Uj Szó, 1955. július (8. évfolyam, 157-183.szám)

1955-07-23 / 176. szám, szombat

6 mi $w 1955. július 23 idejére á iiíhit világ a A vasárnapot nagy vígságban, /A igen jó hangulatban töltöttük. Szövetkezeti nap volt. Hat köz­ség leányainak színe-virága látogatott el hozzánk. Az idő kedvezett a talál­kozónak. Déltájt Vzapanyiton, Tamá­sin, Baktin csak olyan tisztára sö­pört volt az ég, mint Rakostyason, Bátkán, vagy Balogújfalun. Benépe­sült a falu, fontcdkos és rövidre nyí­rott hajú lánykák sétáltak egymusba­1-arJiu. egy-Ĺ'jy m%vbb fiúcsopoľ. k h.éretSocn. A kastély parkjában közös ebéddel kezdődött a szövetkezeti nap. Ahogy ez ilyenkor szokás, csörögtek a vil­lák, ké3ek, kanalak, tányérok. A szö­vetkezet tagjai sertést vágtak: pörkölt­tel, hurkával, tepertővel kínálták a vendégeket. Most jó étvággyal, han­gos szóval falatoznak, mert ismerősök, jó szomszédok, rokonok ülnek egy­asztalnál. A talpat csiklandozó ci­gányzenének sem érzik hiányát. A ze­nészek minden pillanatban rá-ránta­nak betyárnótára, táncdalra, hallga­tóra. Ide özönlött a vidék: szövetke­zeti tagok, egyénileg gazdálkodók, öre­gek, fiatalok. Figyelnek, lesnek egy­másra, fülelnek azokra, akik a szövet­kezet eredményeivel dicsekednek. Is­métlem, mindenki idehúzódik a fák glá a sátor mellé, csak az én Pista bátyám kanyarul el közönyösen a vigadók mellett. Még a cigányzene se tudja megállítani. Kopog az utcán le­felé és betaszintva kiskapunkat, ezzel preszkedik a lócára. — Feje tetején a világ! M i meg csak bólintunk apám­mal, nem tehetünk egyebet. Aztán vizslaszemekkel lesünk az Öregre, izgágaságára. Mióta sógora apámnak, megszámlálhatni! anszor nyi­(otta ránk' az ajtót. Mert tudja, ér­fi, szeretjük, tiszteljük. De ami meg­lepő, hogy még sohasem volt ilyen nyughatatlan. Sejtjük miért, hiszen a kastély mellett jött el, ahol éppen a szövetkezet tagjai dalikóznak, ölelkez­nek az ő egyetlen fiával, a tamási szövetkezet elnökével. Hogy mégis jól tájékozódjam viselkedésének okáról, célzást teszek emígy. — A kastélyban magas, a jókedv! — A vesztüket érzik — mondja le­gyintve Pista bátyám. Nézek az öregre, csontos, eres ke­zet>zárára, roggyanó lábára, horvadt arcára és láiom azt a mélységet, ahon­nan az életbe, a bizonytalanságba el­indult. Volt cseléd, reszssarató, nap­számos és bizony az élet annyira meg­viselte, hugy most minduntalan könny­belábad a szeme, ha mondja: — Örüljünk, hogy még élünk. £ gy küzdelmzs életről mesél­ne az a néhány nold föld, amit véres verejtékkel szerzett. A felszabadulás után a kevés földön már öícröi gardának számított. De a fiába, az en Laci bátyámba az ördög bújt és beállt a szövetkezetbe. Ha még csak beállt volna. De. a vá-larc is vette a nagy gazdaság gondját-baját. Azóta az öreg mintha tükon ülne. Keveset szól, többször hallgat. Csak harapófogóval lehet belőle kihúzni a szót. En kérdezgetem. — A család otthon marad? A pipaszárával böki: — A kastélyba jöttek. A ztán mered megint maga elé olyan formán, mintha valami­lyen láthatatlan teher húzná a vállát. Sokáig ülne így szótlan, önma­gába, múltjába pislogva, ha nem je­leznénk neki: megyünk a szövetke­zeti napra. Erre feláll, megropogtatja a csontját és máris útrakész. — Feljön maga is? — En nem. Éh már öreg vagyok. Nagyon j reg ebben