Uj Szó, 1955. június (8. évfolyam, 131-156. szám)
1955-06-28 / 154. szám, kedd
/ UJSZÖ 1955. .11511:118 28. Szeiŕert Ferenc jókor jött Alig egy hete jött meg a Szovjetunióból Szeifert Ferenc, a bajcsi állami gazdaság Köztársasági Érdemrenddel kitüntetett kombájnosa. Megtekintette a mezőgazdasági kiállítást és jegyzeteket készített, hogy újonnan szerzett tapasztalatait átadhassa munkatársainak. Az utolsó két napon azonban már nyugtalanság vett rajta erőt. Kombájnjára gondolt, az őszi árpára, amely akkor szőkült, amikor elment. Már attól félt, hogy meg is érett azóta és learatják nélküle. Ez nagy csapás lett volna részére, hiszen annyira megszerette a kombájnt, hegy élni sem tud nélküle. Végre eljött a nap, amikor haza jöhetett. Első útja a földekre vezetett, látta t hogy jókor érkezett. Amikor az őszi árpához ért, hirtelen felkiáltott. — Hű az áldóját, hisz ezt pár nap múlva vágni lehet! Június 27-én megindult a hat kombájn. Az anyalai és haraszti állami gazdaság meglcezdte az őszi árpa aratását. Hogy mennyig arattak le és milyen volt a hektárhozam, azt már nem várhattam meg, de Csapó elvtárs, a bajcsi állami gazdaság vezetője azt mondotta, hogy hektáronként meg lesz a J7—28 mázsa átlag (h. a.) A nagymácsédiak is kombájnnal aratnak A nagymácsédi EFSZ tagjai felkészültek az aratásra és cséplésre. Hogy a munkák akadálytalanul haladjanak, a szövetkezet vezetői munkatervet dolgoztak ki az aratás és cséplés idejére. A nagymácsédiak aránylag rövid időn belül végezni szeretnének az aratással és ezért úgy határoztak, hogy 200 hektár gabonát kombájnnal vágatnak le. A tagság tudja, hogy a kombájn megkönnyíti munkájukat és olcsóbb, kifizetődőbb, mint az aratógép munkája. Krajcsovics Ferdinánd, Galánta Kaszálják az őszi repcét A múlt hét végétől a bratislavai kerület állami birtokain marokrakó és kévekötőgépekkel kaszálják az őszi repcét. Elsőnek a bratislavai állami gazdaság kezdte meg a repcekaszálást június 23-én a feketevizi ás a farkastorki birtokon. A nagymegyeri álIrfni birtokon a petényi gazdaságban a múlt héten 9 hektárnyi őszi repcét kaszáltak le, hétfőn pedig a dunaszerdahelyi, szeredi és a gombai birtokokon is megkezdték a repcekaszálást. A bratislavai kerület összes állami gazdaságaiban tervbe vették ennek a fontos olajtartalmú növénynek a lekaszálását a hét végéig. Aratás előtt a komáromi traktorállomáson Szinte bántó az a nagy csend, amely a komáromi traktorállomáson fogadja az embert. Mert úgy képzeli el, hogy ilyenkor aratás előtt olyan a géppark és környéke, mint a megbolygatott hangyaboly. Egyhelyütt gépész-kovácsok. szerelök raja fut egyik géptől a másikig, másutt vasat hevítenek és erős, izmos emberek verik az üllőt, emitt kévekötőgépeket vontatnak a műhelybe, odább meg a kombájnokon igazítanak. Persze előre elgondolni valamit sokféleképpen lehet. A helyzet az, hogy rohanásnak, zűrzavarnak, fejetlenségnek itt nyoma se. Akármerre nézel, mindenütt mozdulatlanság, nyugalom. A traktorállomásra vezető út egyfelén szépen, tökéletes rendben sorakoznak a kombájnolj, És többet, ennél nem is látsz. Pedig más gépek is elkeltenek az aratásban. Mi van azokkal? Hogy erre és még sok egyébre választ kapj, be kell menned az udvarra érdeklődni, tájékozódni. Akárhonnan behúzódhatnál oda, mert a géppark nincs körülkerítve, de te a főbejárót választod, már csak azért is, hogy ne kelljen bújócskát játszanod a szemfüles őrrel, az idős Darabos bácsival. Ha aztán beljebb kerültél és okosabb akarsz lenni, mint kint