Uj Szó, 1955. május (8. évfolyam, 103-130. szám)

1955-05-26 / 126. szám, csütörtök

1955. május 26. » UJSZ0 7 ZDENÉK NEJEDLÝ: ;i m A j u VASÁRNAPI RÁDIÓBESZÉD Ma, beismerem, nem találok szavakat, amelyek megfelelően kifejeznék azt, amit mondani szeretnék: mindazt az örömet, sőt ujjongást, amely végigkísér minket ez év májusának első napjától és nem szűnik meg, sőt napról napra, hétről hétre fokozódik. Az idei májusi vasárnapok fontos és rendkívül örömteljes eseményei következtében szóhoz sem tudtam jutni rendszeres vasárnapi negyedóráim során, így például az első májusi vasárnapra esett május elseje. Az egész világ dolgozó népének ez a már több mint fél évszázada a kapitalista kizsákmányolók elfen harcoló dolgozók legnagyobb és legdrágább ünnepe. Ezért nem feledkezhetem el a visszaemlékezésről és az összehasonlításról, hogy mi völt valaha nálunk is a munkásmozgalom kezdete idején és mi volt most az idei május elsején. Valamikor úgyszólván feladatom és egyben megtisztelő jogom volt elvtársi közvéleményünknek beszámolni nemcsak a május elseje lefolyásáról, hanem összehasonlítani a május elsejéket, értékelni számbeli és belső forradalmi proletár erejüket. Ma is arra késztet valami, hogy kifejezzem határtalan örömqmet afölött, hogy az idei május elsejei ünnepségek nemcsak Prágában, ahol részt vettem, hanem a jelentések szerint az egész köztársaságban a legnagyobbak, a leghatalmasabbak és leglelkesebbek voltak. Az elért győzelem tudatában minden eddigi május elseje közül ez volt a legmégkapóbb. Emlékezem az első, az 1890. évi május elsejére. Űj jellegű volt ez a nap és programja: a munka kizsákmányolása elleni tiltakozás magávalragadó volt. Emlékezem a további május, elsejékre is, amelyek néha igen viharosak, néha, a szociáldemokrata párt opportunista vezetőségének uralma idején, túlságosan „megrendezettek" voltak. Nem feledkezhetünk el ezért a már igazán forradalmi, gottwaldi kommunista párt eíiső koztársaságbeli nagyszerű felvonulásairól, melyek végighömpölyögtek a Vencel tér egész szélességében és a többi ún. szocialista párt májusi felvonulásairól, amelyek alig töltötték be a Vencel tér szélességének egyharmadát. Erre bizonyára sokan önök közül is emlékeznek. És ez nemcsak Prágában volt így, hanem az egész köztársaságba^ Ezután a fasiszta szolgaság, a hitleri megszállás szömorú évei következtek. De egyszer, éppen tíz évvel ezelőtt, 1945-ben újból beköszöntött a gyönyörű és örömteli május elseje. Csehszlovákia legnagyobb része e napon már szabad volt. A feltartóztathatatlan erővel előrelendülő szovjet hadsereg úgy pusztította és morzsolta fel a német fasisztákat és segítőiket, mint az a híres orosz henger, amelyről régesrégtöl fogva álmodoztak és beszéltek, s amely most egészen más, igazi belső tartalmat, a szovjet nép erejét öltötte magára. A szovjet nép, amelyet felrázott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom és amely tudatosította világtörténeti szerepét, igazi hengerré, orosz, szláv hengerré vált és az ellenséget a régi álmokat messze túlszárnyaló mértékben morzsolta szét. Nem volt oly erő, amely ezt a hengert megállította volna. S 1945. május 1-ének napján ez az óriási, mindent elsöprő henger nemcsak Csehszlovákia határáig jutott el, hanem az ország területén is sárba tajXista mind a saját, mind ^ csehek és szlovákok ellenségét is. Hazánknak már csak kis részét kellett felszabadítani a fasizmus becstelen és embertelen béklyói alól és Csehszlovákia népe újra szabadon lélegezhetett. mint soha azelőtt. így, ilyen érzésekkel ünnepeltük akkor, 1945-ben Csehszlovákia szabad területén május elsejét. Nekem Rózsahegyen, Hlinka valamikori székhelyén kellett beszédet mondanom. És ma is élénken