Uj Szó, 1955. június (8. évfolyam, 131-156. szám)

1955-06-04 / 134. szám, szombat

1955. június 4. UJSZ0 B// omas ylií Hf q 1414 cmtitasizmusa Thomas Mannról, Nakinek június 6-án, nyolcvanadik születésnapján a világ tisztelettel és csodálattal adózik, Thomas Mannról, korunk legnagyobb élő írójáról egy rövid cikkben hozzávetőleges képet adni — lehetetlen feladat. Oly gazdag ez az életmű, oly sokrétű és súlyos a mondanivalója, hogy az egyes szakaszok eredményeinek legrövidebb jellemzése' egymaga is kitöltené a kiszabott teret. Mit, melyik részletét világítsuk meg, hogy az olvasónak fogalma legyen nagyságáról, jelentőségéről? Aki regényírónak, szépírónak éppen olyan'' nagy és egyszerű, mint esszéírónak, annál hol vonjuk meg az értékelés határvonalát? És ha ezt meg is kíséreljük, írói képe egészéből hogy hagyhatnók ki• harmadik megnyilatkozását: publicisztikáját, ezt a legnemesebb értelemben vett közírást, a közvélemény — irányításának e világtörténeti hatású és jelentőségű legsajátosabb thomas-manni szerepkörét, mely az antifasizmus szellemi megszövegezésében, cáfolhatatlanságában érte el Tesúcsfokát?! Hol, miben volt naevobb? Mint regényíró, mint novellista, mint esszéíró vagv mint az antifasizmus vezérpublicistája? Mindegyikben egy volt, nagy volt, egyszeri és felülmúlhatatlan: Thomaš Mann! A kultúrember novellaélményét a Tristan, Tonio Kroger és a kis Friedemann úr jelentették, És a többiek? Ki tudná ezeket elfelejteni? Buddenbrooks, az első regény egyformán közvetítette a patrícius család, a polgári világ hanyatlását, elvágyó zenéjével és bomlásának fertőző mérgével. Ennek a világnak széppé erőltetett, árva művészi csodája csak a „Halál Velencében" lehetett. A „Királyi fenség" a dollár első német beszüremléséről tudósít ironikusan. Később ez az irónia új konstellációban szent felháborodássá fog változni, veszélytudatosítássá. A „Varázshegy" egy szanatórium megrekedt időtlenségében, a háborúba rohanó világ felett tart pedagógiai szemináriumot és ítélőnapot. E tőkés világ egyetlen kiútja a legmagasabbra fokozott láz mesterséges felidézése: a háború. E helyzetben az ember „kilátásai rosszak", .— állapítja meg lakonikusan a regényíró, hogy a végén rezignáltán kérdezhesse: „Vajon a halálnak e világünnepéből, megszületik-e. már egyszer a szeretet?" Az irónia itt könnyekkel küszködik, bizonyossággal, mert írónk már tudja, hogy más született: fasizmus, mint az új világháborúk magvetője. Thomas Mann ezen időzített robbanásokkal szemben a nagyobb múltat játssza ki: József tetralógiájában. a zsidó József okosan derűs vigasztaló történetét. A „Lőtte Weimarban" ugyanakkor nem más, mint támasztkereső segélykiáltás Goethe, a mérték felé. Utolsó regényében, a „Doktor Fausztusz"-ban még egyszer összefogja az utolsó évek egész német apokaliptikáját Nietzschétől — Hitlerig, Az eredmény lesújtó: „Minden a vég felé tülekedik és rohan. Mi németek a végítélet jegyében látjuk a világot... Tévúton rohanunk a semmibe, a kétségbeesésbe, egy példátlan csődbe, a pokolba." Enhúsba vágó kegyetlenséggel summázta itt Thomas Mann a hitlerizmus nemzet- és világbűnét, melyet az első pillan.attól kezdve pokoljárásként átkozott. Antifasizmusa nem a heveny reagálás hőfokán vált útmutatássá. A polgár, a nacionalista, aki 1914-ben a háborút rr^ég mint „tisztulást és szabadítást" üdvözölte, az írói felismerés és felelősség lépcsőfokán ért el a változás fordulópontjához. A változás gyújtó szikrája azonban mindenképpen a fasizmus volt. Thomas Mann kínosan lassú fejlődés eredményeképp érkezett el a „szociális császárság" képzetétől a köztársasági gondolathoz. A türelmetlenkedők már árulásról beszéltek, de amikor ez az igenlés megnyilatkozott, akkor a Cicerók quousque tandemje harsogott, szélhámosok, bűnösök legnyíltabb leleplezése. (Német beszéd 1930.) A hitlerizmus Bronnen, a monoklis író vezetésével itt már csizmás legényekkel és bűzbombákkal kénytelen védekezni a humanista nacionalizmusával szemben, aki „napjaink neonacionalizmusát" ostorozza, mely „orgiasztikus természet kultuszával radikálisan humánumellenes, mámorosan dinamikus, tehát kicsapongó karakterévei különbözik az elsőtől." A fasizmus üres, vitustáncával már itt szembeállítja a szocializmusba vetett szabadító hitet: „A szoc'.alista osztály szöges ellentétben áll a polgári kultúrával. Prakszisban szellemigenlő és a mai helyzetben ez a döntő." A döntő szót azonban csak az emigrációban mondja ki: „Ha Európa közepén a politika, mint fenevad-filozófia érvényesül, akkor e földrészt a vérbe és durvaságba fulladás veszélye fenyegeti, a végromlás." Ez a jóslat jelezte a döntő elfordulást, ezt nyugtázta aztán az állampolgárság és a bonni díszdoktorátus elvonásával. Ekkor jelent meg „Levélváltás" címen Thomas Mann felelete. Ez a tízoldalas felelet a legszebb, legtömörebb német próza. Az író kortársi felelőssége itt a legtisztább művészetet eredményezi. Ezt a csúcsfokot csak az erkölcsi magatartás makulátlansága érheti el. „Felette aggasztó, hazug dolgoknak kellett történnie" ... hogy az író, aki inkább reprezentációra született, a legmeztelenebb valósággal kénytelen törődni, mert rangja, humanizmusa csak így nyer igazolást. Az írástudó felelőssége a barbarizmus totalitásával szemben'a kézzelfogható humánum' teljességét szuggerálja: a humanisztikus probléma egésze senkinek sem engedi meg ma, hogy a - szellem-művészit elválassza a politikai-szociálistól." E levélben pontosan megvan mondva: miért és hogyan fogja Németország a fasizmus erőszakolt háborúiáf elveszteni. A vég rettenetes lesz, de nem megérdemeletlen. A levél vége imává tisztul, esküvéssé, könyörgő bizonyossággá: „Isten segítse a mi hazánkat, mellyel oly csúnyán visszaéltek és sötétségbe löktek, tanulja meg végre, hogy békében éljen a világgal és önmagával." Tíz év múlva dr. Fausztusz-ban majdnem ugyanez az ima zária be a rettenetet és mondja a végbölcsességet a változatlanságba görcsösödött német polgári világról. Thomas . Mann egvik mai legjobb magyarázója Hans Mayer figyelmeztetően határolia el itt a változásra kénes németséget a polgári világ fasiszta fertőzöttségétől: „Fausztusznak csak a német polgári világgal van dolga. Őket viszi el az ördög, ami valójában azt jelenti, hogy ők maguk az ördög, aki a pusztulásba menekül." Dr. Fausztusz tanulsága, ennek a nemzetnek visszájára kell változni egészen. Békét kötni a világgal és önmagával. Dé erre előbb képessé kell tenni, rá kell nevelni. A háborús elsődlegességtől el kell riasztani. De hogy tanulhatják ezt meg a mai világban? Akik leverték őket, élnek vissza a legjobban velük. Thomas Mann 1945 után különös jelekre döbben: látja a francia burzsoázia és a- 200 uralkodó család veszélyes változatlanságát, népellenességét, háborúra spekulálását. Ki nyugatitól tanuljon változást a fasizmusba rekedt németség? Az amerikaiaktól? Akik újra felszínre hozzák, babusgatják, erősítik, táplálják és saját céljaikra használják fel a'-német fasiszta adottságot és akik ezzel menthetetlenül hozzáhasonulnak, vele azonosulnak? Hogy tűnjön el a világból a hitlerizmus lidérce, amikor Amerika magához öleli? Thomas Mann egyszer csak azt veszi észre, hogy a fasizmus immár megfertőzte a pentagon egész politikáit, hogy az atombomba nem más. mint a tegnapi fasizmus magas hatványon. Aki tegnap szót emelt a német öngyalázó barbarizmus ellen, az ma sem hallgathat. Ha Thomas Mann e jelenségeket szó nélkül tűri, akkor hitele visszamenőleg is megrendül. De ő már 1945-ben leszögezte: „Az emberiség mindenütt az ökonómiai demokrácia irányában halad, hogy így szociális érettsége magasabb fokára jusson._ Egy, a polgári demokrácián túljutott szociális humanizmus így válik napjaink fő követelményévé." Aki ilyen céllal időzítette a korfejlődést, az a nyugati világ visszafejlődésére, reakciós aktivitására csak úgy reagálhat, mint tegnap a fasizmus idején és a fasizmus ellenében. Antifasizmus a fasizmus leverésének kilencedik évében teljes egészében az amerikai atomnihilizmus ellen fordul: ,,A világhelyzet végzetes alakulása tönkreteszi a demokráciát és annak a fasizmusnak a karjaiba kergeti. amelyet csak azért taposott el, hogv aztán ismét talpraspgítse. hogv mindenütt irtsa a jobb jövő csíráit, ahol tudja, és hogy dicstelen szövetségekke' szennyezze be magát." Dicstelen 'szövetségek! A börtönajtók. melyek ártó uzsorásokat, ragadozókat és gyilkosokat zártak el a világtól, a német fasizmus ágyúgyárosait, tábornokait, tábor narancsnokait és hóhérait, ezek a börtönök egyre gyakrabban és egyre nagyobb számban eresztik szabadon foglvaikat. A dollár küldöttjei a háborús céllal egyre gátlásmentesebben vállaliák a „dicstelen szövetséget": a világra szabadított rontást. Lám. mit olvastunk az utolsó napokban: az amerikaiak szabadon bocsátották Buchenwald, a nácik" legátkosabb emlékű haláltáborának, egvik parancsnokát: Sommert, a ..gégetörő specialistát". Ez már nyílt provokáció és teljes elrugaszkodás, menthetetlen azonosulás. — Nyílt beszéd: a barbarizmus cinkos vállalása. Ugyané napokban, a büchenwaldf halálfábörr'áí szomszédos Weimprban tartott Schlller-ünnepségen Thomas Mann mondott beszédet. Az egyik oldalon a Sommereket szabadon bocsátó dollárpolitika, a másik oldalon Thomas Mann, 3 Schillerek és Goethék legitim örököse, folytonossága: két immár összehozhatatlan világ jelenségei. Weimar — a német humanisztikus szellem — ellenlábasa Potsdam volt. Potsdam a porosz kawnamentalitás szimbolikus neve régen még a nagyfrigyesi felvilágosult abszolutizmust jelenthette, ahol még egy Voltaire is helyet talált. Potsdam szellemét Hitlerék Buchenwald valóságává züllesztették. És Weimar ellenlábasát ma, változatlanul újra Buchenwaldnak hívják! De Weimar nevében és szellemében ma Thomas Mann beszél! És beszél mint a vox humana erkölcsi jelenvalósága, mint az atomnihilizmus pozitív ellenszere: „rég túl vagyunk azon, hogy az emberiség becsületének gondolata. amit a humanitás szó fejez ki, „gyönge magatartási szabály" legyen. Éppen ez az érzés az, amire nagy, igen nagy szükség van és ha az emberiség mint egész, nem eszmél rá saját becsületére, méltóságának titkára, nemcsak erkölcsileg, hanem fizikailag is elveszett". A humanizmus — Thomas Mann az utolsó órában bizonyítja —, nemcsak az erkölcsi, de a fizikai pusztulás gátlója is lehet. Az atombomba csak ott robbanhat és ott tehet pontot, ahol megszűnt az emberség ellenállása. Az atombomba embertelenségével szemben „az emberhez méltó gond" teljességét kell mozgósítani, azt a humánumlényeget, mellyel tegnap József Atilla köszöntötte Thomas Mannt! Az emberhez méltó gond sohse volt nagyobb és szükségesebb, mint ma. Thomas Mann sohse volt aktuálisabb, nélkülözhetetlenebb! Egy ember, egy író nyolcvanadik születésnapján ennél szebbet, nagyobbat és valóbbat mondani nem lehet. Fábry Zoltán. Liliomfi és a többiek A Faluszínház magyar együttesének munkájáról Egy csapat lelkes fiatal, telve hivatása szeretetével, tiszteletével. Déryné unokáinak nevezik őket, mert úgy róják az országutakat, mint 150 év előtti színészelödeik. Az ekhós