a világban — mondja nekikeseredve. És a szeme megint könnyes, az ar­ca is borús. Lassan, komótosan ballagunk. A há­zak között sehol egy lélek se. Nem állnak Kiskapuban, nem ülnek a há­zak előtt. Mindenki a szövetkezeti napon. Pista bátyámat ez is bosszant­ja. Mert minek mennek az emberek ilyen bolondságba, mintha csak halla­nám. Mire a főútra érünk, rwgjön^a_ beszélgetéshez a kedve. Azt mondja: — Nagy a pocsékolás, fiam! — Miért? — Az emberek dobálják el maguk­tól a pénzt, mintha könnyen jönne. Megáll, rágyújt, füstöl és szeme a faluján pihen. — Pusztítás mindenfelé. A faluba bevezették a villanyt, dobhatjuk sze­métre a petróleumlámpákat. Pedig sok pénzt kóstált az. Nagy rádió böm­böl a házunkban, fiam. A mi időnk­ben dehogy adtunk volna üyen sza­márságra pénzt. Harminc rádió or­dít, mióta villany van, oszt minek az? Feje tetejére állított világ ez, én már csak azt mondom. 71 If együnk tovább, a mal&mnál I \ ff járunk, egymást érik u kerék­párosok. A cigányzene, a kur­jongatás idehaUik. Az öreg bátrabban kilép, mert nem szeret sokáig időzni olyan helyen, ahol csupa derű, paj­kosság ojzj emberekben. Az útkeresz­teződéshez érve hívom a parkba,> de a fejével int, hogy nem jen. Indul haza, én meg fordulok a kastély­ba. A zenészek előtt idősebbekből, fiata­labbikból Jmiik szépen a aal és ra­gad a többiekre is, az asztalok mel­lett borozgatól:ra. Ki a fák tövében, ki a sátor közelében vallatja a nya­kasüveget. Sétálok, hajlok jobbra-bal­ra a szövetkezeti tagok között, míg csak bele nem botbm Pista bátyám­ba. Mert itt van, félútból visszatért es ül, hallgat, figyel. Természetesen háttal a kurjongatóknak. Nem tudom hirtelen eldönteni, mi hozta vissza, mi tartja fogva, hát tréfásan meg­jegyzem: — Hát maga a feje tetejére állított Világ közepén?, — Itt vagyok, fiam. — Akkor forduljon meg és gyö­nyörködjön a mulatókban! — Ne m nézhetem a pocsékolásukat. Jem is nézi, marad hátat for­I \ dítva a világnak, b gr feszeng­ve, nyugtalanul. Azért hosz­szú ideig ül a zsivajban, kacagás­ban, a szövetkezeti tagok lelkes tábo­rában. Látni rajta, hogy szájára kí­vánkozott a dal: „A Vidrócki híres nyája...", de tartja magát és nem dalol. Mert bármit mondanak az em­berek, nehéz a krajcárhoz, kuporga­táshoz szokott hetvenhároméves szem­nek igazodni valamerre, a „feje tete­jére állított világban." Mács József. Testvéri segítség Levél érkezett otthonról. Már három hete tartózkodnak Szlovákia déli járásában cseh kombájnosok, akik eljöttek, hogy testvéri segítsé­get nyújtsanak az aratásnál. Kint a búzatáblákon munka közben erősödik a cseh, szlovák, magyar nemzetiségű traktorosok, kombájnosok, parasztok közötti testvéri megértés. 'A plzem kerület egy egész komplex-brigádot küldött Szlovákia gazdag gabonatermő földjeire aratni,. Ez a komplex-brigád 21 kombájnból, két mozgóműhelyből áll. Nyolc közülük a szenei EFSZ 300 hektár búzáját aratja már hétfőtől és egy-két napon belül a járás más falu­jának szövetkezetében fogják folytatni a búza aratását. Itt dolgozik a plzeni kerület legjobb kombájnosa is, Be­neš Václav, aki most először arat Szlovákiában. A chrasti gép- és traktorállomásról jött ide és kombájnjával meg­állás nélkül vágja 30 fokos melegben a beérett búza­kalászokat. Naponta 14 hektárt learat