Uj Szó, 1955. június (8. évfolyam, 131-156. szám)

1955-06-26 / 153. szám, vasárnap

t U J SZÖ 1955. június 26. PÁRTÉLET A falusi pártszervezetek ellenőrzési jogáról A zselízi járás pártszervezetei a ta­vaszi munkák kezdetén nem igen tö­rődtek a gazdasági feladatokkal. A já­rási pártbizottság okulva a hiányos­ságokon, részletes tervet dolgozott ki a gazdasági munkálatok biztosítására. A feladatokból kiindulva széleskörű pártaktívát hívtunk össze, amelyen a pártszervezetek elnökei, az instrukto­rok és a mezőgazdaságban dolgozó funkcionáriusok vettek részt. Ezen az aktíván értékeltük a pártszervezetek eddigi tevékenységét és kitűztük a további feladatokat. Az aktíva tagjait több kisebb vitakörbe osztottuk be, az EFSZ-ek nagysága és gazdasagi helyzete szerint, hogy megbeszéljék az időszerű kérdéseket^Az aktíva alap­ján elkészített munkatervet valameny­nyi pártszervezet megkapta és annak alapján dolgoznak júniusban. A pártszervezetek munkájának el­lenőrzése során megállapítottuk, hogy AHOL ÉRVÉNYESÜL A TERMELÉS ELLENŐRZÉSÉNEK JOGA, törődnek a gazdasági munkálatokkal, a hozott határozatok valóraváltásával, ott megmutatkoznak az eredmények, így pl. a garamvezekényi kommunis­ták, mind a pártbizottsági, mind a taggyűléseken foglalkoznak a mező­gazdasági munkákkal, konkrét hatá­rozatokat hoznak és azok megvalósí­tását ellenőrzik. Legutóbb Furár Pál elvtárs, az EFSZ agronómusa számolt be a taggyűlésen a munkálatokról. Az alapos tájékoztatás után a taggyűlés áttekintést nyert a munkákról és konk­rét határozatokat hoztak a jövőre vonatkozólag. A szövetkezet járási mé­retben is az elsők között halad. Ez azért lehetséges, mert a pártszerve­zet segít a szövetkezet vezetőségének, minden munkaszakaszon egy-egy agi­tátor dolgozik és jó példát mutatva serkenti a szövetkezeteseket felada­taik teljesítésében. Nagysarlón is jól dolgozik a párt­szervezet. Holub elvtárs a pártbizott­sági ülésen beszámolt a kapálásról, ka­szálásról, amelyek jól folynak, azon­ban nem hallgatta el a hibákat sem. Feltárta, hogy az EFSZ-ben kevés a munkaerő, mert a tagok hozzátartozói nem dolgoznak a közösben. Hunya elv­társ rámutatott arra, hogy a dohány­csoportból a kertészetbe lehetne munkaerőket áthelyezni. A pártbizott­ság a vita alapján határozatot hozott, amely szerint az EFSZ-ben dolgozó kommunisták meggyőzik azoknak a ta­goknak a hozzátartozóit, akik nem jár­nak dolgozni a szövetkezetbe, hogy vegyék ki ők is részüket a munkából. Jól érvényesítik még a termelés ellenőrzését a farnadi, tőrei, ipolybéli, és a nagyölvedi falusi pártszerveze­tek. Bizottsági és taggyűléseiken ki­merítően foglalkoznak a gazdasági fel­adatokkal, politikai munkával segítik az EFSZ-ek vezetőségeit a gazdasági munkálatokban. Vannak azonban olyan pártszerveze­teink is, amelyek tervszerűtlenül dol­goznak. GYŰLÉSEIKEN CSAK BESZÉLNEK, VITATKOZNAK A HIBÄKROL, de határozatokat nem hoznak azok ki­küszöbölésére. Ilyenek pl. a kéki, ipojyszakállasi, kisölyvedi, szentgyörgyi és sárói falusi pártszervezetek. Ezek­nek a pártszervezeteknek a jövőben többet kell foglalkozniok a gazdasági fel­adatokkal, hogy a X. pártkongresszus határozatait minden vonalon teljesít­hessék. A járási pártbizottság az utóbbi időben főleg sokat foglalkozik a gyen­gébb pártszervezetekkel. Tanácsokkal látja el őket, úgy hogy ezek munká­jában is javulás állott be. A hiányos­ságok ellenére is a burgonya kapálá­sát 100, a kukorica kapálását szintén 100 százalékra teljesítettük. A járási pártbizottság nagy gondot fordított arra, hogy a pártszervezetek