emlékezem, hogyan hatott rám már az a tudat is, hogy szabadon beszélhetek újra nálunk és Szlovákia dolgozó népe nevében kifejezhetem és kimondhatom azt a határtalan örömet, amely betöltötte valamennyiünk lelkét, azt az elszántságot, hogy soha többé nem engedjük meg az ilyen megaláztatást, szolgaságbadöntést és a néppel való mindazt a visszaélést, amelyet az uralmon lévő burzsoázia követett el az első polgári köztársaság idején. Május 9-én utolsó csapást mértek az ellenségre és 10-én a prágai repülőtéren leszállt az új, már népi Csehszlovákia képviselőjeként a Nemzeti Front kassai kormánya. Esemény eseményt követett, az egyik örömtelibb volt, mint a. másik, mivel ekkor csúcsosodott ki az új politikai, gazdasági és társadalmi erők nyomásai és csapásai nyomán a köztársaságon beiül is az ellenség bukása. így volt ez tíz évvel ezelőtt. És ez idén? Tíz év után? Az akkor várt új világ ténnyé változott, sokkal gyönyörűbb ténnyé, mint amilyenről bármikor is álmodoztunk. Népi. szocialista rendet s ezzel új Csehszlovákiát alakítottunk. Az idei rc\ájus elseje lefolyása ezt kézzelfoghatóan bizonyította. Dolgozóink május 1-én, de az ezután következő további alkalmakkor is nyilván célzatosan és manifesztációsan meg akarták mutatni a bel- és külföldi megfigyelők előtt, kik és milyenek ők, hogy más, új és jobb em.berek, hogy az egész élet körülöttük is más, újabb és jobb. Népi köztársaságunk külföldi rágalmazói azt mondják, hogy mindez parancsszóra történt, hogy akinek nem kellett, az nem is vett részt az ünnepségeken. Milyen rossz dolguk lehet ezeknek a rágalmazóknak, ha ilyen nevetségesen ostcbán kell hazudniok. Az utcákon felvonu'tak öregek és fiatalok, asszonyok és férfiak. Lábukon alig álló aggok, gyerekek, sőt az anyák kocsikban tolták kis gyermekeiket, hogy azok is részt vegyenek a manifesztáción. Ezt csinálták volna az emberek parancsszóra, kényszerből ? Ezen emlékezetes nap estéjén Prágában, a Letnán leleplezték a Prága fölé magasodó monumentális Sztálinemlékművet, amely nemcsak az egész csehszlovák nép köszönetét fejezi ki Sztálinnak, a felszabadítónak, hanem a csehszlovák és a szovjet nép gránitszilárdságú és megbonthatatlan barátságát is. És nemcsak május 1-én volt ez így. Május 9-én Prága felszabadítása és ezzel egész Csehszlovákia felszabadításának évfordulóján nemcsak megismétlődtek az örömteljes ünnepségek, hanem még fokozódtak. E nap reggelén, mint máskor is, katonai szemle volt és ez is lelkesedést keltett. Nemcsak a technikai, katonai részével, hanem hangulatával, a felvonuló katonaság szellemével is. Katonáink lépése, testtartása, fegyverkezelése nyilvánvalóan bizonyította rendkívüli odaadásukat és nem csekélyebb lelkesedésüket. Hadseregünk minden csillogása ellenére igazán népi, népből eredő, a néppel együttérző, a köztársaság védelmét becsületbevágó polgári kötelességének és hazafias feladatának tartó hadsereg. S ezért a katonai szemle és a népi milícia felvo-. nulása után szerves egységet képezett ezzel a nem kevésbé nagyszerű és lelkes hangulatú polgári manifesztáció. Mindez már egymagában is bizonyíthatná az idei május 9-ének mint Csehszlovákiának a szovjet hadsereg által való felszabadítása évfordulójának kivételes jellegét és jelentőségét. Visszaemlékeztetett minket arra, hogy mit jelent nekünk a mai és mit jelent az 1945. május 9-e. Népünk hűséggel és lelkesedéssel emlékezik vissza erre a történelmi eseményre, boldog, hogy ez a nap lehetővé tette úgy élnie, ahogy ma él. Az ellenség gaz gyűlölete azt állítja, hogy nincs betevő falatunk, nincs mibe öltöznünk, röviden, semmink sincs, nyomorúltak vagyunk, talán csak cipőnk van, ezt nem tagadják, valószínűleg azért, hogy ezzel ne sértsék meg