voltál, a traktorállomás munkáját hajszálpontosan ismerő Szládecsek főagronómussal kell megbarátkoznod. Ez is könnyen megy, mert mint minden jó szakember, ő is szereti, ha egy idegenben megmutatkozik az a hajlandóság, hogy a traktorállomás munkájáról akar tudni egyet mást. Mindjárt betessékel a hivatalába és beszél olyasmiről is, amire most nem is vagy kíváncsi... Az aratási előkészületekről lévén szó, megtudjuk, hogy kombájnok, kévekötőgépek, cséplők, elevátorok javítása az év elejétől folyik. Jún. 12-re becsületesen elkészültek a gépjavítási munkákkal. A traktorállomäson nincs már cséplő, kévekötő, elevátor, nincs tarlóhántó-eke sem, kint vannak a brigádközpontokban. Hanem a kombájnok még itt vannak, majd csak aratás előtt négy-öt nappal gördülnek ki az udvarról. Szládecsek eivtárs rövid áttekintést ád arról, mennyit fejlődött az utóbbi időben a gépállomány. Megemlíti, hogy néhány hete tizenhárom új kombájnt kaptak. így most 26 kombájnja van a traktorállomásnak. A traktorállomáshoz 15 EFSZ tartozik. 15 szövetkezet földjén jár majd a traktor, arat a gép, nem beszélve az egyénileg dolgozó parasztok mintegy 180-ra tehető csoportjáról, amelylyel szintén aratási szerződést kötött a traktorállomás. Nagy az a terület, amelyen újfent a gépeknek kell győzedelmeskedniük, nagy az a terület, amelyen a parasztok szögre akaszthatják a kézikaszát az aratás minden gondjavai, bajával, verejtékével... Amint Szládecsek főagronómus mondja, háromezer hektáron kellene kombájnnal aratni az állami terv szerint. Nos, ennyi földre, ennyi tengersok gabonára nincs még szerződés. Mert könnyelműség lenne azt gondolni, hogy a szövetkezeti tagok és egyénileg dolgozó parasztok között egyszerű a nagy gépek népszerűsítése. Nem egyszerű ez, inkább nagyon is Jaonyolult feladat. A traktorállomás vezetőjének pedig az a dolga, hogy újabb gabonatáblákat nyerjen kombájnaratásra. S itt, ennél a pontnál időzzünk kicsit és hallgassunk Darabos elvtársra, a pártbizottság tagjára, aki nemcsak a géppark vagyona fölött tud kiválóan őrködni, hanem a problémákhoz is bölcsen hozzá tud szólni. Ügy kezdi, hogy a pártbizottság már két hónapja foglalkozik az aratási előkészületekkel. Kétféle előkészület folyik a gépállomáson, egyik oldalon a gépek kijavítása a cél, a másikon viszont a szövetkezeti tagok és az egyénileg dolgozó parasztok megnyerése a gépi aratásra. Az utóbbi feladat nehezebbnek bizonyul. De mi lenne, ha a kommunisták nem a nehezebb ütközet megvívására összpontosítanák az erőt? A pártbizottság a traktorállomáshoz tartozó brigádközpontokon kommunistákat bízott meg azzal, hogy segítsenek a kombájnosoknak, brigádvezetőknek, körzeti agronómusoknak a gépi munka népszerűsítésében. Mert miről van szó? Néhány helyen a szövetkezet tagjai és főleg az egyénileg dolgozó parasztok még idegenkednek a kombájnoktól. „Magas tarlót hagy, a szalmát szétszórja a földeken" — mondják. És még azt is megjegyzik, hogy a gabonát szárítani kell utána. De lehet ezen segíteni. Még pedig úgy lehet könnyen és gyorsan segíteni, ahogyan azt a komáromi traktorállomáson csinálják. A szerelők megfordítottak a kombájn kaszájátrs így jóval kisebb tarlót hagy. És hogy ez a nagyteljesítményű, rengeteg időt, munkát megtakarító gép még tisztábban, szemnek tetszetősebben dolgozzon, szitát szereltek rá. így igazodnak a traktorállomás dolgozói a parasztok kívánságához. Mert amit ők akarnak: szemveszteség nélküli aratást, kisebb tarlót, egyszóval tökéletesebb munkát, azt akarja a