Uj Szó, 1955. június (8. évfolyam, 131-156. szám)

1955-06-29 / 155. szám, szerda

/ 1955. június 29. UJSZÖ Kevesebb fáradsággal több szenet Dimbes-dombos vidéken vezet utunk Handlovára. Ahogy az egyik magaslatról nézzük a várost, az embernek az az érzése, hogy itt mindenki jómódú. Hisz ameddig csak a szemünk ellát, mindenütt új utcák, többemeletes házakkal, vagy családi házak viruló keríecskékkel. Csaknem mindenki új bútort vesz, ha ezekbe a házakba költözik — mondja kísérőnk. Utunk Hegl Vendel bányászhoz vezet, akiről csak annyit tudunk, hogy jó csoportvezető. Csoportja június első napjától 80—86 csille szenet fejt terven felül naponta. — Szabad? — Csak tessék. Az előszoba padlója fényes, mint a tükör, mintha arra figyelmeztetne, hogy a cipőt gondosan le kell tisztítani, meg ne haragudjon a háziasszony. Hegl elvtárs és csinosan öltözött felesége két gyermekével fogad bennüket. Az ebédlőben kényelmes fotelekben foglalunk helyet. — Arra kíváncsi, milyen a bányász sorsa? — ismétli lassan a kérdést, s kis szünetet tart. — Nem panaszkodhatom, jól élek családommal, van mindenünk, amire szükségünk van. Már idestova 25 éve dolgozom a föld alatt mint bányász és értékelni tudom a jelent, mert nagyon jól ismerem a bányász életét a múltból. Beszédjéből érezhető, hogy szereti az embereket, érdekli sorsuk. Rendszeresen tanul és újságot olvas. Szóval olyan vezető, aki példamutató viselkedéssel és munkával serkenti társait a munkaidő minden percének kihasználására. Vannak csoportjában olyanok, mint Štefan Pobehlý, Michal Zaťko, Mészáros Gyula, akik egykét- vagy hároméves brigádra jöttek Handlovára. Bányát bizony azelőtt sohasem láttak. Megtetszett nekik és ma kérik a vállalat igazgatóságát, hogy tovább maradhassanak. Bányászok akarnak lenni. Hasonlóan gondolkozik Emil Sinek kisparaszt fia is, aki alig volt 19 éves, amikor Hegl elvtárshoz került. A gomboknál — ahogy ók a szállító gumiszalag kapcsolóját nevezik — kapott elhelyezést. Emil nyitott szemmel és füllel kísérte az életet a föld mélyén. Figyelmesen hallgatta és valósította meg vezetőjének, Hegl elvtársnak utasításait. Egy év gyorsan eltelt. Mivel szorgalmával kitűnt, segédréselő lett, Büszkén vette tudomásul új munkabeosztását. Be is vált és örömmel végzi munkáját. Igaz, nem könnyű a fiatalokkal foglalkozni, Az új munkás gyakorlatlan és eleinte bizony sok nehézséget is okoz. A vezető vájárnak vagy társainak sok időt kell eltölteniük a tanítással, de érdemes, mert kell a bányász, kell az utánpótlás. Nem véletlen, hogy az V. aknában éppen Hegl elvtárs csoportja vette át az ostravai bányászok módszerét, a vastag szénrétegek szeletekben való fejtését. Ez nemzetgazdaságunk számára nagy jelentőségű. Addig a négy és félméteres szénrétegből csak 3 métert bányásztak ki, a többi ott veszett. Hegl elvtárs munkatársaival januártól júniusig 430 cm vastag réteget fejtett ki kétszeletes módszerrel. Bizony sok száz tonna szén került felszínre, amely azelőtt a föld mélyében maradt. A szénhullásból eredő balesetek is majdnem teljesen megszűntek. Az első szelet vájásánál deszkapadlót készítettek és így a másik szelet kiszedésénél fedezék alatt, teljesen biztonságban vannak a bányászok és az omlasztás is könnyebb. Persze voltak hiányosságok is. Főleg a bányafával való ellátás nem volt kielégítő. Ezért a tervet csak 95 százalékra teljesítették, ami