az osztályszempontból hozzájuk oly közelálló Baťa érdemelt és tradícióját. De ettől eltekintve, egyáltalán semmink sincs. És ezt akarják önökkel elhitetni, önökkel, akik ezekben a napokban szinte tobzódtak ünnepi öltönyeik és a lobogók színeiben. Önök maguk tudják a legjobban, hogy népünk sohasem öltözködött olyan ízlésesen és tisztán, mint ma. És azt is, hogy a múlt rendsžer során sohasem táplálkozhatott, szórakozhatott, élhetett úgy, mint ma. Ez egészen természetes. Hisz ez éppeh az új szocialista rend egyik jellemzője. Ebben a rendben valamennyien egységat alkotnak és ezért előbb ennek az egységnek kell szereznie valamit, hogy az egyén szerezzen. És ez igazán így is történik és nem fordítva, ahogy a régi kapitalista rendben, ahol ,minél többet szerez egy ember, annál kevesebb jut a többieknek. Az idei májust különleges jelentőségűvé tették a nagy nemzetközi események is, amelyek fokozták örömünket. Áprilisban a bandungi értekezlettel kezdődött ez, ahol Ázsia és Afrika népei csatlakoztak a béke táborához. A békeszerető szovjet politika megnyerte a béketábornak Ausztriát is és így igen vonzó példát állított NyugatNémetország elé. Más vonalon, de lényegében ugyanezt a célt követve, a Szovjetunió tárgyalásokat kezdett Jugoszláviával. És mindennek a csúcspontja: a varsói értekezleten a nemzetek oly egysége alakult ki, amelynél nagyobljat és különösen szilárdabbat a történelem nem ismer. E szerződést részvevői, a baráti államok teszik erőssé és az, hogy a szerződésben részvevő államok fegyveres erőinek főparancsnokául az általunk jól ismert és szeretett Konyev marsallt nevezték ki. Mindez még jobban fokozza népünk örömét. Ezt adta nekünk az idei május. Köszönet ezért neki, habár az időjárás az idén nem a legkedvezőbb. De ez mitsem jelent azza

1 szemben, amit ebben az időben a történelmet formáló erőktől kaptunk, s amelynek értékét egy szóban leheť kifejezni: béke. Oítézslav Nezval Ma ünnepli a cseh irodalmi világ Vftézslav Nezval nemzeti művésznek, a jelenkori cseh líra egyik kiemelkedő költőjének ötvenedik születésnapját. Hosszú művészi fejlődés és a formalizmus leküzdése után érett szocialista költővé. Egy morvaországi falucskában, Biskoupky-n született, ahol apja falusi tanító volt. Gyermekkorát a falusi szegények között töltötte. A Csehszlovák Köztársaság megalakítása után Nezval a prágai egyetem bölcsészeti karán tanult, de tanulmányait félbeszakította, hogy minden idejét az irodalomnak szentelhesse. A fiatal költők csoportjába tartozott, tanítója S. K. Neumann, egyik példaképé pedig Jirí Wolker volt. Kezdetben a formalista, később a szürrealista irány híve lett, sőt a szürrealista költők hosszú ideig vezérüknek tekintették. A harmincas években, a fasizmus előretörése idején azonban felismerte, hogy a szürrealizmus távol áll a dolgozók széles tömegétől. Feloszlatta szürrealista csoportját és elhagyta ezt az álrealista irodalmi irányt. Ettől az időtől kezdve a fasizimus ellen harcol költészetével. Költői* tehetsége teljes egészében azonban csak a felszabadulás után bontakozott ki, amikor versgyűjteményével élére áll a cseh szocialista költészetnek. A „Híd" című, 1922-ben megjelent első kötetének központjában a hazai táj és a természet szeretete áll. Későbbi versgyűjteményei szürrealista költeményeket tartalmaznak, bár sok haladó motívum is található bennük. Éppen ezek a motívumok mutatják költészetének egészséges elemeit, melyekből mai szocialista lírája fejlődött ki. A szürrealizmussal szakítva, 1938ben kiadásra kerül a „Prágai gyalogos" című verskötete, amelyben fővárosunk iránti szeretetét fejezi ki. Ezt a művet a „Reménység anyja" című kötete követi, melyben az anya fogalmát egybekapcsolja a nemzet