Uj Szó, 1955. július (8. évfolyam, 157-183.szám)

1955-07-21 / 174. szám, csütörtök

1955. július 21. UJSZO MM MM 1950 májusában mutatta be először a kijevi színház Alekszandr Jevdokimovics Kornyejcsuk Lenin-renddel kitüntetett szovjet drámaíró „Bodzaliget" című komédiáját. Nemsokára utána a Szovjetunió nevesebb színpadain is megfordult ez a kitűnő vígjáték, azután a népi demokratikus országok színpadain is megelevenítette egy gyönyörű környezetben lejátszódó történeten keresztül a szovjet ember munkáját, problémáit, szerelmét. Bodzaligetben a kolhoz maradi elnöke, Románjuk és helyettese, Vakulenko konfliktusba kerül a kolhoz haladó erőivel — a halászok brigádvezetőjével: Karp Kornyejeviccsel, a falusi szovjet elnöknőjével: Kovsikkal, és Kovsik leányával: Vasziliszával, a fiatalok brigádvezetőjével. Ilyen körülmények között érkezik meg Szergej Pavlovics Batura, a híres Sztálin-díjas író, a szebasztopoli tengerészekről szóló regény szerzője, barátjával Nyikoláj Alekszejevics Verba festőművésszel, hogy megismerjék a kolhozparasztok életét. Itt találkozik Szergej Batura halottnak vélt barátjával, Karp Kornyejevics tengerésszel, aki a Nagy Honvédő Háborúban életét mentette meg és akiről regénye hősét, a hős szevasztopoh tengerészt formálta — akibe Nagyezsda, a kolhoz elnökének leánya szerelmes. Mikor Nagyezsda megismeri Baturát, a regénye hősén keresztül őt, az írót szereti meg, mivel őt tartja a hős tengerésznek. Batura az igaz barát, látja, hogy Karp szereti Nagyezsdát, és barátja boldogságáért — betegségére hivatkozva — elmegy Bodzaligetből. Romanjukra, a maradi elnökre hat a még Batura jelenlétében lezajlott kolhozgyűlés, amelyen leváltották. Románjuk elgondolkozik magában előbbi életéről, s elhatározza, hogy megváltoztatja azt. Kéri Baturát, hogy csak egy év múlva fejezze be megígért regényét Bodzaligetről, amikor majd már róla, Románjukról is jót írhat. Batura elmegy, de Verba, a festőművész ott marad a kolhozban és a kolhozparasztság festője lesz. Karp feleségül veszi Nagyezsdát és kezébe veszi a kolhoz vezetését. Ezt a derűs,, a munkáról és szerelemről szóló szovjet darabot július 13-án mutatta be Sápon a bratislavai Falú Színház magyar művészegyüttese. A darabot Munk István rendezte. Nem siklott el a darab felszínén, Kornyejcsuk színes, .meleg képein, könynyed dialógusain és gondolatain az életigazság rovására, hanem a dráma eszmei tartalmából kiindulva, tisztán és érthetően állította be a darabot, úgyhogy erős, művészileg színvonalas, igaz képet adjon arról a világról, amelyet Kornyejcsuk ábrázol. Nem szűkítette le, hanem ötleteivel és egész koncepciójával erősítette Kornyejcsuk mondanivalóját, kifejezésre juttatta remek nyelvének költői szépségét. A Falu Színház előadása kedves volt az első és második felvonás egy-két kidolgozatlan jelenete ellenére is. Ezek a hibák azonban az előadások során eltűnnek majd, mivel a színészek alakítása minden előadáson fejlődik, csiszolódik. A hangulatkeltő, környezethű díszleteket Vécsei-Valentin József tervezte. Ezek is nagyban segítették a darab eszmei mondanivalójának kifejezésre juttatását. A fiatalok brigádvezetőjét, Vasziliszát, Németh Viola hozta színre. Alakításából érezni lehetett a szovjet ember temperamentumát, a szovjet nő szeretete, szerelme, de komolysága és az adott helyzetben szigorúsága sugárzott játékából. Karp Kornyejevicset, a halászbrigád vezetőjét Kiss Lajos alakította. A bemutatón még korántsem érte el képességei színvonalát. Ö a játékok során fejlődik igazán. A legkisebb