Uj Szó, 1955. július (8. évfolyam, 157-183.szám)

1955-07-31 / 183. szám, vasárnap

6 UJSZO 1955. július 31. Csehszlovákia teniszbajnokságáért Hétfő, augusztusi. BRATISLAVA Rádióműsor A csehszlovák bajnokságért folyó I teniszverseny nagy érdeklődéssel várt első döntői igen érdekes küzdelme­ket hoztak. A férfi párosban a Ja­vorský— Zábrodský kettős heves küz­delmet vívott a Parma-Smolin ský pár ellen. A játék sokáig kiegyensúlyozott volt, végül azonban mégiscsak a Ja­vorský-Zábrodský pár bizonyult jobb­nak s így a férfi páros bajnokság A nemzetközi műsor szerint a Slo­van ÜNV-nek Dániába kellene ellá­togatnia. A tárgyalások azonban még nem fejeződtek be, s hogy a csapat a bajnokság kezdetéig ne maradjon tétlen, tartalék-műsorról gondosko­dott a vezetőség. Ma, vasárnap Szen­cen, az ottani Slavoj ellen játszik a Slovan egyik csapata, egy másik pe­dig Gútán az ottani Slovannal mérkő­zik. Csütörtökön, augusztus 4-én a teljes csapat Prágában végignézi az ÜDA—Vörös Lobogó második KK­döntőt, majd augusztus 5-én, pénte­ken Teplicben az ottani Tatran ellen, másnap pedig Pardubicében játszik. A köztársasági bajnokságban első mérkőzését az Iskra Liberec ellen már augusztus 13-án Bratislavában (1955. július 24-Ig) 100 m: Janeček 10,5 mp. 200 m: janeček 20,9 mp. 400 m: Vrecnik 48,8 mp. 800 m: Zvolenský 1:51 p. 1500 m: Čikel 3:47 p. 3000 m: Ullsperger 8:12,8 p. 5000 m: Ullsperger 14:09,8 p. 10 000 m: Zátopek 29:33 p. 110 m gát: Tošnár 14,8 mp. 200 m gát: Mrázek 24 mp. 400 m gát: Bar­A magyar középtávfutógárda egyik legtehetségesebb tagja Iharos Sándor, aki idén már két új világcsúcsot állí­tott fel, csütörtökön a helsinki olim­piai stadionban az 1500 méteren 3 p. 40,8 mp. idejével egy másodperccel szárnyalta túl az ausztráliai Landynak a múlt év folyamán szinté Finnor­3 p. 55 3 p. 54 3 p. 52 3 p. 51 3 p. 49 3 p. 49 3 p. 48 3 p. 47 3 p. 47 3 p. 45 3 p. 45 3 p. 43 3 p. 42 3 p. 41 3 p. 40 Pálfai János, a magyar Testnevelési Főiskola labdarúgó osztályának tanára, a korszerű labdarúgás további fejlő­désére vonatkozóan Így nyilatkozott: „Minél jobban tökéletesíteni kell a technikát és az összjáték új, meglepő módjait kitalálni. Mindez azonban még nem elég. A technikát annyira uralni kell, hogy minden akcióra hallatlanul gyors iramban kerülhessen sor. A jö­vőben csakis így és semmiféle más Az osztrák Grill vezeti az augusz­tus 4-én Prágában sorra kerülő má­sodik KK-döntőt. Partjelzők ugyancsak osztrákok: Mayer és Jiranek lesznek. A VIT labdarúgó-tornájának cso­portbeosztása: A-csoport: Varsó, Pe­king, Karl-Marx-Stadt, FC Liége. B­csoport: Budapest, Vienna, Sztalino­grod, Kelet-Berlin. C-esoport: Buka­rest, Stadlau, Szófia, AC Beerschot. D-csoport: Prága, Kairó, Tirana. A Szovjetunió labdarúgó-bajnoksá­gáért Spartak Minszk—Dinamó Tbi­liszi 1:0. A Közép-tengeri játékok győztese Franciaország lett Atlétái összesen 41 aranyérmet szereztek. Legközelebb 1959-ben Szíriában rendezik a vetél­kedést, melynek, „fiók-olimpia" jelle­ge lesz. I