foglal­kozzanak azzal, hogy az EFSZ-ek ele­gendő takarmányt biztosítsanak az ál­latállomány részére. Ezen a téren párt­szervezeteink szép eredményeket ér­tek el és járási méretben 123 száza­lékra teljesítettük a silózást. Még kora tavasszal foglalkoztak a pártszervezetek az eltitkolt földek fel­kutatásával. Ezzel kapcsolatban párt­feladatul adták a helyi nemzeti bizott­ságok kommunistáinak, hogy ezen a téren rendet teremtsenek. Meg kell dicsérnünk a helyi nemzeti bizottság­ban dolgozó kommunistákat, mert a járásban 1090 HEKTÁR ELTITKOLT FÖLDET TALÁLTAK MEG. Ki kell emelnünk, hogy a tavaszi munkák sikeres elvégzéséhez nagyban hozzájárult a gép- és traktorállomás üzemi pártszervezete. A pártszervezet szintén érvényesíti a termelés ellen­őrzését és különösen nagy gondot for­dított a' munkaverseny megszervezé­sére. A munkaversenybe a traktoro­sok nagy része bekapcsolódott. A fel­szabadulási versenyben 10 746 liter üzemanyagot takarítottak meg. Az ön­költség csökkentése terén sok trak­toros jár elől jó példára!. Frankó Pál, aki munkatervét 205 százalékra telje­sítette, 317 liter üzemanyagot takarí­tott meg. Cesznák Pál 202 százalékra teljesítette munkatervét és 325 liter üzemanyagot takarított meg. Kozma elvtárs 190 százalékra teljesítette ter­vét és 878 liter üzemanyagot takarí­tott meg. Ostrolucky György és Gás­pár János traktorosok DT-54-es trak­torral dolgoznak, tervüket 162 száza­lékra teljesítették, és 910 liter üzem­anyagot takarítottak meg. A legjobb brigádközpontok a váradi és a domasi. A leggyengébb az ipolyszakállasi bri­gád, ahol 1505 literrel több üzem­anyagot használtak el a tervezettnél. Az állami gazdaságok pártszerveze­teinek munkája is megjavult az utóbbi időben. Szinte naponta a termelés ütő­erén tartják a kezüket. A pártszerve­zetek jó munkája visszatükröződik abban, hogy a gazdaságok az eddigi munkákat rendesen elvégezték. Szép eredményeket érnek el a beadásban is. A gazdaságok közül a legjobb a zálogosi, ahol a tejbeadást 146, marha­húsbeadást 226 százalékra teljesítet­ték. Az átlagos napi tejhozam 11,43 liter tehenenként. Az egy liter tejre eső termelési költséget 61 fillérrel csökkentették. Az egy kilogram sertés­húsra eső termelési költséget pedig 1,37 koronával csökkentették. A súly­gyarapodásban is szép eredményeket érnek el és kerületi méretben az első helyen állnak. A LEGJOBB FEJŐ DEBNÁR KÄLMÄN, AKI EGY TEHÉNTŐL ÁTLAGBAN NAPONTA 14,61 LITER TEJET FEJ, és Dobrovolny Antal, aki 12,52 li­ter tejet fej egy tehéntől naponta. Pártszervezeteink munkája a járási pártkonferencia óta igen sokat javult, sokkal behatóbban foglalkoznak a gazdasági kérdésekkel. Lényeges javu­lást értünk el a taggyűlések megszer­vezésében is, sokkal magasabb szín­vonalúak a taggyűlések. Fontos azon­ban, hogy azok a pártszervezetek, amelyek még nem érvényesítik a ter­melés pártellenőrzésének jogát, pár­tunk alapszabályzatát figyelembe véve javítsák meg munkájukat. Molnár József, a zselízi járási pártbizottság munkatársa Megérkeztek a szovjet tornászok az I. Országos Spartakiádra Június 24-én repülőgépen megérke- A ruzini repülőtéren a szovjet ven­zett Prágába az I. Országos Sparta­kiádra a szovjet sportolók, tornászok és döntőbírók 15 tagú küldöttsége. A küldöttség tagjai között vannak többek között: Galina Rudková, Vik­tor Csukarin, Albert Azarjan torná­szok, világbajnokok, valamint Ľudmila Jegorova, és Jevgenij Korolkov kiváló tornászok. dégeket Jaroslav Kolár, a Központi Szakszervezeti Tanács titkára, Josef Matéjka, a testnevelés és sport érde­mes dolgozója, Rudolf