részletekig ki tudja dolgozni alakítását. A szíveket megnyerő Sztálin-díjas író szerepében Kovács Ottót láttuk. Szerepével közel hozta hozzánk a szovjet Sztálin-díjas művész típusát. Azt a művészt, aki minden helyzetben megtartja írói tekintélyét, szovjet művészmivoltát. Nagyon forró, mélyen átérzett alakítást nyújtott. Verba festőművész szerepét Nádasdl Károly játszotta. Alakítása még ittott munkát követel. Kovsikot, a kolhoz élő lelkiismeretét. P. Palotás Gabriella elevenítette még. Kovsik gondolatvilágában, tetteiben, konfliktusaiban látjuk az újnak megakadályozhatatlan győzelmét minden régi felett. P. Palotás Gabriella alakításával kapcsolatban csak azt lehetne megjegyezni, hogy temperamentumával és hangjával szabadabban bánhat, de éreznünk kell játékából a szovjet parasztasszony forró emberszeretetét. Romanjukot, a maradi kolhozelncköt Ondrás László alakította. Lényegében az ő játéka is jó volt. Ondrásnak azonban meg kell tanulnia takarékosabban bánni hangjával és meg kell keresnie a szöveg mélyén dialógusainak lényegét. Nagyezsdát, a leányát Brezina Otti'ia vitte színre. Játékának volt egy 'ényeges hibája: Nagyezsda jelleme nem volt egységes. Ez legjobban a második felvonásban volt látható, a Karp«-Nagyezsda, Nagyezsda-Batura jelenetben. Nagyezsda nem kacérkodhat Baturával. Ha szimpatikus is neki Batura, akkor sem külső eszközökkel fejezi ezt kí. Kétségkívül, Brezinának vannak gyönyörű momentumai is alakításában például a Karp-Nagyezsda jelenetben. Nagyon szép alakítás volt L. Gombos Ilonáé, Aha Scsuka szerepében. Kihasználta a szerep lehetőségeit, s helyenként egészen groteszk eszközökkel figurázta ki ezt az elkispolgárosodó típust. Vakulenko — Lengyel Ferenc alakításában a legszebben felépített szerepek közé tartozik. Lengyel alakítása meggyőző és átérzett volt. A fűzfapoéta szerepét Holubek László játszotta. , Jól vitte színre szerepét. Bugár Zoltán Moroz tengerésze is jó alakítás volt. Krim szerepét Huber László játszotta. ö a régi iskola híve. Deklamáló típusú színész. Alakítása kedves, mulattató. Iparkodnia kell, hogy a deklamálásról idővel leszokjék. Szentpétery Arankát Purhavka szerepében láttuk. Jobban át kellett volna élnie szerepét, és egy kis rutint kell még szereznie a színpadi mozgásban. Rapkay Lili Krilata szerepében a mondatok helytelen tagozásával, Mázán Ilona Koszár szerepében pedig a beszédtechnikával követ el hibát. Kornyejcsuk „Bodzaliget" című darabjának előadása is egy lépés az új, szocialista falu felépítésének harcában. Klimits Vajda Lajos. Imii SVATKA írta: Kis Éva „Nősüljek, vagy ne? A nagynénim lebeszél, az unokahúgom rábeszél, az anyám azt hangoztatja, hogy ilyen életbevágóan fontos kérdésbe nem szól bele, de célzásai egy fiúunokára, elárulták rejtett gondolatait, a sógornőm folyton a bátyámat hozza fel példaként, a szomszédnőnk véleménye szerint csak az önző emberek nem alapítanak családot, sőt még kiterjedt rokonságunk legifjabb sarja, húgomnak négyéves kislánya is állást foglalt: esküvőre akarok menni. Családunk férfi tagjai, bizonytalanságomat látva, néhány őszinte, keresetlen szóval ecsetelték előttem a házitűzhely előnyös oldalait, nem tagadva azt sem, hogy nincsen öröm üröm nélkül. Rengeteg baráti tanáccsal és a harmonikus házasságot száz százalékig biztosító bölcsességekkel átitatva elhatároztam, hogy jövendőbelimnek a kapott tanácsok szellemében, ugyancsak keresetlen szavakkal tudtára adom: megesküszünk." A fenti történetet Prága legromantikusabb irodájában, a Svatkában (Praha I., Ovocný trh 19), egy előttem magát megnevezni neiji akaró fiatalember mesélte. A Svatka, mint a neve is elárulja (svatba — esküvő) olyan intézmény, amelynek köze van az esküvőhöz. Megjelensz ott szíved választottjával, és ha megvannak a szükséges irataid, akár félórán belül, első osztályú esküvőben lehet részed. Persze, ilyen Zátopek-tempóra ritkán van szükség, bár már ez is előfordult néhányszor. Többnyire- úgy szokott lenni, hogy benyit az egyik jövendő házastárs, leül a kényelmesen berendezett helyiségben a felvilágosítást adó csinos, fiatal nőkkel szemben, és elolvassa a részletes prospektust. Ebből megtudja, hogy a Svatka a házasságkötéshez szükséges miflden formalitást elintéz helyette. Megszerzi a nemzeti bizottság jóváhagyását, ha az esküvő nem a jegyesek egyikének lakhelyén történne, biztosítja &JqYálasztott helyen a kívánt határidőt, kitölti a kérdőívet, megrendeli a jegygyűrűket, kinyomtatja az eskövői meghívókat és a gratulációk megköszönését, gondoskodig virággal feldíszített autókról, megrendeli az esküvői csokrot, a fényképészt, különtermet foglal az esküvői lakoma részvevői számára, és összeállítja a menüt, sőt még szállásról is gondoskodik, ha vidékiekről van szó, vagy ha az ifjú pár nászútját Prágában akarja tölteni. Miután áttanulmányozta a nyomtatványt, megbeszéli a mindenről tájékozott alkalmazottakkal, hogy a Svatka összes szolgálatait igénybe veszi-e, vagy pedig csak valamelyiket választja ki. A Svatka szolgálataiért egészen csekély díjazást számít. Nem az a célja, hogy sokat kereső vállalat legyen, hanem, hogy a dolgozók "idejét megtakarítsa. Természetesen az érdeklődőknek nem egyforma anyagi lehetőségeik vannak. Választhatnak a luxus- és a kisebb éttermek, hat- és tíz fogásos menű, szegfű-, vagy orchidea-csokor között. A Svatka meghitt légkörében nincs szükség szégyenkezésre. A kedves Olinka, a „fél" kívánságait szern előtt tartva, akármeddig hajlandó kalkulálni. A Svatka feladatának megfelelően nemcsak hivataloskodik. Igen gyakran kiindulópontja is az esküvőnek. Ott végzi az utolsó simításokat a menyasszony, előfordul, hogy ott öltözik át, onnan indulnak az autók és ha nincs tanú, Irenka, Olinka és Pavel Petr még ezt a szerepet ís szívesen betöltik. Számos vidéki fordul a prágai Svatkához esküvője lebonyolítása ügyében. Levélben elküldik irataikat, közlik, mikor szeretnének házasságot kötni, és hogy mire volna szükségük, s a Svatka a többit elintézi. Esküvő után itt-ott még eszébe jut az ifjú párnak á sok baráti tanács: gazdálkodjatok közösen, vezessetek külön kasszát; járjatok mindenhová együtt, legyetek teljesen függetlenek; segíts a feleségednek, ne nyúlj semmihez, nehogy csorba essék férfiúi méltóságodon; és még rengeteg őszintén gondplt, oje homlokegyenest ellenkező élettapasztalat. Nagyot nevetnek és mennek a maguk útján. Ha néha göröngyös is, sebaj! Fiatalok, türelmesek, szeretik egymást, s a maguk főzte hétköznapi ebéd már jobban ízlik- nekik, mint a pazar esküvői lakoma. (22) Megfordult és kiment, t Azt gondoltam, hogy ettől a naptól kezdve békés élet kezdődik nálunk. Szó se róla! Másnap megint csak nagy dérrel-durral ront be ... miért van fennakadás az üzemanyagellátásban a brigádoknál? Ez a bocsánatkérés szöget ütött a fejembe. Azt gondoltam magamban: talán egyedül csak ő ilyen nemes lélek, hogy fogja magát és egyenesei} bocsánatot tud kérni az embertől? Én talán nem vagyok ilyen nemes lélek? Én nem vagyok képes az ilyen cselekedetre? Nem vagyok hozzá elég nagy jellem? De ami a legfontosabb, értem, tudom, hogy ez volna az egyetlen mód arra, hogy emberként állhassak előtte. Nasztya egyenes, nyílt ember. Vele szemben csak így lehet cselekedni, egyenesen, becsületesen, nyíltan. Más tűzön nem tudja az ember megfőzni vele a kását, ha nem akarja, hogy elkozmásodjon ... Ezt a tulajdonságát már nagyon jól ismertem? El is jött a megfelelő alkalom. Egy este találkoztunk az úton. Együtt mentünk a gépállomásra. Eleinte hivatalos dolgokról beszélgettünk, erről-arról, aztán összeszedtem a bátorságomat: — Nasztaszja Vasziljevna! Ne csodálkozzon, de meg kell mondanom, kezdetben nem értettem meg magát... és igazságtalan cselekedeteket engedtem meg magával szemben ... Az értesítőben kiadott megrovást, természetesen visszavonjuk. Sőt, Nasztaszja Vasziljevna — mondom — dicséretben fogjuk magát részesíteni. De a dolog nemcsak abból áll, ami a papíron van. A ' maga emlékezetében is megvan a bejegyzés ... Hogy kellene ezt a bejegyzést onnan kitörölni, megtanít rá? Nasztya csodálkozva hallgatott végig. Azt gondoltam, örülni fog és nem mindennapi barátság alakul ki közöttünk. De még csak hasonló sem történt. Nasztya zavarba jött: GALINA NYIKOLAJEVA: Elbeszélés a gépállomás igazgatójáról meg a főagronómusról — Jól van, Alekszej Alekszeje-Jics, nagyon örülök, hogy mindezt megmondta ... i Kezet nyújtott és gyorsan befordult a sarkon. Még csak el sem mertem kísérni tovább. Arra gondoltam, kár volt elkezdeni ezt a beszélgetést, csak kellemetlenül éreztem magam és semmiféle eredmény sem lett. Múlnak a napok. Én úgy járok, mint akinek megette a tyúk a meggyét. Nasztya pedig változatlanul olyan, mint volt... Rám se néz és tovább is klkirohan ellenem különböző hivatalos kérdésekben. - Egi/szer aztán vagy öt nap múlva a következő dolog történt. Nasztya nekem ugrott a szállítóeszközök rossz felhasználása miatt. Szidott, szidott, majd a végén el»evette magát és azt mondta: — Azt gondolja, hogy amiért bocsánatot kért tőlem, most már csendes, jámbor lélek leszek? Nem, igazgató elvtárs — mondja nem lesz magának én mellettem nyugodt élete! — És nevet, és úgy néz rám, mint a jó barátjárk... És olyan jóindulatúan, barátságosan, huncutul nevet, hogy még a nap is másképpen kezdett sütni az égen! Ettől fogva veszekedtünk ugyan, ahogy eddig is, de ezek a viták, veszekedések valahogy mások voltak, tárgyilagos. a munkából fakadó viták ... Meg kell mondanom, ezek szinte a beosztásunkból eredő viták voltak. A föagronómusnak szorítani kell a gépálI lomás igazyatóját, a beosztásuk megköveteli, hogy vitatkozzanak! Ha nem vitatkoznak egymással, ez azt jelenti, hogy nem érdekli őket a közös ügy! Nasztya segítségével ilyen szemlélet alakult ki bennem erről a dologról. Eközben a vetés is befejeződött. Kezdtek feltűnni a mezőn az első hajtások. Meg kell mondanom, hogy nálunk hamarabb bontakoznak ki, mint a szomszédok földjén, és sokkal erősebben is. A szomszédjaink földje még fekete, a miénk már zöldül. Mindennap észrevehetőbb, jobban látható a különbség köztünk és a szomszédaink között. A szomszédoknál még éppen csak hogy kibújt a vetés, nálunk már egy hüvelyknyi... A szomszédainknál épp csak kibújt a föld fölé, nálunk már szárba szökött. Minden kitűnt! Minden megmutatkozott! A műtrágya is, amit kivittünk a mezőre, a mag is, amivel mi vetettünk, a vetés minősége is, időpontja is. A föld már csak ilyen, maga a munka és az értelem. Mindent megmutat, semmit sem tart titokban. Mindehhez még meg kell mondanom, az esővel is szerencsénk volt. Alighogy befejeztük a vetést, egy álló hétig esett az sső! Aranyat ért ez nekünk a vetésre! A szomszédok meg éppen csak hogy elkezdték a vetést. Nekik nem jókor jött az eső, félbeszakadtak a vetési munkák, állnak a traktorok, az idő meg múlik! Az esőzés után a szárazság köszöntött ránk! Megint csak mi jártunk jól a szomszédainkkal szemben. Ők még csak most vetnek, de a mi hajtásaink már erőre kaptak az esőben, gyökeret eresztettek ... Nőnek, mintha húznák őket. Meg kell mondanom, nagyon nagy szerepe volt a dologban a vetőmagnak. A szomszédok esősebb vidékről való magokat vetettek. Mi pedig a saját, szárazságnak ellenálló vetőmagunkat használtuk. Tavasszal jól teleszívták magukat vízzel, most aztán nem olyan félelmetes számukra a szárazság! Lám, hogy alakultak a dolgok! Régi igazság az, hogy aki jól dolgozik, annak az eső is idejében érkezik, meg a derült idő is jókor jön. Egyszóval minden igyekezetünknek megvolt a látszatja a földeken. Minden erőfeszítésünk napról napra ragyogóbban jelentkezik a mezőn, úgyhogy magunk is ciak elcsodálkozunk rajta! A mindennapos kapkodásban észre sem vettük, mi történik a gépállomásunkon. Úgy tűnt, hogy csak vitatkozunk, veszekszünk, meg rohangálunk a sztyeppén! ... így megy az ember felfelé a hegyre, köveken át, bokrokba kapaszkodva, lába alá néz, nyög, meg-megbotlik, nem veszi észre az emelkedést, csak a köveket látja a lába alatt és érzi: milyen nehéz is ftlfelé menni! S egyszercsak felér egy nyílt, szabad tisztásra és körültekint: de magasra is jutott! Mi magunk is csak lassan értettük meg ezt, a szomszédok meg még ennél is lassabban ... Emlékszem, a Gosáról megjelent cikk után Linocska lebiggyesztette ajkát és azt mondta: — Tiszta véletlenség! Egyszerűen csak szerencséjük volt, hogy Csumakot bízták meg ezzel a négyzetes vetéssel, meg, hogy éppen hozzátévedt ez az újságíró! Amikor kizöldült a mező, Lukács azi hajtogatta; — Kutya szerencséje volt a zsuravinói gépállomásnak ezzel az esővel: Ilyen szerencsét! Akkor kezdődött az esőzés, amikor éppen befejezték a vetést! Amikor aztán már látszott, milyen lesz a termés, Lukács kijelentette: — Nagyon jól bevágott nektek, hogy nem cseréltétek ki a vetőmagot más vidékről hozottal, hanem idevalósit vetettetek! Fegya válaszul nagyot nevetett: — Kicsit túl sok lenne a véletlenből egyetlenegy gépállomásnak! Egyes filozófusok azt állítják, hogy a véletlen annyi mint: nem tudatosított törvényszerűség. Neked sincs elég öntudatod, hogy mélyére hatolj a mi „véletleneinknek". Akiknek több eszük van és kevésbé irigyek, már régen megértették, milyen okból kifolyólag történnek nálunk mostanság ezek a legkülönbözőbb szerencsés véletlenek! Igaza is volt! Okos emberek nálunk is hamarabb megértették, mi is történt nálunk. Mindenféle érdekes ember kezdett feltűnni nálunk: pártmunkások, kolhoztagok, agronómusok, tudósok ... Eljönnek megnézni bennünket, érdeklődnek, kérdezősködnek. Mi is egészen másképpen kezdtük érezni magunkat. Ezelőtt, ha bementünk a kerülethez,., vagy ha a területre egy-egy értekezletre, ügyet se vetettek ránk, legfeljebb a vadászpajtások jöttek oda bennünket üdvözölni, tnost meg alighogy megjelenünk, csak úgy özönlenek felénk!... Hol egyik jön oda, hol a másik!... Mindenkit érdekel valami: hogy csinálják ezt, hogy is van az maguknál? Sokan fordulnak felénk rokonszenvvel, megbecsüléssel... Érdekes, értékes emberek kezdtek körénk gyűlni és a beszélgetések is mások, mint azelőtt voltak. Egész életünk valami egészen más, új színvonalra emelkedett, hogy előző életünkre még gondolni is unalmas! (Folytatjuk..)