és a szenei szö­vetkezetesek elismerően mérik utána a tarlót, amely olyan alacsony, mintha kézi kaszával vágták volna le. Ha baj van a kombájnnal, mindjárt ott vain Schleis Václav elvtárs, a plzeni kerület brigádvezetője mozgó­műhelyével együtt, és villámgyorsan kicserélik, befor­rasztják vagy kijavítják a megsérült alkatrészt. Így pl. Šesták József és Regner Václav szakiképzett szerelök egy fél óra alatt kicserélték a hűtőt az egyik kom­bájnon, mert az bedugult. A kombájnos hálásan fogott velük kezet, mikor végeztek munkájukkal. Nem lesz kisebb a teljesítmény, mert a félórai késést hamar be lehet hozni. A szövetkezet tagjai és a Sizenci traktor­állomás dolgozói szeretettel és hálásan törődnek ezek­kel a cseh fiúkkal, akik messze munkahelyüktől a chras­ti, presticei, plzeni, stŕbori trak to rállomások tói és csa­ládjaiktól jókedvvel és teli munkaörömmel aratják re­kordteljesítményekkel a gabonát. Közös akarat és test­véri egyetértés kovácsolódik ki aratás közben a csehek, szlovákok és magyarok közö tt, ami hazánk további fel­virágzásának igazi biztosítéka. Horváth Sándor. Zöldül a fiatal hajtás Nyolc szovjet Sz-4-es kombájn arat a szenei EFSZ búza­tábláin. Csehországból jöttek ide kombájnosok, hogy testvéri segítséget nyújtsanak a szövetkezeteknek az aratás ideje alatt. A presticei traktorállomásról jött el Szlovákiába aratni Javorský Miroslav cseh kombájnos. Duchek Jaroslávval együtt a diószegi cukorgyár búzáját aratják már harma­dik napja. Ömlik az aranyszínű búza a kombájnok tartá­siból a szekérbe. A diószegi cukorgyár gazdaságában a dolgozók minden percet kihasznál­tak, hogy minél előbb elvethessék a tarlótakarmányt. Az őszi takarmány­keverékek betakarítása után nyomban felszántották a földeket. Először 15. majd további 22 hektárt vetettek be csalamádéval. Az idejében elvégzett munkának azonban már meg is lát­szik az eredménye. A 15 hektáros te­rületen szépen kisorolt a másodnö­vény. A fiatal hajtások már elérik a 15—20 cm magasságot Schneider Rudolf és Csicso la Szilveszter további ,12 hek tárt vetnek be tarlótakarmánnyal. A jó példa mindennél többet ér Nem kis doióg az, ha egy szövet­kezet a járás legjobbjai közé küzdi fel magát. Márpedig a kenyheciek azt csi­nálták. Évről évre új adatok, eredmé­nyek kerülnek a gazdaság könyvébe. A közös vagyon leltára mos 1. 258 szarvasmarha, 510 sertés, -600 juh és 30 lő. S felépültek a nagyüzemi gaz­dálkodásnak megfelelő épületek: 2 te­hénistálló, 1 hizlalda, 1 fiaztató, 1. juh­akol, vízvezeték, kukoricaszárító és 4 silóverem. Most a borjúistállót építik. A kenyheci szövetkezet nemcsak a ta­valyi győztes szövetkezeti zászlóra büszke, hanem az idei vándorzászló is náluk van a jól végzett tavaszi mun­ka elismeréseként. A kenyheciek jó gazdálkodásánaik messze eljutott a hí­re. Sok is a látogató. A környék pa­rasztsága, szövetkezeti tagok és egyé­nileg gazdálkodók nagy számban kere­sik fel Kenyhecet, hogy tapasztalatai­kat az itt látottakkal gazdagítsák. Ezen a héten is több mint 80 főből ál­ló csoportot lát vendégül a szövetke­zet. Jó a munka, jók az eredmények. S ahol eredmény van, ott a tagok ke­resete körül sincsen hiba. Aratás utln mindenkinek megtelik a kamrája. Sán­dor József például családjával a múlt éviben 30.000 koronát