Dudek, az Ál­lami Testnevelési és Sportbizottság tornásztagozatának titkára és Josef Svoboda sportmester üdvözölték. Borisz Polevoj ismert szovjet író az I. Országos Spartakiádon A kedves vendégek között, akik a testvéri Szovjetunióból jöttek Prágá­ba, hogy láthassák egységes testne­velésünk legnagyobb seregszemléjét, Borisz Nyikolajevics Polevoj, az ismert Sztálin-díjas szovjet író, a Szovjet­unió Legfelsőbb Szovjetjének képvise­lője is eljött. A ruzyni repülőtéren a szovjet ven­déget Mária Mayerová író, nemzeti művész, az 1955. évi Klement Gott­wald államdíj és a Munkaérdemrend viselője, Ján Noha költő, a Csehszlovák írószövetség titkára, dr. Adolf Hoff­meister, az iparművészeti főiskola professzora, dr. Evžen Stejskal, a Kulturális ügyek Minisztériuma kül­politikai osztályának vezetője és az I. Országos Spartakiád vezetőségének dolgozói üdvözölték. Borisz Polevoj, az ismert Sztálin­díjas szovjet író, a csehszlovák nép nagy barátja Prágába való megérke­zése után ellátogatott a strahovi sta­dionba. A kedves vendéget a föemel­vény bejáratánál a csehszlovák test­nevelés és sport vezető dolgozói üd­vözölték. Borisz Polevoj a kormány páholyából a többi vendéggel együtt érdeklődve figyelte az ifjúság gyakor­latait. A krpelanyi vízierőmü építőinek sikerei Felszabadulásunk 10. évfordulóiának kulturális seregszemléte Az idei országos népművészeti fesz­tiválban csúcsosodik ki a népi alkotó­művészet hatalmas seregszemléje. A járási és kerületi fordulók, s a szlo­vákiai verseny után az l. Országos Spartakiáddal egyidóben csaknem 300 ének- és zenekar, táncegyüttes, 500 szólista: muzsikus, énekes, táncos, sza­való lép fel Prága hangversenytermei­ben, a főváros palotáinak ďiszkertjei­ben, parkjaiban. Daloló, muzsikáló és tánckedvelö fiatalokat, meglett és idősebb kultúr­munkásokat ismertünk meg a szlová­kiai seregszemléken, akik közül sokat viszontláttunk a prágai fesztiválon: a kiegyensúlyozott hanganyaggal, az in­tonáció tisztaságával, a hangszín és előadás tökéletességével kitűnt bra­tislavai főiskolások művészegyüttesét, a kassai pedagóiai iskola, s a rima­szombati kommunális üzem kitűnő énekkarát. Hallottuk a Považská Byst­rica-i Gottwald-üzem fúvószenekarál, a kassai pionírotthon nagyszerű ének­es zeneegyüttesét, a „Matrosov" kato­nai együttest, a dévémjújfalusi szö­vetkezet 12- tagú zenekarát. Láttuk a késmárki lenfeldolgozó üzem „Magura" táncegyüttesét, a nagy megyeri pioní­rok, a homonnaiak és alsómecenzéfiek magyar, ukrán és mánta táncait. Hal­lottuk és láttuk a színjátszók, báb­szinjátszók és szólisták számtalan ki­váló együttesét, s az országos feszti­válon alkalmunk lesz megismerni a cseh népművészet legszebb alkotásait. Népi hagyományainkból és nagyjaink örökségéből táplálkozik mindaz a mű­vészet, amely a mai megszépült életei ábrázolja. Népünk alkotóművészeié szebb, gazdagabb lett, még több szép­séget és örömet visz a dolgozók életé­be. A népdalok, táncok s az örökéletű klasszikus alkotások a népek életéről, történelméről beszélnek. Tevékeny kul­túrcsoportjaink a népi hagyományokat, a klasszikusok alkotásait szeretettel ápolják, fejlesztik. Ebben a népművé­szeti alkotómunkában a Szovjetunió népeinek szocialista realizmusa áll előttünk példaképpen. A szovjet szín darabok, a dal és zene arról beszél­nek, hogyan lesz a szovjet ember leg­merészebb álmaiból valóság. A nemzeti hagyományok ápolása mellett szeretetünkbe fogadjuk más népek értékes művészi alkotásait. Színjátszóink Gogoly, Moliére, Shakes­peare- darabokkal lépnek fel, éneke­seink és