Uj Szó, 1955. június (8. évfolyam, 131-156. szám)

1955-06-01 / 131. szám, szerda

"1955. -június T. UJSZG Végnélküli gyűlés Megjegyzések Mács József könyvéhez A Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó nemrégiben jelentette meg Mácts Jŕzsef „Végnélküli gyűlés" c. kötetét. A kötet a címlap tanúsága szerint falusi szatírákat és történeteket tartalmaz. Mács József neve nem ismeretlen előttünk: a Fáklya és az Üi Szó hasábjain gyakran találkoztunk már humoros elbeszéléseivel, szatíráival, s gondolatban gyakran helyeseltünk is neki, tetszett egyegy helytálló megállapítása, találó jellemzése, jó helyen alkalmazott koppintása. Szépnek és tiszteletreméltó, helyes célkitűzésnek tartjuk azt is, hogy a Csehszlovákiai' Magyar Könyvkiadó készségesen elősegíti fiatal íróink, költőink érvényesülését, hogy papír- és anyagi áldozatok árán is szóhoz juttatja a fiatalokat. Csak azt nem tartjuk egészen helyesnek, hogy túlságosan siet a szóhozjuttatással. A fiatalok „piacradobásában" gyakran valami sietős tervteljesitésfélét vagyunk kénytelenek felfedezni, márpedig nem tartjuk jó tervgazdálkodásnak azt, ha valaki érőfélben lévő gyümölcsből szüretel. Mács József könyve: érőfélben lévő gyümölcs. Szerető gonddal érlelik lapjaink, szerető helyesléssel figyeli érését az olvasó, de a köny.v-forma már a szüret idejét jelzi, a könyv-forma kötelez, számadást jelent, mely immár nem csak bírálatot, hanem ítéletet is igényel. A kis könyv legszembeötlőbb hibáját maga az alcím tünteti fel: a „falusi" és „paraszt" szavak az utolsó évtized folyamán értékváltozáson, nvelvi és értelmi átalakuláson mentek keresztül. — polgári társadalom szótárában az önállóan szereplő „falusi" szó bizalmatlanságot keltő megjelölés volt; csak másodmagával vált határozott fogalommá, „falusi nép" (a falu népe), vagy „amolyan falusi" formájában^ Nos, Mács könyve többnvire „amolyan" falusiakat szerepeltet, ritkán, és akkor is sokszor erőltetetten csillan ki a történetek kereteiből a falu népe — az új falu újarcú népe. Igaz, Mács könyve szatíra-gyűjtemény, tudatosan tár fel fonákságokat és, ferdeségeket. Csakhogy ezek a fonákságok nagyrészt a múlt ferdeségei, i— nem a múltból átszivárgott, hanem a múltban élő ferdeségek. A jelen, a múlt és jövő találkozási vonala. Mácsnál azonban ez a vonal ha. tárfallá vastagodott: egyik oldalán maradt a múlt, másik oldalán már a jövő épül, s a válaszfal ledöntésére egyedül képes forradalmi erőket egy-egy kedélyes hümmögés, bűnbánatszerű, hirtelen jobb meggyőződésre térés, sokszor egyszerű, író által gyártott, stilisztikai átsiklás helyettesíti. Ami a könyv íróját illeti, az olvasó mindvégig bizonytalanságban marad: a kötet első szatírája úgy tünteti fel az első személyben bemutatkozó szerzőt, mint aki a falu életében tapasztalatlan városi ember létére „anyaggyűjtő" körútra indul: a gabonabeszolgáltatásról, a szövetkezeti életről, a közös állatgazdálkodásról akar írni és — mindjárt elöljáróban összetéveszti az ökröt a tehénnel. Az író választott tárgya helyes lenne: Mács itt saját szenvedő személyén keresztül szatírát irányít a, városi újságíró ellen, aki jegyzőkönyvvel felszerelve „kopott, szemellenzős sapka, fehér manzsettás ing. ósdi mellény" álöltözékében belekontárkodik a falu életébe, aztán megírja a cikket: „A megszokottá, unalmassá vált „hangoztatta", „kijelentette", „leszögezte", „felajánlotta", „teljesítette", „felvetette", „levetette', „hangsúlyozta" szavakat én sem felejtettem ki az írásomból." Csakhogy ... csakhogy, amit Mács ír, az nem tipikus, nem mutathatja be — még görbetükörben sem — a valóságot, mert Mács nem tipizál, hanem azonosít, még hozzá a múlttal azonosít, még hozzá gyakran az az érzésünk, mintha a ravasz „bizalomb%

: férkőzés" ürügye alatt önmaga is igazodni szeretne, azokhoz a fonákságokhoz, amelyeket pedig könyörtelenül irtania kellene. Hibául róható fel a sok helyen erőltetett kedélyeskedés is. A történetek, szatírák nagy része mögött két

Thárom sorban elmondható adomák húzódnak meg, böklapok hasábjaira kívánkozó villámtréfák, amelyeket Mács aztán bő lére eresztett, aevontűzdelt népies kiszólásokkal, jóízű („amolyan jóízű") mondásokkal, „falusi" légkörben- tobzódó hasonlatokkal s közben bizony sokszor — üres szószaporításokba süllyed. „Amint letelepedett, végig kigombolta az inget, mert az aszsZonv úgy varrta fel rá a gombot, hogy szorította a nyakát, mivel az ádámcsutkája nagyra megnőtt, nem akarta, hogy a lesállás idején, a csendesség idejében le s fel ne ugráljon az inge a nyakában." Ügyelni-kell Mácsnak az indulatok, indulatkitörések írói ábrázolására. A „Két mulatság" c. történetben apa és fia között csaknem tettlegességre kerül a sor, — ezt az indulatkitörést nem elég egy kis szóváltással, meg egy „Hogy mi szállt belém, a mai napig sem tudom"-féle mondattal' bevezetni. A „Tavasz" című történetben Tamás Árpádban „felforrt a méreg", arculüti 16 éves fiát, mert a gyerek nem titkolja a szövetkezet iránt érzett rokonszenvét, — a pofon után néhány sorral azonban már ezt olvassuk: „Bántotta, hogy Lászlót pofon ütötte a szövetkezet miatt. Kalapját feltolta a feje tetejére, kezefejével megtörölte gyöngyöző homlokát. Belépjen-e hát a szövetkezetbe, vagy maradjon?" A „Márton úr zenebonája", „Tudor tudománya", valamint a „Mindenkit a szakmájába" című szatírákban Mács jó kézzel és jó szemmel olvan kérdéseket vetett fel. amelyek valóban jellegzetesek és orvoslásra várók, csakhogy ezekben meg annyira eltúlozta a dolgot, hogy ezáltal egészen ingoványos talajra tévedt: Márton úr, a falu népnevelőie ilyen beállításban túlságosan sötét szégyenfolttá válik — a falu arcán. — Tudor ostobasága egy másféléves mezőgazdasági szaktanfolyam teljes értéktelenségét jelentené, sőt, olyan hiányokkal bélvegezné meg a tanfolyamot a politikai és eszmei nevelés terén, ami egészen valószínűtlen, falusi emberről, a „Mindenkit a szakmájába" Fecskés Sándoréról pedig elképzelhetetlen, hogy falusi ember létére — még ha százszor kőművesmester is — annyit ne tudna, ho^v a , tehenet nem meszelővel szokás csutakolni! Óvakodnia kell Mácsnak az olya^ együgyű beállításoktól is, mint az" „Űj falu konyhája" megoldása: Bacsó elveri a feleségét, ezzel aztán meg is egyeznek benne, hogy nagyszerű intézmény az üzemi konyha. A ridegborjúnevelés ezzel szemben mindössze enynyi: — „Netene. Aztán mi a jófene az? — Módszer, ami annyiból áll. hogy ellés után hidegre teszszük a borjút. — Nem mondasz te bolondságot fiam! De nem értem, hogvan is gondolod?" Papírfigura az a gazda is, aki így dicsekszik: — „Tudjátok, hogy jól megyen . a sorom. A feleségem olyan öltözetben jár, hogy a faluban senki sem különbül." Ugyanebben a részben (Vágási engedély) Mács ügyesen csipkedi a bürokráciát, csakhogy megint túlságosan bő lére magyarázgat: közben csaknem elvész a lényeg, a bürokrácia hibáinak éles feltárása. A falu jellemzéséhez nem tartoznak hozzá az ilyen mondatok: „Faluhelven szokás, hogy ha valami újat 'átnak, hát egymást biztatgatják az újdonság megközelítésére." Vagy: „Hazakísérted a jányt, Jani? — Nem! — hallottam a választ. — Oszt mér nem? — Nem hatta magát!" A „Luca széke" c. történetben falusi babonák ellen száll síkra a szerző, de a végén maga is az ostorozott hibába esik: kisértethistóriát ír. A „Háromszázötven tyúk, egy tojás" a szövetkezetek egvik leféletbevágóbb kérdésével foglalkozik ugyan, de megint csak a sekélyes adomázgatás színvonalán marad. Az „Ismerő sömről" című szatíra rikító negatívumai meglehetősen olcsó megoldással végződnek. Mindezek ellenére súlyos igazságtalanság lenne Mács könyve me'lett mindössze ezzel az élesen kihangsúlyozott bírálattal, ezekkel a csokorbaszedett hibákkal elhaladni. A könyvnek vannak sikerült o'dalai, becses erényei is. Mokány Kis jólrajzolt arcélén nemcsak Mács tehetsége, hanem írói gondossága is meglátszik, a címadó szatíra, az ellaposított befejezést leszámítva, jólirányzott találat, az ..Önkritika" ügyesen megírt, valóban építő hatású szatíra. Ä kis kötet legjobb írásai közé tartozik az „Ilyen asszonyok is vannak", amelyben a szerző ilyen éles megfigyelésekről tesz tanúságot: ..— Ügy van az, Fura úr, hogy negyven évig panaszkodtaŕn én az életre. Oszt úgy megszoktam, hogy ebben az új világban is panaszra áll a szám. Akkor érzem jól magam. pedig mindenki láthatia a jó dolgomat." A ..Köcsög Aurél vizsgázik" című szatíra telitalálat, csattanós, pompás befejezése friss, de gondosan megszövegezett írói átélés eredménye. Élenjáró .szovjet szatírairók hatását árulja el a mélyreható és ötletes „Káderozom a szerelmemet", míg a „Hitler és Bandi" című kis történet ismét pompás megfigyelőképességről, lendületes íráskészségről és jó humorérzékről tanúskodik, mikor így fejti meg a kilépő, majd újra viszszalépő szövetkezeti tag, Kállai Sándor, egészségesen -csavaros észjárását: „— Hogy miért léptem ki, meg vissza? Semmi se vót az, a semmit fújtam fel nagyra. Fógaskodtam a kilépéssel, hogy a mi vezetőink ne csak a szántással-vetéssel törődjenek, hanem az én rossz istállómmal és a hiányzó kukoricarészemmel is." A kötet e néhány szépen megírt, tartalmas és ötletes írása is azt bizonyítja, hogy a Csehszlovákiai Magvar Könyvkiadónak kár volt ezt a néhány igazán sikerült írást selejtes tárcákkal felhigíttatnia, csak azért, hogy egy kötet időnek előtte útjára indulhasson. Tudjuk, hogy fiatal író számára' keserű falat a kemény bírálat, de hisszük, hogv Mács József a kemény bírálat szavai mögött is meglátja, megérzi a jóakaratot, a segítő, javító szándékot, megérzi azt, hogy továbbra is szeretettel, megértéssel és segíteni akarással várjuk írásait. Tehetsége éš határozott íráskészsége kétséget kizáróan feliogosítja őt a további szorgalmas munkára, bennünket pedig arra, hogy türelemmel, érdeklődéssel és ismételt szeretettel várjuk írásainak jobb, kiforrot tabb szűretét. Rácz Olivér. hoz! z iswierellen asszony Ismeretlen asszony! Testvérem, szegény, itt is, ott is a nagyvilágba' Szobrod nincs, szobor vagy magad, szótalan szürke gránitból vágva. (Itt is, ott is a nagyvilágba') Megszülted — és dolgoztál tovább. Felnevelted — és hívta a haza. Vártad — úgy, ahogy senki sem várta, aztán már tudtad, hogy nem jön haza. (Örökre, örökre várod haza:) Itt járt minálunk, űzte a bitangot, harcolt bátran, szókén, hittel, aztán eldőlt s húszéves szíve sok szép májust és csókot vitt el. (Jaj, téged hívott akkor is, hidd el.) Köszönöm neked.. . el sose felejtem ... naponta százszor is megáldalak ... Csak dadogok és szégyelern magam, inert ezek

y csak szavak, szavak ... (A lelkem örökre adósod marad.) Mert mi érdemed megénekelné, nincs olyan himnusz, dal, költemény. Odaadtad a fiad, hogy megmaradjon az enyém! Simko Margit. ! JAROSLAV SEIFERT: i f Ejnye, de könnyelmű voltál! | Mennyit fizettél érte? f Szinte betéve tudtam már, I hogy így pirongat jóanyám. i Ügyelj minden fillérre. i ? Magadnak annyi- hasznosat ? vehettél volna rajta, i Füzetre kérsz majd ma-holnap, l pénzt rá ugyan honnan adjak, i érték minden garas ma! ô i Dolgos kezébe erőltettem l az illatos kis csokrot, i Melegen megölelt engem ; és azt suttogta csendesen: í — Kisfiam, öreg vagyok. m i f így zsörtölődött vélem egyre, évről évre ez járta. A vázát egyszer leejtette. Eltört. A csokrot beletette egy mustáros pohárba. A szomszédban egy óra kong, majd megint fojtó csend van. Anyámat csendben szólítom. Oly halvány, mint a liliom, ott fekszik mozdulatlan. Kezéhez érek. Jéghideg. S úgy össze van szorítva. Kinyitnám, hogy csokrot tegyek • ez áldott kézbe. Nem