természetesen a csoport keresetének rovására ment. — Kellemetlen érzés, mikor az ember nem teljesíti a tervet, különösen mások hibája miatt. Most 140 százalékra teljesítjük tervünket, mert csak háromméteres szénréteget fejtünk, ahol kevesebb bányafára van szükség, s nincs akadály. Mivel a tervet nemcsak teljesítjük, hanem túl is teljesítjük, keresetünk is jóval nagyobb, — mondja Hegl elvtárs. További beszélgetésünk során megtudjuk, hogy Hegl elvtárs többször elmondta a pártszervezet bizottságának, hogy mi fékezi a terv egyenletes teljesítését. Többek között rámutatott arra is, hogy a segédmunkálatokat végző napibéres bányászoknál rossz a munkaerkölcs, mert ha dolgoznak, ha nem, a 40—45 korona napibért megkapják. Tehát érdekeltté kellene tenni őket is a termelésben. De süket fülekre talált, s így elvesztette a bizalmát az üzemi pártszervezet vezetősége iránt. Még csak gyűlésekre sem jár. Hogy Hegl elvtárs csoportjában nincsenek lógósok, az igaz, mert foglalkozik az emberekkel. Semmi esetre sem helyes, -Jiogy Hegl elvtárs csak a saját házatáján, csoportjában harcol a munkához való jó viszony megszilárdításáért. De vajon csak az ő hibája ez? Határozott „nem"-el kell válaszolnunk. Az egészüzemi pártbizottság feladata lenne, hogy az alapszervezeteken keresztül segítse azokat az elvtársakat, akiknek minden törekvésük az új munkamódszerek meghonosítására é<t a terv egyenletes teljesítésére irányul. Számosan úgy szeretik bányászmesterségüket, mint családjukat, harcolnak pártunk és kormányunk határozatainak megvalósításáért. Ha azonban valami nem sikerül, bizalmatlanokká válnak. Csak egyet, Hegl elvtársat ragadtam ki példának. A cikket abban a reményben írtam, hogy a kommunista népnevelők felkeresik öt és más hasonló elvtársakat munkahelyükön, vagy családi körben elbeszélgetnek velük a párthoz való hűségről, az aktív pártmunka jelentőségéről, a nép boldog jövőjéről. Hiszen a személyes agitáció a dolgozók politikai színvona• la- emelésének és a termelékenység növelését hátráltató hibák feltárásának legeredményesebb eszköze. Erdősi Ede Slovan ÖSSZ-Cervená Hviezda 4:0(3:0) A Spartak Praha Sokolovo pályáján megkezdődtek a spartakiád labdarúgótornájának döntő küzdelmei. A résztvevő csapatok ünnepi felvonulása után a Slovan ÖSSZ és a ČH mérkőzésre került sor. A két együttes a következő felállításban lépett a pályára: ÖSSZ Slovan: Schroiff — Jankovič, Vičan, Cirka — Jajcaj, Vengloš — Čurgali, Pažicky, Tegelhof, Molnár, Brehovský. ČH: F. Hlavatý {Simončič) — Matlák, Kadlec, Hložek — Cimra, Gögh — V. Hlavatý, Kačány, Laskov, Bubnik (Machovsky), Pavlovié. A mérkőzés elején a Červená Hviezda csatársora több veszélyes támadást vezetett a Slovan kapuja ellen, míg a Slovan együttese csak szórványosan és eléggé lassan tudott támadásba lendülni. A ČH együttese később engedett az iramból és így a játék kiegyenlítődött, sőt a Slovan bizonyos fölényre tett szert, és a 13. percben Molnár révén eredményt is elért, amikor Tegelhof szép beadását Molnár a ČH kapujába juttatta. A 15. és a 44. percben Brehovský, illetve Pažicky révén a Slovan együttese 3:0-ás előnnyel vonult le a pályáról az első félidő végén. A második félidőben a ČH kapuját Simončič védte, míg a csatársorban Machovsky leváltotta Bubnikot. Ez a változás bizonyos lendületet adott a játék lefolyásának, de a jól védő kapusok többször mentették meg