zenészeink Beethoven, Uusz­szorgszkij, Mozart, Glinka, Csajkov­szkij, Bach, Chopin halhatatlan meló­diáit muzsikálják, szavalóink a világ nagy költőinek verseit szavalják. Né­pünk szívéhez közel állanak a haladás eszméi, s ebben egyek vagyunk a vi­lág valamennyi békéért harcoló népé­vel. A népművészeti alkotómunka az em­berre gyakorolt hatásában mérhető le. A jó munkát végző együttesekben a kultúrmunka átformálja az embert, tartálommal tölti meg társadalmi éle­tének formáit, kellemessé teszi pihe­nését. Ez a népi alkotómunka bővizű forrása a hivatásos művészetnek, belő­le születnek új irodalmi és zenei al­kotások. Arra is van példa, hogy műkedvelő kultúrctoportból hivatásos együttes alakult, s a népi atkotóversenyekeri fellépett és felfedezett szólisták közül nem egy indult el a művészi pálya magaslatára. A népi alkotóművészet idei országos fesztiválja hazánk szoros egységbe tö­mörült munkásainak, a falvak népé­nek és értelmiségének hatalmas fel­szabadulási, kulturális seregszemléje. Mészáros Gyula Jókívánatok a Nemzeti Színház együtteseinek A párt és kormány tényezői a prá­gai Nemzeti Színháznak a moszkvai útján elért sikerei alkalmából üd­vözlő táviratokat küldtek. Dr. Zdenék Nejedlý miniszter, a prágai Nemzeti Színház operaegyütte­sének a következő üdvözlő táviratot küldte Moszkvába: „Egész lelkemmel veletek vagyok. Nagy ügyért harcoltok. Ezért öröm­teli minden győzelmetekről szóló hír. Köszönetet mondok nektek és mind­azoknak, akik ehhez hozzájárultak. Zdenék Nejedlý" A Vág-menti új vízierőművek egyi­kének, a krpelanyi gátnak építői sza­bad életünk 11. évét merész kötelezett­ségvállalással kezdték. 1955. december 21-ig teljesíteni akarják az egész évi tervet. Felajánlásuk megvalósítására már e napokban megtették az első lépést, amikor a félévi tervet 12 nap­pal a határidő előtt teljesítették. A kedvezőtlen időjárás sem aka­dályozta a vízierőmű építőit abban, hogy minden igyekezetet ki ne fejt­senek a tervezett feladatok sikeres teljesítéséért. Az év elejétől az új vízierőmű alapjaira több mint 47 000 köbméter betont helyeztek és csak­nem 600 000 köbméter földet ástak ki gépek segítségével és kézzel. A második negyedév elején az új jutal­mazási rendszer bevezetésével egyide­jűleg elmélyítették a fő- és mellék építőipari termelés irányításának tech­nikáját, amely a krpelanyi gáton az üzemen belüli önálló elszámolás .beve­zetésének első feltétele. y—iE—fiŕ—K ľ) A NYITRAI kerületben a szövetke­zeti tagok, a kis- és középparasztok eddig több mint 30 300 hektárnyi ta­karmánnyal bevetett területét és 11700 hektárnyi rétet kaszáltak le. Teljes ütemben folyik a silózás is. JÚNIUS 24-ÉN megérkezett Prágá­ba az I. Országos Spartakiádra a kiváló magyar népművészeti együt­tes, a 18 tagú népizenekar, melynek vezetője Járóky Sándor primáš. A budapesti „Csárdásklrályok" három he­tes csehszlovákiai tartózkodásuk ide­jén 18 hangversenyt adnak. FRIEDRICH SCHILLER halálának 150. évfordulójáról megemlékezik az egész világ haladó emberisége. Ez al­kalomból a Kulturális ügyek Megbí­zotti Hivatala és a Békevédők Szlo­vákiai Bizottsága meghívta Bratisla­vába a martini Hadsereg Színházat, amely a Munkaérdemrend birtokosa. Az együttes június 24-én nagy siker­rel mutatta be a Nemzeti Színház színpadán Schiller „Ármány és szere­lem" című drámáját. FRITZ LANGE, a Német Demokra­tikus Köztársaság népmüvelésügyi mi­nisztere is eljött az I. Országos Spar­takiádra. Ez alkalomból ellátogatott a Július Fučík pionírotthonba. COVENTRY brit város polgármester­helyettese P. W. I. Thompson, akí