lehet, többé már ki nem nyitja. Fordította: Fügedi Elek A Leningrádi Filharmónia hangversenyeiről A bratislavai Zenei Fesztivál egyik legemlékezetesebb eseményei közé sorolhatjuk ,a Szovjetunió legrégibb és •igyik legkiválóbb zenekarának, a Vörös Lobogó Munkaérdemrendjével kitüntetett Leningrádi Filharmóniának Kéf hangversenyét. A Leningrádi Filharmónia gazdag és kivételes múltra tekinthet vissza. Hibát követnénk , el, ha elhallgatnék a zenekar kiváló teljesítményeit és kultúrpolitikai jelentőségét a szovjet haza hősi harcának idején. A legnehezebb időkben sem pihent babérian a zenekar, hanem fáradhatatlanul, lelkesen nyújtott hangversenyeket a szoyjet harcosoknak, akik fegyverrel a kezükben hazájukat és a világbéke ügyét védték. A nagy technikai felkészültség és nagyszerű interpretáció mellett az erkölcsi erő teszi a Leningrádi Filharmónia játékát oly kivételesen egyöntetűvé, méllyé és megrázóvá. Az általuk előadott zeneművek meggyőzően hangzanak, megmarkolják szívünket. Nem csoda tehát, ha mind a két hangverseny felemelő művészi, élményben részesített bennünket. Ez vonatkozik a Leningrádi Filharmónia által előadott olyan művekre is, amelyeket a közönségünk közvetlen előadásokban még nem hallott, de mélyen megértett és értékelt, mint Rahmanyinov III. A-moll szimfóniája és Sosztakovics X. szimfóniája. A Rahmanyinov-szimfónia romantikus hévvel fűtött hangulatát, egyedülálló hangszerelésének színpompáját teljes szépségében tolmácsolta a zenekar Sanderling karmester mesteri vezénylete alatt. Sanderling interpretációjának az 1942-ben elhúnyt nagy zeneszerző és páratlan zongoraművész hitvallása szabta meg az irányvonalat: „A melódia a zene igazi alapja és legerősebb kifejező eszköze." Sanderling karnagy, akit Berlinből az Operaház karmesteri pultjáról ül.lözött el a hitleri rémuralom — lelkes csodálója és tolmácsolója a cseh muzsikának. Hangversenyén ezért szólaltatta meg szépségének megejtő varázsával Smetana „Hazám" című ciklusából a „Cseh erdők és ligetek" szimfonikus költeményt. Ljadov egyéni színezetű szimfonikus meséjét a „Kikimorá"-t és Ravel szédületes és mesterien hangszerelt „La Valse'' című szerzeményét, melyek a zentekar minden egyes tagjától a hangszer virtuóz uralását követelik meg — szintén páratlan előadásban szólaltatták meg. Nem tudtuk, mit csodáljunk jobban ezen a pompás művészi kollektíván, a vonósok bensőséges, meleg és egyöntetű hangzását, a fúvósok színgazdagságát, avagy az ütőhangszerek racionális, kultivált kezelését. A Leningrádi Filharmónia második hangversenye még gazdagabbá tette benyomásainkat, mivel a zenekart a Sztálin-díjjal kitüntetett nemzeti művész, Jevgenij Mravinszkij karmester vezényelte. Ez a sokoldalú, kimagasló művész 1938 óta áll a filharmónia élén és oroszlánrésze van abban, hogy a zenekar fejlődési parabolája állandóan felfelé ível: Műsorán ott ragyogott Ludwig van Beethoven neve, a zenetörténet e titáni harcosának IV. szimfóniája

t A beethoveni mondanivaló felemelő szózatát hallottuk olyan művészek tolmácsolásában, akik az igazabb, szebb, emberibb élet pilléreit rakták le. Dímitrij Sosztakovics IX. szimfóniája, amely a nagy szovjet zeneszerző egyik legutóbbi époszai közé sorolható, nehezen talal méltóbb, őszintébb interpretátort, mint Mravinszkij mesteri felfogasát és a Leningrádi Fii-, harmónia odaadó Jjátékát. A szimfónia erősen egyéni színei és igényes, intellektuális struktúrája ellenére Mravinszkij művészete lenyűgöző erővel tudta tolmácsolni a nagy szovjet művész és gondolkodó szimfóniájának eszmei mondanivalóját. A Leningrádi Filharmónia két fellé- / pásét nem felejtjük el. A hangversenyek nemcsak művészi élményként élnsk bennünk, de mindegyikünkben . erősebbé, megingathatatlanabbá teszik az igazi művészetbe/l való hitet, és tudatosabbá-nagy jelentőségét a békeharcban. ( Boráros József