győztese lett. Eredmény: 6:4, 4:6, 6:3, 12:10. A női párosban a Pužejová-Karma­zinová pár 6:3, 4:6, 6:1 arányban nyert a Dvofáček-Pilarová kettős ellen. A vegyes páros elődöntőinek ered­ménye: Javorský-Pužejová 6:3, 6:2 arányban győzött 3olc-2áčková ellen, Mašláň-Holečková pedig 6:3, 6:8, 6:1 arányban Meruňka-Hantuchová felett. vívja a Slovan, augusztus 21-én pe­dig Eperjesen kerül sor a második küzdelemre. Azonban a magyar fővárosból is ér­kezett meghívás a Slovan ÜNV Bra­tisiavához. Örömmel vennék Budapes­ten, ha az együttes részt venne az immár hagyományos esti körmérkőzé­sen, melyet minden nyáron a magyar alkotmány ünnepének keretében bo­nyolítanak le. A rendező ezúttal a Csepeli Vasas és a Bp. Kinizsin kívül még néhány más jóképességű magyar csapat is benevezett a vetélkedésre. A Slovanhoz érkezett meghívó augusztus 20—22-re szól, ami viszont azt jelen­ti, hogy az Eperjesen esedékes bajno­ki mérkőzést el kell majd halaszta­nia. toš 53,4 mp. 3000 m akadály: Brlica 8:53,8 p. Magasugrás: Kővár 204 cm. Távol­ugrás: Procházka 740 cm. Rúdugrás: Krejcar 420 cm. Hármasugrás: Rehák 15,71 cm. Súlylökés: Skohla 16,90 m. Diszkosz: Merta 56,47 m. Gerely: Perek 72,85 m. Kalapács: Máca 61,22 m. Tízpróba: Zikmunda 6195 pont szágban felállított 3 p. 41,8 mp. ered­ményét. Iharos ezzel az idejével a melbourni olimpia 1500 síkfutásának első számú esélyesévé lép elő. Iharos világraszóló teljesítményével kapcsolatban itt közöljük az 1500 mé­teres világcsúcs fejlődését: 1912 1917 1924 1926 1930 1933 1934 1936 1941 1942 1943 1944 1954 1954 1955 módon nem törhetjük meg a világ­klasszishoz tartozó védelmeket. A fi­zikai tétel — hogy így nevezzem — tehát így szól: Technika + összjáték + gyorsaság. Azaz csak a tökéletes technikával és rendkívül gyorsan végrehajtott meglepő akciókban rejlik majd a siker titka. A jövő egyszóval a „villámfut ballé" — fejezte be érdekes nyilat­kozatát Pálfai János. A Norvégia—Románia országok kö­zött atlétikai viadal Oslóban a norvé­gek 106,5:105,5 arányú minimális győ­zelmével végződött. A kiemelkedőbb eredmények: 400 m Boysen (n) 47,7 mp, 110 m gát: Opris (r) 14,6 mp. Magasugrás: Sötér (r) 196 cm. Gerely: Danielson (n) 72,67 m.' A nők vetélkedése viszont a romá­nok fölényes 70:35 arányú diadalával végződött. Pompás eredményt ért el a magasugrásban Balázs, aki 170 cm-t ugrott, Roth pedig 13,34 méterrel nyerte a súlylökést, Szófiában nemzetközi labdarúgó­mérkőzésre került sor. A Lokomotív Szófia a Salgótarjáni Bányász együt­tesével játszott és érdekes küzdelem után 4:1 (1:1) arányban győzött 7.20: Reggeli zene. 10.15: Kamara­zene. 11.00: Asszonyok félórája. 11.30: Jó hangulatban. 12.00: Népdalok. 13.00: Tarka zenés műsor. 14.00: If­júsági műsor. 16.20: Pionírok énekel­nek. 17.30: Moszkva beszél. 18.00: A világ ifjúsága énekel. 18.30: Kívánság­hangverseny. 19.00: Rádióújság. 19.30: Szórakoztató zene. 20.00: Előadás a zenéről. 22.10: Hangverseny. 22.45: Puccini: »Tosca. Operaelőadás. KOSSUTH-RÁDIÖ 8.30: Zenekari hangverseny. 