vetés, érik az új szlovákiai magyar irodalom. Az új kötetek nyomában természetesen ott ját- a bírálat is — legtöbbször óvatos simogatással, ritkán keményen és szókimondóan. A kritikus azonban ma már úgy érzi, hogy ezeknek a fiataloknak már nemcsak biztatásra van szükségük, hanem itt az ideje, hogy végre szépítgetés és óvatoskodás nélküli bírálatokat kapjanak. Ezek a fiatalok egyik legelső kötetük címéül ezt a két szót választották: Megalkuvás nélkül — illő tehát, hogy a bírálat is felhagyjon végre a megalkuvással és igazságot szolgáltasson nekik. Annál is inkább itt az ideje, hogy igazságot szolgáltassunk nekik, és csakis a meztelen igazságot mert a szlovákiai magyar irodalom szak-szótárában a fiatal jelző kezd már valósággal megbélvegzővé válni. De igazságot kell szolgáltatnunk nekik azért is, mert a. mi fiataljaink életkorban sem azonosak az előttünk élt emberöltők fiataljaival. Egv-két évtizeddel ezelőtt még húszévesek voltak a fiatalok — igaz viszont, hogv ezek a húszévesek tulajdonkéopen nem is voltak fiatalok, hiszen legtöbbször így írtak: „Nem akarjuk megváltoztatni a világot, mer* eleve tudjuk, hogv kár a fáradságért ..." (Fiatal, haladószellemű költök 1940-ben megjelent antológiájának előszavából.) Nos, a mi fiataljaink legtöbbje már jóval túl van a húszon, és mégis fiatalabbak. mint az akkori 20-évesek. voltek; a mi fiataljaink meg akarják változtatni és meg is változtatják a világot, és ezt a célkitűzésüket elősegíti az előbbi nemzedékekkel szemben fennálló szerencsés helyzeti előnyük is. Az új nemzedékek általános célkitűzései közé' tartozik, hogy megkülönböztessék magukat az előttük élt nemzedékektől, hogy mások akarjanak lenni, mint elődeik voltak — hiszen elsősorban ezzel igazolják létjogosultságukat. A mi fiataljaink tehát helyzet; slőnvbe kerültek, mert ezt a létjogosultságot. ezt a megkülönböztetést ezúttal készen kapják az előttük járó nemzedéktől. Az új nemzedékek azonban termoszt tszerűen mindig vezetésre szorulnak, és a kritikus úgy érzi, ezen a ponton kell elkiáltania a vádló ís szamonkérő szót: ki vezeti ezeket a fiatalokat az írásművészet útján, ki törődik tehetségük fejlesztésével, mondanivalójuk csiszolásával? írószövetség, könyvkiadó, lektorok serege! — ki magyarázta meg ezeknek a fiataloknak. hogy nem mindegy mondanivalót csinálni a versből, vagy verset a mondanivalóból? Hogy ember és gondolat, forma és tartalom, eszme és lényeg elválaszthatatlanok egymástól? Hogy a gondolat külső megjelenési burka, a nyelv — a művész 1 kifejezőképesség legtisztább eszköze? Ki oktatja őket arra, hogy a próza az élet legpompásabb kohója, melyből szikrázva is fényesen kell kivilágítania az eszmének, és hogv a vers csakis akkor lehet szép és igaz, ha mindig csakis átélt és megigazult igazságokat fejez ki? A felelet könnvű és bumerángszerű en visszasújtó lehet: mindez a kritikus feladata. Rendben van: a kritikus állja vállalt feladatát, mely egyike a leghálátlanabb feladatoknak, hiszen ő kénytelen gyakran szűkmarkúan adagolni az érzéstelenítést, akár a sebész: hiszen a kritikus sem képes kézrátevéssel gyógyítani — és a kés nyomán szükségszerűen mindig fájdalom vibrál. Hozzátartozik ez a műtéthez. Elkerülhetetlen. De a műtét annál fájdalmasabb, minél elhanyagoltabbak a bajok. És ezért a kritikus úgy érzi, meg kell kérdeznie: írószövetség, könyvkiadó, lektorok serege! — miért kell tehetséges fiatal íróknak, költőknek feltétlenül megvárniuk a kést, miért nem lehetett müveikből