hálóikat a góltól. A második félidő egyetlen gólját Čurgali érte el a 44. percben. A győztes csapatban főleg Schroiff a kapuban, Vičan a védelemben, Jajcaj a fedezetsorban, Tegelhof és Pažicky a csatársorban tűntek ki. A ČH együttesében Kadlec, Gögh, Laskov és Kačány játéka tetszett. A mérkőzést 8000 néző előtt Charouzek játékvezető irányította. A moszkvai atlétikai verseny második napja Moszkvában mintegy 80 000 néző előtt folytatták a nemzetközi atlétikai versenyt, mely a következő eredményeket hozta: 800 m női: 1. Otkalenkota (szovjet) 2 p 08,4 mp, 2. Liszenkova (szovjet) 2 p 09,2 mp, 3. Donath-Jurewitz (NDK) 2 p 09,2 mp, NDK-csúcs. Hármasugrás: 1. Csen (szovjet) 15,85 m, 2. Scserbakov (szovjet) 15,74 m, 3. Gyementyev (szovjet) 15,44 m. Ez a versenyszám viharos szélben került lebonyolításra. 3000 m akadály: 1. Vlaszenko (szovjet) 8 p 51 mp, 2. Szaltyikov (szovjet) 8 p 52,4 mp, 3. Larsen (norvég) 8 p 57,4 mp. Mérsékelt iramban folyt le a vérseny. 1500 m: 1. G. Nielšen (dán) 3 p 46,6 mp, 2. S. Herrmann (NDK) 3 p 47 mp, NDK csúcs, 3. Richtzenhain (NDK) 3 p 47 mp. 200 m női: 1. Stubnick (NDK) 24,1 > mp, 2. Szaftonova (szovjet) 24,4 mp, 3. Itkina (szovjet) 24,7 mp. Rúdugrás: 1. Csernobaj (szovjet) 435 cm, 2. Sillon (francia) 425 cm, 3. Petrov (szovjet) 425 cm. Csernobaj ugrott a legbiztosabban, másodikra vitte a 435-öt és megpróbálkozott a 448-cal is. 400 m gát: 1. Bogatov (szovjet) 52,7 mp, 2. Cury (francia) 52,9 mp, 3. Kumuska (szovjet) 53,8 mp. Gerely: 1. Sidlo (lengyel) 75,28 m, 2. Fredriksson (svéd) 73,49 m, 3. V. Kuznyecov (szovjet) 72,82 m. Súly: 1. Pirts (szovjet) 16,46 m, 2. Baljajev (szovjet) 16,37 m, 3. Heinaste (szovjet) 15,90 m. Távolugrás női: 1. Martyinenko (szovjet) 601 cm, 2. Kusion (lengyel) 592 cm, 3. Litujeva (szovjet) 583 cm. 5000 m: 1. Iharos (magyar) 14 p 22,2 mp. 2. Taipale (finn) 14 p 23,2 mp, 3. Saksvik (norvég) 14 p 25,8 mp. Külföldi hírek és eredmények Kecskeméten a magyar atlétikai utánpótlás egyik tehetséges tagja, a fiatal Lévai 51,19 méteres pompás eredménnyel nyerte a diszkoszdobást. Bukarestben Belgrád—Bukarest városok közötti vízilabda-mérkőzése került sor, melyet Bukarest csapata nyert 4:2 arányban. I A budapesti Vasas, mely jelenleg az NDK-ban portyázik, ismét győzött, ezúttal Rostockban. A magyar együttes az ottani SC Empor ellen játszott s 4:2 arányú győzelmet aratott. A 35 000 néző többször megtapsolta a budapesti csapat szép játékát. (4) „A találkozás perce és a távollét búja". Ujjacskái vékonyak, finomak, mintha nem is a húrokat pengetné, hanem külön-külön a hallgató minden kis csontját. Egycsapásra beleillett a mi sztyeppei életünkbe! Éppen ilyen aszszonyra volt szükségünk! Amint beesteledett, engem már húz feléje valami. Fegya már elmaradt, de én csak tovább járok hozzá; folyton a munkaversenyt ellenőrzöm. Közben észreveszem, hogy Fegya egyre komorabban néz rám, aztán egyszer csak kibökte: — Pártszempontból a legnagyobb mértékben helyeslem a munkaverseny iránti érdeklődésedet. Ugyanakkor azonban nem látom be, mi szükség van hetenként 40 kilométert hajszolni a kocsit. De ami a leglényegesebb, ezen a munkaversenyen már két gépállomás nevet. Mégiscsak tekintettel kell lenned rá, hogy vezetője vagy a gépállomásnak, nem igaz? Látod — mondja — én ' tekintettel vagyok a pártvezetői helyzetemre! Én, látod — montjja —nem járok oda! Próbálók