9.40: Énekkari hangverseny. 10.10: Ágai Karola énekel. 11.00: Erkel és Moso­nyi operáiból. 12.10: Operettrészletek. 12.45: Orvosi tanácsok: Mit kell tudni a fertőző májgyulladásról? 12.55: Legkedvesebb népdalainkból. 14.40: Húsz perc könnyű zene. 15.10: Heti zenés kalendárium. 16.00: Ifjúsági elő­adás. 17.10: Válaszolunk hallgatóink­nak. 17.30: Egy falu — egy nóta. 18.00: Beszéljünk a balesetelhárításról. 18.58: Műsorismertetés. 19.00: Emlé­kezzünk...! 20.20: Tánczene a Berlini Rádió műsorából. 20.35: Életrekelt századok. 21.10: Zenés esték Budapes­ten. 22.15: Tíz perc külpolitika. 22.25: Az 1955. évi „Prágai Tavasz" műsorá­ból. 23.35: Rácz Náci szegedi népi ze­nekara játszik. Kedd, augusztus 2. BRATISLAVA 7.15: Népszerű zene. 10.00: Nemzeti táncok. 10.30: Balettzene. 11.00: Képek szlovákiai falukból. 11.20: Zenei mo­zaik. 15.00: A rádió kórusegyüttese énekel. 13.30: Zeneszerzőink műveiből. 15.00: Zeneszerzőink filmzenéje. 16.10: Szovjet falvak dalai. 16.30: Moldavai melódiák. 17.00: Operaáriák. 17.30: Moszkva beszél. 18.00: Tánczene. 18.30: Kívánsághangverseny. 20.15: Népszerű melódiák. 21.00: Tíz perc külpolitika. 21.10: A Bratislavai Rádió hangversenye. 21.50: Ján Kostra ál­lamdíjas verseiből. 22.00: Johann Strauss: Keringők. 22.30: Hírek. 22.45: Hangulatzene. KOSSUTH-RÁDIÖ 8.30: Népi zenekarok műsorából. 9.00: Indulók. 9.15: Ottörők lapszem­léje. 10.10: Zenével a föld körül. 11.00: Lányok, asszonyok ... 11.15: Liszt­Darvas: XIX. rapszódia. 12.10: Ver­bunkosok. csárdások. 13.00: Hangszer­szólók. 13.30: Operettrészletek. 14.15: Hangverseny gyermekeknek. 15.30: Részletek Saint-Saens Sámson és De­lila operájából. 16.00: öten a Barska utcából. 17.10: Válaszolunk hallgató­inknak. 17.30: Szív küldi szívnek szí­vesen. 18.00: Látogatás a Színháztör­ténelmi Múzeumban. 18.58: Műsoris­mertetés. 19.00: Emlékezzünk...! 19.05: Könnyű zene. 20.00: Esti hír­adó. 20.20: Óperaáriák. 20.40: A Török utcai eset. 22.15: Operettmuzsika. 23.00: Előadóművészeink hangverse­nye. Szerda, augusztus 3. BRATISLAVA 7.00: Hírek. 7.15: Operazene. 8.00: A Kassai Rádió zenekara játszik. 10.00: Ifjúsági előadás. 10.20: Ján Cikker szerzeményeiből. 11.00: Asszonyok félórája. 11.30: Jó hangulatban. 12.00: Szlovák népi táncok. 12.30: Hírek. 13.00: Szórakoztató zene. 13.30: Ara­tási dalok. 13.45: A munkahelyek hő­sei. Előadás. 14.00: Zenealbum. 14.40: Johann Strauss műveiből. 15.30: Jev­genyij Malinyin koncertje. A Moszk­vai Rádió összeállítása. 16.15: Katona­zenekar. 16.40: Kultúrszemle. 17.00: Táncmelódiák. 17.30: Moszkva beszél. 18.00: Békearatás. 18.30: Mezőgazda­sági dolgozóinknak játszunk. 19.00: Hírek. 19.30: Szórakoztató zene. 20.20: Hallgatóink kedvenc melódiái. 21.00: A felvásárlásról. 21.15: Operarészletek. 21.45: Milena Majorová: Fehéren piros. Előadás. 22.00: Tánczene. 22.30 r Hírek. 22.45: Dimitrij Sosztakovics müveiből. Hangverseny. KOSSUTH-RÁDlO 8.30: Népszerű operarészletek. 9.20: Az erdők királya. 9.40: Daltanulás. 10.10: Zenei anekdoták. 10.30: Eszter­lánc. 11.00: Az Uráli Népi Együttes műsora. 11.30: Szülőknek — nevelés­ről. 11.50: Forradalmi dalok. 13.00: Pi­roska anyja. 14.15: Üttörőhíradó. 15.10: Legyőzhetetlen ifjúság. 15.50: Délutáni hangverseny. 16.40: Válaszolunk hall­gatóinknak. 17.10: Az Állami Népi Együttes műsorából. 17.45: Nemzet­közi kérdések. 18.00: Szív küldi szívnek szívesen. 18.30: A virágzó mezőgazda­ság útján. 19.00: Emlékezzünk...! 19.05: Jó munkáért — szép muzsikát. 20.00: Esti híradó. 20.20: Ilyenkor este... 20.55: Az 55-ös villamoson hallottam ... 22.15: Tíz perc külpoli­tika. 22.25: A Magyar Rádió szimfo­nikus zenekarának hangversenye. 23.42: Edith Piaf énekel. Állandó hétköznapi műsorszámok BRATISLAVA 5.00: Hírek. 5.15: Zenével kezd­jük a napot. 7.00: Hírek. 12.30: Hírek. 12.50: Vízállásjelentés. 12.55: Műsorismertetés. 14.30: Közérdekű közlemények, műsor­ismertetés. 20.00: Hírek. 22.30: Hírek. 23.50— 24.00: Hírek. Állandó magyar nyelvű műsorszámok BRATISLAVA II. BESZTERCEBÁNYA Hétfő: 5.10: Hírek és a vasár­nap sportja. 13.00: Hírek, sport­híradó. 18.00: Hírek, hangos hír­adó. Kedd: 5.15: Hírek, 13.00: Hírek, falurádió. 18.00: Hírek. Mi újság a szövetkezetekben? Asszonyoknak Szerda: 3.15: Hírek. 13.00: Hírek, sporthíradó. 18.00: Hírek, hangos híradó. 18.15—18.30-ig: A serdülő Ifjúságnak. Csütörtök: 5.15: Hírek. 13.00: Hírek, hangos híradó. 18.00: Hí­rek, falurádió. Péntek: 5.15: Hírek. 13.00: Hí­rek, hangos híradó. Sporthírek 18.00: Hírek. Üzemi híradó. Asszo­nyoknak. Szombat: 5.15: Hírek. 10.15— 10.45-ig: Gyermekműsor. 16.30— 17.00-ig: Pionírműsor. 18.00: Iro­dalmi újság. Vasárnap: 6.40: Mezőgazdasági tanácsadó. 14.00: Vidám műsorral köszöntjük a város és a falu dol­gozóit. v Csütörtök, augusztus 4. BRATISLAVA 6.00: Hírek. 6.15: Nyelvi tanácsadó. 7.00: Hírek. 7.15: Reggeli zene. 7.40: Előadás pionírok részére. 9.55: Műsor­ismertetés. 10.00: Ifjúsági műsor. 10.30: Kórusrészletek operákból. 11.10: Zenei mozaik. 12.30: Hírek. 12.55: Zene. 13.30: P. I. Csajkovszkij műveiből. 14.30: Közlemények, műsor­ismertetés. 14.40: A Bratislavai Rádió vegyeskórusa énekel. 15.00: Operett­melódiák. 17.00: Operarészletek. 17.30: Moszkva beszélj 18.00: Népszerű mu­zsika. 18.30: Kívánsághang verseny. 18.55: Időjárás jelentés. 19.30: Zemp­lénben énekelnek. 20.00: Hírek. 20.15: Hallgatóink kedvelt melódiái. 21.00: Klasszikus zene. Hangversenyközvetí­tés lemezről. 22.30: Hírek. 22.45: Tánc­zene. 23.20: Ján Ladislav Balia zene­műveiből. 23.50—24.00: Hírek. KOSSUTH-RÁDIÖ 8.30: Zenekari hangverseny. 9.20: Öt világrész üzenete. 9.40: Dalok út­törőknek. 10.10: Népdalok. 11.30: If­júságunk városa. 12.10: Olasz víg­operákból. 13.00: Erdei mérkőzés a vadrucával. 13.20: Oscar Nedbal ope­rettjeiből. 14.15: A Rádió Gyermek­újság műsora. 15.25: Az épülő kom­munizmus nagy országában. A Moszkvai Rádió összeállítása. 16.20: Kritikusok fóruma. 16.40: Szív küldi szívnek szívesen. 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 17.25: Egy falu — egy nóta. 18.00: Riportműsor. 18.20: Népszerű szovjet szerzők operettjei­ből. 19.00: Emlékezzünk! 19.05: Üj tánczene felvételeinkből. 19.35: Görbe Figyelő. 20.00: Esti híradó. 20.18: Bi­zet: Carmen. Opera négy felvonás­ban. 23.28: A könnyű zene kedve­lőinek. Péntek, augusztus 5. BRATISLAVA 6.00: Hírek. 7.00: Hírek. 7.15: Reg­geli zene. 10.00: Felolvasás. 10.20: Világhírű szólisták koncertje. 11.00: Asszonyok félórája. 11.30: Jó hangu­latban. 12.00: Szovjet táncok és dalok. 12.30: Hírek. 13.00: Esztrádzene. 14.00: Kíváncsiak klubja. 14.30: Közlemé­nyek. Műsorismertetés. 14.40: Opera­melódiák. 15.20: Az új mozikról. 15.35: Hallgatók. 16.10: Dalolva szép az élet. 16.45: Orvosi előadás az infekciós sárgaságról. Dr. Mikulás Ondrejička előadása. 17.00: Zene. 17.30: Moszkva beszél. 18.30: A Moszkvai Rádió hall­gatóink kívánságára játszik. 18.55: Időjárás jelentés. 19.00: Hírek. 20.00: Zenei újdonságaink. 21.00: Napi kom­mentár. 21.45: Guy de Maupassant 1 elbeszélése. 22.00: Esti hangulatban. 22.30: Hírek. 22.45: Zenével a béké­ért. KOSSUTH-RÁDIÖ 8.30: Népi énekesek és zenekarok műsora. 9.00: Tömegdalok. 9.20: Te­levíziós közvetítés a fáraók országá­ból. 10.10: Cmebaló-szólók. 10.50: Az Okos Mackó. 11.00: Lányok, asszo­nyok. 11.30: Cseh operákból. 12.10: Magyar nóták. 12.35: Üttörőhíradó. 13.00: Tánczene. 14.40: Kamarazene. 15.10: Farkasok között. 15.30: Mai operettekből. 16.20: Elkészülni... Vi­gyázz ... Rajt! Fiatalok sporthlradó­ja. 16.40: Petri Endre zongorázik. 17.10: Engels munkáiból. 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. 18.00: Dalok a békéről. 18.30: Az Állami Népi Együttes zenekara és a Magyar Rá­dió népi zenekara játszik. 19.00: Em­lékezzünk! 19.05: Külpolitikai kérdé­sekre válaszolunk. 19.20: Jó munká­ért — szép muzsikát 20.20: Tessék választani! 20.25: Magyar népi mu­zsika. 22.15: Tíz perc külpolitika. 22.25: Táncoló billentyűk. 22.40: Ké­peslap VarsóbóL 23.00: Mesélő mu­zsika. 23.30: Szerenád-est. Szombat, augusztus 6. BRATISLAVA 7.00: Hirek. 7.15: Népszerű zene. 10.00: Gyermekelőadás.. 10.45: Alek­szandr Ognyivcev, Sztálin-díjas éne­kel. 11.00: Előadás. 11.20: Klasszikus orosz operákból. 12.00: Zene. 12.30: Hírek. 13.00: Vígan fejezzük be a he­tet. 14.00: Pavol Hanuš: Holnap ziva­tar lesz. Előadás. 15.00: Részletek a bukaresti fesztiválról. 16.00: Közlemé­nyek. 16.30: Operazene. 17.30: Moszk­va beszél. 18.30: Kívánsághangverseny. 19.00: Hírek. 21.00: Mezőgazdasági dolgozóinknak. 22.30: Hírek. 22.45: Tánczene. KOSSUTH-RÁDIÖ 8.30: Táncok fúvószenekarral. 8.50: Fiatal művészek Bartók-hangverse­nye. 9.20: Kuba elbeszéli partizán múltját. 9.45: Magyar zeneszerzők gyermekdarabjai. 11.00: Vidám ope­rettrészletek. 11.30: Orvosi tanácsok: A gyümölcsökről. 12.10: Déli hang­verseny. 13.00: Népi zenekarok műso­rából. 14.15: Könnyű melódiák. 15.10: Szív küldi szívnek szívesen. 15.40: Diósgyőr — a magyar munkásosztály egyik fellegvára. 16.00: Könyv, mu­zsika. színház. 16.40: Hangszerszólók. 