még a megjelentetés előtt kiselejtezni a silányságokat, miért kell a gyomlálásnak a nagy közönség előtt lefolynia? Tudjuk: csak a leggyengébbek pusztulnak bele a műtétekbe, csak a dilettánsok nem állják a bíráló szót. — az elhivatott tehetség számára a bírálat kovácsolást és ötvözést jelent. De mást is tudunk: soha még tollforgató — dillettáns. vagy elhivatott — nem született, aki pillanatnyilag ne érezte volna remekműnek, amit leírt. És azt is tudjuk: megerősíteni őket pillanatnyi érzéki csalódásaikban: felelőtlenség. mely meggátolja fejlődésüket. elkorcsosítja 1 • önbírálatukat, megtöri magasba kívánkozó lendületüket. A bíráló szava már sohasem javíthat megjelent műveken, — a bíráló szava már lezárt megállapítás — már csak eljövendő művek elé sugározhat javító, tisztító erőt. Néha még ez sem sikerül, néha a bírálat öl. Ez azonban mitsem változtat a lényegen: az, hogy Kölcsey Berzsenyi torkára forrasztotta a szót. lehetett Kölcsey vétke, de semmi esetre sem volt Berzsenyi igaza. Kölcsey és Berzsenyi azonban még a hazug ködök világában éltek: a ml korunk a meztelen és harcos igazságok kora. Éppen ezért a bíráló írószövetség. könyvkiadó és lektorok után most a kritikusokhoz intézi a vádló és számonkérő szót: azokhoz szól, akik kézretevéssel és duruzsuló sámánkodással „csecsenolnak" minden kinyomtatott szónak, minden nyomdafestéket lehelő sornak; azokhoz, akik rosszalóan hümmögnek meg minden éles. szókimondó bírálatot, minden jóakaró szigorral fellépő mértéket. Azokhoz, akik rejtélyes táltosokként, háttérben fejet csóváló bölcs gyulákként, titokzatosan és suttogva híresztelik, hogy a közönség felháborodott az éles bírálat miatt, hogv a közönség zúg, hogy a bírálat igaztalan, hogy a bíráló rosszakaratú. Pedig ... pedig nem igaz az, hogy a kritikus rosszakarójuk ezeknek a fiataloknak... Nem igaz az, hogy rosszmájú és kéjeleg a vérben, mert: a kritikus hiszi és vallja, hogy minden keményen bíráló szava ellenére is igazabb szívvel nyújt testvérkezet ezeknek a fiataloknak, mint a rábólintó gyulák. Mert a kritikusnak még mindig ott lebeg a szeme előtt a büszke és öntudatos cím: Megalkuvás nélkül! Mert a kritikus lehet kegyetlen és könyörtelen, tévedhet is. de egyet biztosan lát, — a célt: híven és megalkuvás nélkül szolgálni a szlovákiai magyar irodaimat, híven és megalkuvás nélkül megakadályozni minden eltespedést, ellaposodást, minden színvonalsüllyedést. Lehetne engedményekkel is? Engedményekkel, amelyek feltétlenül értékek feladásához és elvesztéséhez vezetnének ? • Hát nem! Nem hagyjuk egyetlen fiatalunk értékét sem aláhanyatlani, — nem hagyjuk fiataljainkat alámerülni, sem Mácsot, sem Verest, sem Gyurcsót, sem Ozsvaldot. sem Dénest. — senkit — egyetlenegyet sem közülük! Sámánkodással és kézrátevéssel készségeskedő jóakarók nem állhatnak útunkba! A kritikus legfeljebb fanyarul nyel, ha félreértik a szavát, de a hangja és a keze csöppet sem fog remegni, mert a szíve igazul és erősen egvüttdcbog minden fiatallal. akkor is, mikor kimondja a szükségesen kemény, bíráló szót. Rácz Olivér. Üj élet a gömöri hegyek alján A szeszélyesen kanyargá Sajó partján, ahol tarka hegyek csodálkoznak a nyárba, lapul egy híres község: Sajógömör. Igaz, hajdanta város volt, mezőváros, de hogy az élet zúgásától, az országúttól, vasúttól kissé távol esik, hát visszaöregedett, visszatöpörödött községgé. A gömöri szőlőhegyen kapáltatto a legendás múltban Mátyás király a nép munkáját lefitymáló főurakat. Itt