traktorállomás is, az állam is. Szládecsek főagronómus és Darabos pártbizottsági tag nem is titkolják, hogy tavaly nem sikerült tökéletes munkát végezni a kombájnnal. Legalább is annyira nem, hogy a parasztok elégedettek lettek volna. Nem a gépóriásokban volt a hiba, hanem a kezelőikben. Éppen ezért az idén már komolyabban törődtek azzal, hogy a kombájnkezelők alapos szakképzettséget nyerjenek. Több kombájnost küldtek Nagyidára, ahol a legszükségesebb tudnivalókat a gép szerkezetéről és tulajdonságairól elsajátíthatják. így majdnem minden kombájnra iskolázott, szakképzett kezelő kerül. Mert az idei aratás nagy próbatétele lesz a kombájnosoknak. Rájuk figyel a komáromi járás minden dolgozója. És rájuk figyel a pártbizottság és a traktorállomás vezetősége is. Nagy feladattal kell megbírkózniok. Tizennégy munkanap alatt az aratással, huszonnégy munkanap alatt pedig a csépléssel kell végezniök. Kilencvennégy hektár gabona learatása jut egy kombájnosra. Nem sok ez egy nagy gépre, de nem is kevés. S mintha máris tudnák, hogy ezer és ezer szövetkezeti parasztnak van bennük a bizodalma, Nagyidáról sorba küldik a meleghangú leveleket. Nem a kedvesüknek írnak, nem is az ismerősöknek, hanem a traktorállomás pártbizottságának. íme néhány a levelek közül. Marek Sztaniszlav feleségével együtt tanul Nagyidán és már szíve-lelke vonza a géphez. Három-négy pontban foglalt felajánlásáról ír: 1. Kétszáz hektár gabonát learat. 2. Kétszáz liter üzemanyagot megtakarít. ^ 3. A legjobb minőségű munkát végzi. Borka János meg arról ír, hogy ha hazakerül és a gépére ismét ráülhet, a legtökéletesebb kezeléssel 170 hektár gabona learatásával és 150 liter üzemanyag megtakarításával szolgál rá a bizalomra. Forró László pedig mintha csak összebeszélt volna Borkával, ugyanezt a felajánlást teszi. Füsi Imre kötelezettségvállalásában a legjobb gépkezelés mellett 170 hektár gabona learatásáért és 160 liter üzemanyag megtakarításáért teszi le a garast. Minden szónál, beszédnél kifejezőbbek ezek a számok, felajánlások. Azt mutatják, hogy a kombájnosok értik nagy hivatásukat a falun és jó munkával. igyekeznek népszerűsíteni a kombájnokat. A komáromi traktorállomás vezetői, kommunistái egysorban a pártonkívüliekkel régen megtették a szükséges előkészületeket az aratásra. Ha a műhelyeket járod, nem kévekötőket, nem is traktorokat javítanak már a szerelők, hanem elevátorokat és gabonatisztító cséplőgépeket. Kobza Lajos gépészkovács azt mondja az asztalosműhelyben, hogy tervszerűen, gyorsan végezték a javítást, mint ahogy ügyesen és hasznosan folytatt. k a gépi munka népszerűsítését is. Akárhová lépsz, mindenütt arról beszélnek az emberek, hogy a pártbizottság kettős feladatát (100 %-os javítás és a gépi munka népszerűsítése falun) nagyon jól megoldották a traktorállomás dolgozói. Hogy aztán a lázas előkészületnek mi a titka, arra is rájössz, ha az elmúlt évek gazdag eseményeiben kiismered magad. A komáromi traktorállomás dolgozói három éve tartják már a kerület első helyét a termésbetakarításban. Érthető hát a lelkiismeretes munika, a tervszerű előkészület: az idei aratásban is elsők akarnak lenni! M. J. A nagymegyeri járásban készülődnek az aratásra és cséplésre A nagymegyeri járásban az utolsó előkészületeket végzik az idei aratásra és cséplésre. A gép- és traktorállomáson már befejezték az öszszes arató- és cséplőgépek javítását. Az EFSZ vezetősége, a nemzeti bizottságok tagjaival együttműködve június 25-ig összeállította az aratási, cséplési