fogalmával. A felszabadulás után megjelenő „Történelmi kép" című kötetben a fasiszta megszállás alatt írt munkáit gyűjtötte össze. Ebben a müvében a cseh nép szenvedéseit és a.z ellenállási mozigalom harcát énekli meg. A felszabadulás után Nezval tudatosította magában, hogy a költészet nem lehet csupán egyes értelmiségiek szűk körének aiz ügye, hanem azt a dolgozó nép széles tömegének az ügyévé kell teinni. Ebben a szellemben írta 1950-ben megjelenő legnagyobb költői művét, „A béke éneké"-t, amelyért a Csehszlovák Békedíjjal tűntették ki. Cs. S. itiiiiiiiiiiitiiiiiaiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiiiiiiniifiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiittiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiti •^J&jž/WV/i Moziba az ember rendszerint tervszerűtlenül jár. Ha szabad az estéje, vagy napközben van egy-két üres órája, minden hosszabb fontolgatás, latolgatás nélkül beül az útjába eső első moziba. Ha híradó mozit választ, akkor baj nem történhetik, mert a friss újságokat mindenki szereti. De ha éppen rossz filmet fog ki, egész nap mérgelődik és szentül elhatározza, hogy máskor mielőtt moziba menne, háromszor is meggondolja a dolgot. Többé nem bízza magát a véletlenre. A gyakorlatban persze ez egészen másképpen fest, mert a következő alkalommal elhatározás ide, elhatározás oda, megint beugrik. Velem is hasonló eset történt a napokban, de elöljáróban meg kell Jegyeznem, hogy szerencsém volt. A déli órákban a Vencel téren kószálva, nagy, szembeötlő plakátot vettem észre. A Praha mozi, amelyben néhány hétig titokzatos átalakító munkák folytak, ismét kinyitotta kapuit. Azonban nem akármilyen filmmel, hanem az első Csehszlovákiában készült plasztikus színes filmmel. Nem tudtam ellenállni a csábításnak és beléptem a pénztár előtt szép számban gyülekezők sorába. A jegyszedő, miközben leszakította az ellenőrző szelvényt, egy másik jegyet nyomott a kezembe. Kíváncsian várva a fejleményeket, lesodródtam a tömeggel a földszintre, ahol a ruhatár felett óriási tábla figyelmeztetett: ruhatár — szemüveg. Ruhatár — eddig rendben volna a dolog, a kabátomat betettem, de utána újabb sorba állva, türelmetlenül vártam, mi lesz a szemüveggel. Kíváncsiságom hamarosan kielégült, mert aránylag elég rövid idő alatt kis ablak elé kerültem, ahol egy nénike sötét szemüveget nyújtott át. Öva intett, hogy eltörni, vagy elveszteni nem szabad, különben 20 koronát kell érte fizetnem. Mondanom sem kell, hogy ezek után úgy vigyáztam a szemüvegre, mint a legdrágább kincsre, lévén az erszényemben közvetlen fizetés előtt, alig néhány korona. Az izgalmas kezdet után kissé lecsillapodva, fegyelmezetten ültem helyemen és szomszédaimhoz hasonlóan a kapott szemüveget vizsgálgattam. A négyszögletesre csiszolt sötét üveg vörös kerete úgy van készítve, hogy/ minden nagyságú fejformán jól ül. Miután a szemüveget kellőképpen megbámultam, a közönséget kezdtem figyelni. Vajon kik járnak délben moziba, még hozzá olyan szép számban, hogy alig látni ür^s helyet. Hát igen, A bűvös szemüveg Irta: Kis Éva sok volt a mama és nagymama csemetéikkel (elképzelhető a mamák drukkolása a szemüveget föl-le kapkodó gyerekek miatt), azután fiatalok, akiket egyetemi hallgatóknak, felsőbb osztályos középiskolásoknak tippeltem s többen olyanok, akiknek nyugodtsága, ünneplő öltözete arra engedett következtetni, hogy vagy szabadságon vannak, vagy vidékiek. Néhány idősebb bácsi a boldog öregkort élvező nyugdíjasok társadalmához tartozhatott. Mialatt így nézegettem a közönséget, átvillant az agyamon, ami különben eszembe se jutott volna, milyen bölcs dolog, hogy a mozikat délben nyitják, sőt néhányat már délelőtt. Számos olyan polgár