vitt haza ter­més zetbeni járandóságán kívül. Kala­pos István és felesége 22 ezret. Pre­kop Lászjló meg maga megkeresett 17 ezret. A szövetkezet tagjai erős gazdasá­got, új életet teremtettek. Az öt év örömei és nehézségei nagy családdá kovácsolták őket. Oj életre, szocialista öntudatra nevelte az embereket Jól tudják s látják ezt azok is, akjk még az üzembe járnak dolgozni, vagy a sa­játjukon gazdálkodnak. Mindössze né­hányan vannak, de nemsokára ők is belépnek a szövetkezet nagy közös­ségébe. Hrickó László még az üzembe jár, de szabad idejében ott van kö­zöttük, velük örül a sikernek, s kö­zösen tervezik a jövőt. Felesége és anyja már ott dolgoznak a szövetke­zetben. Fecsó Lajos komoly és kevésszavú ember. Falujában nagy közszeretetnek örvend. Nemsokára szintén a szövet­kezet nagy közösségében találja meg igazi helyét, ö is, mint mindnyájan a faluban, tudják és érzik, hogy ez a jö­vő útja, hogy a közös gazdálkodás út­jára lépni a jómódú, szabad életet je­lenti. Mészáros Gyula Pontosan teljesítik állampolgári kötelezettségüket Medve Lajos kaposkelecsényl dolgo­zó paraszt már az első félévben min­den fajta állati termékből 100 száza­lékra teljesítette az egész 1955. évi beadási kötelezettségét. Tojásból 82 darabbal még többet is adott be a tervezettnél. Timkó János és Kovács György középparasztok ugyancsak tel­jesítették már állati termékekből egész évi beadási tervüket. , Rövidesen befejezik az aratást A felső-jányoki szövetkezet földjein fürgén kelepelnek az önkötözők. A falu apraja-nagyja ott sürög a határ­ban, hogy idejében betakaríthassák a kenyérnekvalót. Az öt hektár őszi ár­pát már napokkal ezelőtt learatták. Jól fizetett, hektáronként 27 mázsát adott. Jelenleg a búzát aratják, amelyből eddig már több, mint 45 hektárt arat­tak le. A felső-jányoki szövetkezet tagjai rövidesen azt mondhatják: meg­tettük kötelességünket, idejében elvé­geztük az aratást. Nem hallgatott az osztályellenség szavára Brenyó István, kaposkelecsényi la­kos nem bánta meg, hogy nem lé­pett ki a szövetkezetből. Mikor két évvel ezelőtt falujában az „enyém" győzött egy ideig a „mienk" felett, a nagykaposi szövetkezetbe jelentke­zett felvételre. Itt a tagság szívesen fogadta soraiba Brenyó Istvánt, aki azóta feleségével és apósával együtt részt vett a nagykaposi szövetkezet építésében. Becsületes munkájukat a szövetkezet gazdagon jutalmazta. A múlt évben csupán készpénzben 35 ezer koronát kapott a Brenyó család a nagykaposi szövetkezettől. Ezen­kívül 50 imázsa gabonát szállítottak a kamrájukba. Nagyon örülök — \ mondotta Brenyó István, hogy nem hallgattam az osztályellenség szavá­ra. Azzal ijesztgettek, hogy a szövet­kezetben éhen fogunk pusztulni. Jós­ilatuk meim vált be. Nemcsak, hogy jól élünk mióta a közösben dolgo­zunk, hanem még arra is telik, hogy új családi házat építsünk magunknak. Vállalásaikat túlteljesítették A galántai járásban lévő Štefániko- vo község asszonyai versenyre hívták ki a járás valamennyi asszonyát a to­jásbegyűjtési kötelezettség sikeres teljesítéséért. A mai napig az emlí­tett község tojásbeadását 280 száza­lékra teljesítette. Az anyák kongresz­szusa tiszteletére kötelezettséget vál­laltak, hogy július 30-ig a község még 5000 tojást bead.

Next

/
Oldalképek
Tartalom