és a felvásárlási tervet. Június 27—29. napjaiban a járás egyes községeit bizottság látogatja meg, amely felülvizsgálja az aratás előtti felkészültséget. A bizottság megnézi az összes arató és cséplőgé. peket, megállapítja, ki lesz értük felelős. Ezenkívül felülvizsgálja azt is, hogy vannak-e az EFSZ-ekben külön munkacsoportok, ki a vezetőjük, s mennyire ismerik az aratási és cséplési tervet. A járásban törődni fognak a tűzbiztonsági intézkedésekkel, s azzal, hogy az aratás és a cséplés idején a munkahelyeken jelen legyenek a tűzbiztonsági szervezet tagjai, valamint a Csehszlovák Vöröskereszt egészségügyi szolgálatának tagjai is. Munkaerőtoborzás a mezőgazdaságba Az eperjesi kerületben sikeresen teljesítik a mezőgazdaságunk új káderekkel való megerősítését. így például egész évi feladatukat — segédmunkások megnyerését az állami birtokok számára — már 220 százalékon felül teljesítették. A gép- és traktorállomások számára 125 minősített és segédmunkást nyertek meg. Az iparból és más ágazatokból 79 állandó dolgozó és 74 alacsonyabb fokú, felső és főiskolai végzettséggel rendelkező szakmunkás ment dolgozni a mezőgazdaságba. Az EFSZ-ek és a gép- és traktorállomások 12 új munkaerőt — könyvelőt kaptak, akiket a toborzó dolgozók nyertek meg a mezőgazdaság számára. Nagyon sikeresen folyik a 8 éves középiskolák tanulóinak toborzása a mezőgazdaságba és a mezőgazdasági tanonciskolákban történő továbbtanulásra. Az értékelésnél a Chminianská Nová Ves-i 8 éves középiskola került az élre, amelynek 42 végzett tanulójából 32-en döntöttek a mezőgazdaság mellett. A plavnicai 8 éves középiskolából 46, a sabinovi 8 éves középiskolából 53 tanuló fog a mezőgazdaságban dolgozni. L H-M A STRAHOVI stadion nézőinek száz- | A NOVÄKYI bányásztanintézetben ezreivel együtt Csehország különböző részeiben több mint 250 000 polgár televíziós készülékkel nézi az I. Országos Spartakiád gyakorlatait. Érdemes munkát végeznek a filmesek, a rendezők, riporterek, technikusok, és a Csehszlovák Televízió többi alkalmazottai is. A TRENCSÉNI Merina dolgozói június 25-én az utolsó rakomány elszállításával teljesítették a testvéri Szovjetunióba rár.yuló gyapjúanyagkivitel féléves tercét. A trencséni Merina a következő félévben Ausztriába, Finnországba, Görögországba, Szíriába Irakba és Iránba szállít árut. Ĺ ez idén harmadszor indították útnak a végzett növendékeket. A második évfolyam 90 tanulója közül, akik e héten a novákyi Béke-bányába mennek dolgozni, tizenegyen kitüntetéssel végeztek, hatvanegy tanuló pedig dicséretes eredményt ért el. IDŐJÁRÁS A nap folyamán ismét növekvő felhőképződés. A déli és a délutáni órákban viharok, záporeső. A legmagasabb napi hőmérséklet 22—26 C fok, az alacsonyabban fekvő helyeken esetleg 26-nál magasabb. Mérsékelt északi szél. Á mezőgazdasági terv heEyes és gyors szépírásáért (Folytatás a 1. oldalról.) Kétségtelen, hogy a helyi adottságok figyelembevétele a termelési feladatok megállapításánál bonyolultabbá és nehezebbé teszi a nemzeti bizottságok munkáját, mert megköveteli tőlük, hogy a legalaposabban ismerjék az egyes községek termelési feltételeit, a helyi nemzeti bizottságoktól, hogy tuď.iák, a határ melyik részében, dűlőjében mi terem meg a legjobban. Persze bonyolultabb és nehezebb így megállapítani, hogy az állami tervvel összhangban melyik földműves mit termeljen, viszont lehet-e remélnünk a mezőgazdasági termelés fellendítését úgy, ha nem törekszünk mindenütt arra, hogy minden darab földön azt