van, aki sokkal szívesebben jár ezekben az órákban moziba, mint késő délután, vagy este. Közben a terem elsötétült és a vásznon figyelmeztetés jelent meg, hogy a hőn óhajtott szemüvegeket egyelőre tegyük félre, mert a műsor első felében egy „közönséges", nem plasztikus filmet fognak játszani. Máskor ez a közönséges film (egy szovjet, gyönyörű kiállítású, látványos színes artista film) mindenkiben elakasztotta volna a lélegzetet, olyan érdekes és izgalmas volt. De most a nézők nagy része, magamról ítélve, azt hiszem a plasztikus film miatt tért be a moziba és azt várta felcsigázott kíváncsisággal. Végre eljött a nagy pillanat. A szünet után újabb felhívás a vásznon, hogy kiki illessze fel szemüvegét. Nagy mozgolódás és már pereg is a szemünk előtt az első csehszlovák plasztikus film. A prágai május elsejei felvonulást úgy látjuk magunk előtt, mintha a tribünről, vagy valamelyik ház ablakából néznénk. Látni a Vencel teret egész hosszúságában és mélységében. A felvonuló alakok szinte a nézőtéren menetelnek és a zászlók, a transzparensek mintha az orrunkat súrolnák. Egy pillantra levettem a szemüvegem, hogy lássam, milyen a kép a bűvös szemüveg nélkül. Roppant furcsa, minden kettőzött, mindennek dupla körvonala van és persze eltűnik a hármas dimenzió. A néző általában annyira megszokta a kétdimenziós filmet, hogy nincs hiányérzete, hozzáképzeli a szoba, vagy a táj, plasztikus voltát. Annál érdekesebb, mondhatnám szenzációs, hogy a sztereoszkópikus filmnél erre nincs szükség. Az első percekben szinte megdöbbentő a képek élethűsége, úgy túnlk fel, mintha az esemény közvetlen részvevői lennénk. A hatást még fokozza, hogy a május elsejei felvonulás tarkaságát kitűnően adják vissza a színek. A másik plasztikus film a bratislavai Nemzeti Színházban műsoron lévő Vörös pipacs balettból mutat be részleteket. Ennél a filmnél kitűnően érvényesülnek a mozdulatok és a tömegjelenetek. A Vörös pipacsot láttam „közönséges" kivitelezésben is, de sztereoszkópikus formájában sokkal jobban tetszett. Az volt az érzésem, mintha nem mozivásznon, hanem színpadon peregnének a jelenetek. Az előadás után épen visszaszolgáltattam a bűvös szemüveget, majd megkértem Josef Škáchát, a mozi vezetőjét, árulja el a plasztikus film műhelytitkait. — A gondolat nem új, már 20—25 évvel ezelőtt kísérleteztek vele Amerikában és ott készült is néhány plasztikus film. De csődöt mondott, mert nem tudtak polarizáló szemüveget gyártani. Színes papírszemüveget adtak a közönségnek, ami nem vált be. Más megoldást kellett keresni, míg rá nem jöttek a polarizáló szemüvegre — magyarázta Josef škácha. — A felvétel két felvevőgéppel és a vetítés két egymással összekapcsolt vetítőgéppel történik — folytatta. — Az egyik vetítőgép előtt ugyanolyan mikrobarázdával ellátott sötétszürke szürőlemez van, mint a szemüvegek bal üvegén és a másikon, mint a jobb üvegén. Vagyis a közönség a balszemével látja az egyik és a jobb szeméve} a másik filmet. A polarizáló szemüveg segítségével azonban a két filmből háromdimenziós kép tevődik össze. A szemüvegeket a bratislavai optikai müvek gyártják, nemcsak saját céljainkra, hanem exportra is. Csehszlovákiában egyelőre csak a Praha moziban van plasztikus film műsoron, mert ez a két film csak kísérlet. A filmszakemberek további tapasztalatok alapján akarják tökéletesíteni a filmfelvételnek ezt az újabb formáját. A rendezés és az operatőr munkája, a két felvevőgép szükségessége miatt, még nehézkes, ezen kell még javítani. Megköszöntem a részletes magyarázatot. Rendkívüli élménnyel gazdagabban, jókedvűen hagytam el a mozit. A technika megint valami újat produkált, ami szórakoztat, és változatosabbá teszi az emberek szabad idejét.