magyarázkodni, Arkagyij csak hallgat bennünket és csak úgy döcög a nevetéstől: Várjatok csak, fiúk, — mondja — rövidesen nekünk is lesz saját agronómusnónk, százszor különb a volocsihonóinál! Igant ígnatovics nagyon kiváló gyakorlati ember, de nincs felsőbb képesítése. Régóta kéri, hogy tegyük meg vetőmagtermesztőnek. Vártuk, vártuk az új agronómust, egyszer csak végre telefonálnak a területről: „Készüljenek a fogadására! Végzős! Egyenest a főiskoláról jön! Engedjétek egy kicsit körülnézni, aztán vegye át az ügyeket a főagronómustól." Fegvával előkészítettük a szobáját. Üj nyakkendőt kötöttünk és kimentünk eléje az állomásra. Arkagyij is velünk jött. Volt néhány leszálló, de olyat egyet se láttunk, aki nekünk megfelelt volna. Csak egy idősebb asszony GALINA NYIKOLAJEVA: Elbeszélés a gépállomás igazgatójáról meg a főagronómusról állt a perónon egy olyan tizenötéves forma kislánnyal. A kislány tágranyílt szemmel tekingetett körül. Tekintete olyan azonnal bekövetkező csodára látszott várni, hogy Fegya meg én akaratlanul körülnéztünk — ugyan mit is láthatott ez a kislány a hátunk mögött? — Aztán újra megnéztük a kislányt. Ettől a tekintettől eltekintve, olyan volt, mint a többi hasonló kislány. Kötött sapkát, Szürke kabátot viselt, alatta kék sínadrágot. Kiálló pofacsontú, kedves kis pofikájú lány. Tarkójára visszahajtott varkocsa végeit nagy fekete masnival erősítette meg a halántékánál. Pont ennek kellett megesni velünk: ez a kislány volt az új agronómus! Az idősebb asszony csak ''véletlen útitárs! A kislányt hazaszállítottuk a lakására és sietve eltávoztunk. Első találkozásunk hát sehogyse sikerült. Mikor kiértünk a pitvarba, megszólalt Arkagyij: — Ugyan, nézzétek csak meg, fiúk, mi nőtt ki a hátamon? Amikor ez a lány rámnéz, mindig úgy érzem, mintha púp, vagy valami szárnyféle nőne a hátamon! Az új agronómusnö mindenkit kiábrándított egy kicsit a gépállomáson. Ignat ígnatovics köztiszteletben álló ember nálunk és egyszerre csak megérkezik a helyére egy ilyen, ahogy Venya mondta: „nem éppen agronőmusszerű jelenség". Ahogy régen megszokták, mindenki tovább változatlanul Ignat ígnatovics járt. A mi „nem éppen agronómusszerü jelenségünk" (különben Nasztaszja Vasziljevna Kovsovának hívták) nem is haragudott ezért. Olyan csendben járt mindenfelé, mintha nem is lenne ott. Az értekezleteken behúzódik a divány és a szekrény közti sarokba, ül, nem szól egy szót se, csak pislog ... Nagyon ritkán pislog és ettől ez valahogy nagyon észrevehető lesz. Megrebbent) egyszer-kétszer a szempilláit, aztán megint mereven ránkszegezi a tekintetét. Nem is túl nagy a szeme, csak nagyon szembeötlő. Másoknak a szemét általában egészében látja az ember, nem igen figyeli meg külön, hol van a szivárványhártyája, pupillája, szemefehére. Őnála, meg ahogy ránézel, okvetlenül megfigyeled, milyen erősen világoskék a szivárványhártyája és milyen kis fekete fúró a pupillája, ott ül a szekrény mellett, nem szól egy szót se, csak a pupillájával fúr keresztül. Megkérdez tőle az ember valamit, odafordul, felhúzza a szemöldökét, kettőt pislant, mintha nem is a fülével hallgatná az embert, hanem a szemével. A válasz is majdnem mindig ugyanaz: — Ezt még nem tudom. Nem ismerem a helyzetet. Linocska már puszta megjelenésével megváltoztatta az egész irodát. Ö pedig még a saját hivatali szobáját se tudta rendbeszedni. Bemegy hozzá az ember, sivárság, por, mintha nem is laknának a szobában. Azt se látni mit dolgozik, egész nap kószál valamerre. Ha megkérded, hol járt, azt feleli: „a kolhozokban". A legfontosabb kolhozainkban azonban nem tudott megszokni. Ott is tekintélyes emberek dolgoznak, nem hallgatnak azok mindenkire. Nem illet ő oda! Legtöbbnyire a sziken túli kolhozokat járta. Megpróbáltuk rábízni a statisztikai jelentések vezetését. Gondoltuk, ha máivalamire való munkát nem végez, hát írja legalább a jelentéseket. De se pontosság, se rendesség nincs benne... Erre aztán végleg letettünk róla. Igy is lett aztán nálunk: dicsérni nincs miért, szidni meg sajnáljuk — hiszen olyan kicsike és jámbor. Igy múlt el egy hónap. Egy hónap múlva kezdett megjönni a szava a mi Nasztyánknak. Elkezdte nekünk felfedezni Amerikát. Szót kért az értekezleten, feláll és közöl velünk valami olyan dolgot, amit mi már réges-régen tudunk ... Meg kell mondanom, Nasztya feltétlenül és megingathatatlanul hitt minden szóban, amit könyvben vagy újságban olvasott. Rendkívül elcsodálkozott, ha valami közhelyszerű igazságot nem tartottak be. Bejön például és közli velünk: — A szikesen túl a sztyeppén, ki tudja, miért, a trágyát csak úgy széthányták, ahogy eszükbe jutott! Pedig minden utasításban benne van, hogy kupacokba kell rakni. — Valójában, Nasztaszja Vasziljevna — felelem — ez minden utasításban megtalálható. — Akkor meg nem értem, miért hajigálták szét a kolhoztagok? Az arcán valójában tükröződik is a teljes meg nemértés, hogy akkor hát miért és minek tesznek ilyent! Próbálom megmagyarázni: — Azért Nasztaszja Vasziljevna mert szétdobálni, ahogy jön, sokkal egyszerűbb, mint kupacokba lerakni .. Egy ideig hallgatott, aztán a következő „aranyigazságot" nyilatkoztatta ki: — Akkor pedig nem értem, miért nem magyarázta meg nekik a szakasz-agronómus, és miért nem harcolta ki? Bennünket a főiskolán arra tanítottak, hogy a szakasz-agronómus köteles mindent megmagyarázni és kiharcolni! Nekikeseredve válaszolom: — Valójában Nasztaszja Vasziljevna, erre tanítottak bennünket! Engem ezek a beszélgetések felváltva hol bosszúsaggal, hol meg elkeseredéssel töltöttek el. Fegyát nyugtalanították, Ignat Ignatovicsnak terhére voltak, Arkagyljt pedig teljésen kihozták a sodrából. Ő mindent félszóból megértett és képtelen volt elviselni a lassú felfogású embereket! Legtöbbet a műhelyekkel kínozott bennünket Nasztya ... Egyszer az értekezlet végén feltette a kérdést: — Hogy lehet ez? A traktorparkunk egyre növekszik, a javítóműhelyeink meg napról napra rosszabbak Tegnap is üzemképtelen lett egy szerszámgépünk! Holnapra előfordulhat, hogy egy másik is azzá válik! És attól kezdve egyre csak ezt hajtogatta! Amíg ő nem dolgozott nálunk, addig erre senki sem jött rá, az ám! De megérkezett Nasztaszja Vasziljevna és egyszerre mindenkit kiokosított! Nagyon elegünk volt már belőle. Elhatároztuk, hogy együttes erővel megmagyarázzuk neki a helyzetet, mindegyikünk külön a maga szempontjából. Fegya türelmesen magyarázta: — Nálunk jelenleg ideiglenes ellentmondás áll fenn a szántóföldi géppark teljesítőképessége és a javítási és üzembetartási lehetőségek gyengesége között. Az ilyenfajta ideiglenes ellentmondások teljességgel kikerülhetetlenek mjridtn növekedésnél. Nasztya végighallgatta, pislogott egyet és teljesen gyakorlati választ adott: (Folytatjuk.)