pillantotta meg először a kék eget Rákóczi híres hegedűse is, a tüzesszemű cigányleány: Cinka Panna'. Ahogy leszállsz a vonatról, a távolból feléd integetnek a fényben, párában mosdó háztetők, a lombzúgató nyáriák, topolyák. Nini, a Sajó partján borzongnak, hajlongnak a füzek, ahogy túliramlik rajtuk a szél s megcsapkodja ezüst levelüket. •A vasúttól kőhajításnyira néhány új épület kacérkodik. Palatetőjiiket fényesre nyalta a harmat. Nem kell sokáig találgatnod, váféle épületek ezek, hiszen füledbe trombitálnak a früstökölő tehenek, röfögnek a kocák, visítoznak a hancúrozó malacok. Egy percre megállok a fűtenger, közt bukdácsoló gyalogösvényen s elnézem a gömöriek kezenyomát, a szövetkezetesek szemefényét: a gazdasági udvart. Jól esik szememnek ez a nyüzsgés, fülemnek a ricsaj — még nem szakadtam el a falutól. Lám az ólakba szorított malacok már alig várják, hogy kirobbanjanak a tág legelökre, hemperegni a Sajó partjára. Szép ez a csoport épület, mozdul meg bennem a gyakorlati ember. Szép is, meg hasznos is. Gömör dolgozó parasztjainak harsány kiáltása ez kerek szóba ötvözve: élünk! Jóleső érzéssel indultam tovább s egy fertályóra múlva a faluba értem. Maszatos gyerek inalt el mellettem. — Hé fiú! Merre van a szövetkezet irodája? — Tessék? —• torpan meg a gyerek. — A szövetkezet irodája. ? — A JRD irodája? — Tessék csak felfelé menni, jobbra. I Bosszankodtam is, meg nevettem is, míg kerestem az irodát, de aztán elémbe állt és b°léptem. Három embert találtam odabent. Az elnököt, a könyvelőt, meg a pénztárost. Mikor elmondtam, mi járatban vagyok, csak összenéztek, mintha pénzt találtak volna, és már kezdte is, Loska János, a mokány, barnaszemű szövetkezeti elnök. — Már régen várunk valakit, aki a mi portánkról is megemlékezik. Mert mi sem vagyunk ám az utolsók. A többiek rábólintottak. Én meg magam alá rántottam egy széket, hallgattam és jegyeztem. Mert beszéltek. Csorgatták a szót szövetkezetükről, gondjukat és örömüket teregették napvilágra. Hat éve, 1949-ben alakult meg a gömöri szövetkezet. Mindjárt a kezdet kezdetén magasra tornyosultak a bajok. Az újdonsült tagok nagyobb fele még nem értett mindenben egyet a szövetkezet törvényével. Igaz, behoztak egy-két marhát, de a hozzávaló talcarmányt elsajnálták a köztől. A sertést, juhot és a többi ha szonállatot szintén átallották bevinni. Pedig hát ez adta volna az alapot, a szilárdat. Mert nagy szó ám az állattenyésztés. Talán, ha erőteljesebb a vezetés, másként történik. De gyenge volt. És ez nagy hiba volt. Ezért kellett sertéseket vásárolni, egész kondát Alapnak, indulásnak. De egyik baj együtt jár a másikkal. A szükség a rosszat is elfogadja. Ök is így jártak, a gömöriek. Elmaradott malacokat sóztak a nyakukba. El is pusztultak. Egy mülió korona úszott el régi pénzben. Takarmányt is kellett venni. Az is sokba került. Aztán műtrágyát kapott a szövetkezet. Csak az a baj, hogy rengeteget. Dehogy volt annyira szüksége. Valaki a bolondját járatta velük. Ott feküdt a műtrágya a földeken, réteken nagy halmokban és szét sem tudták szórni hirtelenében, mert jött a zápor. Az eső jól megverte, de meg is kövesedett a műtrágya annak rendje, módja szerint. Az új istállókat sem építették a legjobb helyre, mert árterület az, ahol áll. Vadvizes. Az egyik új istállónak meg korhadt a teteje, mert a hozzávaló faanyagot a szabad ég alatt hagyták az építő cég emberei. Botorság volt, mert néhány év múlva új tetőt építhetnek. Körülbelül ezek voltak a súlyosabb hibák, bajok. A régi vezetőség sokat elkerülhetett vqlna belőlük. Mindezek ellenére talpra állt a szővetkezet. A régi vezetőséget is leváltották. Az új jobban tudja. Okult Megjavult a munkaerkölcs, és ezt bizonyítja az is, hogy senki sem lépett ki a szövetkezetből. Természetesen ez a feljavulás lassú munka eredménye. Lassú, de biztos. A tagok bizakodnak. Tudják, ha jól dolgoznak, jut is, marad is. És ez a fontos. Lássuk a múlt évet. A gömöriek első helyen álltak a tornaijai járásban. A beszolgáltatás tervét is 115 százalékra teljesítették. Ez szép. Erős emberekre valló. Az idén is élvonalban haladnak és hiánytalanul elvégezték a tavaszi munkálatokat. Marhahúsból félévi beszolgáltatásuknak már 120 százalékban eleget tettek. A sertéshúst, tejet, tojást ugyancsak beszolgáltatták. Az év végére majdnem minden termékből többet adnak népünknek, mint amennyit tervük előírt. Példáid 100 mázsa sertéshúst kötöttek le szabad áron való beadásra. A vezetőség szerint ezt még megtatézik 50 mázsával. Gondoljunk csak a kezdetre. Milyen szép eredmény ez most. Ma már több mint 600 sertésük van. Nagy út, felívelő. A szövetkezet különösen büszke tehenészetére, sertésállományán, kertészetére, juhállományára és dohányföldjeire. Ezek jövedelmeztek tavaly a legjobban. Sok-sok ezer korona tiszta hasznot könyvelhettek el mindezekből. Természetesen többet adtak a tervezettnél; tejből például 4200 literrel, sertéshúsból 17 mázsával és így tovább. Vajon mi a jó eredmény titka? Elsősorban a helyes szervezés. A múlt év tavaszán bevezették az egyéni felelősséggel való munkát, a pótjutalmazás rendszerét. Használt. De menynyire használt. A tagok tudják, miért dolgoznak, értelmet találnak munkájukban. Elmélyült a versenyszellem is, mert jobb a szervezés. És nagy erő a szocialista munkaverseny. A holnap útját, a bőség útját döngölik vele. A legnagyobb változás azonban az emberi lelkekben ment végbe. Tanultak, okultak és évről évre jobban befogadták az új idők új szellemét. A szocialista gondolat, a közösségi szellem gyökeret vert bennük. S ez adja a bizalmat a holnaphoz, a békés, gazdag munkához. Ezt érzi Barna Zoltán, Szobonya Istvánné vagy Újpál József. Ezt a többiek, akik a szelíden integető gömöri hegyek alján szebb életet kalapálnak. DÉNES GYÖRGY Egyre nagyobb eredmények elérésére törekszenek A nagymegyeri sertéshizlalda dolgozóinak nem kis részük van abban, hogy a városi dolgozók sertéshús és zsírellátása hétről hétre biztosítva legyen. A hizlalda dolgozóinak szorgalmas munkája nyomán szinte naponta hagyják el a vasútállomást 3 hízósertésekkel megrakott vagonok. Az egész telep egy mode'sn nagyüzemhez hasonlít. Számos épülettel, darálóval, takarmányelőkészítő helyiségekkel, istállókkal van felszerelve. Kisvasúton szállítják a takarmányt, a trágyát is ennek segítségével szállítják ki az istállókból. A munkát most már teljes egészében gépesítették, örülnek is ennek a hizlalda dolgozói, akik egyre jobban megértik munkájuk fontosságát és az új munkamódszerek felhasználásával nap nap után igyekeznek emelni a termelékenységet és csökkenteni az önköltségeket. Ez irányú fáradozásuk nem maradt eredmény nélkül. Az első negyedévben feladataikat 115 százalékra, félévi tervüket pedig már most 136 százalékra teljesítették és 12.7 százalékos önköltségcsökkentést értek el. A sertéshizlalda dolgozói július 1-től bevezetik az önálló elszámolást, hogy még hasznosabb munkát végezhessenek saját maguk és a közösség javára. Farkas Kálmán