termeljük, ami ott a legnagyobb termést adja. Pártunk X. kongresszusának határozatai is nyomatékkal utaltak a helyi adottcArfolr -fi rtTTíi] Vvott Afol r\-rr\ Wi í rí +mezőgazdasági termelés növelésének egyik legjelentősebb tartalékára. Ügyelni kell viszont, nehogy a kulákok, a spekulánsok, „az én földemen ez nem terem meg" jelszóval kibúvót keressenek és találjanak az állami terv kötelező feladatai alól. A termelési és beadási feladatok helyes szétírása egyik döntő részét- képezik a X. kongresszus határozatai valóraváltásának, annak, hogy mezőgazdasági termelésünket szüntelenül növelve, dolgozó népünk számára elegendő mennyiségű és minőségű élelmiszert biztosíthassunk. Éppen ezért annak végrehajtásában minden egyes szervnek, a nemzeti bizottságoknak, a járási pártbizottságoknak és a falusi pártszervezeteknek, de minden egyes termelőnek, maguknak a földműveseknek is a legnagyobb felelősségtudattal kell eljárniok. Védjük dolgozóink vagyonát Községünkben az önkéntes tűzoltószervezet tagjai egész évben gondosan gyakorlatoznak, hogy felkészüljenek az esetleges tűzokozta károk megakadályozására. Ezenkívül hetenként közbiztonsági előadásokat tartanak a lakosság részére, amelyeken kioktatják őket a tűz elleni védekezés módjaira. Ezt a munkát dicséretreméltóan végzik. Nemcsak a férfiakat, hanem a nőket is bekapcsolták a közbiztonsági munkába. Jó munkájuk eredménye megmutatkozott a körzeti tűzoltóversenyen is, melyet 1955. május 29-én tartottak meg Für községben. Ezen a versenyen a csúzi tűzoltók férficsoportja körzeti viszonylatban első helyre, a nők csoportja pedig második helyre került. De a jó eredmények mellett a tűzoltócsoport hiányosságokkal is küzd, mivel nem áll rendet kezésére tűzoltószertár. A gépek fecskendők ennek a célnak meg nem felelő pajtában vannak elhelyezve, amely bármely pillanatban összedőlhet és az értékes gépeket tönkreteheti. A Helyi Nemzeti Bizottság már 1949 óta minden évben bevette a község költségvetési tervébe a szertárépítést, évről évre kérelemmel fordul a Járási Nemzeti Bizottsághoz, de onnan az állandó ígérgetéseken klvü! egyéb támogatást nem kapott. Jólenne, ha az érsekújvári Járási Nemzeti Bizottság végre felfigyelne a csúzi tűzoltók jogos kérelmére és a sokszor elhangzott ígéreteket valóra váltaná. De tűzoltószervezetünk egyéb nehézségekkel is küzd. Hogy mindenképpen fel legyen készülve a tűz elleni védekezésre, elhatározták, hogy a fecskendő* időközben tönkrement vagy megrongálódott tömlőit újakkal pótolják. Ebben az ügyben ez év áprilisában megrendelést küldtünk a Vysoké Mýto-i tűzoltófelszerelési raktárnak, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy küldjük megrendelésünket a martini kerületi raktárba. Martin megrendelésünket azzal küldte vissza, hogy forduljunk a nyitrai kerületi tűzoltóraktárhoz. így tettünk. Megérkezett a válasz Nyitráről is, amelyben ismét Martinra hivatkoztak, mivel az említett tömlők náluk csak a negyelik negyedévben lesznek raktáron. Végül is háromhónapos állandó levelezés után oda jutottunk, hogy az egészet elölről kell kezdeni, s megtörténhet, hogy n szükséges tömlőket ezután sem tudjuk beszerezni. A tüzoltószervezetek járási szerveinek legyen gondja a felszerelések szétosztására és tűzoltóberendezéseket csak azoknak a községeknek adjanak, ahol arra igazán szükség van így elkerülhetnék azt, hogy egy tömló beszerzésénél rengeteg papírt levelezzünk el és biztosítva lenne tűzoltoszervezeteink akadálytalan munkája is. Skopec József, Csúz.