szekereket ugyan felváltotta az autóbusz, a falusi kocsmák hevenyészett emelvényeit és a kocsiszínek deszkáit a kultúrtermek színpada, de az esténként felcsattanó taps épp oly örömmel üdvözli^ a Faluszínház művészegyüttesét, mint a régmúlt idők vándorszínészeit, a nemzet napszámosait, akik télben-nyárban, esőben, hóban járták a falvakat, terjesztették a kultúrát, szépítették anyanyelvünket. Dérynéék elképzelhetetlenül mostoha viszonyok között vergődtek — kései utódaik: a faluszínház színészeit egész népünk szeretete, pártunk és kormányunk gondoskodása, támogatása segíti, de ők is hősi harcot folytatnak: a szocialista falu — a szocialista haza, az új ember megteremtéséért harcolnak. Emlékezzünk csak a felszabadulás előtti falusi, színelőadásokra. A szerződésből kikopott idős művészek és néhány, a színészet tájékán lézengő ember állt össze daltársulattá és járták a falvakat. Műsoruk szegényes volt, ruhatáruk, díszlettáruk majdnem semmi. Ma, tíz évvel a nagy fordulat után a falun, a kultúrszomj árja áttörte a gátakat. Igénylik a kultúrát: könyvtárat, kultúrházat, mozit, rádiót. A falusi ember kultúremberré nevelődik. Színház 'kell neki. És a népi demokrácia gondoskodott róla, hogy a falu, a tanyavilág, a legeldugottabb hely is színházat kapjon. A Faluszínház már hatodik éve járja a falvakat, tanyákat és előadásaival szórakoztatja, neveli a tanulni vágyó falusi dolgozókat. Néha találkozunk velük. A poros országúton, a Faluszínház és a Magyar Területi Színház autóbusza néha megállnak egymás mellett. Két testvér találkozik ilyenkor, a kötelességteljesítés útján. Elbeszélgetünk, bíztatjuk egymást, majd elbúcsúzunk. Egyikünk keletre, másikunk nyugatra tart és mégis egy cél felé igyekszünk: a dolgozók szívéhez! Ismerjük jól falujáró színészeink problémáit. Magunk is sokszor találkozunk ugyanazokkal a nehézségekkel, amelyekkel ők. Szép feladatuk teljesítése közben legyőzik a nap nap után eléjük tornyosuló nehézségeket. Melyek ezek a nehézségek? A nemszínházi ember talán nem is tartaná annak. De mi látjuk, hogy ezek igen komoly akadályok, v melyeknek legyőzése hősies feladat. Hogy csak párat említsek: minden községben más és más színpad van. Más a közönség összetétele. A folyton változó színpadokon csődöt mond minden előre elgondolt' rendezői beállítás, s a folyton változó közönség előtt a legjobban bevált színészi sablon. Nagy feladatot jelent egy színész számára egy-egy darab 150—200-szori bemutatása. A technikai adottságok és a falusi közönség igénye sajátos játékstílust alakítottak ki a Faluszínháznál. Számos olyan stílusjeggyel gazdagodott a Faluszínház színpada, melyet másutt nem látunk. Persze kiforrott, egységes játékstílusról nem beszélhetünk még, hisz ez állandóan változik, alakul. Jellemző és sajátos stílusjegye a Faluszínház előadásainak például, hogy az előadás ritmusa lényegesen gyorsabb, mint a városi színpadokon. Kevesebb a szünet, a hatásos pihenő a játék alatt. A színészek harsányabbak, az ellentétek és a fordulópontok kiélezettebbek, a színészi játék bizonyos fokig egyszerűbb. A szűk színpadokon a járás és a gyorsabb helyváltoztatás, valamint a tömeg érzékeltetése szinte lehetetlen. Ezért a falujáró színház játéka minden esetben a körülményekhez alkalmazkodik. Nagyon sok függ a színész gyors leleményességétől és színpadismeretétől is. Nálunk hatványozottabban fontos a jó kollektív munka. A Faluszínház előadásai nem egyes kimagasló teljesítményeken alapulnak, hanem minden esetben a társulat közös munkájának eredményén. Idei műsoruk jól szolgálta az ügyet, melynek érdekében dolgoznak. Nem akarok itt statisztikai számhalmazt leírni, hogy,hányszor játszottak, hány néző előtt és milyen gazdasági eredménynyel. Csupán az erkölcsi eredményt szeretném felmérni. Tajovszky: „Zavaros örökség" című színmüvének előadásaival bemutatták a magyar falunak a szlovák klasszikus drámairodalom egyik remekét, a falu régi életét. Szigligeti: „Liliomfi"-jának előadásával a magyar klasszikust szólaltatták meg vidéken. .A Hamupipőkének színpadi változatát is bemutat'tá-k és olyan művészien, hogy bizony néha annyian voltak az előadáson a „nagy gyerekek", hogy a kicsik be se fértek. Rendezőik, Gregor Martin, Koreny Broniszlav lelkes szeretettel foglalkoznak a magyar falujáró színészekkel. A színészek életet visznek a színpadra. Nem szükséges dicsérnem őket, dicséri őket munkájuk: Kovács Ottót elmélyült, komoly művészi alakításai, Holubek Lacit elragadó „Szellemfije", vagy Bella Antit kedves, jóhangú Liliomfija, mely őt a falusi -lányok kedvencévé tette. Lengyel Ferit, Nádassy Károlyt és a többi férfiszereplőt a minden egyes alakítások után felcsattanó taps, a kö- ^ zönség lelkesedése. Kiss Lajos egy éve még. a mi színházunkkal járta a magyar vidéket, ma a falujáróknál működik. Mint mondja, szereti a vándorszínész életet, az hozta ide viszsza. Az együttes nőtagjai: Gombos Ilona, Németh Viola, Rapkay Ilona, Szentpétery Aranka és a többiek mind belopták magukat a falu szívébe. Szeretik hivatásukat, alázattal, tanulás vággyal és nagy lelkesedéssel dolgoznak, utaznak fáradhatatlanul. Hol a., szilicei fennsíkon, hol a Csallóköz rónáján, hol Léva dombos vidékén bukkan fel a társulat Büszkék vagyunk rájuk és szeretjük őket. Sokszor fogunk még találkozni az országutakon, autóbuszaink ismét meg fognak állni egymás mellett, és a távoli vidéken a két színház találkozása mindig szimbólum marad: falujáró és városjáró színház célja közös: harc az új emberért, az igazságok hirdetése színpadon, a jobb élet perspektívájának megmutatása. SÍPOS JENŐ, a Magyar Területi Színház tagja. Bizonyítványért könyvet Iskolai körökben már jónéhány éve elterjedt és népszerű a „Bizonyítványért könyvet" akció, melyet a Slovenská kniha az iskolai hatóságokkal együttműködve rendez az iskolai év végén. Ezt az akciót ez évben is mindenkinek figyelmébe ajánljuk, annál is inkább, mert idén olyasmivel bővül, ami a tanítók, szülök és a tanulóifjúság érdeklődését bizonyára egyaránt. fokozottan felkelti. Ugyanis minden diák, (szülő vagy ismerős) aki a tanítók, kultúrfelelősök útján az akció keretében legalább 10 korona értékű könyvet vásárol, teljesen díjtalanul kap egy sorsjegyet, amellyel 89 értékes díjból nyerhet. A díjakat erre a célra a Slovenská kniha n. v. ajánlotta fel. Minden további 10 koronás árat elérő könyv megvásárlásáért a vevő további sorsjegyeket kap, melyekkel még inkább növekszik a lehetőség, hogy a kitűzött díjakból valamelyiket elnyerje. A főnyeremény 1000 korona értékű könyvszekrény és hozzá 2000 koronát kitevő könyvek tetszés szerint válogatva. A nyereménytárgyak között még kerékpárok, sátor, teljes tábori felszereléssel, hockey-korcsolya cipővel, sífelszerelés, bábszínház díszletekkel, bábfigurákkal, meg soksok más gyermekeknek és serdültebb ifjúságnak kedves, értékes tárgyak szerepelnek. Az akció május 16-a és június 18-a között zajlik le,' a nyeremények nyilvános kisorsolását július 2-án tartják meg Bratislavában. A nyerőszámokat július 10-én mindenki megtekintheti a könyvesboltok kirakataiban. Az .első díj nyertesét, — ha vidéki lesz, — szüleivel együtt meghívják a nyeremény ünnepélyes átvételére Bratislavába. Olyan akcióról van szó, amelyet a tantestület, a kultúrfelelősök valóban eredményesen propagálhatnak, s amellyel egyúttal jól szolgálhatják az irodalom népszerűsítésének ügyét is. t /