17.10: Kodály: Magyar népzene. 17.22: Bach: e-moll angol szvit. 17.40: Vá­laszolunk hallgatóinknak. 18.00: Tánczene. 18.15: Az épülő kömmu­nizmus nagy országában. A Moszkvai Rádió összeállítása. 19.05: Könnyű ze­ne. 19.54: Ütőn-útfélen. 20.20: Köz­vetítés a Déryné Színházból. Nászuta­zás. Zenés vígjáték. 22.51: Tánc éj­félig. Vasárnap, augusztus 7. BRATISLAVA 6.40: Reggeli zene. 7.00: Mezőgazda* sági beszélgetés. 7.20: Esztrádzene. 7.45: Hírek. 8.00: Gyermekmesék. 8.30: Vígan a szövetkezeti földeken. 9.00: Orosz operarészletek. 9.30: Ifjú­sági előadás. 10.45: Zdenék Nejedlý: Széljegyzetek. 11.00: Délelőtti koncert 12.00: Á hét költeménye. 12.25: Eszt­rádmelódiák szovjet zeneszerzőktől. 13.00: Népünk dalai és táncai. 13.30: Filmmelódiák. 14.00: Fúvószene. 15.30: Mesterek zenéje. 16.00: Táncolj ve­lünk. 16.40: A tudomány és technika újdonságai. 17.30: Moszkva beszél. 18.00: Tarka melódiák. 19.30: Tarka zenés műsor. 20.00: Hallgatóink leve­leire válaszolunk. 20.20: Kívánsághang­verseny. 21.00 Mikrofonnal a sport után. 21.30: Szórakoztató zene. 22.00: Tánczene. 22.30: Hírek. 22.40: Zene­szerzőink müveiből. KOSSUTH-RÁDIÖ 8.10: Édes anyanyelvünk. 8.15: Egy falu — egy nóta. 8.55: Fotoamatőrök öt perce. 9.00: Üj zenei újság. 10.00: Vasárnapi levél. 10.10: Irodalmi játék. 11.00: A „Prágai Tavasz"-on részt vett kínai népi egvüttes műsorából. 11.30: A világ ifjúsága énekel. 1215: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Jó munkáért — szép muzsikát. 13.30: Hangos naptár. 14.15: A Magyar Rá­dió szimfonikus zenekarának hang­versenye. 15.30: Egy hét a külpoliti­kában. 15.45: Szív küldi szívnek szí­vesen. 16.20: A Rádiószínház bemu­tatója. 17.40: Kincses kalendárium. 18.40: Tánczene. 19.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. A Moszkvai Rádió összeálítása. 20.00: Esti híradó. 20.20: Ajándékműsor. 20.55: Felnőttként — az ifjúkorról. 21.30: A vasárnap sportja. 22.10: Hangverseny Johann Strauss művei­ből. 23.00: Zenekari hangverseny. Budapestre kapott meghívást a Slovan UNV Atlétáink idei legjobb eredményei Az 1500 méteres világcsúcs fejlődése ,8 mp. A. R-Kiviat USA ,7 mp. J. Zander Svédország ,6 mp. P. Nurmi Finnország ,0 mp. O. Peltzer Németország ,2 mp. J. Ladoumegue Franciaország ,0 mp. L. Beccali Olaszország ,8 mp. W. R. Bonthron USA .8 mp. J. E. Lovelock Üjzéland ,6 mp. G. Hägg Svédország .8 mp. G. Hägg Svédország .0 mp. A. Anderson Svédország ,0 mp. G. Hägg Svédország ,8 mp. W. Santee USA ,8 mp. J. Landy Ausztrália ,8 mp. Iharos S. Magyarország A „villámfutball"-é a /ovo Sporthíradó „ÜJ SZÔ". kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava. Jesenského 8—10, telefon: 347-16, 352-10. Kiadóhivatal: Bratislava. Gorkého 8. telefon: 337-28 Előfizetési díj havonta Kčs 6.60. Terjeszti a Posta Hírlap szolgálata Megrendelhető minden postahivatal­A-60277 nál és kézbesítőnél. Nyomás: Pravda. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata. Bratislava.

Next

/
Oldalképek
Tartalom