a brit küldöttség tagjaként részt vett a lidicei Béke- és Barátság Parkjának ünnepélyes megnyitásán, Lidice pol­gárainak átadta Coventry város kü­lönböző szervezeteinek üdvözlő leve­leit. PÉNTEKEN, június 24-én a Cseh­szlovák Sajtóiroda prágai épületében az amnesztia alapján Csehszlovákiába visszatérő személyekről gondoskodó bizottság indítványára sajtóértekezle­tet rendeztek Aleš Mol ina volt ostra­vai gazdag kereskedővel, aki szintén visszatért. IDŐJÁRÁS Szép idő, nagyon nagy meleg. A legmagasabb napi hőmérséklet 30 C fok, a dunamenti síkságon 30 C fok fölött. Nyugat-Szlovákiában a nap fo­lyamán erősödő délkeleti, déli szél. A késő délutáni órákban vagy este Nyugat-Szlovákiában esetleg zivata­rok. Jól készüljenek fel a gép- és traktorállomások az aratásra (Folytatás a 1. oldalról.) lentőségét, és ha ezt az emberek meg­értik, akkor jó eredményeket érnek el. Ezért az aratás előkészítésében is szükséges megmagyarázni a gép- és traktorállomások dolgozóinak, hogy iparunk számára elegendő mennyiségű nyersanyag biztosításáról van szó és arról, hogy a jövő évben a mezőgazda­sági termelés növeléséhez szükséges feltételeket megteremtsük. Számos egységes földmüvesszövetke­zet eredménye bizonyítja a közös munka előnyét a kistermeléssel szem­ben. Akár a gépek jobb kihasználásá­nak lehetőségét, akár a nagyobb hek­tárhozamokat, az állatállomány na­gyobb hasznosságát, a szövetkezetesek és a tagok nagyobb jövedelmét, akár a piacnak élelmiszerrel és nyersanyag­gal való ellátását nézzük, világosan lát juk, hogy a szocialista nagytermelés teljes mértékben felülmúlja a kister­melést. Ennek a szempontnak szem előtt tartásával kell irányítani a fa'­vakon a gép- és traktorállomások te­vékenységét. Ehhez a szemponthoz el­sősorban kell igazodniuk a kommunis­táknak, példát kell mutatniuk a mun­kában és utat kell mutatniuk a töb­bieknek. Az aratás a legkedvezőbb alkalom, hogy meggyőzzük a kis- és középpa* rasztokat a közös munka előnyeiről. És ebben a földművesek meggyőzése szempontjából a legfontosabb ténye­zők egyike a gépesítés. Ezért szüksé­ges súlyt helyeznünk arra, hogy az ösz­szes dolgozók helyesen értelmezzék a gép- és traktoréilomésok nagy, jelen­tős feladatát a szocializmusnak a fal­vakon való építésében, A termés betakarításában előfordul­hat, hogy a gép- és traktorállomások dolgozói valamelyik községben nem ta­lálnak mindent rendben, nem lesz minden előkészítve, úgyhogy nehézsé­gek és akadályok gördülnek útjukba. De a kombájn- és traktorkezelő nem nézheti tétlenül, hogy veszteségek ke­letkezzenek. Kötelessége tanácsot adni, és a szövetkezeti tagokkal, a többi földművesekkel együtt meg kell olda­nia minden kérdést, ki kell küszöböl­nie minden hiányosságot. Olyan ese­tekben, ha maga nem tudja megoldani a problémákat, segítséget kell kérnie a brigádvezetőktől, agronómusoktól, géptechnikusoktól, a gép- és traktor­állomások vezetőségétől. Ezen a téren is nagyon sok függ a pártszervezer munkájától, attól, hogy a kommunis­tákat konkrét feladatokkal bízzék meg és ne engedjék meg, hogy a termés­ben bármilyen veszteség is bekövetkez­zék. Ha a pártszervezetek az aratás elő­készítésének idején és a betakarítís folyamán a gép- és traktorállomások dolgozóínak élére állanak, hogy azok következetesen teljesítsék az összes eléjük tűzött feladatokat, akkor az egész gabonatermést idejében, veszte­ség nélkül betakarítják, a már mű­ködő szövetkezeteket megszilárdítják és számos további községben új szö­vetkezetet hívnak életre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom